Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)
1933-11-11 / 32. szám
1333 november H, szombat. Z NSSl^ Gömbös kiáltványt intézett Budapest népéhez Budapest, november io. (Tudósitónk telc- fonjelentése.) A magyar főváros uccáin ma megjelentek a nemzeti egység pártjának plakátjai. A plakátokon Gömbös Gyula miniszterelnök, mint a párt vezére felhívja Budapest népét, hogy csatlakozzék a nemzeti egység mozgalmához. A kiáltvány szerint a nemzeti egység mozgalma országos jellegű megmozdulás, amely alól a főváros népe sem vonhatja ki magát és vállalnia kell a vezető szerepet. A párt célkitűzése a városi politikában a pártpolitika kikapcsolása és a termelőerők egységes alapon való megszervezése. A nemzeti egység pártja vasárnap délelőtt a Tattersalban tartja manifesztációs gyűlését. Az osztrák rendőrség szigorú rendszabályokot léptet életbe az osztrák államünnep napjaira Becs, november io. Az osztrák rendőrség az egész országban körültekintő rendszabályokat foganatosított abból a célból, hogy a november 12-i emlékünnep minden zavaró körülmény nélkül érhessen véget. Az intézkedések elsősorban a nemzeti szocialisták ellen irányulnak, mert eddig számos röpiratot koboztak el, amelyek a november 12-i magatartást írják elő a párt hozzátartozóinak. APAD A KÖNNYGÁZ BÉCSBEN Bécs, november 10. A nemzeti szocialista diákok csökkent hévvel, de tovább folytatják könnygáz-hadjáratukat a bécsi főiskolákon. A technikai főiskolán örley tanár előadása alatt egy könny gáz fiolát dobtak el a tanteremben. A tanár meg akarta tartani előadását, de negyedóra múlva sem ő, sem a hallgatók nem bírtak tovább megmaradni a teremben. Az elektrotechnikai intézetben ugyancsak elhajítottak egy könny gáz fiolát, közvetlenül: az előadás kezdete előtt. A nemzeti szocialista diákok tevékenysége az egyetemen mindenesetre alábbhagyott a tegnapi nappal szemben. Több trónkövetelő lép fel az uj afgán király ellen Aman Ullah hívei gyilkolták meg Nadir khánt London, november 10. Peshavarba különböző és eddig meg nem erősitett hírek érkeznek az afgán király meggyilkolásának körül- ményeirő'.', Nadir khánt ezek szerint a királyi udvartartás alkalmazottai ölték meg, azok a személyek, akik Aman Ullah visszatérését kívánják, A gyilkosok meglesték a királyt, amint kilépett a háremből és közvetlen közelből három lövést adtak le rá. A halálosan sebesült király kétségbeesetten védekezett, de csakhamar eszméletlenül esett össze. A gyilkosok ekkor rávetették magákat és több tőrszurást ejtettek rajta. A hárem sikoltozó asszonyai és az udvari alkalmazottak siettek segítségére, de a király hamarosan kiszenvedett. A király utódjául, mint jelentettük, tizennyolc öves fiát kiáltották fki királynak ,de máris több trónkövetelő lépett fel az uj király ellen. Az eddigi jelentések szerint nem valószinü, hogy polgárháborúra kerül a sor, de kétségtelen, hogy egyes körök erős embert fognak támogatni trónkövetelőként a fiatal király ellen. Egy zsarolási ügy válságba sodorta a magyar ellenzék legerősebb pártját A Független kisgazdapártból kizárt Turchányi Egon súlyos afférja Eckhardt Tibor pártvezérrel Budapest, november 10. (Tudósítónk teleton- je.kecntóse.) Jelentettük, hogy a Független Kisgazda Párt tegnapi üléeén Eckhardt Tibor pártvezér indítványára kizárta a párt tagjai sorából Turchányi Egon képviselőt. Ugyanekkor Eckhardt bejelentette azt is, hogy Turchányi ellen rágalmazás miatt megteszi a büntető feljelentést. Amint ismeretes, a>z affér Trettma. Jenő közgazdasági lapszerkesztő zsarolási manőveréve1!: áll kapcsolatban. Turchányi Egon most feltünéstkeltő nyilatkozatot tett közzé az „Uij Nemzedék11 cimü lapban. Turchányi nyilatkozatában kijelenti, hogy a dolgot nem fogja annyiban hagyni és töviről-hegyiie feltárja a Trettina-ügy igen kellemetlen kulisszatitkait. A rendkívül erős- hanga nyilatkozat a Trettina-ügyben bün- részességgel vádolja meg Eckhardt Tibor pártvezért. Turchányi nyilatkozatában elmondja, hogy mint a Trettina-ügynek a párt részéről kiküldött vizsgálóbiztosa olyan adatoknak birtokába jutott, amelyeknek a hatása alatt Hegy- megi-Kiss Pálhoz intézett levelében felszólította Eckhardt Tibort, hogy mondjon le mandátumáról és lépjen ki a pártbóL Turchányi kijelenti, hogy Eckhardt Tibort rövid időn belül két vállra fogja fektetni, mert az adatok, amelyek birtokában varinak, súlyosan kompromittálóak a pártvezérre nézve. Turchányi nyilatkozatát azzal fejezi be, hogy Eckhardt dicsősége most már csak napokig fog tartani. A példátlan erejű támadásinak, amelyet a Független Iviega®da Párt kizárt képviselője intézett a párt vezére ellen, igen nagy jelenMacDonald beszéde a német hibákról Az angol munkáspárt lefegyverzési indítványa London, november 10. MacDonald miniszterelnök a Guild Hallban beszédet mondott Németországról'. Kij-eletotiette, hogy sok nép kénytelen fegyverkezni, mert a szomszédos népek támadó fegyvereket gyártanak. A fegyverek azonban még soha nem mentették meg a népeket a háborútól. A békét csak békés eszközökkel 'lehet garantálni. Németország kilépése, a népszövetségből csaknem azonos, a nemzetközi békemunka elvetésével. Németországnak jogos panaszai lehetnek á békeszerződések következményeivel szemben, de az a. politika, amelyet a birodalom most' választott, helytelen, növeli a bizonytalanságot és kártékony. Németország félreértette a lefegyverzés alapelveit és ez Okozta a bajokat. Az angol kormány mindent elkövet a bizalom helyreállítására, mert a nyugati hatalmak bizalmatlansága volt az, amely meghiúsította a lefegyverzés munkáját és Németországot az erőszakos kilépésre kényszerít® tte. Ha Németország most eljön és előadja álláspont j át, akkor megértő férfiak fogják fogadni, akik a legmesszebbmenőkig hajlandók koncessziókat tenni a. birodalomnak.'' Az alsóház hétfői ülésén a munkáspárt bizalmatlansági indítványt tett s egyúttal vázolta lefegyverzési tervét. A munkáspárt a bombavetö repülőgépek és a támadó fegyverek megsemmisítését kívánja, azaz ugyanazt követeli a nyugati államok számára, amit a békeszerződés Németországnak előír. Ezenkívül francia mintára a kereskedelmi léghajózás ellenőrzését is kívánják, a magánfegyver készítés betiltását és az általános fegyverkezési ellenőrzést, valamint a nemzetközi rendörhadsereg kiépítését. Az ui román kormány első intézkedése ostrom' állapot kihirdetése lesz Dúca kész kormánylistával várja Vajda lemondását tősége van a magyar politikai életben, mert halálos csapást mérhet a magyar parlament legerősebb ellenzéki pártjára. Azok a szennyes hullámok, amelyeket a Trettina-ügy felvert, nemcsak á párt vezérét és számos jelentékeny tagját) veszélyeztetik, hanem a magyar közvélemény rokonszenvét is elfordítják a Független Kisgazda Párttól. A párt Gaál Gosztom vezetése alatt annakidején a Bethlen-féle egységes párt alapját képező kisgazda pártból nőtt. ki. Gaál Gasztom puritán egyénisége igen . nagy súlyt adott a pártnak, amelynek nagy része volt abban, hogy gróf Károlyi Gyula annakidején passzív mezőgazdasági politikája miatt kénytelen volt helyét átadni Gömbös Gyulának. A párt jelentőségének súlyát Gaál Gasz- ton halála lényegesen csökkentette. A Tretti-- na-ügy által főik avart botrány pedig bomlással fenyegeti a pártot. niu is részt fog venni. A nagygyűlésen Maniu a kormányválsággal kapcsolatban beállott politikai helyzetről fog beszédet mondani. Háromnapí szünetelés után ma megjelent a Maniu-párt uj lapja, a Románia Nuova. Bethlen és Eckhardt propaganda körútra indulnak Angliába Budapest, november 10. (Tudósítónk telefon jelentése.) November 12-én több kultur- egyesület meghívására Bethlen István gróf, volt magyar miniszterelnök Angliába utazik <• ahol Anglia különböző városaiban öt előadást fog tartani. November 20-án ugyancsak Angliába utazik Eckhardt Tibor is, aki ^ a manchesteri és glasgowi egyetemen gazdasági és politikái'kérdésekről fog előadást tartanig l«tw csv 1: AUTÓSZERENCSÉTLENSÉG ELZÁSZBAN TIZENEGY HALOTTAL ÉS KILENC SÚLYOS SEBESÜLÉSSEL Strassburg, november 10. Egy teherautó^ amely minden reggel munkásokat szállított a frohmühli- erődítési munkálatokhoz, lezuhant az útról egy szakadékba. Eddig tizenegy halottat emeltek ki az autó romjai alóL Kilenc súlyosan sebesültet reménytelen állapotban szállítottak kórházba és az orvosok egyikük felépülésében sem bíznak. így tehát várható,, hegy az áldozatok száma húszra fog emelkedni. Ezenkívül 15 súlyosan, de nem életveszélyesen sebesült munkást szállítottak be a bitschi kórházba. Hlinka nem kapott autonómiatervezetet a magyar kormánytól M. Ostrava, november 10. Hlinka képviselő, amint arról beszámoltunk, a Liaové Listy hasábjain megjelent cikkében azt állította, hogy okt. 25-én autonómiatervezetet kapott a magyar kormány részéről. A Lidové Noviny jól informált helyen szerzett értesülése szerint Hlinka állítása nem felel meg a valóságnak, mert a Hlinkához juttatott autonómiatervezet nem áll összefüggésben a magyar kormánytényezőkkel. Az idézett lap szerint, csak kormányon kívül álló tényezők készítettek egy szlovenszkói autonómiatcrvc- zetet. Bukarest, november 10. Titulescu ma délben a királlyal ebédelt, majd tanácskozásra hívta meg Vajda miniszterelnököt, akivel a késő esti órákig folytatta megbeszéléseit. Beavatott körökből származó hírek szerint a király rá akarta bírni Titulesout anra, hogy vállalja a kormányalalkitáet, Titulescu azonban a megbízatás elől mereven elzárkózott. Politikai körökben úgy tudják, hogy a király Titulescut a kormányalakítási tár. gyalások irányításával bízta meg és a döntés tekintetében messzemenő jogokkal ruházta fel. A legvalószínűbb még mindig, hogy Dúca liberális pártvezér kap megbízást kormányalakításra, de valószínűnek tartják, hogy Dúca nem tudja megalakítani kormányát, úgy hogy ebben az esetben Titulescu kénytelen a Goga- féle megoldással kísérletet tenni. Nagyon érdekes momentuma a román belpolitikai válságnak, hogy Vajda miniszterelnök és köre elhatározták, hogy a legközelebbi választáson, amelyet a parlament feloszlatása után fognak kiírni, nem vesznek részt, mert igy akarják tudomására adni a királynak elkeseredésüket, amelyet a király sérelmes magatartása váltott ki belőlük. A nemzeti parasztpárt tegnapi elnöki tanácsán már el is határozták, hogy egyelőre passzivitásba megy a párt, Michalake indítványára azonban elálltak ettől a szándékuktól és megállapodtak abban, hogy a kérdést még ipárt- kanferencia elé viszik. Bukarest, november 10. A király ma délelőtt érkezett meg Bukarestbe, ahol azonnal kihallgatáson fogadta Vajda miniszterelnököt. A miniszterelnök írásban beadta lemondását, amelyet a király elfogadott. Vajda Titulescuval és a politikai vezérekkel történt megállapodás értelmében Dúcát ajánlja utódjául. Politikai körökben a kormányválság megoldását hétfőre, de legkésőbb keddre várják. Dúca liberális vezér nyilatkozatot tett közzé, amely szerint a kormányalakítást csak akkor vállalja, ha a király a szabad kéz politikáját biztosítja számára. A külügyi és hadügyi tárcát a király bizalmi embereire bízza. A külügyminiszter továbbra is Titulescu marad. a hadügyminisztérium vezetését pedig a király Uica tábornokra, a jelenlegi bukaresti városparancsokra bízza. Politikai körökben már forgalomban is van az uj liberális kormánylista, amely szerint a miniszterelnök Dúca, belügyminiszter Fra- nesovici vagy Tatarescu, pénzügyminiszter Dlno Bratianu, közoktatásügyi miniszter Ange- lescu, igazságügyminiszter Xeny, kereskedelemügyi miniszter Sassu. A kormány első és legfontosabb teendője a belső rend megszilárdítása lesz, az akció érdekében nem lehetetlen, hogy a kormány ostromállapotot fog elrendelni. Bukarest, november 10. Maniu és hívei holnap Kolozsvárt nagygyűlést tartanak, amelyen MaPOZSONY VÁROS KIFIZETI A POZSONYI KATOLIKUS HITKÖZSÉG 100.000 KORONÁS SZUBVENCIÓJÁT Pozsony, november 10. (Tudósítónk telefon jelentése.) Pozsony város tanácsa ma ülést tartott, amelyen többek között két érdekes napirendi pontot tárgyalt le., A kommunista párt megföllebbezte azt a száz - ezer koronás szubvenciót, amelyet a város a pozsonyi autonóm katolikus hitközségnek kivan nyújtani. A föllebbezés ma visz- szaérkezett az országos hivataltól, amely azt azzal az indokolással, hogy a katolikus hitközségnek nyújtandó 100.000 koronás szubvenció a már jóváhagyott 1933-as évi költségvetés tételei között el lett ismérvéi elutasította. Ezek szerint a város most már a közeli napokban kifizeti a 100.000 koronát a pozsonyi autonóm katolikus hitközségnek. A másik pont, amelyet a városi' tanácsülés ma letárgyalt, a „pozsonyi illemhelyek hasznosításának kérdése**. Pozsony város ugyanis több várostól, igy Prága városától is- adatokat kért be a vátosi illemhelyek hasznosításának kérdéséről. A prágai adatokból megállapítást nyert, hogy Prága városának e nyilvános intézmény évi 230.000 korona hasznot hajt. Prága városa ugyanis bérbeadja őket. Ugyanekkor Pozsony városának a 16 nyilvános illemhely 120.000 korona ráfizetést jelenő Ezért Pozsony, városa, is elhatározta, hogy a nyilvános illemhelyeket bérbe fogja adni...