Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)
1934-06-03 / 125. (3456.) szám
6 1934 Janin* 3, vasárnap. KÜLÖNVÉLEMÉNY KOLDUSOK Az utóbbi időben elszaporodtak a prágai óceán a koldusasszonyok, akik gyermekkel a karijukon koldulnak. Sőt, nemrégiben férfit is láttam, gyermekkel a karján, koldulni. Adtam is neki. Azt íbiszem, ez bevált: asszony a gyermekkel. Férfi a gyermekkel nem fog megmaradni, túl meztelen, túl megalázó, túl kunos, visszás, Ízléstelen. Az ember elfordítja a fejét és menekül. Az önálló gyermekkoldusok is, lám, kimentek a divatból, pedig egy ideig, azt hiszem, ment a dolog. Bevonták őket, talán szülői gondosságból, mert a gyermekek elvástak. Talárt ei sem számoltak rendesen, túlsókat költöttek cukorra. Anya a gyermekkel viszont megrendítő és mégis biztató látvány. Tudom az ellenvetésekét: a gyermek talán, kölcsönkért gyermek, kibérelik őket aljas kenyérkereseti célzattal, a gyermek helye nem az uccán van, hanem rossz időben otthon, egyenletes,, egészséges levegőjű világos szobában, jó időben pedig parkban és játszótereken. Igen, ezt folytatni lehetne, hogy tulajdonképpen az anya helye sem az uccán van.., A magam részéről adok minden gyermekes koldusnak, nincsenek meggondolásaim. Ha társaságomban lévő emberek rosszalják a dolgot, azzal védekezem, hogy neurotikus vagyok. Ha öreg koldust látok, a magam öregségére fizetek elő (a magam részéről ezt a módszert biztosabbnak tartom, mint az életbiztosítást) ha féllábu vagy vak koldust látok, azért fizetek, hogy én látok és megvan minda- két lábam. Minthogy neurotikus vagyok, egyáltalán nem irigylem azokat az okosokat, akik elméleti módszerrel intézik el a kolduskérdést, mondván az egyik oldalról: a meglévő alapokból, a meglévő szociális törvények és intézkedések alapján intézzék el őket, mert én adót és jótékony egyleti tagdijat fizetek, — a másik oldalról pedig: a koldusokkal való jótékonykodás, a jótékonykodás általában a sebek takargatása, kenegetése, enyhítésé, pedig a sebeknek fel kell fakadniuk. Nem irigyleim az elméleti okossággal felvértezett erőseket, akik rendőrnek adják át az illetlen vagy nem szabályos koldust, mert, sajnos, állandóan érzem, hogy az élet is illetlen és nem szabályos. Nem szabályos és foglalkozási minőségben talán illetlen koldusokat figyeltem meg a napokban. Egy anya koldult két gyermekkel, nem ölbéli gyermekek voltak, a gyermekek futkostak és játszadoztak az aszfalton. Rendetlenkedtek, miközben az anya két kezét összetéve dolgozott. Hát igen, a koldusok összetett kézzel dolgoznak, szegény asszony ezenkívül esdeklő, kétségbeesett arckifejezést öltött, közbén félszemmel folyton a gyermekekre kellett vigyáznia. Vigyáznia kellett a pózra, az arckifejezésre és a gyermekekre is, aggodalma megoszlott a gyermekek és az elmulasztott adakozók között. A gyermekek illetlenkedtek, mert, ugyebár, a koldulás szabályai szerint nekik is meg kellett volna húzódniuk a fal mellett, az anyjuk szoknyája mellett és összetett kézzel kellett volna sirán- kozniok. Bizony nem ezt tették, hanem játszottak. Gyermeki voltuk győzött koldusi voltuk felett, hiába, nem komoly kenyérkeresők még, az anya talán félt. is, hogy jelenlétük több kárt okoz, mint hasznot. És mégis, ha kurzust tartanék leendő koldusoknak, mint a kolduskirály a Koldusoperában, úgy ezt a hármas csoportot — anyát két gyermekével — állítanám követendő példa gyanánt a növendékek elé. Ellentétben nevezett kolduskirállyal, nem a reménytelen szenvedést, nem a gyógyíthatatlan nyomort állítanám szemlére a közömbös szivek olcsó meglágyitása érdekében, hanem ellenkezőleg: a bizakodást, a reményt, a gyógyulás lehetőségét, ami a gyermekek játékából árad ... A gyermekes koldusok sikere éppen azt mutatja, hogy az emberek szívesebben támogatják filléreikkel a reményt, mint a céltalan, boldogtalan vegetálást, amit a nyomorék és öreg koldusok látása jelent. A gyermek jelenti a győzelmes életet, a fejlődést, a sorsváltozást, hát. még az olyan gyermek, aki nem mutatja a kolduspózt, mint életének végleges, megmásíthatatlan pózát, hanem vidáman játszik kolduló anyja mellett és nem veszi tudomásul az adakozók filléreit, amik kijárnak neki. A gyermek tudvalévőén nem érez hálát /'lelem, ruházkodás és egyéb elsőrendű szűk- végletek fejében, sem a szülő, sem idegenek iránt, a gyermek csak rendkívüli örömökért /‘re/, hálát. A természetes megnyilvánulás, a. gondtalanul játszó gyermek jobban meghatja % az adakozót, mint az erőszakos koWuspózba kényszeritett gyermek, aki kezét összetéve siránkozik azért, ami kijár neki. A gyermekekkel törődő jótékonysági egyesületeiknek is ajánlanám ezt a módszert reklám céljaira. Ahelyett, hogy halálraítélt anyát és halálraítélt vámyadt gyermeket mutatnának be plakátjaikon, inkább gondatlanul játszó gyermekeket ábrázolnának, ezzel az egyszerű szöveggel: „A játszó gyermekek enni akarnak/* Mert az igazi jótétemény ott kezdődik a gyermek számára, ahol a gyermek nem- tud a jótéteményről. A gyermek nem kiváncsi erre és e természetes érdektelensége Tudom, hogy hull a nap, örömök szállanák, kedves tök hullanak, sirdombok mállamak. Egy-egy kéz, drága kéz, mindegyre elereszt, mindennap vereség, mindennap uj kereszt. Szem mögött, szó mögött sorsámyék feketül — És mégis ne remegj: nem maradsz egyedül. Ködödben csillag ég, gondodból fény terem: vers-lelkek lengenek nyomodban ezeren. Zászlós és halk csapat, elszánt és bus-szelid vers-lelkek: viharos, vad korban tetteid. fokozza a felnőttek felelősségérzetét. A felnőtt koldusoknak is azt ajánlanám, hogy inkább a reményeiket fitogtassák, ne a reménytelenségüket. Aki azzal az ürüggyel koldul, hogy uj munkahelyére akar utazni, nagyobb alamizsnára számíthat, mint az, aki csak béna karját lengeti a reménytelen világba. Az ilyen emberben, még ha szélháimos- kodik is, megmarad a remény, mert maga a hazugság is kényszeríti rá, hogy hamarosan változtasson életén. A remény csillan fel mindenütt, még a koldulás mesterségében is. Időnkimt változás észlelhető az uoca koldustipusaában. Most a gyermekes fiatal anyák szaporodtak el az uccákon, bizonyára azért, mert sikerrel működnek. A múltban legendák keringtek öreg koldusokról, akik titokban háztulajdonosok voltak. A jövő — a véletlenül felmerült példa útmutatása szerint — valószinüleg a játszadozó gyermekeké, akik nem tudják, hogy koldusok. SÁNDOR IMRE. körül, Szlovenszkó mindennapja körül forognak, alig akad a főiskolások közül néhány, aki lemondana később a Szlovenszkön való Jó lelkek, annyian, szépséget szeretők, kútfődet szomjazok, eszmédet követők. Szédülni nem szabad, zuhanni nem lehet: szinten is rózsaág vigyázza lelkedet. Tudom, hogy két kezem nem part és nem erő, maholnap a *zu ág, szélvert ág, remegő, mentésre ingatag, tartásnak nem elég — síkon át, hegyen át kiriyujtom teleled. örömök szállanak, kedves fők hullanak, sirdombok mállanak, estébe hull a nap, szem mögött, szó mögött sorsámyék fékéiül — És mégis, ne remegj, Lélek van teveled, nem maradsz egyedül. AFJULY LAJOS I Három úgynevezett „főiskolás város“ ifjúságát látogatta meg e sorok írója a napokban, három városét, amelyek közül legfölebb csak az egyikben van otthon az ifjúság, Pozsonyban; a másik két város, Brünn és Prága csupán átmeneti állomás legtöbbjének, kitérő az életükben, hogy aztán sóba vissza ne kerüljenek oda a tanulás évei után. Az ember föltétlenül kiváncsi arra, mit csinálnak, hogyan élnek és hogyan gondolkoznak fiatalabb testvéreink, akik a magyar közösségből kiszakadva, éppen azokban az időkben készülnek életcéljuk elérésére, — legalább is az első állomásra. — amely idők egy fiatal egyéniség kialakulására legfontosabbak. Jellemük, világnézetük, szellemük kialakításának legfontosabb éveit töltik távol a magyar kisebbségi közösségtől, másnyelvü s bizonyos fokig más kultúrájú tömegek között, -társas élet nélkül, anélkül, hogy rokoni, vagy családi kapcsolatok révén melegebb fogadtatásra találjanak valaha is. Otthonuk a hónaposszoba s a kávéház, — nagy hányadának ezenfelül a kis diákotthon, amely megint csak egymás felé sodorja őket, anélkül, hogy mélyebb bepillantást engednének a körülmények egyetlen család magánéletébe is. Prágában élnek a legtöbben, a nagyváros nem öleli őket körül olyan faji szeretettel, mint például a franciát a Sorbonne, vagy az angolt Oxford, — az egyetemi tanulmányokon túl a probléma meginfesak visszahajlik mindig Szlovenszkóra, valahány csak felvetődik. Az élet kérdései még innen is a magyarság lakás öröméről s ott maradna idegen, uj körülmények között s beolvadna más nép tengerébe. Néhány nap alatt nem lehet diáksorsokat megfejteni, a bepillantás csak felületes, — mégis elmondhatjuk, hogy a három egyetemi város ifjúsága a három város s az egyetemek jellegének megfelelőleg nagyon különbözőképpen el. Prágában szigetet alkotnak, amely sziget sokszor részeire bomlik, elszélednek darabjai, ide-odahajlanak egyeded, mert nagy a város, sok a fakultás, az érdeklődési körök nagyon különbözőek, Brünnben is sziget az övék, de egyetlen, testvéries, összetartó sziget, szinte atyafiságos alapon, a régi magyar formákhoz való nagy ragaszkodással. Pozsonyban össizefiiggő szárazföld az övék a többi korosztállyal s a társadalom egyéb alkotóelemeivel is. Pozsony az egyedüli, ahol „benne élnek" a sokat hangoztatott szloven- szkói problémában s a város jellege azt hozza magával, hogy sok főiskolásnak Pozsony egész iskolai évben csak rövid ideig való tartózkodási állomás, hiszen a Csallóköz, Mátyus- földe s a Garamvölgye tulközel van Pozsonyhoz, nem fontos az állandó pozsonyi tartózkodás. Pozsony tud mégis egyedül, családi jelleget adni, szélesebb-épitésii otthont a fiainknak. Kis, magyar diaszpórák ezek, amelyeknek csaknem minden tagja azzal a gondolattal él Prágában, vagy Brünnben, hogy minél előbb Bátorító vers magányosságtól irtózó téteknek S szűkülő kör mögött, halkuló kert körül, mélyülő bu felett hűség áll őrödül. A mi főiskolásaink három városa Irta: Szombathy Viktor vissza Szlovenszkóra, elhelyezkedni s élni nyugodtan egy kis városkában tovább! A szlovenszkói magyar ifjú végső lehetősége csakis egy középnagyságú város Kassa, vagy; Pozsony, ezek a remények nagy városai. De számolnia kell azzal, hogy életét kisvárosi vagy sokszor csak falusi körülmények között kell leélnie, mindhalálig. Ezért szívesen fordul máris a leendő kisváros vagy falu problémáihoz, hogy megoldani segítse s nem a lendületén, lelkesedésén múlik, ha mindeddig nem jutott tül azon a bizonyos „probléma- felvetésen", hanem tizenöt esztendő óta csak problémát vet, eszméket rendez és program- mokat ad. Programadásban mindig nagy volt fiatalságunk, szinte kiélte magát abban, hogy a korszellemnek megfelelőlég egyéni hangolásban szolgáltassa a magyarság programját. Milyen idealizmus és szépség, hogy az ifjúság sohasem saját korosztályának s társadalmi osztályának akarta problémáját megoldani, hanem r 'gtön az összmagyarságét!.... Mindig Szlovenszkó megsegítése lebegett előtte, — általában mindig az uralkodó világnézeti planéta szerint. A kommunista elvek szerint megmentendő magyarság gondolata elmúlt, a Sarlósok rendkívül tehetséges csapatából alig maradt meg néhány az eredeti vonalon, ma már vagy jobbra, vagy egészen balra tolódtak élharcosai, de nem volt hiábavaló a lendület, amellyel megindultak: uj és uj fiatalok állottak be a vonalba s egyforma lendülettel, de más-más utón igyekeztek rátapintani a magyar gyengékre s a magyar erőikre és fáradoztak azon, hogy egységes keretbe foglalják a szlovenszkói magyarságot. Az ifjúság a főiskolákon kívül mindig három szakaszra oszlik: a néhány élen haladóra, akik a tempót diktálják s akiknek szereplése együttérzést vagy ellenkezést vált ki a társakban, aztán a csendes tanulókra, akik szívósan csak az egyetemi tanulmányoknak élnek s az úgynevezett „mezei hadakra", akik elkalandoznak mindkét csoporttól s életük inkább csak vegetatív, külsőséges, mint alkotó. Szerencse, hogy a mi ifjúságunkat főképpen e két előbbi szakasz alkotja s még a főváros sem tudott sokakat elvonni a belső, építő munkától a hivságos, de kecsegtető külső élet felé ... S bár az úgynevezett alkotó élet lendülete váltakozó, sokszor személyi viták töltik ki mindennapjaikat és sokszor ugyanazt az elvet szögezi le két ellentétes párt, — személyi különbségek, de nem elvi különbségek miatt, — mégis tudatosan, szorgalmasan: ' készülnek jövő hivatásukra, dé sokkal meggondoltabban, mint társaik öt-fia évvel ezelőtt. Ha riportban akarnám jelenteni, mit csinál az egyetemekre felküldött ifjúság, akkor azt mondanám, hogy az egyetemi munkán kívül a kulturális keretek kitöltésén fáradozik s a kulturális cél erőteljes kihangsülyozásá- val világnézete magyar nemzeti alapon áll. Visszakanyarodott a baloldaltól, de ez érthető volt, mert az ifjúság mindig a világmozgalmak függvénye, sokszor irányitója. Természetes, hogy van baloldali ifjúságunk is, akik erőteljesen védik állásaikat, — az összbenyomás mégis az, hogy az ifjúság nemzeti alapon áll, egységesedni akar s a felekezeti villongásokat is elitéli. A vallásos világnézeti mozgalmakban munkálkodó rész is megértő jobbot kíván nyújtani a másik felekezet felé, mert a visszavonást átkos csapásnak tartja. A főiskolás ifjúságnak egyrésze, bár magyar anyanyelvű, már idegen nyelvű iskolákba járt, életkörülményei is megváltoztak, — másképpen" lát, mint elődei s igy „reálisabban számoló" lett, azaz óvatosan számol az állami elhelyezkedés lehetőségével, számol más kulturközületek szomszédságával, — de hangoztatja magyar nemzeti mivoltát s szükségesnek tartja az összetartást. Tele van jóigyekezettel. Dolgozni akar, még akkor is, ha a munka csak a jóakaratig ér, ha a programadásokon túl érzi, hogy elsősorban tanulnia kell nemzetéért s ez felér a legnagyobb munkával. Milyen „aktív" munkát várnánk is fiatalságunktól mást? Egyrésze tele van lendülettel, másik része apatikusan néz előre, két lelkiség él bennük, szinte érezni azt, hogy válaszúton vannak s a felvetett problémákra ők szeretnének legjobban megfelelni. Feltétlen jóhiszemünek. Dolgozni készek, nézeteik vannak a magyarság helyzetének kialakításáról, szociális szelleműek, hittel teljes ek. Kis diákotthonaikban kedves, családias élet folyik. Újságjaik és könyveik mögül figyelő, kutató szemeik merednek reánk, készen arra, hogy testvéries, szeretetből fakadó program alapján mind együtt jönnek. Érdeklődési körük százféle s ez a jó. Lélekben gazdagok. Pénztárcában szegények. Magyar fiatalok. Frissítő, jóságos érzés velük együtt lenni.
