Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)
1934-01-25 / 20. (3351.) szám
4 1W jaaraár 86, crtNflHflfc. EMBER ÉS VILÁG írja: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VILMOS EXCSÁSZÁRRÓL I. Most, hogy ilietvemöt esztendiős, sokan kérőé zge ! n e-k-val latinak, milyem hatást tett rám, amik( r néhány évvel ezelőtt számiizetéstóben meglátogattam ég másdél áráig beszélgettem vele. Az a beszámolóm, melyet róla irtaim, azóta nyolc-ki lene nyelven bejárta a világsajtót. Ezen semmi váltoatatnivalóm nittesen- De egy élmény, anélkül, hogy uj adalékok járulnának hozzá, önmagában is gyarapszik, szinte szervesen lová'bbsarjadzik a mnló évekkel. s bizonyos idő után uj színben, jelentőségben tűnik szemünkbe. Doorni látogatásomról ma tehát ezt mondhatnám. II. Emlékszem arra a csokotádébama holland délutánra — eső esett és ősz volt — amikor frakkban, fehér nyakkendővel, tükörkalapban vágtattam át gépkocsin a csöpp Hollandián. Ez az ország — gazdaságával, tengereivel és gyarmataival — közelről olyan kicsinynek látszik, mint Budapest és környéke- Egymásután futottam át a történelmi nevezetességű városokon, melyeknek székesegyházaiban évszázadok szunnyadnak. Rotterdamiban jutott eszembe. hogy elfelejtettem zsebkendőt hozni. Több Miérnemükereekedésnél álltam meg, de mindenütt csak tarka zsebkendővel tudtak szolgálni. Tgv kétségbeesésemben egy pirospöty- työs parasztzsebkendőt vásároltam s azt dugtam frakkom nadrágzsebébe. így indultam el az udvari ebédre. III. Frakkom zsebében két iv papír is volt, sűrűn teleróva gondosan fölépített német mondatokkal. azokkal a kérdésekkel, melyeket majd a volt császárhoz intézek. Tudom, hogy egy párbeszédet egyoldalúan megszerkeszteni ostobaság. Épöly lehetetlenség ez, mint rímet mondaná olyan szóra, melyet még nem ismerünk. Ilyen előre fölvázolt tervezetet alig is használtam föl a beszélgetéshez. Ebből azonban egyetlen szónak, egyetlen betűnek sem vehettem hasznát, mert házigazdám közvef fenségével keresztülhúzta szándékomat. IV. Tehát közvetlen volt? A legnagyobb mértékben az volt, de nem egyszerűen és elsőfe- gesen. hanem tudatosan, szántszándékkal, fortélya "a. mintegy folyton csigázva az érdeklődé Majdnem ezimpadian volt közvetlen. A meg:': fesnek vanank boszorkányos rendező fogásai. Például azt várjuk, hogy valaki gya- lögezerrel érkezik, kopott felöltőben s az illető egyszerre trombitarivalgás közepette robban elénk fehéren Lebegő palástban, arz ország almájával a kezében. A hatás nem kisebb. ha mindez megfordítva történik. Sötét gyapjú angol ruhában lépett elém, a hetilapokból ismert hajviseletével és mégj óbban ismert bajuszával, jobbkezét, akár Napóleon, a kabátja két gombja közé mélyesztve. Olyan kurta, de egyáltalán nemkatonás mondatokat intézett hozzám, olyan meghitt volt a hangja, hogy csak igennel és nemmel válaszolhattam s a szavak közé lehetetlen volt még a „Fel- ség“-et is odaszarnom, mert az is fontoskodásnak tetszett-volna. Jobb kezét, egyszerre a váltamra tette, majdnem átölelt s szemembe nézett zöldesszürke. éles szemével. V. Ekkor azonban valami történt. Alighogy ily közel eresztett magához és fölemelt, a következő pillanatban máris elengedett és én a legmélyebb mélybe zuhantam. Tudta hivatásomat. Hallotta, hogy költő vagyok és verseket irok. Amikor azonban egy kérdésére azt megismételtem, holló kásán elfintorította arcát, hamiskásan-öregurasan lehunyta fél szemét és oldalt, keszeg egy pillantást vetve a mellette álló tengernagyra rám mutatott csúfom dánosán és ezt mondotta: „ő költ.“ Ez a bírálat nem volt sértő, inkább évődő és családias De a vendég halálos zavarban állott az excsászár előtt s megjegyezte kellő alázattal, hogy maga Goethe is irt verseket. Erre ő elkomolyodott és kijelentette, begy Goethe a verseken kívül komoly tudományos müveket is alkotott, mire a vendég szintén teljes alázattal kijelentette, hogy ő maga is igyekszik tudom árnnyal f oglalkozni. VI. Az ebéd alatt mellette ültem, a 'baloldalán s igy állandóan láttam az asztalterítő alatt •esen e vész balkezét, mert oly el satnyult és rózsaszínes, mint egy csecsemőé- Ezt a kezét ösztönösen rejtegette, nem használta az étkezésnél sem, osak akkor, amikor dohánysze- ’teniöéfjéből kivett egy cigarettát. Végtelen megható volt ez a mozdulata, gokat szenvedhetett testi hibája miatt. Állítólag ez ösztökélte arra. hogy szilaj lovasirohamokban vegyen részt és tűhegyen társain, csak azért, hogy gyarlódását elleplezze a világ előtt. Gyakran gondoltam itt Pascal mondására, hogy ha Kleopátra orra egy centiméterrel kurtább, akkor máskép alakul a világtörténelem. Ki tudja, hogyha ez a kéz ... London, január 24. (A P. M. H. munkatársától.) Ki nem ismeri Wels fantasztikus regényét, a láthatatlan embert, a világgal megiha- sontott, lángeszű angol fizikus esetét, aki feltalál egy titkozatos gépet, egy titkozatos fizikai eljárást, amellyel láthatatlanná teszi magát és mint valami leirhatalan szörnyeteg, garázdálkodik egy kis angol városkáiban és környékén. A láthatatlan ember ötletét különben az irodalom és a film kellően kihasználta kalandor-regényekben és filmekben. Emlékezzünk csak vissza. Paul Wegener klasszikus alakítására, amely egy indus yoghit állított a vásznon szemünk elé. Ez a titkozatos .‘bölcs az ősi yoghi-tadoonány hagyományai] utján állít elő titkozatos folyadékokat. Az egyikkel láthatatlanná teszi magát, a másikkal visszavarázsolja eredeti formáját, ennyiben előbbre volt a yoghi-tudomány Wels. fizikusánál. Az elváltozás lényege is más, mert itt kémiai utón történik az átalakulás. De mindez a fantázia, a színes képzelődés birodalmába tartozik, a tudomány nem ismer ilyen csodát, nem hisz olyan eljárásban vagy szerben, amely a látható, tapintható anyagot megfoszthatná egyik leglényegesebb tulajdonságától. Ám most Angliában odaáll a közvélemény elé egy komoly tudós és fantasztikus dolgokat regél, amelyben újból borzongás xemegteti meg a loch-nessi izgalmaktól alig magukhoiz tért idegeket, A Daily Express többhasábos cikkben tálalja fel a nagy szenzációt. Egyik tudósítója beszélgetett egy olyan halandóval, aki tudja, hogyan lehet egy emberi lényt egy pillanat alatt láthatatlanná tenni és hogyan lehet minden antenna, leadó és felvevő készülék nélkül érintkezésbe lépni messzeföldön élő egyénekkel. Ez a. különös férfi Sir Érmest Wállás Budge, Anglia legkiválóbb keleti régésze, az ó-egyiptomi és babiloni kultúra nagy ismerője, egyetemi tanár. Az ó-egyiptomi, babiloni és indus kultúrának egyik kiváló része volt a mágia, a rejtett dolgok tudománya, amely a papok, mágusok szektájában elődről utódra szállt, .Shakespeare szavainak mély értelmük van, vallóiban vannak dolgok ég és föld között, amelyeket elménk befogadni nem képes. Az egykori forrásokban józan itéletü történetírók, filozófusok és természettudósok számolnak be a keleti mágusok titkozatos hatalmiáiról s a végrehajtott csodálavai ő maga olyan jelentő®, különös, egyénien bátor, hogy akárhol pillantom meg, egy éjjeli kávéházi mélyén, vagy egy udvari bálon, vagy egy csaipszék szurdokában, okvetlenül megkérdezem, hogy kicsoda e® au érdekes és feltűnő ember- ötletet ötletbe akasztva viharosan és záporozva beszél, zenéről, képzőművészetről, régészetről, történelemről, bölcselet-: nő!, fákról, bogarakról, emberekről, ógörögökről és uj angolokról. Rettegve fél attól, ami elcsépelt. Imádja az eredetiséget, még a méltóságán félül is. Csak nyárspolgárnak nem akar látszani. Mindig kerekded és talpraesett. A svádia fűti, az az újságírói készség, a tálalásnak az a konyhaművészete, mely mindent a kellő formában és pillanatban rak elénk. Amikor a latin és a germán ellentétéről be- srzéligettünk, megemlítettem, hogy Németországban az utcákon, az állomásokon ezúttal is olyan tisztaságot leltem mindenütt, hogy meglepődtem- Dehogy is, — kiáltja és már rázkódik a kacagástól, — akkor maga nem ismer bennünket, mi németek vagyunk. Még most is magam előtt látom ezt az aggastyánt, amint élvezi kaján ellenmondását és aiz én pironkodó megrökönyödésemet. tos dolgokról, amelyeket a természet törvényei szerint megmagyarázná sem a kor-társ, sem a mai ember nem tud. Ez a korszak a keleti kultúrák pusztulásával lezárult, emlékei a csodalatos épületek romjaival együtt a föld színe alá kerülitek. Átszármáztak volna a mágia titkai a késő utódokra is? — ki tudna erre a kérdésre megfelelni. Sir Budge azonban azt mondja, hogy ő pozitív feleletet tud adni. sőt ő maga is részese a mágia titkainak. — A legnagyobb titkokat- tudom, amiket ember tudhat — mondta Budge professzor, Emberfeletti erők birtokában vagyok. Nem gyakorlom ezeket az erőket és nem is árulom el a titkukat-, mert ha a dolog nyilivá- n-osságra kerül, eiőbb-utóbb becsuknak, hogy ártalmatlanná tegyenek. Rajtam kivül azonban huszonhét ember tudja ezeket a dolgokat, akikkel együtt tanulmányóztam a titkos erőket és akikkel kísérletet is folytattam. — Részben régi egyiptomi és babilóniai leírások alapjain, részben személyes távoOfceleti tapas ztalat okiból tudom ezeket a dolgokat. Jelen voltam, mikor egy afrikai és egy hindu ember a szemem láttára levegővé változott, mintha ott sem lett volna-. Néhány perc múlva újból -előttem álltak teljes mivóítukiban. Nemcsak láthatatlanná váltak, hanem anyagtalanná is, hiszar keresztülmentem azon a helyen, ahol az előbb még állottak és újból megjelentek. Az egyikük még különb dolgokat is tudott. Felszólított, hogy nevezzem meg néhány alkalmazottamat, akik abban a pillanatban húsz mérföldnyire voltak tőlem egy másik városban. Néhány pillanat múlva- előttem állottak. Figyelmeztetett, hogy ne nyúljak hozzájuk, mert csak árnyak s ha hozzájuk nyúlok, eltűrnek. Utasításokat adtam az á.myembereknek s néhány nap műik va megtudtam, hogy 20 mérföldnyi távolságban levő embereim teljesítették ezeket a- parancsokat. Nem vagyok hajlandó megmagyarázni ezeket a dolgokat, — hangsúlyozta ismételtén Bu-dge. Elégedjék meg annyival, hogy Angliában velem együtt 28 ember van, aki ismeri ezeket a- dolgokat s élni is tud velük. Ha akarnánk, csodálatos dolgokat művelhetnénk. Huszonnyolc rejtélyes angol felforgathatná a társadalmi rendet s megmásíthatná a mai életképét? Wels fantasztikus ötletét valóságnak mondja egy angol orientalista tudós - Sir Ernest Budge, állítása szerint, láthatatlanná tudja tenni az embert „Hogy nézek ki?“ Irtat CSATHO KÁLMÁN Azok az emberek, kiknek semmi mondanivaló-* jnk sinos számomra, rendesen «zwí kezdik. Megállapítják rólam, hogy jól nézek-e ki, vagy rabaioL Hogy félreértés ne legyen belőle, nem arról rác, szó, hogy hogyan nézek ki a* ablakon, hanem ar- ról, hogy milyen szinbem vagyok. Mondani azon-* bán igy mondják: Jól nézel ki! írókon és tanárokon kivül még alig találkoztam emberrel, aki ne igy mondaná. Azok pedig se igy nem mondják, ee úgy, mert nekik többnyire van okosabb témájuk is. A szép gerroanizmus tehát virágzik és azokon a ritka napokon, amikor végigsétálok & Belvároson, rendesen tiz ember is közli velem, hogy „hogy néizel ki“. Hagyján, ha mind ugyanazt mondaná! De a megállapítások redesen homlokegyenest ellentmondanak egymásnak. Pista például a Kossuth Lajoe-ucca sarkán ezt közli velem: — Jól nézel ki! Kicsit megfagytál, dle ugyanannyit fiatalodtál is! Amire ez jut eszembe: Fogytam? Nem igaz? Tudom a ruhámról, hogy neon fogytam. Tehát vánnyadt lehet a képem, kutya rossz színben lehetek, ha ez úgy látja, hogy fogytam! Tovább megyek és találkozom Lajossal, aki igy kedveskedik: — Jól nézel ki? Túl jól! Alaposan meghíztál!... Arcban nem . . . csak . . . Hehe! . . . — Ejnye! — mondom magamban. — Mi ez? Kezdek elpocakosodni? Egy kis hegyet kei le no mászni! . . . Gábor, akivel a Városháza-ucca sairkán hoz ösz- sze a sors, azt mondja: — Hanem egy kicsit mitha le volnál strapáivá. Nem nézel ki rosszul, de . . . vagy csak, hogy régen nem láttalak? • — Ejha! — gondolom. — Fele se tréfa! Cudarul meg vénülhettem, mióta nem látott! Vigyázni I kellene magamra! Kevesebbet járni, többet aludni! . . . Vagy valami bajom van, anéffkiíl, hogy tudnék róla? Jenőbe ütközöm a Patőfi Sándor-ucca sarkán: — Szervusz! — mondja. — Mit csinálsz te ,h»gy ilyen remekül nézel ki? Olyan vagy most iá, mint húsz évvel ezelőtt! Mi ennek a titka? Sportolsz? — No, — gondolom megvigasttalódva, — talán még sincs nagy baj! . . . Ámbár, ha a fiatalságot emlegetik, az rendesen vénülést jolent. És ez a Janó' mindig nevezetes volt róla, kegy udvariasságból mond kedveseket . . . Tovább megyek é« Laci állja el az utamat. Régen nem láttalak, — mondja. — De ne haragudj . . . rossizul nézel ki! Beteg voltál? Nem én! — mondom ijedten. — Semmi hajóim, hála Istennek! — Na. na! — mondja ő. — Vigyázni kell! Szervusz! Isten veled! Isten veled! ügy búcsúzik tőlem, mintha már a koporsóm ! alól húznák kifelé a kötelet, amivel a sírba leon- gedteik. Gyanakodva nézők utána, nem markol-e föl egy rögöt, hogy rámdobja? Szerencsére, összotakiadok Viktorral. — Pompásan nézel ki ! — közli velem. — Kicsit mintha híztál volna is! Egészen ki van a képed gömbolyödve! . . . Pedig a midikor sápadt voltál... ! nem néztél ki jól . . . j — Mindegy!*— gondolom. — Délután elmegyek i az orvoshoz! Hátha csakugyan beteg vagyok? . . . ! Ez is- a.zt mondja, hogy a múltkor rossz színben j voltam . . . Talán most is? És csak vigasztalni akár? . . . ! Most feltűnik a főpoöta előtt Muki. Szeretném j elkerülni, de nem lehet, mert már meglátott. Ez ! még sohasem mondott egyebet rám, mint azt, I hogy rosszul nézek ki. Igaza is van, mert azok kö- i zé tartozik, kiket, lia meglátok már elkedvctlene- 1 dem: elmúlik a képemről minden derii, előre el- ; sápadok az unalomtól, a tekintetem megtörik és I két mély, fáradtsági ránc jelenik meg a szám j szegletén. | — Rosszul nézel ki! — mondja most is. — Fá“ radtnak látszol! . . . — Szamár! — gondolom. — Csak azért, miért téged látlak! A Szervita-téren Géza fog meg: — Kitünően nézel ki! — adja le a véfeniényét. | — Se nem híztál, se nem fogytál! ... És, hegy egy ránc nincs a képeden! hogy csinálod? Nem árulom el neki a titkot, amit magam sem tudok, de az jár a lejemben, hogy taxiiba kellcme ülnöm, mielőtt még egy véleményt hallanék. De még cl se szántam magam, utólétr János, aki a múltkor, emlékszem, áradozva lelkesedett, hogy milyen nagyszerűen „nézek ki“. — Szervusz pajtás! — mondja. — Hogy vagy! Hadd látlak! ... Jól nézel ki! örülök! Mert a múltkor elég rossz bőrbe voltál, csak nem akartain mondani! ... De látom, kezdőd magad ősz- szeszedni! . . . Csak éppen sovány vagy! ... De ez nem baj! Sőt! . . . — Hát nem! — gondolom. — Ebből elég volt! Hol az a taxi? És már nyitom is az ajtaját, de ekkor rám szól Péter: — Szervusz! Szervusz! Remekül né*el ki! . . « I Fiatalodott Fiatalodott Szervusz! ... * Savanyúan gondolom: j — Van miből! j És „kinézek**, de maist már a taxi ablakán.
