Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)
1933-11-25 / 44. szám
1333 november MS, szombat. Kecskeméti Győző a békeidők világhírű magyar sihhasziófa huszonnégy óráig ismét a „nap höse“ volt Budapesten Budapest, november 24. Kecskeméti Győző, a békeidők világhírű magyar sikkasztó- jának neve egy huszonnégy órára ismét izgalomban tartotta a magyar főváros közvéleményét. A Sziv-ucca 7. számú ház renoválásánál az egyik padló alatt csontokat találtak és egy bérkocsis elbeszélése alapján csakhamar az a legenda kapott lábra, hogy Kecskeméti Győző nem él, hanem annakidején meggyilkolták és ebben a házban rejtették el. A men- de-monda a rendőrségnek is fülébe jutott és vizsgálatot indítottak, felbontották a kérdéses szoba padlózatát és valóban csontokat találtak a padló deszkái alatt. A hir az egész fővárosban futótűzként terjedtél és a ma reggeli lapok szenzációs tálalásban közlik az eseményt. A nagy szenzáció a rendőrségi nyomozás következtében ma délre azután lényegesen összezsugorodott, mert a rendőrség megállapította, hogy ártatlan csirkecsontokról van szó, amelyeket valószínűleg az ebédelő munkások^ akik a házon dolgoztak, dobálták el. Kecskeméti Győző tehát huszon- négyórás vendégszereplése után ismét elmerült a múlt jótékony homályában. Zsarold! miatt tizeaiHmri fogházra ítélték Doornib Ferenc sztorik újságírót, aki a bírósági tárgyaláson eperohamokat kapott /dójűpás A változékony időjárás tart. Az utolsó 24 órában sok helyen esett. Várható idő: Jobbára felhős, csapadékra hajló, változatlan hőmérséklettel. — Halálos autógázolás. Besztercebányai tudósítónk jeilenti: Hilmet mérnök, a BeIms község mellett levő állama fűrész vezetője autójával elgázolt egy negyven év körüli munkást, aki a helyszínen kiszenvedeitt. Aiz áldozat nevét eddig nem tudják, mert semmiféle igazoló irat nem v-oöt nála. A vizsgálat megindult. — Két gyanúsítottja van a komáromi lakástolva jlásnak. Komáromi tudósítónk jelenti: Megírtuk, hogy Adiomány Anna komáromi ma- gánzónő kiadó szobáját egy állítólagos házaspár kibérelte s mikor a legjobb alkalom kínálkozott, éjnek idején kirabolták a lakást, minden elemelShetőt elvittek négy vu’lkánbőröIlidben, még a párnákat és aiz ágyhuzatot is. A rendőrség a feljelentés után megállapította, hogy hasonló módon más városokban is történitek lakásfoezt ogatások s arra a gyanúra jutott, hogy a két tettes mindig ugyanaz a személy, akiket már fél Szloveoaszkó csendőrsége köröz. A személyleirás alapján, mint gyanusi- tottak: Adamcisó Sándor hanniinöiíesztendős, zertényi illetőségű, rovott-múltú munkáé és a vele közös háztartásban élő Kendiné-Kohut Mária szerepelnek. Adamcsónak van törvényes felesége, a nőnek törvényes férje is, de mindegyik elhagyta a maga párját s most la- kásfosztogatásból él. A rendőrség mindent megtett kézrekéri tésükre. xx Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bágyaditság, levertség, félelem érzések eseteinél a természetes „Ferenc József44 keserüviz kitűnő háziszer, amely az emésztőszerveikből eredő zavarok nagy-részét megszünteti s visszaadja a testnek és szellemnek régi munkakép ességét,. — Két katona-öngyilkosság Eperjesen. Tudósitónk jelenti telefonon: A 202. tüzérezred Vokurka Ferenc nevű 26 éves továbbszolgáló tizedese ma reggel hat órakor szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Voburkát nemrég szabályellenesség miatt megbüntették és az altiszti iskolából elhelyezték. A büntetés óta Vokurka buskomor volt, Ma éjjel őrségre ment, ahol azután reggel elkövette tettét. — Forgács László eperjesi származású gyalogos közlegény a 26. gyalogezred kaszárnyájának udvarán ma reggel éles borotvával felvágta a nyakát. Életveszélyes állapotban szállították a kórházba. Forgács Lászlót, aki november elsején rukkolt be, tüdőbaja miatt szabadságolták a katonaságtól. Forgács, aki a munkanélküliségtől félt, a civil élet helyett inkább a halált választotta. — Agyafúrt mesével akart pénzt zsarolni volt gazdájától egy komáromi munkanélküli. Komáromból jelentik: Különös zsarolási esetre tett pontot a komáromi rendőrség. A napokban Fürst Mór komáromi azómkereeikedő Kapitány uccui lakásán hajnali öt óra után megjelent Takács Lajos nevűi hajdani alkalmazottja s iitókzibots beszélgetésre hívta ki Fürst Mórt. A szokatlan időben jelentkező munkás azzal ijesztette meg Fürst Mórt: „Baj van! Minden percben jöhetnek a detektívek & elfogják önt!“ A csodálkozó Für&töt Takács megvigasztalta, hogy ne féljen, azért jött, hogy minden hajinak elejét vegye. Majd Takács Lajos előadta, .hogy feleségét egy ismeretlen férfi kereste föl s ezer koronát kin állt föl neki azért, hogy Ta- káosnót annak hamis bevallására bírja, hogy a Fürstnól négy esztendővel ezelőtt keletkezett kazaltüzet Fürst maga okozta. Az asszony állítólag elfogadta az ezer koronát, de Taikácsék később megbánták a dolgot s most eljöttek Für&thöz azzal, hogy adjon Fürét nekik ezer koronát, vagy legalább ötszázat, hogy az idegennek visszaadhassák a megvesztegetési pénzt, mivel Takácsné kabátot vett a pénzen. Fürst Mór gyanakodva hallgatta meg Takács hajnali előadását és ezinleg belement a dologba. Arra kérte hajdani munkását, keresse fel az irodájában. Takács meg is jelent az irodában, felvette az 500 koronát, de ezzel nem elégedett meg, hanem most már követelőzni kezdett: azt kívánta, hogy Fürst állást adjon neki s addig is, amíg ez nem sikerül, heti 125 koronával segélyezze. Ebben a fülilanatban azonban előléptek az elbújtatott detektívek s leleplezték a zsaroló Takácsot. Fürst Mór ugyanis közben feljelentést tett a rendőrségen zsarolás címén Takács ellen. A rendőrség emberei Takács feleségét ie felkeresték, aki azonban semmit sem tudott., sem a titokzatos, megvesztegető idegenről, sem ura zsarolási kísérletéről. Takács Lajost átadták az ügyészségnek. Többszörösen büntetett előéletű egyén-. — 200 százalékos pótadó Somorján. Somorjai tudősfitónk jelenti: A község képviselőtestülete tegnapelőtt tárgyalta az 1934. évi költségvetést, amely 631.000 korona szükséglettel szemben csak 378.000 korona bevételt mutat. A deficitet 200 százalékos pótadóval fedezik. A költségvetést a képviselőtestület egyhangúlag elfogadta. Pozsony, november 24. (Tudósítónk telefonjelentése.) Érdekes zsarolási ügyet tárgyalt ma a pozsonyi bíróság Necid-tanácsa. Dvor- nik Ferenc szlovák lapszerkesztő a „Sloven- ská Obrana“, majd később Korén Lajos lapjának, a „Slovensky Riporternek"4 szerkesztője ellen Dusek Viktor dr. közjegyző, a szlo- venszkói országos választmány ismert tagja feljelentést tett zsarolás miatt. Dvornik ugyanis levelet intézett Dusekhez, amelyben megfenyegette a közjegyzőt, hogy botrányt csinál, ha abból a 30.000 koronából, amelyet a közjegyző a Strasil-féle útépítő cégtől kapott nem ad neki 10.000 koronát. Dusek a levél vétele után feljelentést tett zsarolás miatt Dvornik ellen. A mai tárgyaláson Dvornik megjelent, a tárgyalás megkezdésekor azonban rohamokat kapott és összeesett. Dvornik ugyanis súlyos epekőbántalmakban szenved és úgy látszik az izgalmak hatása alatt rosz- szul lett. Kihívták a mentőket, akik az irtózatos görcsök között kínlódó Dvornikot elszállították. Beruházási és szubvenciós ügyekéi tárgyalt a ruszinokéi országos választmány Ungvár, november 24. (Saját tudósítónktól.) Szerdán tartotta a ruszinszkói országos választmány rendes ülését, melyen Rozsypal országos elnök elnökölt s melyen főként szubvenciós és partvédelmi munkálatok végzésére szogáló kiutalások történtek. Ungvárott már felépült a Rokkefeller alapítványból kezdeményezett „Népegészségügyi ház44, melynek fenntartásához az országos választmány 50 százalékos szubvenciót szavazott meg. Tekintettel, hogy ez az intézmény óriási méretűnek Ígérkezik, a hozzájárulás összege is igen nagy lesz. A szubvenciók terén ez alkalommal a tejszövetkezetek voltak szerencsések. A bótrágyi tejszövetkezet 3000, az országos tejközpont pedig 7000 K szubvenciót kapott. Az országos tüzoltószövetség részére 60.000 koronát utalt ki választmány, mig a Duchno- vits orosz kultur egye sülét 30.000 K. szubvenciót kapott. A magyar kulturegyesületek nem kaptak szubvenciót. A beruházások terén a terebesi hid építésére 14.61 j koronát, a máramarosi havasi legelők tisztítására 80.000 koronát, a Borzsa folyó szabályozására 240.000 koronát, a Ri- ka patak szabályozására Huszt mellett és feljebb összesen 236.000 koronát, a Latorca folyó szabályozására Szolyva mellett 60,000 koronát, a Tisza-part építésére Técső mellett 300.000 koronát, mig Szirma község mellett 50.000 koronát utalt ki az országos választmány. Több kisebb ügy letárgyalása után az ülés simán folyt le. — Meghalt a nyltral öngyilkos leány. Nyitrai tudósítónk jelenti: Hírt adtunk arról, hoyg a Nyíltra folyó partján Bóna Valéria 17 éves leány felhajtott egy lugkőoldattal teli üveget, majd a folyóba vetette magát. Az élefösztön föl ébredt benne a sekély vízben és segítségért kiáltott. A mentők beszállították a kórhába az öngyilkos leányt, de az orvosi segítség már nem menthette meg az életnek. Tegnap délután belehalt a lugkáoldat okozta súlyos belső sérüléseibe. A leány szerelmi bánatában követte el végzetes tettét. A bíróság azonban Dvornik távollétében is letárgyalta az ügyet. Dusek dr. kijelenti, hogy nem kívánja a zsaroló lapszerkesztő megbüntetését, a Strasil-cégtől kapott pénzre vonatkozóan pedig előadja, hogy a cég részére egy bonyolult útépítési szerződést kötött, amiért 20.000 korona honoráriumot számított. A honoráriumot azért szabta ilyen magasra, mert ilyen esetben az illetékek megfizetéséért is a közjegyző felelős. Közvetlen az ítélet kihirdetése előtt Dvornik halottsápadtan megjelenik a tárgyalóterem ajtajában. A bírói emelvény elé siet és kijelenti, hogy a levél megírását sajnálja, mert meggyőződött arról, hogy a levélben felsorolt adatok nem felelnek meg a valóságnak. A bíróság visszavonul ítélethozatalra és rövid tanáckozás után kihirdeti az ítéletet, amely szerint Dvornikot zsarolásért 14 napi fogházra ítélte, a büntetés kitöltését azonban egy évi próbaidőre felfüggesztette. Úgy az ügyész, mint a vádlott három napi meggondolási időt kért. —• Hamis tizkoronások forognak Munkácson. Tudósítónk jelenti: A munkácsi rendőrség értesítette az ungvári nemzeti bankfiókot, hogy a városban ólom- és ónkeverékből előállított tiz- ko róná sok vannak forgalomban. A rendőrségnek az a véleménye, hogy a hamis pénzdarabokat Munkács környékén gyárthatják. A nyomozás folyik. — Jövő évi júliusig az állampolgárság igazolása nélkül dolgozhatnak a munkások a komáromi dohánygyárban. Komáromi tudósítónk, jelenti: Megírtuk, bqgy a komáromi munkásság körében nagy 'visszatetszést keltett az a felsőbb intézkedés, amely szerint úgy a dohánybeváltónál, miint a Skoda-haj ógyárban működő munkások csak akkor kapnak működési engedélyit, ha erkölcis és államjpolgársági bizonyítványuk van. Az állampolgársági bizonyítvány megszerzése legtöbbször a legnagyobb nehézségekbe ütközik, különösen olyanoknak, akik 20—30 éve dolgoznak már Komáromban és soha nem gondoltak arra, hogy a napszám felvételéhez állampolgársági bizonylat szükséges. Gsizmazia György komáromi vá- rosbiiró 'fojotsífc járt a prágai dohányjövedéki igazgatóságnál, hogy enyhítést kérjem a rendeletre. A legfőbb igazgatóság megengedte, hogy 1934 július 1-ig eltekinthessen a gyár az állampolgárság igazolásától, 1934 júliusától azonbani csak igazolt csehszlovák állampolgár dogozbatik a dohánybeváltónál. Mivel az egyszerű munkások számára ez az igazolás sok- iszor igen nehéz, ez az intézkedés még sok vitára fog adni alkalmat A komáromi munkások alkalmaztatása a dohánybeváltónál még azért is megnehezedett., mert most lép üzembe a lévai dohánybeváltó is, amelyhez a komáromi doh án ykörzetből & párkányit is csatolták. A miunka ezáltal is lényegesen kevesebbedül fog, máris kevesebb munkást vettek föl a. komáromi dohánybeváltóba. Ehhez járul még a a nyári katasztrofális időjárás, amelynek folytán a dohánytermés erősen csökkent Délsz'.io venszkón. — Aszpirinnel mérgezte meg magát egy fiatalasszony. Nyitrai tudósítónk jelenti: Ma reggel eszméletlen állapotban, mérgezés tünetei között szállították be a. kórházba Dani6 Emma 25 éves nyitrai asszonyt, aki öngyilkossági szándékból 20 darab aszpirintablettát vett be. A kórházban azonnal gyomormosást alkalmaztak, az asszony állapota azonban még mindig súlyos. HummeUmuzeumot rendeznek be Pozsonyban A Prímás-palota tükörtermében nem lesz több előadás Pozsony, november 24. (Tudósítónk tele- fonjelentese.) Pozsony város tanácsa ma délután három órakor ülést tartott. A tanácsülés napirendjén szóba került a Hűmmel muzeum ügye is, amelynek kapcsán a város tanácsa elhatározta, hogy a Kalapos ucca 2. szám alatti házban, ahol valamikor Hűmmel lakott, Hűmmel Nepomuk János na^y pozsonyi származású zeneszerző születésének 155. érvfordulója alkalmából múzeumot fog berendezni. Mindazokat a tárgyakat, amelyek' Hűmmel örökségéből Pozsony város tulajdonában vannak, ebbe a házba fogják átszállítani, amelyet muzeum céljaira át is alakita- nak. A házban jelenleg egy házmesterpár L- kik, akiknek a város uj lakást fog szerezni. A város tanácsa ugyancsak elhatározta, hogy a Prímás-palota tükörtermét ezentúl nem fogja előadások megtartásának céljaira kiadni, hanem átalakítja ülésteremmé. Előadások cél jaira, mint ahogy jelentettük, a városháza pincehelyiségeiben termet rendeztek be, amely a jövőben a Prímás-palota tükörtermét lesz hivatva helyettesíteni. Az ülésteremmé való átalakítás céljaira 80.000 koronát fordít a város és pályázatot fog kiírni. A városi tanács a Lido-fürdő bérletét 1961-ig meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a Kuzsma Bankház igen nagy invesztíciókat eszközölt. A városi tanács elhatározta, hogy a Lido-fürdő- vel kapcsolatban hozzá érkezett panaszok fölül vizsgálására egy jogászokból álló bizottságot fog kiküldeni. BUDAPESTEN BEMUTATTÁK A MAGYAR FILMGYÁRTÁS REMEK- MÜVÉT: Á RÁKÓCZI-INDULÓT Budapest, november 24. (Tudósítónk tel efon jelentése).A Fórum-mozgó tegnap tJheatreparé keretében fényes külsőségek között bemutatta a magyar filmgyártás legnagyobb alkotását, a „Rá- kóczi-indulót44. A filmet Zsoldos Andor kiváló magyar szcenáriumiró irta Herczeg Ferenc intenciói szerint Herczeg ökökéletü darabja, a „Dolovai nábob leánya44 alapján. A mese a filmen kétségtelenül újjászületett s azok, akik valamikor a „Do- lovai nábob leányáéban gyönyörködtek, bizonyaiig ismernnéek rá a regényes levegőjű históriára. A filmet Székely István rendezte, aki ezzel a munkájával érte el rendezői pályafutásának legmagasabb pontját. A darab női főszerepét Dayka ÍMargiit, a férfi főszerpet pedig Jávor Pál akaikitot- ták. A két főszereplő mellett nagy szerep jut Csor- tos Gyulának és Kiss eFrencnek, mellettük Hal- mav Tibor, Beregi Oszkár és Turay Ida nevét kell megemlítenünk. A film zenéjét, amely a remekül fölépített darabot hangulatosan festi a/má Ábrahám Pál, a világhírű magyar zeneszerző szerezte. Az ünnepi bemutatón megjelent Horthy Miklós kormányzó, József főherceg, Gömbös Gyula miniszterelnök és a magyar társadalmi életnek úgyszólván minden kiválósága. EGY BUDAPESTI ÚJSÁGÍRÓ MEGPOFZTA WEISS ISTVÁNT, AZ „OTI” IGAZGATÓJÁT Budapest, november 24. (Tudósítónk telefonje- lenté&e). A budapesti járásbíróság folyosóján ma botrányos jelenetek játszódtak le egy ismert magyar újságíró és egy előkelő tisztviselő között. Perényi Sándor, az „Uj Nemzedék44 munkatársa egy hírlapi interjú miatt rágalmazásért pert indított Weiss István, az „OTI44 igazgatója ellen. A bíróság Weiss Istvánt a vád alól felmentette. Perényi mérgében elhatározta, hogy maga fog elégtételt szerezni magának, s mikor Weiss elhagyta a tárgyalási termet, Perényi a folyosón rárontott és tobször arculütötte. Weiss vissza akart ütni, ekkorra azonban a. folyosón tartózkodó ügyvédek és peres felek a két verekedőt lefogták. — Betörtek egy vágsellyei üzletbe. Vágsellyei tudósitónk jelenti: Tegnap éjjel ismeretlen tettesek törtek be Donáth Dániiel vágsellyei kereskedő üzletébe, feltörték a pénztárt, amelyben néhány száz korona aprópénzt találtak. A pénzen kívül nagymennyiségű árut is magukkal vittek. A csend- őrség meginditotta a nyomozást. — Nyitrán letartóztattak egy adománygyűjtő álcionistát. Tudósítónk jelenti: Az utóbbi időben Léván és környékén egy zsidó fiatalember járta sorra a zsidó családokat és cionista célokra gyűjtött. A fiatalember jelentősebb összegeket harácsolt össze, majd Léváról távozva, Nyílra vidékén kezdett működni. A nyitrai rendőrség igazoltatta a fiatalembert és ekkor derült ki, hogy az illető senkitől sem kapott megbízást a gyűjtésre, hanem a gyűjtött pénzt saját céljaira használja föl. A fiatalembert személyazonosságának megállapítása végett őrizetben tartják — Nyitra város a munkanélküliekért. Tudósítónk jeleníti: A munkanélküliek segélyezéséről gondoskodó városi bizottság legutóbbi értekezletén elhatározta, hogy a helybeli munkanélkülieket a téli hónapokban természetbeni adományokkal és élelmiszeri egyekke! fogja támogatni. Felhivást bocsátottak ki a közönséghez, hogy mindenki tehetségéhez képest támogassa az akciót és adományait juttassa el a bizottsághoz. A segélyezés négy hónapon keresztül fog tartani. A segélyezésre szoruló munkanélküli családok száma meghaladja a hétszázat. »