Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)
1935-01-06 / 5. (3557.) szám
6 ra^<3g*7VYAfi^aft-H!BLaá Babits Mihály: Emlékezés gyermeteg telekre soha, mert nem volt. szükségem reá, s fölöslegesnek találtaim, hogy kétszáz márkáért disszertációt vásároljak, s valamilyen általános tárgykörből, például az orosz irodalomból másfél órán át szabadom szónokoljak; a doktorátust, ha elég féléve, s elég párbaj-érdeme gyűlt, össze az egyetemi polgárnak, mindenki letette a bölcsészeti fakultáson. Féléveim birtokában egyetemről egyetemre vándoroltam, s egyre .kevésbé láttam valószínűségét annak, hogy „akadémiai végzettségem'* valaha is hasznára lesz pályámnak. Néha megragadott egy-egy tanár, néha segített egy-egy lektor, irányt mulatott, a végtelen anyagnak valamilyen ismeretlen tárnáját tárta fel; ilyenkor heteken át tudtam engedelmeskedni, elülni egy szemináriumban, amig az előadás bele nem fulladt az előadó „rendszerébe**. Észrevettem, hogy amire szükségem van, azt nagyjából nekem kell keresni, s jórészt egyedül kell megtalálni. Az újságírás vonzott, de azt hiszem, egyetlen szerkesztőségben sem tudtak volna használni. Az újságírást úgy képzeltem el, hogy az ember jár a világban, s számontart valamit, ami oly laza, értelmetlen és szétifolyó, mint a napíhirek, mint az élet... A feladat vonzott és izgatott. Éreztem, hogy az egész világ, együtt, és egyszerre, állandóan „aktuális** és „szenzációs**. Bemenni egy idegen szobába, ahol még soha nem jártam, legalább olyan hátborzongató, mint. elmenni a hullához és rokonaihoz, vagy beszélni a gyilkossál. Az újságírás számomra, — első pillanattól, mihelvest elragadott — egyértelmű volt az idővel, amelyben élek, mely számomra személyhez kötött élmény, kitérni előle nem lehet, s minden egyformán fontos, érdekes, minden, együtt és egyszerre, „közlésre érdemes ...“ Olyan nyugtalanság fogott, el, mintha nekem, egyesegyedül nekem kellene szá- montartani mindent, ami a világon történik, a miniszterek véleményeit, a titokzatos lettesek búvóhelyét, s azt is, hogy a szomszéd albérleti szobában mit gondol egy ember, ha egyedül van? ... S mindez elmondhatatlanul „sürgős** volt számomra; éjjel néha felriadtam s> lementem az uccára, mint a nyugtalan riporter. aki fél. hogy „lemarad" valamiről. Igen, az újságírás számomra kényszer feladat, melyről nem szabad lemaradni, ismerni kell a „nyersanyagot", a fény ieket, azt a titokzatos anyagot, mely embert emberhez fűz, a jelenségek összefüggéseit. Állandóan „riport" után jártam. Sürgős dolgom volt. Húszéves voltam, s le akartam leplezni valamilyen szenzációs riportban a titkot, nem többet és nem kevesebbet, csak éppen az élet titkát. Azt hiszem, Htokban valamilyen „szenzációs riport*‘-ml álmodtam, melyet folytatásokban közölnek majd a lapok, s nincs is különösebb tárgya, csak az élet. Másfél évtizede, hogy ezer és ezer cikkben iparkodom megírni ezt a riportot. Ma sem írok mást, ma sem óhajtóik egyebet. (Folytatjuk jövő vasárnap.) Thomas vezet az utolsóelőtti fordulóban LILIÉN THAL ELSŐ VERESÉGE Hastings, január 5. A hastingsi verseny legnagyobb meglepetése Sir George Thomas- nak, az öreg angol mesternek kiváló szereplése. Már a Capablanca elleni győzelme is feltűnést, keltett, most az utolsó — előtti forduló izgalmas küzdelmeiben az eddig veretlen és igen esélyes Lilén thalt is megadásra késztette és elütötte a tisztes helyezéstől is. A játszma teljesen kiegyenlített volt már, amikor az ifjú magyar mester súlyos hibát vétett és ezt Thomas győzelemmé tudta kiaknázni. Lilienflial ezzel az első vereségével a hatodik helyre esett vissza. — A Capablanca —Flohr játszma remiire végződött. Dr. Euwe megverte Midi elit, Botvinnik győzött Normann ős Mensiková Millner Barrv felett. A torna állása az utolsó forduló előtt: Thomas 6J4, Dr. Euwe 6, Flohr 514, Botvinik és Capablanca 5, Lilién thai 412, Mensiková és Míchell 2 34, Millner Barry 1. !4, Normann L Az utolsó fordulóban a következő párok mérkőznek: Millner Barry—Flohr, Lilien- fhal—Mensiková, MLeheli—Thomas, Normann —Dr. Euwe és Capablanca—Botvinik. * — Botvinik és Capablanca prágai vendégszerepléséről hoz a Rudé Právo eddig meg nem erősített hirl. A prágai lap szerint, az orosz bajnok és Capablanca a közeli napokban vagy egy Flohrral és Opocsenszkivel megvívandó négyes tornán, vagy egy szimultán játék formájában fog Prágáiban szerepelni. Telek jutnak eszembe, telek, régi, kemény, csillagos telek, murijáró szép falusi utcák, deres bajszok s nagy piros fülek. Parasztszagu éjféli misék, mennyi süllyedt, jámbor semmiség, nagykendőbe bagyulált cselédek, cukorbundás házak, tejes ég. Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek Pesten is átbújtam egy telet. Csillagok és lámpák kavarodtak, félelmes volt a sok emelet. Nappal kezdődtek az éjszakák, csilingelt és búgott a világ, cicázott az ablakok viszfénye: Mikulás ment a hátsó gangon át Londonban, egy ködös délután, két. angol gyerek, akik Bobby és Retty névre hallgattak, szép csinosan kiöl tűzve — gyerekzsurra voltak hivatalosak — megjelentek az egyik ház kapujában, ahová a mamájuk kikisérte őket. Kiáltottak egy arrameuő taxinak, a taxisofőr, akinek az arca alig látszott ki a sapkája és a felöltője feltúrt gallérja alól, a ház elé kanyarodott A mama berakta a. két gyereket a taxiiba és búcsúzóul azt mondta nekik: — Idejében gyertek haza, mert a történelmi leckéteket még egyik.ütök se tudja holnapra és lesz majd némulass az iskolában! Megcsókolta a gyerekeket, rájukcsukta az ajtót, a sofőrnek pedig bemondta a cdimet: Kemsimgton Gore ennyi meg ennyi. A mama eltűnt, a kapu mögött, a két gyerek kuncogva bujt össze a taxiban, a taxi pedig bekapcsolt és elindult. Igen, de nem előre, hanem hátrafelé. Nem úgy hátrált, hogy helyet nyerjen, vagy megforduljon, amint azt mindén rendes taxi cselekedni szokta, hanem egyszerűen elindult hátrafelé, teljes sebességgel, meglepő biztonsággal kerülve ki a londoni forgalomban a szembejövő, illetőleg a hátba jövő autókat és autóbuszokat. Bobby kesztyűs kis kezével erélyesen meg- kopogtatta az ablaküveget a sofőr háta megélt : — Hé! Maga nem jó irányba megy! A rejtelmes sofőr azonban úgy tett., mintha nem hallotta volna a dörömbölést és kiabálást, — egyre gyorsabban hajtott, persze, még mindig hátrafelé — hopp, most éppen hajszálnyira farolt el két autóbusz között, a következő percben pedig villámgyorsan tűnt el a közlekedési rendőr szeme elől, aki megállást parancsolt neki. Már a külvárosban robogott a bolond rák- taxi, sejtelmes, álomszerű városrészeken át. Uccák következtek, amelyek a tizenkilencedik. században épültek, aztán később a tizennyolcadik és tizenhetedik század oecái következtek, változatlan épségben, sőt még a járókelők is ezekből az elmúlt századokból valók voltak. A taxi visszafelé rohant az időben. Bobby és Betty kerekreuyil’t szemmel bámultak ki a kocsi ablakán. Valahol a Tudorok korában jártak, amikor végre megállt a taxi és a sofőr hátraszólt, a gyerekeknek: — Ne haragudjatok, hogy idehoztalak titeket, de úgy gondoltam, itt sokkal érdekesebb dolgokat fogtok látni, mint azon a gyerekzsu- rou. Aztán megkérdezte őket, hogy az angol történelem melyik jelenetét, akarják megpillantani. Bobby kijelentette, hogy ő a Győzedelmes Vilmost, szeretné látni, amint a normán hajó a sussexi homokpartokihoz közeledik- Betty viszont annak a pillanatnak akart a szemtanúja lenni, amikor a Magna Chartát aláírják. A taxi elindult és néhány pillanat múlva ott voltak a kíván t helyen. A kirándulás egyre izgalmasabbnak Ígérkezett, — megnézték, amint Második Károly elbuvik a tölgyfa odvábán és lólekzetvisszafojtva figyelték Nelson utolsó pillanatait a Victory-n. Bevallom, az első harminc-negyven sornál maga ni is bedőltem en nek a naiv, sőt angolosan naiv mesének, amikor a „Turning Thimgs Over"-ben olvastam, A cikkíró a végén megjegyzi, hogy a csodálatos taxi történetéből persze egy sző sem igaz, -- tíz egészet, egy Később, kisvárosi zsurokon, mikor összejött a sok rokon, lányokat kellett hazakisérni s én hallgattam az egész utón. De másnap, mint repülő-cipős Merkúr, versre lengtem a csípős ködben a magányos jégen — mit ma nemcsak lábam, de szivem se győz. Ó teleim, gyermeteg telek! mily bolondul elfeledtelek. Úgy megfakultatok, mint a gyöngy h* nem ringatja eleven meleg. Némelyik már, mint egy szertehullt láncnak szeme, halkan elgurult... Pedig amint fogy-íőgy a jövendő, egyre-egyre drágább lesz a múlt. filmen látta. Rögtön utána azt is bevallja, hogy ez sem igaz, mert ilyen film még nincs is a világon. Csupán elképzelte, hogy lehetne ilyen film és milyen okos dolog volna, ha a gyerekeket ma már ilyen módszer,rel tanítanák a történelemre. Az ötletben az a szenzációs, hogy nincs benne semmi szenzáció. Még csak nem is friss ez az ötlet, hiszen a filmoktatás már itt van a küszöbön. Mégis, ha az ember ezt az együgyű kis mesét olvassa a csodálatos taxiról, egyszerre eszébe jut, hogy a közoktatás még mindig milyen ásatag eszközökkel dolgozik az egész világon. És az is nyilvánvaló, hogy a .film rövid időn belül forradalmasítani fogja az iskolákat í Az emberiség sorsa és jelleme igen nagy százalékban a tanítók és tanárok kezében van letéve. Akármilyen kiváló tanerő legyen valaki, lébilincselő hanggal és szárnyaló előadással, a csodálatos taxival nem tud versenyezni. Aztán neon ás mindenki pedagógiai zseni. És néhány zavaró kis mozzanata van az életnek, anyagi gondok, családi bajok, amik mind árnyékot jelentenek aznap az iskolai óra fényén. Eszembe jutott a gyerekkoromból egy régi tanárom, áldott jó lélek volt, nagy harcsaiba- jusszail, — olyan halálos unalommal magyarázott, hogy még most, is elálmosodom tőle. Aztán a matematikai órák! Micsoda gyötrelmet jelenthetnék egy gyereknek! El tudom képzelni, hogy a cosinus-tételf néhány évtized múlva valami vidám és zenés film fogja közvetíteni a gyermeki értelem felé, olyauiféle film, mint a három kis malac vagy a Miki Egér. Akármilyen bolondságnak látszik ez igy az első pillanatra, rengeteg ötlet, és gyengédség rejtőzik benne a gyermekekkel szemben, akiknek nagyrésze most agyongyötörve és m egsavanyodva ,kerül ki az iskolából az életbe. Fény, zene, jókedv, mese — miért ne lehetne mindez eszköze a jövendő oktatás módszerének a kréta, a tábla, a nádpálca és valami asztmás tanári magyarázat helyett! Tűnjenek el a tanárok, tanítók és jöjjön helyűkbe olajos kabátjában a mechanikus, aki csak elindítja a filmtekercset? Nem, erre még a legmerészebb álmodozók sem gondolnak. A gyermeki lelket a gép- sohasem fogja tudni vezetni és alakítani, csupán a magyarázat szerepét. vesz] át. Kérdezni majd ezután is a tanítók fognak, valószínűleg sokkal több eredménnyel. Isten tudja, miféle élet, miféle világ kapujában állunk. Ha az iskolák igy és ilyen mértékben fognak átalakulni, — mert kétségtelen, hogy átalakulnak — hová fog fejlődni, hová fog fordulni az élet. többi oldala, a ruházkodás, a közlekedés, az építkezés, a család kerete, — milyen lesz az élet ölven-hatvan év múlva ezen a földön? Milyen lesz a mai ucca, mik lesznek az üzletek kirakatában ? Szinte restellem ezt az érzést, de mégis erőt vett rajtáim és vágyam támadt beülni egy másik csodálatos taxiba, amely nem hátra, hanem előre vinné az embert. Mi lesz ötven év múlva? Milyen lesz a 2000-ik Szilveszter éjszakája ? És ekkor bejött a szobába a hároméves kisfiam. Nem értette, hogy miért nézek olyan mélyen, szinte elborzadva a szemébe ——-0«—-r— 1936 Január 6, vasárna p mm————»rwQ Júzsi gyerek logikája Sokan azt mondják, hogy e kisgyereknek nincsen logikája, hogy igy, meg úgy, a gyermeket, csak ösztönei vezetik. De tessék csak jobban utánanézni a dolognak és meg fognak lepődni az ered* ményeken. Én magam is igy voltam, amig a szerencsés véletlen meg nem győzött az ellenkezőjén ről. íme néhány tapasztalatom. Kisöcsémnek édesapja a múlt évben egy kis Játékkocsit csinált. A kocsi akkora volt, hogy a kétéves emberke ülőhelyzetben, maga alá szedve lábait, beletelepedhetett A szomszed'beli gyerekek egyik legkedvesebb játékszerévé vált és boldogok voltak, ha húzhatták ezt a nyekergő kis száilitó- eszközt, mert ehhez fogható játékkocsi nem volt a faluban. Vas abroncsok voltak kerekein, oldalt zöldre, pirosra festve, rudja pedig mozgatható tengelyre volt erősítve. Az igazi, mozgatható tengelyű kocsi pedig a gyermekálmok netovábbja. Minden nap délután nyolc-tiz gyerek kapaszkodott a kocsiba. Négyen fogták a rudat, hárman köröskörül a kocsit tolták, a többi meg a kocsi közvetlen közeiéibe jutott gyerekekbe kapaszkodott bele. Persze a kocsiban az én Józsi öcsém trónolt s onnét hallatta a keréknyikorgást túlszárnyaló hangját: „Gyi te fakó!" így ment ez napról-napra. A kis kocsiról lassan lekopott a festék, kerekei, oldalai megrepe ■ deztek, de a. gyerekek erről nem vettek tudomást. Közben megjött az ősz, nekem e] kellett mennem hazulról. A kis embereket a télapó bezavarta a szobába. A kocsit, a kamarában teleltették ki. Alig hogy kibújt- a tavasz, ismét, előkerült a kis kocsi. Csakhogy a vele való játék valahogy nem; ment úgy, mint az előző nyáron. Nagyobb lett a gyerek, immár három éves, de a kocsi megmaradt, ugyanakkorának s igy a beleülés nem sikerült. Azért mindennap elővették, de nem sokáig v’gadoztak vele. Hamar félretették. A kocsi nem nyikorgóit kellőképpen, ha üres volt. Fúrta az én öcsikém oldalát a kocsi ügye nagyon. Láttam rajta, mert többször elővette, olyankor is, amikor játszópajtásai nem voltak ott. Egyik napon kitalálta, hogy tégladarabokat rakjanak bele. így már jobb volt, mert akkora visítást csapott, hogy majd megsiketültünk bele. De mégsem lehetett az igazi, mert a gyerekek néhányszor körülvágtattak ugyan vele az udvaron, de aztán otthagyták az eperfa alatt-. A tégla, nem kiabált, hogy: „Gyi te fakó". Nyár volt már, szép augusztusi nap, amikor úgy délután kalapácsolást hallottunk az udvar végén levő kocsiszín mellől. Ott volt összerakva a hasogatott tűzifa. Nem ügyeltünk a dologra, hisz a gyerek mindig zörgött valamivel. Négy óra tájban könyvet fogtam hónom alá és megindultam a kertalja felé. Utam a kocsiszín mellett vezetett el, ahonnét a megszűnni nem akaró kopogás hallatszott.- Mikor odaértem, megálltam, hogy megnézzem, m f csinál. Előbb csak úgy, szokásból pillantottam odr, de mikor láttam, hogy az én drága Józsi öcsém teljes odaadással dolgozik, jónak láttam, hogy ott ma* radjak és megvárjam a munka eredményét. Mert olyan nagy szuszogással, olyan nagy buzgalommal működött, hogy beleizzadt. Hol lekuporodva, hol meg térdenállva ütötte, döngette egy kemény fadarabbal a féloldalra fordított kocsija oldalát. Az ütések alatt a kocsi egyik oldala megrepedt. „Mit csinálsz te itt?" — kérdeztem. Egy' pillnatig szünetelt a munka, a kis emberke fölnézett, maszatos kis kezével félreeimitotta homlokába lógó haját-, sarkaira ült, aztán igy szólt: „Mer* ez a kocsi rossz, meg köll Csinálni." „De hisz így még jobban elrontod!" — próbáltam ellenvetni. „Nem rontom el még jobban, én megcsinálom * — És tovább ütötte. Néhány erőteljes ütés után letört a kocsi egyik oldala. Ekkor mintha kissé meghökkent volna, mert fogta, a letört deszkadarabot és hátsó gondolatát bűnbánó a re mögé rejtve mutatta: „Már nincs is rajta festés." Mikor látta, hogy nem kap ki, visszaballagott. Át akarta fordítani a kocsit a másik oldalára. Hogy szándékát elleplezze, ütött egy-egyet a kerekekre, a rúdra, a kocsi fenekére is, amúgy mellékesen, mintha minden cél nélkül, a zörgés kedvéért ütő- getné. Közben persze kikérdezett, hogy' hova megyek, nem fog-e esni az eső és hogyha ő megnő, huszár lesz-e vagy sofőr. Végre sikerült nagy szu- szogások. nyögések között megfordítani a kocsit és a kis kocsijavító ezt a másik oldalt kezdte el pü- fölni, döngetni. Nagysokára az is készen lett, mert letörött az oldal fele. Ekkor a megelégedéstől csillogó arccal fölállt és eldobta ütőszerszámát. „Most már kész" — vetette oda és kivonszolta aa oldal nélküli kocsit az udvar közepére. Ott vagy háromszor körüljárta, kétszer körülcsusztatta, eztán megállt és nézte. Jó sokáig nézte, aztán leguggolt, alája pillantott, majd felállt és egyik lábát rátette a kocsira. Mikor az már biztosan állt, utáná húzta a másikat is. Aztán csak mozgott, csak forgott, hajlongott a kocsin, végre mozgása határozott irányt vett lefelé és néhány pillanat múlva Józsi öcsém diadalmas mosollyal nézett rám a kocsi fenekéről. Aztán lemászott róla, hozzám szaladt, megragadta kezeimet és húzott oda. „Gyere, most már lehet, játszani vele"! Azzal markomba nyomta a rudat, ő meg fölmászott a megcsinált alkotmányra és vígan kiáltott.* „Gyi te fakó"! A nyár hátralevő napjaiban megint- ez a megjavw tótt kocsi lett a |eoKedvesebb játékszerük. (Érsekújvár.) Molnár József Jl csodálatos taxi Irta: Zitahy Lajos
