Prágai Magyar Hirlap, 1933. szeptember (12. évfolyam, 198-211 / 3308-3321. szám)

1933-09-03 / 200. (3310.) szám

8 A. kegyek nagyanyja Irta: SZOMBATHY VIKTOR 1333 szeptember 3, vasárnap. Nyustyai hegy, augusztus vég©. Éwől-évre elzarándokolok orr© a hegyre, egyszer illene már megfejteni, milyen lelki összetevők dolgoznak bennem nyaranta, ame­lyek arra ösztönöznek, hogy ezt a hegytetőt fölkeressem, hacsak egy napra is. Követke­zetesen és csökönyösen felmászom tetejére, elhozom barátaimat is, gondosan ellenőrzőm a legújabb eseményeit, amelyek az erdő éle­tében oly fontosak. Ezek a változások külső szemlélőnek mit sem jelentenek számunkra, a hegy öreg barátainak számára azonban mindig uj és hatalmas élménnyel érinek föl Talán még nagyobb figyelemmel kisérjük a hegy életét, mint a völgyben élő, előzékeny ■erdő igazgatóság, amely nyaranta úgy kerül mindig érintkezésbe a turistákkal, hogy a megbízhatóbbjának kinyittatja a formás va­dászkastélyt. Szükség is van az erős ellen­őrzésre, mert a 'vadászkastély szépségét a türistalélekbe oltott szenvedélyes címlet Írók rjzer névvel ékesítik. Barbárul vésnek, feste­lek, rajzolnak a gerendákba, sőt a kilátóto- ímny tetejére elkeseredett névtulajdonosok fekete szurkot vitték s szurokkal írták a ge­rendába a nevüket. A gyönyörű kis vadászkastély, piros tetejű, dacolva az időkkel, meleget ontva éjjel a kandallójából, éppenséggel arra teremtődött, hogy iróeiruber innen legeltesse szemét a gö- möri hegyek fölött és nagyszerű alkotásokra ihletődjön. Nevünknek felírásán kívül azon­ban mindezideig nem vittük Írás tekinteté­ben többre a hegyen. Csak a puszta lelkese­dés van meg, az akarat és a hozzáülési kész­ség már hiányzik itt a hegytetőn s inkább szívesebben megyünk megnézni a hegy tör­ténetének újabb fázisait- az uj b-ükkvágáso- kat, a régi málnázóhely pusztulását, az erdő­őr tehénistállóját, egy újonnan keletkezett hatalmas hangyabolyt, a kilátást a magas lét­rák tetejéről, minthogy egy névjegynyit is ír­junk. Ki tud dolgozni a hegyi szellőknek, az augusztusi naipnak, a virágillatnak, a fenyő- susogásnak, a bogárdönégésnek ebben az áradatában ? Ez évben újabb tapasztalataink hatalmasan bővelkedtek. Sikerült megismerkednünk a hegyek nagyanyjával. A hegyek nagyanyja kezdetben barátságos­nak Ígérkezett, bizonyos gyanakvással még el is tréfálkozott velünk a házikőja előtt, ahol mint az őr felesége hivatalosan lakik s a vadászkastély kulcsát kiadja a jelentkezők­nek. A hegyek tiszteletreméltó nagyanyja átvette az előzékeny erdőigazgatőság Írását s kísérletet tett, hogy elolvassa a kulcs-ki- utalványozás szavait. Hármat rikácsolt, — kiderült, hogy a rikkantás a malacoknak szólt, nem nekünk, — aztán némi morgások kíséretében hozott három kulcsot. Az egyik kulccsal kinyitottuk a Vadászház főajtaját, a másikkal a hálótermet ó, ez a régi, kedves hálóterem, búbos kan­dallójával, vaságyaival, fenyőfapolcaival! De sokszor függőt már fogasain hátizsákunk! Még ki sem örvendhettük magunkat a vi­szontlátásnak, a derék öreg hölgy megjelent s elkiáltotta magát: — Ki innen! Azonnal kifelé! A hegy történetében ez a stilus szokatlan. A tisztes öreg hölgy mezitlábujjai rágörbül­tek a padlóra, hangja remegett. — Ki innen! — No, no, no! — csodálkoztunk, de csöp­pet sem vettük rossznéven a hegyi tündér szavait, — mi baja van egyszerre?! — Ki a hálóteremből, maguknak csak az előszobára van joguk. Oda sem adtam a hálószoba kulcsát, mégis bementek! Barátom roppant nyugalmas és udvarias férfiú. A hegyek vén szellemével is úgy be­szélt, mintha egy őrgrófnő állana előtte. — A kastélyt lakhatjuk, az Írást átadtam. A kulcsot maga adta ide nekünk! A hegyi örgróínő szava elakadt a méltat­lankodástól: — De a cédulára nem volt írva külön, hogy a hálóterem is. — Azt biztosan csak elfelejtették. — Maguk betörtek a hálóterembe. Hoztak egy hamis kulcsot Szombatból. Erre a vádra nem feleltünk. A hegyi szel­lem dünnyögött-morgott s lassan ment visz- ssza a saját kunyhójába. A két ház közötti kétszáz méter egyetlen átok volt. A disznóól alatt elorditotta magát: — Ezek aztán az urak! Társaim megijedtek. Mi lesz itt, ha őnagy- sága a férjével jön vissza! A hegyi őrgrófok lakása aznap este zajos volt. A tiszteletreméltó hölgy vitte a vezér­szólamot s valahányszor elmentünk ablaka előtt, úgy csapkodott az edényeivel s a fa­darabjaival, mint az égi háború. Estére megérkezett a hegyek nagyapja is. Csakhogy ez békés, csendes ember volt, csupán akkor ragadtatta el magát, amikor a hegyek nagyanyja hangosabban kitört. A he­gyek őrgrófjának láthatólag nem volt sok szava a feleség mellett%vCsendesen könyör­gött csupán, hogy vigyázzunk a kastélyra. A hegyek lánya és unokája is megérkezett. Az­nap este olyan volt a házuk, mint a nyüzsgő hangyaboly. A hallatlan esetet tárgyaltaik: a városi urak betörtek a hálóterembe. A hegyek nagyanyja konok volt és rágal­mazó- Se tréfával, se szép szóval nem lehe­tett ©licsititani. Másnap már kora reggel meg­jelent á vadászkastélyban s a kulcsokat kö­vetelte. Esküdözött és gyanúsított, veszeke­dett és ordítozott. Vasárnap volt: tehette. Végre megkapta a kulcsokat és nekiesett az ajtóknak. Nyitotta-csukta a zárakat. Leg­nagyobb csodálkozására kiderült, hogy a jó kulcsokat adta ide. Még jobban csodálkozott azon, hogy egyizben nem tudta kinyitnj kulccsal az egyik ajtót s az nem is volt bezáir- va. Most már nyitott ajtókat akart kinyitni és csukottakat bezárni, dühében. Az egész tehén pásztor-hadse reget odaküldte a nva­Erzsébet királyné férjének, Nagy Lajos ki­rálynak halála után kezébe fogta az ország kormányzásának gyeplőit. Azonban ez a női kéz gyönge volt ahhoz, hogy azt a körülte­kintő, szívós szervező erőt, mellyel Nagy La­jos országát fenntartotta, sőt szaporította, ma­gáévá tehesse és folytathassa. Nem csoda te­hát, ha ez asszonyi árnyék-dominálás ellen általános elégedetlenség támadt. A két Hor- váthy — Pál zágrábi püspök és János horvát bán — nagyon egyszerűen oldották meg a kérdést­Elhatározták, hogy Durazzói Károly nápolyi királyt hívják be s fejére teszik Szent Ist­ván koronáját. Meg is tették, meg is koro­názták Székesfehérváron Károlyt. Azonban Erzsébet sehogy sem nyugodott meg ebbe a megoldásba. Igaz, rövid ideig tartott uralma, de ezalatt is már annyira megszokta a korlátlan hatalom gyakorlását, hogy uj s alárendelt helyzetébe nem tudott s nem- akart belenyugodni. A koronázás után véresre hara-pdálta ajkait, ronggyá tépte kis keszkenőjét s ökölbeszorított kézzel slvitotta: — Erőszakkal vették el tőlem a koronát, erőszakkal veszem azt vissza! Aztán sokáig meredt szemmel bámult ott a budai királyi vár ablakán át a Dunára, Duna vizének lassan aiáhömpölygő sárga habjaira. Jönnek-mennek, hoznak-visznek mindent: értéket s kavicsot, élő és holttesteket, tisztu­lást s mocskot. —■ De az én koronámat nem viszik el! — csapott öklével Erzsébet az ablak párkányára — én azt leveszem Károly fejéről, még ha-, igen, még ha feje is kezemben marad a ko­ronával együtt. Csöngetett. A belépő apródnak röviden s mogorván adta ki a rendeletet. — Forgách Balázs főpohárnok e minutuin­ban jelentkezzék előttem. Térdhajtás után feszesen állt meg előtte a fiatal, daliás Forgách. A királyné sokáig szót­lanul nézte őt, azután csöndesen és Szótagol- tan beszélni kezdett: — Úgyszólván gyerekkorod óta vagy szol­gálatomban, te Balázs. S nem panaszkodhatsz, hogy nem volt reád gondunk. íme zászlós­uraink közé soroztunk és még tovább ke­gyeinkben is részesülnél, ha .., ha . •. — Ha az a jött-ment olasz _ merészkedett Forgách a királyné szavába vágni — nem bi­torolná felséged jogait. Gyűlölöm öt! Erzsébet nem haragudott meg a közbeszó­lásért, sőt inkább örült, hogy Balázs maga se­gítette őt közelebb a kényes témához. Azért hát ütötte a vasat, amig meleg. — Gyűlölöd? Szófia beszéd, szalmalobba- nás. De cselekvéssel nem tudnád ám e gyű­löletedet kimutatni, ilyenek vagytok ti, ud­vari urak.. • —■ Mindent megteszek királynőmért, csak parancsoljon nekem — kapott hevesen kard­ja markolatához Balázs. Erzsébet egész közel hajolt hozzá, szemei tűzben égtek, ajkai reszkedtek, midőn sut­togta : — Meg tudnád őt ölni? Szeme se rebbent Balázsnak, midőn viszo­nozta királynője izzó tekintetét és csak ez az egy szó hangzott el keményen ajkairól: — Meg! Hogy a királygyiilkosság tényleg megtör­tént s hogyan történt meg, az a történelem lapjaira föl van jegyezve. De hogy Balázs ur csákányát Erzsébet királynő iránt viseltetett odaadó hűségén kivül e véres tettéért járó ju­talom is vezette, midőn azzal Durazzói Ká­rolyt fül lövőn suhintotta: az kitűnik az egy­korú, de még most is közszájon forgó verstö- redék szavaiból: Vágd csak fiam, vágd Forgách! Tied lésben Ghymés és Gráos. kunkra, hátha azok meglesik,, mikor haszná­lunk mi hamis kulcsot­Egész habitusán meglátszott az egyszerű ember félelme f ölöt réseitől. Kétségkívül, gaz­dáit jól és hűen szolgálta, a hegyi emberek gyanakvásával az idegenek iránt, nekünk eleinte bosszúság, később mulatság volt. Vasárnap délután a hegyi szellem egész családja az ajtókat nyitogatta, osukogatta. Próbáltuk jobb kedvre hangolni paprikás- csirkével. Tíz percig alázatosan mosolygott, köszönt és hizelkedett, aztán még szenvedé­lyesebb igyekezettel esett neki ajtajainknak. Hiába minden: ők a legjobb kulcsokat adták nekünk, betörést ránkbizonyitani nem lehe­tett. Fölényesen és rendületlenül álltunk, há­tunk mögött az erdőigazgatóság barátsága, előttünk a hegyek nagyanyjának pergő nyelve. Az öreg férfi is néha felhorkant. De a he­gyi őrgrófnő hangja erősebb volt. Nagy csata hullámzott. Végül is ki kellett békül.niök. Amit nem akartak elhinni: a legjobb kulcsok voltak birtokunkban. A hegyek nagyapja fájlalta az esetet és bo­csánatot kért. A hegyek nagyanyja azonban nem került elő. Duzzogott és csapkodott. Ahogy utoljára elvonultunk háza előtt, sze­Hogy tényleg biztatta-e Forgách Balázst a királyné e szavakkal, az nem bizonyos és nem fontos. Azonban a gáosi birtok az övé lett. Igaz, hogy nem élvezhette azt sokáig, mert midőn Erzsébet és Mária királynőket a szerémségi Gara várba kísérte volna: Hor- váthy János túlnyomó számú katonái Forgá-j chot kis csapatával együtt felkoncolták és a királynőket foglyul ejtették. Aztán homályos felhőkbe borítja a törté­nelem Gács birtokosainak személyét, a vár­ról pedig szó sem hangzik. Csak midőp Giskra János időzött Nógrád vármegye terü­letein úgy 1450 körül, akkor kezdi meg tulaj­donképpeni szereplését a gácsi vár, mint amelyet Giskra kijavíttatott, mert hogy dü- ledezőfélbeu volt. Tehát a 15. század közepe az az idő, melyben a vár egész bizonyosan már létezett, díszlett és szerepelt. És első sze­replését elég dörgedelmes módon jelentette be a világnak. Mert amig Hunyadi Jánosnak egyik keze a törököt fojtogatta, addig másik kezével Giskra hadait nyugtalanította. Rá­került a sor Gács várára is: Hunyadi körül­zárta és heves ostrom után bevette. Az os­trom kevés kárt okozott a várnak, de annál többet későbben az 1544-iki országgyűlés. Röpködtek a kérdések a rendek ajkain: —- Ki építette a várat? Volt-e hozzá királyi placetuma? Nem tudott e kérdésekre senki sem felelni, a vár meg szorongva hallgatott. No, ha senki sem építette és senkinek még királyi engedélye sem volt az építéshez, akkor nincs joga fönn- állani. — Pereat, le kell rombolni! — zúgta az or­szággyűlés. Gács várának falai tehát szétíhányattak. Ek­kor a vár ura ugyan már a törökverő Losonczy István volt, de hát ő odalenn a 'bánsági része­ken éd'eskevesét ért rá az országgyűlés határo­zataival és messzefekvő, különben is elhanya­goltan hiuslakodó várával törődni: minden ide­jét és gondolatát a törökök aibajgatása foglalta le. Nem is kereste ő Gács birtoklását. Ferdi- nánd király sokáig kétségeskedetí, kinek adja Gács várát: Perényi Péternek, vagy Losonczy Istvánnak. De aztán elszámlálta ujjam — Pe­tényit illetőleg nehéz művelet volt ez,, tekintve várainak sokaságát —, hogy melyiknek van kevesebb birtoka és a számolás Loeorczy javá­ra döntött-. Az elpusztított vár tehát ez időben éppenség­gel nem vitt szerepet, ura, Losonczy István is csak annyiban kapcsolódott bele az itteni köz­élétbe, hogy kilenc évem ke rész tül a megye fő­ispánja volt. De ha megjelent a megyében, so­ha nem maradt el oldala mellől vitéz bajtársa, a szintén hírneves hadvezér, Forgách Simon. Már ekkor egybefonódott a losonczy és For­gách név Nógrádiban, különösen midőn aztán Simon is -megyei birtokos lett Csitár község do- nációja révén­— Immár meggyökeresed-tem e szép tájékon —- mond'ta akko-r örömmel nejének, a nemesielr kü Pemplinger Orsolyának — és itt maradék. ; — Igen, jó uram —simult hozzá szemérme*­tes mosollyal Orsolya asszony—, mi itt mara- ■ dunk, de bennünk s általunk folytatódik s itt , marad az ifjú élet is, amelyet szivem alatt hor- > dozok... '] A jövő teljesen igazolta Forgách Simonné j jóslatát, azonban aimig ez teljesedésbe ment, ( addig még sok víz folyt le az Ipoly medrében. ■ Mert a 16. század derekán majdnem az egész vármegye a török hódoltság igáját nyögte. így Gács is, amely a széesényi szandzsákhoz tartó- < zott. Fönn Bécsiben és lenn Sztambulban a két- ' császár papiroson 'békéiben élt ugyan egymás­sal: de nem törődtek azzal, hogy alantasaik I egymás vérében gázolnak. Nógrád-nak egyetlen - vezető embere nem volt, aki kezébe tudta volna, venni a tisztítás munkáját s aki volt, azt az ! összeesküvések mesterségesen gyártott gyanú- ! ja alapján félretették az útból. | Csák midőn Forgách Simon fia, a kis Zsig- i mét lesütve morgott, lavórjait csapkodta e kézzel tépte a csalánt. A céalán sem fogott rajta, a vén méregzsákon. Ránk se nézett, a borravaló meg nem hatotta, morgott és szit­kozódott. A völgyben vasárnap volt. A nyustyai szép harangok felhallatszottak. Napsugár öntötte el a gömöri hegyeket, felhők kacérkodtak a Rimával, békésen hajladoztak a fenyők. Csak a vén hegyiszellem nem békült e bé­kés . vasárnapon. Honnan hozta magával ezt a dühöt? Tett-vett, csapkodott és a kulcsokat zörgette. Lelkében gyanú élt, hogy mégis ha­misakat adtunk vissza s meg akarjuk fosz­tani nyugdijától az erdőigazgatóságnál. Kicsi unokája, kövéren és mosolygósán ugv tipegett mellette, mint az élővirág. Minden nyugodt és békés volt. Megértés szavai zengtek az erdőben. Az öregur, a hegyi szellem férje az ajtóban ült és utánunk bámult. Szemében a szabadu­lás vágya bágyadozott s az irigységé. Tehe­tetlenül csüggesztette két karját, még ordí­tott a tehénpásztorok-ra magánszorgalomból vagy kettőt, aztán bevonult a kunyhójába, a porondon a hegyek nagyanyja maradt. Ezidén keserű ízzel mentem le az öreg iJLL'UlJLU. OiVjl l»D <X'U \J 1Y C VTUIl'w 11 J C, OO folytonosan lelkesítő buzgalma folytán akkor kezdett az egyetértés, az'önbizalom és a tettető tavaszi-szellője lengedezni Nógrád bércei kö­zött. Zsigmond már huszonhétéves korában a vármegye főispánja lett, majd a felsőrészek fő­kapitánya s végre nádorispán. Első neje, Lo- eonczy Anna révén pedig beteljesedett anyjá­nak jóslása: a család végleges gyökeret vert N ógrádiba-n. Mert midőn hős Losonczy Istvánt 1552-ben Temesvár alatt az eekiiezegö törökök 1-ekasza­bolták, nem maradt fiuörököse. Ez nagy baj volt, amennyiben a leányok csak kevéske kö­teles részt kaptak, a többi szállt a — kincstár­ra. Azonban Ferdinándiban volt annyi igazság- érzett s gavalléria, hogy Losonczy elvitázhatat- lanül -nagy érdemeit halála után s gyermeké­ben is -megjutalmazza. Azt tette tehát, hogy Losonczy István leányát, Annát fiusitotta és atyjának összes birtokaiba őt bevezettette. Ezen fiusitó okmányt 1592-lben Rudolf király megerősitette s igy jutott felesége révén For­gách Zsigmond az aba-uji Szalánc és a nógrádi Losonc, Vilke, Ecseg, Szécsény, Somoskő, Gács birtokához. Ez utóbbi azonban török ké­zen és romokban hevert. S mert a huliadozó kö­vek semmi értéket, vagy erőt nem képviseltek a -törők részére, azért nem- sok fáradságába ke-,.tv, utilt Forgáchnak, hogy a romhalmazt a törők kezéből megszerezze. De az már igenis sok-sok fáradságába került,-*-r- hogy e várronesot uj életre keltse. Az ő hatal­mas akarata letiport minden nehézséget és Gács vára végre 1612-iben teljesen -régi fényében uralgott a vidék fölött, sőt ez ősi fényét messze túlhaladta, mert ez időtől fogyást jelentékeny szerepet vitt a megye s a Forgách-csálád törté­netéiben, amely család kétszáz év után igy is­mét 'beülhetett a szépséges várral megszaporo­dott gácsi birtokba. Nem lehet hát csodálkoz­ni azon, hogy a megiifjodott szépségében s ere­jében pompázó várra Thököly Imre kuruckirály szemet vetett. Azonban az akkori várur, For­gách Ádám áperte kijelentette: — Nem adom a várat törökgyártotta király ur, mert az Lipót törvényes királyunk ügyét szolgálja. — És ha elveszem? — nyomta meg a szót Thököly. — Halhaha!... Mást e kacajnál nem mondott Forgách Ádám. De aztán meggondolta, hogy mégis csak kár lenne a család méltó büszkeségét képező vár­nak talán sírját ásni, vagy legalább is az ost­rom rombolásának s kétséges esélyeinek ki­szolgáltatni. Oly rendeletet adott hát Makfal- vay János várkapitánynak, amely megtartotta a káposztát, de a kecske is jóllakott. Azt mon­dotta: —- Hallod-e, János! Kiszolgáltatsz >- tudto- mon kivül Thökölynek három ágyút. Ezért ba­jod nem lesz. Mert -gondoskodom róla, hogy az illetékes körök erőszakos 6arcoIásnak vegyék a dolgot. Úgy is lett. A vár akkor kikerülte az ostro­mot, de nem II. Rákóczi Ferenc idején. A nagy- fejedelem kurucai hosszan s erősen vívták a várat, de nem bírtak vele. Csak midőn már az egész vármegye a máriás zászlót lengette, ak­kor hódolt meg önként az erősség Rákóczinak. Igaz, hogy szárnyaszegetten és megtépázottan. A szatmári békekötés után elvesztette Gács vára erőditiményi jellegét. Száz éven át haló­dott igy, de aztán s azóta hatalmas négyszöget alkotó s teljes épségben fönnálló palota alakjá­ban ma is a mozgalmas múlt egyik kiáltó jele, monumentuma, látványossága — mostaneágo- san kaszárnya mivoltának dacára. • — Mihola Gyuszi legújabb (V.) nótásfüzete megjelent. (Miért van az, hogy őszidőben ...? Szomszédasszony. Csárdás. Van nekem szere­tőm. Gyorscsárdás). Megrendelhető kiadóhi­vatalunknál. A szerző előző nótásfüzetei is kaphatók. I. füzet: Nem igaz, hogy könny az élet sth. II. füzet: Szolgabiró. Csárdás stb. III. füzet: Akáclombos ucca stb. IV. füzet: El­kopott a ráncos csizma stb. A füzetek egyen­ként 8 koronáért kaphatók (plusz 1.50 korona portóval.) Az öt füzet ára 35 korona portóvá! együtt. hegyiről. H'át már itten sincs béke? REGÉLŐ ROMOK Irta: DIENES ADORJÁN Lili. GÁCS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom