Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-01 / 148. (3479.) szám
1934 juli*u 1, vasárnap T>RA:GMÍVVAGfcSRHlRIiAK 7 Aki Jókait, Mikszáthot, Benczúr Gyulát kiszolgálta Érdekes találkozás Martoson régi, nagy emberek belső bizalmasával ■ ■ Reményi József kalauzolása a Kisalföldön s egy véletlen szerencse ■ ■ Ismeretlen Mikszáth-anekdóta Irta: SZOMBATHY VIKTOR jumiais vég©. — Újakban csak indiámfalvakat láttam és szegény farmereiket Kentucky-iben, — mondta Reményi József, a CHevelandból vakációzni jött amerikai magyar iró Komáromiban, — szeretnék látni eredeti magyar falut is, esetleg valami komáromi specialitást. A komáromi specialitásokat amerikai tempóban néztük végig, a komáromi köszüztől a múzeumig,' az Aranyember lakóházától az erődimüvekiben meghúzódó nyomortanyákig- A nyomortanyáikra az volt a megjegyzése Reményi Józsefnek: ,yA komáromi nyomor valóban amerikai méretti, még Kentuckyben sem láttam hasonlót". A faluval aztán úgy állottunk, hogy kettőt érdemes megnézni: Ógyaliát és Martost, ógyalla a legszebb s legrendezettebb község Bélszloveuszkón, a szépséget tetézi az, hogy itt van a csillagvizsgáló intézet s itt láthatók dr. Kenessey Kálmán szélkanadai, amelyek társas algáiban várja Kálmán barátunk a földrengésjelző készülék kilengéseit s Martos pedig azért érdekes, mert a legrégibb, legsajátosabb falu, a népviseletével, mdkány kis magyarjaival s kedves vendégszeretetével: Mifelénk már valósággal specializálód tünk Martosra, ha valaki érdekes tájat akar látni, azzal Martosig meg sem állunk. Mindig akad itt valami érdekes. Különösen amerikai ember szemével- Felhőkarcolók között lakik s egyszeresek ott találja magát a mart ősi vályogházak és zsuptetők m ellett. Feszty Istvánnak lehet ilyenkor köszönni, hogy a messzi vándort úri szívességgel röpíti ki a kiszáradt zsombé&ok között békésen éldegélő Martosra. Az ut nem valami kényelmes, különösen az autó számára nem: valóban merész vállalkozás nagy e9ő után, vagy térdigérő ’ porban kilbenzinezni a Nyitra és a Zsitva nádasai közé. * Most bocsássa meg egy pillanatra az olvasó, ha -időrendiben visszafutok két esztendőt- Akkortájt is, egyszer, Basilides Barna festőművésszel kinn járván, a népnek kis előadást tartottunk a SZMKE-ben s az előadás köziben igen értelmes, talpraesett- közbeszólások estek az Iskola utolsó padsorából, ahol az öregebb nemzedék hallgatta az igét. Azt találtuk inni a PMiH-bao, hogy szeretnénk egyszer hosszasabban elbeszélgetni a közbeszóló öreg Pesti György Jánossal. Pesti György János nem felejtette el az újságíró vágyát s éppen a múltkor üzent be Komáromiba, mennénk már ki hozzá, mert igen szeretne elbeszélgetni velünk a ír égi dolgokról, Jókairól. Feszty Árpádról és Benczúr Gyuláról,, ahol ő belső, bizalmas inas volt. felesége szakáosoé, hosszú évtizedekig. Ilyen jeles embert okvetlenül fel kell ám keresni. Ha Reményi Jóska specialitásra vágyik, akkor meg se álljunk Pesti Györgyék portájánál előbb. De bizony, mégis .megáldottunk, előbb is. Eötvösök belső szobáit néztük meg nagy érdeklődéssel, a naszvadi párnákat, a szabad- tűzhelyet, a kenyérsütést, — a friss kenyérből megkínálták az amerikait is, — a zsúp- tetős öreg házakat, a szalmakazlas udvarokat, — milyen régi, régi, ősi falu ez még, minden vonatkozásában- Aztán uj eseményre lettünk figyelmessé: egy ötvenéves öreg szüle biciklizett mezit- lábbal s hétköznapi népviseletben a faluban keresztiil-kasul. A ráncosarcu, kedves szüle, a széles szoknyákban, — amelyek minduntalan beleakadtak a pedálba, kerékbe, — igazán nem volt utolsó látvány. Háromszor is elbicikliztefctük magunk előtt, amíg le tudtuk fotográfiáim! * Ilyen kalandok után érkeztünk Pesti György Jánosék háza elé Pesti János uram éppen cseresznyét tisztogatott-, világtalan szemeivel kutatva fordította arcát felénk. De csak a szeme világtalan, elméje olyan világos. fényes, amilyen több ebben a faluban, egyszerű emberek között, talán nem is található Nagy öröme volt- Régen várt miniket. Ám öröme lehetett Reményinek is, — mert, halld, olvasó, — ez a világtalan öregember, amint meghallja amerikai barátunk nevét, azonnal kivágja: — Én az ön nevét ismerem, ön Cleyelandban él, tanít és ir •.. Kit ne érintene örömmel, meghatottsággal ez a találkozás? Azonnal bekövetkeztünk a hűvös szobába s Pesti György János bácsi azt sem tudta, kihez szóljon előbb örömmel- Beszállította a feleségét: — Nézd, három vendégem is van egyszerire! Szeretnék a bőrömből kibújni-.. Még mielőtt azonban Pesti György János bátyánk valóra váltotta volna ezt az anatómiai fenyegetést, rövidesen kikérdeztük életé-vonala felöl. — Tizenötéves koromban kerültem inasnak, innen Martosról, a Feszty Árpádék házába, ahol Jókai Mór is lakott, a világ legkedvesebb embere. Később Jókai újra megnősült, Fesztyék feloszlatták a háztartást és elutaztak. Engem Benczúr Gyula vett magához, mert ismert, már. Busz évig éltem Benczúroknál, nagy megbecsülésben. Mikor megvakultam, azután is ott tartottak szeretettel. Később hazakerültem, de Benczúr megígérte, hogy hagyományoz nekem is valamit. Hagyott is egy szép képet, egy tanulmányfőt. Ott van Pesten, szeretném elhozni, eladni, annak az árából fizetném ki adósságom, inért vettem három hold földet. Most azon gondolkodom, hogyan lehetne elhozni, vagy eladni a Benczur-képet... Aztán fefllvidámodik János bácsi. A régi idők virágait teregeti elénk. Minden szava józanság, okosság- Benczúr gokat foglalkozott vele, olvastatott véle sokat, tisztában van János bácsi az egész magyar irodalommal. De beszél Diekensről és, — ülj le olvasó, — Echegarayról is. Mindenről tud. Ma is olvastat magának a feleségével, fiaival. Minden érdekli. Ha nem jól olvasnak fel előtte, kijavítja az olvasót. Aranyt jobban szereti, mint Petőfit. „Most Arannyal foglalkozom, — mondja, — hja, persz© az öszikék...!“ De azért tudja Petőfit is, betéve- — Jókai drága, kedves ember volt, — DRÁMA A VONATON Irta: Kosztolányi Dezső Már kora reggel óta robogunk, egyenletes gyorsasággal. Mindig két rövid kattogás s utána egy hosszú. Olyan ez az utazás, mint egy vers. A vonat még a régi. kötött vers szabályait követi, „lebegő" ütemeket használ s ennek nem is igen vallja kárát, mert legalább élőre halad, óránként nyolcvan -kilométerrel. Egyébként semmi újság. Mi, akük ebben a fülké;ben ülünk, már megfigyeltük egymás fülét, orrát, olvastunk is valamit, de egymást ép- ugy meguntuk, mint a világ legnagyobb lángelméit s most fejünket lehorgasztva magunk elé meredünk, lelkünk a vonat haladásával egy irányba, vagy ellenkezően vágtat, gondolataink és vágyaink szerint, sínek nélkül. Ékkor tűnik föl az az ur, aki ilyen utazások szükséges kelléke. Egy kis állomáson száll föl, kezében bőrönd, kézitáska. Betekint a fülkébe. Rámutat egy helyre. Ezt kérdezi: — Szabad? — Azt hiszem, nem — rebegi szomszédom. I aki látja, hogy azon a helyen valami hírlap he- í ver. — Szóval mindegyik foglalt — ismétli az ur, hogy leszögezze a tényt. — Igen. Más ember ilyenkor egyszerűen tovább ballag. egyebütt próbál szerencsét. Magaim is ezt ■teszem hasonló esetben. Ha valahol iyen csekély r okomé zenv-ve! fogadnak, odébb állóik, beletörődöm végzetembe. Nem így ez az ur. Ennek elvei vannak. — Váriunk — szól és tekintete vészesen vé- gigcitokáz rajtunk. — Egy, kettő, három, négy, öt. Hol a hatodik utas? — Fogalmam sincs — feleli szomszédom, aki már vádlottként ül előtte. Talán az étkezőben. Nem tudom. — E szerint nem tudja? — Nem. — Úgy. Azelőtt még tudta. Vagyis a-z előbb nem mondott igazat. — De, kérem — tiltakozik szomszédom s zavarában vállat von, elmosolyodik. — Igenis, hazudott. Még pedig tudatosan., szemérmetlenül hazudott. Ennek azonban nyomban következményei is lesznek, komoly és szomorú következményei: meg fogja fizetni ezt a helyet, amelyet jogtalanul foglalt le. Ami szemtelenség, az szemtelenség. Szomszédom, szegény, aki a keresztkérdések súlya alatt már teljesen megtört, ellöki a hírlapot és fölajánlja a helyet— Tessék. — Hohó —- kiált a haragos ur fölényesei'- -- Az nem úgy van. Majd a kalauz. Mindjárt .meglátja, hogy mi történik itten. Nm ül le. Áll a fülke ajtajában megsértődve, mint az eleven számonkérés. Miniket is méreget ügyészi tekintetével, akik a fő vádlott bűntársai, hallgató cinkosai vagyunk. Utisapkáját !©- 'veszi. Zsebkendővel törölgeti kopasz fejét. Keze reszket. Rágyújt egy szivarra. A pillanat határozottan drámai. Szivarját egy szipkába dugja. Ez már nem olyan drámai, de azért valamennyien félünk. Le-föl járkál a folyosón, némán, nyugodt lépteikkel, mint akinek egyáltalán nem sietős a dolga, hiszen a könyörtelen megtorlás ügyié le fog sújtani a bűnösre. A drámának egyre több nézője akad. Utasok szállingóznak elő a szomszédos fülkékből s kíváncsian szemlélik azt az urat, aki táguló orreimpákkai sétálgat. Kisgyermekek bámulják. mint- a. haragvó Istent. Végre jön a kalauz, egy pirosarcu. alacsony német, kedélyes hord óh ássál. Az ur pattogva előadja neki, hogy milyen sérelem esett a meg- gyalázott világrenden, a kalauz bóiomgat- de aztán arra kéri, hogy mégis csak foglalja- el a szabad helyet. Most ismét drámai pillanatok következnek. Az ur habozik. De kisvártatva mégis belép fülkénkbe. Néhányan fölállunik. Fölrakja bőröndjét a hálóba-. Kistáskáját éppen egy zsúfolt sarokba próbálja belenyomo- ritani. amikor egy szőke leány megjegyzi,hogy talán inkább a másik sarokba tegye, ott több a -hely. Erre villám gyorsan lekapja kézitáskáját és ki jelenti, hogy ő itt egy másodpercig se marad tovább, mert oda helyezi csomagját, ahová akarja, az ő kézitáskája se hosszabb, se magasabb. mint az előírás megszabja, néki pedig igenis jogai vannak, akárcsak nekünk. Nem lehet véle okoskodni. Mihelyt hozzáérünk, robban. Újra Í6 kezdődnék az egész jelenet, ha mi nem hallgatnánk. Akkor kézitáskáját a zsúfolt sarokba nyomja a szőke leány kalapdoboza fölé, oda, ahová szándékozta, egy nagyot nyel', egy nagyot fuj és leül. Karját összefonja. Mindnyájan ránézünk, ő nem néz senkire sem. Kissé megvetjük őt. De kissé irigyeljük is. Milyen pompás is lehet így haragudni, igy izgatni magunkat, igy fűszerezni állandóan az élet unalmas 'perceit a düh olcsó paprikájával. Én iegálább sokért nem adnám, ha ennyire bizonyos lehetnék abban, hogy „jogom vair.“ a földön élni. Valahányszor elhaladok előtte, egy kissé meghajtok, mint diák a tanár dobogója előtt. (Bérli n.)-T—O----mo ndja többek között, — milyen szelíd volt a% 6 nézése! Sokat találkoztam náluk nagy- urakkal. Tisza Kálmán nagyon sokat kártyázott náluk s ha Jókai nyert Tiszától négy forintot, odaszsólt Tiszának: „No, Kálmán, egyél-igyál négy forint árát, n« sajnáld a pénzedet!" S ilyenkor Tisza mindig nevetett: Huncut Móric! — Ott voltam ám a Petőfi-ház felavat ásá- mél is, — folytatja János bácsi, — igen sok jéles umak szolgáltam. Például nagyon sok jő bor volt az asztalon. Azt mondja Mikszáth1: ,Hlyet -még Petőfi se ivott!" Közbeszólt valaki: „De Teleki Samunál csak ivott!" Erre visszavágott, Mikszáth: „Megitta volna Teleki maga, ha lett volna neki!" Sok-sok ilyen apró anekdotát tud János bácsi. Fiatal ésszel, érdeklődő koponyával s ragyogó. értelmes szemmel figyelte a nagy embereket s minden kedves dolgot megjegyzett magának. Itt, a kis mart,ősi szoba hősében adja át a kései utódoknak, akiknek Mikszáth, Jókai fogalom már csak ... János bácsinak ezek eleven embert, poharat, tányért, kártyát, cigányt s ,János fianV'-ot jelentettek, kezüket érintette János bácsi s körülöttük forgolódott. íme, a legjobb anekdota, amit elmondott ismeretlen, MikszátbrÓl: — Herczeg Ferenc és Mikszáth Kálmán azon vitatkoztak egyszer az ebédnél, szükséges-© a költőnek, az iróemberniek a feleség. Herczeg azt mondta, nem okvetlenül szükséges. „Dehogynem! — kiáltotta Mikszáth, azon a® ő palócos hangján, — dehogynem! Mert a férfi nem tudhatja, amit egy nő tud. Lám. én megkívánom, hogy a feleségein ott üljön a másik szobában, ha dolgozom s varrjen, kézimunkázzon, foglalja el magát valamivel. Aztán, ha valamit éppen nem tudok, csak kikiáltok a másik szobába: Ilonkám, fiam. a bárány megeszi-e a rozmaringot? — Erre Ilonka megmondja, hogy megeszi-e, vagy nem? Mert az asszony sok mindent tud, amit a férfi vagy az iré nem tud, aztán, amit éppen n«m tudok irás közben, azt Ilonka szépen bekiáltja nekem!" (Külön mulatság, milyen érdekes palóc hangsúlyai mondja el Mikszáth szavait János bácsi.) így beszélget János bácsi. Amit- Benczúrról tud, mond, az külön cikkbe foglalható csak. Nem inasa volt Benczúrnak, hanem belső, bizalmas embere. Kölcsönösen megbecsülték egymást s hogy a család is nagyon szerethette János bácsit, azt kivesszük a szarvaiból. Alkalmazott az uráról ritkán beszél ilyen megbecsüléssel, szeretette], melegséggel, mint János 'bácsi Benczúr Gyuláról. — Ne haragudjanak, hogy dicsekszem, — mondja János bácsi kedvesen, — dohát ez az én örömöm csupán, ha elbeszélgethetek valakivel ezekről az időkről.. • Én magam is örülök, hogy Reményinek a magyar faluból éppen János bácsit mutathatom meg. örül a találkozásnak mindenki. Még a kutya sem kap utánunk. János báosi felesége 'boldogan fogja meg a kezünket. Aztán cdaállamak mindnyájan a fényképezőgép lencséje élé. — méla kisalföldi táj, bárányok és tehenek legelésznék, hátul a Nyitna füzesei zöldéinek s embewk jönnek meg munkából, — egy pillanatra itt volt Jókai és Mikszáth szelleme. János bácsi is erre gondol s világtalan szemeit a hunyó nap felé irányítja. ő nem látja a mai időket. Mintha a Jóisten is azt rendelte volna számára, hogy befeffié nézzen, befelé éljen s csak az maradjon meg előtte, ami életében szép volt s kedves vélt. | BRISTOL.... | BRISTOL... SzáHoda Budapest g Dunapart árban és szolgálta- 1 tásban vezeti Szoba teljes ellátással I személyenként napi g 12 pengőért *
