Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)

1934-08-09 / 180. (3511.) szám

^i^<^-Ma<Aar.kiriíAB 1&84 augusztus 9, caütörtök. — Lelkészváltozás az érsekujvári evangé­likus egyháziban. Érsekujvári tudósítónk, je­lenti: Holesik Györgyöt, az érsekujvári evan­gélikus egyház lelkészét Nagyszombatba vá­lasztották meg. Utódául az egyházközség Tas- ler Mátyás klssztarukóoi lelkészt hívta meg, aki rövidesen elfoglalja uj hivatalát. — Ideiglenesen beszüntették a Pozsony— bukaresti repülőjáratot. Hivatalosan közük: A csehszlovák állami repülőtársaság repülőgé­pek hiánya miatt ideiglenesen beszüntette a Pozsony—Bukarest közötti forgalmat.-A Prága. —Brtiiin—Pozsony és Prága—Kariéba d—Ma- rienbad közötti forgalom teljes mértékben meg­maradt. A Pozsony—Bukarest közötti forga­lom újbóli megindulását a repülőtársaság ide­jében fogja közölni a közönséggel. — Várják Mussolini hatodik gyermekét. Párisból jelentik: A Rádió Iroda római jelen­tése szerint Mussolini családjában néhány hónap múlva örvendetes eseményt várnak. Mint Ismeretes, Mussolinimé már öt gyermek anyja. — Kétszer annyi a beteg férfi, mint a beteg nő. A német birodalmi statisztikai hivatal legutóbbi jelentése szerint az 1963. évben 740.000 férfi és 359.000 női beteget kezeltek Németországban, tehát több, mint kétszer ak­kora volt a férfibetegek száma, mint a női betegeké. Igen érdekes az, hogy a fiatal nők között valamivel több beteg van, mint a fiatal férfiak között, de a harmincötödik évtől fel­felé az arány egyre rohamosabban tolódik el * nők javára. xx Budapestre érkezve a keleti pályaudvar­ral szemben a PARK-NAGYSZALLODÁBAN megtalálja kényelmét. Leszállított árak. E lap előfizetőinek 20% engedmény. — öngyilkosság vagy természetes halál? Lévai tudósítónk jelenti; Tegnap reggel hol­tan találták meg ágyában Hrdina Lajos köz­ismert lévai vendéglőst. Az 56 éves vendég­lős hosszabb idő óta epekőbántalmakban szenvedett és rosszullét esetén gyakran sze­dett kábítószereket. Az éjjeli szekrényen egy számoló cédulán pár sort találtak, a vendég­lős utolsó üzenetét. Hrdina, akinek néhány év előtt halt meg a felesége, azt vetette papiros­ra, hogy félkettőkor rosszul lét fogta el s ha netalán reggelre halva találnák, ne okoljanak senkit haláláért. Temetésére vonatkozólag is intézkedett a további sorokban. Bár nem volt megállapítható, vájjon betegsége ölte-e meg, vagy pedig szándékosan vett be túlsá­gos sok kábítószert, a hatóság a boncolás mellőzésével adta meg az engedélyt a teme­tésre. — Két tizenhat éves suhanc személyében le­leplezték a nagyszombati lakásbetörőket. Tu­dósítónk jelenti: Két hónap óta egymást érik a feljelentések különböző lakásbetörések ügyé­ben. A ceendörség nyomozása mindeddig ered­ménytelen volt, sőt az utóbbi időben egyre sza­porodtak a betörések. Az egyik legutóbbi eset­ben a tolvajok néhány ezüst dollárt zsákmá­nyoltak, ezért a hatóság figyelmeztette a ban­kokat, hogy ha valaki dollárt akar beváltani, azonnal jelentsék ezt a csendörségnek. A négy darab két dollárost valóban be akarták vál­tani az egyik itteni bankban, mire a bankhiva- talnok telefonon értesítette a csendőrséget. Néhány pillanat alatt megérkeztek a csend­őrök és lefülelték a fiatalembert, aki értékesí­teni akarta a dollárokat. A tizenhat éves su­hanc a csendőrségen elmondta, hogy egy nálá­nál még fiatalabb társával együtt követte el két hónap óta a betöréseket. Olyan lakásokat sze­meltek ki, amelyekben senki sem tartózko­dott é6 fálkulccsal jutottak be azokba. A lopott holmikat eladták és a pénzt elmulatták. A két snhanc a fiatalkorúak bírósága elé kerül. xx Szódabikarbóna gyakori használata a gyomorfalakra ártalmas! Gyomorégést s ön­nek gyakori következményét, a gyomorfekélyt a Cigélka-Stephamis forrás vize szünteti meg, mely amellett a szervezetre üditőleg is hat. Megrendelhető: Cigelka forrásvállalatnál, Bar- dejov. —UHU UHUI 11.111 !■! IIWHMWWWIHWWHBBBBHWBBWWWHP — Megcsalta kedvesét: lelkiismeretfurdalása a halálba kergette. Pozsonyi szerkesztés ég link je­leníti ,telefonon: Foltéi- Albert, a 123 gyalogezred szak asz vezetője tegnap este a kedvesével, egy po­zsonyi eselódijeánnyal sétált, majd a leányt haza- le is-érte a Jakab vároebiró-tér 13. ez. alatti lakására. Búcsúz ás kor egy csomó levelet nyomott a leány markába. A leány a szobájában nyomban átnézte a leveleket és ezek között egy búcsúleveleit is talált, amelyben Polter bejelenti, hogy öngyilkosságot követ e|. meri kedvesét vasárnap rsle egy idegen leánnyal megcsalta és ezt a bűnt nem tudja lelki- ismerd< elviselni. A leány nyomban a kaszárnyá­ba sietett, a szakasz vezetőt azonban már holtan találta: Polter Albert sz^gálabi revolveréiből go­lyót repített a szivébe. % i Nagyszabású munka a tátrai idegenforgalom fejlesztéséért A Kárpátegyesület 62-ik évi közgyűlését tartotta Ötátrafüreden Ótátraftired, augusztus 8. (A P. M. H. munka­társától.) Vasárnap tartotta a K árpátéigyesdlet Ótátrafiireidon 02. évii közgyűlését a tagok és a fiók - egyesületek nagy érdeklődése meUetít. Az elnöki msgnjutót dr. Szontagh Miklós főrvos mondotta Mély érzéssel áthatott szavakban emlékezett meg az egyesület nagy halottjáról, dir. Gmhr Mihályról, akinek érdemeit részletesen méltatta. A .megemlé­kezést. mint a többi: halottról mondott elnöki mél­tatást is, a közgyűlés résztvevői állva hallgatták végig. Dr. Szontagh végül melegen üdvözölte Nitsoh képviselőt és Varga szenátort. A Haupitverband Deubsvher Wander- und Ge- bdirgsvereme nevében Érben íóentmlinspektoT, a nemzetközi Alpi® Unió és a Magyar Turista - Szövetség megbízásából dr. Vigyázó János, a Kár- pá.teigyesület szászországi szekciója névéiben Kop- Iin elnök, az Erzgetórgsvereio-Sachsen részéről Hanus mérnök, a Magyarországi Kárpátegyesület, megbízásából pedig dtr. Neuherger üdvözölték a közgyűlést. Ezután Hefty Gyula, Andor főtitkár terjesztette elő az évi jelentést, amely nagyszabású tuirisztíikai, idegenforgalmi és eper tibeti munkáról adott számot. A hatalmas je­lentés nagy adathalmazából a követke-zőket emel­jük. kií: A turisztikai és építkezési munka rendkívül se­rény és jele'ntőé volt. Az egyesület kibővítette a, zöldtavi karburkuluis-menbázat, s hozzájárult ah­hoz, 'hogy a Tátrában és a többi ézlovemszkói hegységben uj menházak létesültek. Számos út­építkezést és útjavítást hajtott végre a Tátrában az egyesület, ezenkívül sok utat nj jelzőtáblákkal látott el. A dr. Guhr-siiugrósáncot megnagyobbí­tották és elkészült Tátra&zéplak fölött a dr. Guhr- TÓdiitpálya is. A mén tőszolgálat további kiépítése is ennek az évnek a munkája volt. A propaganda terén a Kárpátegyesület hatalmas tevékenységet fejtett ki, a sajtóosztály dr. Nemény Vilmos (90 oikket és 143 közleményt helyezett el kib. 180 bél­és külföldi lapban, ami 10.960 közleményt ad, ezen­kívül 56 képet 20 illusztrált lapban). A központi iroda (Hefty Gy. Andor) kb. 2000 közleményt, ért el és 42 képet helyezett el. Százaikra megy azoknak a közleményeknek a száma, amelyeket a berlini propaganda-iroda a németországi sajtó utján ho­zott nyilvánosságra. Az év folyamán a Kárpát­egyesület munkatársai mintegy 200 vetített képes előadást tartottak a Tátráról és a Szepességről bel- ée külföldön, továbbá rendkívül nagy veit a rádlóelőadáso.k száma is. Az egyesület az év fo­lyamán 39 társasutazást rendezett a Tátrába. 2700 résztvevővel. Rendkívül nagy és kiterjedt volt a é.portbeli munka is. Különösen nagyszabásúak voltak a téli sportrendezések. amelyeknek ma már egész K özépeurópában rendkívül jó hírük van és amelyek ebben az évben érték el a huszadik jubi­leumukat. A jelentés meleg szavakkal emlékezett meg arról, hogy ebben az évben ünnepelte Matlárháza-fürdő fennállásának őtvei^dik évfordulóját. Az évi jelentést a közgyűlés egyhangúlag tu­domásul vette, majd Vág H. Lajos uj tátrai ti redii igazgató, 'a Tátra kiváló idegenforgalmi szakértő­je tartott érdekes és tartalmas előadást az idegen­forgalom aktuális kérdéseiről. Többek között ta­lálóan mutatott rá arra, hogy az idgemforgalom ma színbe egyetlen akíiv tétele Csehszlovákia ke­reskedelmi mérlegének. Az összegek, amelyeket a külföldiek Csehszlovákiában kiadtak, 1925-ben 000, 1926-ban 560, 1927-ben 710, 1930-ban 795 milliót tettek ki, a devizakorlátozások miatt azonban 1933- ban 288 millióra estek vissza. Ezek a számok azt mutatják, hogy az idegenforgalom fontos aktív tétele a köztársaság kereskedelmi mérlegének. Ennek ellenére az idegenforgalom még ma sem 'részesül abban a megbecsülésben, amelyet jelen­tősége folytán megérdemel, még a szakszerű hova- taritozaodósága sincs megállapítva, öt minászté- riumban Öt szakosztály foglalkozik az idegenfor­galommal. de ezek mind külön, önálló utakon járnak. Ez a dezorganizáció az oka. 'hogy a pro­paganda számára nincsenek meg azok az anyagi eszközök, amelyek ezt a propagandát eredmé­nyessé tennék. Mindazokat a korlátozásokat, amelyek hatása alatt az idegenforgalom szenved, meg kell szün­tetni, s meg kell szüntetni a valutáris nehézsé­geket is. Hiába kötünk kompenzációs szerződéseket, ha azok praktikus keresztülvitelére nincsen meg a mód. Szabad teret kell az idegenforgalom fejlődésének bizbositam. Az előadást a közgyűlés résztvevői nagy tetszéssel fogadták. A közgyűlést a PoÜtzer-féle étteremben közös ebéd követte, amelyen dr. Szontagh Miklós elnök, dr. Forberger Béla (Igló). dr. Flórián Károly társ­éin öik (Eperjes) és PolniscJh Artúr, Ótátraftired igaz­gatója — aki a közgyűlés résztvevőit meleg ven­dégszeretettel fogadta — mondtak felköss ön tőt. Délután az ótátraftiredi sétányon jól sikerült kert! ünnepély fejezte 'be a Kárpátegyesület ótátrafüredi napját. (N.) Az időjárás és ember élete Az időjárás közvetett hatással is van a betegségek keletkezésére A meghűléses betegségek, járványok meteorológiai körülményei ■ Mérgezések a levegőn keresztül (8) Sok 'betegség van, amelyet az időjárás egymagá­ban nem hozhat létre, de amelynek keletkezését, illetve elterjedését meteorológiai körülmények te­szik lehetővé. Az úgynevezett meghűléses betegségeket . álta­lában fertőzés idézi elő, de a betegség kifejlődését előmozdítja minden olyan körülmény, amely a szervezet ellenállóképesé­gét aláássa; elsősorban az az élettani változás, amely a kike­rült szerveizet hirtelen lehűlésekor áll elő. Befolyással van az időjárás, minden olyan jár­vány és minden olyan fertőzés keletkezésére, amely nem közvetlenül egyénről-egyénre terjed. A tárgyak és élelmiszerek utján való fertőzés sok­szor azon múlik, hogy az időjárási hatások — hő­mérséklet, légköri medivesiség, csapadék, szél, pá­rolgás, kivált pedig a sugárzás — meghagyják-e a hC'tcgfiégokO'ZÓ csirákat fertőzőképp állapotban. A levegőn keresztül való fertőzés szempontjából legfontosabb időjárási tényező a hőmérsékleti in­verzió, vágyás a levegőnek olyan rétegződése, ami­kor alul hűvösebb levegő fekszik, mint a magas­ban s a két lég,réteg alig keveredik, — azután a levegő turbulenciája, a rétegek gyors cseremozgá­sa. Zárt helyiségben a levegő turbulenciája csekély, azért pl. a kiköhögött fertőző anyag nagy tömény­ségben sokáig egyíittmarad. A szabad levegőben gyorsabban eíoisziik a-/ élóntkebb csere mozgás kö­vetkeztében, de hogy milyen gyorsan, a/, az idő­járástól függ. Turbulens légtömegben másodpercek alatt el­enyészhet, csendes, Inverzióé időben 6okálg ve­szedelmes marad, Nem közömbös tehát, hogy fertőző beteggel miikor 6 hol találkozunk. Pl. ha olyan vasúti kocsiba lé­pünk, amelyben tiisszögő influenzás utazott, még utólag is fertőződhetünk, a nyilt uccán elleniben csak' inverziós időjárás alkalmával valószínű, hogy influenzás beteg mögött haladva-, a bajt meg­kapjuk tőle. Az -eső ás tisztítja a levegőt. A sok hulló részecs­ke magával ragadja a kórokozókat. Minthogy né­mely kórokozó csirák porszemekre tapadva szok­tak lebegni, azért ez a kérdés a porképződés idő­járási feltételeivel is kapcsolatban van. A magyar alföld porképző talajának s a porképzésne alkal­mas éghajlatának valószínűleg szrepe van a tra­choma terjedésében. Az ellenállóképességre való halás Ámde nemcsak a fertőzési lehetőségekre, 'hanem a szervezet ellenállóképességére is nagy befo­lyással vannak a meteorológiai tényezők. Nem is szólva arról, hogy az életmód, a fizikai környezet, a kimerítő vagy álmatlanná tevő idő. a metco rop atkák front átvonuláskor jelentkező súlyos panasza befolyással lelhet a fertőzést leküz­deni hivatott antitestek képzésére, az időjárásnak még közvetlen hatásai is vannak, amelyek a fer­tőzések keletkezését előmozdítják. A száraz levegőben való huzamos tartózkodás erős párolgást okoz a légutak nyálkahártyáin, a ki asz alt nyálkahártyák azután nyitott kaput je­lentenek a fertőzés számára. Súlyosbítja a hely­zetet, hogy a száraz -idő egyben poros is, vagyis a belélegzett levegőben a szokottnál több olyan tes­tecske van, amely egyrészt mechanikailag sérti, másrészt nagy mértékben ingerli, harmadaoor pedig ROMA HOTEL IMPERIftl T0UR1NG VIA VITTO&BO VEHETŐ 24 Elsőrangú. Minden modern kényelem. Előkelő központi nyugodt fekvés.* A magyar uriközönség szállodája. ? II E a I. ACZfil ARTÚR rtHnRRMHQ3VHIIRW«0K!8FCTHHGGBBC16aBnRHÍHHflRMRRIHI fertőző csiráikkal is rögtön elárasztják a nyálka­hártyák ai. Járványok, malária, tropikus betegség Az időjárás -közvetett hatásai a. járványok ter­jedését a legkülönbözőbb módon érintik. így pl. a tífusz jár vány ok keletkezését száraz nyarakon az ivóviizhiány támogatja. Nagyon bő esőzések vi­szont fertőzött vizet sodorhatnak a különben tűr­hetően elzárt kutakba is. A közvetett; időjárási haté* más módja a malária terjedésében mutatkozik. A malária terjedését- szúnyogok, első­sorban az Anoplheles * fajai közvetítik, ezek elsza­porodása azonban az időjáráson múlik. Ha egyéb­ként bő csapadéka vidéken ismételten hosszabb szárazság lép fel, a folyómedrek egy része kiszá­rad, illetőleg sekély állóvizek maradinak nyomuk­ban. Ezekben könnyen tenyésznek az Anop'helesek és jobban el is szaporodnak, mert az -időszakos víziben nem él legnagyobb ellenségük, a hal. Az úgynevezett trópusi betegségek túlnyomó része szintén fertőzés utján keletkezik, de csak a trópusok alatt, mert a fertőzésnek olyan feltételei vannak, amelyek csak ott teljesülnek. Többségük élősdiek utján terjed. A mérgező levegő A levegő veszedelmes vegyi anyagokat, mérge­ket is szállíthat. Ezek vagy az ipar, vagy a köz­lekedés, vagy — pl. gáz támadás esetén — & leve­gő szándékos megmérgezése révén jutnak a leve­gőbe. Hogy a levegőbe került mérgekkel mi törté­nik és az élőlények számára mennyiben válhatnak veszedelmessé, az majdnem mindig az időjáráson múlik. Az erre vonatkozó meteorológiai vizsgála­tok, bár csak ujkeletüek, kétségtelenül az alkal­mazott meteorológia legfontosabb fejezetévé fej­lődnek. Az ipar és a közlekedés csak olyan mérgeket juttat a levegőibe, amelyek belélegzés utján hat­nak, elleniben a háborúban bőségesen használnak olyan mér­geket is, amelyek a test külső felületét, a bőrt és a szem kötőhártyáit támadják meg. Legveszedelmesebbek közöttük a dychloraeiíhyl- sulifid, más néven mustárgáz, lost, yperit, eárga- keresztes gáz, amely amenett, hogy belélegezve súlyos mérgezést okoz, a bőrt felmarja és rajta hosszadalmas, kínos megbetegedést idéz elő. Fi­nom ceeppekben és gőzalakban juttatható & leve­gőbe. Bármilyen méreg kerül is a légkörbe,, mindig az időjárástól függ, hogy miilyen mértékű és mennyi­re tartós lesz a mérgező képessége. Turbulens lég­tömegben tartós méregtöménység nem jöhet létre, elleniben az inverziók alatt nyugvó levegőpárák- ban könnyen keletkezik és sokáig marad meg a veszedelmes méregtöménység. Az eső tisztára mossa, a hó tisztára súrolja a megmérgezett vagy a megfertőzött levegőt. A mechanikai gázeltávoli- tison kívül vegyi utón is ártalmatlanná tesz az időjárás egyes gázokat. A fojtó'határni foszgénl az eső, a maróhat-áso le'wlisitet már- a légköri pára is szétbontja. — Halál az ütközők között. Losonci tudósi­tónk jelenti: A véglesi vasúti állomáson halálos kimenetelű szerencsétlenség történt tolatás közben. Pereseny János 41 éves fékező saját vigyázatlansága folytán a vasúti kocsik üt­közői közé került, amelyek összezúzták mell­kasát. A fékezőt súlyos állapotbau a- losonci ál­lami kórházba akarták szállítani; azonban még. útközben meghalt. A szerencsétlen vasutast Zólyomban temették el kedden délután. Özve­gye és három árvája gyászolja. Tudja már, hogy a sxalmaözvegyek minden csütörtökre találkozót adnak egymásnak a Ftófíi tOfOXÓhan ! Prímás BÁNYÁK, - - - Prímás BÁNYÁK — Dillingor agy velejét ellopták. Csi káló­ból jelentik: John Dillinger agy velejét ellop­ták a hiuHaházJbót, ahol a bandita holttestét közszemlére tettéit. Dili inger agyvelejét kü­lön üveg-bura alatt helyezték el. Az egyik őr­re gyanakodnak és az a feltevés, hogy a ban­dita agy ve! éjét egy nlkasúggviijtönek adta el. Diliinger anyát tudományos vizsgálat alá akarták vetni és azután a esikágói rendőrségi m/uaeumban éikarlák elhelyezni­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom