Prágai Magyar Hirlap, 1933. szeptember (12. évfolyam, 198-211 / 3308-3321. szám)

1933-09-03 / 200. (3310.) szám

HtM'wTirJtoiamw—n—i 1KliAi?

KÜLÖNVÉLEMÉNY

CIONIZMUS

(A prágai: cionista kongnetsszus második napján esteifelé bementem az ülésterembe, megtudni, mi történt. Jelezték, hogy izgalma® ülés lesz délután, elmentem ellenőrizni az izgalmat. Izgalom nem -volt, inkább unalom és nyomott hangulat. Fölmentem az uj- ságiró-emelvényre, amely az elnökség hosz- szu asztala mögött van és leültem az ujság- . kék közé. Kikérdeztem a kollégákat, akik egész délután ott voltak az ülésteremben. Az első öt nem tudott semmit sem mondani. A hatodik odament az elnökségi asztalhoz, visz- szatért egy ki® cédulával, a cédulán rajta voltak a délutáni szónokok nevei. Miről beszéltek? Senki sem tudta. Az egyik panaszkodott, hogy egyetlen szót 6em hallani az ujságiTÓi emelvényen, amely a szónokok háta mögött van. A továbbiakban .tapasztalnom kellett, hogy a hirszolgálat lassú és rendetlen. A sajtótudösitásokat csak másnap adják ki. az esti ölesről szóló anyagot csak a másnap délutáni lapok közölhetik.

— Szervezetlen az idei kongresszus, — mondta rekedtem és halálifáradtan a sajtóiroda vezetője. — Csalódott volt, de nem csak ő, hanem a hivatalos kiküldöttek is, akikkel beszéltem, az újságírók is, a közönség is. Valamit vártak, ami nem teljesedett be. Nem tudom, mit vártak. A jerikói kürt nem szólalt meg, a falak nem omlottak össze. iWeizmann nem jelent meg és Jabotinsky nem beszélt. Németország ellen nem foglaltak erélyesen állást és a német zsidók érdekében nem történt semmi. Az amerikai zsidókra nem lehet számítani, mondta az amerikai kiküldött, a német zsidókat nem lehet tömegesen Palesztinába telepíteni, mondta a Palesztinái kiküldött.

Csupa nem és neim. Az első napon azt rebesgették, hogy jön Jabotinsky, a nagy fasiszta vezér, nagy összeütközések lesznek és nagy győzelem. Valósággal föllélegzés volt, mikor az egyik este valóban összeütközés volt, de c«ak a folyosón. Pofozkodás és köp- fcödés folyt rövid ideig, amig jött a rendőrség és Jabotinsky elvonult.

És ennek az elvonulásnak a jegyében folyt le az egész kongresszus. Egy név, egy hérosz, egy cselekedet: ez volt, amit mindenki várt, a várakozás nem teljesedett be, a várakozás, mondhatjuk, teljesen alaptalan volt. A név, a vezető, az egység presztízse varázslatos és sikeres lehet mindenütt, csak nem a cionistáknál. Méltányosságra, jóindulatra, segítségre, támogatásra va.n utalva az egész cionista mozgalom — ebben az időben, amikor mindenki arra vár, hogy egy ember a kardjára üssön és a nemzet erejére hivatkozzék. Azt várta mindenki, hogy Jabotinsky legalább az asztalra üt, de Jabotinsky meg sem szólalt. A védtelen fasiszta nem tehetett egyebet, minthogy védekezett a politikai gyilkosság vádja ellen, amelyet állítólag Palesztinában követtek el hívei. Élő anakronizmus: a prágai reprezentációs házban szónokolnak a minden lélegzetvételükben segítségre szoruló szónokok, ajkkor, amikor csak az egységes erő hangja imponál.

Jabotinskyben csalódtak, Jabotinsky megbukott, erre újra a régi elnököt, Weizmannt kezdték emlegetni .titokban és nyilvánosan, az egy embert, aki segíteni fog. Soha nemzeti mozgalom széttagoltabb és pusztán eszményibb nem volt, mint a cionista mozgalom. A kicsiny erő hány eredőre oszlik, hányféle frakció, párt, árnyalat, csoport igyekszik kifejezésre juttatni a maga külön akaratát a cionista mozgalmon belül is! és ehhez figyelembe kell venni, hogy a mindössze tizenhatmilliónyi zsidóság nagyobbik része nem ás cionista. Hányféle nyelvű, hányféle állampolgárságú, hányféle nemzetiségi érzésű zsidó él a világon, akiknek százféle csoportjai különböző érdeket és álmot követnek — és mégis! egy nevet akar hallani, egy embert akar ismerni a sok különböző érdekű és érzésű ember: egyetlen zászlót egyetlen névvel. Érdekek és érzések és célok ellenére is, mint valami megnyugtató lelki varázsigére, áhítozik a legszétszakadtabb tömeg az egyetlen névre. Jabotinsky vagy Weizmann, vagy akárki! A régen asszimilált zsidók is nyugtalanabbak és megálapodott életükben is bizonytalanabbak addig, aimig meg nem lesz a név, az egyetlen zsidó név, Weizmann — ha ő lesz az, — hazautazik, nemzsidó hazájába és magáember lesz. Nem állnak mögötte százezrek és millióik, miint Hitler, Mussolini és Sztálin mögött. Nincsenek egyenruháé rohaim- csapati, de njncsen% engedelmes hívei sem — ha tucatnyit mondunk, az is 6ok, — és mégás kell tudnia az elszórt népnek, — a millióknak, akik nem hisznek benne, — hogy van egy név, amely az övé.

Komor a hangulat a cionista kongresszuson, ezt olvassuk a tudósításokban és ezt a komor hangulatot az egy név hiánya okozza. Mintha az egé9z világon az egy név uralma következnék el, .még a zsidók között is, ahol az egy név nent jelent fegyveres tömegeket, csak nyelvben és érzésben szétszóródó fajtát. Az egy név kerekedik felül, az egy név emelkedik föl a magasba, mint a pusztulás hullámaiból fölfelé áradó reménység. Nem lehet logikus magyarázatát adni a tömegek vágyának az egy név után, a fajpszichológia, ez az uj tudomány is hiába keres indokolást: mi az, ami összehajtja az embereket, mi az, ami egy falkát alkot a fajtából, mi az, -ami egy zászlóra fügeszti a tekinteteket. A halálfélelem? A fajta halálfélelme? Az érdekek, a

körülmények százfelé szórták szét a fajtát, amely most mégis egy név után kiált. Ésszel föl nem fogható, érvekkel meg nem magyarázható ez a mély ősi vágyakozás, amely eldobatja az emberekkel precízen kiépített játékszerüket, a parlamentet, a népképviseletet. Senki sem bízik egyéni szabadságában, egyéni jogában és méltóságában, vezetőt akar tudni mindenki maga előtt, aki után elindulhat, akinek árnyékában megmaradhat a helyén. Biztos, hogy csak illúzió az egy név álma, de ma megint kell ez a régi megbízható iluzió és az, hogy megint kell, mutatja, hogy — igen nagy a szükség. Az emberi lélek mélyén megkonduló harang jelez már akikor is. amikor a napvilágon még minden csendes, az ősi megbízható ösztön sürgeti az egy táborba szólító jelszót akkor is, amikor a világrészek urai nap-nap mellett megnyugtató kijelentéseket tesznek. Az oroszországi zsidók és a délamerikai zsidók, akik nem verődhetnek össze csak lélekben, az egy néven keresztül hallják a fajta hivását. Hogyne hallanák tehát azok, akiket sem tengerek, sem hegységek, sem völgyek, sem folyók nem választanak el egymástól.

Sándor Imre.

SELMECI NOTESZ

írja: ZÓLYOMI DEZSŐ

A minap neki estem az Íróasztalomnak. Mintha egy temetőt ástam volna fel. Sárgult papirosok, elszintelenedett Írások, apró csecsebecsék, a legkülönfélébb tárgyak tömegéből felszakadt előttem a múlt minden örömével, fényével, derűjével, mosolyával, könnyűivel, kétségeivel és szomorúságával. Levelek, amiket boldogult jó aipám és örökké mosolygó szemű, szépséges édes anyáim irt hozzám. Dorgálás é6 cirógatás szólt az egyikből, az anyai szív örök ■aggódása, becéző szeretető áradt felém a másikból. Azután levelek, amiket egyetlen szegény húgom intézett hozzám, aki immár négy •esztendő óta a pozsonyi virágvölgyi temetőben ■álmodik arról a zavartalan boldogságról, amely rövid életében osztályrészéül jutott... Emlékei egy tarka, vidám ifjúságnak; párbaj jegyzőkönyvék, szerelmes levelek és más írások régen ■tovatűnt időkből és régen a világ minden tája felé szóródott barátoktól, akik közül — ó jaj!

■— már sokán eltávoztak az életből is, amelyet pedig fiatal fejjel olyan szépnek, olyan jónak, olyan gondtalannak álmodtunk valamennyien.

És turkálok tovább az emlékek temetőjében. ■Valami nyughatatlan vágy űz, elmélyedni a ■múltban, magam elé varázsolni azt az időt, amikor tizennyolc esztendős voltam és — mint minden tizennyolc éve6 ifjú — azt hittem, hogy ez az egész világ csak azért van, hogy nekem nyújtsa minden szépségét, minden kincsét, minden ragyogását és minden dicsőségét. Azóta persze megtanultam én is, hogy abban a taposómalomban, amit életnek nevezünk, nem megy minden olyan simán és olyan akadálytalanul, ahogy azt ifjonti fejjel gondoltuk... De nini! Az emléktemetőből előkerül egy összekötözött csomó. Felbontom. És egyszerre kivirágzik előttem életem legboldogabb korszaka: a 6elmeci diákélet. Tizenhét esztendős vagyok és a ter- raszról befordulok a Szentháromság térre és belépek a líceum kapuján. Néhány évtizeddel előttem ugyanebbe a házba, ugyanilyen vidáman lépett be Petőfi Sándor és ebből a házból indult neki az életnek a magyar közéletnek, a tudománynak, a művészetnek és az irodalomnak sok-sok nagysága.

Selmecbánya!

Álmaim soha el nem múló tündérvárosa. hegy-völgyes uccáiddad drága kedves, jólelkü lakosaiddal, mozgalmas tarka diákéleteddel, a minden hajnalban felcsattanó ,rklopacská“-val, dicső múltú líceumoddal, világhíres akadémiáddal, bölcs és emberséges tanáraiddal, — hová lettél, hová tűntél?!

*

Egy levelet találok. Jezsovice Károly irta.

Csikorgó, hideg téli nap van. Mi diákok szöges bottal a kezünkben (mert télviz idején szabad volt bottal járni) igyekszünk az iskolába és amint a Szentháromság téren mászunk felfelé, az úttest közepén egy alacsony ember masíroz. Mellette a vizslája lohol. Az emberen kis vadászkalap, a lábán bakancs, a kigombolt ing alól világit a mezítelen mell, kis lódenkalbátja nyitva ebben a fogcsikorgató nagy hidegben, — az ember szinte didereg, amikor látja — Jezso- vics Károlyt. Mert ő az az alacsony ember. A líceum nagyszerű igazgatója. Megy, elhalad a licenm előtt és nekivág a vöröskuti tóhoz vezető útnak, ahol télen ^nyáron mindennap megfürdik. Télen egy léket vágat a tavon és igy ugrik a vízbe, gyorsan felöltözik és jön vissza, átöltözik és bemegy a líceumba. így megy ez évröl-évre, naip-nap után, pedig már hetven esztendő felé jár a mii igazgatónk. Csodálatos ember volt. A mai ember ell sem képzeli, hogy élhetett olyan ember is, mint amilyen Jezso- vics Károly volt. Kemény, szűkszavú, parancsolni tudó, szigorú, de melegszívű emberséges ember.

Egyszer egy „kTepáirral“ (így csúfoltuk prepát and ista társainkat, akik bizonyos tárgyakat velünk együtt hallgattak) valami baj történt. Egy cselédlánynak gyermeke született tőle. A leány végső elkeseredésében egy reggel az igazgatói irodába hozta kis csecsemőjét, odaáilott Jezsovice elé, megnevezte a gyermeke apját — a krepárt — a gügyögő apróságot letette az iroda pamilagjára és ezzel, se ezó, se beszéd, kirohant az irodából. Az öreg Jezsovicsnak egyszer kétszer megrándult a szája — ez volt nála a harag jele — ránézett a gyerekre és nyomban magához hivatta az — apát. A mi Ikre- pár barátunk persze nem lg sejtette, miért idézi maga elé az igazgató, — reszketve és drukkolva nyitott be az igazgatói irodába. Jezsovice ránézett azzal a nagy szürkéskék, értelmes, szép szemével, megint megrándult az ajka s kezével a pamlagon fekvő csecsemőre mutatva rárival t a krepárra.

— Vigye! Ez a magáé!

A krepár ijedten felemelte a csecsemőt és kikullogott a szobából. De ezzel ez az ügy, — legalább az iskolai fegyelem nézőpontjából — el volt intézve, mert Jezsovics bölcs volt, ember volt és apa volt.

*

Fizikára és matematikára oktatott bennünket. Nagyon tiszteltük, nagyon szerettük és nagyon féltünk tőle. Volt egy egészen különleges szokása. Nem volt szabad nála hármasra, elégségesre, felelni. Ezt az osztályzatot ő ,Jkó!dus- bot“-nak nevezte. Ilyen alakú jellel is jegyezte be az osztályozó könyvbe és aki egyezer koldusbotra felelt, az nála soha jelest nem kaphatott a bizonyítványába. Mi diákok persze tudtuk ezt s ezért ha nem voltunk egészen biztosak a feleletben, inkább azt mondottuk, hogy nem készültünk. Erre persze bekaptuk a sze- kundát, — csakhogy ezt a szekundát még ki lehetett javítani jelesre. Az érettségi előtt — ó, hogy röpül az idő — a húsvéti vakációra ismétlésül feladta nekünk az egész anyagot. De melyik selmeci diák tanul a szünet idejében?! Bizony bele sem néztünk mi a könyvbe. A szünet utáni első fizikaórán elkezdődött a felelés. Először a jobb diákokat szólította:

— Feigl József! (ő sincsen már szegény az élők sorában).

— Tanár ur kérem, nem készültem.

— Háncsok Kálmán! (A legjobb tanuló volt; a kommün után önkezével vetet; véget életének.)

— Tanár ur kérem, nem készültem.

És igy sorjában tovább.

Amikor már Szenes Samunál tartott, hátrányait a kréta után és ajka állandóan vonaglott. Szenes Samu, a széniorunk és tiszta jeles tanuló, nem akart stréber lenni és kissé reszketve bár, de ő is kivágta:

— Tanár ur kérem, nem készültem.

Erre én, aki utolsó voltam a névsorban, attól való félelmemben, hogy reám kerülhet a sor és hogy a kézben szorongatott kiéta esetleg közeli és erőteljes érintkezésbe kerül fejemmel, 'szó nélkül kirohantam az osztályból és az óra Végéig be sem jöttem. Jezsovice látta, hogy menekülök, de futni hagyott, mert ha szigorú tanár volt is, de meleg volt a szive és volt érzéke humor iránt.

*

Naphosszat lehetne inni és beszólni arról, hogy milyen ember volt Jezsovics Károly, milyen puritán volt, milyen nemes, milyen egyszerű és milyen magyar.

Kilencven éves elmúlt, amikor meghalt. A koporsója felett Oszvald Gusztáv mondott beszédet volt diákjai nevében. Magam előtt látom Guszti hirtelenszőke fejét és nyurga alakját. Azóta persze már ő felette is eljárt az idő, őit is megviselte az élet súlya és gondja, de azt hallom, hogy minden vészen és viharon és vál1038 sreptembftT 8, raSámap,

tozáson át megmaradt olyannak, mint amilyennek az a pátriárka nevelte, akinek koporsója fölött ezeket — Jecsovicsot oly nagyszerűen jellemző — szavakat mondotta:

— Pogány volt, egoista ég napimádó.

Valóban, Jezsovics Károly — akinek emléke legyen áldott mindörökre — pogány volt az ősmagyarok pogányságával, egoista volt a nem- zetszeretetnek lángoló egoizmusával és napimádó volt, mert imádta az emberszeretet tündöklő fényben ragyogó napját.

Rómában aláírták az olasz-orosz szerzfidést

Róma, szeptember 2. Ma délben a Palazzo Veneziában Bénító Mussolini miniszterelnök és a római orosz nagykövet aláírta az olasz királyság és az orosz szovjetköztársaság között kötött barátságos, meg nem támadási és semlegess-égi szerződést.

Jabotinsky védekezik

Prága, szeptember 2. A cionisták revizionista pártjának vezetőije, Jabotinsky tegnap nyilatkozott az ujságirók előtt pártjának állásfoglalásáról a cionista kongresszus legutóbbi eseményeivel özemben. Jabotinsky különösen

éles szavakkal Ítélte el a kongresszus tegnapi határozatát,

amely szerint a kongresszus bizottságot küld Palesztinába azoknak a körülményeknek ki- kutatására, amelyek összefüggeneik dr. Arlo- sorov meggyilkolásával.

Jabotinsky pártoskodással vádolja a palesz- tinai rendőrséget és élesen elitéli a módszert, amely szerint a vizsgálat folyik.

— Meg vagyok győződve arról, — mondta ezután Jabotinsky, — hogy a gyilkosság miatt letartóztatott három ember, Stavsky, Rosenblatt és Achi Mair, ártatlan.

A bizottság kiküldése beavatkozást jelent a bírósági eljárásba és működése teljesen illetéktelen.

Az ujságirók kérdésére kijelentette még Jabotinsky:

— Továbbra is azon leszek, hogy ifjúságunkat katonai kiképzésben részesítsük, mert a mai viszonyok között csak az erő, főleg pedig a magunk ereje az, amiben bízhatunk.

A Jewish Agency ülésezése

Prága, szeptember 2. A kongresszus pénteken és szombaton napközben nem tartott tanácskozást, csupán az egyes bizottságok üléseztek.

A Jewish Agency tegnap délelőtt tartotta második ülését, amelyet Szokolov elnök a következő nyilatkozattal nyitott meg:

— Annak okát, hogy a Jewish Agency n«m fejlődhetett ki úgy, mint vártuk, a zsidó nép elszegényedésében kell keresni. A nem cionista elemek részvétele a cionista építés munkájában nem gyengült, hanem inkább erősödött. Az egész zsidó népet egyesíteni kell munkájában. Barátságra van szükségünk az egész világon és ennek elérésére a Jewish Agency az egyetlen szervezet, amelyet nemzetközi tekintetben is elismernek. Ez a szervezet a kulcsa a zsidók megmenekülésének a mad helyzetből.

Utána Brodetzky tanár beszélt a német- országi helyzetről és megállapította, hogy a legfontosabb feladat a palesztinai bevándorlás lehetőségeinek emelése.

A további tanácskozások folyamán megválasztották a Jewish Agency nem cionista tagjait a következők személyében: Hexter,

Berkson és dr. Werner szenátor. Elhatározták, hogy csupán három nem cionista tagot választanak, hogy igy eleget tegyenek a cionisták kívánságainak. A két tagsági hely, amelyre a nem cionisták igényt tartanak, egyelőre üresen marad.

Ezenkívül négytagú bizottságot választottak, amelynek feladata a Jewish Agency újjászervezése. A pénzügyi és politikai természetű ügyekben a szervezeti bizottságnak tartották fenn a határozat jogát.

A Jewish Agency tegnap este tartotta harmadik ülését, amelyen Bergson, Werner szenátor és Leó Hartmann tartott előadást. Hátrány báró aggodalmának ad kifejezést, hogy a hatezer bevándorolt német zsidó Palesztinát el fogja németesiteni.

Dr. Werner megnyugtatja a felszólalót, hogy a német zsidók gyermekei gyorsan alkalmazkodnak a viszonyokhoz és a kivándorlókat már Németországban előkészítették a palesztinai életre.

Ezután az alkbióbizottság újraválasztására került a sor és elhatározták, hogy egyelőre csalk a nem cionista tagokat fogják megválasztani, ami az ülés további folyamán meg is történt.

/