Prágai Magyar Hirlap, 1933. április (12. évfolyam, 78-100 / 3188-3210. szám)

1933-04-23 / 94. (3204.) szám

8

^i«<m-Mag£ar-hirla»

1953 április 23, vasárnap.

EMBER ÉS VILÁG

9 írja: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ KÉPESKÖNYV

I.

A régi föidesur

Egy öregur meséli© nekem:

— Volt egy földbirtokos barátom. Egyszer — miért miért nem — elhatározta, hogy eladja birtokát. A vevővel már megkötötte az adásvételi szerződést- Mi nekel ott© aláírta vo]na, az utolsó pillanatban, valami eszébe jutott. Ragaszkodott ahhoz, hogy amennyiben tönkremenne és földönfutóvá válnék, bármikor joga legyen a volt birtoka disznóóljában lakni, minden ellenszolgáltatás nélkül. Tudod úgy, mint a tékozló fiú, aki rongyokban tér haza e a disznók ételét habzsolja Furcsa ötlet volt. VégT© az én barátom dúsgazdag ur volt. Aztán arannyal fizették akkor a búzát és a földet- A vevő meg az ügyvédek összenéztek, elmosolyodtak. Tréfának vélték. Ö azonban addig erőlködött, mig a szerződés záradékába be nem iktatták különös kikötését. Aztán külföldre ment, eltűnt, nem hallottak többé felőle. Huszonhét évvel a szerződés megkötése után egy novembervégi estén valami kopott öregur jelentkezett a kasznárnál. Arra kérte, hogy meghálhasson a disznóólban- Fölmutatta a szerződést. Az uj föidesur döbbenten meredt a régi földesurra. Meghívta magához, de 5 nem fogadta el a meghívást. Erre az uj föl- desur egy hónapi haladékot kért. Azalatt építtetett neki a disznóól helyén egy szoba- konyhás lakást. Oda költözött be a régi föl- desur, ott éldegélt, ott is halt meg, egyedül- Lásd, milyen az élet. Azt hitték róla, hagy őrült volt. Pedig csak bölcs volt.

IINevek

az a vágyad, hogy közölj valamit. Ez mozgatja a tollad, serkenti alkotókedved. Ha másokat is beleavatsz tervedbe, azáltal is kielé- gülsz, hogy fecsegsz. Titokban jöjj össze múzsáddal, mint bűnös találkákra szokás, lefüggönyözött kocsikban, elhagyott cukrászdák

különtermében. Amikor egy nagy munkába kapsz, légy körültekintő és óvatos, mint a gyilkos, aki előre megfontolt szándékkal követi el tettét, hónapokkal előbb tisztáz mindent, gondoskodik másihollét© bizonyítékairól s nem köti a rendőrség orrára, hogy mit forral- Állitsd a bírálókat, az irodalom e rendőreit „befejezett tény“ elé, hogy valamennyien ámulva fedezzék föl ördög’ ravaszsággal kieszelt, szívós akarattal keresztülvitt, ragyogó leleménnyel megoldott remekműved s hüledezv© és mosolyogva csóválják fejüket, hogy ezt már mégse hitték volna■MiMniimwii i ni mi iimi imim

Isten országa felé

Irta: NEUBAUER PÁL

Gyorsan lesz karcsú, ruganyos és fiatal Dr. Llcckfeld

reggeli rtjítója,

kellemes, orvosilag aján ott re-geli ital, megszaba- di’ja önt fel es eges hájpárnáitól, folfrisíiti vérét és te-stét karcsúvá, ruganyosa és fiatallá teszi. 1 cro- rrtajj 16*— Ke Kapható gyógyszertárakban és drogériákban, ha nem, u<ry utánvéttel 19 50 Kc-ért küldi CaU chem. laboraiorium

J. S. L A IV G t R, P R A H A XVI.

Zborovská 48. • • • Telefon 449-91

Istent mindig akkor keresik a földön az emberek, ha ők maguk lelkűkből elűzték és nem találják, mert „az Isten országa bennetek vagyon". Ma, amikor az emberi élet szövevényes kolportázsnál nem egyéb, az istenkereső metafizika teljes erővel belevágott a lelke-kbé és az emberek újra megindultak Istent keresni. Tegnap még Darwin, Haeckel és Nietzsche tanaitól elkábitva, a rosszul megemésztett filozófiát Isten tagadására használták föl és a rsre-hó. aaalitikus szomorúan mosolygott volna ilyen gyerekes volleitásokon — „világos száza-'Vg-k - ba.n“. Aztán betört a* világháború, a P;-fá-H- mák, a gazdasági nyomor, vehenv i.v. a' £. túlméretezve, hogy az ember kénytelen < • I az észtől újra Isten és az istenkeresés ÍAé ;yissza:- orientálódni. Istent keresik ma mindenfelé azok. akik elvesztették az embert, a beléje vetett hitet és a tudás gőgjét.

„Isten országa felé“ a gyűjtőcíme egy regénytrilógiának, amelyből eddig az első két kötet jelent meg. A nagy kompozíció szerzője Földi Mihály. Ez a trilógia eltalálta, mi kell a kornak és meg tudja ütni varázsvesszősen azt a hangot, amely hivatva volna az embert Istenhez visszavezetni és főként arra hivatott hogy az embert megfossza a tudományba és az észbe vetett rendületlenül korlátolt hitétől. Szóval, ez a regénytrilógia modern és magyar szempontból körülbelül ama müvek fontossagáelső gyilkossága. Utána eszeveszett iramban megindul a történés kolportázsa: az ördög vezényel és Beethoven nem jut szóhoz. Sorsok esztelenül forgácsolódnak széjjel, Budapest és Bécs, London és Moszkva bukkan föl kísérteties körvonalozottsággal, tombol a legnagyobb- méretü walpurgiszi éjszaka, mindenki beszél, jajgat és filozofál, cselekszik és apátiába sülylyed, csak Beethoven hallgat, mint Isten, és várja, hogy a vonósnégyes négy tagja a világ sarkaiból megint egymásra találjon, a szeretetten egyesüljön, leüljön a kottaállványokhoz és megszólaltassa a cisz-mó-U négyest, a szeretet hangját és értelmét. Két kötet világán rohanunk végig, ragadott az élet. megszilajult kolportázs, kegyetlen és halálos esztelenség. az ördög; a barátok még nem találkozhattak, a zene és a szeretet még nem ölthetett testet. Ma minden Peer-Gynt a maga móriján indult el Istent keresni és minden ut a végén Isten országa felé vezet. Divatos lett újból, amit tompa agy és éles ész lémosolygott, az istenkéresés. A cisz-moll négyes első bevezető ütemei nem várathatnak már magukra soká.

Irta: Dr. Aixinger László

Vannak n©v©k, melyek felbőszítenek. Valakit például nem Istvánénak hívnak, hanem Itsvánfinak, nem Kovácsnak, hanem Govácsnak, nem Vajdának, hanem Vadjának- Az ilyen nevek — úgy tetszik — áprilist járatnak velem, ugratnak, szánt szándékkal bosszantanak. Kancsalul tekintenek felém, aztán markukba röhögnek. Alattomos nevek, nem őszinték. Lassanként megtanulom őket, belenyugszom a változhatat-lanba, de éjszakánként visszatérnek, rám fintorognak, bo- hókásan csiklandoznak, véresre gyötörnek, nem hagynak aludni. Gyűlölni kezdem viselőit. Amikor személyesen is megismerkedem velük, rájövök, hogy nincs igazam- Ezek a szerencsétlen, jobb sorsot érdemlő emberek többet szenvednek nevük miatt, mint én. Szinte bocsánatot kérve mutatkoznak be. Tudják, hogy a 'következő pillanatban már kénytelenek lesznek helyreágazitani Féléletük abban lelt el, hogy egy félreértést igyekeztek eloszlatni s azt magyarázhatták. hogy ők voltaképp nem azok, akinek gondoljuk, hanem merőben mások- Kimerültén és szerényen állanak előttem, mint a testet öltött nyelvbotlások, mint az eleven tollhibák. Érzik, hogy nevük áldozatai s rajtuk már nem segíthet soha senki.

III.

A buta ember

A buta ember jön velem szemben. Mát te gyek? Lámpaláz fog el ée szivem kalimpál. A világ legnagyobb lángelméje se hoz oly zavarba, mint ő- Félek attól, hogy szeret, hogy egy véleményen van velem, hogy reám kacsint és bizalmasan fülembe súgja, hogy •nekünk kettőnknek a jövőben össze kellene tartanunk. Ha megdicsér, végem. De attól is félek, hogy gyűlöl, mert valami vak romboló erőt sejtek benne, mely csak aiz elemek sötét haragjához hasonlítható. Ha nem méltányol, szintén végem. Tehetetlen vagyok. Szeretnék eltűnni, a föld alá süllyedni, megsemmisülni. Előre köszönök, végtelen tisztelettel emelem meg kalapom s máris tovább vágtatok, hogy alkalmunk se legyen beszélgetni- Utána sokáig furdal a lelkiismeret, vájjon helyesen cselekedtem-e. Homályos, izgatott, szenvedélyes lelki kapcsok fűznek hozzá. Ennek alapián megértem, hogy a bu tasáz miért jut vezető szerephez minden üti a földön. A butaság nagyhatalom.

IV.

Tanács

Az Lró igy szólt:

— Sohase beszélj készülő Írásaidról, még csak egy célzással sem. Végire amikor irsz,

val bir, amelyek minden korokban az embert kisegítették abból a materializmusból, amelyben a lélek megfeneklett. Revelálja Istent — az ördögön át. Ez újszerű és modern a szó pszichológiai és szociológiai értelmében ée amint a vallás is az ördögi kisértést tanitjá (amely a neokatolikus irodalomban döntő szerepet játszik), úgy ebben a regényben is az ördög az, aki ágál. tervez, kisért és szálakat bogoz, Isten pedig hallgat, nem nyilvánítja, ki magát, az ember bármennyire hangosan és panaszosan hívja: Jób tragédiája ismétlődik meg. Isten országa felé a szenvedéseken át visz az ut. Kolportázs és metafizika ma az élet. mindkettő oly iramú és mértékű, hogy elválaszthatatlanok. Földi Mihály ezért félretette az irodalmi elefántcsonttornyu meggondolásokat és irta, amit kolportázsos élet diktált, de úgy, hogy a benne élő metafizika, a. csillagos ég és a morális törvény telíti meg és teljesiti ki a. kolportázst.

Keressük az Istent? Ebben a regényben rohannak, szeretnek, gyűlölnek a vak emberek, és az ördög erős szálakkal fűzi össze, ami az emberi szemnek idegenül és érthetetlenül különvált: az északi sark a déli sarkba rohan, és a regény szimuitaneitásos technikája pompásan érvényesül egy merész föladat megoldásánál. Keressük az Istent, de az ördög vezet és irányit. övé a hatalom: a kisértés hatalma. Hiszen annyi már bizonyos, hogy az anyagi számítás csődöt mondott és az istenkeresést állítólag fölöslegessé tevő telített gyomor szomorúan primitív legendája szétf őszi ott. Berohard Shaw, a viiágkörüili útjáról most visszatért aggastyán végső tapasztalatait abban a megállapításban foglalta össze, hogy a civilizált népek idegesek és boldogtalanok, mig a primitív népek boldo- gak és megelégedettek. Shaw szereti a paradoxonokat, de nem gondol rá, hogy jómaga is a civilizáció raffinált eszközeinek köszönheti ezt a fölismerést, amely különben nem uj és nem eredeti: az öregur visszatért Rousseauboz, ez az egész. Persze, papíron. De még ő is, mintha elindult volna Istent keresni akkor, amikor már a Matuzsálemhez való visszatérés sem segített rajta és abban a pillanatban fedezte föl a primitivitás regeneráló áldását, amikor -lelki szükség kényszeritette arra, hogy a maga Örökkévaló részét és élete értelmét megkeresse. Nem magában kereste, hanem a világban, egy világkörüli utón: Hollywoodban a sztároknál és Indiában a joginknál, a Wa-llstreetén és Kínában —, mindenütt, csak nem saját magában. Ez is kolportázs és szimultaneikus életforma. Mennyiségeket halmozni persze egyszerű és a sok semmiből még sohasem lett Egység és az, ami örök. Földi mélyebben szánt: fölszántja az emberiség leikét és a mélyben összefüggéseket lel meg, amelyek a magasba vezérlik. Ember tervez, ördög vezet, de a végén ott áll Isten, így foglalható össze a trilógia értelme.

Egy vonósnégyes, amelynek van osztrák) magyár, szerb és cseh tagja, belekezd Beethoven cisz-moll kvartettjének az eljátszásába, (Jő az első taktus után lövés esik, a világháború

Pozsony alatt nem egyedül a közjogi, közigazgatási, földrajzi, topográfiai fogalmat értem ezúttal, hanem azt a szellemet és a 'bevált tradícióknak azt az összességét is, amelyek ezt a várost évszázadokon át jellegzetessé és értékessé tették, szükebb helyi viszonylatokban és általánosabb nemzeti, szellemi, erkölcsi, gazdasági és szociális szempontokból is.

Pozsony múltja ma mindinkább a feledés homályába vész. Az uj viszonyok, a város múltjával közösséget nem érező uj emberek, uj törekvések — mind oly körülmények, amelyek nem mozdítják elő a régi Pozsony képének és hü képének megmaradását. El is költöznek, ki is halnak a régi pozsonyiak, vagy csöndes re- zignációval — ami a pozsonyiaknak szintén jellegzetessége — elhalkul, sőt elnémul szavuk. A régi családok uj generációi sokszor már csak mint az öregek kedves hagyományát emlegetik azt, ami elődeikről reájuk szállott. Kegyelettel, talán tisztelettel is, de nem hatékony és még kevésbé átütő erővel.

Még vagyunk n-éhányan — sőt talán többen is, mint gondolnék —, akik szent- fanatizmussal csüngünk a régi Pozsony emlékein. Büsz kén közéjük számítom magamat én is, akinek ereiben anyai részről több évszázados pozsonyi vér kering. És ez is késztet arra, hogy megírjam ezeket a soraimat. A fölszóíitás, amellyel megtiszteltek, az volt: Írjak valamit a Prágai Magyar Hírlap számára a mai Pozsonyról. Nem tudtam ennek eleget tenni. Szivem szerint akartam Írni és ha szivem szerint írok, csak arról irhatok, ami valóban szivemhez nőtt-, ez pedig a régi Pozsony.

Aki elmerült a régi Pozsony emlékeibe, azt hiszem, úgy jár, mint én. Pihenést, üdülést, sok gyönyörűséget ad ez. Ezek az érzések kárpótol nak az élet sok bajáért, uj erőforrásokat nyit nak meg a további életharc részére és oly örömmel töltenek el, amelyből szívesen juttatunk mindazoknak, akik hasonlóan éreznek és gondolkoznak.

Régi Pozsony! Emlegetjük hol csillogó, hol könnyes szemmel, hol fásult lemondással, d'e már alig ismerjük. Végigsietünk a régi Pozsony alkotásai, műemlékei, nevezetességei mellett, de már föl sem tűnik ezek értéke és a hozzájuk fűződő emlékek pazar szinpompája. Lekerültek az üccákról az azok nevét szabatos rövidséggel magyarázó táblák, amelyek egy-kettőre adtak tájékoztatást. Megváltozott a város múltjára utaló sok uccanév. Csak, ha valamely nem idevaló vendégünk érdeklődő kérdéseire válaszolunk, akkor eszmélünk rá arra: be kár, hogy mindaz, amit erről, vagy arról a nevezetességről tudunk, feledésbe, veszendőbe megy.

Ugyan ki foglalkozik még ma a régi Pozsony adatainak kutatásával és föltárásával a régi pozsonyi tradíciók szellemében? Ujjunkon tudjuk őket összeszámítani, (örülnék, ha fölsorolásomat, amely teljességre nem is számíthat, kiegészíthetném.)

Amióta Ortvay Tivadar, az egykori pozsonyi jógák átférni a tudós tanára vagy két évtizede meghalt-, nincsen, aki állandóan, hivatássze- filen foglalkoznék Pozsony történetével. Ortvay érdemei e téren hervadhatatlanok. Örök kár, hogy nagy müvét, amelynek megalkotását az I. Pozsonyi Takarékpénztár áldozatkészsége tette lehetővé, csonkán hagyta. Megakadt a reformációnál. De azért Ortvay még ma is egyik fő kutföfrásá azoknak, akik Pozsony múltjával foglalkoznak. Vagy belőle meri tőnek, vagy öt egészítik ki, javítják megállapitásalt és az ő nyomdokain haladnak tovább.

Ha u-jabb egyöntetű rendszeres müvünk niims is Pozsony múltjáról, monográfiák, tanulmányok, egyes korok rajzai mégis íródnak még ma is. Ezek Erői közül hadd álljon itt néhánynak a neve.

Benyovszky Károly a pozsonyi színészetről, egyes pozsonyi művészekről kutatott föl, gyűjtött össze és örökített meg nagy szorgalommal eddig ismeretlen adatokat. Hézagpótló munkát végzett a Pozsonyhoz fűződő regék és mondák összegyűjtésével, bár ezeknek főleg germán kapcsolatait iparkodik kimutatni.

Szorgalmas és lelkes kutatója a régi Pozsonynak Csákos József, aki azonban — sajnos

— csak alig viszi a nyilvánosság elé kutatásai eredményét, hanem inkább a maga gyönyörködtetésére végzi munkáját.

Nagyszerű monográfiákat irt Kemény Lajos, a litterary gentleman-nek ez a n-emes tipusa; hivatott tolla, nagy tudása és tudósi alapossága a legkomolyabb föladatokra predesztinálják.

Hogy mennyire vonzanak a pozsonyi témák, igazolja, hogy HaiczI Kálmán dr„ a tudós sző- gyéni plébános, nemrég szintén régi pozsonyi emléket választott monográfiája tárgyául. Folytatást- örömmel várunk.

Rumlik Emil dr., aki annyi elsőrangú monográfiává! gazdagította a Pozsony múltjával foglalkozó irodalmat — sajnos —. már teljesen elhallgatni látszik. Hasonlót kell mondanunk Kováts Ferenc dr.-ról és az értékes Weyde Gizella dr.-ról, akik szintén elkerülve Pozsonyból

— legalább tudomásunk szerint —, már nem foglalkoznak azzal a témával, amely hálás elismerést juttatott nekik olvasóik táborából.

A város nagyértékü levéltárában Faust Ovidius dr. vezetésével állandóan folyik a konzerváló, rendező és kutató munka, reméljük, ennek rendszerbe foglalt eredményét is alkalmunk lesz látni.

Pozsonyi miliőből — sebtében említve — két •közismertebb regény jelent meg. A kitűnő tollú Vajda Ernő ..Nyugat kapuja" cim-ü és legutóbb, dr. Sziklay Ferenc -pompás meglátással megirt „A jöttment" cim-ü regénye. Itt említem meg, hogy Jókai regényeiben (különösen a „Magyar ná bob “-bán, Petőfi, Reviczky, Gyóni-Áchím költeményeiben sok pozsonyi vonatkozást találunk. Olyan regény azonban, amely Tho-mas Mann (Buddenbrooks), vagy Galsworthy (For- syte Saga) mintájára .belehatolna a pozsonyiak lelki vi1 ágába és erre építené föl cselekményét, még várja a megírását. Pedig érdemes volna, •ha érre vállalkoznék valaki! De — hangsúlyozom — csak az végezhet művészi munkát, aki ebbe a különleges pozsonyi miliőbe és a pozsonyi szellembe teljesen bele is tudná élni magát.

Hogy Pozsony m-ultjából mit, hogyan, kinek kellene megírnia, bajos erre nézve véleményt nyilvánítani, vagy tanácsot adni. Számtalan elő föl tétele van az ilynemű munka eredményes voltának és ezeket az előf öl tételeket nem állhat- módunkban irányit a ni.

Csak műit pitim desid-erium-ot említeni meg. hogy mennyire célirányos volna, ha Ilóman Bálintnak (A magyar történetírás uj utjai) módszere lebegne azok szemé olott is, akik Pozsony múltjával foglalkoznak. Ez a műit valóságos kincsestár, amelyből a- legkülönbözőbb gyöngyszemek garina-daszámra emelhetők ki.

Monográfiára az idén is kínálkozik alkalom, mert az Egyházi Zeneegyesiilét — a soproni után ezeken á vidékeken a legrégibb — 1938- ban éri meg fönnállásának centenáriumát. 1037-ben a Polgári Kaszinó lesz 100 eves. En-