Prágai Magyar Hirlap, 1933. február (12. évfolyam, 26-49 / 3136-3159. szám)

1933-02-19 / 42. (3152.) szám

/

i933 február 19. vasárnap.

Férfiak! Figyelem??? „Androsan“

A tudományos sexuális^hormon (neo» spermin) iecithin»preparáium, melyet már ré en keres Fáriias, erős lesz ismét Használandó löe.ítú erőltetésnél, tulizgaiotisáenál, túdolgozottságnál, stt> Kérjen tanácsot örvösétől.

Eredeti csomago ás, 24 tab etta 21 Ke,

Speciális, 38 tabletta 59 Ke, Gyógycsomagolás, 200 tabletta 135 Ke. Minden győyyszeríarbon és drogorlá an kapható, ha nem, utánvéttel küldi 5 20 Ke hozzászámitásával:

CsI. Cíiem. Labor. J. S. Langer, Praha XVI, Züorovská tf. 46,

Drogériákban és gyógyszertárakban jólbevezetett utazók felvétetnek.

Széljegyzetek a Dercr-teie

iskolareform-tervezethez

Irta: SZIXLAY FERENC

— Harmadik 'közlemény. —

színes mü nyomatban a legnevezetesebb 65 orosz ikont mutatja be és közli a mesternek az ikonokról irt nagyszabású tanulmányát. Amint az előszóból megtudjuk, a mester harminc éven át foglalkozott az ikonokkal, az orosz szellemnek ezen legközvetlenebb, legtökéletesebb és legteljesebb kifejezőivel. A hatalmas album teljesen elfogyott s az intézetben már csak könyvtári példánya tekinthető meg.

Magyar-orosz

ku.íurkapcsoZalok

A Kondakov-iiitézetuek tagjai között magyar tudósok is vaunak, még pedig Fettich Nándor, a Magyar Nemzeti Múzeum archeológiái osztályának igazgatója és Móra vésik Gyula, a kiváló magyar régész. Érdekes és jellemző, hogy a magyar régészet e kiváló művelőinek több munkáját Prágában a Rondák ov-intézet adta ki. Prágai nyomdában, prágai kiadásban került a tudományos világ elé Feííich Nándornak nagy miive a magyarországi bronzötvényekrol és nomádkori művészetről, amelynek függelékét Rartucz Lajos irta meg a mosonszentjánosi ásatások antropológiai eredményéről. A 96 oldalas monográfiát 17 tábla és 16 szövegábra kiséri. 1931-ben Gy. Rhe és Feítiek Nándor egy másik hatalmas tudományos monográfiáját adta ki az intézet német nyelven ezen a cimen: „Jutás und Öskü, zwei Grabcrfelder aus dér Volkerwanderungszeit in Ungarn.** Ebhez a műhöz ugyancsak Bartucz irt antropológiai függeléket.

Az intézet évről-év re évkönyvet ad ki „Séminarium Kondakövianum" cimen. Eddig öl kötet jelent meg, a hatodik most van előkészüloben. A világ legkitűnőbb tudósai vannak a szeminárium munkatársai sorában

s két magyar szerző értekezését [s megtaláljuk ebben a kiadványban, az egyik Vámos F.-nek tanulmánya Attila • fő táborhelyéről és fapalotájáról, a másik ér- i tekezésben pedig Móra vésik Gyula a cicákén szó eredetét kutatja- A cicáidon a bizánci udvarban használatos császári ruhadarab volt.

Az intézet titkára Rasovski dr., Kondakov- nak egyik kedves tanítványa, akinek tudományos működése rendkívül értékes magyar vonatkozásban is. Egyik monográfiája ezt a elmet viseli: Pesenegs, Torks and Berendeys in Hungária and Ruasia- Most készíti elő Rasovski dr. újabb nagy munkáját a besenyők és kunok oroszországi és magyarországi éleiéről s ebben a munkájában Rassá- nyi Nagy Lajos dr.-ral együttesen dolgozik.

Megható, hogy az intézet minden bútordarabját a Prágában élő oroszok maguk készítették a nemes cél érdekében teljesen ingyen s maguk is végzik az intézet adminisztrációs munkáit minden díjazás nélkül. Jas- will hercegnő a tisztikarban van s a pénztáros-háznagy funkcióját látja el. Az intézetben nagy és egyre bővülő szakkönyvtár ál! a kutatók rendelkezésére. A tudományos kiadványokkal felmerülő költségekéi nagyrész. ben az intézet pártoló tagjai fedezik. így a lakbért Masaryk köztársasági elnök kézi pénztárából folyósítják az intézet számára. Angol és amerikai mecénások, de az archeológiának belföldi barátai is áldoznak a tudományos cél érdekében.

Végétér az érdekes szemleut és újból ott vágyniuk a szerény szuterén lakásban, ahol közben Rodzianko hercegnő elkészítette a teát. Még gyönyörködünk a hercegnő gyönyörű por- ce1'ónjaiban és email munkáiban. Most kéeziti Fohwarzenberg Károly herceg megrendelésére a kresnni templom számára a nagykeresztet, igazi remek munka. Sorban gyönyörköd ünik az email-asztalkendÖtartókban. keresztekben, tálakban. Felejthetetlen élményekkel távozunk az estre hajló órákban a munkának ebből a tiszta és német* hajlékából.

II.

A népiskolákról szóló törvénytervezet

tg&gr Ajánlja a „Nagyasszonyt** nőismerőse'

m~ ><özt!

A törvénytervezet második része maguknak a népiskoláknak és a tanítóságnak jogi helyzetét akarja rendezni. Ez a rész még az elsőnél is mélyebben és fájdalmasabban vág bele abba a jogállapotba, mely az eddigi jogfejlődés folytán kialakult, mert egy tollvonással meg akarja szüntetni a vallásfelekezetek befolyását a népiskolai oktatásra. A felhördülést, mely ezt a tervet fogadta, az magyarázza, hogy a magyar iskolai jog fejlődése révén a népoktatás Szlovenszkón és Podkar- patszká Ruszban túlnyomó arányban éppen a a vallásfelekezetekre támaszkodott. Az arány,

— a magyar elemi iskoláikat tartva szem előtt

— az, hogy 82 állami és 59 községi elemi iskolával szemben 631 felekezeti iskola van ma Szlovenszkón — az Általános Magyar Tanítóegyesület 1932—33. évi naptárának kimutatása szerint —, vagyis az összes magyar elemi iskolák közül 8L8 százalék volt a felekezeti jellegű, 10.6 százalék az állami és 7-6 százalék a községiIia a tervezet törvényerőre emelkedik, akkor úgy az állami, mint a felekezeti iskolák a község hatáskörébe mennek át (kivételt képeznek az úgynevezett kisebbségi iskolák, melyek fölött az állam tartja fönn a teljes rendelkezési jogot) még pedig úgy, hagy az iskola ügye fölött csak a községnek és az államnak lesz biztosítva intézményesen a rendelkezési jog s a felekezetek, vagyis az eddigi fenntartók teljesen számításon kívül maradnak. Ezt a célzatot a törvénytervezetből kimagyarázni nem lehet semmiféle irányzatos kommentálással, semmiféle prognózis felállításával, hogy a közvetlen jövőben hogy alakul az iskolaügy helyzete s hány felekezeti iskola marad meg, mint egy-egy község egyedüli iskolája, „nélkülözhetetten“ gyanánt. Az egyházközségeknek a tervezet csak azt a kötelességet biztosítja, hogy azok kötelesek az eddig az iskola fenntartására fordított összegeket az államnak heszolgáltatni, hogy ezek a tanügyi költségek részleges fedezetéül szolgáljanak, ezzel a kötelességgel szemben a tervezet semmi jogot nem nyújt az egyházközségeknek, legföljebb annyit, hogy az iskolatanácsokba tagok gyanánt a í'eiekezetekhez tartozók is beválaszthatok, de csak mint magánszemélyek s nem mint a felekezetek vagy egyházközségek képviselői. A tervezetnek ezek egészen világos és félremagyarázhatatlan pontjai s az egyhangú tiltakozást a tervezet ellen az magyarázza meg, hogy ezt a célzatot mindenki első olvasásra megértette. A többi rendelkezés olyan, hogy magyarázhatom igy is, úgy is, hogy a törvény applikálása az életre teljesen attól függ, ki, milyen szándékkal veszi kézbe a rendelkezési jogot, ki, hogyan használja ki a törvény nyitott ajtói közt a lehetőséget.

'A tervezet ezen második részét kellőleg megvilágították mások, csak azokra a pontokra szeretnék rávilágítani, melyek elkerülték az eddigi magyarázók figyelmét.

Legelsősorban feltűnt nekem az „iskolakörzet" és „iskolaközség" szavakkal való játék, mert nem tudom másnak venni, „Az iskola község hatáskörébe tartozó minden nyilvános iskolának meghatározott körzete van. Az iskolaközség hatáskörébe tartozó nyilvános iskola körzete annak az iskolaközségnek a területe, melyben az iskola van" — mondja a tervezet. Ezt nem értem. Egy község nem lehet körzet, a körzet szónak ott volna értelme, ahol több közelfekvő község tart fenn az egyikében közös iskolát, melyet a körzet, vagyis a többi községek gyermekei is látogatnak.

De mi az az ,,i s k o 1 a k ö z s é g“, aminek a hatáskörébe utalja a tervezet az iskolákat s ami igy az egész törvény alapja akar lenni A.z eddigi felfogás szerint az a község, melyben iskola van, kapta az „i s k o 1 a“ szót mint előtét j e l z ő t, szemben azon községekkel, melyekben iskola nincs. Az „iskola-község" tehát csak egy jelzői összetétel, de nem meríti ki a jogi személy fogalmát. Az „iskolaközséget", mint a jogi személy fogalmához szükséges fizikai személyekből álló, egy- célu közösséget megérteni nem tudom. Az „egyházközséget" igen. Egy politikai községben lehet egy vagy több egyházközség, aszerint, hogy hány felekezet bir benne szervezettel és vagyonnal. Ez csak a legritkább esetben kongruens a politikai községgel a lehet, hogy az egyik községben élő felekezeti szórványok egy másik községiven élő egyházközségnek tagjai mint „filiális" vagy mint egyének.

De ki lesz tagja az „iskolaközség"-nek? Akinek nincs tanköteles gyermeke, az már nem? Még homályosabb az „iskola", mint jogi személy fogalma, pedig ez is szerepel a tervezetben, mert az „iskolaközség" hatáskörébe átmenő iskolának (?) meghagyatnak az iskolaközség hatáskörébe való helyezés előtt használt épületei stb.“

A nélkülözhetetlen és fölös iskolák kérdését nemcsak az — állítólag — tendenciózus egyházi beállítás, de a törvényt különben nagy szimpátiával fogadó tanítóság is éles kritikával fogadta. Az Általános Magyar Tanítóegyesület hivatalos lapja, a Magyar Tanító (Í933. évf. 3. sz.) is „a leghatározottabban tiltakozni kénytelen a javaslat ama szakasza ellen, mely megengedi annak lehetőségét, hogy ha valamely községben 30 oly tanköteles van, akiknek szülei a már nélkülözhetetlennek nyilvánított felekezeti iskolába nem akarják járatni a gyermekeiket, ott uj iskola létesítendő-" Hol itt a logika — kérdezi —, ha a községben fölöslegesnek minősíthetők azon iskolák, melyeknek nincs 200 tanulója s ugyanakkor lehetővé válik, hogy 30 gyermek számára nélkülözhetetlen iskola alapi'ttassék? Ez nemcsak az egységes társadalmi felfogású iskolaközösség, de az egységes pedagógiai vi- lágiszemléletű tanítóság megsértése is volna..." „Azt akarja a törvény — Írja tovább —, hogy az unifikáció csúfos megszégyenítéseképpen kétféle erkölcsű nemzedék kerüljön ki az általa kreált iskolákból, amelyekben már a pedagógusok is különböző elvek és mértékek szerint gyakorolják a pedagógiát?... Ne legyen a törvényben egyetlen homályos pont sem, mert az homályos következtetésre ad okot cs jogot!**

A tanítóság ezen állásfoglalása két dologra hivja fel az objektív kritikus figyelmét: először arra, amit tudtunk azelőtt is, — de itt is leszögezni kívánunk —, hogy a magyar tanítóság komolyan, felelőssége tudatában a pedagógusokhoz méltó erkölcsi magaslatról nézi a hivatását, mert még a tervezetben kilátásba helyezett státusrendezés sem készteti föl tétlen meghódolásra s a javaslat kritika nélküli elfogadására. Másodszor arra, hogy a törvénytervezet taglálásánál nem szabad elhanyagolnunk a magyar tanítóság érdekeit s a tervezetben rejlő nagy veszedelem égető volta mellett sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a merev s a reformot teljes egészében visszautasító álláspont igen kön yen azt a látszatot keltheti, mintha az egyházi és politikai érdekeltségek teljesen elhanyagolnák a magyar tanítóság személyi és kari biztonságának a kérdését.

Ezt a kérdési szeretném tehát egy kissé megvilágítani.

A tervezet szerint a népiskolák közül nyilvánosaknak csak az állam, vagy az állam ős a község által közösen fenntartott népiskolák lennének tekinthetők, minden más iskola, tehát a felekezetiek is magániskolák. Ha a törvénytervezet éle és oélsala nem irányul a felekezetek ellen, — ahogy a tervezet alkotója és kommentálói állítják —, miért zárja ki a tervezet azt, hogy az állam és egyházközségek is tarthassanak föl közösen iskolákat? Ez lenne a fejlődés, az egészséges reform-evolúció igazi haladó lépése, mert támaszkodnék a mai jogállapotra, melyben —de facto — az állam és a felekezetek tartják fenn az iskolákat nyolcvan százalékban.

Az eddigi helyzet ugyanis úgy alakult ki,

— természetes fejlődés utján —, hogy régebben — dologi és személyi kiadásaiban is — kizárólag az egyházközségek által fenntartott iskolák költségeinek egy részét, a személyi kiadások, igaz, legnagyobb hányadát az állam vállalta át, mert az egyházközségek az állandó, tehát nem emelkedő birtokállományuk, teljesítőképessége mellett nem bírták el a pedagógiai igények, a korszerű haladás által előállott kiadási többletek fedezését.

Az egyházközség építette és tartotta fenu, reudezte be az iskolákat s a tanítói ellátásra

— a készpénzfizetés mellett — birtokállomá- nyából földet hasított ki. Ahogy fogyott ennek a vagyonnak a hozadék-értéke, olyan mértékben kellett az államnak a tanítói személyzet fizetését az úgynevezett államsegély utján kiegészítenie.

A kérdés azon fordul meg, hogy az állam- hatalmat képviselő kormányhatalom ezt a fi- zetéskiegészitést a népmüvelödés és kultur- haladással szemben érzett elemi kötelességének látja-e, vagy kegynek, jótékonyságnak

fogja-e® föl, amelyet megtehet, de amire nem kötelezhető.

És itt látom a tervezetben megnyilatkozó antákullurális álláspontot, hogy a felelős té- uyezők az állami hozzájárulást a népoktatáshoz az utóbbinak tüntetik föl már másfél évtizede!

Kétségtelen, hogy a tanitói ellátmányok ilyen két forrásból eredő utalása ma bizonytalanná teszi a nem állami tanítók helyzetét, de csak azért, mert ezt a csehszlovák kormánytöbbségi politika kezdettől fogva, nem az állam érdekében is tett szolgálatnak jogos és megérdemelt ellenériéke gyanánt fogta föl, de kegynek állította be, amelynek fejében a tanítótól a tanitói hivatáson felül, sokszor a pedagógiától független szolgálatot is, de legalább pá-rbér te lemben vett „lojalitást" követelt. Ez a tény károsan befolyásolta a tanítóságnak nem hivatalos, de hivatásszerű .működését is, az iskolán felüli népművelés terén, mert a tanító sohasem lehetett biztonságban, hogy az ilyen működést, — ha teljesem politikamentes is —, hogy könyveli el az államhatalmat közvetlenül reprezentáló tanfelügyelője.

Már most a törvénytervezet kilátásba helyezi, hogy ezt a bizonytalanságot megszünteti, vagyis az eddig letagadott kötelességet intézményesen elváílaltatja az állammal, ha a lakosság közületei, legelsősorban a legjobban érdekelt felekezetek lemondanak az iskolakérdésbe való beszólás jogáról.

Itt van az az adás-vételi háromszög — amit föntebb említettem —, adok a tanítóságnak jogbiztonságot, teljes értékű gazdát az államban, ha a fclekezefektői elvelletem az eddigi jogokat, elvethetem a vagyonuk fölött a rendelkezési jogot.

Ez a tendencia, mely eddig csak burkoltan volt meg a tervezetben, a maga leplezetlen valóságában nyilvánvalóvá lett Dérer miniszternek a püspöki kar állásfoglalására adott válasznyilatkozata által (Lásd: P. M. H. II. 10.); a nem állami tan Lóság egyetemét érintő fenyegetéssel látta jónak felállítani a „vagy-vagy“-ot.

A tanítóság személyi és kari biztonságát rendkívül fontos szempontnak Ítéljük általában a kisebbségi magyar kultúrának, az iskolában és az iskolán kívül folyó népművelésnek az érdekében, de ezt összefüggésbe hozni a felekezeti jellegű, tehát valláserkölcsi alapon nyugvó népoktatásnak gyökeres kiirtásával s a magyar tanítóságot az eddigi alkalmazói s a kisebbségi és vallásfelekezeti érdekek ellen kijátszani, ezzel éket verni a kisebbségi kulturérdekeltségek és legfontosabb szellemi-munkás társadalmi rétege közé, ez politikai kortestaktika. Dérer miniszter talán arra számított, hogy a másfél évtizedes bizonytalanság, a tanítóság feje fölé akasztott Damokles kard annyira demoralizálta már a magyar tanítóságot, hogy a személyi biztonság ígéretén megveheti az eddigi munkaadójuktól való teljes elszakadást? Az egész pedagógiai és iskolaközigazgatási jogfejlődés folytonosságáról való lemondást?

Azt hiszem, csalódik a törvény tervezője, mert ha az égető veszély ellen való elementáris tiltakozás eddig ott fogta is meg a dolog végét, ahol a legközvetlenebbnek látszott a veszély: a tervezet alapél vénél és legélesebb tendenciájánál, a magyar tanítóságnak nem szabad ezt oda félreértenie, mintha a magyar kisebbségi társadalom egyeteme nem állana a magyar tanítóság személyi és kari érdekeinek háta mögött.<De ezt alku tárgyává tenni nem engedheti. Az államhatalomnak kötelessége átvenni a jogok és vagyon fejében a terheket, kötelességeket is, hogy ezt eddig nem tette meg, hogy a kormány ajándéknak, „előlegének fogta föl a tanitói államsegélyek folyósítását, azért ma — őszintén szólva — nem lehetünk felelősek.

Kétségen felül áll. hogy a népoktatás ügye alapos reformra szorul, de Dérer miniszter reformtervezete, — mely az eddigi jogállapot teljes lerombolása után akarja kiépíteni a „modern", „progresszív", internacionális lát- szatu. de lényegében csehszlovák nacionalista jellegű kulturszervezetet —, még tárgyalási alapnak sem fogadható el. Itt egy évszázadok óta kifejlődött jogrendről van szó, mely Szlo- venszkó őslakosságának lelkivilágán alapul s mely részben ezt a lelkivilágot kialakította. E lelkivilágnak alapja a valláserkölcsi gondolat, stilusa az ezen alapgondolattal összhangzó, vallásosságon alapuló erős nemzeti öntudat. Ezt az élettemplomot lerombolni és helyébe „konstruktív stílusú" betou-üveg palotát épiteni nem engedhetünk.

Mára —természetesen — csak addig futhattunk el, hogy az ellenünk irányuló offen- zivának egész politikai erőnkkel igyekszünk ellenszegülni. Ez a negáció nem elégíthet ki. Módját fogjuk ejteni, hogy pozitív irányban is kifejtsük a szükséges reformról a magunk elgondolását s előre ígérhetjük, hogy ebben is az evangéliumi elvet fogjuk szem előtt tartani: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, de adjátok meg az Istennek, ami az Istené!"

'"é Nagy Képes Naptárunk- - - — .• ll■■■l^ ¥-l iiwr ifinrrrritifri

expedieós és por’óköl'sége fejéten 5.— (öl) koronit igen tisztel1 előf zetőiG bélyegekben is beküldhetik kiadóhivala'uiGhoz, Praha, Panská 12

8

VJ.. MSB