Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)
1934-06-05 / 126. (3457.) szám
8 1984 frmius 6, kettő. A kínai kormánycsapatok szabadították ki Sven Hedint a banditák Stockholm, június 4. Dr. Sven Hédin, az ismert Ázsia-kutató, mint annakidején jelentettük, újabb felderítő utazást végez Kínáiban, A kutatóról hosszabb ideiig semmi hir nem érkezett, míg most végire egy távirati jelentésből kiderült, hogy Sven Hedint hosszabb ideig kínai rablék tartották fogságokban. fogságából A táviratot a Singjang tartományban! lévő Kor Iában adták fel, amely város hosszabb ideig a rablóbandáinak kezében volt és csak most szabadították fel ismét a kormány csapatai. Sven Hédin expedíciójának tagjaival együtt igy szabadult meg a banditák fogságából és folytatja útját Peking felé. A halát sem biztos Sósavat ivott, majd lelakasztotta magát, mégsem tudott meghalni a szerencsétlen sorsú rozsnyói munkásasszony Rozsnyó, június 4. (Saját tudósit ónktól.) Meg- Időbbentő körülmények között követett el ön- gyilkosságot tegnap egy rozsnyói munkásasz- ezony. Farkas Andrásáé, Fátory Teréz boldogtalan házaeéletet élt, mert férje, aki régibb idő óta műnk anélküli és nagy szerepet játszott a kommunista mozgalomban is, két prostituáltat tartott albérlőként a lakáéban és nem törődve felesége szemrehányásaival, viszonyt folytatott mindkét nővel. A szerencsétlen asszony, aki egyedül küzködött, dolgozott, hogy a mindennapit előteremtse, végre is annyira elkeseredett férje kicsapongásai miatt, hogy tegnap öngyilkos szándékkal tömény sósavat ivott. "A méreg összemarta az asszony nyelőcsövét és gyomrát és a szerencsétlen teremtés kínjában jajgatva rohant fel a ház padlására és ott egy ruhás záritó kötélre felakasztotta magát. diajveezékelését a szomszédok meghallották, keresésére indultak és a. padláson meg is találták & felakasztott asszonyt. Azonnal levágták a kötélről, értesítették .a rendőrséget és Farkas Andrásnál sürgősen beszállították a kórházba.. A szerencsétlen teremtésen aligha lehet segíteni s az orvosi beavatkozás mindössze a fájdalmak enyhítésére szorítkozik. Minthogy a sósav elégette az asszony nyelőcsövét is, gyomonnosást sem lehetett alkalmazni. Rozsnyón, ahol az utóbbi időben egymásután zavarják meg különböző események a városka Csendjét, általános megdöbbenést ég részvétet keltett a munkásasszony szerencsétlen sorsa. — Pénzhamisítás miatt letartóztattak Párisban egy csehszlovák állampolgárt Párisiből jelentik: A párisi földalatti vasút ,,Bastille“-megállójának jegypénztáránál letartóztatták Rypka F. 23 éves csehszlovák állampolgárt. Rypka hamis pénzzel fizetett és megmotozásakor további hamis pénz került elő zsebeiből. Ezért pénzhamisítás vádjával bíróság elé kerül. — Kibővítik a huszti pénzügy igazgatóságot. Tudósítónk jelenti: A törvény értelmében -Rüsztön kerületi pénzügyigazgatóságot szerveztek és az igy kibővített hivatalban 29 újabb tiszta'iselőt helyeztek el. A pénzügyigazgatőság részére három újabb helyiséget is béreltek, az egyes osztályok szétszórtsága azonban nem felelt meg sem a feleknek, sem a hivatalnokoknak. A minisztérium ezért szerződést kötött az eredeti helyiség háztulajdonosával, aki emeletet húz házára és abban 18 újabb helyiséget bocsát a pénzügyigazgatóság rendelkezésére. Az építési munkálatok már megkezdődtek. — Oigáuyháboiru vasvillával és konyhakéssel. KuntapoLcáról jelentik: Karda János kun tapolcai cigány szombaton est© összeveszett Zajdó Ádiáin n©vü társával és az egész cigánysereg szemeláttára hatalmas konyhakéssel támadt ellenifelér©, aki viszont vasvil- lával védekezett. Zaijdó csakhamar súlyos hasszurással eszméletlenül maradt, a csatatéren. A súlyosan sérült ember beszállították Pels'őere, majd első segély nyújtása után a rozsnyói kórházba vitték. A merénylőt letartóztatták xx Közöljük, hogy a CIGELKA jódos gyógyvíz hathatós óv- és gyógyszere a spa- nyolnáthátnak, influenzának és a légzőszervek hurutos bántalmainak. CIGELKA forrásválla- lat, Bardejov. ■waaareBWMHHWMiwiMiBBnHBBBamMiiiiiiiiiiiiiiiwiiii mii hím — Fajbaromifival él a tolvaj- Csetn ékről jelentik: Rokoa János eset neki kerékgyártó udvaráról az elmúlt éjjel elloptak egy kétkerekű taligát. A nyomozás kiderítette, hogy Maiina Pál vitte el a taligát, akinek lakásán meg is találták a szétszedett jármüvet. A házkutatás során fosztott ba romfi tollat is találtak, mire a különben tisztességes ember hírében álló Maiina bevallotta, hogy az utóbbi időben rendszeresen fosztogatta több baromfitenyésztő óljait. Az ellopott állatokat részben <dfogyasztotta, részben pedig eladta. Ma lduát letartóztatták. — Elitéltek egy vágsellyei kereskedőt. Nyitmi munkatársunk jelenti: Eigmer Alfréd vágsellyei kereskedő sikkasztási hünperét tárgyalta szombaton a nyitrai kerületi bíróság. Eigner a vádirat szerint eladta a lefoglalt, ingóságokat s igy a kitűzött árverést nem lehetett megtartani- A kereskedő azzal védőké/,etl, hogy nem adott el semmit, honéin a végrehajtó tévedett az áruk összeírásánál. A terhelő vallomások alapján a bíróság egy ha* vi feltételes fogházra ítélte a kereskedőt. — Megsebesítette a játék közben elsült fegyver. Besztercebányai tudósítónk jelenti: Badányi Emil tizennégy éves sálfalvai tanuló otthon titokban magáihoz vette bátyja, revolverét, egy barátjával kiment az erdőibe, ahol lövöldözni kezdtek. A vele egykorú Blaskó Pál hadonászni kezdett a fegyverrel, a revolver elsült és a golyó Badá/nvii Emil ■bal lábába fúródott. A súlyosan se,besült fiait egy kerékpáron elhaladó vasutas gépére ültette és beszállította a besztercebányai kórházba. — Orvtámadásért két havi fogház- Nyitrai munkatársunk jelenti: Március 4-én éjjel a hazafelé tartó Motorka Flór is chinoirányi gazdát megtámadta egy vasdorongigái felifegyverzett legény és úgy főbe sújtotta, hogy a gazda eszméletét vesztette. A vizsgálat során j Mark Pál dhiimorámyi legényre terelődött a j gyanú, akit szombaton vont felelősségre a' nyitrai kerületi bíróság. Mark tagadta bűnösségét, a bíróság azonban a tanuvallo,mások alapján két bavi fogházra Ítélte. Mark fellebbezett. — Betörtek a nyitraivánkai Bafa-fiókba. Nyitrai munkatársunk jelenti: Tegnapelőtt éjjel ismeretlen tettesek betörtek a nyitraivánkai Bafa-fiók- üzletije és több mint 2000 koron a. értékű árut loptak el. A jelek szerint egy hetek óta garázdálkodó tolvajbanda követte el a betörést. — Hét ház égett le Molnoson. Nyitrai munkatársunk jelenti: Tegnapelőtt hajnalban kigyulladt egy molnosi gazdaság és a tűz csakhamar átterjedt a közeli házakra 'és gazdasági épületekre is. Az oltásnál három tűzoltó égési gébeket szenvedett, az egyiket kórházba kellett szállitaini. Hét ház, számos gazdasági épület és több kazal hamvad! el- A kár igen nagy, de biztosítás révén meg fog térülni. Minden jel arra vall, hogy gyújtogatás okozta a tüzet- A csendőrség erélyes nyomozást indított. — Imádottjukat is megszurkálták a vetélytársak. Besztercebánya! tudósítónk jelenti: Gmor Arana peleőckörnyéki 24 éves cigányleány vendégségbe érkezett Besztercebányára és a szép leány iránt három, fiatal cigá.nyfiu olthatatlan szerelemre lobbant. A cigányok úgy akarták elintézni a vetélkedést, hogy a Ihalcsárda, közeiéiben mindhárman egymásnak eetek. Az egyik kivált a verekedő cigányok közül, a küzdelmet néző eigámylárnynak rontott és a fején sebet ejtett. A leányt, súlyos sérülésével a kórhzába szállították. — Három betörés egy éjszaka Nyitrán. Munka- társunk jelenti: Tegnap éjjel három helyen történt be tőréé Nyitrán. A Fő-téren levő Kiubányi gyógyszertárba az udvaron ikereszMil hatoltak :be a betörők, feltörték a kézipénztárt és annak tartal- finá/t, továbbá három fényképezőgépet és 30 csomag filmet vittek magukkal. Rövid időre utána a közeli Zoboron törtek lm Frank] Sándor és Steky Vince villáiba. Mindkét helyen ruhaneműt és egyéb értékeket, loptak. A ci-sendőrség több embert előállított,, de nem sikerült reájuik bizonyítani a bfl- nöoeóget. . C$PORTSvájc nyerte az egyéni* és csapat* tornászvilágbajnokságot Csehszlovákia a második helyen végzett ■ A csehszlovák tornásznők is világbajnokságot nyertek ■ Huszonnégyezer néző a záróünnepségen Budapest, juiniius 4. ((Budapesti szerkesztőségünk telefonjeleatése.) Vasárnap délután fejeződött be a tornászvilágbajnokság négynapos küzdelme. Amint előrelátható volt, a versenyen a svájciak végeztek kitünően, akik mellett Csehszlovákia volt a legeredményesebb, amely három világbajnokságot szerzett A világ jelenlegi legjobb tornásza a svájci Mack lett, aki az egyéni összetett versenyben 138.50 pontot ért el. A második helyen az egykori olasz világbajnok Neri végzett 137.65 ponttal. A harmadik helyet a csehszlovák Löfler 136.15, a negyedik helyet a csehszlovák Sláidek 134.90, az ötödik helyet a finn Savolainen 134.05, a hatodik helyet Gajdos (Csehszlovákia) 138.11 ponttal foglalta el. A magyar Sarlós a tizedik, Péter pedig a tizenhatodik helyen végzett. — Az összetett csapatversenyt Svájc nyerte 787.30 ponttal Csehszlovákia előtt, amely 772.90 pontot ért el. Harmadik Németország, negyedik Olaszország, ötödik Magyarország, hatodik Finnország, hetedik Franciaország, nyolcadik Luxemburg, kilencedik Belgium, tizedik Lengyelország, tizenegyedik Hollandia, tizenkettedik Bulgária és tizenharmadik Mexikó lett. A női versenyben Csehszlovákia győzött Magyarország ellen a következő arányban: 1. Csehszlovákia (Zanusková, Bayerová, Hajsová, Diekarová, Foltévá, Zormirová) 738.06 p. 2. Magyarország (Kalocsay Erzsébet, Balkányi Lenke. Varghán©, Mihalovies Ha, Kael Anna és Gaimaufné) 784.40 p. 3. Lengyelország 629.48 p. 4. Franciaország 521.31 p. 5. Bulgária 481.US p. Ifjúsági egyéni verseny: 1- Nemere János (Magyarország) 115.16 pont. 2. Tábori László (Magyarország) 118.45 pont. 3. Logodi Ágoston (Magyarország) 112.85 pont. 4. Sánta Lajos (Magyarország) 112.40 pont. 5. Mogyo- róssy Gyöngy (Magyarország) 112.30 pont. 6. Kosta Ignatov (Bulgária) 111456 pont. Ifjúsági csapatverseny: 1. Magyarország 453j85. 2. Bulgária 380.20 pont. A KISOK országos csapatbajnokságában a szentesi Tg. győzött. A záróversenyek szombaton és vasárnap délután a XII. országos tornaverseny ünnepségeivel végződtek, amelyeken mindkét nap megjelent Horthy Miklós kormányzó. A szombati versenyeket Starhemberg osztrák alkancellár is végignézte. A vasárnapi záróünnepségeken felvonult Csehszlovákia kivételével valamennyi résztvevő külföldi csapat is, amelyek himnuszaik hangja mellett elvonultak a díszpáholy előtt. A 24.000 főnyi közönség előtt 12.000 magyar tornász mutatta be szebbnél szebb gyakorlatait. A legnagyobb feltűnést a soproni diákok tornagyakorlatai keltették, akik a „Nova nr a“ -h ad ih a jót elevenítették fel. Ezzel a mutatvánnyal a diákok Horthy kormányzónak, a Novarra egykori parancsnokának kedveskedtek. A nők buzogánygyakorlata zárta be azután az országos tornaünnepélyeket. Este a Gellért-szállóban társasvacsora volt, amely után a külföldi résztvevők sétahajózást tettek a Dunán. A legközelebbi világbajnokság: Prágában Budapest, junius 4. (Telefonjelentésünk.) A budapesti tornászvilágbajnokságokkal kapcsolatban a nemzetközi tornászszövetség képviselői kongresszust tartottak, melynek keretében a többi között a legközelebbi tornász-világbajnokság színhelyéről is határoztak, amelyet Prágában rendeznek meg 1938-ban. Nagyon valószínű, hogy a tornászvilágbajnokságokat az ugyanakkor Prágában megtartandó szokol-kongresszussal kapcsolatban fogják megrendezni. Magyarország vizipoló válogatottja Budapesten és Tatabányán legyőzte a csehszlovák válogatottat Lengyel Árpád megjavította az 500 méteres gyorstsszás magyar rekordját ■ A tepiitzi Leikert kettős miiugr ógyőzclme Budapest, junius 4. (Szerkesztőségünk jelenít ése.) Csehszlovákia vi zipolóválogatottja szerepelt szombaton este Budapesten és vasárnap Tatabányán a magyar világbajnok csapat ellen. Mindkét nap a magyarok győztek a vizipoló- bían, míg a műugrást a tepiitzi Hans Leikert nyerte meg a magyar Kovács előtt. Az uszószá- mok igen jó eredményeket hoztak. Kiemelkedik Lengyel Árpád (BEAC) 6:40.4 perces 500 méteres gyorsuszó rekordja. Budapesten a Császár-fürdőben a küzdelem Horthy Miklós kormányzó jelenlétében folyt le. A magyar vizipolócsapat 7:0 (5:0) arányban győzött A gólokat. Németh (4), Vértessi (2) és Bözsi-rc Szeplő ellen a l«o* ^N. beoóltabb szer pgrraíRy/ j créme yöi I j Szeplő,máJfoHoké* i W I .7 mindennemű / r Á arctisztátalannáa / A\\ /jvs azonnal eltűnik. ( VAX /9Rindenütl kapható A'OíX :\ \ iiji kostán szétkilldi: / \i //1/ 4)r. űad, tollák x V\P és Tsa. 9i«$fany. STíooé sto nőd Űáhom. 1 tégely ára Kő U ütötték. Á csehszlovák csatárok a kapu ©Lőtt. gokat hibáztak, de Bródy is kitünően védte dr. Steiner és dr. Schmuck veszélyes dobásait. Az uszóverseny eredményei voltak: 100 m. gyortsuszás: Csik (BEAC) 59.2 mp, 2. Kánási 1:03 p. — 200 m. mellúszás: Mezei (MTK) 2:55 perc, jobb Hild régi rekordjánál, amelyet. Űrnapján már megdöntött Mezei. — 100 m. hátuszás: Nagy Károly (UTE) 1:146 p. — 100 m. női gyors: Magasházy (TSC) 1:15.8 p. i— 200 m. női mellúszás: Szász Magda (UTE) 3:27.4, 2. Szép (Hl. kerület) 3:29.4. 500 m. gyoite: Lengyel Árpád (Kaposvár) 6:40.4 p. Országos rekord! Régi rekord: HaEasy 6:41 mp. — 2. Gyóji Miklós 6:58 mp. Műugrás: Leilkert (Teplitz) 152.07 pont, 2. Kovács (UTE) 123.90, 3. Hídvégi (MAC) 118.37, 4. Kac] (SJ'avia) 117.73 pont. Vasárnap a renvansmérkőzés TATABÁNYÁN folyt le, ahol a magyarok kissé változott, felállításban 8:1 (2:0) arányban győztcü^. A gólokon Német (5), Brandy (2) és Vértéssi osztozkodtak- A csehszloArák gólt dr. Steiner ütötte. Mindkét mérkőzést az osztrák Patuzzi vezette közm eg eléged és r e. Az uszóvej-senyen a beauuíató-müugróveme- nyen Leikért 152.07 ponttal győzött Kovács előtt. — A női számok gyönge eredményeket hoztak. %