Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)
1932-10-27 / 246. (3059.) szám
1962 ofcttfber 27, cgfitifarffiK, T>Ra:caiA\\C,^ARH!KLAI> 5 A kormány ragaszkodik a rendiörvényhez Prága, október 26. Bechyné miniszterelnókhelyettes a német nemzeti párt képviselőinek a köztársaság védelméről szóló törvény megszüntetése ügyében benyújtott interpellációjára a következő választ adta: — A rendtörvény kiegészíti a Jbántető törvénykönyv rendelkezéseit és a büntető törvény részét képezi. A rend törvényben foglalt rendelkezések, habár más szövegezésiben, nagyobbára a büntelőtörvénykönyvben is benn foglaltatnak. Ez oknál fogva a tanulmányi bizottság, amely a büntető törvény módosításának kidolgozásával volt megbízva, a' rendtörvény rendelkezéseit nagyobb változtatások nélkül átvette a novellába, ahová szisztematikusan is tartoznak. Miután még nem érkezett el az a pillanat, hogy a büntetőjogot teljes egészében kodifikálni lelhessen, a kormánynak nem áll módjában olyan törvényjavaslatot benyújtani, amellyel a rendtörvényt felfüggesztené és nem is támogathat olyan kezdeményező javaslatokat, amelyek a rend törvény felfüggesztését célozzák, anélkül. hogy e törvény rendelkezéseit más rendelkezésekkel pótolnák. U! harcok Csicsikar körül Paris, október 26. A Malin tokiéi értesülése szerint Csicsikar mandzsuriai város birtokáért újabb küzdelem tombol a japánok és a kinaialk között. A kínai felkelők nagy erősítéseket kaptak, kiválóan föl vannak fegyverezve és megtámadták a japánokat. A japán és a mandzsuriai csapatok egyelőre tartami tudják a Nonmi folyó mentém húzódó vonalakat. A francia tábornokok szerint a német hadsereg erősebb mint a francia hadsereg Paul'Boncour 12 hónapról 9 hónapra szállítja le a francia katonai szolgálati időt — A francia soviniszták felháborodása Páris, október 26. Norman Dawis, a lefegyverzési konferencia amerikai delegátusa csütörtökön a francia fővárosba érkezik és pénteken tárgyalni fog Herriot-vaL Mint ismeretes, Norman Uawis előbb Londonban tárgyalt MacDonalddal. A legfelső francia védelmi tanács ugyancsak pénteken ül össze Párisban, hogy jóváhagyja az uj francia lefegyverzési és biztonsági tervezetet. A párisi lapok tudomása szerint Paul Boncour hadügyminiszter a tervezetben rendkívül messzemenő koncessziókat tett a lefegyverzésnek. A francia katonai szolgálat idejét tizenkét hónapról kilenc hónapra csökkentette s a rendes hadsereg létszámát húsz hadosztályról tizenkét hadosztályra. Természetesen ez a javaslat a francia lefegyverzési lehetőségek maximumát jelenti és ezért Páris csak úgy egyezhet bele megvalósításába, ha ellenszolgáltatás fejében megfelelő biztonsági garanciákat kap. A rendes hadsereg mellett Franciaország milicia-hadsereget szervezne, amely kiegyenlítené a lefegyverzés következtében támadt hiányt. Pertinax az Echo de Parisban úgy tudja, hogy a tábornokok semmiesetre sem akartak beleegyezni a szolgálati idő leszállításába és akaratukat ezen a téren érvényesíteni tudták. A tábornokok szerint a francia hadsereg harci értéke már ma is kisebb, mint a birodalmi őrség harci értéke. Herriot elfogadta Weygand érvelését és a tiltakozó angol követ előtt kijelentette, hogy a francia hadsereg nem akar semmi egyebet, mint azt, hogy állandóan kissé eresebb legyen, mint a német hadsereg, ugyanúgy, mint a háború előtt az angol flotta állandóan kissé erőseb akart maradni, mint a német flotta volt. Franklin Bouiüon és Marin, a két nagy francia hazafi, máris bejelentette, hogy a kamara legközelebbi ülésén interpellálni fog a francia lefegyverzési tervezet ügyében. Arra akarják kényszeríteni a kormányt, hogy még november 3. előtt hivatalosan nyilatkozzék a „veszedelmes lefegyverzési javaslatokról". A két politikus azonnali vitát követel, úgyhogy a lefegyverzési tanácskozások valószínűleg már csütörtökön megkezdődnek a párisi kamarában. Gerlachfalva iskolaavatásának harmóniáját magyarellenes vádaskodással zavarta meg a késmárki Iskolafelügyelö Ehségtüniefők özönlenek London felé London, október 26. Az ország minden részéről ébségtüntetők özönlenek London felé. Különösen az ipari vidékekről indult el sok munkanélküli a fővárosba. Nagy-London perifériájára tegnap kétezer tüntető érkezett. A rendőrség nagyarányú előkészületeket tett a kellemetlen vendégek fogadtatására. Szükség esetén a londoni helyőrség is a rendőrség segítségére siethet Holnap a Hyde-Parkban nagyarányú tüntetések várhatók. lljabb zavargások a bécsi egyetemen Becs, október 26. A bécsi egyetem anatómiai intézetében ma délelőtt újabb asidó- edlenes zavargásokra került a sor. A nemzeti szocialista diákok újból verekedni kezdtek és kikergették az épületből a zsidó diákokat. Verekedés közben több ablaküveg betört és néhány diák megsebesült A verekedések az uccákon folytatód iák, amig a rendőrség véget nem vetett a botrányos jeleneteknek. Az anatómiai intézetet bezárták. Sir Layfon MacDonald ellen London, 'október 26. Sir Walther Layton, a világgazdasági konferencia előkészitőbizottságá- nak angol delegátusa, tegnap este lemondott állásáról. Layton elhatározását a MacDonald miniszterelnökhöz intézett levélben indokolja meg. Kijelenti, hogy három hónappal ezelőtt, amikor elfogadta a meghívást a bizottságba, még nem tudhatta, hogy a küszöbönálló világ- gazdasági konferenciát az angol kormány jelenlegi politikája lehetetlenné teszi. Az elmúlt héten beszélt az angol pénzügyi kancellárral és arra a meggyőződésre jutott, hogy a kormány és az ő álláspontja között áthidalhatatlan szakadék tátong. Ennek következtében további munkáját céltalannak látja és lemond. A kereskedelmi problémák megoldása véleménye szerint lehetetlen a valutakérdések megoldása nélkül. Layton nem bizik abban, hogy a válságot el lehetne tüntetni azon a módon, ahogy az angol kormány tervezi. A szlovák műegyetem létesítésének feltétele: egy német műegyetem megszüntetése Prága, október 20. A szlovák néppárti képviselők már több Ízben meginterpellálták Dérer iskolaügyi minisztert a szlovák műegyetem létesítése kérdésében. Dérer miniszter a legutolsó interpellációra adott válaszában azt mondja, hogy egy szlovenszkói műegyetem „létesítése nem képez elvi kérdési, hanem csali attól függ, mikor lesznek biztosítva e főiskola létesítésének föltételei. Miután e feltételek nemcsak pénzügyi jellegűek, a szlovenszkói műegyetem létesítését agy lehetne lehetővé tenni, ha a brünni német műegyetemet megszüntetnék, avagy ösz- ezekapcsolnák a prágai német műegyetemmel. Késmárk, október 26. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap szép ünnepsége volt a Tátra alatt elterülő Gerlachfalva községnek. Az 500 lakosú kis szlovák község evangélikussága 500.000 korona költséggel uj, modern iskolaépületet emelt, amelynek tágas, szellős, nagy üvegablakokkal ellátott tantermei, szép tornaterme, mosdó- és tussokkal ellátott helyisége és modern tanítói lakása, a tetőn pedig nagy terasza van, amely gyönyörű kilátást nyújt a Magas Tátrára, a szepesi fensikra és az Alacsony Tátra hegycsoportozatára. Már maga az a szinte egyedülálló tény is, hogy egy 500 lakosú községben ilyen iskolaépület létesült, megérdemli, hogy mint példája egy község áldozat- készségének, megemlitettessék, volt azonban a vasárnap lefolyt avató ünnepségnek egy olyan ünneprontó momentuma is, amely mellett nem lehet szó nélkül elhaladni, mert felelős állásban lévő egyén követte el ezt az ünneprontást, olyan állami hivatalnok, akinek ezen a kisebbségek által lakott vidéken az iskolák fölügyelete képezi a hivatását. Az ünnepségen megjelent az iskolát avató Cobrda Vladimír ev. püspök, de ott voltak a két szepesi ev. egyházmegye képviselői: Gukr Mihály dr. egyházmegyei fölügyelő, Varga Imre és Faix Mihály főesperesek, Holko Mihály al- esperes, számos lelkész és a szomszédos Poprád és Felka városok, valamint a tátrai fürdötele- pek képviselői is. Tátraszéplak igazgatósága és Gu'hr dr. főorvos ugyanis — Tátraszéplak közigazgatásilag Gerlachfalvához tartozik — mindig, mint a két hónappal ezelőtt történt tüzka- tasztrófa esetében is, különös gondoskodással viseltettek Gerlachfalva iránt, amelynek lakossága igen na<rv szeretettel és ragaszkodással hálálja meg Tátraszéplak és Guhr dr. főorvosnak ezt a messzemenő gondoskodást, annál i6 inkább, mert — amint az avató ünnepségen számos fölszólaló kiemelte — Guhr dr.-nak nagy része van az iskola létesüJésében is. A tátrai fürdőtelepek tehát Tátraszéplak iránti reverendájuknak is kívántak azzal kifejezést adni, hogy képviselőiket elküldték a vasárnapi avató ünnepségre. A hatóságokat Haviár Mihály dr. járási főnök és Malik késmárki iskola- fölügyelö képviselte. A püspököt négve&fogat hozta, és lovasbandérium kisérte el Svábócról Gerlachfalvára. Megérkezésekor a püspököt Váradi Szakmáry Adorján gerlachfalvi ogykázfelügyelő üdvözölte magyar és Faix főesperes német nyelven. Az istentiszteletet a templomban Faix -főespe- re6, Hármán 6vábóci lelkész és Katlovszky felkai káplán látták el, Fábry batizfalvi és gerlachfalvi lelkész pedig magasszárnyalásu prédikációban méltatta a nap és az iskolaépítés jelentőségét. A fölavató ünnepély az uj iskola udvarán folyt le, ahol Cobrda püspököt Varga vezető- tanitó üdvözölte, majd a püspök mélyen átér- zett avatóbeszédet mondott. Utána Haviár járási főnök tolmácsolta a járás és Orszá^h országos elnök üdvözletét és ezután Malik i&kola- felügyelő olvasta föl papirosról előre elkészített beszédét. Ebben az indokolatlanul hosszú fö’szólalásban nem elégedett meg azzal, hogy az uj iskolát mint a szlovák nemzeti kultúra újabb terjesztőjét üdvözölte, hanem súlyos támadásban részesítette a magyarságot. Elmondta a már régen ismert állítást, hogy a magyar éra alatt elnyomták a szlovákokat, kijelentette, hogyha ma még Magyarországhoz tartozna Gerlachfalva, akkor nem állna itt ez az Uj iskola, mert a szlovákok iskoláztatása elmerült a magyarizálás moloohjának halálos ölelésében és csak az 1918-as év hozta omeg azt a felszabadulást, amely szlovák iskolák megnyitását lehetővé tette. Óva intette hallgatóságát, hogy valaha is vissza- kivánkozzanak az elmúlt rezsimbe, figyelmeztette Gerlachfalva népét, -hogy továbbra is küzdeni kell a kivivőit szabadság és demokrácia fenntartásáért és különösen a földművelő népet hívta fel arra, hogy abban a táborban sorakozzon, amely ennek a szabadságnak és demokráciának a fenntartására egyedül alkalmas. Gsak éppen, hogy nem nevezRkiknek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhetnek el könnyű székelést, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Szivszakorvosok megállapították, hogy a Ferenc József viz súlyos billentyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer- üzletekben kapható. te meg az iskolafelügyelő ur azt a politikai pártot, amelyet erre a biztosítási munkára legalkalmasabbként ajánlani tud. Kijelentette még, hogy a Magas Tátrától a Dunáig szabadszlovák népnek kell uralkodnia s nem szabad azokra hallgatni, akik a nemzeti szabadság ideje alatt elpuhultak és letértek arról az ösvényről, melyen a köztársaság érdekében haladni kell. Az iskolafelügyelőnek ezek a fejtegetései az összes jelenlevőkben igen kínos hatást váltottak ki, annál is inkább, mert köztudomású, hogy éppen Gerlaohfájván nem volt sohase magyar iskola, itt mindig szlovák volt a tanítási nyelv és mert mindenki, aki a beszédet hallotta, azt tapintatlannak és egyáltalán helyén nem valónak találta. A kinos hatást még fokozta annak a tudata is, hogy éppen most kell a Szepességnek egyik igen fontos iskolája fenntartásáért uj&bb küzdelmet folytatnia, a lőcsei német gimnáziumot ugyanis takarékossági ürügy miatt be akarják zárni és a 210 lőcsei német gimnazistát arra akarják kényszeríteni, hogy délutáni oktatásra járjanak a lőcsei szlovák gimnázium épületébe. Negyven vagy ötven ürméter fa miatt, aminek a megtakarítását jelentené a két gimnáziumnak egy épületben való elhelyezése, ugyanolyan tarthatatlan állapotokat akarnak teremteni Lőcsén, mint amilyenek a pozsonyi német-magyar gimnáziumban már évek óta uralkodnak, az ürügy pedig, amelyet ehhez fel akarnak használni, maga is képtelenség, mert hiszen a mai olcsó faárak mellett egyáltalában nem jelent lényegesebb megtakarítást, ha a lőcsei német gimnáziumot ^bezárják. Ezenkívül is ismeretes, hogy Malik késmárki iskolafelfigyelő, aki a Sloven- ska Ligában jelentős szerepet játszik, nem barátja a kisebbségi iskoláknak és ahol csak teheti, igyekszik azok létét megnehezíteni. Mindenki elvárta volna azonban, hogy egy is- kolaavató ünnepségen — amely a legteljesebb nemzetiségi megértés és harmónia jegyében folyt le és amelynek létesítésében egy olyan kisebbségi előharcosnak. mint amilyen Guhr Mihály dr. és egy, kisebbségi családok tulajdonában levő fürdőtelepnek, mint amilyen Tátra^ szépiák, oroszlánrésze van, (amit különben beszédében maga. Malik iskoMelügyelő is kénytelen volt éppenugy elismerni, mint ezt Kaviár járási főnök is kiemelte), — nem fog olyan kijelentéseket tenni, amelyek a kisebbségek jelenlevő képviselőit mélyen sértik. Hogy Malik felügyelőben nem lesz ennyi tapintatosság se. arra a jelenlevők közül senki se számított. Ezután az ünneprontás után még Kunsch gerlachfalvi jegyző, Fábry lelkész, Varga tanító és Nickerle egyházgondnok mondtak ünnepi szónoklatot, a záróbeszédet pedig Guhr Mihály dr. mondta, akit a következő közös ebéden is melegen ünnepeltek. Az iskola, amelyet Marcsán poprá.di építész tervei alapján Zelina építész készített el, dísze az egész községnek. Négyévi fegy házra ítélték Karikás Frigyes! B udapest, október 26. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A budapesti büntetőtörvényszék Szemák-tanácsa ma délelőtt folytatta Karikás Frigyes és tizenhárom kommunista társa bűnügyének főtárgyalását. A délelőtt folyamán elhangzottak a védőbeszédek, majd a bíróság Ítélethozatalra vonult visz- sza és délután két órakor hirdette ki ítéletét. Karikás Frigyest az állami és társadalmi rend erőszakos fölforgaíására irányuló bűntett címén négyévi, Kilián Györgyöt három és félévi fegy- házra ítélte, Kosztel Lajost és Lajosnét egyen- kint nyolchónapi, Horvát Jenőt hathónapi, Kovács Józsefet háromhónapi fogházra ítélte, míg a többi vádlottat fölmentette. A bíróság azonkívül Karikást büntetésének kitöltése után az ország területéről örökre kitiltotta. A prágai orvost fakultás a newyorki közoktatási tfepar* tement fekete listáiéra került harminchét más fakultással Prága, október 20. Több prágai lap jelentés© ezerint a newyorki közoktatásügyi departemeut elhatározta, hogy a külföld harminchét orvosi fakultását nem ismeri ei s azok az orvosok, akik ezeken az egyetemeken nyerték el diplomájukat, Newyorkban nem folytathatnak orvosi gyakorlatot. A határozat indokolása szerint ezen egyetemek hallgatói nem részesülnek kellő ok tolásban. A fekete listára került orvosi fakultások közé tartoznak Svájc, Franciaország s Olaszország valamennyi egyeteme, részben Skót ország egy etemei, továbbá a prágai, athéni, konstantinápolyi és kolozsvári egyetemek. Ezzel szemben elismeri Németország, Ausztria, Anglia, Dánia, Magyarország, Irors-zág s részben Skót ország, Svédország és Hollandia egy©' temseit,