Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)

1934-01-21 / 17. (3348.) szám

1934 január 21, vasárnap. ,tra:gaiA\a&^arhi rlap KORTÁRSAK AZ EMINENS A KATEDRÁN Prága, január 20- Emberi példákban gaz­dag karun k in érlegét egyszer majd talán meg­nyugvással lelhet lezárni, amikor már nem sa­jognak: a mai erőfeszítések -izom- és csonttö­rései, amikor már osak a csöndes mélabu sa­jog, hogy soka nem állított a történelem ilyen nagy feladatok elé ilyen kis embereket. Ami csodálatos és megejfőem emberi e korban, a Herbartek pokoli küzdelme a gigászi örök­séggel; forradalmak,! háborúk, technikai és szellemi zendülések ezernyi kísérletével. Bű­vészinasok riadt loliolását látjuk magunk kö­rül, páni kapkodását a kiszabadult szellemek lobogó üstöké után. Nem indok megszabadul­ni attól az érzéstől, hogy iskolapadban ülök és a katedrán a tan áj helyett az eminens ül. Mert a tanárnak sürgésen haza kellett rohan­ni nagybeleg feleseiéhez, vagy mit tudora én, a tanár ur rosszai lett-, vagy kidobták. Az átmenet olyan simán ment, olyan észrevétle­nül hégy fel se néztünk a pad alól, ahol al- sáztunk épen, s csal most, amikor a döntő pillanat elérkezett, Mijük megdöbbenve, hogy a tanár ur helyén a legjobb tanítvány ül, az eminens, aki mindaddig boszorkányos feöny- myedséggel tudta megoldani a feladatokat, a-mig a tanár ur írtadéi a képletet a táblára. Most azonban itt állunk -és elszoruló torokkal érezzük, hogy az eminens belezavarodik és mi valamennyien meg fogunk bukni- Még magya­ráz, még villog kezében a kréta, még kopog­nak ajkáról a tanár ur jól ismert szavai, de már érezzük, hogy az összefüggések lazák és bizonytalanok, hogr a rendszer alkatrészei szétesnek az eminens kezei között, hogy ha valami véletlen nem segít, bele fogunk sülni ebbe a leckébe, ami olyan egyszerűnek lát­szott tegnap még, amikor a tanár ur irta fél a táblára- : Egyre nyomasztóbban érzem, hogy Roose- velt nem tud felelni a táblánál, pedig tegnap még mindent jioíbbam tudott. Nyugtalanít, hogy folyton letörli az egész feladatot, ha valaki közbeszól és u/jra Mirja az egészet és élőiről kezdi. Közben hol az optimizmus, hol a pesz- szim-izmus hullámai öntenek el bennünket. Lebeg az egéisz osztály. Drukkolunk. Nem le­het mondani, hogy nem ért a dologhoz, csak hiányzik belől© valami. Ugylátszik, mégis iga­zuk volt a rosszmájuaknak, amikor a-zzal fo­gadták, hogy ha már Roosevelt, akkor a Tiva­dar, s ha már Franklin, akkor a Benjámin. Valami van a dologban, igaz, hogy felfedez­hető rajta minden, ami amerikai szívnek kel­lemes, ami magával ragadja az amerikai em­ber képzeletét, rokonszenves -és ért is a do­loghoz, csak épen nem maga a Mester, ő a derék tanítvány, az első tanuló, akinek most felül kellene múlnia mesterét, aki olyan fel­adatot kapott, amivel talán maga a Mester se tudott volna megbirkózni. Igaz, hogy az épen a Mester zsenialitása, hogy maga irá­nyítja a feladatokat, maga szab irányt a dol­gok menetének, hogy a rábízott szellemekét nem hagyja szabadjára és nem bíbelődik meg­fékezéssel, hanem eleve kordába tartja őket. Könnyű neki, ő a Mester, de az eminens itt találta a feladatot a táblán, meg kell oldani, nem lehet megkerülni. Vagy talán le lehetne törölni az egészet- Ki tudja, biztos kéz, az egész rendszer pontos, higgadt ismerete kel­lene hozzá, a felsőbbség, ami hiányzik az emi­nensből, vakmerőség, hazardéria, talán az utolsó pádból kellene kihivni valakit, ő vak ösztönnel kihúzná az egyetlen megoldást... Ez az iskolai drukk, Freud a megmondható­ja, többet árul el magából az emberből és a világhoz való viszonyából, mintahogy első pil­lanatra tetszik. Az ember alapformáiban min­dig visszatér gyermekkora élményeihez s az úgynevezett, megöl ihatatlant11 valami iskolai, gyermekkori élménnyel „reagálja Ie“. Kelle­metlen műszó, de (talán essünk túl rajta; a je­lenségek olyan sok oldalról s olyan vehemen­ciával rohanják meg az embert, hogy lehetet­len félnőtt értelemmel, nyugodt és biztos íté­lettel rendet teremteni közöttük, és minden kérdésre szabatos feleletet adni önmagunk­nak- Én például állandóan arra gondolok, hogy a nagy oktatok és irányítók generáció­jából minden átmenet nélkül átzuhantunk a jelentéktelen eminensek generációjába- Az emberiségnek nincsenek vezetői. Vannak kö­röttünk jeles tanulók, akik fanatikusan es­küsznek Mesterükre, de önállóan nem tudnak megbirkózó,i azokkal a feladatokkal, amelyek sokkal nagyobbak, mint a vezéregyéniségek nemzedékének feladatai voltak. Rooseveltre mellékesen mutattam rá, mert nagyon is szembeötlő az a gyermekes buzgalom, azok a sokszor naiv mozdulatok, amelyekkel az elnök, ahogy maga mondja, megragadja a problémák üstökét. (S aztán mindjárt el is ereszti ) De ilyen eminens például Hitler is, a maga pedagógiai extázisában, ahogy az egész rakoncátlan osztályt rendibe akarja hoz­ni és egyszerre meg akar felelni tele szájjal minden kérdésre, amely száz oldalról harsog feléje és száz oldalról revoltálja egy felzakla­tott nép képzeletét. És Stalim, aki csökönyö­sen halad azon -az utón, amelyet mestere ki­jelölt számára és ahonnan se jobbra, se balra nem mer letérni, noha kis kerülőkkel esetleg közelebb érhetett volna céljához és irtózatos áldozatokat takaríthatott volna meg. Ő nem térhet le, mert nem találna vissza, őneki szi­gorúan a tanrendhez kell tartania magát. A tanítvány állítja fel mindig a dogmákat és soha a Mester. A tanítvány elmerül a tanrend­ben, elmerül az öröklött elvekben, amelyeket szolgálni tud, de nem tud fejleszteni. A tanít­vány nem a saját Mbán áll. hanem „elfoglalta a tanár ur helyét". A tanítvány kérlelhetet­len és végzetes tud lenni a dogmák szolgá­latában. „Mindent a tanrendért", — hirdeti egész lényével. A Mester, amikor a tanrendet felállította s amikor szembefordult az osztály- lyal, tudta, hogy a padokban gyerekek ülnek, jó és rossz tanulók, de gyerekek, — az emi­nens, a tanár ur helyén, csak tanítványokat lát, tanítványokat, akiket nádpálcával vagy kancerrel hozzá kell idomítani a tanrendhez­Vannak rokonszenvesebb eminensek is a politikában. Ilyen például Dollfuss. A múlt­koriban az egyik bécsi lapban láttam DolLfuss érettségi képét, ez a kép egyszeribe megfej­tette előttem a Dollfuss-rejtélyt. Őszintén szólva, egyike a kor rejtélyeinek: hogy mit akar Dollfuss? Egész lénye, életmódja és vi­lágszemlélete kizárja az egyetlen feleletet, azt ugyanis, hogy Dollfuss a hatalmat akarja. Ez a kis osztrák makacsul ragaszkodik a ha­talomhoz, mert szenvedélye az uralkodás? Alig hihető. De hát akkor miért? Ausztria függetlensége igazán nem olyan megmarkol­ható gondolat, amiből annak, aki a gondolatot minden konzekvenciájában megéli, ilyen el­pusztíthatatlan energiái támadhatnak. Már csak azért sem, mert hiszen maga sem akar nagyon egyebet, mint amit azok akarnak, akik ellen verekszik. A kis Dollfuss egyszerűen és becsületesen szolgálja mesterét, Seipel ka cellárt. Dollfuss nem más, mint Seipel le jobb tanítványa, aki. a döntő pillanatban é revétlenül elfoglalta mestere helyét a [ tedrán és most kitart a „tanrend" melle Hogy ez a tanrend egyike a legérdekese' politikai koncepcióknak, más kérdés. Akik liáboru-utáni osztrák politikát figyelemmel sérték, mindig csodákat beszéltek Seipel . lamférfiui zsenialitásáról, noha akkoxib még nem voltak ilyen határozottsággal ki pinthatök Seipel müvének körvonalai. S ér< kés, hogy még ma sem beszélnek egész nyílt Seipel koncepciójáról, egy azonban bizony hogy annak az alkotmányreformnak a tem amelyet Dollffussék most készítenek elő, általános hiedelem szerint a német, és ok fasiszta befolyás hatása alatt — valójáb Seipel öröksége. Seipel volt az, aki Isten Nép közös pillérére akarta felépíteni az eu; pai demokráciát, s aki tervszerűen dolgozi azon, hogy Ausztriát egy nagy katolikus ; lamkoncepció középpontjába állítsa. Seip volt az, aki Ausztriát Olaszországhoz kötőt s az, ami Dollfussékat számos felületi azonc ság ellenére összeforraszthatatlauul eb lasztja a mai Németországtól, a seipeli örc ség. Dollfuss, a derék tanítvány mögött mi diig ott áll a Mester szikár, nyugodt alak. s az a kemény csontos kéz, amely Auszti hánykodó sajkájának kormányrudját tartja Seipelé. Dollfuss a rokonszenves jó tanúi aki nemcsak magolt, de értette is mesteré aki megemésztette a leckét, akiben hitté akaraerővé vált a tanítás. S ez az, amit Do fussál kapcsolatban fel kell jegyezni. S m egyet: a tanítványt a távmii Mester lénye é tanítása kanak tér izál ja — és sohasem fc ditiva: azzal, hogy az eminens nem tud me állni saját lábán, vagy elkótyavetyéli, féli csavarja a Mester szavait, maga a tanítás ne veszíti el erejét. Szellemidézés, bübájosság, láthatatlan kísérletek hada — a megy ercsi gyilkosság hátterében A falusi babona szörnyű esete — A „bűbájos“ cigányasszony „hatalma“ hosszú ideig béklyóban tartott egy egész családot — Miért ölte meg a Dusa-család a Csallóköz- aranyosi „boszorkány"-t? Komárom, január 20. (Saját tudó silónktól.) Borzalmas és motívumaiban is megdöbbentő gyilkosságról adtunk röviden hirt tegnap. A gyilkosság helye Megyercs község. Egy-egy ilyen bünteti fedi fel villanásnyira az emberi élet mélységeit s megmutatja azt, hogy a falvak tömegei korántsem olyau felvilágosul­tak, amilyennek a huszadik században illene lenniök- A falu még most is tele van baboná­val, pogánysággal, misztikum felé ivaló hajla­mossággal, a pénzéhségről nem is szólva. A Csallóközben sem jobbak a viszonyok. Felvilágosult, a korral haladó falvak között babonára hajlamosak is meghúzódnak s hogy a babona mire visz, a varázslatokba és a boszorkányokba vetett hit néhol meny­nyire erősebb az Isten-hitnél és a keresz­tény felfogásnál, borzalmas példa gyanánt mutatja a megy ercsi gyilkosság. A megyercsi esetnek dnditóokai tisztán a ba­bonából, varázslatból, hübájossáigból tevőd­nek össze. Különös mélységei ivannak az úgy­nevezett egyszerű parasztléleknek is, tetteik­nek inditóokai sokszor érthetetlenek, ha fana­tikusan hisznek valamiben. Ezúttal például a bübájosságot hozó cigányasszonyban. Sok helyen még mindig nem eléggé felvilá­gosodott falusi népünk, hogy ellent tudua állni a kisértéseknek, íme, a bizonyító és elrettentő példa; Az eladó leány férjhez akar menni Megyercs községben lakott Dúsa Imre gaz­dálkodó feleségével és leányával- A leány, Ilona, csinosnak mondható s már tizenkilenc éves. Mindenáron férjhez akart menni- Meg­tudta ezt egy csallóközaranyosi cigányasszony, áld a falvakat járta s mindenütt kereseti le­hetőségek után kutatott: Rigó Borbála, köznéven Bábi. Ez a Rigó Bábi jött-ment a Csallóköz emberei között, Csallóközaranyosról való volt, bűbájos asszony hírében állott. Varázsszavakat mondott, titokzatos „va­rázslatokat" végzett, kártyából jósolt min­denféle jókat s ahol lehetett, onnan pénzt csalt ki. Nagy összegekben dolgozott. Akivel összeköttetésbe jutott, megrémítette, s as hitt néki föltétlenül. Sikerült sokakat be­csapnia, de annyira ügyes volt, hogy gondos­kodott arról is: csalásai a hatóság fülébe ne jussanak. Megrémítette az „üzletfeleit". Kőrútján ismerkedett össze Dúsa Imrénével s lányával is, akiknek megígérte, hogy okvetlenül szerez férjet- Hónapokig járt a Dusa-kázhoz, akkor, amikor a ház gazdája nem volt otthon- Dúsa Imre elő­ször nem is tudott arról, milyen „varázslatok" történnek a házában. Rigó Bábi a Dúsa Ilona lmját égette el tit­kos mormogások között, majd tányérra tett tüzes vasat s a vas ugrálásaiból „jósolta meg" a férjet. Elhitette a két asszonnyal, hogy tizenkét va­rázslóval dolgozik, akikkel éjfélkor szokott találkozni a temetőben, ahol korhadt fake­reszteket tüzelnek el. Annyira uralkodott a két nőn, hogy azok nem mertek egy szót sem szólni senkinek. Rigó Bábi megtiltotta, hogy a két nő valal nek is elmondja a varázslatokat, mert a kor szörnyű bosszú következik. A két i vakon hitt a cigányassonynak. A cigányasszony jól kamatoztatta varázs! tait, mert lassankint minden pénzt elvitt házból, élelmiszerekkel együtt. Dúsa lm malacot, búzát adott el, hogy a pénzen ad< tartozást fizethessen ki, a pénzt eltette fiókba. A felesége ezt mind odaadta a cigán asszonynak. Már ezerhatszáz korona volt a cigánya* szony kezében, lassankint nem maradt háznál kenyér, krumpli, semmisem. A vőlegény pedig nem akart jelentkezi Dúsa Imrén© végre visszakövetelte a pén de erre a cigányasszony megint mesét mo dott, s azt Ígérgette, hogy kamatostul hoz vissza az összeget: egy másik háznál is ivég varázslatokat, ahonnan 2800 koronát f. kapni. A cigányasszony „üzletköre" igen 1 terjedt ivóit. Megbeszélés a templom előcsarnokábai Dúsa Imrének adót kellett fizetnie s ke­reste a pénzt. Az asszony tagadott, kibúvókat talált. — Biztosan az a bitang cigány vitte el! —■ találgatta Dúsa Imre az igazságot s még láza­sabban kutatott a pénz után, amit természe­tesen nem talált. Az anya és leánya most már rájöttek, hogy a férj előtt nem tárhatnak sokáig titkot, va­lami módot akartak megbeszélni, hogy a pénzhez jussanak, avagy a cigányasszony befolyását megtörjék. Megyercs községben azonban nem mertek egymás között, a szobában bent sem beszélni, mert a cigányasszony halálosan megfenyegette őket, ha a varázslatról egy7más között egy szót is mondanak. A cigányasszony mondásai nyo­masztólag hatottak az egész család kedélyére: uralmába hajtotta őket, pedig már szabadulni akartak. — Mindenütt vannak füleim, még a falban is, mindent meghallok és megbosszulok, — mondta mindig a cigányasszony s a két nő .annyira hitt neki, hogy a cigányaeszonynak ne­vét tem merték kiejteni Megyercsen. Evégbó'l elhatározták, hogy bejönnek Kom romba, ott talán nincsenek a cigányasszon, nak fülei. Hétfőn bejött az anya és a lánya azzal, hogy leánynak szolgálati helyet keresnek. Kómáról bán végre mertek beszélgetni s arra az elh tarozásra jutottak, hogy az apának mindent < mondanak, mert tovább titkolni a pénz elvet lését nem lehet, Kedden bejött Dúsa Imre ! Komáromba, akit a két nő a templomba hivő Dúsa Imre nem értette, miért kell neki ad hivatal helyett a templomba menni, de engedelmeskedett a feleségének s a Szc András-templomba mentek. Déli szünet alatt templom zárva volt 6 mivel nem akartak vissz fordulni, az asszony behívta az urát a templom el csarnokába s ott a fülébe súgta az urának nagy titkot, remélve azt, hogy a komáro? Szent András-templomig még sem érnek el cigányasszony fülei. Dúsa. Imre meglepetéssel hallgatta a pénz se sát s ott. a templom előcsarnokában térdepel"- elhatározták, hogy nincs niás kiút; a ágán; 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom