Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)

1934-08-26 / 194. (3525.) szám

19S4 Augusztus 26. vasárnap.

TÖMEG

' Most utazom először magyarországi filléressel. A huszonöt harmadosztályú kocsi egymásba köpcsopva, mint valami hosszú vashernyó ezerötszáz embert visz Szegedre, Az ember tragédiájának szabadtéri előadására. Ezeket a barnára festett falócákat, ezeket a rozoga ablakokat és kopott padlókat még diákkoromból ismerem, abból az időből, amikor téli hajnalokon, ködben, sötétben gunnyasztotram egy sarokban subás parasztok között s a kénesgyufa szaga meg a makrapipa émelyítő dohánybiize ifjúkori életuntságomat a kétségbeesésig feszítette. Keresem ezeket az emlékeimet, de nem találom. A kénesgyufa eltűnt, makrapipát nem Iátok sehol, utitársaim alig dohányoznak. Emlékszem a régi, kispolgárra is, aki nyomban enni kezdett, ha csak félórás útra is indult, ha mindjárt délután kettőkor, közvetlen ebédután 6zállt föl is s alighogy megzökkentek a kocsik, kivette táskájából az újságpapírba csomagolt elemózsiát, a rántott csirkét, meg a meggyes rétest és falatozott, hogy ne unatkozzék és gyorsabban múljék az idő. Ezeket se lelem. A kor megváltozott.

Uj nemzedék serdült fel az elmúlt negyedszázadban, a szegénység és nélkülözés iskolájában. Végigjárom mind a 25 kocsit, seregszemlét tartok az ezerötszáz emberen s megállapítom. hogy a változás nyereség, az Ízlés, a színvonal emelkedett. Többnyire fiatalemberek és fiatalleányok az utasok, akik egy elvont bölcseleti költeményhez zarándokolnak el, semmi podgyásszal, 6okan hajadonfött is, de vannak közöttük öregurak, a másik, előttem járó nemzedékből, ezüst-szakábaI. tisztán, egyszerűen öltözve, úgy hogy nem tudni elszegényedett mii - nások-e vagy nyugalomba vonult törvényszéki bírák és öregasszonyok, megható nénikék, okuláréval az orrukon, Madách névtelen tisztelői. Hangos szót nem hallani. A társalgás, amely azelőtt csak forte folyt, akár volt rá- szükség, akár nem, p i a n ó - v á halkult. Nem értesülök, kénytelen-kelletlen családi botrányokról és fogalmam sincs, hogy mit tárgyalnak a kocsi másik végében. Megannyi francia és angol könyv forog a kezekben. Minden hely el van foglalva. De a négyórás utón

Irta: Kosztolányi Dezső

egyetlen szóváltás, vita se támad, hogy kinyissuk-e az ablakot, vagy becsukjuk, hogy kit milyen hely illet s az ablakülést gyakran — előzködő, néma megegyezéssel — a korosabb hölgyeknek engedik át. Nemrég Svédországban utaztam egy pazar termes kocsiban, süppedő bőrkarosszékben ültem, fejem fölött egy állványká-n kristályüvegben ivóvíz csillogott, melyet többször megújítottak, három ragyogóan tiszta, metszett pohár. Itt a zsúfolt fülkében olyasmire eszmélek, ami még ennél a kényelemnél is kellemesebb. Érzem a tömeggel való közösségemet.

Este pedig még inkább érzem ezt. Amint föl - vonul ez a tömeg s elhelyezkedik a zárt Dóm- téren, mely fölött a.z égbolt eleven díszlete sziporkázik a nyárvégi csillagokkal és figyel ez a tömeg Madách szövegére, melyet iskolás korától fogva úgyszólván fejből tud, les egy-egy híresebb sort, mely már végérvényesen idézetté kövült és közmondássá magasztosult s hallani hétezer ember tetszésmoraját és tapsát, látni hétezer fő mozgását és sejteni hétezer szív titkos eggyédobbanását a lángelme bámulatában, a nézőtér érdekességben versenyre kel a színpaddal és számomra edző jelképpé válik, ösztönző erővé, mely arra tanít és buzdít, hogy az áhitatnak is van tömege, a műveltségnek is van serege, a ma.gas, szellemi közösségnek is van értelme s nem hiábavaló az, amit egy lélek érez és gondol az időben, bármily mostoha körülmények között is, mert az előbb-utóbb felszínre jön és diadalmaskodik. Vájjon meg mer- te-e álmodni valaha ezt a képet, ezt a szint, ezt a jelenetet a.z alsósztregovai költő, aki vakmerő tekintetét oly bátran szögezte múltba és jövőbe? Nem tudom. Mi azonban, akik itt vagyunk, a szellem munkásai, emlékül visszük ezt haza, hogy a csüggedés óráiban újra elővegyük és hitet merítsünk belőle. Boldogság pusztán egy vértestnek tudni magunkat a nagy áramban, elveszni, fölolvadni, megsemmisülni ilyen tömegben, mely a szellem jogfolytonosságát jelenti, a kapcsot múlt és jövő között s any- nyi különvélemény után végre egy véleményen lenni vele.

MSC<81iailnP&7;8ú'üii'K2a íifcite&'Sfrifc lajaL erdekttUbuu m Ati-Oi Magyar Bankra kiállított American Expresi ni BSüyjfSSIU&C&ii&yí* Company pengő utazási csekkeket használnak. Vásárolhatók igen előnyösen a következő bankoknál: Bank dér Cechoslovakischen Légionén, Anglo Cechoslovakische und Prager Creditbank, Böhmische Industrialbank, Slovakische Allgemeine Creditbank A. G., Tatra Banka, Slovenská Banka, valamint azok összes fiókjainál, kirendeltségeinél, továbbá valamennyi jelentékenyebb szlovenszkói pénzintézetnél és

bankháznál"

a Nóvum Orgánum vázlatát, Descartes tizen- kilenedves volt, amikor letette bölcsészete fundamentumát és Pascal tizenhatéves korában irt értekezést a gömbszeletről, Kepler huszonkétéves korában már a csillagászat tanára Grácban, Newton huszonegyéves korában felfedezi a kéttagúnk elméletét s huszonötödik életévét alig, hogy betöltötte, amikor megállapítja a neíhézkedés törvényeit.

Goethe nyolcéves korában már németül, franciául, olaszul, latinni és görögül beszél és ir. Tasso harmincadik évében már befejezi a Felszabadított Jeruzsálemet, Canova négyéves korában már oroszlánszobrot gyúr vajb'ól — s hogy csak végigrohanjunk a művészetek történetén — a tizennyokéves Michelangelo elkészíti a Centaurok csatáját, a tízesztendős Haemdel már szonátát komponál, Haydn tizenhároméves korában már misét ir, Bach Sebestyén tizennyolcéves korában már udvari zenész Weimarban. Mozartról mindenki tudja, hogy tizenkétéves gyerek létére irta első operáját, Spontini is ebben a korban alkotta a maga első drámai

zenemüvét. Hugó Yictor tizenötéves korában lett drámairó, Petőifi .még nem érte el nagykorúságát, mikor Magyarország legelső dalnoka gyanánt ünnepelték, Rafaelt ifjan ragadta el a halál és mégis ő a világ legnagyobb három festőinek egyike.

Nem csoda, ha a fiatalság által teremtett csodák láttára Montaigne felkiált: lelkünk húszéves korában hűtlenné lesz hozzánk. Az a lélek, amely húszéves koráig nem dokumentálta erejének és értékének szembetűnő komolyságát, sohasem fogja azt többé nyilvánítani. Minden nagy emberi cselekedetről megállapítható, hogy azokat inkább a harmincadik év előtt hajtották végre, mint a harmincadik év után ...

Bizonyos, hogy a fiatalok mind ezen az állásponton vannak. És az is bizonyos, hogy ők vannak többségben. Az emberiség nagyrésze fiatalokból áll: nem csoda, ha számbeli túlsúlyával ez a fiatal és vakmerő tömeg néha-néha átveszi az emberiség sorsának intézését.

v

^ 0 § I * f f 4# §

Irta: Surányi Miklós

A világ megfiatalodott. A háború ranghoz és hatalomhoz juttatta a fiatalságot, háború után mindig forradalom jön — még a győzteseknél is jelentkezik a lelkek forradalma — és a forradalom a fiatalok leszámolása az öregekkel. Konzervatizmus és radikalizmus nem jelent egyebet, mint az öregség és fiatalság harcát az érvényesülésért. Békés időkben irodalom és művészet, elméleti tudományok és társadalmi élet terén különül el az ifjúság és az öregség két örök ellenséges táborba; ahogy a politikai egyensúly megbillen, a centrifugális és centripetális erők nekiszabadulnak és kény értő résre viszik a dolgot a fórumon.

És ilyenkor jönnek a Napóleonok. Napóleon csak huszonnégy vés volt, amikor Toulon ostrománál a tüzérségét vezényelte és húszon hatéves korában a kerületekkel vívott csatát Parisban. Huszonhétéves korában vezette az első olaszországi hadjáratot, megnyerte a loodi csatát és megsemmisítette az öreg Wurmser tábornok hadseregét.

Ilyen Napóleon volt Gusztáv Adolf svéd király, aki tizenhétéves korában került a trónra és nem volt még harminc éves, amikor Zsigmond lengyel királyt és az orosz cárt megverte és országának megszerezte Rigát és Livlandot.

A csodálatos XII. Károly tizenötéves gyerek volt, amikor trónra ült és tizennyolcéves korában pocsékká verte az ellene alakult ligát, amelyben az orosz cár, a lengyel király, a szász választófejedelem és a dán király szövetkeztek Svédország feldarabolására.

Nagy Frigyes húszon nyolcéves korában megnyerte a mollvitzi csatát és térdre kényszerűébe Ausztriát. Mátyás király tizennyolc- éve:- korában ült Szent Falván trónjára, első tet4e volt, hogy öreg tanácsosait, Szilágyit és Vitéz Mihályt brutális erővel eltávolította

maga mellől s a hunyadmegyei köznemes fia harmincéves korában már Európa egyik lég-1 hatalmasabb uralkodója volt.

De királyokról lévén szó, azt hihetne az ember, hogy e fiatalemberek nem a maguk eszével cselekedtek és sikereiket öreg hadvezéreik, államminisztereik és diplomatáik vívták ki számukra. Nos, Scipio a francia csatát huszonkilencéves korában nyerte meg, | Pompeius pedig még nem töltötte be húszon-1 harmadik esztendejét, amikor M. Brutust le- j győzte s a következő évben ez a „szakállta-1 lan ifjú" sikeres hadjáratot vezet Afrikába és diadalmenetet tart a birodalom fővárosában. Hannibál huszonhatéves korában vette át a karthagói sereg fővezérletét. Condé huszonkétéves korában verte pozdorjává egymásután a spanyol és a német hadseregeket. Tureane huszoníhároméves korában már tábornagy volt és huszonhatesztendős sem volt, amikor kikergette hazájából a spanyolokat.

Nem csoda, ha időnkint az emberiség félreteszi a nagy öregeket és a fiatalság zsenialitásába helyezi minden bizodalmát. így cselekedett Angolország, amikor az ifjabb Fittre bízta a kincstár gondját, habár az még a húszonharmadik évét sem töltötte be, sőt egy évvel később az egész roppant brit birodalmat a lángeszű ifjú kormánya alá helyezte és az ifjabb Pitt. huszonuégyesztendős korában — mint Macaulay mondja — a legnagyobb ember volt, akit Anglia valaha nemzedékek folyamán látott.

Nem csoda, ha az embereket koronkinl elragadja a fiatalság szédületes lendülete. A tudományok és művészetek terén a koraérettség sokszor bámulatba ejtette már a világot. Feneion tizenötéves korában már egv- '■ házi szónoklatot iartott. Bacon tizenkilenc- éves korában adta ki müvét Európa állapotú- j ról és huszonnégyéves korában már megírta |

Divatdiktátor volt, Krőzus és közi smért személyiség, nagy darab ember, akinek a világ elhitte, hogy diktátornak született- Talán még emlékszik rá a Jelen, amely ebben a don- I kizsotti esetben a hálás, vagy hálátlan utókor: Poiretnak hívták, Páriáiból diktátŐrködött, a gasztronómiának ólt, mert a világ gazdag asszonyai neki éllek, az ő kreációinak. A divat diktátora volt és talán azért nem gondolta meg, hogy a divat múló valami;’áém gondolta meg, hogy a divat azért oly nagy és korlátlan ur, mert múló. A divat után, amelyet Poiireit fémjelzett, más divat következett, és Poiret kiment a divatból. Groteszk, hogy ugyanakkor csupa proletár kényszerűségből behódolt annak az uj divatnak, amely már elég régen tartja magát: az általános snorrer- ségnek. Poiret beállt smorrernek.

A divat kényszeritette erre a groteszkség- re, az a másik divat, amely azt diktálta, hogy Poiret már nem divat. Páriából érkezik a hir, hogy Poiret teljesen elszegényedett, nem úgy, mint a tönkrement bankárok a Castiglioinik fajtájúiból, akiknek még maradt egy villájuk Luga.nöban és egy jóképű palotájuk Amszterdamban, a bankszámláról nem is beszélve, ha bemond ták a pénzügyi ultim ót és elhagyták dicsőségük hűtlen arénáját. Nem. Poiret ebben az egy dologban komoly ember, valóban teljesen és végérvényesen tönkrement, kimos nyomorban van, népkonyháról étkezik és hidak alatt csak azért nem hál éjszaka, mert a rendőr nem engedi- Kissé szomorú, kissé tanulságos, kissé kabaré. Az öreg gasz- tronomista és viveur kiment a divatból, amelyet ő kreált, de ezt nem úgy tette, ahogyan egy bukott politikai diktátor vagy hadvezér, nem méltósággal és a szenvedő lemondás pózában, hanem dühösen, hűm ormon lesen, és mondhatni, hogy úgy rontott ki a divatból, mintha offenzivába menne át akkor, amikor a divat egyszerűen kidobta és Páris még.csak azt sem mondta az egykori korlátlan divat- fejedelemnek: Isten veled Poiret, az ég ol- 1 alma zza h a t a 1 más po tr ohod!

Napóleont játszott és nem akart távozni sem Elba, sem Szent Ilona szigetére, amit játszi könnyedséggel már csak azért is meglehetett volna, mert számára a száműzetés mindem elképzelhető helye Páris, amely deli Oigy is engedte volna el az öreg diktátort, hiszen Páris nem ismeri az öregedéssel járó hálátlanságot, ha a nagy férfi és nő valóban diktátor volt valaha valami téren Sár ah Berohand, Misiinguette, no meg Ghevalier bizonyítják, hogy Párissal meg lehet egyezni,

de csak akkor, ha Páris még tapsol, akár lelkesedésből, akár szánalomhói, de akkor kell megragadni a csendes és humorral telitett elvonulás alkalmát, ha ez a szeszélyes város még azt mondja a kedvencnek: Na, még egyszer és utoljára, mielőtt kimész a divatból! Páris még egy Napóleont sem tűr meg, ha ezt nem ismeri feil a kellő pillanatban, és Poiret arra vetemedett, hogy abban a pillanatban szállt be festői zseninek, amikor már igen rosszul festett testileg és szellemileg. Háromszor merészelte kiállítani a festményeit. Párás háromszor megkegyelmezett neki és a sajtó igen jól irt a dilettánsról. De aztán megüzenték Poiretnek, hogy ha nem hagyja abba, a festészetiben gyorsabban és csúnyábban fog kimenni a divatból, mint ahogyan a divatból kiment. Poiret azzal válaszolt, hogy három festményt gyártott egy nap és kiállította őket. A számítás helyesnek látszott, .mert neve vonzott, de helytelen volt azért, mert újra túlbecsülte a divatot. Az első kiállítás alkalmával Poiret, a festő divat volt. „Kreációit" úgy vásárolták, mint hajdan azokat a ruhákat, amelyeket a Távol Keleten, Berlinben például csak „robes“-nak neveztek, mert a német nyelv nem tudta kifejezni Poiret halhatatlan termékeinek valódi értékét. A második kiállítás már nem volt komoly dolog, unták a kreációkat és senki sem vásárolt. A harmadik kiállítás olyan botrányba fulladt, mint amilyen botrányt egy közveszélyes asz- szony azzal idézne elő, ha valami mondén helyen ma Poiret égjük ruhájában jelenne meg.

Dicstelenül megbukott, senki sem segít rajta, sőt Páris mulat a bolondon, aki diktátor volt addig, amíg Páris felült az ő jól kiagyalt bolondságainak. Most már tessék elképzelni, hogy ez a diktátor nem tudja, miből éljen meg, — nincs .rendes ruhája annak, akinek az volt a kenyere és pezsgője, hogy ruhával látta el a világ felső tízezrét, — nincs hol hálnia, aki otthon volt a világ minden táján — és ujjal mutatnak rá azok a milliók, akik egy ujjmozdulatától karriért reméltek. Én nem tüdők rajta mulatni, mint most sokan, nem éloelek fölötte, hanem őszintén sajnálom Poiret mestert. Nem is azért, mert reménytelenül elszegényedett, hiszen majd csak akad egy kis reménységre jcgC siló ötlet még az egyik agyrekeszben és hiszem, hogy ha kiment a divatból, nem fog kimenni az életbőr anélkül, hogy jobbra ne fordulna a sorsa. De sajnálom, hogy ez az okos ember, aki annyi ideig pompásan megélt az emberek butaságából, éppen oly butának bizonyult, mint a többi buta, akikről kiderült, hogy okosabbak voltak nála, mert vele ellentétben kellően leszállították a divat értékét és nem múltak ki a divatból, mert nem számítottal^ a múlandóság örökkévalóságára, mimt szegény Poiret.

Ida: Pleu&auec VM