Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)
1933-08-17 / 185. (3295.) szám
. KöZCÍAZDAijiíáGr1 Mi lesz a Jifggszlátóában, Romániában és Magyarországon befagyni! csehszlovák kivet elésekkel ? Nehéz probléma elé került a ctsimiovák kereskedelmi kormány Kiéleződött az agrárok és az ipari körök közötti ellentét (ti) Prága, augusztus 16. A- prágai kisa.ntant- kooféreüci'á óta egyre szaporodik azoknak a kompetens 'helyről származó nyilatkozatoknak, a száma, amelyek a három kiean tantál lám együttműködéséről szólnak, illetve a gazdasági kisantant kiépítésére vonatkozó tervekről számolnak be. A terv során sok mindent egyesíteni kíván a-három állam külügyi kormánya, de az egységesítési és élénkítési törekvésekkel nem áll arányban az a gyakorlat, amelyet a kisantantországok kereskedelmi kormányai folytatnak. A csehszlovák—jugoszláv—romár, áruoserefor- galom bizony sok kívánnivalót hagy hátra. Ismeretesek a csehszlovákiai expoirtipar állandó panaszai, amelyek a Jugoszláviáiban és Romániában befagyott követelésekre, a kieantantál- lamokiba irányuló kivitel megnehezítésére vonatkoznak. Tény, hogy a kihangsúlyozott gazdaságpolitikai összhang ellenére a három állam külker esik ed elmi forgalmának akadályai állandóan szaporodnak. Tudjuk, hogy Románia erősen leszorította a csehszlovák áruk 'behozatali kontingensét, most pedig transzfermoratóriumot léptetett életbe s tudjuk, hogy a csehszlovák— jugoszláv árucsere sem megy olyan simán, mint ahogyan azt itt is. ott is szereetoék. A csehszlovák kereskedelmi kormány behoza.ta'i re ndszahál y a i k öv é tk e z téb e n sex tésk onf 1 ik t us tört ki, amelyet sikerült ugyan eliminálni, de éppen legutóbbi számunkban egy zágrábi jelentés alapján arról számoltunk be, hogy a sertés- exporttal összefüggő számos rezsitétel szinte illuzórikussá teszi a sertésaffér befejeztével elért jugoszláv eredményt, mert a csehszlovák piacon álig lehet a jugoszláv belföldi piacok normális árait elérni. A csehszlovák-—jugoszláv • kliring jelenleg. 100 -miihó- aktívumot mutat Csehszlovákia •javára., Ez a:z aktívum annyit jelent, hogy a csehszlovák exportőrök követelése 100 millióval tiilhaladja a jugoszláv exportőrök követelését. Jugoszlávia áruval akarja a 100 milliót kiegyenlíteni, vagyis a csehszlovák követelések föioldása érdekében sürgősen be kell hozni 100 millió korona értékű gyümölcsöt és 'búzát, valamint egyéb árut, amelyek sorából fölemlítjük a cinket és az ólmot. A 100 milliós különbözet kiégvén ütése után még újabb lehetőséget kell teremteni, a csehszlovák export számára s ezért további árut kell Jugoszláviából importálnunk, ha azt akarjuk, hogy a csehszlovák—jugoszláv árucsereíorgalom menete megélénküljön, vagy legalább is megmaradjon a jelenlegi keretek között. Ezt a célt jugoszláv búza fokozott importjával lehetné elérni. Jugoszlávia idei búza- fölöslegét 30.000 vagonra becsülik. Ebből a mennyiségből kiviteli célokra a félhivatalos jugoszláv exportvállalat, a Prisa-d 15.000 vagont kap, ebből a 15.000 vagonból 10.000 vagont Csehszlovákiában kivan elhelyezni. Ennek a mennyiségnek ellenértékéként ugyancsak tekintélyes mennyiségű exportáru kerülne Jugoszláviába, ha a kormány agrártagjai simán beleegyeznének ebbe az üzletbe. Román tényezőkkel az iránt folynak tárgyalások. ho^v a román kormány tegye lehetővé a csehszlovák áru fokozottabb mértékben való bevitelét.- Ennek a kívánságnak a teljesítését a románok attól teszik függővé, hogy a csehszlovák kormány milyen mértékben tesz eleget a román mezőgazdasági termékek csehszlovákiai exportjára vonatkozó kívánságoknak. A csehszlovák—román kliring ugyancsak erősen aktiv Csehszlovákia számára s tudjuk, hogy ez aktivum annyit jelent, hogy a befagyott követeléseket román mezőgazda- sági produktumok behozatalával lehet szabaddá tenni. A románok ezt a célt szolgáló akciójukat már meg is kezdték. Fölmerül azonban az a kérdés. hegy lehet-e egyáltalán ilyen nagymennyiségű mezőgazdasági termény behozataláról tárgyalni, amikor a belföldi termés is kiválóan sikerült és a kereslet meg sem közelíti a kínálatot és amikor még rendezetlen a csehszlovák—magyar kereskedelmi forgalmi fönntartásának a kérdése is. Magyarország is importál csehszlovákiai árut, amelynek 'ellenértékét . szintén mezőgazdasági terményekkel akarja kiegyenlíteni. Kész,pénz helyett a kieantantállamok mintájára Magyar- ország is áruval akar fizetni. Ha a csehszlovák kormány bé>menne a koriátok nélküli árucse- reforgalornba, akkor olyan nagymennyiségű mezőgazdasági produktumhoz jutna, amelynek értékesítéséről gondoskodnia kellene, miivel a belföldi piac még azt sem veheti föl, amit a jugoszláv ok és a románok akarnak itt elhelyezni. A kisálltán tál lamok és a többi export-állam kívánságaira érzékenyen reagál a Venikov, a cseh agrárok vezető orgánuma. Marék József a lap főhelyén „Csalóka üzletek11 címmel irt cikkében kikel az ipari körök ellen, amelyek a szocialista sajtó segítségével általánositották azt a nézetet, hogy a keleteurópai államok számára csak akkor tesszük lehetőivé iparcikkeink vételét, ha tőlük nagymennyiségű mezőgazda- sági produktumot importálunk. Érnek a rendszernek költségeit a mezőgazdasági körök viselték, főleg azért, mert „a csehszlovák ipar oldalán állott a politikai érdekeket a gazdaságiak fölébe helyező külügyminisztérium41. Marék cikkében ezeket írja: .„Ismételten megírtuk, hogy azok az államok, amelyeknek mezőgazdasági fölöslegeit nem csak belföldi, hanem külföldi, főleg francia politikai nyomásra nem csak abban az időben importáltuk, amikor azok behozatala annyit jelenteit, mintha valaki fát vinne az erdőbe, hanem akkor is, amikor az azok behozatalánál alkalmazott vámok alacsonyabbak voltak a törvény világos rendelkezéseiben foglaltaknál és érettük a belföldi piac árainál magasabb árakat fizettünk olyan prémium alakjában, amelyet az állam kincstár folyósított, a tőlünk befolyt pénzből kiépítik iparukat és amint készen lesznek ezzel, iparcikkeinket ki fogják tessékelni piacaikról.“ A Venkov cikkírója úgy véli, hogy elsőnek Magyarország vezette he ezt a taktikát, most meg Lengyelország hozakodik elő azzal a kívánsággal, hogy a küszöbön álló kereskedelmi tárgyalások során a csehszlovák kormány járuljon hozzá egyes ipari vámtételek leszállitá- sáihoz.' Románia transzfermoratóriumot, léptetett életbe és tartozásait eUenszámlával akarja kiegyenlíteni és ugyanez a helyzet Jugoszláviában is. Marék attól tart, hogy a csehszlovák mezőgazdaságot az a veszély fenyegeti, 'hogy a már előbb említett politikai befolyások folytán nagyobbmennyiségü preferenciáé búzát, tengerit és sertést fognak hozzánk importálni, hogy szabaddá tegyék a befagyott követeléseket. „Ezekben a hirekben — így szól a cikk — nem hiszünk. Egy bizonyos mennyiségű búzát behozunk ugyan az idén is. hanem még a kis- a után tál lám okból is, amint azt Hodzsa- többiz- ben hangsúlyozta, csak azt fogjuk importálni, amire szükségünk lesz.44 — Maiypetr miniszter elnök tudatában van a helyzet komolyságának és a kormány igyekezetét nem szabad holmi csalóka üzletek reményével gyöngíteni, — fejezi be érdekes cikkét Marék. A Venkov mai cikkének határozott hangjából arra lehet következtetni, hogy a csehszlovák agrárpárt helyzeti- energiájának teljes fölhasználásával ellene lesz a külföldi mezőgazdasági termékek importjának és igy közvetve meg fogja- akadályozni a- kisan.tantállamok áru- csereforgalmának ezen az alapon tervezett kiépítését. A Rimaszombat—poltári helyiérdekű vasút veszteséges mérlege, Pozsonyból jelentik: A Rimaszombat—-poltári helyiérdekű vasúttársaság most tartotta ideii közgyűlését. A vállalat 1932. évi mérlege 975-670.19 korona veszteséget mutat ki. A Rimaszombat—poltári helyiérdekű vasút 1931. évi 1,297.116.000 koronás veszteségével együtt a vállalat vesztesége összesen 2,636-237.000 koronát tesz ki. A vasúttársaság 24,361.263.12 koronával tartozik az államkincstárnak. Eperjesen csökkent a munkanélküliek száma. Eperjesről jelentik: Julius végén 400 munka- nélkülit tartották nyilván ' Eperjesen. A megélénkült) mezőgazdasági munkálatok következtében a munkanélküliek száma visszaesett. A városi népjóléti bizottság indítványt tett a kerületi népjóléti bizottságnak., hogy százötven munkanélkülit vegyenek be az ellátási akejóba.. A kerületi népjóléti bizottság 99 munkanélkülit az indítvány alapján besorozott ellátási akciójába. Százezer folyószámlája van a postatakarékpénztár prágai intézetének. A postatakarékpénztár prágai főintézete folyószámláinak száma 100.004-re emelkedett. A brünni fiókintézet ezenkívül még közel 16.000 kontót kezel. Kényszer egye®ségek. A csehszlovák hitelezők védegylete a következő kényszoregyezsé- geket közli: Steinhart Jenő, az Jnigériai Hotel bérlője, Nagyszombat és Schwarz László vegyeskereskedő, KassaA pozsonyi terménytőzsde átlagos gabonaárai 1922-től 1932-ig Prága, augusztus 16- A mezőgazdaságii 'bérletek átértékelésével kapcsolatban a bérlőknek meg kell állapi taniok a búza és a rozs átlagos árát. A rendelet, melyről annakidején részletesen beszámoltunk, azt a határozatot tartalmazza, hogy a bérleti szerződés megkötésének évében jegyzett terménytőzsdéi árak tekintendők irányadóknak, illetőleg a kérdéses évek júliustól november végéig jegyzett átlagos árai alapján értékelik át a mezőgazdasági bérleteket. A pozsonyi terménytőzsdén a földművelésügyi minisztérium most megjelent hirdetménye alapján az utóbbi tíz esztendőben a következő átlagos árak voltak: búza 142, 191, 180, 212, 214, 188, 154, 124, 128, 142; rozs 101, 177, 147, 163, 206, 183, 127, 90, 138 és 98 korona. Németországban is jó termés lesz. Berlinből jelentik: A birodalmi statisztikái hivatal 'becslés] ele ütése szerint az idei várható gabonatermés 23.73 millió tonnát fog kitenni a tavalyi 23.38 millió tonnás terméssel szemben. Csökkent a litván lenmagkivitel. Kannáéból jelentik: Litvánia egyik legfontosabb exportcikkének, a lenmagnak kivitele ez év első felében 2158 tonnát tett ki, mig tavaly ebben az időiben 4371 tonna volt a lenmagexport. A faszindikátus hatásköre. A legutóbb létesített csehszlovák faszindikátu6 szervezete azonos lesz a gabonabehozatali és a-z állatbehoza- tal'i szindikátusok organizáeójáva'l. A szindikátus ellátja a belföldi piacot fával és ellenőrzi a fakivitelt. A nyersáru és fél készítmények behozatalának kérdésében a szimdikátu esetről- esetre meg fogja tenni a- kellő intézkedéseket. A szindikátus szabályozni fogja a kompenzációs üzletek rendszerét, de — amint arról már beszámol tünk — saját számlájára, vagy ideger számlára üzleteiket nem fog kötni. 3 ok A Prágai Oszivásár meglátogatására. Szeptember 3.-tól 10-ig. Általános vásár — Csoportkiállitások. A csehszlovák vasutakon 33%-os utazási kedvezmény a vásárigazolvány alapján, mely 20 Kő-ért kapható: Messéamt, Prag VII, Messepalast. Transzfermoratórium Romániában. Bukarestből jelentik: A román kormány fölhatalmazta a pénzügyminisztert arra, hogy tiltsa be az államadósságok és magántartozások fizetésének külföldi átutalását. A külföldi hitelezők javára teljesített fizetéseket a Román Nemzeti Bank lejva'lutában fogja a hitelezők javára Írni. Talpfaszállitási pályázat. Brünniből jelentik: Az államvasutak brünni igazgatósága talpfaszállitási pályázatot irt ki. A vasút igazgatós ág I.. II.. III. és IV. tipusn talpfák szállítására irt ki pályázatot. A pályázati határidő szeptember 13-án ér véget. A pályázat benyújtásához kellő nyomtatványokat az államvasutak brünni igazgatósága (Zerotinovo nám. 7.) adja ki az érdeklődőknek. Élénkül a konfekciós ipar forgalma. Proesnitzíból jelentik: A konfekciós áruk belföldi elhelyezése még mindig nehézkesen folyik. Külföldről ezzel szemben nagyobbmennyiségü megrendelés érkezett a prossnitzi konfekciós üzemek vezetőihez. Női konfekciós áru iránt Franciaország és Svájc érdeklődik. Fér-fikon- f ekeibe árut egyiptomi, francia., svájci és holland kereskedők keresnek. Gleichschaltolták a berlini terménytőzsdét is. Berliniből jelentik: A hivatalos porosz sajtóiroda jelentése szerint a porosz gazdasági és munkaügyi minisztérium a berlini értéktőzsdén végzett Gleichsehaltung mintájára elrendelte a berlini terménytőzsde gíe'ichschaltolását is. A rendelet értelmében október 31-én lejár a tőzsdetagok tőzsdeengedélye. November 1-től kezdődően uj szempontok alapján kiállított engedélyek fogják a tőzsdetagokat, üzletkötésekre följogosítani. Aktiv a bolgár külkereskedelmi mérleg. Szófiáiból jelentik: Bulgária júliusi behozatala 149.4 millió lóvá értékben 16.820 tonnát tett ki. A júliusi import értéke 37.2 millió lóvéval kisebb a tavaly júliusi behozatalnál. Az idén júliusban Bulgária 40.919 tonna árut exportált, melynek értéke 175 6 millió Lévát tett ki. Ez az összeg 31.1 millióval nagyobb a tavaly júliusi export értékénél. A bolgár külkereskedelmi mérleg júliusra 26.1 millió léva aktívumot mutat ki. Bulgáriából júliusban 27.5 millió léva értékű tengerit, 24.3 millió léva értékű dohányt és 21.2 millió léva értékű tojást exportáltak. A buzakivitel értéke 19.1 és a rózsaolajexport értéke 5.7 millió léva volt. Júliusban esett a kényszeregyezségek és a csődök száma. Az állami statisztikai hivatal közlése szerint júliusban a kényszeregyezségek száma 239 és a csődök száma 106 volt, mig júniusban még 268 kényszeregyezséget és 140 csődöt jelentettek be. Csőd. A csehszlovák hitelezők védegylete a következő csődöt közli: Go kis tóin Gyula szállító, Igló. 1938 augusztus 17, esti törtök. A holland kormány monopolizálta a gabona- bevitelt. Hágából jelentik: Most lépett életbe a holland kormány ama rendeleté, amely a ga- ■bonbevitelt monopolizálja. A rendelet a butát az árpa, a tengeri, a rizs, a rozs és a zab behozatalát egy uj állami intézmény engedélyéhez köti. A behozatali engedélyekéit az importőrök illetékeket .rórak le. Az árpa, a tengeri, a -rozs és a rizs importja során 100 kdiagramonként 1 holland forintot kitévő illetéket kell fizetni. A zab behozatali illetéké 3 forintot tesz ki. Hollandiában ismét leszállították a diszkontot. Amszterdamiból jelentik: A Holland Nemzeti Bank diszkontját 3.5 százalékról 3 százalékra leszállította. A lombardié telt ugyanakkor 3.5 százalékra csökkentette. A francia vasutak bevétele is csökkent. Párisiből jelentik: A hét legnagyobb francia vasúttársaság összbevétele júliusiban 5396 millió frankot tett ki. Ez az összeg 360.75 millió frankkal kisebb a kimutatásban szereplő vasúttársaságok tavaly júliusi bevételénél. Esett a nagykereskedelmi indexszám. Az állami statisztikai hivatal közlése szerint augusztus 1-én a nagykereskedelmi indexszám 98-3-ról 97.4-re ment vissza. A csökkenés tehát 0.9 százalékot tesz ki. Az élelmiszerek indexszáma 96.2-ről 96-ra esett. A takarmányárak indexszáma 66-6-női 53.3-re csökkent. Ipari anyagok indexszáma 102.5-ről 101.6-re mérséklődött. Legnagyobb mértékben az ujburgonya ára esett. Az ujburgonya olcsóbbodása százalékokban kifejezve 52-3-et tesz íki. A 'búza és a rozs 5.2 százalékkal olcsóbbodott, a húsárak közül 5.2 százalékkal drágult a marhahús és 5.9 százalékkal emelkedett a birkahús ára. Ezzel szemben a sertéshús 11-6 és a borjúhús 10.3 százalékkal olcsóbbodott. Zsiradékok közül külföldi zsír 3.5 százalékkal drágult, a vaj ára 6.5 százalékkal emelkedett. A tojás 0-3 százalékkal drágább lett. Egyéb élelmiszerek közül a nyerscukor 8.3 százalékkal olcsóbbodott, de olcsóbbodott a nyerskávé, a tea, a komló és a maláta ára is. A fémpiaoon a réz 2.0, a cink 1.9 százalékkal drágult, miig az ón 2.1 és az ólom 3-7 százalékkal olcsóbbodott. A textilárak sorában nyersgyaipot 0.4 és a selyem 2.9 százalékkal ment vissza. Az állandó dráguló irányzatot mutató bőrárak újabban 8.4 százalékkal visszaestek. Lenolaj 10.3 százalékkal drágult, de a gépolaj ára 10.4 százalékkal esett. Tégla 4.8 százalékkal olcsóbbodott. Devizaengedély nélkül tilos a tönmejékrlzs behozatala. A vámhatóságok szigorú utasítást kaptak, hogy gondosan vizsgálják meg a rizsküldeményeket. Ez az intézkedés aziért vált szükségessé, mert rizsibehozatald engedélyek alapján az importőrök többizben törmeklék- rizst hoztak be. A törmelékrizst sörgyárak vásárolják, ami károsan befolyásolja a belföldi árpa iránti keresletet. A devizabiaott- ság engedélye nélkül importált törmelékm# behozatalát a vámhatóságok a jövőben nem engedélyezik. 80-000 gyümölcsfát kapott a bárfifai járás. Eperjesről jelentik: A sárosi gazdasági egyesület Sáros gazdasági föllenditése érdekében folyó akciója során 80.000 gyümölcsfát ajándékozott a bártfai járás részére. Az egyesület akcióját rövidesen kiterjeszti a szebeni és a girálti járásokra is. Uj munkaközvetítő hivatalok Keletszloven- szkón. Eperjesről jelentik: Az illetékes tényezők sorában kezdeményező akció indult még bártfai és girálti járású munkaközvetítő hivatalok létesítése érdekében. Lengyelország nem engedélyezi a keletszáo- venszkói brindza bevitelét. Bártfáról jelentik: Keletsziovenszkó északi részéinek gazdáit érzékenyen sújtja a lengyel kormány ama rendeleté, mely megtiltja a szlovenszkói brindza bevitelét. A szlovenszkói gazdasági intézmények vezetői most azzal a kéréssel fordultak a csehszlovák földművelésügyi kormányhoz, hogy járjon közbe a lengyel kormánynál a brindza beviteli tilalmának vissza: .vása érdekébenÉRTÉKTŐZSDE Barátságos a prágai értéktőzsde Prága, augusztus 16. A tegnapi tözsdesziinet után a mai tőzsde forgalma vontató"'tan indult meg. Az értékpiacon a nyitás után bará'ságcs irányzat jött létre s a kezdeti árfolyamok magasabbak voltak a tegnapi záróárfolyamoknál. A tőzsdeidő későbbi folyamán csupán márkás é’ fékekben volt forgalom. A júliusi külkereskedelmi mérleg kiviteli passzívuma ellenére a tőzsde opti- misztikusa-n ítéli meg a helyzetet. A nyersanyagok behozatalának emelkedésétől a belföldi ipar élénkülésére következtetnek. Zárlat előtt a legmagasabb árfolyamok ellanyhulta-k, de a zárlati árfolyamok még igy is jobbak a legutóbbi nap árfolyamainál. Skoda a Skoda-müveknél tervezett mun- kálelbocsátások hírére esett. Nordbahn 15, Böihm. Handels 10, Berg és Hütten 10, Cseh-Morva Gépgyár 30, Riinghoffer 3, Aussiger Raffinerie 15, Prágai Malomipar 40 és Aussiger Chemische 15 koronával emelkedett. Nordlbahngemiss 5, Schoe’ler 20. Sellier 10 és Ollesohauer 3 koronával gyengült. A beruházási érték piá-ca lanyha. 10