Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)

1934-08-09 / 180. (3511.) szám

r MM ftngawfas 9, caütöjfak 9 Szir?HAz-Kön-^KoLTüRA Változtassa meg az iskotaügyi kormány a szint koncessziós rendelkezéseit! Jani.ovics Marcell, Aixinger László, Prenghy Árpád és Neumann Tibor nyilatkozik a P, M. a magyar kerületbeosztás problémájáról Pozsony, augusztus 8. (Pozsonyi szerkesz­tőségünktől.) Szkyvenszkó magyar közvéle­ményében kínos hatást keltett az iskolaügyi minisztériumnak a magyar színi koncesszió ügyében hozott döntése, amellyel a kétkerü- letes rendszert további három évre megtartja és a keletszlovenszkói szini-tkerület eddigi vá­rosai közül Losoncot Földes Dezső nyugat- szlovenszkói színigazgató kerületéhez csa­tolta. Földes Dezső a koncesszióval a zsebében a napokban Pozsonyon keresztül a Tátrába utazott a szezon fáradalmait kipihenni. Po­zsonyi szerkesztőnk előtt kijelentette, hogy a minisztérium őt Losonc városával kárpó­tolni akarta azért az elvesztett pozsonyi egy hétért, amellyel a pozsonyi szezont a német szezon javára megrövidítette. A losonci szezont ö maga kérte, mert társulatával igy két hónapig lesz hol le­telepednie, miután a kisebb helyekkel (Ógyalla, Párkány, Dunaszerdahely stb.) nem sokat ért és nem találta meg számításait. — Ivánt sajnálom — mondotta Földes, — de nem tehetek róla, ami történt. Losonc tu­lajdonképpen a nyugati kerülethez tartozik és a minisztérium csak az én intencióimat honorálta, amikor a nyugatihoz csatolta. Kas­sáról egy tekintélyes politikus — aki Iván­nak is jó embere — azt ajánlotta nekem, hogy önként mondjak le Losoncról Iván ja­vára, ám ezt aligha fogom megtehetni,, mert hiszen Ivánnak — mint biztos forrásból értesül­tem _ meg van Ígérve a ruszinszkói szini- keriilet, amit a kassaival egyesítenek. * Az uj helyzettel kapcsolatban megkérdezte pozsonyi szerkesztőnk a Magyar Szia pártoló Egyesület pozsonyi vezető személyiségeit, hogy mit szólnak a magyar színi koncesszió ilyetén megoldásához. A nyilatkozatokat alább adjuk: Or. Jankovics Marcell: — Éppen útra készen állok, csomagolok, mert egy keleti tengeri útra indulok és igy nem állhatok a szerkesztő ur rendelkezésére, illetőleg bővebben az ügyről nem nyilatkoz­hatni. A döntés engem is meglepett, de an­nak taglalásába most nem bocsátkozhatom, ősszel a Szinpártoló közgyűlését meg fogjuk tartani és azon leszögezzük álláspontunkat. Dr. Aixinger László: a Magyar Szinpártoló volt pozsonyi elnöke: — Az iskolaügyi kormánynak a szloven- szkói magyar színjátszás ügyében hozott leg­újabb döntése fenntartja, sőt a pozsonyi szín­játszás és Iván kárára rosszabbitja az eddigi helyzetet. — A magyar közönségnek a Szlovenszkól Magyar Szinpártoló Egyesület révén kifeje­zésre juttatott kívánságai ismét süket fülekre találtak. A május másodikén a pozsonyi or­szágos hivatalban előadott kívánságok egyi­két sem teljesítették, holott több évnek iga­zolt tapasztalatai alapján követeltük az egy- kerületes rendszert, a színi koncessziónak a Szinpártoló részére való megadását, Pozsony­ban és Kassán kedvezőbb évadbeosztást, uj városok megnyitását a magyar színészet, ré­szére stb.-t. Az eddigi be nem vált rendszer merev fenntartásának következménye az lesz, hogy a szlovénból magyar színészet el­sorvad és ha „élvezünk" is majd magyar szinielő- adásokat, ezek színvonala vagy az igazgató és a társulat nyomora, vagy pedig tisztán üz­leti szempontok miatt minden inkább lesz, mint színi kultúra. — Csak tájékozatlanságnak szeretném lu- Lajdonitani a mostani koncesszió rendelkezé­seit. Hiszen a pozsonyi iskolaügyi referálá­son a magyar színi ügyeket intéző főtanácsos nr magyarul sem tud és igy meg nem győ­ződhetik a színi előadások színvonaláról. Ta­lán meg is tévesztik például Pozsonyban a Földes előadásainak jó látogatottságáról és Földes kedvező anyagi eredményéről szóló hírek, amelyek pedig korántsem jelentik azt, hogy a színházlátogató közönség meg volt elé­gedve Földesék játékával, hanem egyedül azt, hogy ragaszkodik a magyar színházhoz és ezért látogatja a színházat, még ha csak egy ügyes táncos-szübrettuek produkcióit kapja — mint magyar színművészetek — Minden megváltoztatható, igy bízom abban, hogy majd megváltoztatják a színi koncessziós iratnak sérelmes ren­delkezéseit is, amire már a múltban is volt példa. A Színpártolónak lesz feladata en­nek kiharcolása. Ennek módjairól szólni már nem lehet az én feladatom, mert vannak erre hivatottabbak. A lényeg az, hogy a szlovenszkói magyar színészet létéért még a legkedvezőtlenebb körülmények között sem szabad abbahagyni vagy mérsékelni a küzdelmet. Dr. Prenghy Árpád, a Szinpártoló főtitkára: — A döntés egyszerűen mélyen lesújtott. Én csak a pozsonyi csoport nevében beszél­hetek, még Pozsony környéke sincs ebben benne, de azt hiszem — a vidék is osztja né­Ungvár, augusztus 8. (Ruszinszkói szer­kesztőségünk jelentése.) A napokban tartotta meg a ruszinszkói magyar szinházszövetkezet igazgatósága rendkívüli ülését Munkácson, melyen elhatározták, hogy az igazgatóság há­rom tagját küldik ki a szövetkezet legsürgő­sebb ügyeinek rendezésére, főként pedig a színi koncessziónak ismételt megszerzésére, amit az országos hivatal még mindig nem adott ki. Ha a koncesszió a szövetkezet birto­kában lesz, a bizottság megkezdi a társulat megszervezését. Bombaként hatott különben ama nyilatko­zat, amit Iván Sándor, a keletszlovenszkói (*) Heitat Jenő uj vigjátéka. Budapestről jelen­tik: Holtai Jenő aj vígjátékot fejezett be, amely az évad második felébein a pesti Vilgiszim'há'zban kerül bemutatásira. Az uj Heltai-viigjáték magyar miliőben játszódik és 'három felvonásból áll. (*) Róma Bellim centennáriumára készül. Róma­iból írják: Belliimnek, a nagy olasz operas'zerzőnek jövő évben lesz oentennániuma. Olaszország nagy ünnepségek keretéiben akar hódolni Bellim emlé­kének és az ünnepségek műsorát már most készí­tik elő. Megírják Bellimi életrajzát, facsimile-ki­adást rendeznek sajtó alá Bellám leghíresebb ope­rájából, a „Normádból és hangos film készül a komponista legszebb operáiból. Az összes nagy olasz operabáz Beliini operáival kezdi meg az uj évadot, a staggionék pedig a Normával fogják felkeresni a vidéki városokat. Azt is elhatároz­ták, hogy egy művészegyüttes a külföldet be fogja jármi Beliini operáival. (*) A százéves francia Írónő — Budapesten. Megírta a P. M. H., hogy madame Aidám, Fran­ciaország legöregebb Írónő,jc most ünnepli száz­éves születésalapját. Lapuink egyik olvasója most, ezzel a Mrrel kapcsolatban a következő levelet in­tézte a szerkesztőséghez: „Az 1880-as évek dere­kán jogász voltam Budapesten és akikor ott járt madame Adam, akit az akkori író-, ujságiró- és színházi körök kalauzoltak és ünnepeltek. Ked­ves jeleneit volt, aériko f monsiieur Kovát mutatták be madame Adammak. Talán nem keli mondanom, ki volt akkor Kova. Sokat emlegetett jelenet volt az is, amikor Szilágyi Dezsőt mutatták be neki és noha Szilágyi csak törve beszélt franciául, mégis szívesen és hosszasan kereste a társaságát és azt mondta róla: A legszellemesebb férfi és'á legfaszci- nálóbb férfi jelenség, amellyel életemben találkoz­tam. Madame Aidáim akkor túl volt az öt vénén és nem reflektált arra, hogy fiatalabbnak tartsák. Megfordult Magyarország több helyén és az ott élvezett, vendégszeretetet Magyarországról irt cikkekkel vÚ6<s z onozta". zetemet. Mi évek hosszú során át memoran- dumoztunk, hogy egyesítsék a két kerületet, Kassát és Pozsonyt úgy, ahogy az 1928 előtt volt. Semmi sem használt. Kértük azt, hogy a koncessziót az egyesület kapja, mint a né­meteknél, ezt a kérésünket sem vették figye­lembe. Kétségbe vagyunk esve a színi kultú­ránkat illetően, mert úgy a nivó, mint maga a Szinpártoló is — sajnos — lefelé eső ten­denciát mutat. Iván Sándor színigazgatót őszintén sajnál­juk most, hogy Losoncot is elvették tőle, mert hiszen tudjuk, hogy a múlt évben is milyen nagy deficittel zárta a szezont, mig nyílt titok, hogy Földesnek milyen fénye­sen sikerült. Pedig, ami az erőket és a fizetéseket illeti, Iván javára dől el a mérleg, aki jobb erőket tartott és jobb fizetéseket adott. Hja, Földes szerencsés csillagzat alatt született és min­dent el tud a javára iutéztetni... Dr. Neumann Tibor: — A döntés előrelátható volt, de mégis meglepett. Régóta tudjuk már, hogy felsőbb heiyen a Szinpártoló véleményére nem ad­nak és az történik, amit a protezsált szín­igazgató akar. Bővebben erről nem is óhajtok nyilatkozni... magyar szinikerület koncessziójának tulaj­donosa tett újságírók előtt s mely arról szól, hogy a keletszlovenszkói és ruszin­szkói .szinikerület egyesittessék s erre vo­natkozólag az intézkedést a miniszter sze­mélyesen fogja megtenni. A szövetkezet vezetőségében senkisem tud arról, hogy — miként Iván állítja — az erre vonatkozó tárgyalások már hónapok óta foly­nának. Mindenesetre, ha a kormánynak ilyen tervei vannak, el nem kerülhető úgy a Ru­szinszkói Magyar Szinpártoló Egyesület, mint a Magyar Színházi Szövetkezet 'véleményének kikérése, illetve meghallgatása. (*) Alpár Gitta a budapesti Operaházban. Buda­pestről jelentik: Színházi szenzáció, hogy Alpár Gitta megegyezett a Fővárosi Oiperettezinkázzal és aláírta a szerződést, amely ezerint nemcsak a Duiharry nepritoén vesz részit, hanem eljátisza Földes—'Harmat—Brodszky „A királynő mulat" climü operettjének főszerepét is. A primadonna a. darabban kettős szerepet játszik: a kikapós ki­rálynőt és ennek egyszerű származású alteregóját, azt a lányt, akii a „felséges asszonyt" különös ki­rándulásai idején a királyi palotában helyettesíti, AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA: VÁROSI MOZGÓ: Hétfőn—kedden, f. hó 6—7-én: Csábítson el kérem. Szerdán—csütörtökön, f. hó 8—9-én Kedves rokonság. . Péntek, szombat, vasárnap, f. hó 10, 11, 12-én A mesebeli hereog. ——o----­RÁ DIÓ MOZGÓ: Hétfőn—kedden, f. hó (j^-7-éu: A robogó halál. Szerdán—csütörtökön, f- hó 8—9-étn Quo vadis? Péntek, szombat, vasárnap, f. hó 10, 11. 12-éu Báli, a földi paradicsom. ——o----­A KASSAI CAPITOL-MOZCÓ MŰSORA: Nápolyi szerenád. Zene: Pictro Mascagni. Főszereplő: Lauri Volpi. Rendező: Max Neufcld. —>0 mmí A kerületegyesitésről a ruszinszkói Szinpártoló- vai még senki sem tárgyalt jSport^ Bocskai, Debrecen— Huszti SK 5:1 Huszt, augusztus 8. (Távirati jelentésünk.) A deb­receni Bocskai tegnap 2000 néző előtt vendégszere­peit Huszton és pompás játék után 5:1 arányban győzött. A góljait Vincze (2), Návay, Teleki és He­vesi lőtték. A Bocskai ma reggel visszautazott Debrecenbe és igy nem tehetett eleget a Szloven- szkóról jövő számos meghívásnak. Ungvár, augusztus 8. A Ifi. kerület szombaton és vasárnap Ungvárott játszik. Ellenfelei a CsSK és az UMTE lesznek.-----0------­Bud apest-Bécs, Ferencváros- Bratislava mérkőzés Nag y boldogasszony-nap j án Budapest, augusztus 8. Jövő szerdán, Nagy­boldogasszony napján a budapesti profiválo­gatott Becsben játszik a városi válogatott el­len. A csapat a következő felállításban sze­repel: Szabó (Hungária); Vágó (Bocskai), Biró (Hungária); Palotás (Bocskai), Somlai (Kispest), Szalai (Újpest); Markos, Vincze, Teleki (Bocskai), Solti (Phölbus), Titkos (Hun­gária). — A Ferencváros játékosait a meccs alól felmentették, mert a zöld-íehérek e nap Pozsonyban az SK Bratislava ellen vendég­szerepelnek. Kárpátaljai sporthírek Labdarugó eredmények; Beregszászon: KTK Ka­pós— BMSE 1:1. Biró: Győrffy Dezső (UAC). A pozsonyi központ által elrendelt osztályozó mérkő­zés első fordulója teljesen egyenlő erők küzdelmét mutatta. 12-én vasárnap Kapóson lesz a második döntő találkozó, a győztes az első osztály nyugati csoportjába kerül, mig a vesztes a második osztály­ban marad. Barátságos mérkőzések: Királyhelmeci SC—Csapi SE 5:1. Munkácsi SEb.—Palánkai Spartacus 2:2. SK RUSJb.—Ungvári Kát, MSC 4:1. UAC diákcsapat- SK RUSJ diákcsapat 2:0. FÁK Nagymihály—UTK 2:1. A Munkácsi SE nyerte a Révay-serleg kárpátaljai döntőjét. MSE—UTK 6:5. Mint már tegnap röviden jelentettük, a csehszlovákiai magyarok teniszcsa- patbajnokeágában az UTK pályán játszották a ke­rületi döntőt, amely fej-fej melletti nehéz küzde­lem után egy pontkülönbséggel a munkácsiak javá­ra dőlt el. Részletes eredmények: Női egyes: Sckneok Anci UTK—Kornreidh Blanka MSE 11:9, 3:6, 6:3. Meglepetés a kitűnő ifjúsági Schneck Anci győzelme. Leskó Manci MSE—Kalkstein Rózsi UTK 6:2, 6:4. Férfi egyesek: Moskovics UTK—Nedeczey MSE 6:3,6:0. Krenovszky MSE—Schwalb UTK 6:4, 6:2. Weinberger MSE—Reismann UTK 6:8, 6:2, 7:5. Reismann a döntő játszmában 4:0-ra vezetett. Web mami UTK—Kertész MSE 6:2, 6:7, 4:0 feladva. Hölgy páros: Leskó Manci, Korruvch Blanka MSE— Sdhneck Anci, Kalkstein Rózsi UTK 6:2, 6:1. Ve­gyespárosok: Weiumann, Schneck UTK—Krenov­szky, Leskó Manci MSE 8:6, 6:3. Weinberger, Köl n­re oh Blanka MSE—Moskovics, Kalkstein Rózsi UTK 6:4, 10:8. Férfipárosok: Moskovics, Weűnann UTK —Krenovszky, Klein MSE 8:6, 6:0. Weinberger, Kertész MSE—Reismann, Schwalb UTK 3:6, 6:2, 6:3. Az MSE játsza az elődöntőt a kassai kerület bajnokcsapatával. Az UAC nyerte Kárpátalja összes teniszbajnoksá­gait és a Czibur-serleget. Ifjúsági női egyes, Gulo- vics Tivadar vándordíj: 1. Barkász Böske UAC, 2. Schneck Anci UTK. Barkász—Sdhneck 6:0, 6:1. Har­madikok: Lendvai Márta UAC és Hajtő Rózsi UAC. Ifjúsági bajnok és a Tahy vándorserleg védője: Csongár Lehel UAC, 2. Rujáfc Endre UAC. Harma­dikok: Ruják László UAC és Joó Kálmán Munkács. Döntő: 6:4, 6:4. Női egyes bajnoknő és a Lendvai Aladárné vándordíj védője: Bökni Blanka UAC, 2. Barkász Vali UAC. Harmadikok: Molnár Istvánná LTC Ungvár és Barkász Böske UAC. Bökni Blanka —Barkász Vali 8:6 6:3. Barkász Vali—Molnárné 6:2, 8:6. Barkász Böske UAC—Láng Aranka LTCU 2:6, 7:5, 6:0. Bökni Blanka UAC—Leskó Manci Munká­csi SE 6:2, 6:4. Böhm Blanka—Bank ász Böske 6:4, 2:6, 6:3. Az ifjúsági bajnoknő volt ez országos ma­gyar bajnoknő legerősebb ellenfele. Férfi egyes baj­nok; Mankovick Emánuel UAC, 2. Csongár Csaba UAC 6:8, 6:1, 6:3, 6:2. A többet kockáztató Csongár ellen győz a biztosabb Mankovick. Szép, élvezetes küzdelemben. Harmadikok: KÍyáp LTC Ungvár és Vanek Tiszti LTC Ungvár. Mankovick—Klyáp 6:1, 9:7. Csongár—Vanek 6:1, 6:4. Férfipáros bajnok: Mankovádh-Csongár Csaba UAC, 2. Klyáp LTCU és Fugl Técsö 6:3, 4:6, 6:2, 6:0. Harmadikok: Kovács- Molnár UAC és Vanek-Segmiiller Tiszti LTC. Hölgy­páros bajnok: Barkász Vali, Bökni Blanka UAC, 2. Boross Ágnes-Barkász Böske UAC 6:4, 6:4. Harma­dikok: Fodorné-Sdhmidné UAC és Molnárné-Lang Aranka LTCU. A vegyespáros még nincs befejezve, de az egyesületei': közötti pontversenyre alapított Czibur Sándor vámhordijat az eddigi pontokkal is fölényesen nyerte a védő UAC.

Next

/
Oldalképek
Tartalom