Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)

1933-11-19 / 39. szám

3(puüCLnd&üÓLb ACÉL A SZÍNPADON Az iródá’ban aláírtuk a nyilatkozatot, amely szerint magunk is, örököseink is le­mondanak mindenféle' kárigényről, ha ne­tán szerencsétlenség történik, miközben végignézzük a színjátékot a witkowitzi müvekben. A látvány csakugyan a legiz­galmasabb színjáték volt, amit valaha is láttam. Mielőtt beléptünk a beláthatatlan csarnokba, a vezetőnk, nyugalmazott szak­munkás, összegyűjtött bennünket és hosz- szab'b előadást tartott arról, amit látni fo­gunk'. Nevek és számok ömlőttek a szájá­ról, minden szava és mozdulata méltóság- teljes volt, amikor arra kért bennünket, hogy szorosan mellette maradjunk, mert mégis... bár nem szokott történni... Kez­detben mindennap volt, de most már el­enyésző a statisztika. Magyarázatából csak annyit jegyeztem'meg: „...és ekkor a fe­hér folyékony acél rákerül a szinpadra'’. A színpad szakszerű elnevezés a müvek­ben és csakugyan láttam későbben a szín­padon az acélt, folyékony fehéren, izzó fehéren, izzó vörösen és kihülőfélben, lát­tam, amint zuhog cs elönt és szikrákat szór és szalad és elbukik és vonaglik, meg­törik és meglapul, láttam, amint végtelen hosszú kígyó lesz belőle, vörös -kígyó, mely ellentálIva tapad és kapaszkodva rohan ide-oda a színpad hengerein, láttam, amint kisebb lepények válnak belőle, amelyet bádoggá hengerelnek, láttam .... de.ki tud­ná elmondani, mi mindenné válik a® acél, kihűlt formájában.-.. Ennek a színpadnak vannak a legszigo.- rubb és legváltozatosabb törvényei, a cse­lekmény pillanatnyi pontossággal zakatol és süstörög, a szereplők millimé.ternyi pon­tossággal változtatják a helyüket, az ese­mény és a kép percenkint változik, a fej­lődés feszült izgalomban megy végbe. Az alkotó gondolat minden parancsát végre­hajtják, a cselekmény folytonos harc és összeütközés, folytonos lázadás és bukás. A gondolat, amely fölizzitja az elem sza- badulnivágyását, hogy utána egyre 'sző­kébb hengérékbe-Skéaiyé^é»rtsé' ós Néglegés hideg formába törje le lázadását, -szimbo­lizálja az egész emberi evolúciót, de a színjáték sokkal izgalmasabb és lélegzet- fojtóbb, semhogy szimbólumokat juttatna eszünkbe. A két,főszereplő: az izzó acél és a hideg gép: e kettő között folyik le min­dig más jelenetben és mindig más színhe­lyeit az összeütközés, a győző mindig a hi­deg gép, a legyőzött mindig az acél. Bar- niapirosan liheg és hül a különböző formá­in test, az egyikből sínek lesznek, a másik­ból kazánház egy holland hajón, á harma­dikból egy turbina lendítő kereké.: ;>' Szakadatlanul járnak fönt három emelet magasságban a többemeletes daruvonatok, amelyeknek őrházában egyetlen, ember irányítja a legváratlanabb- mozdulatokat, az egyik, daru , leeresztett két karmában hozza már az üres vedret, amelyben het­ven tonna acél fér el. Oldalt fordul az egyik óriási kemence, csőrén át megin­dul a folyamat, a fehér t iizfolyó zuhog alá a vederbe, amelyet imént tett le a daru, hogy máris robogva meneküljön a csarnok másjk végébe, ahonnan egy perccel későb­ben — most már nem a karmai, hanem a fogai közt — vörösfehéren izzó aeéltömib- hel tér vissza. A folyékony acél ömlik az egyik oldalon, az izzó acél eközben nagyot zökken a másik oldalon egy süllyesztőben, háta mögött fölemelkedik a széles kar és hasára fekteti a tömböt. A szállitóhenge- rek indulnak és viszik a tömböt a sorsa felé, az első henger alá. A folyékony acél közben ömlik tovább, nem lehet belenézni a folyékony lávába és ekkor történik mű­soron kívül egy váratlan kis jelenet, egy betét, notabene, amit a színész tesz a da­rabba: a lávafolyó mellett guggoló mér­nök, aki eddig nem vett. tudomást rólunk, bámész látogatókról, mást véletlenül ránk tekint, hozzánk lép, a kezében lévő beke­retezett kék celluloidlapot, amely nélkül nem lehet belenézni, a tüzfolyóba, oda- nyujtja a társaságunkban levő hölgynek. Egyszerű mozdulattal, biccentés nélkül, a mérnök erőteljes, jóképű ember bőrkabát­ban, hallatlan tudós, igazgatója ennek az egész ismeretlen világnak, igy adta oda Ad ám az első madarat, amelyet megfogott, Évának.‘ A hölgy biccentés nélkül nyúl a kék lemegért és a szeméhez teszi. Követjük az acéltömb útját, amely már más hengerek és más daru vonatok világá­ba került, nem ismerünk rá. Henger alatt szaladgál, amelyet mindig szükebbre nyomnak fölötte. Az acél üvölt, pörköl, lángol — és nyúlik. Kétoldalt karok emel­kednek. megölelik, hátára fordítják. Az .első színpadon közben alászálltak a vas- karmok, visszalibben a kemence, a levegő­ben vágtat a daru karmai között a het­ven tonna folyékony acél. Lekerül az elő- szinről, az első színpad jobb sarkában egy vonat érkezik kisebb edények hosszú sorá­val, ezek fölé kerül az óriási veder, az al­ján egy nyitáson keresztül folyik az acél a kis, 2—10 tonnás edényekbe. A moz­dony fütyül, a vonat megindul és eltűnik a csarnokban. Egyetlen ostoba szavunk vau az egészre: gigantikus ... Mikor kiérünk a szabad levegőre, meg­lep bennünket a. hatalmas gyárudvar epi­kus nyugalma. Könnyű bennmaradni az illúzióban, hogy a világ tulajdonképpen vasból és acélból van. Körülöttünk vona­tok tolatnak, de amikor kiérünk az itccára, akkor is csak a vastraverzeket látom, a vil 1 amosvezetéke t, a sitteket és csodálkoz­va nézem egy téren a levélét elhullajtótt csenevész fákat. Ránézek egy gázlámpa oszlopára és megvizsgálom közelről. Meg­simogatom. Forrasztva van szegény, nem az uj, modern eljárással készült. Nem tu­dom hidegen nézni a hideg gázlámpaoszlo­pot, folyékony, izzó fehér állapotban lá­tom, amint a. hengereik alatt vonaglik és süvöltve tiltakozik a konok, szabályos for­ma ellen. Minden részvétem a gázlámípia- oszlopé. Eszembe jut, hogy egyszer betévedtem a pesti vágóhídra és láttam, hogyan ütik le a marhákat. Hónapokig nem tudtam marhahúst enni. Nem, ilyen érzékenyen mégse fog a d olog, lépten -ny om on acéllal és vassal kerülök érintkezésbe, hideg vas­sal, amelyről már tudom, hogy micsoda. Volt idő, amikor színpadon ágált, izz-ott, harcolt, bömbölt, de kihűlt és elbukott. Acélkést veszek a kezembe és látom a ma­gaskohót, amelynek oldalán pillanatok alatt rohan föl a síneken járó óriási veder, beönti tartalmát a belül izzó kemencébe, látom, amint folyik ki az egyik oldalon !a vas, a másik oldalon a salak. Egyforma folyékony és vörös mind a kettő, a nem- szak értő — amint a vezetőnk mondta — nem vesz észre különbséget. A különbség csak az, hogy a salak előbb folyik le, mert a salak fölül van, a vas pe­dig, amely nehezebb, alul. Nem keresem a .szimbólumokat, de rá kell jönnöm, hogy hamis képzeteket szereztünk a salakról iskolai tanulmányaink folyamán. Azt hit­tük, hogy a salak, a dolgok salakja, alul marad. Tévedés. Ha a hatalmas üzemben tett látogatásunk csak ezzel az egy tanul­sággal járt volna, már megérte a fáradsá­got. A salak fölül van és előbb jelentkezik, mint a vas. így viau ez az egész életben, de a nagy összevisszaságban nem látjuk tisz­tán a dolgokat. Az ilyen egyszerű törvény­re is akkor jön rá az ember, ha egyszer elkerül egy ilyen szigorúan szabályos, akármilyen emberi agyafúrtsággal is, de mégis a természet törvényei szerint mű­ködő üzembe. SÁNDOR IMRE. 153.} november 13, vasárnap. Paris, november hó. I. Már a világháború kezdetén Saint-Sebas- tienben, alig néhány lépésnyire a francia ha­tártól szervezték be a németek kémszolgála­tuk egyik legfontosabb gócpontját. A saint- sebastieni kémszervezet derítette ki többek között a maubeugi vár véderőit, birtokába kerítette az 1917-iki francia offenziva terve­zetét, ők tudták meg a „Kleber44 francia pán­célos cirkálónak útvonalát, hogy a hajót fel is robbantották a németek a breton part mel­lett. A saint-sebastieni központ kutatta ki az első francia lövészárak-gránátok gyártási titkát, s egyáltalán minden módon keresz­tezték a francia badvezetőség munkáját. Nem takarékoskodtak a pénzzel: egy hadi repülőtelep állományának pontos rajzáért I9i7-ben 8ooo frankot fizettek ki egy szö­kött francia tisztnek; 25.000 frankot adtak egy hadtest tüzérségi állományának a leírá­sáért és 1917. decemberében az V. francia hadtestparancsnokság titkos dossziéiéért egy negyedmillió pezetát fizet­tek ki egy szerencsés hazaárulónak. A francia nagyvezérkarban a saint sebastieni német kémközpontot „UÉtat-Major des Cinq‘* néven emlegették, mert azt mondot­ták, hogy azt Schutz tábornok panacsnoksá- ga alatt öt specialista vezeti. Mindent megtettek a franciák, hogy kide­rítsék e rejtélyes kémszervezet munka-me­tódusát és megkeritsék az alkalmazott ügy­nökök listáját. de minden ellenkémkedési kísérletük megtört a németek óvatosságán és élesszemü ellenőr­zésén. Végül a franciák egyik legjobb ügynö­küket, „C 2 5“-t, bízták meg a megoldhatat­lan feladattal. rAZ ELLENKÉM, HALÁLVESZÉLYBEN „C 25“ a nyugalmas békeévekben egy vi- ládhirü francia sport-cég utazója volt Német- és Spanyolországban és hivatásához kénest kitünően beszélte mindkét nyelvet. Jó svádáju fiú volt, edzett sportsmann, bámulatos izom­erővel, ki minden nehéz helyzetben feltalálta magát. Zsebében egy hamisított francia katona­könyvecskével, melyben a kiállott bünteté­sek egész sora volt bejegyezve, „C 2j“ tökrészegen, szennyesen és rongyo­san, szakadozott egyenruhában, spárgával összecsomózott borjúval, fülére húzott csá­kóval botorkált be egy szép este a Gare d^Austerlitzbe, hogy utiparancsa szerint csatlakozzék a spanyol határon állomáso­zó ezredéhez. Úgy beleélte magát szerepébe, hogy nyomban összekülönbözött tizedesével, ki leszállittatta a vonatról és szuronyos őrökkel kisértette be a térparancsnokságra. így szuronyos őrökkel kisérték másnap a vasútra is „C 2 5“-t, ki nem mulasztotta el búcsúzóul még egy parázs botrányt csapni a vonaton. Parisból egyide­jűleg jelentés ment a hendayei határőrséghez, hogy a vonaton egy veszélyes dezertőr buj­kál, „C 25“-öt tehát Hendayeban letartóz­tatták az összes utasok jelenlétében, katona­könyvecskéjéből megállapították dezertálá­sát és rövid kihallgatás után bekísérték a hendayei katonai fogdába. Egyetlen ember tudta, hogy mindez puszta komédia, esetleges német kémek megtévesz­tésére: a hírhedt „deuxiéme bureaui<‘ össze­kötő tisztje, kinek feladata volt a szökött katonát mímelő „C zf'-t éjszaka a fogdá­ból megszöktetni. De alighogy a fogoly kiszökött a nyitvaha- gyott börtönajtón, valamely tiszt meglátta, alarmot fuvatott és „C 25“ csak úgy neme- külhetett meg a biztos haláltól, hogy honfi­társainak jóhiszemű golyózáporából a meg­dagadt Bidassoaba vetette magát és az ör­vénylő vizen át úszott a spanyol partra. A REJTÉLYES HÖLGY ÉS A SPANYOL H1DALGO A saint-sebastiani német kémközpont hama­rosan tudomást szerzett a vélt dezertőr e bra- vurstiklijéről és most már ők is szöktették meg a spanyol internált-táborból „C 2 5“-t, ilyen emberekre volt szükségük. Szokásuk volt megkörnyékezni a aezertőröket, közü­lük válogatták ki a megfelelő anyagot, hamis passzust adtak a kezükbe és visszaküldték őket Franciaországba hírszerzésre. Idegen földön, kétségbeesett helyzetében a francia dezertőrnek nem volt más válasz­tása, mint vállalni a rábízott feladatot. Legtöbbjük híven meg is felelt a németek bi­zalmának; hiszen megbízójuk egyetlen sza­vába került volna, hogy leleplezzék őket Franciaországban, mint szökött katonát, ki­nek büntetése halál! ,,C 2j“-t két próbahónapra Barcelonába küldték ki a németek mint fordítót ottani lapjukhoz, a „La Vérité“-hez, mely francia nyelven jelent meg a német propaganda szol­gálatában. De „C 25“ hirlapirói karrierje hamarosan megszakadt. Alig két hónap múlva elegáns civilöltözetben várta Saint-Sebastienban a párisi vonatot: útleveléből megállapíthatta a határrendőrség, hogy Senor 'Miguel de Palenca, a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos kiküldöttje, ki fel' sőbb megbízásból utazik Parisba. Parisban a Hotel du Palais d‘Orsayben fog megszállni és bevárja további utasításainkat'1, mondotta neki búcsúzóul Grafenberg kapitány és 10.000 pezetát nyomott a kezébe „az első költségekre*4. — Az elsőosztályu kupéban egy elegáns, szép urinő ült szemben vele, ki nem tiíkqlta, hogy-tetszik neki átellenese és szíve­sen kezdene némi halandót. De „C 25“ fölöt­tébb zárkozottan és erényesen viselkedett, bárcsak később tudta meg, hogy a szép nő is a német kémközpont kiküldötte volt, azzal a megbízással, hogy figyelje meg első utján az újdonsült ügynököt. A NOTRE-DAME JOBB KÖZÉPHAJÓJÁBAN ... — így kerültem vissza Párisba — beszéli „C 25“ — és noha igazi párisi vagyok, ki­mondhatatlanul egyedül éreztem magamat. Hogy jól játsszam szerepemet, elhitettem ma­gammal, hogy valóban német vagyok és Don Miguel de Palencia az álnevem. Parisban voltam, de nem kereshettem fel a feleségemet. Naponta végigmentem a Quai d'Orsayn, de nem mertem jelentkezni főnökeimnél. Az volt az érzésem, hogy ezek a boszorkányos néme­tek még Parisban is figyelnek. Naphosszat untam magam a hotelszobá­ban és az uccákon, nem beszéltem senkivel, nem vettem észre semmi gyanúsat, de ahogy múltak a napok, aggódni, félni, rettegni kezdtem, mert az ígért további utasítás csak nem érkezett! — Egy délután, párisi tartózkodásom nyol­cadik napján volt, a hotel-haliban egy ele­gáns ifjú honfitársam cigarettával kínált ) meg. összesodort cédula volt a cigaretta-hü­velyben: „Holnap délután négy órakor a Notre-Dame jobb középhajójában, az oltár­tól számított negyedik oszlop alatt44 — ez • volt ráirva. — Már vagy tiz perce térdepeltem (buzgó spanyol nemes) az imazsámolyon, mikor egy szakállas, szemüveges ember, nem láttam ér­kezni, mögülem imádkozva suttogta a fü­lembe: „A hadügyminisztérium repülőosztá­lyának igazgatóságához egy uj motor terve­zete futott be tegnap. Ezeket a rajzokat meg kell szerezni bármi áron. Ha nem lehet lemá­solni őket, meg kell tudni az itt feljegyzett részleteket.44 Éreztem, hogy a zsebembe csúsz­tattak egy papirt és hátrafordultam, hogy részletesebbet tudjak meg nehéz feladatom­ról, de mire kinyitottam a számat, már nem térdelt mögöttem senki se. A szakállas, szem­üveges alak úgy eltűnt, ahogy érkezett... LE BOURGET ÉS SAN-SEBASTIEN KÖZÖTT — Úgy viselkedtem, mintha valóban 'Mi­guel Palencia volnék. Hogy kikémlelhessem a francia repülőtelepet, egy pilótaegyenruhát kellett szereznem mindenek előtt. Legegysze­rűbb lett volna persze, ha egyenesen a had­ügyminisztériumhoz fordulok. De Miguel de Palencia ezt nem teliette'. Mint okos ember, uj egyenruhát sem vásárolhatott, miért az ele­gáns uniformis feltűnő. A Ruc Saint-Andrc­Jlz ől Icént láLorlcara" Hogyan tepíeztéh le a banda kémek a világháború végén a legveszedelmesebb német hémközpontoi? Eöy francia kém bizalmas közléseiből ielieéyezte : BENEDEK KÁROLY 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom