Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-19 / 15. (3125.) szám

'l'jft&űAl'i v tÁ&xkA&t'H JL UüA& lm január 19, csütörtök, WMBfSSB2KUSBBOBtSKtBBBBBBSBBSSKtKBBBBSŰBBBtL^J Harcba szádunk a bitvallásos iskolákért! Irta: DOBRÁNSmY JÁNOS, nemzetgyűlési képviselő ja át az állaim az iskoláik terheit, de a több­ségi híveknek adja vissza az iskolákat még oitt is, ahol azok reájuk nézve már elvesztek. Ez a reform egyúttal magával hozná tanító­ságunk számára a. teljes egyenjogúságot: íi- zebée, előléptetés, szolgálati idő és myugdij- j oigesuLtiság tekin teltéiben. Köiveteljüik a hollandi rendszert minden vallásfelekezet számára. Eszerint az állam joga és kötelessége volna az iskolák fenntar­tása és ellenőrzése, az egyházaknak viszont joga és kötelessége volna az elveik szerint való valláserkölüsös és álíaimihü 'nevelés min­den iskolában. A Dérer-féle. iskolaügyi tervezettel szem­ben tehát meg 'kell alkotnunk valamennyi vallásfelekezet, bevonásával az ellen javaslatot s ennek minden vonalon a legnagyobb pro­pagandát kell csinálni. Ennek a propagandá­nak a parlamentiben nemcsak a kimondottan keresztény Irányzatú törvényhozókra, hanem más polgári pártokra is ki kell terjednie. El­sősorban azonban a legszélesebbkarii közvé­leményt kell bevonnunk mozgalmiunkba. A hitüJkihöz rendületlen hűséget tanúsító szlo­vén szkói tömegeket fel kell világosi tárnunk arról, 'hogy itt van az ideje annak, araikor a nagy összefogással meg lehet változtatni a kultúrpolitika eddigi nyomasztó irányát s -minden különös megterheltetés nélkül ér­vényt lehet -szerezni az egyházak tanszabad­ságának. A békének egyik sarkalatos feltétele, hogy az egyház és az állam koordinációja megtar- tassék a legteljesebb egyensúlyban és épp ezt a. koordinációt bolygatja meg a Dérer-féle tervezet, amely az egyházaka t legfőbb hivatá­suk, a lélkek vallásePkölcsös nevelése terén kívánja alárendeltséigii viszonyba juttatni. Magyar kutató a Brazíliában eltűnt Fawcett ezredes nyomában A titokzatos „zö:.d pofi©!" legendája — A kegyetlen, iérfigyBlölő amazonok köztársasága — Jaj a foglyodnak — Az óriás smaragdok hazája Budapest, január 18. Nemrég kire érkezett, hogy sajógötnöri Gömöry Oszkár, áld Madách Imré­nek rokona, Fawcett ezredes feleségének föl­kérésére, kutatcutra indul Brazília titokza­tos rengeteg-erdőibe, hogy fölkeresse a hat évvel ezelőtt eltűnt an­gol utazó nyomait. S bár már korábban elter­jedt a kire, hogy Fawcett. ezredest és kísérőit a bennszülött vad indiánok legyilkolták, mégis lehet alapja annak a föltevésnek, hogy­Fawcett életben van, de valahol fogságban tartják. Gömöry Oszkár már többször bejárta Braziliát és jól ismeri azokat a tájakat, ahol Fewcett j eltűnt. Expedíciójának kiindulási pontja Rio í Bamba, tehát' nyugat felől, a Csendes óceán j partján lösz. A kitűnő magyar utazó i nagyon bizakodik benne, hogy Fawcett nyo- j mára akad. Sőt azt is reméli, hogy földerítheti: vájjon meg­felel-e a valóságnak, vagy csak legenda, hogy Brazilra dzsungeljeiben fehérbőrű indiánok él­nek e hogy valahol az Amazonas-folyam men­tén csakugyan létezik-e az „amazonok köztárs a- sága“. II. A hitvalLásos iskoláinkat fenyegető veszély- ivei szemben mi a teendőnk? Mindenekelőtt a köztudaiba bele kell vin­nünk a hit-vallásos iskolák nélkülözhetetlen­ségét, -kivált a mai erkölcsileg eldurvult idő­ben. Másodszor úgyszólván fanatikus félté­kenységet és ragaszkodást szítani azon kato­likusok és keresztények leikében, akik ma még virágzó és nagy anyagi áldozatokkal ki­épített hitvallá-sos iskolákkal dicsekedhetnek. Hanna,dszor föl kell rázni művelt ifjúságun­kat s taniiitóságunkat s becsületbeli köteles­ségként kell eléjük állítani a vállveitett mentő munkát. Rá -kell mutatná arra, hogy a Dérer- féle tör vény tervezet alapján a tanügyi kor­mányzat teljhatalma a tanítói állások betöl­tése és az áthelyezések tekintet-éhen még jobba-n el-zárná a szlovemszkói és rnszinszkói pályázók előtt a jobb állásokat a morvántuli itanitók érdekében. (Szinte fátumszerü Szlovenszkóra nézve, hogy erre, az iskoláink elleni hóhérmunkára majdnem teljes százalékban szlovák politiku­sok vállalkoztak s igy az isteni Gondviselést saját fiai hívják ki Szlovenszkó ellen. A szerzetesi és apácazárda-iskolák meg­mentése érdekében — úgy vélem — teljes mértékben számiihatunk a történelmi orszá­gok Jiilihü katolikusainak testvéri támogatá­sára is. . Egy haszna mindenesetre lesz ennek -a szo­morú kultúrharcnak, hogy a ma -még oly sok­felé huzó, sőt ellenfelek gyanánt egymással szembenálló keresztény nemzetek és társa­dalmi osztályok közelebb jutnak egymáshoz a veszélyeztetett közös érték védelmében. S -mivel itt mindegyik vallásfelekezet iskoíái- -n ak léte fen vege t-ve van, a katolikusok meg­értő fegyver társakat nyernek a többi v.allás- fele k ez e te-khez tartó z ókban. A széthúzásunk -és megiramyászkodásunk láttára vérszemet kapó pokrokár irányzattal szemben sietnünk kell közös védelmi harcvo- mtalunk kiépítésével. Ne várjunk, ne halogas­suk az összefogást! Ne futkossunk annyit hiv- ságois lid-ércf-ények után. Hagyjunk fel a vég- nélküli sopámkodással! A sok rekriminációt cseréljük fel az elszánt cselekvéssel! Ne fe­ledjük, hogy mi Szlovenszkón, bár a legtöbb téren érezzük háttérbeszorit-ottságun-kat, mégis épp a hitvaillásos oktatáshoz való ra­gaszkodás szempontjából bizonyos tekintetben kivételes helyzetiben vagyunk s épp ezért be kell bázonyitanunk, hogy a végletekig nem lehet velünk packázni anélkül, hogy a leg- vitálisabb -közérdekek is ne szenvedjenek kárt. Helyi, járási és országos vi-szonylatokban egyaránt indítsuk meg iskolamentő mozgal­munkat, bevonva ebbe minden vallásfeleke­zetet -és szüntelen akciónkkal mutassuk meg a kormánynak, hogy a népnevelés uj csoda­doktora, Déréi’ dr. elsősorban a konszolidá­ció szempontjából üz fölötte veszedelmes já­tékot kísérletezésével. Mert ezt a ,.reform“- tervezelet elsősorban is veszedelmes revizio­nista kísérletnek kell tekinteni azon alaptör­vények ellen, .amelyék az egyéb szabadságjo­gok mellett az egyházak teljes -szabadságát és népnevelési jogát is biztosítják, s amelyek értelmében az állam magára vállalta a hit­vallásos iskolák támogatását és segélyezését is. Csak a vak nem láthatja azt, hogy az ilyen kultúrharc kierőszakolása beláthatatlan bo­nyodalma kát idézhet elő a belső béke, de a külpolitikai érdekék szempontjából is. Mert ne felejtse el Dérer miniszter ur, hogy mi katolikusok az iskoláink védőimében esetleg kitörő kultúrharc folyamán minden jdegszál- ,ltunkkal az örök Rómára .fogunk figyelni s teljes mértékben igénybe fogjuk venni ennek a hatalmas Szövetségünknek a védelmét. Ez volna az első eset, amikor én egy, a köztár­saságon kivül álló szuverén hatalomhoz for­dulnék mélységes segély-kiáltással, de csak azért, mert ez az ő ügye is! De ha már meg kell reformálná a mai köz- oktatásügyi állapotokat, a reform történjék az autonóm jogok kiszélesítésével és semmiképp sem azok megsemmisitésével. Vegye mintá­nak a kormány a hollandi rendszert s vállal­Churchward expedíciója Ugyancsak Fawcett ezredes nyomát kereste Róbert Ohurchward bires angol utazó is, aki nemrégen tért vissza brazíliai kutató útjáról. Sajnos, eredmény nélkül. Churobward 1932 jú­nius derekán indult útra expedíciójával, hogy fölkutassa a Rio das Mortes vidékét, ahol a Matto Grosso terr asz jellegű vízválasztó táján Fawcet ezredes expedíciójának hat esztendővel ezelőtt nyoma veszett. A Rio das Mortes az Araguaya egyik legdusabb mellékfolyója.' En­nek környékén -a bennszülött indiánok egész brazíliai és portugál expedíciókat gyilkoltak le, -amelyek ott aranymezők után kutattak. E folyó ■mentén ól a kegyetlenségéről hírhedt Civiantes nevű indián törzs, amely a Matto Grosso kör­nyékét még ma is állandóan veszélyezteti. Ohurchward expedíciója az Atlanti óceán partján fekvő San Paoloból indult el vonaton, majd gépkocsikon folytatta útját Leopoldina városkáig, ahol az úgynevezett „bataloes14 ara- guayai indián csónakok fölhasználásával a Rio das Mortes torkolatáig, majd innen egészen a Rio Guliseu-ig nyomult előre. Hol tűnt el Fawcett Itt, ezeke-n a tájakon tűnt el Fawcett ezre­des és expedíciója Jaek nevű fiával és Raleigh Rímmel nevű barátjával együtt. Raliin svájci utazó beszélt-e San Paolo-ban, hogy mu-lt év március folyamán találkozott indiánokkal, akik­től arról értesült, hogy egy fehér embert tarta­nak fogságban, aki alighanem Fawcett ezredes­sel azonos. Dyott kapitány 1928-ban nyomon követte Fawcett expedícióját s amikor Culiseu- ba érkezett, arról értesült, hogy az ezredest és expedícióját, alig négy napi járásnyira onnan, az indiánok legyilkolták. Lyott, aki egy ameri­kai újságírói szindikátus megbízásából végzett ott filmif ölvétel eket, nem követhette tovább a nyomokat. Azt azonban megállapította, hogy Fawcet és emberei a Rio Culiseu és a Rio MAGYAR ASSZONY LAPJA NAGYASSZONY Rendelje meg a P. M. ff, kiadóhivatalában Ára egész évre 36 K, számonként 3*50 K m das Mortes közt elterülő dzsungelben pusztul­hattak el. Már pedig e vidék fölkutatása az ott lakó benn­szülöttek ellenséges érzülete miatt úgyszólván lehetetlen. Rondon tábornok, brazíliai kerületi főnök úgy vélekedik, hogy a Matto Grosso dzsungeléi felé irányuló expedíciókat, már csak emberséges szempontból is, meg kellene aka­dályozni, mert hiszen azok biztos pusztulásuk­ba rohannak. De túl mindeme veszedelmeken, vannak még más veszedelmek i*! Némely brazíliai folyóban olyan halak élnek, amelyek megtámadják az állatot, s az embert egyaránt Másik veszedel­mes viziállat az úgynevezett- szárnyas cápa, amelynek harapása szinte rögtönös halált okoz. Hát még a sokféle tropikus rovar s a vérengző jaguárok! Most azután legújabban híre érkezett, hogy Ohurchward és expedíciója visszatért a Pará- folyó torkolatánál levő, hasonló nevű városba. Sajnos, eredmény nélkül; Fawcett ezredes expedíciójának nyomát és sorsát nem sikerült földerítenie. Tapasztalatai azonban, amelyeket angol újság­írók előtt ismertetett, általános érdeklődésre számíthatnak. Híradás az amazonok országúról Az Amazonas-folyó rengeteg erdőiben folyta­tott kutatás közben, az expedíció egy benn­szülött indiánt mentett meg a biztos halál tor­kából. Jaguár támadta meg: Ez a matignara törzsből v-aló indián hálából vezetőül szegődött az expedícióhoz. Volt az expedició tagjai közt egy Corumbá-ból származó mesztic. — fehér és indián vérkeverék, akiket ott mamelukoknak neveznek — aki ismerte az úgynevezett tupé nyelvet, amelyet a vezetőül szegődött indián beszélt. A mesztic tolmácsolása segélyével Ohurchward megtudta, hogy az indián törzsé­nek egyik vén embere szerint, északkeleti irány­ban terül el a „Ounata-secyama“-ok országa, amely szó a tupé nyelvjárás szerint „férj nél­kül való nőket" jelent. Az indián ajánlkozott is min gyárt, hogy az expedíciót elvezeti a saját törzse által lakott területekre, ahol az a bizo­nyos vén indiánus majd többet fog tudni mon­dani a „férj nélkül való nök“-ről, akiket saját szemével látott. Hát csakugyan élnének még utódaik azok­nak a vad, kegyetlen, harcias amazonoknak, akik-et Francesco Orellana, ez a hírhedt kalan­dor, Pizzaro hü embere „icamiabas“ néven irt le s akikkel 1540-ben, jan-uártól augusztusig véres harcokat vívott, amely harcok során csaknem valamennyi embere elpusztult? „Jaj annak, aki a kezükbe kerül!“ — jajdult föl Orellana az amazonok köztársaságáról irt je­lentésében. Ohurchward nem adott hitelt a vezetőül sze­gődött indián szavainak, aki esetleg tőrbe akar­ja csalni az egész expedíciót, noha az váltig fo- gadkozott, hogy igazat beszél és hogy a leg­jobb szándék vezérli. Sajnos, sok derék kutató a saját kárán tanulta meg, hogy e vad indiánok mézes-mázos szavainak nem szabad hitelt adni. Ohurchward tehát nem követte az indián útmu­tatását, noha ő maga is kiváncsi volt az úgynevezett „férj nélkül való nők" köz­társaságára, amelynek ■ titokzatossága már sok neves kutató és író képzeletét foglalkoztatta. így például Wells „Elveszett világ" című könyvében emlé­kezik meg azokról a legendákról, amelyek a-z Amazonas-folyam mentén még ma is szájról- szájra járnak, immár nógyszávötven év óta! Történelmi tradíciók az amazon-országról Állítólag 1480 év körül keletkezett Brazíliá­ban a kizáróan hajadon nőkből alakult köztár­saság, amelyből a férfiakat szigorúan kizárták, sőt valósággal kiüldözték onnan. A vezetőül szegődött indián útmutatása szerint, az a terü­let, ahol a brazíliai amazonok állítólag laknak, nagyjából megegyezett azzal az iránnyal, ame­lyet a régi kutatók és kalandorok jelöltek meg annakidején, még pedig a Nhamundá-folyó part­ján, az Amazonas egyik mellékfolyója. Némely utazó állítása szerint, ezek az amazonok férfi foglyokat tartanak rabságban. De csupán faj- fenntartás céljára. Sajátságos kultuszt űznek és furcsa szokásoknak hódolnak. így például jobb­oldali emlőjüket kivágják vagy kiégetik, hogy az ijj minél ügyesebb használatában ne akadá­lyozza őket Mérgezett hegyű nyílvesszőik biz­tos halált okoznak. Fiúgyermekekre nincs szük­ségük, azokat tehát a Maranon-folyó vizébe fojtják. Az Aimazonas-folyót korábban Mara- noD-nak nevezték, s csak Orellana idejében kap­ta a mai nevét. Az amazonok állítólag egy nagy íé keleti parija mentén élnek, amely tó a világ legnagyobb folyójával, az Amazonas-szal, a Nhamuudá-fo'yó révén van összeköttetésben. Ez a vidék nagyon gazdag aranyban és ezüstben, úgyhogy még a legegy­szerűbb házi- és szükségleti tárgyakat is e ne­mes fémekből készíthetik. Mindezek az állítások meseszerűen hangza­nak ugyan, de még sem lehetetlen, hogy az amazonok köztársasága valamikor csak­ugyan valóság volt Só't talán még ma is az. E meseország első ismertetője Francesco Őrei- lana volt, aki határozottan állította, hogy az „icamiabas" köztársaság valóban élt s ebbeli áliitását megerősítette Bernardino Souza páter is. Meg kell itt még említeni Carlo Maria de la Condamine francia utazót is, aki, miután bejár­ta az Amazonas óriás területeit, 1759-ben ké­szült jelentésében megemlítette, hogy bármerre járt, mindenütt hallotta, hogy igenis, az amazo­nok köztársasága igaz és hogy az valahol észa­kon, a Rio Negro folyása mentén elterülő er­dőkben lehet. Mi több: Condamine valamelyik indián törzs egyik asszonyától hallotta, hogy Coari-ban élt egy öreg ember, akinek atyja sa­ját szemével látta az amazonokat s aki valóban csodával határos módon tudott elmenekülni az amazonok biztosan ölő nyílvesszői elől. Conda­mine el is ment Coari-ba, azzal a bizonyos öreg indiánnal azonban már nem beszélhetett., mert az már az ő odaérkezése előtt meghalt. De be­szélt annak unokájával, aki szintén azt állította, hogy nagyatyja csakugyan látta azokat a bizo­nyos „eunata-eecuyama‘‘-kat, akik a Teffe és Coari közt elterülő vidéken laknak. A francia cayenne-i helyőrség egyik öreg ka­tonája mesélte el Condamine-nak a következő élményét: Amidőn 1726-ban egy katonai különítmény kötelékében az őserdőbe földerítő portyázásra indultak, néhány napi menetelés után megér­keztek az amicuanes indián törzs által lakott vidékre, amely az Amazonas egyik mellékfolyó­ja, a Rio Oyapoek közelében terül el. E feltű­nően nagyfíilii indiánok asszonyai csodálatosan tiszta vizű, szokatlan nagyságú smaragdból ké­szült kar- és nyakéket viseltek. Az indiánok állítása szerint ezek a smaragdok az „icamia­bas", vagyis az amazonok földjéről származnak, amely onnan számítva hét vagy nyolc mérföld- nyi távolságban terül el nyugati irányban. — Egyébiránt Cristobal de Acuna szerzetes, aki bejárta Brazília titokzatos erdőrengetegeit, ha­tározottan állította, hogy az Amazonas-folyam vidékén olyan nők laknak, „akik gyűlölik a férfiakat, teljesen elszigetelt életet élnek és oly sokan vannak, hogy csakugyan hitelt kell adnia reájuk vonatkozó híreszteléseknek". Mégis csak kell valami igazságnak lenni e sokféle híresztelésekben; egyszerű tötoegszug- geszcióuak nem lehet minősíteni. Ezidö szerint még a titok fátyola borítja a rettegetthirü „Zöld pokol“ vidékét és lakóit, s igy annál nagyobb dicsőség jutna, osztály részül a magyar Gömöry Oszkárnak, ha annyi szerencsétlenül végződött kísérlet után, éppen neki sikerülne a való igazságot földerí­tenie, - w Cs—y K« L **

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom