Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)

1932-09-14 / 210. (3023.) szám

rP3Ü£GA!-,A^-^SL-HlRT,Ap 1932 szeptember 14 szerda. A vetések állása az Egyesült Államokban. A római nemzetközi mezőgazdasági intézet jelentése szerint az Egyesült Államokban a tavasziak cséplését kedvező viszonyok között fejezték be. A kukorica elég jól érik. A gya- ■ >t fejlődése gyenge és közepes között van. ouisianaban és Kaliforniában az időjárás a zsnek nagyon kedvező. A szántóknak az >?zi vetéshez való készítését erősen akadá­lyozza a tartós szárazság. Uj brikettgyár Németországban. A német " cyesült Acélművek a Bochum melletti £n- risburg bánya mellett uj brikettgyárat ópi- -;i,ek s erre a célra másfélmillió márkát ál­lnak. A brikettgyár építését rövidesen meg- :zdik, hogy a gyártás kora tavasszal meg­kezdődhessék. Indokolásul azt hozzák fel, íogy óriási szénporkészleteik vannak, ame- !vek másképpen nem értékesíthetők s a szén­án halmozása nem gazdaságos. TJjabb szovjetrendelések Len^elországba.n. lengyel vasipar még szeptember folyamán ab szovjetrendeléseket kap. bár azok nem ?znek oly nagyok, mint előzőleg. Lengyel- rszág most vagonokat és gőzkazánokat fog /'állítani a szovjetkormánynak, összesen mintegy negyedmillió dollár értékben. Fizetésképtelenségek. A hitelező védő- ^gyesületeinek jelentése szerint újabban a ' övetkező cégek szüntették be a fizetést: ' ro?s & Ring cég tulajdonosa, Gross ArnoM ■ > Ring Vilmos, Zsolna; passzíva 1 millió 536 "zer 728 korona, aktíva 1 millió 183 ezer 5 orona. A cég 60 százalékot ajánlott fel hite­déinek. — Heinrieh János és fia, asztalos, Zsolna; passzíva 258.426 korona, aktiva 205 "?er 680 korona. — Friedman.n Sándor keres­kedő. Kourim; passzíva 66.268 korona, aktiva 16.000 korona. MP e^riziSGiáioioly^ mwm & E& BUDAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH ma tegnap ma tegnap ma >egnap ma tegnap Buenos A!r©i —•— —.— —.— —.— 0.923 0.908 110.—• 116.— Isztambul . , , i ■ » s « —2.008 2.008 2.49 2.46 LoniioD é » 19.92 19.86 24.80 24.55 14.63 14.595 18.— 18.21 New-York ............................... 571.— 571.— 709.20 709.20 4.209 4.209 517.25 514.­Rio d e Janeiro •»•»»> —.— —.— —.— 0.321 0.322 —.— — Amsterdam .,,.»»•> 229.20 229.75 285.05 285.45 169.53 169.63 203.07 206.92 Athén ................................... t ——.— —.— —.— 2.518 2.792 3.17 3.30 Brd sael .,,,»••■■ 79.26 79.26 98.30 98.35 58.335 58.34 71.67 71.22 Helaicjcfort ,,•■•»>> —•— —•— —.— —.— 6.284 6.264 7.70 7.75 Róma 30. - 30.— 37.— 37.- 21.605 21.60 26.53 26.26 .......................................... ■ ■ t 9.89 9.33 12.50 12.56 6.693 6.693 8.15 8.50 Ko peuhága i * 102.90 101.50 126.— 124.25 75.37 75.17 93.— 98.50 Oslo 100.- 99.20 122.25 121.25 73.28 73.13 90.30 90.r0 Pária 22.33 22.33 27.82 27.77 16.49 16.495 20.27 20.13 Prága , ........................................ 16.93 16.93 20.97 20.97 12.465 12.465 15.29 15.19 Zü rich , t » , * » i a * 110.80 110.80 137.— 137.45 81.41 81.52 —.— — .— Sotia........................................ ■ 4.08 4.08 5.13 5.13 3.057 3.057 3.73 3.72 Ma drid............................a » a ■ —.— —.— 56.45 56.45 33.87 33.87 41.57 41.15 Stockholm ( , a i i i i i 102.10 101.50 124.75 124.25 74.97 74.92 92.40 93.50 Budapest ,*■•■»*» ——.— 124.29 124.29 -.— —.— — Bécs.........................a a * a 80.45 80.45 —.— —51.95 51.95 — Va rsó..............................a ■ • 64.05 64.05 79.51 79.31 47.10 47.10 57.90 57.50 Be rlin 135.80 135.80 168.50 168.70 —122.82 121.92 Gyenge a prágai értéktőzsde Prága, szeptember 13. A mai tőzsdén ked­vezőtlen visszhangra találtak a külföldi ese­mények. Különösein a német események vol­tak rossz hatással. Nyitáskor ennek folytán nagy visszaesés mutatkozott. Később a sírá­sai egyezmény hatása alatti némileg javult az irányzat. A beruházási piacon gyenge volt az irányzat Az ipari részvények piacán gyen­gültek: Cseh Kereskedelmi, Berg és Hütten 25, Poldi 8, Kelelcseh Szén, Dux-Bodenhadh 5, Réthau 3 koronával. Javultak: Prágai Vas és Kábel 5 koronával. A cnkorértékek közül olcsóbbodtak: Schoeller 25, Cseh Cukor 11, Horvát Cukor 6 és Scihönipriesner 5 koroná­val- A géppiacon gyengült Skoda 19, Cselh- Morva 10, Hellmann 6, Mélidhiar 4, Kriizsik 3 koronával. Továbbá estek: Brudweisi Sör 50, Könáigshoifer és Auszigi Vegyi 15, Tej 13, Solo 10, Oilesohaiu 5, Kolini Kávé 3 s Inwald 2 koronával. A Nemzeti Bank 4 koronával gyengült. — A beruházási piacion gyengült a beruházási-forgalmi 60, a nyerem énykölesön, konvertálási, 4-5 százalékos negyedik, 1928. állami kölcsön és kassai részvények 40, 4 százalékos pót, 6 százalékos negyedik 35, hadseregszáítlitási és 5.5 százalékos negyedik 45, 3.5 százalékos negyedik 40, liszt és kon­szolidációs 25, 4.2 százalékos pót 15 és nép­szövetségi 10 fillérrel. Devizák, kötött forgalom: Athén 22.95, Budapest 449. Riga 562, bolgár 23.90, Bécs 418.50. Prága, ezept. 13. Valuták; Holland 1350.50. jugo­szláv 52.80, német, 801, belga 466, magyar —.—, román 18.60, svájci 648.50, dán 588, angol 116.50, spanyol 264-50, olasz 174.90, északiamé rikai 33.45, norvég 588, francia 131.80, bolgár 21.15, svéd 588, lengyel 377.25, osztrák 415.50. lődések inkább informatív jellegűek. A ku­korica 2 koronával javult, az üzlet azonban a behozatal szünetelése miatt még nem érte el a normális méreteket. A tőzsdén nagy volt a látogatottság s a forgalom is.-f- A mai prágai cukorpiacon gyönge volt az irányzat. Nyerscukor Aussig loko 57.50—58.50, októberre 60—60.25.-f- A mai budapesti terménytőzsde irányzata —■ mint azt ottani szerkesztőségünk telefonon jelenti — gyöngülő volt. A következő árakat jegyezték: 79 kg.-os tiszavidéki búza 13.70— 13.90, dunántúli 12.85—12.95, bácskai 13.05— 13.20, rozs 7.35-—7.65, árpa 8.80—9.40, zab 9.85—10.40 pengő.-f- A berlini terménytőzsdén szilárd irány­zat mellett a következő árakat jegyezték: búza 205—207, rozs 160—162, sörárpa 174— 184, takarmányárpa 167—173, zab 136—141, búzaliszt 25—30, rozsliszt 21.75—24, buzakor- pa 10—10.40, rozskorpa 8.40—8.90, viktőria- borsó 21—24, takarmányborsó 14—17, bük­köny 17—20, lenpogácsa 10.60—10.70, száraz­szelet 9.20—9.50, burgonyareszelék 12.10. A prágai tőzsde devizajegyzései: A prágai értéktőzsde árfolyamai; pénz áru pénz áru ma tegnap fTyereinényIcölcsCn .... 95.25 95.75 95.75 96.25 6%-os beruházási kölcsön . —.— —.— 95.85 96.35 6%-os beruházási kölcsön 1923 95.— 95.50 95.05 95.55 Lisztkölcsön ...... 93.25 93.75 63.50 94.— 6%-os konvertálható kölcsön 94.75 95.25 94.25 S4.75 6%-os ív. államkölcsön . , 92.75 93.25 93.10 93. CP 5%-os államkölcsön 1928 . , 86.05 86.55 86.55 87.05 4%-os Kassa-oderbergi . . 69.75 70 25 — 4%%-o» pótjáradék . » » ——.— —.— —.— 4.2%-os oótjáradék , • ■ > 65 90 66.40 66.05 66.55 4%-os pótjáradék . , » , 64.10 64.60 64.45 64.95 3.50%-os pót járadék ... —.— —.— —.— — .— H ad ikölcsönkártal a nitás . . 52.90 53.40 53.20 53.70 •5%-os morva országos kölcsön —.— —.— —.— —.— 3%-ob bábom előtti adósság . 58 75 —.— 58.50 — — 6%-os cseh jelzálog bank . 102.75 103.75 102.75 103.75 5%-oe morva jelzálog és országos bank ..... —.— —.— —.— — — 4%-os Kassa-oderbergi 1889 70.75 71.25 69 75 7095 Csehszl. Nemzeti Bank . . £050. _ 5100._ 5100 _ 5150.— Cseh Agrár Bank • • » ► —.— —.— —.— —.— Lánder Bank , • ■ t • > —.— .— —.— —.— Cseh Onio >•■,§> —.— —.— —1— —j— Cseb Eszkomt • > t * » —.— —.— —.— —.— Cseb Iparbank , » » * > —.— .— —.— —.— Szlovák Bank .••>»» .— .— .— —.— Zivnostenská ..•?«. —.— .— —.— —.— Osztrák Bitéi ■ ■ .— .— .— —.— Wiener Bankveroin , > • • _ —.— ~ — — — — — Nordbahn . > « • ■ 2680— 3700 — — 3700 — Nordbalio Bonnok . , • > 775 — 78b— 820 _ 830 — Cseh Cukoripar . « ■ • . 438 — 442 _ 4.? 1 — 452.— Schöller . 795 — 805 — 820 — 830 — Horvát Cukor 123.— 125 — 125.— 130 — Aussiger Finomító « ■ • > _—.— 600 — — — 600 — Krizik ...•(• §30.— 540 _ 535j_ 537j— Prágai Malmok • • « • » §05 — —— 805 — —.— Kolini Műtrágya . » « • • 270.— 280 — 280 — 285.— Kolini Kávé 132 — 138.— 136.— 140.— Kolini Szesz .•••»< 1§40.— 1050 — 1C 50 — 1055.— Tejipar .<»«••• §40.— 850.— 850.— 855.— Aussigt Vegyi • • • • • 495.— 499 — £10 — 514 — líudweissi Sör .................... 2300.- 2400.- 2400;~ 2490!­Kö nigshofer Cement • . . 1200.— 1210 — 1215 — 1225.— Cseh-Morva Kőiben Danék . 1630.- 1550.- 1540!- 1560.— Brünni Gépek .••••• 99.— 101.— 100.— 102.— Ringhoffer 480.— 485.— 482.— 488.— Nvugatcseb Szén , • » • 310.— 315.— 316 — 318,— I Alpine ...*«• 55.— 56.— 56.- 57.— Berg és Hütten , • • » . 1120.— 1130.— 1140 — 1160.— Poldi ......................... , . 345.- 347.- 353.- 355.­Pr ágat Vas >••••> 90 i.— 910.— 895.— 905.— Skoda . ..«»■*• 496.— 500.— 515 — 519.— Pozsonyi Kábel . ■ • , « 740.— 750.— 735.— 745.— ! inwald ......................... . 1 117.- 119.- 119.- 121.­í Olleschaui Papir » » . 0 . 415.— 425 — 423.— 427.— 4- A budapesti értéktőzsde üzletfelem volt. Az 1914. évi Budapest fővárosi kölcsön %%- kai gyöngült s 35.25-tel jegyezték.-f- A bécsi értéktőzsde irányzata tartott volt. Korlátban és kuliszban is gyöngült az irány­zat, azonban a piac ellenállóképessége olyan nagy volt, hogy a veszteségek csak jelentékte­lenek.-f- Nyugodíabb a berlini értéktőzsde. Miután tegnap este Frankfurtban a legújabb belpoliti­kai események hatása alatt erős értékzuhaná­sok történtek, ma már sokkal nyugodtabban Ítélik meg a helyzetet. Föltűnő volt a vásárló­kedv erős csökkenése, ami azzal magyarázható, hogy mindenki he akarja várni a belpolitika további fejleményeit. Az irányzat általánosság­ban barátságos volt. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Felelős szerkesztő: FORGÁCH GÉZA Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Ruszimszkói szerkesztő: Rácz Pál. — Irodalmi főmunkatárs: Sziklay Ferenc dr., Kassa. Éder-u. 9. — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I.. Vak Bottyán-u. 4. 6zám. Telefon: 59—8—98. Szerkesztő: Zólyomi Dezső. ma tegnap Hív. pénz áru pénz áru disk % 'Amsterdam 1355.50 1359 50 1355.— 1359.— Z*L Berlin . . 804.50 807.— 804.50 807.— 5 Zürich . . 651.— 653.— 650.75 652.75 2 Oslo . . . 688.50 591.50 589.50 592.50 4 Kopenh. . 606.50 609 50 608 50 611.50 4 Ganzig. . 662.50 665.50* 662.50 665.50 5 Stockholm 600,50 608.50 603.— 606.— 3ir Mailand . 173.35 174.15 173.35 174.15 5 Paris. . . 132.15 132.55 132.10 132.50 2‘/, London . 117.25 117.85 117.50 118.10 2 New York 33.78 33.88 33.77 33.87 2 y, Brüssel . . 467.90 469.10 467.40 468.60 3*/, Madrid . . 271.— 273.- 272.— 274.- 6V. Belgrad . 59.319 59.569* 59.319 59.569* 7V» Sofia. . . 24-45 24.55* 24.45 24.55* 8Vj Wien . . 474.25 475.75* 474.25 475.75* 6 Warschau 377.60 379.60 378.— 380.— 7V, Budapest . 587.50 589.50* 587.50 589.50* 5 Buen. Aires 722.— 728.—* 722.— 728.—* Helsingf. . 49 925 50.325* 49.925 50.325* 6‘/j Rio de Jan. 257.50 259.50* 257 50 259.50* Alexandria 120.10 120.90* 120.10 120.90* 7 Athén . . —.— —.— —.— —.— 10 Bukarest . 20.10 20.30* 20.10 20.30* 7 Stambul . 16.— 16.10* 16.— 16.10* Kowno . . 335.— 338.—* 336.50 838.50* 7 ' Lissabon . 106.60 107.40* 106.60 107.40* 7 Montreal . _30.54____ 30.66*____30.54_____30.66*____8«A Sz ent Gáliért gyógyfürdő és száüó Budapest. STyőri és téli kúrákra kioálóan alkal­mas tökéletes berendezésű rheuma gyógyfürdő 47° G-os kénes hőforrások. Oszapku- rák. Slekiro-fény-mechano fherápia fXötég és oizgyógykezelés. SfTapfürdök. Elsőrangú szálló a fürdöoel közoetlen kapcsolatban. <A legmodernebb kényelmü berendezések, (gyönyörű társas helyiségek, télikert. 9ark. Sgyágyas szobák 6-14 pengő­ig, kétágyas 14-24 pengőig. STíérsé- kelt áru napi pensio. Hullámfürdő. Mélyen leszállított áron kapható AZ AUTÓ című soíSöi’Isépző tankönyv Bors Kálmán gépészmérnök, a kassai áll. felsőipariskoia tanárának tollából. Már évek óta sürgető szükség volt Szloven- szkón egy alaposan kidolgozott, mindenre ki­kiterjedő, gazdagon illusztrált belföldi autós szakkönyvre, amely egyformán kielégítse úgy az autótulajdonosok, m nt az állami sofförvizs- gára készülök igényeit. Bors mérnök valóban értékes könyvét nem nélkülözheti az, akinek autója van, aki autón utazik és aki autót ól akar vezetni és ismerni óhajtja mindazt, amely tudás nélkül nem sza­bad senkinek a volanthoz ülni. A könyv 35 c koronáért megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap Kiadóhivatalánál, Praha II., Panská 12/III. Porto 3.— Ke, utánvétnél 5 Kő. T—B—— ——11 ii.ujjú—m 'i'.iwiwu'tiiiiiiiWiiigrBrnrrrwiwnwTTinwwwTTfTiiifff hb—aw g—■»■— iwi'ni mwii—r11 i rnirT~ n r n i iijrrni ininir-1• nr— I H A magyar könyvpiac legnagyobb sí- p kér fi kiadmánya a legolcsóbb magyar ff | könyv ZILAHY LAJOS: A KÉT FOGOLY |H c. regénye díszes vászonkötésben csak . . 19*50 Ke ú ■ M Eredeti kiadása 100* — Korona volt. Porto 3"—, utánvétnél 5*— Ke i íual Megrendelhető a P. M .H. kiadóhivatalában, Praha II, Panská 12 ™ | nfwrmn'jwnqwwnnmirjwi! ,uhum—1,11 -11 i • » v ■wigwnmii iirwi rn ^ rrr-i-rnnn—nnrT^-*~~~iniiiwi—iiiii mi—■—mh th ininiwiiwininininii iiit anminiT-mT-rmrrm TiiiiininumuiiiTiirwMiii irr megjelent: Szászné, Bene Ilonka elsőrangú Erdélyi Magyar Szakácskönyve Ara Kő 36.— Kapható a Prágai Magyar Hírlap könyvosztályánál. Prága II., Panská 12* IIL Portóutánvétnél Ke 5.— az összeg előzetes beküldésénél Ke 3.— Hönpeti, melyeit raktároiMaii s azonnal szállithatóh. Szerezze be könyvszükségletét a 3?. ZM. Stí. ^Kiadóhivatalában. SZINE-JAVA SOROZAT Bedéi: Jerome szerelme éjszakon Bennett: Lord Raingo Dominik: Atlantis feltámadása Drault: Polgármester ur mint turista Dubuy-Mazuel: Sakkjátékos Erskine: Szép Heléna magánélete Faber: Lélekkui'árok Dela Fouchardiére és Bringer: Ha nagyjaink visszatérnak Level: A tolvajok városa Machard: Csörgősapka és szerelem Macre: A tigris titka Karin Michaelis: Rachel Oppenheim: A fekete pásztor VV. Somerset Maugham: A mágus Georges G. Toudouze: Vulkánok ébresztője A Szine-Java sorozatban megjelent könyvek fűzve 6.50 Ke, kötve 10.— Ke összegbe kerülnek. fűzve kötve Kő Anet: Ariane 18.80 23.30 Bálint Alice: A gyermekszoba pszi­chológiája 25.— 38.— Barabás: Székely erdők alján 25.— 35.— Biró József: A modern grafológia 45.— 50.— Darnay: Elkésett csók 29.— 42.-— Dell: Az igazi férfi 19.50 26.— Dorgelés: Fakeresztek 25.30 38 30 Földes Jolán: Mária jól érett 30.— 35.50 Gelléri: A nagymosoda 18.S0 31.80 Hamsun: Asszonyok a kutnál 33.80 41.60 — A világ vándora I.—II. 42.— — Hull: A sejk 18— 26.— Károlyi Imre gróf: ötéves terv 18.80 31.80 Kassák: Megnőttek és elindulnak 29.— 42.20 Körmendy Ferenc: Budapesti kaland 38 50 48.50 Magyar László: Tamás 1.—II. 25.— — Th. Mann”: Rendetlenség és korabá­nat II. Mario és a varázsló (tokban) 50.— — Márai: A zendülők 37.50 — — Műsoron kívül 25.40 31.80 Mihály Ödön: Felszökő föld verses­kötet 19.50 W. Michael: A Hohenzollem sáncot tartani kell 22.70 35.70 Műnk Arthur: A nagy káder 31.20 44.20 Németh Andor; Párisi kommün (1871) 30.— 35.50 Osváth Tibor: Tizen nyugat felé I-II. 31.20 44.20 Salsa: Lövészárok I—II. 37.70 57.— Sárközi György: Mint oldott kéve I., II., III. 76.50 87.— A Seghers: A st. Barbara! halászok lázadása 18.80 29.— Vámbéry Rusztem: Az élő múlt 42.80 — VöLgyesi Ferenc dr.: Üzenet az ideges embereknek 44.— — Wassermann: Etzel Andergast I., II. 44.— 58.50 Zsolt Béla: Bellegarde 24.70 35.— — A királynő családja 30.— 35.50 ÁRUTŐZSDE + A prágai terménytőzsdén az irányzat szilárd volt. Az árak jól tartottak, sőt javul-1 tak, amiben nagy része van az intervenció-j nak. Őrlő gabonából a kemény búza határo-J zottan szilárd volt s 2 koronával javult, aj másodrendű búza ára változatlan maradt, j Rozsért magasabb árakat igényeltek, a vevők j ellenállása miatt azonban a rozs ára változat- j lan maradt. A lisztpiac változatlan, csak az elsőrendű búzaliszt javult 1 koronával. Na-| gyón jól tartott a zab s ennek ára 3—4 koro-| nával javult; a kínálat csaknem teljesen el­tűnt. Az árpa teljesen üzlettelen s az érdek-1 Kiadó Tarján Ödön — Nyomatott Mercy II. Fia nyomdájában, Prágában. — A nyomásért felelőe: Em. Krátík^. — Hirlapbélyeg használata a prágai postáig azg. 59732/VII.—32. ez rendeletével engedélyezve. Portó 3.— Ke, utánvétnél 5.— K6. Kapható: a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalában Praha II., Panská 12/111. 13*— koronás l!ilf¥Sk A 12 kötetből álló sorozatnak eddig megjelent könyvei: Ursula Parrott: Exfeleség. Móricz Zsigmondi Forr a bor. VVerfel: A nápolyi testvérek. Bródy Lili: A Manci. Wicki Baum: Kelén doktor kisasszony. Szilnyay Zoltán: Nincs feltámadás. Földi Mihály: Isten országa felé. Maurois: Asszonyok útja. Arnau: Halálra Ítélem! Szomory Dezső: Gyuri. A könyvek egyenként is kaphatók. Portó 3, utánvéttel 5 korona. Megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap kiadó- hivatalában. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom