Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)

1932-12-11 / 282. (3095.) szám

4

^ÍBXGM-TVVAGfeARHlBIi^f

KÜLÖNVÉLEMÉNY

LEMONDÁS

Olvasták, ugy-e, hogy Rothschild Lajos báró lemondott a 'bécsi Creditanstalt elnökségéről? A közvéleményt erősen foglalkoztatták a lapok és valószínű, hogy a közvélemény is szívesen foglalkozik a világeseménnyel. Publicistáinknak újból sikerült fölállítani a szellemes hasonlatot, mondván, hogy vau születési arisztokrácia és pénzarisztokrácia, vannak Mén kegyelméből való fejedelmek és a készpénz kegyelméből való fejedelmek. Lajos báró már komoly király volt a Rothsohild-dinasztiában, úgy nevezték: I. Lajos. Főleg a pénzemberek nevezték igy, de azért a tisztelet, amely egy uralkodó családot Övez, széles gyűrűket vetített az egyszerű polgárság 6zéles vizeiben is. Azok az idősebb hölgyek, akik fejből tudták elsorolni az összes főhercegnők és főhercegek házassági és ezen kívüli viszonyait, gyermekeik számát, neveit, nemét és évkorát, ugyanilyen pontos jegyzéket vezettek az Európában szerteágazó Roth- schild-dinasztia minden tagjáról. A Rothschild- romantika a legjobb utón haladt, hogy vetekedjék a Habsburg-romantikával, szinte csak mü- fajbeli különbségék voltak a két család népszerűsége között: a Habsburgok életéről, amely bővelkedett drámai eseményekben, főleg regényeket írtak, a Rothschild-család élete, amely akármilyen sebes ivelésü, de mégis csak egy polgári föllendülés aránylag nyugalmas története. inkább a szindarabirókat ihlette meg.

I. Lajos bárónak rendes udvartartása és fejedelmi passziói voltak és vannak. A lapok azt írják, hogy műgyűjtő és sportember, különösen szívügye a ponnylovak tenyésztése. Mikor egyszer Budapestre ment pénzügyi tárgyalásokra, macával vitte a ponnylovakat is, hogy kipróbálja őket a margitszigeti lovaspólópályán. Amiben nincs is semmi hiba. A hiba abban volt, hogy pénzügyi tárgyalásokat is folytatott. Lovaspóló, hajtóvadászat, műgyűjtés, irodalompártolás. szinházalapitás: ez mind megbocsátható a pénzdinasztiák második, de főleg harmadik nemzedékében. Rejtélyes dolog ez: a pénzgyűjtő családok második, legkésőbb harmadik generációja már nem ért a mesterséghez, nemcsak, hogy terjeszteni, erősiteni, de megtartani is alig képes a fiatal ős pozícióját. Egyetlen mód van rá, hogy megtartsa, nem az uralmat, de a külső fényt, az, hogy nem foglalkozik a pénzzel, a megszerzett vagyon kezelését elővigyázatosan rábízza hozzáértő, hajlamos, első- generáeióbeü emberekre, ő maga pedig komolyabb dolgok után néz, amikben kisebb rizikóval jár az amatőrség: ponnylovakat nevel, művészetet ápol, esetleg üz saját személyében, vagy pedig, ha nagyok az ambíciói, vállalkozik is o területen, színházat, kiadóvállalatot, lapot alapit... Akármennyibe is kerülnek ezek a. költséges passziók, nem rendíthetik meg a vagyon alapjait, mert a pénz hatalmát csak a pénzzel való közvetlen foglalkozás rendítheti meg.

Az egyszeri gazdag ember azt mondotta a fiának: „Költhetsz mindenre, ami jól esik. Mulatságra. nőre, borra, utazásra, csak egytől óvlak: ne ülj le kártyázni.“ A második Rothschild- generáció apái, úgy látszik, elmulasztották, hogy hasonló meggondolást! tanácsot adjanak gyermekeiknek: „Fiam, ne foglalkozz pénzüzletekkel/4 Milyen lelki okok akasztják meg a pénzszerzést a harmadik, de sokszor már a második generációban? Vannak foglalkozások, amelyeket hosszú nemzedékeken keresztül eredményesen folytat ugyanaz a család. Van kovácsmester, akinek tizedik nagyapja is kovács volt, de nem hiszem, hogy akadna bankár, akinek dédapja Í6 az volt. Vájjon mi az, ami pusztít? A gazdagság, vagy a foglalkozás? Valószínű, hogy az utóbbi. A gazdagság megmaradhat sok nemzedéken keresztül is, ott, ahol — földbirtoknál, vagy egyetlen üzemnél — produktív foglalkozás és munka kényszerül ki belőle, de elenyészik, felőrlődik, szétrobban ott, ahol — hiába hajt produktív gépeket ez a pénz — csak a pénz kezelése és szaporítása a cél.

A pénzzel, mint cikkel való foglalkozást nem bírja a második, vagy harmadik nemzedék. A szerencsés unoka lehet komoly képességű ember, de inkább legyen akár amatőr a művészetben, inkább adjon ki folyóiratot, vagy játsszék színházat, csak ne foglalkozzék' közvetlenül pénz által való pénzszerzéssel. Példát tudok rá, hogy a pénzszerző apa fia rendes összegeket keresett irodalmi és művészi vállalkozásokkal, de súlyosan ráfizetett egyetlen pénzüzletére, mikor az inflációs pszihózis- idején ö is megpróbálkozott valutaspekulációval.

Áz egyik Rothschild két évvel ezelőtt színházat alapított Parisban. Állítólag ráfizet, de semmiesetre sem kerülhet neki annyiba, mint amennyibe I. Lajos királynak került a Crcdit- anstalt. Aki különben becsülettel távozott a hadszíntérről: föláldozta saját vagyonának

nagyrészét, sőt igénybe vette családjának külföldi tagjait is, amint ezt megható szavakkal ecsetelik a pénzvilág udvari tudósítói. I. Lajos visszavonul a bankéletből, nem prezideál többé igazgatósági üléseken és közgyűléseken, nem ír alá jegyzőkönyveket és nem vesz a kezébe váltóblankettát. Csak a csekkfüzetét tártja meg. ezt is kizárólag a maga nyugalma érdekében! Ponnylovakat fog tenyészteni, amihez komoly hajlandósága van és — Isten adja! — talán még keresni is fog rajtuk. Ha komoly hajlama van a ponnylovakhoz, könnyen lehetséges.

Ha hajlama van. Van, akinek lótenyésztéshez van hajlama, van, akinek festéshez, Íráshoz, orvostudományhoz, kovácsmcsterséghez. Ezek rendes, egészséges hajlamok. Minden munka lehet egészséges ' hajlam kielégítése, még ha ■pénzszerzés is az eredmény. A fontos az, hogy a munka ne legyen azonos a pénzszerzéssel. Á lelki és testi kielégülést a munka adja meg, a pénz csak a nyugálmat és megélhetést: ez volna a természetes állapot. Az ember, sajnos, nem mindig a hajlamának megfelelő munkát végzi; van, aki beletörődik ebbe, van, aki nem, de

azok, akik nem tudnak beletörődni és cinikusan mondják, hogy csak a pénzért dolgoznak, — nem tudnak komoly eredményt elérni, nem tudnak komoly pénzt szerezni. MerPkovés pénzt szerezhet az is mellékesen, aki szive szerint való munkát végez, de komoly pénzt szerezni csak az tud, akinek komoly hajlama a pénzszerzés, mint munka. Természetellenes hajlam ez, megszállottság, görcsös szenvedély, amit egy rosszul fölépített világ kimérája kelt. Ez az egészségtelen hajlam nem tarthatja magát nemzedékeken keresztül. Borbély, vagy asztalos, vagy orvos lehet a hetedik unoka is, ha megvan a tradíció és a hajlam a családban, de a pénzgyüjtés mániája olyan betegség, amelynek baktériumai önmagukat pusztítják, tehát nehezén örökölhető.

Jobban teszi a Rothsöhild-fiu, ha be sem lép apja irodájába, hanem elmegy tigrisvadáezatra, vagy verseket ir. Több örömmel és nyereséggel csinálhatja, mint ha apja megrögzött szivének óhaját követi

Sándor Imre.

TAMÁS LAJOS!

SZEGÉNY, ELŐTTED ÁLLOK

Ki pla&ztronba, ki rongyokba bújtatja testét.

Jut neked bundára, kutyára, fürdőire, ékszerre.

Más szalonnát ebédel és este éhségét űzi Egy tányér leves.

Szegény, előtted állok. Olyan meztelen a lelke,

Amilyen hideg körülötted a világ.

Nem segélyért könyörögsz., csak munkáért,

Hisz két kezed van,

Gyermeked van,

Egészséges a tüdőd és az izmod.

Szegény, téged foglalnak dalokba,

Terólad zeng a költészet,

A te sorsodat bontják ki harci zászlónak,

Az irgalom húrját érted pendítik meg,

Teérted halt meg Krisztus.

Mégis: a nyomor egyre nagyobb lesz,

Mégis: nevet a gazdag és marad a könny.

Évezrek óta semmit se tanultunk.

‘ Ó, szegény, szégyenlem magam előtted,

Mert puha ágyban hálok és meleg szobám van*

Meg kellene osztani veled lakásom, de nincs erőm.

Ruhámat neked kellene adnom, de én fáznék.

Már nevedet se merem ajkamra venni,

Hisz vétkezünk ellened mindnyájan.

Mindnyájan vétkezünk, akiknek többje vau,

Jaj, többje van, mint neked.

Az öregség joga

Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR (Budapest)

Gerhardt Hauplmann uj darabjának főpróbájáról jövet egy velem körülbelül egykorú, tehál évekre már öregnek számitó irólánssal beszélgettem. Meg vo’tunk rendülve, a drámának megvolt ránk az a hatása, ami remekműveknek szokott lenni: akaratlanul is, önmagunkra vonal közt álluk, azokat a momentumokat emeltük ki a magunk számára, amelyekbe a mi é'etünk 'kapcsolódik bele. A barátom, mikor a Margit-kidra ériünk, igy szólt:

— Barátom, ez nagyon keserű dolog. Ebben a mostani világban minduntalan azt érzem, nekünk, öregeknek már nincs jogunk élni.

— Nem vagy még öreg. Fiatal vagy, testi és szellemi erőid teljesen épek, mit akarsz? Én tiltakozom az öregség ellen- A mi korunkban csak az öreg, aki beleg vagy aki akar öreg lenni — mondtam én.

— Ez igaz vo’l, amit mondasz, valamikor, réges-régen, húsz év előtt. De igaz-e ma? Akkor mi természetesnek, az élet törvényének tekintettük, hogy öeregek is vannak, élni, dolgozni akarnak, pozíciójukat tartani. Az ősz haj nem jelentett kiküszöbölést az életből. Mi fiatalok elismertük az öregség jogát. a harminc-negyven éven át végzett munka érdemét s az ebből származó jogcímet a további munkára. Nem nézlünk úgy az öregekre, hogy: még mindig itt vagytok? Mit kereslek még itt? Menjetek már a pokolba.

~- Túlzód a dogot. Ennyire talán mégsem vagyunk— De majdnem ennyire. Barátom, hidd el. ha fiatal emberek közé kerülök, feszélye- zetlnek érzem magamat. Mintha lelkifurdalást éreznék, hogy még megvagyok. A fia- la’ok. ba udvariasságból vagy kényelmességből úgy tesznek is, mintha tisztelnék szürkülő hajamat, — a szemükből mintha szemrehányást olvasnék azért, mert vagyok és elfoglalom azt a helyet, amely őket illeti.

— Ez csak a te érzékenységed. Hiszen, te úgy tudom, népszerű vagy a fiatal társak között. Ma mindenkiben van több-kevesebb , Mi n derwertigkeiisgetüh 1“- Nálad ez ebben az érzékenységben fejeződik ki.

— De nem egészen alap nélkül. Nézd, nincs nap, hogy ne olvasnál valahol cikket a fiatalság jogairól. Majdnem minden ilyen cikkben, ha fiatal ember irta, kimondottan vagy kimondatlanul benne van az a gondolat, hogy a fiatalok azért nem tudnak boldogulni, mert az öregek még itt vannak.

— Nagyon egyszerű dolog vo’na. ha minden hatvanon felüli ember otthagyná az Íróasztalt, letenné a tollat vagy a ka’apácsot, hazamenne a pult mögül, akkor a fiatalságnak nem volna semmi baja. Csakhogy akkor ezek a fiatalok mit kezdenének az Öregekkel? Eltartanák őket? Tudod, hogy hamarabb tart el egy apa tiz fiút, mint tiz fiú egy apát.

— Ez éppen a baj. A dolgon nem lehet se- giteni- Az öregek hidegre állításával csak az történne, hogy a baj áthelyeződnék az egyik oldalról a másikra- Clausen tanácsosra ebben a darabban az egész csládja, a gyermekei. a veje, a menye úgy néznek, mintha a tulajdonuk volna, mintha élete munkájának minden eredményéről ők diszponálnának, még a személyéről is. Pedig hetven évével is többet ér, mint ők együttvéve. Miért? Csak azért, mert öreg. Valamennyien ilyen C'ausen tanácsosok vagyunk, öregek és öregedők. A nyomunkban lépő ifjú nemzedék nem ismerj el a jogunkat, hogy a miénk legyen, ami a miénk.

— Apák és fiuk, öregek és fiatalok ősi konfliktusa — ez már közhely — soha se volt olyan éles, mint ma. De amit le mopdasz, az tulajdonképpen nem is ez a kontaktus vagy legalább nem csak ez. A birtokban levők konfliktusa a birtokon kívül maradottakkal. Emlékezzél vissza, mikor szörnyű volt a lakáshiány, emberek családostul vagonokban laktak, vagy meghúzódtak nyomorult odúkban, — hogy nézett az ilyen boldogtalan la- kásnéíküli a boldog la'kástüajdonosra? Hogy törte a fejét, nem lehetne-e kitúrni a jó lakásból és a helyére te’epedni. így vagyunk ma is. Nem lehel tagadni, az idősebbek még jobb időkben ki tudtak maguknak vívni bizonyos pozíciókat s ezeket tartani is tudják. Akik hoppon maradtak, pozíció nélkül, azok irigykedve nézik őket, mint a nyomorgó a vendéglő ablakán belül dusl a kódúkat. És lesik, hogyan lehetne őket 'kiszorítani a pozíciójukból s helyükbe ülni. Akinek rosszul megy a dolga, az könnyen jut arra a gondolatra, hogy azért rossz neki, mert a másiknak jó.

A barátom finoman elmosolyodott.

— Észrevetted-e, hogy mi féltünk a fiataloktól? Nem mintha különbnek tarlanók őket magunknál, mert ha vannak köztük különbek, vannak silányabbak is. Azért félünk tőlük egyszerűen, mert vannak s mert úgy vannak, ahogy vannak. Gondolj arra, hogy annak idején mikép viselkedtek velünk szemben az öregek. Közömbösek voltak, ha nem éppen rosszindulatuak- Olyan tiszteletet vártak el tőlünk, hogy haragra gerjedlek, ha valamiről más volt a nézetünk, mint az övék. Milyen nehéz volt akkor fiatal embernek az öregek közó bejutni, milyen feszélyezetíen ültünk akkor is közöttük, alig merhettük szóra nyitni a szánkat. Mi mai öregek szinte bocsánatkérően állunk a fiatalokkal szemben, mintha a kegyeiket keresnék. Ahol és ahogy csak tudjuk, támogatjuk őket, segítünk nekik, persze nem sok eredménnyeL Ők meg ezt magától értetődőnek tartják, szinte kutya kötelességünknek, ame'yért nem is jár köszönet. Kicsit hetykék ezek a fiatalok velünk szemben, az bizonyos.

— Ez a te eseted, amely nem általánosítható. Te érzékeny ember vagy, tudod érezni nem csak a magad baját, hanem a másét is. Téged nyugtalanít a fiatalok sorsa, tehát nyugtalankodol a saját helyzetedben is. De jói tudod, nem minden öreg ember olyan, mint te. Vannak még ma is elegen köztük, akik közönnyel vagy éppen rosszindulattal nézik a fiatalokat, mintha ellenségnek tekintenék őket.

— Megmondom neked, mi nyugtalanít legjobban. Ma divatban van generációról beszélni. Öregebb generáció, ifjabb generáció és a többi. Ma sokan úgy érzik, mindenki egyetemlegesen felelős midenért, amit az a generáció csinált, amelyhez tartozik. A világ mai szörnyű bajainak végső oka a háború- Már pedig ezt a háborút a mi generációnk csinJ- ta. Én ezért érzem a felelősséget a mai fiatalokkal szemben.

— Megint a tulérzékeny fele’ősiség érzésed. A háborút nem is a mi generációnk csinálta. Történelmileg a mi apáink generációja csinálta. Kitörésekor csaknem kivétel né kül az akkori öregek voltak az uralmon. A mi generációnk csak végig küzdötte és szenvedte a háborút. De az akkori öregeket sem egészen igazságos felelősségre vonni- A háborút — most már ez tisztán látszik — nem csinálták, hanem csinálódott. Nemzedékek so:án felgyülemlett érdekek, indulatok, gyűlő kö- dések, elfogultságok csiná Iák. Nemzedékek felhalmozódott robbanó anyaga tört ki. Ebből lett a háború.

— Lehet. Nem tudom. De annyi bizonjros, hogy mi már nem tudunk azzal az önbizalommal, azzal a százszázalékos bizionság érzéssel öregek lenni, mint a mi apáink. Félünk az életkorunktól és félünk a fiatalságtól.

— Mert semmiben sincs százszázalékos biztonság. Biztos ma a vagyon? Biztos a tulajdon joga? Biztosak a társadalmaik? Biz.os álta'ában a társadalmi rend? Nem ingadozik-e körülöttünk minden? A franciák jelszava: a sóourité. Hát van valahol sócurilé a világon.

A barátom kapujához értünk— Mit csináljunk hát, öregek? — kérdezte fé’ tréfásan.

Én azt feleltem neki:

— Mit csinálhatunk? Dolgozunk tovább. Mindhalálig.

Nagy gond most a Jézuska, de nem is olyan nagy, csak elkeli menni az

ASOBA,

BRATISLAVA, Köztársaság tér 8. ahol az asztalokon 3000 különböző áru, I, 2,5 és 10 Ke árakban van kirakva. Naponta fél Pozsony van ott. Nézzen be ön is!