Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)
1935-01-01 / 1. (3553.) szám
1935 január 1, kedd. ^BSGSlMAGfeRFnULflB hogy mostanában nagyon fólmmt a hal ára, Trattával pedig egy búzáéra néha két mázsa halat is lehet fogni, milyen jói járna valaki, ha ideadná nekik azt az ötezer lírát. A haszonból egy rész az övé, egy rész az embereké. Tiz ember kell a trattához, akad ennyi az öreg Antonio családjában, apák, fiuk, testvérek, sógorok, itt volna az egész halászbokor. Csak a tratta kéne, az az ötezer líra, amivel a trattát meg lehetne csinálni. A legjobb befektetés! A holland ur a szivarfüstbe nézett és rém is felelt. — Megint ez a régi mese, — gondolta magában. —■ Ilyen meg olyan befektetés, hányszor mondták ezt neki okos emberek, párnázott ajtók mögött. Most nemrégen i6 nyolcvanezer dollárt veszített egy ilyen „jó“ befektetésen. Hirtelen elfogta a méreg. Az ördög vigye el... azért menekült ide a tenger mellé haiász- gatni, hogy elfelejtse sok gondját-toaját s alighogy letelepszik itt az olajfák alatt, máris elébe térdepel egy ilyen ágrólszakadt öreg halász, akinek madzaggal van megkötve a rongyos nadrágja... tratta vagy mi a csoda... üzletet kínál neki, befektetésről magyaráz az ő máris halálra, rémült, komoly pénzének, de a legnagyobb disznóság, hogy ez az öreg halász megint eszébe juttatta azt a nyolcvanezer dollárt, amit egy kicsit már kezdett elfelejteni. Az öreg Artooio nem értette, hogy miért nem szól és miért néz rá olyan csúnyán az idegen ur. Arrébb ódalgott, zavartan tördelve kérges ujjaival egy kis száraz gallyat. A holland urban tovább forrt a méreg. Még a szép hölgy sem tudta jobb kedvre hangolni. Olyan dühös volt. hogy mikor kiszálltak a hajóból. intett az öreg Anion ión ak. hogy jöjjön utána a szállodába. Ott aztán elébe vágta az ötezer lírát: menjen és vegyék meg a trattát! Esze ágában se volt neki jótékonyságot gyakorolni, még kevésbé üzletet csinálni. Egyszerűen dühös volt. Olyanféle méreg volt ez, mint a kártyásé, aki napokon át sokat vészit a klubban s egyszer, mikor fogcsikorgatva hazafelé tart az uccán, azt mondja magának: — Igen? Veszitek? Hát veszítsek! — És a maradék apropói1 zét odavágja, az aszfalthoz. A holland ur is valami ilyet gondolt magában: Tratta? Hát jól van, legyen tratta,! A Kre- ditanstalt és a gyufarészvények után jöjjön egy kis tratta is! Néhány nap múlva a holland ut szép kis hajója a szép kis hölggyel együtt eltűnt a. láthatárról. Lassanként rövidülni kezdtek a napok, meg- hüvösödött a napfény, elszállingóztak az utolsó fürdő vendégeik, jött a bóra, jött a tél, aztán tavasz lett megint, virágozni kezdtek megint az olajfák, szóval lassan, de biztosan elmúlt egy egész esztendő. A nyár vége felé megint megjelent a fehér hajó utasa. A holland ur jó néhány évvel öregebbnek látszott, mikor kiszállt a hajóiból. Egyedül jött, de senki se kérdezte tőle, hogy szép hölgye, tavalyi társnője hová maradt, tőle. Az is feltűnt, hogy két matróz helyett most már csak egy embere volt: a gépész. A vitorlákat most már saját maga kezelte. Egyenesen aludni ment — most már egy olcsó kis szállodába — és nem beszélt senkivel. Másnap reggel az olasz szobalány, aki beszélt valamit németül, ázzál hozta be neki a. reggelit, hogy itt vannak a trattás emberek és sürgősen beszélni akarnak vele. — Tratta, tratta, — gondolta ásítva a. holland ur — vájjon mi is lehet az a tratta? Megkérdezte a szobalányt. És aztán nagyon homályosan derengeni kezdett neki valami. Persze most már emlékszik. Igen, igen, a íratta. De ettől megint méregbe jött. Hát ezek most már sohase fognak lesz állni a nyakáról! Ezek is azt hiszik, hogy ő fejőstehén? Dühösen kiüzent nekik, hogy ménjeinek az ördögbe, ne háborgassák. Aznap késő délutánig ágyban maradt, akkor aztán mégis elszánta magát, hogy kimegy egy kicsit sétálni. Ahogy kilépett a forraszra, egész : sereg rongyos ember ült és hevert a földön. ' Felugrottak és hangos szóval, kalaplevéve kö- : szöntötték. Megismerte köztük az öreg Anto- i ndot és rögtön sejtette, hogy ezek a trattás emberek, akik reggel óta egy percre se mozdultak él az ajtaja elől. Gyűlölködve nézett rá- : jiuk és szinte menekülve sietett el köztük. De a i trattás emberek tolakodva utána nyomultak, mindnyájan egyszerre hangosan beszélitek, : amiből csak egy szót lehetett érteni: tratta, < tratta. : A holland ur a könyökével ellökött magától ■ két embert, eflőresietett, angolul és franciául káromkodott, micsoda szemtelenség, hagyja- , nak neki békét. A dolog kezdett feltűnést kelteni, mert mind- l ez már a kikötőben tötént. Végre odajött az egyik kocsmáros, aíki németül is tudott. Az öreg Antonio magából kikelve kezdte magyarázni neki, hogy ez az idegen ur nem akar : szóbaállni velük, pedig ők tisztességes emberek. Budapest, december vége. — Sajnos, sokkal jobban tudom a leckémet, semhogy könnyedén tultegyem magamat a reám váró kötelességen és csupán ennek a nagy állásnak a díszét élvezzem, — mondotta Szendy Károly, Budapest újonnan választott polgármestere annak az eszmecserének a során, amelyet — még alpolgármesteri hivatali szobájában — közel egy ÓTán át volt szives velem folytatni. Különös, hogy amikor beszél, nem annyira w fogja meg az embert, amit mond, hanem a mód. ahogyan mondja. Határtalan önbizalom sugárzik minden szavából. És az az ellentmondást nem tűrő elhatározottság, az a biztosság és erő, amelyik a kimondott szóból szinte kicsattan, az a fény, amelyik a szemében felvillan, az a szelíd mosoly. amely a szigorúan kimondott szavakat kiséri és amelyik állandóan ott játszik az ajka körül, — ezek a szavak mögötti fényjelek, ezek ragadják meg az ember figyelmét. Mintha egy acéltömb beszélne, amelyikben emberi szív ver és amelyik az első érintésre az energia szikra esőjét zúdítja a hallgatóra. Amikor a szivar- és cigarettafüsttől terhes titkári szobából, amelyikben a. hűséges Kenes- sey Gizi a parancsnok, az ember belép a pol- •gármester szobájába, szinte megcsapja a tiszta. levegő. Nem is állom meg. hogy ezt meg ne mondjam. — Uj polgármester, friss levegő! — feleli mosolyogva Szendy és már invitál is az Íróasztala mellé. És megindul a társalgás. Megelevenedik előttünk a múlt. amikor Szendy Károly segédifoglamazó ur és veszedelmes tréfa- csináló volt az egykori tanácsi I. ügyosztályban. Volt ennek a ügyosztálynak egy kedves, rokonszenves tagja (a revét nem írom ki. mert ma tanácsnoki rangban szolgálja a magyar fővárost), aki a megtestesült pedantéria volt. Sőt, ma. is az. Mindent a maga idejében és a maga pedáns módján intézett. Még a tízes- uzsonnáját is. Tejet ivott, de ezt a műveletet olyan körültekintéssel, olyan — mondhatnám — ünnepié* formák között végezte el, mintha esküvőre készülne. „Látjátok — mondotta —■ ezt a süni, finom tejet, ez adja az egészséget!" Add ig-addig ismételgette ezt az életből - csességet, amíg az egészségtől majdnem kicsattanó Szendyben felébresztette a tréfaesiná- ■i-ás ördögét. „No. megállj! Ha sűrű a tej, hát meghigiitjuk!" És vizet öntött a tejbe. Az áldozat semmi változást nem vett észre, csak azt nem értette, miért nevetnek a kollégák, amikor uzsonnáját fogyasztja. Mi van ezen nevetni való? Azt hiszem, mai napig sem tudja, hogy mennyi vízzel javított az egészségén. Ilyen és ehhez hasonló, sőt olykor kissé erősebb tréfák járták az osztályban és valameny- nyinek Szendy volt az apja. Jóízűen nevetünk, egyszerre csak Szendy hirtelen mozdulattal kihúzza az íróasztala fiókját és kivesz 'belőle egy aibumszerü kis füzetet. A régi I. ügyosztály tagjainak fényképeit. Érdekes, most is ott őrzi magánál. Faller Károly tanácsnok, a szigorú és melegszívű főnök, Déri Ferenc tanács- jegyző, Bukovszky Viktor, Labor Endre, Édes Endre. Vaszary Gábor (Piroska apja), Pap- perth Géza, Bársony Béla és a végén, az ttgy1 osztály Benjáminja, Szendy Károly képe van az albumban. Azóta, hogy ez az album készült, sok minden megváltozott. Liber Endre ma Budapest helyettes polgármestere, Déri Ferenc alpolgármesteri, Édes Endre tanácsnoki rangban nyugdíjasai a fővárosnak, a többi elköltözött az élők sorából — és a Benjámin ma Budapest polgármestere. Egy milliós város első polgára!... Visszatérünk a jelönibe. — Nem kerestem ezt az állást Nem jártam senkinél, nem kértem meg senkit, hogy reám szavazzon. Megválasztottak, itt vagyok. Mint ember elveszítettem a családomat és most már csak egy kötelességet ismerek: a polgárság szolgálatát! Persze, egymillió embert, aki között igen sok a szegény, az elhagyatott, a segítségre szoruló, nagyon nehéz szolgálni. Éjjel- nappal talpon lenni, gyorsan cselekedni, még gyorsabban segíteni, — erre van most szükség!... Az embernek, ha komolyan átérzi a hivatását és a reá váró feladat nagyságát, ebben az állásban nem lehet magánélete. Csak kötelessége van! Szendy Károly, amióta megválasztották, kora reggeltől késő estig a hivatalában van Ez a mi eszmecserénk is az esti órákban folyt le. Fáradhatatlan. Naponként száz és száz embert fogad, mindenkit meghallgat, intézkedik, minisztériumokba szalad, reprezentál, mindenütt ott van. ahová, a hivatali állása szólítja — és mindig jókedvű és mindig ott játszik a mosoly az arcán. Mintha, csakugyan acélból öntötték volna. Első ténykedése az volt, hogy hetenként háromszor, reggel nyolc órakor kezdődő tanácsnoki értekezletet honosított meg. Megváltozott formában uj életre keltette a nagy- muiltu Tekintetes Tanácsot. Ezzel az intézkedéssel azonban elérte azt is. amit elődei a rendeletek tömegével nem tudtak elérni: reggel nyolc órakor minden tisztviselő a helyén van. — Én nem adok ki rendeletet! — mondja és ravaszkodóan, inkább csak a szemével mosolyog. Az ember, amikor érzi azt a nagy expe- ditiv erőt, amelyik szinte kibuggyan belőle, önkéntelenül Bárczy Istvánra gondol. Valóban, az egész emberben van valami Bárczy- szerü. Határozottan megérződik Szendyn a Bárczy-érának, Budapest hőskorának, a hatása. Szendy Bárczy István polgármestersége idejét, állott pályája kezdetón és csak természetes. hogy a.z olyan ember felett, mint amilyen Szendy már fiatalabb éveiben is volt (ma negyvenkilenc éves), nem múlhatott el nyomtalanul az olyan erős, imponáló egyéniség hatása, mint amilyen a Bárczy Istváné. A lendület, a nagyra és szépre való törekvés, az alkotás láza, a mindent összefogó erő, az egy akarat ritmusa benne is lobog és ég, lüktet és dolgozik. Amikor erről szó esik, szerényen, elihári- tóan mondja: — Igen, igen, de egy kis korrekcióval, mert manapság takarékoskodni kell. De azért az alkotás terén, — mert (és itt egyszerre szárnyal a hangja) én is fogok alkotni! — legalább az ő felfogását, az ö minden nehézséggel szembeszálló energiáját iparkodom magamévá tenni. A társalgás során mindenről szó esik. így azokról a harcokról, nehézségekről, félreórté— Na jól van, mit akarnak? — Hát a tratta! El kell számolni a tnattá- val! A holland ur megadta magát: hát jól van, számoljanak el a tratfával. Belőle ugyan egy vasat se fognak kiszedni, egy év alatt vele is nagyot fordult a világ. De jól van, csak hadd számoljanak el. Az öreg Antonio megnyugodva bólintott, leült a naptól meleg kőlépcsőre és mialatt az emberei körülállták, benyúlt az inge alá a rongyos trikóiba és egy csomó bankjegyet vett elő, amiket reszkető ujjait nyálazva kezdett bontogatni. Papibban, ezüstben és rézpérzben háromezer és néhányszáz lirát számolt le a kÖTO, háromszor is elölről kezdte a számolást, végül is eltolta magától és intett a holland urnák, hogy tegye el. Ennyi volt az ő haszna az első évben a trat tán. ha nem hiszi, kérdezze meg az elöljárót, az is megmondja, hogy ők becsületes em- iberek. A holland ur zavartan rágta a szájaszélét. Mosolyogni próbált, de egészen sápadt volt. Villámgyorsan kereszttilfutott a fején, hogy ilyeténképpen az ötezer Ura az első évben több mint hatvamJhárom százalék kamatot hozott. Ez olyan komikusnak tűnt fel előtte, hogy kacagni szeretett volna, de most nem tudott nevetni. Gyenge, megviselt idegzetű ember volt, ahogy körülnézett ezeken a mezítlábas halászokon, attól félt, hogy elsírja magát. Kicsit megköszörülte a torkát, aztár halkan csak annyit mondott a kocsmárosnak: — Mondja meg nekik, hogy tegyék el ezt a pénzt, osszák fel maguk között. És jó szerencsét 'kívánok nekik továbbra is. A kocsmáros megvakarta a fejét és egyelőre semmit se szólt az embereknek. Aztán azt mondta a holland urnák: — Ne tessék ilyet csinálni, kérem, mert ez nem jó vért szül. Itt emberemlékezet óta az a szokás járja, hogy akié a tratta, aki a trattát vette, annak ennyi jár a haszonból. Mikor milyen a fogás. Van úgy, hogy alig jut valami. Ne tessék ezt megbolygatni, kérem. Ezek a mi emberelőik ezt nem is értenék. Tessék csak nyugodtan eltenni a pénzt, az emberek is jól kerestek a trattával. ez a pénz itt ura Ságodnak dukál. A holland ur gondolkozott egy kicsit, aztán zsebr etette a pénzt, szótlanul kezetfogofct az j eekröl is, amelyek annak idején alpolgármesterré, majd — négy hónap múltán — polgármesterré való megválasztását megelőzték. — Bennem harag, vagy pláne bosszuál- lás nincsen! Nem vagyok olyan gyenge, hogy ilyen érzés úrrá lehessen feleltem. Nem haragszom senkire! A közt szolgálom és ennek szolgálatát követelem meg minden munkatársamtól. Aki ezt nem tud-i ja vagy nem akarja vállalni, azt eltávolítóm! Ezen a ponton nem értek tréfát! ÁH ez különösen azokra, akiknek mellettem vezető szerep jut. A vezetőknek átt kell venniök az én tempómat és alkalmazkod- niok kell az én felfogásomhoz. Mindent meghányok-vetek, mindent megtárgyalok, de az én felfogásomnak és akaratomnak kell érvényesülnie! Ez csak természetes, hiszen minden felelősség az enyém! Olyan sugárzó erővel, annyi meggyőződéssel mondja ezeket, olyan keményen és elhalás rozóan, hogy egy pillanatra sem lehet kétség, hogy adott esetiben, minden nézőpontot félretéve, cselekedni is tud. Különben is olyan ember, aki magára vonatkozóan is levonja állásának minden konzekvenciáját. — Mihelyt az esküt letettem és hivatalomba beiktattak — ami január első napjaiban következik be — első dolgom lesz, hogy fiamat, aki ideiglenes hivatalnok, lemondatom az állásáról. A polgármester fia ne vegye el egy más, arra jobban rászoruló fiatalembertől a falat-kenyeret. Jövő terveiről nem beszél, de egészen bizonyos, hogy a magyar főváros adminisztrációjában mélyreható változásokat hoz az ő polgármestersége. Csak egyet árul el. Alpolgármester minden körülmények között dr. Lamotto Károly lesz, a magyar főváros mostani pénzügy- minisztere. — Nem is jöhet más szóba. Az ő tehetségére, rátermettségére és munkájára nemcsak nekem, de elsősorban a fővárosnak van szüksége. Ebben az elismerésben — bár nem mondja — benne van a lovaglás ellenfél megbecsülése is. Öt, hónappal ezelőtt, az alpolgármestervár- lasztáson tudniillik Lamotteval kéllett megküzdenie. Jellemző egyébként Szendyre az, hogy legszűkebb munkatársaiul néhai Borvendég Ferenc főpolgármester két titkárát vette maga mellé: Szentmiklósi József és Orbay Dénes tanács jegyzőket. Az előbbi a főpolgármesteri hivatal vezetője, az utóbbi pedig személyi titkára volt. Hogy ezt- az elhatározást kellően mérlegelni lehessen, tudni kell, hogy Szendy Bor* vendég akarata ellenére lett alpolgármester és így a viszony a két főtisztviselő között minden inkább volt, mint ideális. Borvendég Ferenc, ez a sokak által nem ismert, vagy félreismert, kiváló eszü és nagyszivii férfiú, aki életét áldozta fel Budapestért, bizonyára megbékélte® tekint le a mennyek országából arra. aki ezzel a mindent megértő és mindent megbocsátó nemes, szép gesztussal maga mellé emelte két hűséges emberét. Azt hallom, hogy Szendy, amikor erre a lépésre határozta el magát, ezzel okolta volna meg elhatározását: „Akik olyan hűséggel, odaadással szolgálták elhunyt gazdájukat, nekem is hűséges és meg- ibumató munkatársaim lesznek. őszintén szólva, jobban örültem volna, ha ez az eszmecsere közöttünk Szendy Károly ha- rangvirág-uccai kis házában folyt volna. le. Szereit cm volna látni az uj polg'ármestert abban a meghitt családi körben, amelytől most — 1, .alább egy időre — elszakadni kénytelen. Nem én vagyok és nem is ő az oka, hogy ez nem sikerült. Mert hogyan keressek fel valakit otthon, ha az illető soha sincsen otthon. ZÓLYOMI DEZSŐ. emberekkel és elment. Néhány nap múlva megint elutazott. És aztán megint eltelt egy egész esztendő. Nyárutóján ismét megjelent a holland ur. De ekkor már nem a kis fehér yachtjával jött. A személyszállító hajón érkezett, mint harmadosztályú utas. Egyetlen kofferjét a világért sem akarta odaadni a hordárnak. Most már tiz évvel látszott öregebnek. Isten tudja, hogy mi történt vele odakint a nagyvilágban. A trattás emberelv másnap a parton tailáil- ták meg, amint egy sziklán üldögélt. Odatelepedtek mellé a sziklára és ott számolták le neki a múltévá hasznot a tratta után. Ennek már négy esztendeje. Azóta a holland ur, egyre kopottabb ruhában, mindennap itt üldögél a tengerparton. Néha betér egy pohár borra a kis vendéglőibe, itt ól egy kis paraszt- házban, ha kedve tartja, halászgat, különben sétál és a gyerekeket bosszantja. Jókedvű, nyugodt ember lett belőle. A könnyű halkoszton a gyomorbaja is elmúlt. Semmi gondja a világon. A tratta minden évben jövedelme* annyit, amennyiből megél. Hiszen itt fillérekből lehet élni. Szendy Károlynál — Budapest uj polgármesterénél 5
