Prágai Magyar Hirlap, 1934. május (13. évfolyam, 100-123 / 3431-3454. szám)

1934-05-20 / 115. (3446.) szám

1934 májas 20, vasárnap. 17 Veni Creator Spiritus! Irta: Dobránszky János Két ériásí síellem ktzd egymással íolyton-foly- rást: a Creator Spiritus a pünkösdi tüznyelvek alak­jában földreszállt Regenerátor, a nagy lelki kincsek osstogatója és a Spiritus Mundi, az Újszövetség éta vulgo Antikrisztus, aki kezdetben a teremtő Isten batalraával állott pörben, az idők teljében a Fiuis- ten királyságát akarta embrióban megfojtani s az Egyház keletkezésekor a Szentlélek Istennel állott kérlelhetetlen harcba. Viaskodik pedig e kettő az­ért, hogy hatalmába keritse és a saját képére kiala­kítsa az egész emberi nemet, nemkülönben dicsősége érdekében kiszélesítse és kikerekitse a maga biro­dalmát itt a földön is. Igen, azért tör a fátumok szelleme a szentek sáncaiba, hogy egyszer s min­denkorra felborítsa a Szeretet uralmát 8 a gyűlölet trónját állítsa helyébe. Az egyik oldalon istenileg jogos, a másik olda­lon ördögileg bitorolt domínium. Felülről a kozmikus sugaraknál is áthatóbban rádiumozik az örök isteni Fönség és Szeretet, hogy magába olvassza a vergődő embert; lentről pedig mint valami vulkanikus anyaméhből előtör az örök időkre pokolhoz, kárhozathoz Ieláncolt Go­noszság és az ő kielégíthetetlen mohósága, hogy elvetemültségbe, örök kárhozatba rántson le magá­val mindenkit, aki csak engedi magát. Mialatt pedig népesedik a föld az igazakkal, a jókkal, a tündöklő erénycsillagokkal, mialatt az ég kiegészül uj és uj szentekkel, az alatt borzalma­san ellepik a csatatereket mindenütt, nem ritkán a szentélyek közelségében is, a lelki elesettek, az is­teni eszmétől eltávolodott aposztaíák, a halálosan sebesültek, akiket már csak valami rendkívüli cso­da menthet meg a lelki halál torkából. így vergődik az ember vég nélkül két óriási szel­lemi és perszonális Erő között, mint valami tehe­tetlen kis madár. S ahelyett, hogy igazi hivő len­ne, hiszékennyé válik, odaáll a kerítő mellé s megtagadja a teremtő Istenét, megtagadja ez örök harcban a gyenge mellé szegődött Istenét, megta­gadja a megszentelő s harcra edző, sőt a sebesü­lés ellen immunizáló Szentlélek Istenét. Mi több, ez az átkozott Spiritus Mundi immár két évezred óta azon mesterkedik, hogy az Igazság lel­ke egyáltalán el se jusson az apostolkodás Srzár- nyain a négy világrészben elszórt pogány népek mindegyikéhez. Azért oly kimondhatatlanul nehéz az előtörő missziós munka, mivel előbb betolako­dott hozzájuk profán, modern kultúrával a nagy Cselvető, semhogy a keresztény kultúra gyökeret tu.dott volna verni náluk. Ma pedig inkább a faji fanatizmusba kergeti a népeket — amit most rikí­tóan képvisel a hitlerizmus és az expanzív, japá­nizmus; — mintsem, hogy a krisztusi királyság állampolgárságához zavartalanul jusson el s ez ál­lampolgárságára első sorban büszke legyen. In­kább testvérharcba dönti az egész emberiséget a vi- lágproletarizmus örve alatt, semhogy kialakuljon az egész földkerekségen az igazi, a krisztusi test­vériség. Inkább a színeseket is az európaiak hatal­mi gőgjének szolgáltatja ki s a fehérek elleni harci frontba állítja őket, semhogy eljusson hozzájuk a szent evangélium világossága s az Anyaszentegyház szerető keze. A püskösdi tüzuyelvek sok helyütt kiirtották a már szinte emberi vérbe, emberi romlott termé­szetbe került, de főleg lelket ölő miazmákat, azon bán a Spiritus mundi mindig uj és uj mételyezés- ről gondoskodik. Az isteni sugallatokra mindig jön az ördögi su- galmazás zuhanya. Amit az egyik oldalon a Szent­lélek fölépít, azt a másik oldalon alattomosan vagy nyíltan máris ezer fondorlattal rontja-bontja a Spiritus mundi. Tapasztaljuk ezt nemcsak a leg­közvetlenebb környezetünkön, nemcsak verejtékes magvető munkánkon,amikor az evangélium szerint reggelre ébredve egyszerre csak látjuk tiszta búza- vetéseinkben a konkolyt és a gazt, — de tapasztal­juk ezt saját magunkon is. „Né egyél!“ — hangzott valamikor a tilalom tu­dásfája alatt a kemény szó. Igen, az első ken éuy szó az ömlengő atyai áradatban. Ne egyél, mert számkivetlek innen s a halálnak halálával halsz meg. ,,Ne tedd!“ — hangzott felülről a tilalomszó, mert különben romlásba indulsz s megbünhődöl ér­te hetediziglen is. — Ezzel szemben valahogy körül- nyalából téged valami gonosz fuvalóm. Ráfekszik lelkiismeretedre. Megzsibbasztja benned az igazi élet után való vágyadat. Lelki látásod elé ördögi szemfogót állít s füledbe egyre súgja; Szabad vagy, mint a futó szellő! Magad ura vagy s nincs az az Úristen, akitől függhetnél - . . Teheted, ami jól esik. Gázolhatsz másokon. Megroníhatsz akár hat­éves gyermekeket is s a vízbe fojthatod őket. I.en, rabolhatsz, gyilkolhatsz, feleséggel, becsülettel cse­reberélhetsz, de — csak okosan, hogy rajta ne vesz- szél. Mielőtt gonoszságaid mértékét a maga teljes­ségében elérted volna. Akkor jövök én, a jóbarát ér­ted! Hiába lett krisztusi és hősi mártirvérbe mártva e hármas szó, mint a legfőbb isteni erények hár­mas gyöngyhalma: higyj, remélj, szeress! Az örök tagadás szellemének ugyanis gondja van rá, hogy hit és szeretet nélkül a reményvesztett kétségbe­esésbe kergesse a világ fiait. így sodródik az em­beriség nagyrésze, e féknélküli rohanásában a po­koli lidércfények után, a dúló harcokba, a családi perpatvarokba, a testvérgyiilöletbe, az erkölcsi pő- reségbe s ezek után abba a borzasztó verembe, amelyből nincsen menekvés. Mint valamikor Dózsa, úgy ül, úgy terpeszkedik aa alvilág királya kénköves-tüzes trónján, a Szent- lélektől elpártolt, az igazság Leikétől menekülő s az ő kelepcéjébe kerül eme lelki hullák fölött. Mivel azonban a Szentlélek-adta, sugalta lelki kincsek, lelki világosság, lelki szépség, lelki ado­mányok s maiasztok helyébe csak kellett valamit nyújtania az önmagánál is többre vágyó emberi éh­ségnek, azért felültette a mai embert az önszeretet paripáján kívül főleg az alvilági körzővel megraj­zolt kultnrvesszőparipára. . A mélységes hit é6 az abbéi sarjadt tiszta erköl­csök mellett a tiszta, az ideális és az emberiséget magaslatokba vivő kultúra a legértékesebb kincse az emberiségnek. Azonban az a kulturparipa, ame­lyet a Spiritus mundi az ember alá rendel, aho­gyan az Ókorban btinpocsolyába, önisienitésbe, gla­diátor! párviadalok őrületébe, rabszolgaságba rán­totta magával a tömegek millióit, mivel csak a ha­mis istenek zabláin voltak vezetve, azon mód a mai agyonkulturált és agyonmechanizált korban százszorta nagyobb őrültségeket és elképesztő prob­lémákat vet föl az ember felé . . . Veni Creator Spiritus 1 Igen, jöjj és tisztisd meg pünkösdi füzeddel a rothadásokat! Iskoláinknak, sőt profán kultúránknak is Te légy a Spiritus rec- tora! Uj életre s aj aktivitásra éleszd a kiham­vad t szeretet-tüzeket! Égi világosságba hozd njból szent Igazságaiddal a beborult eget! Tépd széjjel az ujmódi lelki, szellemi és nemzeti rabszolgkötelé- keket, aminőket a sátán a kicsinyek elméjére, szi­vére, nyelvére és kultúrájára rak! Csöpögtess a ha- bozók leikébe javulási készséget, az ingadozók lei­kébe kitartást, a tetszhalottakba aj igaz életet és lendületet! A bűnnel beszennyezett pokoli tüzekkel kiszikkadt hit és erkölcsi réteinket permetezd meg a te Szent Malasztoddal, hogy a te teremtményeid, az emberek egyenkint és összesen boldogabb és megelégedettebb sorsba jussanak, mint aminőben jelenleg élnek, hogy egyszer már szenteltessék meg a Te szent Neved s végleg jöjjön el a Te uralmad és igazságod! ^ * Szezonmegnyitás fí^OHúvUe - éüeáá ( Jtázhl-lttáMvue) Automobilon 20 percnyire P rá gátó i a po~ débrady-i és böfimiscű-brodi országúton Automobilisták találkozóhelye kőzna- napokon, l/asuti Összeköttetés a Masaryk• pályaudvarról. Vasúti állomás : JIRNY - KLANOVICE Telefon: Loco Praha 376-51. 376-52. Autóbusz összeköttetés a Lűtxow-uccábcl Francia étterem. Kávéház. FUrdö- bar. Dancing. Koncert. Vízi csúszda Uszoda. Zuhanyok. Tennisz villany­világítás mellett. Lovaglás. Fedett kuglizó. Igazgató: F. Z. KRAUS iis*.—193%. A héíszázőíven éves leleszi préposíság — megszűnt Bucsulátogatás a magyar kultúra egyik legdicsőségesebb múltú fellegvárában Ungvár, május köziepe. (Ruszinszkói szer­kesztőségünktől.) Ha az utas Csapról Király- kel mec felé menet a Kárpátok övezte tájat nézi, a hepe-hupás mezők közül apró, te­nyérnyi erdőktől övezette®, a májusi perzselő napfényben kiemelkedve, maga előtt látja a leleszi premontrei ősrégi prépostéig vérszem rendiházát. Hatalmas tornyával mintha fel­kiáltójelként figyelmeztetne arra, hogy itt pe­dig, a Bodrogközön, közel ezeréves vallásos kultúra szellemét terjesztik a leleszi várkas­tély falai közül a premontrei kanonokrend fehér-talároe atyái... Most hétszázötven éve annak, hogy ezt a rendházat Boleszlá<v váci püspök megalapí­totta. Oly hosszú és történelmi eseményekben gazdag idő ez, hogy lehetetlen meghatódás nélkül elhaladni mellette. Valami vonzza az embert ennek a kastély- szerű ősi kolostornak falai közé, szemtől- szemben állani a történelemmel, azokkal az időkkel, amikor innen, e várszerü épület­tömb kapui mögül törökverő magyar harco­sok vonultak ki a fehér barátok vezért veze­tése alatt, hogy harcoljanak Hunyadi János zászlajának dicsőségéért -.. És ma. amikor ennek a rendháznak erre a 750 éves jubileumi ünnepségre kellene ké­szülődnie, megdöbbenéssel vegyes szomorú­sággal vesszük a hirt, hogy a premontrei rend jászéi prépostsága a le­leszi rendházat megszünteti!.. t Májusi hőségben Kissé felleges az ég, de a Vihorlát kopár sziklái közül forró szél tör rá a Bodrogközre és ott nyargalász a zsenge kalászt bólogató premontrei földek rozstáblái között. Utunk a prépostság leleszi gazdaságához tartozó Fejszéstanyán visz át. Hátunk mö­gött pompás színben fehérük a királyhelmeci dombon susogó akácerdő és illatzuhatagot zudit ránk, mig mögötte sötétzöld-komoran emelkednek égnek Mécs László plébániájá­nak fenyőfái... Gyönyörű pár lipicai csikó fogad a tanyán. Zabó -intéző büszkesége, de büszke lehet rá a prépostság is... Már meg is vásárolta a ka­tonai kincstár a karosulábu, ideges két szür­két. Aztán kákás és nádas mocsarak között ka­lauzol tovább az ut. Már látszik a falu is, mely fölött komor méltóságban uralkodik a leleszi várkastély. Éppen búcsú van. A vár körül a magyar bucsusok színes tömege, egyházi zászlók alatt végzi a körmenetet, melyet Kende pre­montrei kanonok, leleszi plébános vezet. A feketére patinásodott hétszázéves falakról tisztán verődik vissza a bucsusok áhitatos éneke. Aztán szószékre lép Rákóczy görög­katolikus lelkész, egy szomszédfalubeli plébá­nos és szívbe markoló szavakat mond... A történelem árnyai imbolyognak a gyönyörű templomban, melynek minden része művészi alkotások aranyos fényében csillog, élén a barokk-stilusu páratlanul szép főoltárral. Aztán megnyílik a kolostor százados ka­puja. Előttünk komorlik a leleszi rendház belseje, melyben már évek óta egyetlen szer­zetes lakik, Szabó Adorján, az egykori kassai premontrei főgimnázium utolsó igazgatója, a 750 éves leleszi rendház főnöké, aki ebből az elhagyatott kömyékü hajdani perépostságból tudással, szeretetted és akarattal valóságos paradicsomot varázsolt. Igazolja ezt az a kert, mely ritka szép növényzetével a ko­lostor mellett terül el. A kolostor belseje, az évszázados építkezések stílusában szűk, négy- szögletes udvart zár körül. Persze most tele virággal és zöldelő bokrokkal, melyekre csak nagy ágaskodással tud bekukkantani a ta­vaszi nap, a két emeletnyi magasságba emel­kedő háztömb fölött. A hűvös, csöndes folyosókon 800 éves tör­ténelem szellemeit érezzük el-elsuhanni. ■. Talán magát Szent Norbert geneppei gráfét, aki Heribert geneppei gróf és Hedvig lotiha- ringiai hercegnő fia volt és aki Szent Ágoston életszabályai szerinti kötelezettséggel meg­alapította a „fehér és kiváltságos kanonok- rend et“. Nagyon előkelő rend lehetett már alapí­tása idejében, a 12. században, mert elter­jesztése érdekében királyok, egyházi és vi­lági hatalmasságok egymást túlszárnyaló bő­kezűséggel létesítettek alapítványokat, épí­tettek monostorokat és alapítottak prépostsá- gokat, mely által a rend igen elterjedt s a számos előjogok biztosításával óriási tekin-1 télyre és népszerűségre emelkedett. A rend magyar alapításai Magyarországon a rendet 1130-ban telepi­tette le II. István király. Ekkor alapította a Szent István első vértanúról nevezett nagyvá- rad-hegyfoki prépostságot. Ez lett a később keletkezett valamennyi magyar prépostságok anyaháza, melyből a többieket benépesítet­ték. A nemes alapítóknak köszönhető, hogy ekkortájt Magyarországon mintegy hatvanöt premon­trei prépostság alakult, de legtöbbjét a há­borús idők pusztító szellemei rombolták le. Ezeknek még csak alapításukra vonatkozó okleveleik sem maradtak ránk- Jelenleg már csak a csorna-premontrei kanonokrendbe egyesitett csornai, horpácsi, jánoshidai és türjei, továbbá a jászóvári premontrei kano­nokrendbe bekebelezett jászóvári, nagyvárad- hegyfoki és leleszi prépostság áll fenn. A vára d-hegy foki anyaház után időrendben legrégibb a Szent keresztről címzett leleszi prépostság, melyet Boleszláv váci püspök alapítván, a sa­ját ősi birtokai mellett mindazokat a birtoko­kat a rendnek adományozta, melyeket meg- kereszteltetésekor keresztapjától, II. Béla ki­rálytól kapott. Alapítványát III. Béla király oklevele erősítette meg 1184 körül, amit utóbb II- Endre magyar király 1214-ben meg­újított. A király ez alkalommal a Biharban fekvő Mikus-pusztát adta a prépostságnak, avégből, hogy a meggyilkolt Gertrud királynéért, kinek földi maradványai részben itt feküsznok a leleszi templom kriptájában, két pap a jö­vőben is gyászmisét szolgáljon. A leleszi konvent Az utóbbi évtized ifjúsága keveset hallott a hires-nevezetes leleszi levéltárról, a leleszi konventről, melynek története összeforrt a prépotságéval s mint hiteles hely évszázadokon át nagy szerepet játszott a magyarországi jogszolgáltatás történetében s főként az ország északkeleti részeinek jog­ügyei intézésében volt rendkívüli szerepe. Ennek emlékét őrzi a rendház dohos leve­gőjű levéltára, melynek megsárgult perga­menjei között királyok és császárok kézírásai mellett a mi vidékünk legnagyobb történelmi alakjának, II- Rákóczi Ferencnek jellegzetes kezeirása is látható. A leleszi prépostság XIII—XIV. századbeli története a rend birtokaira törő hatalmassá­gok ellen folytatott küzdelem szakadatlan láncolata. Miután e harcok közepette Király- bei mec és Szalóka már odaveszett és Kapóst a csicseri nemesek ismételten elpusztították, 1403-ban a Pálóczy-testvérek nagybátyjuk­nak, Domokos prépostnak halála után fegy­veres emberekkel vették ostrom alá a leleszi monostort s nem kímélve a konvent egyházában ra­vatalon fekvő prépost holttestét sem, az ellenszegülő Pál őrkanonokot agyonver­ték, mig János perjel, olvasó-kanonok a kiál­lott izgalmaktól megőrült Ekkor történt, hogy a nagyhírű leleszi kon­vent országos levéltárát feltörvén, a II. Endre király által megújított alapitó-oklevelei elvit­ték, a magánosok birtokaira vonatkozó igazoló okiratokat egymás között felosztották, a többi okmányokat pedig nagyrészt meg­semmisítették. Bacskay prépost Nagy büszkeséggel emlékszik meg a rend­ház története az 1453-beli Badskay (Bacskay)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom