Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)
1932-11-19 / 264. (3077.) szám
Esterházy: A müveit nyugat nem hagyhatja tönkremenni azt a kultúrát, amely Nyugateurópa védőbástyája volt évszizadokon át á kisebbségi önvédelmi harc nemzetközi célkitűzéseiről beszélt Esterházy János és Járass Andor a Magyar Népszövetségi Liga pozsonyi közgyűlésén Pozsony, november 18. (Pozsonyi szerkesztő ségünk tői.) Csütörtök est© tartotta a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga rendes évi közgyűlését Pozsonyban az országos keresztényszooialista párt központja által kölcsön adott helyiségéiben Esterházy János elnökletével. A közgyűlésein résztvetlek többek között Jankovics Marcellné, Tablóit iczky János dr. nemzetgyűlési képviselő, Alapy Gyula dr., Gni'ller János dr., Fleisoh- onann Gyula dr. tar tornán ygy ül és i képviselők, Arkauer István, Jankovics Marcell dr., Aixim- ger László dr., Majtényi László (Léva), Kmoskó Béla dr. (Léva), Szilárd Marcell dr. és még igen sokan. Esterházy megnyitó- beszéde Esterházy János, a liga elnöke, általános figyelemmel kisért megnyitó beszédében a Magyar Nép szövetségi Liga feladatát fejtegette. Feladatunk, — úgymond — hogy mindazt, amit nekünk a békeszerződésben biztosítottak, de a mai napig meg nem adtak, a legnagyobb eréliyel kiküzdjük. még pedig a nemzetközi fórumok segítségével. Őslakos politikai pártjaink idebent megragadnak minden alkalmat, hogy népünk sérelmeire orvosságot kapjanak a kormánytól. Mi pedig mint Nép- szövetségi Liga a legteljesebb állampolgári kötelességeink lelkiismeretes teljesítése mellett a leghatározottabban hirdetjük egyrészt a nagy népszövetség felé, de másrészt csehszlovák kormány felé, hogy itt van egymillió magyar, aki élni akar és akinek épp oly joga van élni, mint bárki másnak. Itt él egymillió magyar, ki félti ezeréves kultúráját és figyelmezteti a müveit nyugatol, hogy nem szabad hagyni tönkremenni azt a kultúrát, mely a müveit nyugat védőbástyája volt évszázadokon át. Két fontos körülményt szögez le ezután Esterházy János. Az egyik az, hogy a népszövetség magatartása a kisebbségekkel szemben legkevésbé sem kielégítő. A kisebbségi ügyek népszövetségi elintézését okvetlenül meg kell változtatni és nekünk kisebbségeknek is a jogaink védelmére irányuló munkában több gondot kell fordítanunk a részletekre, az apró munkára, hogy ilyképpen is kikén yszeri lsük az általánosságban mozgó elintézések helyett minden egyes fájó sebnek meggy ágy itását. A másik az, h ogy téved Renes külügyminiszter, amikor azt hangoztatja, hogy a kisebbségek panaszai tulajdonképpen csak egyes pártok panaszai és hogy a kisebbségi kérdés adminisztratív utón intézhető el. Az őslakos pártoknak természetszerű kötelessége, mondhatnám hivatása, a kisebbségek panaszainak feltárása, a ma itt dívó pártrendszer mellett tehát ezt annál kevésbé lehel lebecsülni, mért más nem politikai szervezetek hasonlóan nyilatkoznak meg. És hogy nem adminisztratív kérdés a kisebbségek kérdése, arra nézve elegendő, ha a békeszerződésekre, a kisebbségi kérdés körül kifejlődött nagy és gazdag irodalomra és áll amié rílak megnyilatkozására hivatkozom. Egy olyan kérdés, amelyről megállapítják, hogy megoldatlan volta veszélyezteti Európa békéjét, nem lehet puszta adminisztratív kérdés. A kisebbségi jogainkért folytatott küzdelem küzdelem fennmaradásunkért, ezeréves kultúránkért, annak teljes éps égben- tartásáért és küzdeni kell gazdasági boldogulásunkért, u■in in iiiww iiiiii mim iiiipwinMiiwiiiip mi ia«aRLj!iw«fiaiitinwiHHM szociális viszonyaink megjavításáért is. Mindezért küzdeni nemcsak magasztos feladat, de kötelesség, mely köteleségeit míg egy csöpp erő van bennünk, el nem mulaszthatjuk. De ez nemcsak'rajtunk múlik, akik e felelősségteljes helyről SziiHő Géza tapasztalt vezérlete mellett megjelenünk évente a külföldi fórumok előtt, de kötelessége mindeu magyalnak, kiben él a faja iránt való szeretet és múltja iránt való pietás. Ezért legyen szabad felhívnom a magyar társadalom minden rétegét — fejezte be Esterházy általános helyesléssel fogadóit beszédében —, tömörüljön minél számosabban zászlónk alá, nyújtson nekünk segédkezet erkölcsiekben és anyagiakban, hogy ligánkat erősíthessük, tevékenységét fokozhassuk és ezáltal a nekünk járó jogokat kisürgethessük. taross Andor elgadása A következő szónok JaroSs Andor tarto- mánygyülési képviselő, a liga ügyvezető áléin ök© volt. A Népszövetségi Liga céljának meglogaimazásábél indult ki: célja a népszövetség gondolta iának 'társadalmi utón való propagálása. A tavalyi közgyűlés óta az előttünk és részben felettünk elvonult világesemények — mondjuk meg őszintén — nehézzé teszik ennek a célnak ideális követését. Az 1981 és 1932-es év a népszövetségi gondolat erejének hanyatlása jegyében telik el. A világgazdasági helyzet okozta depresszió is nagyrészt hozzájár ült ahhoz, hogy a lelki emelkedettséget feltételező népszövetségi gondolat a kenyérgondok között elkened ölt. Pedig számunkra, kisebbségi magyarok számára rendkívül fontos a népszövetségi gondolat érvényesülése. Ezután részletesen ismerteti a népszövetség torokgytiSSadás éa meghűlés ellen PASZTILLA hatodik bizottságában a kisebbségi kérdés körül kifejlődött vitát, továbbá a népszövetségi ligák uniójának tavalyi perugiad kongresszusát, Ezek az események is bizonyit- ■ják, hogy a kisebbségek frontja ott van a világgazdasági válság nagy hullámverése közepette i* az európai fórumon, bár előőrsei egyelőre talán leszorultak az első vonalból, ahol most a jóvátételek, nemzetközi adósságok, a búza, a petróleum, a szén, és a vas hadakoznak a lefegyverzés és fegyverkezés híveivel. Maid a Becsben lezajlott nyolcadik kisebbségi kongresszus méltatására tér át az előadó. Ez az idei kisebbségi kongresszus, —- úgymond —, amely állást foglalt a kisebbségi jogok kiterjesztése mellett, az egyházak és a nemzeti kisebbségek viszonyát analizálta, végül bírálta a népszövetség kisebbségi eljárását, egy dologban hagyott hátra visszás érzést s ez éppen a kisebbségi kongresszus létalapját érinti: a szolidaritást. Látnunk kellett, ereznünk kellett, hogy a kongresszus munkáját nem vezeti abszolút kisebbségi szellem, mely egyforma jóakarattal, baráti harekész- séggel áll oda a kisebbségi testvér mellé, legyen az a testvér bármely nemzetcsoport tagja. Látnunk kellett, éreznünk kellett, hogy bizonyos faji elfogultságból és a kisebbségi kongresszus programján messze túlmenő politikai tervszerűségből a kongresszus elnöke kiejtette kezéből a pártatlajnág gyeplőjét és súlyosam diszkreditálta a kisebbségi szóiddáKOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (55) Ekkor leemelték a kinzópadról... S következett után a többi három szerencsétlen, név- szerint: Rauscher Gáspár, Baranyay Ferenc' és Weber Frigyes. És mert ők is konokul tagadtak, valamennyiöket halálra Ítélte Karaffa, És Eperjes város tágas piacterén zöldszin öltözékében fölrémlett a bakó. .... Hanem ezt már Szepessy Pál sem nézhette tétlenkedve. A Szernye-mocsarak megett- még aznap dobogtatott s kiválasztván ötszáz legvakmerőbb legényét, lóra ültette őket s személyesen állt az élükre, hogy váratlanul megrohanván Eperjes városát, kiszabadítsa onnét élőhalott barátját, Keczer Andrást és vértanúhalálra készülődő négy társát. És akkor hegyeken, völgyeken, vizeken és erdőkön keresztülvágja magát velők a Szemye-mocsarakig. Oldalán — dühtől reszketve —• ott vágtatott Esze Tamás, mögötte ott vágtatott rczesorru Majos Ferenc kapitány, kit a császári tábornokok évek óta pátensekkel köröztettek halálra, mellette ifjabb Szepessy Pál sóhajtozott többször, mert aggodalommal látta, hogy apja — a vénség következtében — többször meg-meginog lovának nyergében. Ott lehetett látni a legény Tyukodi pajtást, nagy elszántsággal a szemében, úgyszintén Buga Jakabot, meg Zöld Demetert, amint magasra dobálta őket a ló. Ök kettőn talpasok lévén jelesül,. rendes körülmények között gyalogláb indultak minden csatájokba. Tavaszodó szellőcekék fujdo^áltak immár a Laboré és az Ondava nagy síkságán. Olvadó- #ott a hó s áradni kezdtek a folyók. Kétnapi kemény vágtatás után, nagyügyesen mégis csak átverték magukat a regéci vár alá, a Ilernádvölgyé jobb széléig. Mindenfelé olyan területen, ahol Lipót császár katonái garázdá1- .ko (Ihattak kedvükre. • Itt azonban — nem kis meglepetésükre — valami hétszáz portyázó ellenséges lovasba találtak beleütközni. Szepessy Pál nem késlekedett sokáig, hanem fölállítván lovasait, maga a legeire állt ki, Esze Tamás nyomban utána állt ki s akkor megemelvén súlyos csákányát, a legyengült öreg, nagyot kiáltott: • — Rája, rája. lovasaim! Esze Tamás ugyancsak megemelte még nehezebb csákányát s utánakiáltott a kegyetlen öregnek: — Rája! Rája! S megereszkedtek ötszázan s szemközt, a Hernád vize irányából megereszkedtek a császári lovasok, kétszázan. És akkor egymásba törtek. Rövid, de vérengző volt a 'lovasütközet. Tyukodi pajtás, Buga Jakab és Zöld Demeter még ki sem csapkodhatta magát, mikor az ellenséges lovasok hátat adtak s elhagyván halottaikat és a sebeikben hörgőket, kieresztett kantárszárral menekültek Kassa irányának. Dör- gött alattuk a fold. Hanem a bujdosók lovasai, amint körülpiilan- toítak volna a csatahelyen, nem látták többé Szepessy Pált. Rémülettel látták ellenben, hogy lova gazdátlanul futkos föl és alá, a halott és sebeikben haldokló harcosok között. Megérezték egyszerre, hogy most szakadt reájok tizenötesztendei kínlódásuk legnagyobb szerencsétlensége. Esze Tamás kiáltott föl legelőször, meginogva a fájdalomtól: — Elesett a vezér! Még volt benne élet hörgő haldoklása közben. Nyakeréből ömlött a vér, mert átszállították a nyakerét, a balfüle alatt. Ott térdepelt a fejénél Esze Tamás, másik oldalról akkor már könnyes szemmel ereszkedett térdre a feje mellé a fia, ifjabb Szepessy Pál, mialatt kapitányok, hadnagyok és egyéb lovasok — lovaik kantárszárát markolva röviden — lehorgadt, fedetlen fe^el sorakoztak az örökre távozó, engesztelhetetlen vezér körül. Tyukodi pajtás vette észre magát először, mert leoldván a gazdátlanul maradt ló nyergét, odatolta az öreg feje alá. Haldoklóit Szepessy Pál, mert gyorsan folyt el a vére. Esze Tamás nagyot kiáltott fájdalmában: — Héj, vezér, te most elmegy innét s mi fog megmenteni bennünket azontúl? A lengőszakáüu öreg mintha fölrévütt volna egy villanásra. Mintha a halál küszöbéről tért. volna vissza. Fölvetette szemeit s annyit mondott erőtlenül: — A ... kard ... Hallgattak, hallgattak. Szepessy Pálnak akkor már oldal tbillent bozontos feje. Alkonyod ni kezdett. Esze Tamás, amikor látta, hogy a sokat bujdosott vezérből kiszállt a lé'ek, óvatosan kivetto feje alól a nyerget, gazdátlan lovára rakta vissza, akkor föltilitot■ték rá a halott öreget, odakötözték s lépést indultak meg vele a regéci erdőknek. Hangtalanul mentek valamennyien. Legelői a halott vezér, akinek lovát két ordas vezette, a halott vezér után a kegyetlen Esze Tamás, mellette ifjabb Szepessy Pál elborult szemmel... így értek el lépést a regéci erdőbe, az erdőben egy tisztásra. Ott ásták meg az öreg sírját, koronás tölgyfa alatt. Esteledett, amire eíhantolták Szepessy Pált. Sírjánál Esze Tamás mondott pogány imát, melynek legvégén megfenyegette az eget. Ugyanakkor magára-övezte Szepessy Pál kardját, saját kardját meg fejifának tűzte oda a sir végébe. S akkor megindultak ... Ugyan merre indulhattak volna? Visszafordultak a Szernye-mocsarak mögé, hogy a többi bujdosónak is megvigyék legnagyobb szerencsétlenségük hírét... ... Az ősz Keczer András pedig, társaival együtt rálépett a vérpadra. Gyász-szine volt a vérpadnak, haragoszöldbe öltöztek a bakók, számszerint harmincán, köztük a kassai, az eperjesi, a lőcsei és a tábori bakó. Mind-mind elrémitő szálas alak, de a kassai egész fejjel magasabb valamennyinél. A kassai hóhér, mialatt, szitkozódó tömeg kezdte elözönleni a vérpad széleit, nyugodtan könyökölt rá a bánija nyelére s mikor megunta a várakozást, meg a tömeg átkozódásajt, mintegy szórakozásul, kezébe kapta át a széles bár dót s ujjaival kedélyesen pengette végig a kemény acél élét... Március ötödik napjának reggele volt. ez! Ugyanakkor fölvonultak a poroszlók s hátra- nyomták a népet, amely vad átkokat szórt a kassai hóhérra, meg Karaffára. Messzire fekete- dett aközben a vesztőhely, amelyen vörösposztóba vont tőke hevert.. A Medveczky-ház előtt állt a vérpad, ahol a fekete generális szállásolt. Gyorsan múlt. az idő. És ahogy tiz óra lett volna délelőtt, megnyílt a börtönajtó s kilépett rajta a négy áldozat: Zimmermaim Zsigmond, Baranyay Ferenc. Rauscher Gáspár és uásztár- sa. Keczer •András*. Hátukban egy Perczhof nevű jezsuita atya a feszülettel. A börtönből a vérpadig elnyúló útvonalon akkor már katonák sorakoztak föl kétfelöl. Abban a pillanatban, amint a négy szerencsétlen ember fölhukkant volna a . börtönajtóban, különös-tompán zümment meg egy repedt harang a toronyban, amelynek hangját, ha ritkán kon dúlt is meg más alkalommal, jól ismerték az eperjesiek. Csak két esetben volt szokás meghúzni: ha tűz volt, avagy árvíz fenyegette a várost és ha halálra vittek valakit. Ahogy abbamaradt volna a. hátborzongató harangkongás, siket csönd állt be. És o siket csöndben fölvezették a vesztőhelyre elsőül Zimmermann Zsigmondot A tiszteletreméltó öreg, amikor látta, hogy nincs menekülés többet, összekulcsolta kezét s könnyek öntötték el arcát: — Uraim! Kegyelem! E pillanatban előlépett a háta mögül Perczhof jezsuita atya s a feszületet nyújtotta a szájához: — Istennél a kegyelem ... Imádkozzál é6 halj meg bátran! — Jézus, Dávidnak Szent Fia, könyörülj rajtam! — kiáltott föl kétségbeesve a védtelen ember. Abban a szempillantásban a kassai hóhér nyakába sújtott a bárddal, ámde rosszul ta1 álla, amire széles késével metszette le a fetrengő ember nyakát, A tömeg fölzugott az iszonyattól. Akkor Baranyay Ferenc alakja magasodott fö! a vérpadon. Szomorú volt Baranyay Ferenc és noha szakadatlanul biztatta a jezsuita atya, hogy haljon meg béketürőn, nem figyelt oda. Ahelyett belefogott a zsoltárba s annak sorait zengedezte: Kik örülnek Ínségemnek, Öltözzenek gyalázatba Ellenem kevéiy voltokban ... Oly szomorú volt. a-z ének, hogy akik hallották. hangos könnyekre fakadtak s még a hóhér is szorongó szívvel csóválhatta a fejét. De akkor hirtelen nagy Ívben villant föl a lőcsei hóhér pallosa s Baranyay Ferencnek legurult a feje Kelten várakoztak még szörnyű sorsukra rendíthetetlenül: Rauscher Gáspár és Keczer András. A gerlai letűnt napokra gondolva, megölellek egymást, És ahogy igy átölelve tartották volna egymást, Keczer András a szemközti Medveczky-ház nyitott ablakára pillantott s összeborzadt: —- Ott ül Karaffa s megette Tábori Erzsók... Istenem, legalább Gábor fiamat mentsd meg! Odapilitantoht Rauscher Gáspár is és fölsóhajtott: — Uram-Tercmtőm, irgalmazz szegény leányom férjének! . Akkor előlépett a harmadik bakó s megkapta j Rauschert a karjánál, Feléje fordult Rauscher Gáspár s szelíd lélekkel haladt föl a vérpad j lépcsőin. Odafent megállt keresztényi alázattal, de mialatt vetkezett, szemei a megrettent, tömegben kutattak, mintha keresett, volna valakit. A leányát, vagy András unokáját talán. De mert senkit sem talált, aki feléje búcsú pillantást vethetett. volna, letérdelt s jobbkarját nyugodtan fektette le a tökére.
