Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-20 / 16. (3126.) szám

1933 január 20, péntek. ^RS<M HinLSP 3 MíShall BMm M<M! szenátor Szerda reggel rosszabbodás állott be állapotában s trombózis kfivetkeztáben este negyed 8 árakor elhunyt — Országos részvétet vált ki a népszerű törvénykező halálának híre A szenátor holttestét pénteken délután féluégy érakor szentelik be a Szent András temető halottasházában kilábolnia a eulyos bajból. Szerda hajnalra azonban újabb komplikáció következett be, amellyel a teljesen legyöngült szervezet már nem tudott megbirkózni. Böhm utolsó érái Kezelőorvosai: Aich Nándor dr. volt főorvos | és Lóránt Aladár dr. tegnap délután még egy konzíliumot tartottak és minden lehetőt elkö­vettek Böhm Rudolf életének megmentése, érde­kében. De már nem volt segítség. Délben meg­látogatta Vámossy István dr. nyug. főorvos, az országos kcresztényszocialista párt volt orszá­gos aielnöke. Délután negyedhat óra körül bent volt még a betegszobában Szilárd Marcell dr. ügyvéd, akitől a haldokló hoe&zu kézszoritással búcsúzott el. Eszméletének utolsó pillanataiban feleségét ölelte át s igy vett búcsút az élettől. A betegszoba mellett órák hosszat ott tartóz­kodott Arkauer István főszerkesztő, a megbol­dogult szenátor egyik leghűségesebb barátja. A déli órákban egy-jezsuita páter, a pozsonyi rendház gond-i nők a, meggyóntatta, megáldoztatta a szená-! tort és föladta rá az utolsó keneíet. Látható örömmel és hálával fogadta az egyház! szolgájának vigasztaló szavait. Este negyednyolc órakor, amikor á halál be­következett, a ha'dokló ágyát megtört lélekkel vették körül Böhm Rudolfné, két kismacskája, Aich Nándor dr. kezelőorvos és az ápolásban segédkező apáca. Pozsony, január 19. (Pozsonyi szerkesztő - ségünk telefon jelem lése) Böhm Rudolf sze­nátor, volt országos pártigazgató halála első­sorban az országos keresztényszocialista pártot mély gyászba borította. Esterházy Já­nos országos pártelnök, aki tegnap Kassán tartózkodott, megszakította keletszlovensz- kói körútját és pénteken reggel Pozsonyba érkezik. Az országos pártelnök a hir vétele után azonnal táviratban fejezte ki őszinte részvétét a gyáézoló családnak és felajánlot­ta a nehéz órákban a párt odaadó támogaíá­[ sát. A pártközpont a szenátor haláláról azon­nal értesítette táviratilag Szüllö Géza dr. képviselőt, a parlamenti klub elnökét és a párt valamennyi törvényhozóját. Az orszá­gos pártelnök kíséretében utazó Aixinger László dr. országos pártigazgató ,is Kassáról nyomban visszatért Pozsonyba. Ma délelőtt Neumann Tibor dr., a párt országos al- elnöke, a pártközpont tisztviselői karának az élén megjelent a gyászházban és tolmá­csolta az egész pártnak, elsősorban a párt­központnak mélységes fájdalmát és rész­vétét A Ventur-ucca 9. számú házra, amelyben a pártközpont székel, kitűzték a gyászlobogót. Még ma délelőtt a pártközpont a párt nevé­ben a következő gyászjelentést adta ki: „Az országos kcresztényszocialista párt mély­séges fájdalommal és mérhetetlen megrendülés- sei jelenti, hogy Böhm Rudolf, pártunk általáno­san tisztelt és nagyrahecsiilt, mindnyájunk által szeretett szénatom, az őslakosság ügyének lanka­datlan vezető harcosa, folyó hó 18-án, szerdán este Pozsonyban, életének 49-ik évében, Istenbe vetett hittel, hosszú szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után, elköltözött az élők sorából és lelkét visszaadta az Urnák. Az országos kcresztényszocialista párt kima­gasló bajnokát, nagy tevékenységű fáradhatatlan harcosát gyászolja az e’hunytban, akinek kitűnő tehetsége, példás működése, ernyedetlen szorgal­ma és önzetlensége pótolhatatlan veszteségünk. Példaadása mindnyájunknak világitó fáklya. Hűlt tetemeit folyó hó 20-án, pénteken délután fél 4 órakor szentelik be Pozsonyban a Szent András temető halottas házában és ntána Buda­pestre szállítják. Emlékét kegyelettel őrizzük szivünkben! Pozsony, 1933 január 18.“ A részvét Böhm Rudolf halála úgy Pozsonyban, mint Szlovenszikó- és Rus zinszkó-szerfo mindenütt VEGYÜNK. ra keverünk* toziíleitünk 20 dkg. OTSj! örjj cukrot. c»omsgoejke Dr. Out­kar-falu vanllllníukrot, agy kávét 'fijr' Citromot vagy rumot, vagy '/» Uva- wSgsípr Becske Dr. Outkur-félu clfrotiritO átalolajat, 4 fojátt, Vt-’/í Mer táját ét végül az I cttftnagoctks ÉS MOST KÉSZ A LEGJOBB ral kavart Vs kg. Iltilal. Ha min­déi jóf ef van kavarva/ 10 dkg. mazsolát teszDnk móg hozzá ás • masstáf a vajjal kikant formába Sntjük. Jó fQtnál f óráig sütjük. ÉS MOST KÉSZ i A LEGJOBB I nagy megdöbbenést és mély részvétet kelteit. Az özvegyet igen sokan személyesen keresik fel részvét.látogatásaikkai, azonkívül már az első órákban a részvéttáviratoknak egész tö­mege érkezett a családhoz. Részvéitáviratot küldött többek között Szent-Ivány József kép viselő, a magyar nemzeti párt vezére, Sou- kup Ferenc dr., a szenátus elnöke, a kassai keresztényszocialista pártközpont, Tost Lász­ló, a párt főpénztárosa, a Prágai Magyat Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala slb stb. Személyesen fejezték ki részvétüket déli órákban Giller János dr- magyar nem­zeti párti és PetráSek Ágoston országos ke resztén y szocialista párti tartomány gyűlés képviselő. A budapesti Kerepesi temeHAber helyezik orSk nyugatomra Böhm szenátort Az elhunyt szenátor holttestét ma délutá’ szál Atották áit a Grössling ucoM gyászikázbé a Szent Andráe-temetö halottasházába, ahol beszentelési szertartás pénteken délután f négy órakor megy végbe, a be-Szentelés úté a koporsót Budapestre szállítják, ahol a Kor pesi temetőben fogják örök nyugalomra h lyeznl Sfihstog Oltó Berürien Berlin, január 19 Habsburg Ottó tizennégy nap óta Berlinben tartózkodik. Pereira bárónál lakik, aki kijelentette, hogy Habsburg Ottó ki­zárólag tanulmányi szempontból tartózkodik a német fővárosban, ahol doktorátusra készül. Habsburg Ottó „Bar hercege11 nevet vette fel az inkognitóban. Társaságában tartózkodik főud­varmestere, Degenfeld gróf. Ottó főherceg ber­lini tartózkodása nincs összeköttetésben politi­kai dolgokkal. Pereira báró vendége teljesen visszavonultan ÓL Mim'i HusieSIiii Ural Prága, január 19. Prágában és a köztársaság többi részén tegnap és ma olyan hirek terjedtek el, hogy Mussolini olasz miniszterelnök ellen merényletet követtek el. A Stefani olasz hivata­los sajtóügynökség ma közli, hogy a hir minden alapot nélkülöz. Mussolini miniszterelnök egész­séges, jól érzi magát és a korporációk nemzeti tanácsának ülésén Rómában ma elnökölni fog. A magyar nemzeti pirt körzeti választmány i ülése Ipolyságon Ipolyság, január 19. Kedden délelőtt a ma­gyar nemzeti párt Ipolyságon nagyszabású kör­zeti választmányi ülést tartott, amelyre — da­cára a rendkívüli rossz időjárásnak — a kör­zethez tartozó legtávolabbi községek is elküld­ték megbízottaikat. A gyűlésen megjelent Füssy Kálmán szenátor, Koczor Gyula országos párt­igazgató és Salkovszky Jenő dr. tartománygyü- lési képviselő is. Füssy Kálmán szenátor hatá­sos beszédében beszámolt a párt parlamenti mű­ködéséről és ismertette az általános politikai helyzetet. A találó hasonlatokkal bővelkedő be­széd nagy tetszést váltott ki a hallgatóság kö­rében. Ezután Koczor Gyula országos pártigaz­gató emelkedett szólásra, ismertette a párt uj munkát érvét és rámutatott azokra a munkale­hetőségekre, amelyeket a kisebbségi magyar­ságnak feltétlenül ki kell használnia, ha tovább­ra is meg akarja őrizni anyagi és szellemi érté­keit. SalKovszky Jenő dr. tartó mán ygyülési képviselő tartalmas beszédében foglalkozott a mai helyzettel és rámutatott azokra a súlyos sérelmekre, amelyek megbénítják az ipolyvölgyi magyarság életét. A lelkesedéssel végighallga-1 tott beszédek után Jády Károly körzeti titkár mondott beszámolót a titkári iroda működésé­ről, majd a választmány több aktuális kérdést beszélt meg. Tízezer tanterem hiányzik Sziovenszkó iskoláiban I néonev&’ésissri költségvetést tárgyalja a képvise'.őfóáz kültsésvetési bizottsága Prága, január 19. A képviselőhöz költség- vetési bizottságának kulturális vitájában fölszólalt Hokky Károly ruszinszkói keresz- lényszocialista képviselő, kinek beszédét technikai Okból lapunk holnapi számában fogjuk ismertetni. Hackenberg német szo­ciáldemokrata képviselő kijelentette, hogy a Dérerdéle iskolakor vek nem elégítik ki, mert az egyháznak az államtól való elválasz­tása annyit jelentene, hogy az iskolákból teljesen kiküszöbölik a hitoktatást. Simm német nemzeti szocialista kifogást emel az ellen, hogy az iskolaügyi költségvetést min­den évbon csökkentik. Felsorolja a németek iskolaügyi panaszait, majd bejelenti, hogy pártja hajlandó tárgyilagosan foglalkozni az iskolaügyi minisztérium uj reform terveivel, azokat esetleg támogatni is, habár ezek nem képezik a párt céljait. Schollioh német nem­zeti párti kevesli a kölíségvetősben a diák- gondozásra, a műemlékvédelemre, az iroda­lom támogatására fordított tételeket. Kifo­gást emel az ellen is, hogy a cseh kisebbségi iskolákra két millió koronával többet adnak ki, mint tavaly. A cseh kisebbségi iskolákra ■eddig összesen 946 millió koronát adtak ki. Közel 7000 német gyermek látogat cseh is­kolát, ezzel szemben csupán 1600 cseh gyermek német iskolát. Goldsiein zsidó nemzeti párti a ruszinszkői zsidóság iskolaügyi követeléseit tolmácsolja és azt kívánja, hogy a héber gimnáziumot ál­lamosítsák. A délutáni vitában Pckárek cseh ipáros- pár M az ipari szakiskolák kérdésével fog­lalkozóit, maid IVIojto szóvák néppárti a szlo­vák iskolák kérdésével és elsősorban pa­naszt emelt az ellen, hogy kevés a tante­rem. Statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy 7—10 000 tanterem hiányzik SzJorCnszkón. A szlovák néppárt már benyújtott törvényja­vaslatot szlovenszkói iskolaalap létesítésére | vonatkozólag, de ezt még nem valósították ! uieg. A nem állami iskolák fenntartói legalább is oly mértékben teljesitik kötelezettsé­geiket, mint az ál ami iskolák vezetői, mindamellett igazságtalanul járnak el a felekezeti iskolákkal szemben. Az államfői. du'iat óta 1931-ig SzIovenSzkó 242 feleke­zeti iskolát vesztett el. Majd a pozsonyi egyetem kérdésével foglal­Fehér fogak: Chlorodonf kozott és végül kérdést intézett a miniszter­hez, miért nem írják össze Szlovenszkón az iskolaköteles gyermekeket. Lapzártakor a vita tart, Dérer miniszter minden valószínűség szerint csak a késő esti órákban fog beszélni. Külügyi problémákat tárgyalt a minisztertanács Prága, január 19. Tegnap késő délután minisztertanács volt, amelyen Benes külügy­miniszter jelentést tett az aktuális nemzetkö­zi és külpolitikai problémákról különös te­kintettel a gazdaságii, pénzügyi és kereskede­lempolitikai kérdésekre. A miniszterlanács a külügyminiszler jelentését hosszabb és részletes vita után tudomásul vette. A minisztertanács jóváhagyta a villamos­körték megadóztatásáról szóló törvényjavas­latot és Csehország 1933. évi költségvetési előirányzatát. A római állandó nemzetközi mezőgazdasági intézethez bizottsági tagul Chvalkovsky dr római csehszlovák követet nevezte ki. Tudomásul vette a gazdasági mi­niszterek jelentését és utasítást adott az ér­dekelt minisztereknek, hogy a szükséges be­ruházási javaslatokat a legsürgősebben dol­gozzák ki, j Vihar egy íöriénetmi dráma körül Bécs, január 19. A Josefstadter színház tár­sulata január 24-re tűzte ki vendégszereplését a Raymund-szinházban, ahol Duscbinsky szín­darabját, Kaiser Franz Josef I. von Oester- reich-t vették műsorukra. A bemutató előadás előtt a történelmi színjáték ma is élő szereplői valóságos rohamot intéztek a színház igazgató­sága ellen. Először Scbratt Katalin jelentkezett kifogá­sával, az előadás betiltását kérte azért, mert teljes névvel szerepeltetik őt a drá­mában. amikor a színház hajlandónak mutatko­zott Sehratt Katalint leánynevén szerepeltetni. Berchtold gróf eredeti szerepén szintén változ­tatni kellett. A darab utolsó jelenetében Berchtold gróf erélyesen hangoztatja, I ogy háborút kell in­dítani, különben Ausztria menthetetlen. Ezt a kijelentést az érdekeltek beavatkozása után törölték. Ferenc Ferdinánd színpadi alakja ellen fia, Hohenberg herceg emelte föl tiltakozó szavát, mire meghívták a színdarab próbájára, hogy meggyőződjön a panasz alaptalanságáról. Az alak úgy van megmintázva, hogy Ferenc Fer­dinánd fia nem ta’álhat semmi megütközni valót rajta. Végül Polzer gróf, Ferenc József volt ka- binettfönöke, a Neues Wiener Journal hasábjain jelenti be tiltakozását a darab torténethamisiíásai ellen. A 6zinház igazgatósága reméli, hogy sikerül az előadás utjából minden akadályt elhárítani. — Gázzal megmérgezte magát Scköpflin buda­pesti postatanácsos. Budapesti eaerkeeatőségünk te­lefonálja: Ma éjszaka Sahöpflin Dezső postaiamé­osos, Schöpílún Aladár, az ismert író teetv érbátyja lakásán kinyitotta a gázcsapot és reggelre meghalt. Az öngyilkosság oka ismeretlen. — Őrizetbe vettek két kassai fakereskedőt. (Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Megle­petést keltő letartóztatásokat eszközölt ma a kas­sai rendőrség. Néhány nappal ezelőtt névtelen feljelentés érkezett a hatóságokhoz, amely külön­féle manipulációkkal vádolta meg Lrfkovite Fe­renc ismert kassai fakereskedőt. A névtelen felje­lentés alapján nyomozás indult nmg. Lefkov ts Ferenc lakásán házkutatást tartottak, átvizsgálták üzleti levelezését, majd beidézték a rendőrségre. Kihallgatása után őrizetbe vették. Ez üggyel kap­csolatban eljárás indult meg Lefkovits veje, Glück Lajos fakereskedő ellen is. A rendőrség öt is őri­zetbe vette a tanúkihallgatások befejezéséig, illet­ve az ügy tisztázásáig. Pozsony, január 19. (Pozsonyi szerkesztő ségünk jelentése.) A csehszlovákiai magyar kisebbség alig kísérte el utolsó útjára két nagy halottját: Blanár Béla tartománygyülési képvi­selőt, Kassa utolsó magyar polgármesterét és Péter Mihály református püspököt, máris újabb nagy gyász és valósággal pótolhatatlan veszte­ség érte: Böhm Rudolf országos keresztényszo- cialisíapárti szenátor súlyos szenvedés után Po­zsonyban szerdán este meghalt. Reszket a toll a kezünkben, amikor e sorokat írjuk. Böhm Rudolf betegágya fölött hetek óta aggódó lélekkel virra&ztottunk. Mintegy három hónappal ezelőtt súlyos betegség támadta meg erős szervezetét. Epekőbántalmak után kétol­dali tüdőgyulladás, majd pedig tífusz lépett föl. Az utolsó napokban kissé javult az állapota, mig szerdán reggel hirtelen rosszabbodás állott be, trombózist kapott s este negyed 8 órakor ee ész napos szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Böhm betegsége Böhm szenátor november óta betegeskedett. November közepén a budapesti Herczog-klini- káu megvizsgáltatta magát. Epehólyaggyulla­dást állapítottak meg s ez ellen a klinikán ala­pos kúrának vetették alá. December 6-án visz- szatért pozsonyi otthonába, itt napról-napra sú­lyosbodott állapota. Előbb kétoldali tüdőgyul­ladást állapítottak meg, két hét előtt pedig tí­fusz lépett föl, de a leggondosabb orvosi keze­lés és feleségének önfeláldozó ápolása már-már azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy sikerül

Next

/
Oldalképek
Tartalom