Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)

1933-08-17 / 185. (3295.) szám

11 1938 au gusztu s 17, psütSrtftk. UTAZÁS A PRÁGÁI MAGVAR HÍRLAP állandó utazási rovata Utazási kérdésekben forduljunk felvilágosításért és tanácsért a P. N. H. Utazási Irodájához, Pozsony, Lörinckapu Central-Passage Az egyiptomi, Palesztinái, török és görög vízumot a hajó­zási társaság szerzi be a szeptember 12-én induló, egyiptomi, Palesztinái, sziriai, konstantinápolyi és athéni hajóutazás résztvevőinek Mindenekelőtt közöljük a KraJjics Marija egyiptomi, palesztinná, sziriai és konstanti­nápolyi utazására jelentkezett utasokkal, hogy az utazás nem szeptember 15-én, ha­nem szeptember 12-én fog Becsből indulni. A hajó ugyanis szeptember 13-án indul el Velencéből. Az utasok kötelesek útlevelei­ket Egyiptomra, Palesztinára és Szíriára ki­I terjesztetni és kötelesek megszerezni a Szí­riái vízumot. Ezt a vízumot kívánságra be­szerzi kiadóhivatalunk pozsonyi utjevélosa- tálya is. A hajóstársaságtól vett információ szerint az utazáshoz szükséges egyiptomi, Palesztinái, török és görög turistavízumot a hajózási társaság szerzi meg utazás közbén az utasoknak. Augusztus 20-ig fogadunk ei jelentkezéseket az augusztus 26-án induló legolcsóbb nyári római utazásunkra Augusztus 26-án este indul Becsből az utolsó legolcsóbb nyári római utazásunk. Az utazás egy hétig tart és az utasok megtekin­tik Firenzét, Rómát és Velencéit. Az utasok számára pápai audiencia biztosítva van. Az utazás részvételi dija 650 K, a borravalók és adók pa/ueálija 90 K, a vezetés pansáljja 90 K- Az utazásra augusztus 20-ig fogadunk el jelentkezéseket. Ez a legolcsóbb utazá­sunk megtöldható egyhetes lidói tartózko­dással ;is és pedig 360 K ráfizetés mellett­Két filléres haféuíazás aii§Hszüisfean Pozsonyból Budapestre, ©da és vissza Ké Az első augusztusi filléres hajó augusztus 19.-én 15.10 órakor indul Po­zsonyból és 24 órakor érkezik Budapestre.... Visszautazás Budapestről augusztus 22 reggel 6 óra, megérkezés Pozsonyba este 21.30 órakor. Az utazás ára budapesti elszállásolással és ellátással, augusztus 20.-án a tűzijátékok megtekintésével 195 Ke. A második hajó indul Pozsonyból augusztus 25.-én d. u. 15.10 órakor, Budapestre éjfélkor érkezik. Visszautazás augusztus 26 vagy 28 vagy 31.-én a menetrendszerű járatokkal (indul Budapestről 18 órakor) Az ár ugyanaz mint az első hajónál. — Mindkét utazáshoz kedvezményes vizűm: 33 KS. —A hajójegy csak az odautazáshoz 40 Ke. —A hajó­jegy Komáromtól és vissza 30 Ke. Komáromtól Budapestig 20 Ke. A hajón szinielöadás, rddióközvetités és tánc is lesz. — Jelenkezés a PMH. utazási osztályánál Bratislava, Central Passage. — Telefon 27-87. Bellevue Sanatoríum ÍKarlsbad telefon 1770, 1712 Sürgöny: <£«lsan SHfTodurn berenduzés gyógyfürdők a házban Olcsó órak Szabad oroosoálasztós PRANZSNSBAD HOTEL KONIGS VILLA Modern szálloda. Állandó hideg és meleg viz. Központi fűtés. Elsőrangú konyna, diéta-koszt is. Telefonszám 12 és 120. Nagy társastermek, nagy kerthelyiség napfiirdövel Ugyanott garage hálófülkékkel. Hirdessen a Prágai Magyar Hírlapban rfM:l"á A wká a ... I Szeptember 2-án teljesen uj program mellett rendezzük meg a római és nápolyi utazásunkat Utasaink kívánságára a szeptember 2-i •ráma—nápolyi utazásunk programját teljesen átdolgoztuk, mert igen solkan annak a kí­vánságuknak adtak kifejezést, hogy hagyjuk el azegyhetes lidói tartózodást. A program akként van összeállítva, hogyakik az utazás be fejeztévé I egy hétig még a Iádon kíván­nak maradni, úgy azoknak minden akadály nélkül tudjuk ezt az üdülőt artóziko-dást nyúj­tani. Az utazás programja a következő: Szeptember 2. 22.00 elutazás a wieni Süd.- ről. Az utasok találkoznak este fél 9 órakor a Süd. II. oszt. kerti éttermiéiben. Lefoglalt fülkék. Szeptember 3. 12.38 megérkezés Páduáiba. Az ellátás kezdetét veszi az ebéddel. Szent Antal dómjának és siójána^ megtekintése. 17.52 továbbutazás Páduálból, az utasok a vacsorát étkezőosomagban kapják. 24.00 meg­érkezés Firenzéibe. Elszállásolás a Milán Ter­minus szál lóban. Az elszállásolás két és há­romágyas szobákban történik. Akik egy­ágyas szobát kívánnak, ráfizetnék az utazás egész tartamára 80 Kiesd. Szeptember 4. Firenzéiben reggeli és ebéd, a nevezetességek megtekintése. 17.52 eluta­zás, 23.80 megérkezés Rómába. Vacsora, el­szállásolás az Imperí'al Tour szállóban vagy a magyar vezetésű Bomddghera villában. Szeptember 5. Rómában tel jes ellátás, a ne- vezetsségék megtek intése. Szeptember 6. Rómában reggeli és ebéd, a megtekintések folytatása, déliben pápai au- dienca, 17.25 elutazás Rómából, 20.47 megér­kezés Nápolyba, Vacsora, elszállásolás a Ter­minus szállóban. Szeptember 7. Nápolyban teljes ellátás. Ki­rándulás Pompeibe. Akik Pompái helyett Capriba kívánnak kirándulni, ráfizetnek 75 koronát. Szeptember 8. Nápolyban teljes ellátás, 22.00 elutazás. Szeptember 9. 9.00 megérkezés Bolognába, a város megtekintése, ebéd. 15.22 tovább uta­zás, 17.41 megérkezés Velencébe, vacsora, elszállásolás az Astoria szállóban. Szeptember 10. Velencében reggeli és ebéd, a nevezetességek megtekintése, 18.05 el­utazás Velencéből. Szeptember 11. 8.00 megérkezés a wreoi Süd-re. Az utazás részvételi dija 980 Kos. A borravalók és adók pausalja 120 Kés. A jelentkezéssel egyidejűén beküldendő az út­levél és a részvételi díj 20 százaléka foglaló gyanánt. A kivihető valuta személyenként 600 Kos. értékű. Egyhetes lidód tartózkodás egyéni visszatuzással ezzel az utazással kap­csolatosan 200 Kcs. Az utazásra augusatan 26dg lehet jelentkezni a PMH utazási osz­tályánál.-f Javult a dollár a prágai devizapiacon. A mai prágai devizapiacon a newyorki kifizetés 0.275 koronával megszilárdult s London 0.55 koronával gyengült. Brüsszel 0.25, Lisszabon 0.50 és Róma 0.05 koronával szilárdult. Kopenihaga 3, Stockholm 3, Oslo 4, Alexandria 0.25, Berlin 1, Zürich 1, Hel- singfore 0.10, Madrid 0.50 és Varsó 0.25 koronával esett.-f Tartott a budapesti értéktőzsde. Budapestről jelentik: Az értéktőzsde mai forgalmát barátságos hangulatiban kezdte. Vezető értékek iránt nagyobb érdeklődés mutatkozott, főleg bányászati értéke­ket és cukoripari értékeket kerestek. A forgalom az élénk érdeklődés ellenére kisméretű. Zárlat előtt az irányzat ellanyhult. A beruházási értékek piacán tartott irányzat mellett kisméretű forgalom volt. + Lanyha nyitás után megszilárdult a bécsi ér­téktőzsde. Bécsből jelentik: Az értéktőzsde mai forgalma lanyha irányzat mellett kezdődött, de az árfolyameltolódások nem lényegesek. Kedvező kül­földi jelentések nyomán és prágai, valamint buda­pesti fedezeti vételek következtében az irányzat megszilárdult, főleg magyar értékek árfolyama emelkedett. Kuliszba-n és korlátban gyönge irány­zat mellett Siemens és Trifailer lanyhult. A beru­házási értékek piaca nem egységes. + Bizakodó a berlini értéktőzsde. Berlinből je­lentik: A kelet.poroszországi munkapiac helyzetéről érkező kedvező hírek nyomán a mai értéktőzsde barátságos hangulatban kezdte meg forgalmát. A tözsdeközönség a kedvező gazdasági helyzetjelen­tések ellenére még mindig tartózkodó magatartást tamisit, miért is a forgalom csak szűk mederben bonyolódott le. Némi érdeklődés bányászati ér­tékek iránt mutatkozott. A pénzpiac feszültsége a médió elteltével enyhült. ÁRUTŐZSDE Gyönge a brirani terménytőzsde Brünn, augusztus 16. A mai terménytőzsdén élénk látogatottság és gyönge irányzat mellett a következő árakat jegyezték: 79—82 kg-os morva uj búza 132—135, 77—81 kg-os szloven- ezkói uj búza 127—'129, 69—71 kg-oe morva uj rozs 73—76, 72—74 kg-os szlovecmkóí ni rozs 70—72, válogatott árpa 85—90, prima ár­pa 80—85, prima szlovenszkói uj merkantilárpa 75—80, uj zab 62—66. dunaitengeri tranzito Po­zsony 85—86 (adóval együtt), minőség szerinti borsó 160—170, uj lencse 220—280, holland kö­mény 640—660, uj ételburgonya 28—33, uj édes laza morva gzéna 37—39, uj félédes laza morva széna 32—34, uj szlovenszkói 6zéna 28 —29, rozs-csépszalma 35—37, búzadara 253— 263, búzaliszt OHH 240—250, búzaliszt OH 235—-245, búzaliszt O 230—240, 65 százalékos prima rozsliszt 125—130, köles 140—150, me­lasztakarmány 65—70, bűz áf ák a r m ánylisz t 80 —83, rozstakannányliszt 70—72, buzakorpa 53 —55, rozskorpa 51—53, amerikai zsir elvámolva 960—970 korona. + Nyugodt a prágai cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Nyerscukor azonnali szállításra ab Aliséig loko 58, októberi szállításra 59.5— 59.75 korona.-f- Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat érték el: birkahús 8—10, vidéken vágott belföldi borjú 6.50— 7, kivételesen 7.50, gyenge minőségű áru 5.50—6, Prágában vágott belföldi borjú 7— 8, vidéken vágott belföldi sertés 9—10, Prágá­ban vágott belföldi sertés 10—40.80, hízott sertés 8.75—9.25. Marhahúsának: ökör eleje 6.50— 9, hátulja 7.50—11, bikáimé 6.50—7, te­hén eleje 5.50—7, hátulja 6.50—8, növendék­marha 6.50—6.80 korona. <-f- Csendes a budapesti terménytőzsde. Buda­pesti. szerkesztőségünk telefonon jelenti: A bu­dapesti terménytőzsdén ma nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: 77 kg-os tiszavidéki búza 875—905, felsőtiszai és jász­sági búza 850—870, egyéb helyről származó búza 845—865, rozs 530—540, tengeri 750—760, •zab 710—720 pengő.-f- Tartott a berlini terménytőzsde. Berlinből jelentik: A mai terménytőzsdén tartott irány­zat mellett a következő árakat jegyezték: búza 17.30—17.50, rozs 14—14.20, árpa 16.50—17.50, zab 13.40—14, búzaliszt 22.50—26.25, rozsliszt 19.40—21.50, viiktóíiaiborsó 26—31.50. takar­mányborsó 48.50—15, bükköny 44*25—46 máitok — TengeriM a. Marina dl Havanna wyF Egyedüli fürdő a mandula■ ’cni/öerdö szomszédságában ■JS® SlsÖrendü grande-hotel „fEineta* közvetlenül a fon- ■jKöL croarton. PCötv ellen Hoesiü minden H-ik napon. Prospektuson ttr jA MAct}&.SmSM.PS0P0MuK^k\^M A budapesti értéktőzsde árfolyamai: tegnap om Ajxsrlo-magyar bank .... —■— —• — Hazai Bank ..»*••• —•“------­Ma gyar Hitel Jelzálog . —• • Leszámítoló .»■■■■• Magyar-olasi .<**■•» —•“* Osztrák Hitel *.*■»• [parbani . .»**•** • Forgalmi ....................* ( • —1~ Ma gyar Nemzeti Bank < * * —14Z.— Kereskedelmi Bank . . < > — •“ —•*” Magyar Általános Takarék- —• • Hazai Takarékpénztár .... — Első Magyar Biztosító . ■ . 360.26 350.— Első Budapesti Gőzmalom » . 10.— — •*“ Bauxit ........................................ 30.- 29.60 Hu ngária Malom ....»< 10. Beocsin................................ * . —• Dra sohe .................................... • —> —• Mag nesit .............................. • _ Mag yar Általános Kőszén . * 384. 332. Salgó............................................... 25.- 24.90 Orikány | ■ 38.75 39 50 Franklin.................................. • —• Csáky .........................* a * — Mezőg azdasági Gépek • ■ • • —•— “•“* Magyar Fegyver . . . a • » Ganz Dannbius ..•«.> ÍZ.— ÍZ.— Hofherr . ..»••■»» —• • —' Láng . .... * a a ■ • “< •"*" Magyar Acél . • — Magyar Lámpák • ■■■** —— Vagóngyáf . .•■■■■• —— •"*" Coburg ...»>•■«> ~— • — Rima . •••■aaaa* Za.ov) Hazai Fa . ■ a ■ • a ■ * ~ Ófa faipar .(aiaia* '• öa""” Nasehitü .aiaaaa* • 88.— Levante . i • ■ i s > ■ > TZ'TZ 7Z'~~ Nova . ■*••••«■• 18.50 19.— Állam vasút . * ■ ■ a a * > — ~ Tröszt a t » 30. oof2 Magyar Ouior . • ■ ■ i . 88.— 88.50 Izzólámpa 298.— 298.— Részvénysör 79.— 80.— Hungária műtrágya • • a a • 9-20 — Sribra ...aaaa** — Papíripar . * a « * * « • ~ ~ ~-* Féltén ..******■ 105.— 105.— Gummi ..a***a*. 29.75 29.75 Moktár .«•***•(• —•— • — PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP falam jniaaiiW: FORGACH GÉZA RxBMnezkói szearkeszáő: Rácz PSL — szerkesztők: SaiUary Ferenc dr. ét, EeöesnbéO Sándor. — Bodap^ti szerkeestösóg és kiadod hivatal: Budapest, I., Vak BottyáCHtt. 4. séáBOf*. Tedefoa: 59—8—98. SoeKkeedlS: Zólyomi Daaeö, TTCuI n­Deviza, kötött forgalom: Athén 18.20, Budapest 483, Tatáin 581, Riga 547, Szófia 23.90, Becs 393.50. Valuták: Holland 1359, jugoszláv 44.30, német 799, belga 469, magyar 451, román 18.35, svájci 6-49.50, dán 493, angol 111, spanyol 273.50, olasz 183.90, északaímcniikai 25.—, norvég 558. francia 132.15, bolgár 21.90. svéd 563, lengyel 378.50. osztrák 390.50. A prágai értéktőzsde árfolyamai: páca Ara pénz Ara tegnap n>« N yereménykölcsőn .... 84.25 84.75 84.25 84.75' 6%-os beruházási kölcsön §3.70 84.20 ed./o 6%-os beruházási köles. 1923 §3.70 8A.ZD . . Lisztkőlesön .........................§0-§0 §1.30 81.- 81.50 6%-os konvertálható kölcsön §3.50 84.- 8Ö.0U 84.­6%-os Inv. államkölcsön . - §0.35 80.85 80.50 ­5%-oe államkölcsön 1928 . J7-30 77.00 /7.55 4%-os Kassa-oderbergI . . M.- 60.50 60.50 4%%-os pótjáradék ... „v-. KO- co'cn t;q‘_ : : : : ttS #§ ^ HadftöksönUrtaUnitás ' .' . §7.25 47.75 46.65 47.15 5%-ot mo^va országos kölcsön '0-75 .— _*__ 3%-OS habom előtti adósság loa'w; 5%-oe cseh jelzálog bank 102-75 Í03.75 102.75 ^-75 5%-os morva jelzálog és flQ országos bank.................... ??'50 _ 50 f%-o s Kaesa-oderbergi 1889 AOvn Osebszlovák Nemzeti Bank . 4165.—4200. _ 4210.- ^50. _ Cseh Agrár Bank . ... • _•— •“* * L9 nder Bank . . a * . . •— ■— __*** Cseh Onio ..*»•• •— ___•— ■ ‘ Cseh Eszkompt . • * • . 3'“ — Cseh Iparbank . . a a a • •— _1 _ Szlov ák Bank . • > < • • _•— •“ ‘ ‘__ Zivnos tenská .•••*• •— _•— ■ Os ztrák Hitel • * a * • _■— _•— • _ Sa .hnBaDk7ereia::: • 3630.-3730:1 369o:_ 3710:­Nordbahn Bo'nnok • a ■ > Iqq ~ 710 ~ 705'”" 7lO’Z iorváf Ónkor . . . í . Aussisrer Finomító * 1 a . §§“•— §§0.— 90. . • Kriíik .............................................~ 634--11^o” Prágai Malmok • ■ a a . Í140.— „.-•—^^70.— •— ECollni Műtrágya . * a * • £o5.— 268.— —.— . Kolini Kávé.........................,213-217.- 210.- 214.­Ko lini Szesz . , * . • j745. —1755.— JZ^O-— CeÜDar . 1270.—1280.— 1270.— 1285.— áussigi Vegyi M * . « * oZaa’-«oaa'— 740.— 744.— Budwelri Sör . . • a • • 2200.—2300.— Königshofer Cement . . . . 1085.—1095.— 1090.— lO?**"" Jsehóíorva Kőiben-Danik . 1620.—1680.— 1650.— 1560.— 3rüimi Gépek......................... 56.- 58.- 56.- 59.­ii nghoffer ...»*«• 527.— 530.— 580.— 584.— 'Tyugatoseh Sséa . a * • . 305.— 307.— 304.— 500.— Álpine ,...»*»• 48.— 49.— 47. 48. Berg és Hütten • * * a . 1460.-1470.— 1470.— lj§9* Poldi ......................... a . • 401.- 403.- 400 - 402.­3rá gai ........................... 722.- 728.- 725.- 730.­ikoda . • .#***• 574.— 578.— 574.— o78. Pozsonyi Kábel * a a • • 555.— 560.— —.— .• CLa-r**:: i:: ái- *!$:- ££

Next

/
Oldalképek
Tartalom