Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)
1934-08-19 / 188. (3519.) szám
18 ^X«<nuA\\GYi*RHlRLAI> 1984 augusztus 19, vasárnap.-n—^n-nwi mMnawi™. I—wmbbmwb mm—— -------------Si aiai fíú%mm Egy délután nagy berregéssel rámcsönget a telefon. Felveszem a kagylót: — Halló... — Halló... Te vagy?... — érdeklődik egy tétova női hang. — Én... én vagyok... De ott ki? — Itt... Magda ... — Szervusz, kedvesem... Parancsolj! — ismerek a kis unokahugem hangjára, aki, már itt megjegyzem, alig egy esztendős asszony, tavaly ősszel volt az esküvője. — Rettentő nagy bajban vagyok... ha nem segítesz, hát nem is tudom, hogy mi lesz... — sírja keserves sírással. — De mi történt?... — akarok értelmesebb felvilágosításhoz jutni. — Ne is kérdezd... — sir Magda. S vagy negyedóráig hasztalau faggatom, sir és sir és legfeljebb egy-egy tört mondatot zokog el, amitől azonban én nem leszek okosabb. Közben ez a lehetetlen helyzet egész lehetetlen közhelyeket csal a számra. Istenem, vigasztalom. Mit mondjak? S közben egyszer-egyszer megkísérlem szóra bírni. De hasztalan. Ha ott lennék mellette, gondolom, minden rendben lenne, megsimogatnám, csifitgat- nám és főként: jobban megérteném az elzokogott szavait, így azonban szinte kukán motyogok: no, csendesedj már... nincs olyan baj, amin segíteni ne lehetne... És ehhez hasonlókat mondok. Leszögezem, hogy egyetlen értelembe vágó dolgot sem mondtam, sejtelmem sem Volt, miről is van szó. Az én húgom azonban csakhamar váratlan fordulattal lepett meg, hálálkodni kezdett: hogy én milyen jó vagyok, kedves, aranyos stb. stb. És a végén: — Igazán köszönöm, hogy kipanaszkodhattam magam neked... egészen megkönnyebbültem... Köszönöm a jó tanácsodat is ... Azt hiszem, nagyon, komikusán csodálkozhattam abban a pillanatban: én tanácsot adtam? De NIagda folytatta, kifogyhatatlan áradözással: — Hidd el, ha nem tudlak felhívni... ha nem beszélek veled ... talán még valami ostobaságot követek el... Hát ezt, ezt már hajlandó voltam elhinni, mert kegyetlenül felindultnak hallottam a hangját. És igy áradozott tovább, lassan azonban teljesen megcsendesedve, csak itt-ott szipogott egy keveset. Később udvariaskodni kezdett, bocsánatot kért, hogy megzavart s csupa illendőségből a dolgaim felől is érdeklődött, majd a közös ismerősökre terelődött a beszéd s azzal végződött a diskurzusunk: — Remek gombapörkölt receptem van ... vacsorára megcsinálom... Aztán csendesen elbúcsúztunk: — Szervusz... tak! És senki emberfia nem tud itt segíteni. Senki. Csak... a szeretet. Hiszen megvan Írva: minden vétkeket elfedez a szeretet, hosszú tűrő, kegyes a szeretet... Nem volt az én Magdámmal sem baj később. És nem lesz senkivel sem baj, akinek a szivében él — a szeretet. Mindezt pedig az elszomorodott s kicsit megrémült fiataloknak Írtam: ne ijedjenek meg, ne féljenek s ne is csodálkozzanak, ha néha „elmondhatatlan ‘ panaszaik vannak. Segítséget se várjanak senkitől, csak maguktól, a szivüktől, a szivük igaz szeretetétől... (i—P) ■ ‘ • < ‘ ’ / Ne neveljük a gyerekei dívái szermi! A gyereknevelés fontos és nehéz problémájához szólt hozzá mostanában a német gyerekorvosok egyik kitűnősége, Trumpp tanár, aki a kövekezőket mondja: — A gyereket vezetni kell, de a gyerek kívánja is a vezetést. A vezetés nem nehéz, mert. helyes rendszernél alig akad ellenállásra, különösen akkor, ha a rendszeres neve- i lést már a csecsemőkorban megkezdjük és ha a szülők maguk között is megegyeznek egységes vonalú nevelésben. Az egyenetlenség egyszerűen lehetetlenné teszi a helyes nevelést. A szülő ne tartson hosszú prédikációt a gyereknek, mert ezzel idegessé teszi; az utasításokat röviden és világosan adja meg. Első és legfontosabb kötelessége a szülőnek, hogy a gyereket ne kényeztesse el, ami minden esetben a szülő hibája. Másik fontos szabály, hogy a gyereket meg kell edzeni, még pedig nemcsak szervezetileg, hanem lelkileg is. ELpubuIt és érzékenykedő ember, a mai nehéz időben nem ér semmit. Olyan ifjúságra van szükségünk, amely könnyen állja az élet nehézségeit és fejét akkor is keményen tartja, ha a sors hideg és kemény szele fuj. A napi higiénikus tisztálkodáson, tornán, izmot növesztő játékokon és sporton kívül nagyon fontos a gyerek helyes táplálása. Ez nem egyszerű probléma, annál kevésbé, mert a gyerek táplálásánál annyiféle mellékkörülmény érvényesül, mint talán sehol. Szokások, divatok, laikus tanácsok következtében kerülnek tévutakra a szülők. Egy régi iskola azt tanította, hogy a gyerekeknek sok húst, tojást és tejet kell adni, az uj iskola pedig azt tanítja, hogy főzelék és gyümölcs a gyerek legfontosabb tápláléka, de akadnak nagy számmal olyanok is, akik azt vitatják, hogy nyers táplálékot kell fogyasztaniok. Mi hát az igazság? Bizonyos az, hogy a sejteknek szükségük van tojásfehérjére, de sokkal csekélyebb mértékben, mint ezelőtt hitték. Túlságosan sok tojásfehérje nemcsak céltalan, de káros is, mert a túlsók tojásfehérjét a szervezet nem tudja eltávolitani, árt a test szöveteinek és anyagcsere bántál inakat okoz. Tojást tehát mértékkel adjunk, de tejet sem literszámra, mert az egyoldalú tejtáplálkozás vérszegénnyé és étvágytalanná teszi őket. Iskolás gyerek számára naponta félliter tej elég. A főzelékfélék és gyümölcsök természetesen igen kitűnő táplálékot jelentenek, de itt sem szabad túlzásba menni. A csecsemőnek is lehet már az első hetek után kevés gyümölcslét adni, néhány hónap után pedig magát a gyümölcsöt, még késeibb főzeléket. Idősebb gyerekek táplálékául igen nagy részben szolgálhat gyümölcs, saláta, burgonya, kis mértékben tej, tészta, tejes étel, rozskenyér és vaj. Minden egyéb étel csak másodrendű szerepet játszhat az étrendben. A főzelékféléket azonban nem szabad túlságos főzéssel kilúgozni. A tapasztalás azt mutatja, hogy a nyerskosztnak is meg vannak a maga előnyei, de arról, hogy a gyereket tisztán nyersanyaggal tápláljuk, szó sem lehet. Nyersen adhatunk a gyereknek gyümölcsöt, citromlevet, olajjal készített salátát, paradicsomot és retket. Ez a nyers étel nem veszedelmes. Ne hódoljunk tehát semmiféle divatos irányzatnak, amely ebből, vagy abból a szempontból előnyöket ígér, mert a fürdés is igen egészséges és mégsem gondolunk arra, hogy állandóan a vízben üljünk. — Szervusz, kedvesem... Úgy véltem, most már semmi értelme sincs, hogy megkérdezzem, tulajdonképpen miért is volt az a nagy zokogás s miért is kellettem én — segítségnek. HÁROM LÁNYKÉRÉS Irta: FARKAS IMRE Letettem a kagylót. S elgondolkoztam a dolog felett. Töprengtem, mi is történhetett Magdával? Azt hiszem, kitaláltam, sikerült kitalálnom. Az én hebrencs húgom valamin, semmi kétség, valami semmiségen, összepörlekedett a még nála is nagyobb hebrencs urával. Ki tudja, milyen heves csetepáté támadt köztük. Szó szót ért. A végén már, nagy izgalmukban egyik sem tudta, hogy min is kezdődött a háború. És bizonyos vagyok benne, hogy amikor faggatni kezdtem Magdát, ő nemcsak a feltörő könnyeitől nem tudott felelni nekem, hanem egyszerűen azért sem, mert az indulata ködébe veszett minden. Minden tárgyi rekrimináció. De nem is volt fontos, hogy szavakban könnyítsen a szivén, lényeg az volt, hogy szépen, szavak nélkül elpanasz- kodta az elpanaszolhatatlan bánatát s lassan elcsitult benne a harag, neheztelés, minden baj. És telefonba jobban is lehet ilyesmit elmondani, legyünk őszinték, kicsit el lehet hanyagolni a másik felét, a válaszokat. De azok nyilván, nem is je- lentőségesek. A legjobb tanács, a legokosabb gondolat is hasztalan s hasznavehetetlen ilyenkor. Csak egy használ: valakit szelíd indulattal tudjunk magunk mellett csitiíónak. No, ne túl közel azért, telefontávolban. Ne túl közel, mert, ezek a bánatok és sérelmek tulajdonképpen olyan mélyen élnek bennük, alig lehet felszínre hoznunk, ugyis elmondhatatlanok. Fiatal házasok. Két élet most kezd igazán egy életté lenni. Mint két égitest, ahogy közös pályára indalt. Mint két fogaskerék, ahogy a közös végzet s vállalt közös sors egy forgásra kényszeríti őket. Mindenkinek vannak élesebb és érzékenyebb pontjai. Ezeknek kell összesj^kniok. összesimulniok. Valóban, ismerjük el, valamennyi asszony átélte ezeket a megnevezhetetlen szenvedéseket. Persze, hogy nem lehet szuvakba foglalni. Olyan komplikál1830. A balatonfüredi „nagyszálló" előtt óriási sár. Krisztina kisasszonyt gyaloghiutón emelik az Anna-bálra . •. Krisztina kisasszonyon halványzöld ruha ékeskedik, az abroncsos szoknyán fölfutó kettős rüsh-pánttal. A rü&h, úgy van „applikálva", mintha sok apró rózsa volna egymás mellé rakva. A derék „spitz“-ben halad le elül és hátul, ruhája négyszögalakban kivágott, szabadon hagyva Krisztina kisasszony szép nyakának fiatalos gyöngéd hajtását Haja két varkoesban lóg le hátul, a szolid szőke haj kissé be van rizsporozva. Nyakán: medallion. Gergő várja a bejáratnál, nagy makart csokor búké tavai. A búk é tában füvek, örökzöld száraz levelek- Gergő tréfásan szaval: Múlt szüretkor Badacsonyban Ezt mupámtól vettem én Egyszer, midőn magam bolygók A hegy szirtes tetején ... Nagymazur! Krisztina és Gergő táncolnak. Lépegetnek ütemesen, mélt óságtel jesen. Gergő azt kérdi: — Tehetném-e hódolatomat Nagyságtoknál ? A lány: — Nővérem, Lorántfinő, aki ide kisére, láb- badozó. így nem fogadhatnék önt, csak holnapután, naplementekor. — Boldog volnék, ha akkor csókolhatnám meg az ön hóifehér piskóta kacsóit, amidőn a nap is megcsókolja a nadirt. Krisztina elpirul és nem felél. Gergő megigazítja „a la Lavalliére" nyakkendőjét, ránt egyet a barna „frafcseszlin" és elszántan folytatja: — Nővérének és gyámjának Lórántfimőnek el óhajtanén ám rébegni, hogy én önt bájdalu tündér régóta szivemben hordozám és... Krisztina elpirulva rebegte: — És?... — Minthogy a nemes frigyek odafönm köttetnek az égi peremen, én önt egy életen keresztül ide kötendeném a szivemhez. Üdvözölhetem mint arámat? Krisztina odanyuijtotta keskeny, karneel- gyürüs, csipkemamzsettás kezét Gergőnek. És azt suttogta: — Üdvözölhet... 1900. Pesti Vigadó. Oréche-báJl. Ella: magas, sudár lány, szörnyen befűzve. Fehér harisnya, aranycsattos fél lakkcipő. Dudoros ujjak, szolid kivágás, övön nagy, másinis szalag. A karon: „poentlész" csipke. Konty, „frufru, einlag". Gyurka, csinos, napbarnitott ami ifjú ember. Frakk, frakkon barna gallér. Kriszháber Willibald, főhadnagy a közös gyalogságnál. Hosszú kék pantalló, barnaarany paroli, kedves szőke, kék szemű tirolii arc. Ha ránéz az ember, jódlizni volna kedve. Különben: egészen mellékszereplő. Zene: Radics Béla bandája. Keringő a „Newyork szépe"-bőd: „Taníts meg csókot adná — drága mesterem .. Gyurka meghajlik Ella előtt Ella, aki egy óra óla egyebet se csinál, csak Gyurkát figyeli: — Nini, maga az, Gyurka? Eddig észre se vettem. — Hogy van Ella? — Köszönöm jód. De maga... Miért van ilyen csúnyán lesül ve? — Mérnök vagyok. Sokat vagyok a napotn. — Rettenetes. Hordjon napernyőt. — Igyekszem ... Táncolnak. Bostont táncolnak. A cigány a Gésák keringöjét játsza: „Napkelet gyöngye Ég veled — Ég veled rószaszál! Kriszháber Willibald: Szabad egy túrt? Ella: A következőt, főhadnagy ur. Kriszháber meghajlik, elmegy. — Ki ez az ember? Ella vállat von. — Mindig a nyomomban van. Tudja, ahol biztos a kaució ... Gyurka tudja. De nem érdekli különösebben. Nézi a leány nemes fejtartását, csillogó szemeit. Azt mondja: — Tudja-e, Ella, hogy egészen jól kezd lendülni az én kis magán mérnöki irodám? Ella tudja. De nem érdekli különösebben. Csak néz a fiú kedves, napsütötte arcába. — Miért ezt mondja nekem ? Miért nem azt, amire kiváncsi vagyok?. •. — Mert azt ugyis tudja. Szeretem... A lány halkan: — Én is. — Az irodámról azért beszéltem, mert mégis... ez a fontos, a megélhetés. Tudja, milyen boldogság az a tudat, hogy nem lehet semmi baj. Békés, nyugalmas élet ez, a mit élünk, az exisztenciám biztos, az összeköttetéseim jók... akar egy utón jönni velem, édes? Ella felelet helyett szorosan odasknul s táncosa hófehér ingplasztronjához. A zene a „Kis szökevény" cigaretta-keringőjét játsza. A 'boldogságtól elakad a szavuk. , Kriszháber Willibald odalép, meghajlik: — Szabad egy túrt. Ella alig bírja eldadogni: — A következőt főhadnagy ur. Kriszháber Willibald meghajlik, elmegy. Ezúttal — önökre. 1984 Pirosas-kék félhomályos bárvilágitás. Zene: dzsesz. Dobok, fűrészek, íbanjók, saxophonok, hawad-gitárok. A dob át van világítva, mint egy röntgennel átsugárzott beteg mellkas. A dobról néger pofa vicsorít. Ha neked jó, Hát Nekem is jó... Tini: Gyere Pista, táncoljunk. Pista (unottan föláll): Gyere. Tini (mosolyogva húzza azt a piros szivet, amely a szája szélére van festve): Mi bajod? Pista (rá se néz): Tudod... minden! Tini: Szóval: ez a mai világ. Pista: Persze. Ez a mai világ. Táncol a két szép, szomorú mai gyerek. Timi habkönnyű selyem ruhája lobog. A haja vöröses, fiús. — Fáradt vagy. — Egész nap dolgoztam. — Eredmény? — Nem tudom... — Én is dolgoztam mostanáig, de csöppet sem vagyok fáradt... — Miért? — Tudtam, hogy ma beszélünk. Csak egyet nem tudok: Jóba vagyunk még? — Tini — te vagy az egyetlen pajtásom. A zene azt játssza, hogy ,,A rózsám testsúlya : ötvenöt kiló, ötvenöt kiló...“ — Tudod mit, Pista! Mind a kelten könyvelésben dolgozunk... ne próbáljuk meg együtt ... mi történhet? A fiú futó csókkal illeti a lány fehér homlokát. — Igaz — mi történhet. — Te, még az is megtörténhet, hogy sikerül. Hiszen ma minden olyan bizonytalan. — Igazad van, Tini, hátha sikerül? Mindenesetre megpróbáljuk. Mikor határoztad el magadat erre? — A mailt kedden. Olyan egyedül voltam és olyan szerencsétlen... tudod, fiatal vagyok és nekem is lehetnek hangulataim néha ... — Persze, Tiniké! Hát: próbáljuk meg. Leülnek egy apró asztalka mellé és megünneplik az elhatározásukat egy-egy kerek pohár édes jeges pálinkával, melyben egyetlen meggy-szem piroslik. A zene ezt játssz a í „Hol jártam eddig én Hogy a mailt keddig én Nem tudtam pont magáról, édes, semmit én... 1“ »- o
