Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)

1932-10-16 / 237. (3050.) szám

T932 október 16, vasárnap. ^pra^MacA^hikmí? 17 Kisalföldi levelek A csallóközi s általában a kisalföldi köz­véleményt most egy derűs eset sz/áraikoz/tat­ja. A derűs eset élőlényéi még 1928-ra nyúlnak vissza, a jubileumi évre, amelynek októberében, miint köztudomású, nélhányszáz falusi anagyar embert vitt föl Prágába a bor­imán y agrárpártja. Ezek a magyarok, akik „nyelvben magyarok, érzésben csehszlová­kok" epiitetonjával a homlokukon, mint disz- magyarok szerepeltek a prágai ünnepsége­ken, tejbem-vajban fürödtek, utipénzt kaptak s Pozsonytól Prágáig vígan ették-ittak. A költségszámla végül is félmillióra rúgott, ennyibe került a kormánypártoknak a ma­gyar feiEvonulás. Ezt a költséget azonban nem térítette meg senkii Az államvasutak is vártak türelmesen, tekintve azonban a vasúti deli óit eket, az ál­lamvasutak is sürgetni kezdték künnlevősé- geiiket s így derült ki, hogy a kormány párt­jai még adósok a magyarok feljövetelének árával . . . Miivel küLön-külön nem lehet az egyes utasokon megvenni az útiköltséget, most az államvasutak pozsonyi igazgatósága Stunda Istvánon és bennfentesein köve­teli a pénzt Mesék az Írógépről... * Egy kis orosz gimnazista leánykából Oroszország egyik legvagyonosabb hercegének asszonya A szép V, hercegnő kalandos élete a kozák ló hátáról a nizzai fénylő palotán át a berlini szükséglakásig 6 beperelte Stundát, valamint Lepény István és Már Béla agrárpárti titkárokat. Lepény azóta nem is tagja a pártnak s vajmi kétsé­ges, hogy vállalja-e egy októberi diszmenet költségeit, négy évvel a vidám utaztatás után? Az érdekes pör kimenetelére 'maguk a „magyarok bemenetelének" rendezői is ki­váncsiak. Lehet, hogy egy félmilliója bánja majd a pártnak . . . * A csallóközi utak és vasutak állapota ál­landó rovatot kell, hogy kapjon. Megjönnek a. téli idők s a sokai emlegetett utépitésék- böl — melyeknek költségeit kitünően lehe­tett volna fedezni a munkanélküli segélyek­ből, amiket falvakon szétosztogattak, — is­mét nincsen más, mint a kimérés helye* Guta—Szimő—Kaimoosa vidékén az egész környék lázban égett tavasszal, hogy az út­építést a villanyvezeték mentén megkezdik, de nem, hogy uj irtait nem építettek, hanem a gazdasági viszonyok még azt sem en­gedték meg, hogy a villamosítást tovább­fejlesszék ezévben. Számos nagy község megközelíthetetlen lesz télen s ezek egy részének még a villamosítás áldásai sem jutnak. Ismét bebizonyosodott az a tény, hogy minél délebbre megyünk a köztársaságban, annál inkább elhanyiagoltabb a lakosság érdeke. Guta, Kamocka, Szimő, Negyed, Érsekújvár felé évek óta hangoztatjuk a jókarban tar­tott utak szükségességét, de mindezideig eredmény nélkül. Ezen a vidéken vasút sincs, a jólép itett uit legalább autóbuszjá­ratokat tenne lehetővé- SajnoiS azonban, nem­csak megfelelő országutak nincsenek, hanem a vasúti közlekedés is hiányos. Ismeretes a csallóközi vicinálisok lassú járása, hosszú menetideje s a motorostoocsik primitív vol­ta, újabban ezekhez az is kiderült, hogy az alap építmények már rosszak és a meg­terhelést, a fürgébb közlekedést nem bír­ják. Ennek bizonyítéka a napokban történt kisik­lás. Hogy a vasutat nem hogy fejlesztenék, hanem visszafejlesztiik, arra példa a somorjai állomás helyzete. A közel jövőben elhelyezik a somorjai állo­másba nöfcöt, az állomást egyszerű megállóhellyé degra­dálják s jelentéktelenné teszik. Történik ez akkor, amikor Somorja környé­kén újabb vasutakra lenne szükség s mikor a Somorja-kör.nyéki falvak végleg megköze- lithetetlenek lesznek. Aki a Csilizköz viszo­nyait ismeri, az tudja, hogy egy árva szlo­vák falu nincs jobban eldugva a világtól, mint ez a Csiliz nádasai közé szorított, a szó valódi értelmében Isten háta mögött élő né­hány község, amely hajdan Győrimegyéhez tartozott s amelyet most legföljebb a végre­hajtó és hébe-hóba a párttitkár látogat . . . * Az állami üzemekről lévén szó, nem hagy­hatjuk megenniités nélkül, hogy egy hete Komárom és Érsekújvár között nincs többé posta járat. Erinek oka az, hogy az esti gyorspostát Ko­máromból a motorosvonat vitte. Ennek azon­Berliniben, a Hőben zollera-tér közelében az egyik bérkaszárnyában lakik nyoLc év óta egy öregasszony. Nem valami kényelmes öt­szabás vagy hatszobás lakás az, amelyikben az öregasszony tölti hátralevő napijait, még csak háromszobás lakás sem, csupán egyet­lenegy, szegényesen 'berendezett szobácska az, amelyet a sajátjának mondhat. És ez a hatvanéves nő egyszer kastélyokat lakott, nagyszámú szolgaszemélyzetnek volt az ura, lovai voltak, kocsija és automobiljai. Vera G. grófnő a legelőkelőbb orosz társadalmi kö­rökben forgolódott és szépsége miatt mindig feltűnést keltett az orosz udvari bálokon is. Ma azonban a cári idők ünnepelt szépsége az emigráns oroszok keserű sorsát kénytelen megosztani. Olyan ennek az érdekes öregasszonynak az élete története, mint az ezeregyéjszakának egyik meséje, vagy mint egy izgalmas re­gény. A Don melletti Pavlovszkban, száz kilomé­terre a legközelebbi vasútállomástól született Vera. Apjának kicsi árusitóbódéja volt a piactéren, amelyben húst és kolbásznemüe- ket mért ki. Fivére a kozákoknál szolgált, de Vera csak ritkán hallott róla. A leány maga szabadon és minden társadalmi megkötöttség nélkül nőtt fel, elvégezte a népiskolát és ez­után a gimnáziumba íratták be. Mert a ko­zák fivér Moszkvából egyszer pénzt küldött és azt követelte, hogy hugocskájárnak jó ne­velést adjanak. A számolás, írás, olvasás, földrajz és tör­ténelem mellett azonban a kis Vera főként lovak iránit érdeklődött. Első lovaglási kísérleteit atyjának öreg ge­béjén végezte, amelyet szekérbe szoktak be­fogni. Büszkén ült a ló hátán, de az öreg ge­bét nem igen kellett irányítani, maga is is­merte az utat a piacig. A kis Vera már öt­éves korában jól tudta megölni a lovat. Mi­vel legtöbbször fiurulhában volt, a falusiak hamar megszokták s végül mindenki otamán- naik nevezte. Egy napon Pávslovszkban uj templomot szenteltek fel. Igen magas vendégek is meg­jelentek a templomszentelési ünnepen. Ott volt a cárnak a képviselője is, a fiatal Men- sikov herceg. A templomszentelés után a Pavlovszkban állomásozó csapatok díszszem­léje következett. A csapatok felvonulását a kozákok zárták be. A kozákok vad vágtafás­ban rohantak végig s mutatták be lovastudo­mányukat. Hirtelen nagy kiabálás és nevetés támadt a tömeg soraiban. Vera Adolf óvna! És valóban a vágtató kozákok között büszkén és egye­nesen ült Vera is lovának a hátán, mintha ő is kozák lenne és vadul száguldott végig a szemlét tartó herceg előtt. Mensikov herceg maga elé hozatta a kis ko­záknőt és behatóan kikérdezte élete felől. Egész el volt bámulva, amikor a kis vadóc olyan sok ismeretet árult el a modern isko­lai tanulmányokban. Félrevomta adjutánsát, kis ideig tanácskozott vele, aztán Vera aty­ját hivatta magához és azt kérdezte tőle, hogy nem adná-e leányát egy moszkvai nemesi nevelőintézetbe. Természetesen a herceg költségén. Az atya könnyek között fogadta el leányának nagy szerencséjét, Vera azonban már rég kint volt az uocán és végigikiáltóttá az örvendetes új­ság hírével az egész Pavlovszk városát. Ezzel kezdődött meg Vera karrierje. Két évig volt Vera Moszkvában. V. her­cegnő látogatta meg egyizben az intézetet és ekkor látta meg Vera a hercegnő fiát, aki a cár test őrezredében szolgált. A két fiatal te­Vezérképviselet „MARGAUXPraha-Smichov, DiviSova I. Telefon 408-76, remtés egymásba szeretett és értettek hozzá, hogy orránál fogva vezessék gondozóikat. Három hónap múlva óriási botrány kere­kedett, amikor egy éjjelen Vera szobáját üresen találták. A dolog azonban jól végződött. Hogy a bot­rány n© dagadjon még nagyobbra, főleg pedig azért, hogy a fiatal V. herceget a kétségbe­eséstől megóvják, a hercegi szülők megadták az engedélyt a házasságra. Vera életében ekkor csodálatos korszak kezdődött. A szó szoros értelmében végiglovagolta ezt az életet. Egyszer a Krímen, aztán a Kauká­zusban, aztán Szibériában. Férjének a nagy orosz birodalom minden részében voltak ha­talmas birtokai. És a lovak... A lovak vol­tak Verának a szive vágya. A legszívesebben az udvari bálokra is lo­vaglódresszben járt volna. Az egész előkelő világ csodálta a lovashercegnőt. Két kézzel szórta ki a pénzt az ablakon, ru­házta és táplálta a szegényeket, lovasjátéko­kat rendezett s ezeken ő maga is szerepelt, mint kozák. Egyszerre azonban a szép V. hercegnő nyomtalanul ej tűnt. És vele tűnt el együtt G. gróif is, egy fiatal szentpétervári lovaskapi­tány. Az elhagyott férj Parisból kapta az első hirt. Azután Monté Cáriéból, Nizzából és Svájcból jöttek képes'levelezőLapon az üdvöz­leték Moszkvába. A botrány óriásira dagadt. Maga a cár is szemrehányást tett V. herceg­nek, hogy olyan keveset törődött feleségé­vel és az asszony környezetével. Mente Cáriéban mindenki a lába előtt fe­küdt az eszeveszett hercegnőnek. Szeretője közben eljátszotta a pénzét, neki pedig semmije seim volt. Amikor már az utol­só rubelt is elguritották, amikor már az asz- szonynak nem voltak ékszerei sem, segítsé­gért táviratozott férjének, V. hercegnek Mosz­kvába. A herceg három napon belül Monté Carlo- ban volt, kifizette feleségének adósságait, G. gróf kapitányt párbajra hívta ki és — elesett a párbajban. A szép Vera hercegnő most özvegy lett. Tra­gikusan elhunyt férjének családjával hosszas harcot folytatott, azután egymillió rubel kifizetése ellenében lemon­dott minden jogáról bán nem lévén külön postakocsija, a leplom­bált postazsákokat a vasúti alkalmazott gondjaira bízták. Ez nem tudott kellőképpen ügyelni a zsákra s megtörtént, hogy az érté­kes posta zsákokat ellopták. Egy ilyen zsákot meg is találtaik az ógyal- llai temetőben, tartalmát szétszórta a tolvaj s dollárt keresett a levelekben. A komáromi posta, amely leveleket ezekből kézbesíteni tudott, elküldötte a címzettnek, természetesen számos panaszt is kénytelen volt elkönyvelni s ágy aztán a pozsonyi posta- igazgatóság egy távirati rendelettel meg­szüntette az egész esti postát. Ez az intéz­kedés sérelmes nemcsak. Komáromra nézve, hanem vidékére is, mert nagyban megbénít­ja az üzletek s irodák esti küldeményfor- gaimát. A komáromi Kereskedelmi Testület tiltakozni fog ez ellen az intézkedés ellen s rámutat arra, hogy a rosszul őrzött postazsákok eltufflaijdoni- tása miég nem indokolja meg, hogy egy nagy város esti postafonrgalmia csorbát szen­vedjen. Az esti posta indítására különben az egész vidék számára kitűnő alkalom az éjjeli prá­gai gyorsvonat. A hélyes intézkedés most a pozsonyi postaigazgatóságtól függ s ettől vár­ják aiz érdekeltek a kérdés gyors és egész­séges orvoslását. (thy) és még félév sem telt él férje halála után,, * már férjhez ment G. grófhoz. A gráfnak nyugdijaztatuia kellett magát. Ne* vetve vállalta ezt az áldozatot, hiszen a fele* ségének egymillió rubel vagyona van. És nem volt-e csodaszép asszony a felesége? ML hiányzott tehát a boldogsághoz? Most végig* járták a világot. Londonban o-tt lehetett őket látni a szezon idején, Amerikában pedig ai dollármilliomosok versenyeztek a szép orosz nó kegyeiért. Newyorkban kapta meg G. grófnő fivéré* nek kétségbeesett levelét, aki kérve kérte, hogy térjen vissza hazájába. „Szüleim kisir- ják a szemüket, anyánk nem éLi túl a gyalá* zatot" — irta levelében. De Vera nem akart tudni a Don melletti Pavlovszkról. A kis ko* zák lovaslányból nagyvilági dáma lett. Nyolc évig folyt ez a vad élet. Aztán kitört a háború G. gróf már kifáradt az eszeveszett életmódban, elfogta a honvágy a nagy, vég* télén Oroszország után, titkon elutazott Pá* risból és a cár lábai elé vetette magát kegye* lemért esdekelve. Kérve kérte aiz uralkodó* tói, hogy engedjék meg neki a kegyet, hogy mint közlegény szolgálhasson az orosz had­seregben. A cár teljesítette ezt a kérést és a gróf mini közönséges katona 1914 augiusz* tus 30-án elesett Neidenburg közelében. Teljes katonai pompával, mint kapitányt te­mették el. 1915-ben Vera grófnő is visszatért Orosz­országba. Voronyezsben, egy kis orosz város­ban dolgozott 1916-ban mint betegápoló nő­vér. Munka közben súlyos mérgezést szenve­dett és hónapokon át élebhalál között volt. Felgyógyulása után Kievbe költözött, ahol ai Fundu.klev9kaja uocán, az Operával szemben: vásárolt házat. Amikor egy este a Francois Hotel pompázó kertjében ült, váratlanul egy, sebesült tiszt jött arra, aki megszólitotta őL Fivére volt, aki a háborúban szerzett érde­meiért tiszti rangot kapott és kapitánysá­gig vitte fel Újból kérlelte húgát, hogy térjen vele vissza szülővárosába. Anyjuk már meghalt és csak öreg apjuk él. Vera ezt a kívánságot is visz- szautasitotta. A fivér csüggedten ment el és Vera sohasem látta többé. Kitört a forradalom. És ez véget vetett Vera nagyvilági életének is. Amikor Keren- sky Pétervárról elmenekült és a bo'lsevikiekí jutottak hatalomhoz, G. grófnő is Pétervá- rott tartózkodott. A csőcselék betört a kis pa­lotába, amelyet bérelt. 25 fokos hidegben kergették ki félmez­telenül az uccára. Emigráns sorában Berlinbe vetődött el és először egy kis vityilóban lakott egy temető közelében, később mégis tudott szobát feze­rezni magának. 1932 szeptemberében volt 60 éves és ez a lkai ómmal igy szólt ismerősei­hez, akik szerencsekivánataifckal keresték fel: „Szeretném, ha ez évem az utolsó lenne. Elegem volt az életből!" — Egyedülálló nrinő kellemes otthont talál a Szociális Testvérek házában. Kossán. Tágas, kertre nyíló szobák, teljes ellátás. Bővebbet: Szociális Testvérek, Kosioe, Masaxyk-körút 23.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom