Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)

1932-10-23 / 243. (3056.) szám

1932 ofcióbor 23, vasárnap. 'í'MGmA^G^AR-HTRMR 11 MILYEN IDŐ VARHATO Az enyhe délnyugati légáramlat a hőmérséklet emelkedését és derült, szép időt idézett elő. — Időprognózis: Jobbára derült, nappal meleg, éjjel helyenként (főleg Szlovenszkón) még hűvös, dél­nyugati-délkeleti széllel. — Budapestre érkezett a Zsidó Reformpárt tit­kára. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Mon- tagnie, a Zsidó Reformpárt titkára tegnap Budapest­re érkezett. A Zsidó Reformpártnak az a célja, hogy megreformálja a zsidó vallást. Hívei nem ra­gaszkodnak a Szén tárás írott beűüithöz, hanem belső tartalmához, amelyet közelebb akarnak hozni az emberhez. így például nem fektetnek súlyt arra, hogy feltett kalappal imádkozzanak és mint Mon- taigue kijelentette, Angliában és Amerikában szá­mos helyen a férfiak és nők a templomiban együtt imádkoznak. — Nyitra város pénzügyi helyzete. . Nyitrai tu­dósítónk jelenti: A város jövő évi költségvetését a napokban már összeállították és a legközelebbi városi képviselőtestületi gyűlés elé terjesztik. A költségvetésben sóik jellemző és érdekes adat van, melyeket az alábbiakban ismertetünk: A rendes költségvetésben a város szükséglete 9,142.012 ko­rona, miig a fedezet csupán 6,685.013 koronát tesz ki, úgyhogy a hiány 2,456.999 koronára rúg. A ki­vetendő 250 százalékos községi pótadó várható jö­vedelme 1,696.130 korona, e igy fedezetlenül ma­rad 760.869. korona. A rendkívüli költségvetés­ben a szükséglet 1,790.730 korona, a fedezet 213.000 korona, s igy a hiány 1,577.730 korona. A két költségvetés összhiánya ezek szerint 2,338.599 ko­rona. Az országos hivatal szanálási alapjából 1,280.599 korona segély kiutalását fogják- kérni, míg az ezen felül fennmaradó hiányt kölcsönnel igyekeznek majd fedezni. A váTos összadóseága 25,115.712 koronát tesz ki, melyből azonban az ál­lamot 6,928.965 korona terheli az amortizációs köz­munkákért. A városi tanács a költségvetést jóvá­hagyta és a jelek szerint simán fog átmenni a kép­viselőtestületi gyűlésen is. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a költségvetés nagyon opti- misztikusan kezeli a várható bevételek kérdését. xx Párisi magyar Divatszalon, Prága, Smi- chov, Zboroyská 64. Készít angol és francia kosztümöket, francia ruhákat, gyermekruhá­kat. Egészen mérsékelt árak. Legújabb pá­risi modellek. — Négy embert betemetett a gyöngyösi kőbá­nya. Gyöngyösről, jelentik: Súlyos szerencsétlen­ség történt tegnap a gyöngyösi kőbányában. A bánya beomlott és négy munkást maga alá teme­tett. Pataki siklókezelőt súlyos sérülésekkel húzták ki, mig három munkás még a kőhalmaz alatt van. A mentési munkálatokat még nem lehetett megkezdeni, mert további be omlásoktól tartanak. — Három letartóztatás történt a horháti er­dőőr meggyilkolásának bűnügyében. Beszterce­ibányáról jelenti tudósítónk: Az elmúlt vasár­nap a Horhát község határában fekvő Kislinka- télep erdööre, Vibostylk János azzal ment el hazulról, hogy hivatalos körútja során meglá­togatja Ocsova községben lakó édesapját. Az erdőőr sem apjához nem érkezett meg, sem ha­za nem tért, mire keresésére indultak. A Hor- hát község melletti erdőben friss hantot talál­tak, amelyet fölástak s a gödörből az erdőőr hullája került elő. Valószínűnek látszott, hogy az erdőőr vadorzókkal találkozott, akik agyon­lőtték és elásták az erdőben. A csendőrség teg­nap letartóztatott két horháti és egy ocsovai földművest, akiket a kritikus időben a Horhát körüli erdőségben láttak. xx Makacs székrekedés, vastagbéIkaitarus, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipöfájás eseteiben a ter­mészetes „Ferenc József" keserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. — Filmfeivéíel közben súlyos baleset érte az amerikai film-cowboyok királyát. Hollywoodból jelentik: Tóm Mix-et, az amerikai cowboy-filmek hősét tegnap felvétel közben súlyos baleset érte. Tóm Mix kedvenc lován Tonyn nyargalt s amikor egy akadályt vett, a ló megbotlott, lezuhant és ma­ga alá temette lovasát. . Tóm Mix súlyos be'ső sérüléseket szenvedett és csak nagysokára sikerült őt eszméletre téríteni. Állapota komoly. — Kétévi fegyházra ítélték az apát, aki meg­ölte elsőszülött gyermekét. H'rsckbergből jelen­tik: Az itteni esküdtbiróság három napon át foglalkozott Hans Lohmami ipariskolai tanár gyermekgyilkossági bünpörével. Az állam­ügyész a tanárt és feleségét is azzal vádolta, hogy az asszony újszülött gyermekét együttes elhatározással megölték. Lehmann a főtárgya­láson beismerte bűnét, amelynek ódiumát telje­sen magára vállalta és feleségét mindenképpen menteni igyekezett. A gvérmekét azért ölte meg, mert három hónappal házasságkötésük után született, szégyent hozott tehát a családra s ezt a szégyent ő nem birtá volna elviselni. A bíróság kétévi fegyházra Ítélte a gyermekgyil­kos apát, feleségét azonban bizonyítékok hijján fölmentette. xx Rekord, melyet el kell érni Számszerű szá­mítások eredménye, hogy Anglia az évi és fejen­kénti 9.5 kg szappanfogyasztásával Európában a, legtöbb szappant használ. Ez esetben Csehszlová­kia az ö 4 kg és Németország a 6.3 kg fogyasztá­sával lemaradt. E számok felett mindenkinek gon­dolkodnia kell. A szappan több, mint valami ke­reskedelmi cikk. összhatásában a nép egészségé­nek biztos alapját jelenti. Alapos tisztaság még mindig a legjobb védekezés betegségek ellen, az egészséges fejlődés legjobb biztositéka. Ha tehát megfontoljuk, hogy mily nagy fontossággal bir a szappan népegészségügyi szempontból, okkal fára­dozunk azon, hogy ezen angol rekordot lehetőleg elérjük. Páris, október 22. Egy homályos kémkedé­si ügy korült tegnap tárgyalásra a murseil- lei hadbíróság előtt. Az oraajei 7. spahiegre-d altisztje, Penquet az ezred fogy ver javító műhelyéből ello­pott egy gépfegyvert, amelyet állítólag né­met kémeknek akart eladni. Az altiszt azt hangoztatta, hogy háromezer frankot már kapott is meg­bízóitól, az utolsó pillanatban azonban inkább lelki- ismertete szavára hallgatott és azt mondotta Kassa, október 22. (Kassai szerkesztősé­günk telefon jelentése.) Ma éjszaka meg­jelent a rendőrségen egy Í6 éves fiú és be­jeden tette, hogy két hónappal ezelőtt Morva­országból jött Kassára, de nem bírja az itte­ni életet és haza akar utazni. Nincs pénze és ezért kérte, hogy toloneolják haza- Faggatni kezdték a fiút, aki egyre zavarosabban vi­selkedett, ellentmondó válaszokat adott, mi­re rászóltak, vall ja be az igazat, mit csinált Kassán. A fin válasz helyett gtörcsös zokogásban tört ki és hosszas faggatás után kijelentet­te, hogy hajlandó mindent elmondani, de küldjenek ki mindenkit a szobából, mert restel ennyi ember előtt beszélni. Fojtott sírás közben mesélte el a fiú, hogy szülei felültek egy aprók irdetésnek és Kas­sára adták alkalmazásba Sefcsik Metód szabómesterhez. Itt talált már egy másik kis inast, egy 13 éves bözépszlo ven szikéi fiút, akivel az első napokban kitünően megfért. Már ekkor feltűntek neki különös dolgok, amiket a szabómester az inasokkal müvei!t. A homoszexuális ember a nála elhelvezeti tanoncot megrontotta és az uj tamonc hason­ló sorsra jutott. Két hónapon át tűrte a sze­rencsétlen morva-országi fiú a homoszexuá­lis ember üzelmeit, de már nem bírta to­vább, — Az érsekujvári Ipartársulat a teljes vasárnapi munkaszünet ellen. Érsekujvári tudósítónk jelenti: Az énsekujvári járási ipartársulat a napokban igen viharos lefolyású rendkívüli közgyűlésen foglal­kozott azzal a kérdéssel, hogy kívánják-e a teljes vasárnapi munkaiszünet bevezetését, amely miatt a csehszlovák kereskedelmi alkalmazottak indítottak akciót. Ádám István elnökölt az ülésen, amelyen Grünfeld Adolf, Badin Győző, Fuehs Ferenc, St-ern Jakab, Lőwy Hermáim képviselték a mai rend fenntartásának álláspontját, mig a teljes vasárnapi munkaiszünet bevezetése mellett Marosnik Bcla, Doszkves Béla és Prohaszka József kommunista párttitikár foglaltaik állást. Utóbbi felszólalása köz­ben csaknem tettlagességig elfajuló incidensre került a sor. Pollák Ernő ugyanis ismételt közbe­szólásával igyekezett Prohászka egyoldalú kijelen­téseit cáfolni, ami miatt éles, személyeskedő szó­váltásra került a sor közöttük, amely annyira elfa­jult, hogy csak több kereskedő erélyes közbelépése akadályozta meg, hogy verekedésre ne kerüljön sor. A vita befejezése után elrendelt szavazáson a többség — 48 szavazattal 36 ellenében — nem kívánta a teljes vasárnapi munkaszünet bevezeté­sét, arra való hivatkozással, hogy ezen az agrár­vidéken a lakosság egy része főleg vasárnap szerzi be szükségleteit s az amugyis katasztrófádé hely­zetben levő érsekujvári kereskedelem nem visel­hetné el ezt a veszteséget, amit ezáltal szenvedne, hogy a vasárnapi forgalmat átengedné a szomszé­dos városoknak, ahol vasárnap is nyitva tartanak. xx Budapestre érkezve a keleti pályaudvar­ral szemben a PARK-NAGYSZÁLLODÁBAN megtalálja kényelmét. Leszállított árak. E lap előfizetőinek 20% engedmény. — Halálos zuhanás a padláslépcsőről. Rimaszom­bati tudósítónk jelenti, Megrendítő szerencsétlen­ség történt a múlt napokban a közeli Uzapanyit községben. Nagy Fodor Istvánné 61 éves paraszt- asszony egyedül foglalatoskodott odahaza a pad'á són és hirtelen lezuhant a padláslépcsőről olyan szerencsétlenül, hogy koponyaalapi törést szenve­dett és egy óra múlva belehalt sérüléseibe. A hely­színre előhívott hatósági orvos már csak a beállott halált tudta konstatálni. a nőmet ügynöikiöknék, hogy a gépfegyvert nem tudja szállitani. A németek erre rávetették magukat, elő­rántották revolvereiket é<s lövöldözni kezdtek. így adta elő a tényállást a francia altiszt és mellette szólott, hogy felmutatta sapkáját, amelyen golyóütötte lyuk volt. A hadbíróság aiz egész kémkedési mesét va­lószínűtlennek találta és csupán a gépfegy­ver elsajátításáért Ítélte él az altisztet hat- havi fogházra. éjszaka kilopózott a lakásból és jelentke­zett a rendőrségen. A fiú vallomása után nyomban detektívek mentek ki Sefcsik lakására, a Kálvin-tér 5- számiu házba, ahonnan Setfcsiket a másik ta- nonooal együtt a rendőrségre vitték. Sefcsik eleinte konokul tagadott, de a szembesítés alkalmával a két inas a szemébe mondott mindent, mire Sefcsik megtört és beismerő vallomást tett Letartóztatták és áík.isérték az államügyész­ség fogházába. Sefcsik Metód pár hónappal ezelőtt jött Kassára. Eleinte szállodában lakott, később a Kálvin-tér 5 számú házba 'költözött, ugyanabba! a lakásba, ahol nemrégiben a Goro-féle háromszoros gyilkosság történt. A rendörég megállapította, hogy a homo­szexuális ember voltaképpen nem űzte a szabómesterséget, sem varrógépet, sem asztalt, de még csak tüt sem találtak a la­kásán. A szerencsétlen fiukat az orvosok megvizs­gálták és mindkettőn súlyos belső sérülése­ket találtak. Az egyik fiút hazaszállították szüleihez, a másikat pedig beutalták a gyer- mekmenlhelybe. A rendőrségnek a vélemé­nye, hogy Séf csikó ek még több áldoizata is van és ezért a nyomozást tovább folytatják. — Bünper egy lefoglalt autó körül. Nyitrai tudó-, sitónk jelenti: Hónapokkal ezelőtt a pozsonyi Ag- raria cégnél részletfizetésre autót vásárolt Lauri- necz Ferenc mocsonoki géplakatos, aki az autót annak rendje és módja szerint bebiztositotta. Mivel azonban a biztosítási illetéket nem fizette be, a biztosító lefoglaltatta az autót. Laurineez azonban adós maradt az autó vételárával is, mire az Agraria visszakövetelte a tulajdonjog fenntar­tásával eladott gépkocsit. Az autót az Agraria vissza is kapta, mire érdekes bűnügyi komplikáció állott elő, tekintve, hogy az autó már zárolva volt. Laurineezet a bíróság elé állították sikkasz­tás vádjával és pénteken Ítélkezett felette a nyit­rai kerületi bíróság. Laurineez azzal védekezett, hogy a szerződés értelmében köteles volt vissza­adni az autót, s igy nem érzi magát bűnösnek. A bíróság elfogadta a vádlott védekezését és fel­mentette őt a vád alól. Ajánlja a „Nagyasszonyt" nőismerősei mr- közt!' — Megdöbbentő tragédia a pozsonyi YMCA épületében. Pozsonyi szerke&ztőségünk telefo­nálja: A Sánc-uton lévő YMCA-épületben ma éjszaka tragikus öngyilkosság történt. Beok László huszonkilencóves lőcsei származású ma­gánhivatalnok egy poprádi főiskolai hallgató­val együtt lakott az YMCÁ-ban. A fiatalember éjszaka féltizenkét órakor azzal ment ki a szo­bából, hogy a fürdőszobába megy. Szobatársá­nak föltűnt, hogy még félkettőkor sem tért vissza. Keresésére indult, mert tudta, hogy Beck László idegbeteg és nagy megdöbbenésé­re az egyik világitóudvarban találta meg. A szerencsétlen fiatalember a harmadik emeletről levetette magát az udvarba, ahol összetört ta­gokkal terült el. Beck 2 óra hosszán át feküdt eszméletlenül, amig rátaláltak. Hátgerinctörés­sel és súlyos belső sérülésekkel szállították a mentők az állami kórházba. Öngyilkosságának oka idegbetegségében keresendő. Beck László búskomorságban szenvedett és egv Ízben már a kórház elmegyógyintézetében volt ápolás alatt, de három hónap után, mint egészségest, elbocsátották. Állapota életveszélyes, az orvo­sok alig remélik, hogy megéri a holnapot. , sírkövekéi muideaktítoerrcbera. ér kUntelben, gyári órorx tóUit: immm rőiparg^írtelepe Sixtus pármai herceg cáiolja á lengyel íróm na! kapcsolatban róla elterjedt híreket Bukarest, október 22. Sixtus páranai hőre cégi, aM jelenleg Bukarestben tartózkodik, tegnap fogadta a sajtó képviselőit, akik előtt kijelentette, hogy bulkaresti tartózkodása minden politikai vonatkozástól mentes. A herceg ezután a leghatározottabban megcá­folta azokat a híreket, amelyek Európa óbb országának sajtójában személyével kapcso­latban napvilágot láttáik, hogy tudniillik a lengyel trónra őt szemelték volna ki. Újabb zendülés a portsmouthí fegyházban London, október 22. A Times kanadai jelentése szerint a portsmouthí f egy házban, ahol csak pár nappal ezelőtt vertek le a katonaság segítségéve! egy rablázadást, tegnap újból zendülés támadt a rabok között. A fegyház 110 lakója megrohanta és lefegyverezte az őrizetüket végző negyven felügye­lőt és hatalmába kerítette a fegyház egyik épület- szárnyát. A lázadók ellen ismét katonaságot vezé­nyeltek ki s a helyzet komolyságára mutat, hogy gépfegyverosztagok és tüzérség is kivonult a fegy­ház falaihoz. A katonaság körülvette az épületet, amelyben a legnagyobb zűrzavar uralkodik. A ra­bok legtöbbje csatlakozott a lázadókhoz és 24 óra óta több mint nyolcszáz rab áll harcban a fegyház- őrséggel és a katonasággal. Valószínűleg kiéhezte- téssel fogják őket megadásra birnL A Jangs'Drn-pör vádlottjainak katonásdija Briinn, október 22. A Jun@sfarm-pör tegnapi tárgyalásán folytatók a perinatok olvasását. Ezek­ből teljes egészében rajzolódott elő a vádlottak, különösen Cermók Ottó vádlott különös előszere­tete a katoinásdi iiráint. Amikor az egyik szavazó- bíró részletesen kezdte faggatni Cermákot az ira­tokban 'lefektetett katonai tervei felőli, Loohmann védő a szavaiba vágott: „Ne tessék oly komolyan venni ezeket a dolgokat. A bíróság méltóságán aluli dolog, ilyen aprólékosan foglalkozni az üggyel. Csak nem fognak komolyan venni egy ilyen embert?*' Mivel az egyik katonai szakértőnek ma e'l kellett utaznia Braunból, a tárgyalást hétfőre napolták el. Bestlél s rablótámadás egy sérosmegyei községben Kassa, október 22. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Vakmerő rablótámadás színhe­lye volt ma éjszaka az Eperjes közelében fekvő Sárosbogdány község. Zborovszky Istvánnak, a falu legmódosabb gazdájának lakásába két rab­ló hatolt be, akik baltával rátámadtak a gaz­dára és követelték, hogy adja oda a pénzét, majd több erős ütést mértek Zborovszky fejére, úgyhogy a szerencsétlen ember véresen esett össze. A szomszéd szobában aludt a gazda fele­sége, aki felébredt a nagy zajra, egy szál ing­ben kiugrott az ablakon és segítségért kezdett kiabálni. Az egyik rabló utána eredt, de nem tudta elérni. Közben felébredtek a szomszédok, mire a rablók elmenekültek. Zboróvszkyt élet- veszélyes sérülésekkel szállították a kórházba. Felépüléséhez nincs remény. Tizenhárom ház égett le a Zsolna meíeüi Bitérfaiván A kár @00.800 :&rona Zsolna, október 22. A Zsolna melletti Bitérfaiván csütörtök délután tűz ütött ki Dorcsik Péter föld­műves házában. A tűz aztán átterjedt a szomszédos épületekre is s rövid idő leforgása alatt tizenhárom ház égett le a gazdasági épületekkel együtt. Az oltási munkálatokat rendkívül megnehezítette a vízhiány. A kár kilencszázezer korona. A tüzet négy, gyufá­val játszadozó kisgyermek okozta. — Az anyát halálra gázolta, leányát életveszé­lyesen megsebesítette egy autó. Ungvárról jelen­tik: Királyhelmec közelében az országúton haladó Juhász Máriát és 11 éves leányát elütötte egy nagy sebességgel robogó autó. Az asszony a hely­színen belehalt sűrű léseibe, mig súlyosan sebesült leányát az ungvári kórházba szállították. A gázoló autó soffőrjét letartóztatták. — Munkásbaleset a pozsonyi tölténygyárban. Po­zsonyi szertkesztőeégünk telefonálja: Szombat dél­előtt a pozsonyi tölténygyárban munka közben a gép Csasztai'ik Etel huszonkét éves mumkásnő bal- karjának két ujját összercncsolta. A mentőik a sze- rencsétleraülijárt munkása őt beszállították a? állami kórházba. Az ellopott gépfegyver és az átlőtt sapka Fantasztikus hémtörténet bünperéi tárgyalta a marseiitei hadbíróság Álszabómester homoszekszuális bünbarlangot tartott lenn a kassai Kálvin-téri lakásán Apróhirdetés utján tanoncokat szerződtetett a „szabómahelyébe melyben egy tüt sem talált a rendőrség — A Goró-Séle hármas gyühosság véres szobájában ütött tanyát az álszabó

Next

/
Oldalképek
Tartalom