Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)

1932-09-28 / 222. (3035.) szám

1952 eseptegnber 28, szerda. németekkel való megegyezés megteremtésén fáradoznak. Sir John Simon Neurath német külügyminiszterrel való megbeszélése után a francia miniszterelnöknek a következő tervet mutatta be: í. A Németországra és a volt központi hatal­makra vonatkozó katonai rendelkezéseket be­illesztik az általános lefegyverzési konvencióba. Ezzel elesik a legyőzött államokat sértő külön­leges katonai megaláztatás. 2. Németországot följogosítják, hogy néhány olyan fegyvernemet bevezessen, amelyeket a vérsaillesi szerződés megtilt. 3. A német és a francia hadsereg közötti kü­lönbségeket a szigorít kvantitatív lefegyver­zéssel a lehető legnagyobb mértékben leépítik. A Petit Párisién értesülése szerint a magán­tárgyalásokon a lehető legnagyobb energiával dolgoznak az uj biztonsági statútum és az egyenjogúsági princípium összeegyeztetésén. Az általános lefegyverzési bizottságot xmlószinüieg november 10.-re újra összehívják s akkor a konferencia elnöksége már kész és alaposan előkészített tervekkel kivan előjönni. — Érsekújvár város emlékirata Masaryk el­nökhöz. Érsokujvári tudósítónk jelenti: Több­ször megemlékezett a P. M. H. arról a példát­lan méltánytalanságról. ami a legkiválóbb ér- seknjvári magyar pedagógusok egyikét, Noszkay Ödön dr.-t, az állami reálgimnázium tudóé tör­ténelemtanárát érte. Hét évvel ezelőtt államo­sították a községi katolikus főgimnáziumot, de az államosítási szerződésben kötelezték magu­kat az iskolaügyi hatáságok, hogy valamennyi tanárt átveszik az állam szolgálatába, Át, is vették. Noszkay Ödön dr.-t is, azonban — csak szerződéses viszonyban. Működésére ezámottar- tanak az iskolaügyi hatóságok, tovább ig végzi értékes pedagógiai munkásságát, érettségiztet, — de állami szolgálatba neon vették, pedig a szerződés erre kötelezi az államot, ezt Dérer dr. miniszter Érsekújvár ott nyíltan elismerte, az átvételre 4 évvel ezelőtt nyilvános Ígéretet tett, de nyilván nincsen hatalmában saját ígé­retét beváltani. A városi képviselőtestület egyik legutóbbi ülésén foglalkozott ezzel az üggyel s még a közgyűlés csehszlovák tagjai is meg­ütközésüket fejezték ki az iskolaügyi hatósá­gok kétszínű magatartása miatt, amidőn arra hivatkoznak, hogy valóban szerződésileg köte­lesek az átvételre, de a szerződésben nincsen határideje ennek a kötelezettségnek. A köz­gyűlés úgy határozott, hogy a kiváló tanár sé­relme miatt memorandumot intéz Masaryk köz­társasági elnökhöz, aki mint volt tanár és hu­manista hizonvára nem fogja helyeselni, hogy egy tudományának élő pedagógus ilyen méltatlan elbánásban részesüljön a magas isko- laihatóságok részéről. Telies érdvei folyik ax offenzlva az ungvári adófronton | Potom áron vesztegetnek el árveréseken áruraktárakat, bolti készleteket — A személyi motozás mint a végrehajtó fegyvere - Az agrárpárt Ungváron a végrehajtások módja ellen tüntet, Prágában pedig az adópolitika szigorítását rendeli el Ungvár, szeptember 27. (Ruszinszkói szer­kesztőségünkből.) A Ruszin szikéba küldött pénzügyiminiszteri bizottság rendeletére egész Ruszinszkó területén a legkímélet­lenebb adó- é s i l 1 etek végre ha j tások indul­tak meg. A megdöbbentő és szomorú részletek egész sorával foglalkozott már a PMH is. E szomo­rú esőtek közül a legszomorubb az aisóapSai véres dráma volt, melynek két halottja van­Ugyancsak nagy erővel kezdték el az adó­végrehajtásokat Ungváron és Ungvár köz­vetlen 'környékén. A pénzügyi hatóságok vezetőinek kijelentésed szerint ezek a végrehajtások egyelőre csak a nagyobb adóhátralékok gyors behajtása végett tör­ténnek, tehát olyan adóalanyoknál, akik hatvanezer koronával vagy ezen felüli összeggel tartoz­nak már évek óta. A végrehajtók ugyanis úgy magánosok­nál, mint kereskedőknél sokszor horribilis összegek fejében zongorákat, képeket, bú­tordarabokat foglalnak s azokat potom pénzen vesztegetik el az árverések alkalmával. A kereskedőknél! árukat foglalnak le, sőt megesik, hogy hentesárukereskedőtől son­kát, szalámit, savanyu ugorkát és likőröket vittek el s ezeket a romlandó árukat azon­nal elárverezték. Ezek az „árverések1* pedig úgy történ­nek, hogy az árukat a városháza egy-egy hi­vatali szobájában halmozzák fel s ott — sok­szor zárt ajtók mögött — olyanokkal vétetik meg, akik erről a csöndes „árverezésből" jöelőre értesülnek, vagyis állami tisztvise­lőkkel és hivatalnokokkal. Rengeteg cipő és ruhanemű, ruhakelme és rövidáru cserélt ilyenformán gazdát s a szerencsés árverezők 2—S koronás cipőket, 5—6 koronás szöve­teket és egyéb ruhanemű eket szereztek be ezeken az alkalmi árveréseken. Hannel Antal ungvári jiónevü hentesáru- kereskedőtől például a végrehajtók 26 kg ’ sonkát, 11 kg szalámit és 15 üveg ugorkát vittek el negyvenezer korona adóhátraléka lejében s ezt a gyorsain romlandó portékát a pénz- ügyigaizgatóság pincéjében „elárverezték" és pedig a prágai sonka kilóját 4—5 K, a szalámi rudját 4—5 K és az ugorka üvegjét 2—3 K áron­Az „árverezők44 a pénzügyi tisztviselők és hivatalnokokból kerültek ki, akik egy pár napig dúskáltak az olcsó és önöm hentes­árukban. Vojfckó ungvári hentesnek a pénzesfiókját nyitották fel a végrehajtók és 130 K utolsó pénzét vitték el, mig egy másik csemege­kereskedőnél 72 K pénzt szedtek ki a pén- zesfiókból. Ziolierimani József kereskedőnél a végrehajtók „szerencsésebbek" voltak- Zsebimot ozásnál hatezer koronát találtak nála. Grünwald borosi földbirtokost kocsijá­ról szállították le az adóvégrehajtók és ko­csit, lovat elkoboztak. Grünwald hétezer ko­ronát kért kölcsön és azzal váltotta ki foga­tát. Guttimann Sándor dr. ügyvédtől arany­óráját, láncát és kevés készpénzét vitték el, mig Vozár László pékmester feleségének fülé­ből a fülbevalókat szedték ki a végrehaj­tók. A végrehajtások ellen orvoslásnak niincs helye. Kugler pénzügyigazgatósági elnök e tekintetben minden hatáskörtől meg van fosztva- Hasonlóképpen elvették Brat pénz- ügyigazgatő hatáskörét is, úgy hogy az adóvégrehajtások fői.rányitója egy Ne- spichal nevű adófeliigyelö lett, aki nem ismer kegyelmet. Az adófizetők elleni eme óriási offenziva eddig semmi pozitív eredményt nem hozott, ellenben igen sok adóalanyt tett teljesen tönkre, amennyiben az iparosoktól eladásra szánt készítményeiket, a kereskedőktől árujukat vették el a végrehajtók, a befolyó összegből elsősorban az árverési költségeket számítot­ták le s csak a fennmaradó összeget tudták be a% adótartozásba, amely iiytmódon alig pár koronát tett ki. A kétségbeejtő helyze­tet elsősorban a cseh agrárpárt igyekszik kihasználni- Nagygyűlést rendeztet az ung­vári kereskedelmi csarnokiban, melyen Bá­csi nszky Ödön dr. szenátort fogja szerepel­tetni, meg kívüle néhány cseh agrárpárti szónokot. A nagyközönség azonban már eleve tisz­tában van ennek a gyűlésnek jelentőségé­vel, mert köztudomású, hogy ezt az adóvégrehajtási oflenzivát a® a kor­mány rendezte ti Rusrinszkóban, melynek legerősebb és legbefolyásosabb pártja ép­pen a cseh -agrárpárt, tehát az a párt, melynek egy szavába kerülne odalönt Prágában és az adóvégrehajtások eme módszerét azonnal megszüntethetné. Nyilvánvaló tehát, hogy a cseh agrárok a ruszinszkói végső kétségbeesést, ^melyet a cseh agrárpárt tudtával és beleegyezésével idéznek elő a végrehajtók, politikai céljaik­nak szolgálatába akarják állítani, ez azon­ban igen átlátszó törekvés és egyenesen hipokrizis­Az állami végrehajtással egyidőben meg­indult az ungvári városi adóvégrehajtás is. A szeptemberi kimutatás szerint a városnak 1,044-240 K adókünnlevősége van, mellyel 323 háztulajdonos tartozik- A városi tanács kimondotta, hogy tekintettel a város kétség­beejtő anyagi helyzetére, a zsebniotozássá 1 is járó legszigorúbb végrehajtást rendeli el az adót nem-fizó tők ellen. KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVH.-ik század végébe (15) Itt közbeszólt Szepessy Pá, akinek nyakerei dagadni kezdtek az indulattól: — Mint vonultatok ki Patakról? A köröttük sóhajtozó nádasra éjszaka pró­bált rátelepedni immár. Némi küzködés után akadozva kezdte a daliás Szekeressy István: — Az- elmúlt- esztendő októbei hava huszadik napjának délelőttjén egész várbeli ezred jött ki ellenünk, fegyvereik súlya alatt zörögve. Ost­rom ágyú kát vontattak magok után, hogyha nem engedünk, romhalmazzá lövik szét osko­lánkat és mi ott halunk mind a romok alatt. És jól számítottak a császáriak, mert esküt tettünk egymásnak, hogy halálunk pillanatáig védel­mezni fogjuk a régi falakat... Dohát nem úgy lett, — és elcsuklott, a hangja. — Buzinkay apánk, meg Pósaházy apánk széttárt karokkal könyörögtek nekünk: ne szálljunk szembe fegy­vertelenül a fegyveresek ellen. És mi hallgatni voltunk kénytelenek két ősz apánkra s mikor a császáriak az oskola homlokának, a „Trójá"- nak szegezték az ágyukat, bús énekszóval ki­indultunk a mi második 'édesanyánk nyújtotta hajlékunkból s odahagytuk a „Huta" nevű déli oskolarészt is... De nem hagytuk ott az osko­lai bibliotékát, amelyet szekereken huztunk magunk után s szekereken huztuk a könyv- nyomtató-mühelyfc is. Aközben siralmas éneke­ket zengedezett kicsiny csapatunk ... Itt elakadt félszünetro Szekeressy István, mintha a megindultság elfojtotta volna a sza­vát. De akkor rászólt Szepessy Pál: — Folytasd, szenior! Éttől fogok én csak megvadulni!... Szekeressy István folytatta hát: — Velünk jött Buzinkay apánk, meg Pósa- íházy apánk is, ámde a két jámbor öreg nemso- ikáig bírta a sulycs utat s ezekből szekerekre raktuk őket. A Bodrogköz útvesztői között bukdácsoltunk előre, keserves libegőssel s egy- egy téresebb tisztáson hús vággyal néztünk vissza az Alma Mater felé ... ■ Megakadt, egyet fújt: __ Csak KcnézIön állapodtunk meg. közel a Ti sza vizéhez. Hónapokat dideregtünk át itten sárban, hidegben és hóban, miközben sok deák­nak lefagyjak a lábujjai. Tapasztalván mind- azáltal, hogy innen aligha lesz hazatérésünk, városába indultunk meg nyomorult, szerrel, ahol testvéri vendégszeretet közepette élhettünk. Utoljára mégis Erdélybe ereszked­jünk alá, a gyulafehérvári kollégiumba, ahol szeretnek és táplálékkal látnak el mindannyiun­kat ... S elcsukló hangon tette hozzá Szekeressy István: — Eddig van, jóurunk ... Szepessy Pálnak ekkor már remegett a szája- széle. Féktelenül kiáltott föl: — A császár és cinkosai irtják nemzetünket, ö magyar hitünket! Haljanak meg! S a bujdosó lovasok fölzendülve kiáltották utána: — Haljanak meg! Csönd támadt utána. Hanem ekkor már szónszinü hajával végLeg befonta őket a setétség. Szerencsére valamivei később fölrémlett a hold s reszketeg fénye ott táncolt a nyugati égalj fölött. A deákok végleg megállapodtak a mocsarak közti rétségen, nagy tüzeket gyújtottak és ettek valamit... Akkor feléjük szólt Szepessy Pál: — Isten vezéreljen utatokon! Megfogadom ■néktek a kardomra, hogy mind hazamentek egyszer! A bujdosó deákok pedig azt kiáltották vissza reménykedve: — Vivát Szepessy Pál! Mert lengő szakálláról mind ráismertek a ve­zérre. Messze járt már a lovascsapat, amikor zsol­tár hangjai ütötték meg őket hátulról. Az örök Isten dicsőségének halhatatlan éneke volt ez, amelyet égnek emelt arccal harsogtak a tüzek körül: Az embereket te meg hagyod halni És ezt mondod az emberi nemzetnek: Legyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi, Mint. a. tegnapnak ö-elmulása lís egy éjnek -rövid vigyázása— Meghallotta a zsoltár hangjait Szepessy Pál s lecsuklott tőle a. feje. Később az éjszakába foszlott el az ének s csönd volt már köröskörül. Csak a lovak csobogtak. vn. Hosszú idő múlt el ettőlfogva. A császári generálisok: Spankau, Strassoldó, 'Kobb Farkas és Karaffa Antal véres hajtóvadá­szatot rendeztek az elégületlenek ellen s azo­kat, akiket el tudott érni a kezük, karóbahuz- ták, kerékbetörték, elevenen nyuzatták meg, avagy a halál más undok nemeivel végeztettek ki. A magárahagyott nép kegyetlenséggel to­rolta vissza a kegyetlenséget és ha sikerült el­fognia egy-egy kisebb labanccsapatot, e laban­cok egytől-egyig a legszörnyühb kinzások közt múltak ki a világból. Úgy látszott, végleg elveszett a fölkelők Ügye. Mert a császár és tábornokai válogatott ke­gyetlenkedéseire a Partium felől nem zördültek meg többé az ordasok kardjai, hogy kitörvén nyurga lovaikon s a talpasok is utánok-kere- kedvén, rémülettel töltsenek el minden idetola­kodott németet. Elmebusitó hírek érkeztek Erdély és a Par­tium felől. Ám ezek a hírek is úgy tudták, hogy van még némi remény. Mert Szepessy Pál, mi­után egyelőre le kellett csatolnia kardját, az eszét vette elő és soha nem apadó bizakodással zörgette a Porta kapuit. És noha messze jártak ekkor az ordasok, mindent tudtak róluk azért a rémület csöndjébe süllyedt hét tiszai vármegyében. Pontos értesü­léseik voltak róla, hogy a Partiumba visszahú­zódott fölkelők embertelen nyomorban tudták kihúzni csak a legutóbbi telet. Az 1673-ik esztendőre csaknem a szegényle­gények rendjébe csúsztak le a fölkelők. A Par­tium hidegtől kiszívott falvaiba s e falvak pa- ticsfalu házaiba szétszórva tengődtek az isten­adták. A lovasok lovaiban zörgött a csont, sző­rük lompoera. nyúlt s fölborzolódot.t a szélben, a talpasok viszont da.rabideig kapcarongyokba göngyölték mezítelen lábukat, ámde idővel el­kopott talpuk alól a kapca s akkor csupaszláb húzódtak meg a vékonyfalú viskók padlásaira és a faluszéli górékba. És mialatt odakint hó- fergeteg visongott, a. szerencsétlen harcosok a fiz ujjok körme alá próbáltak némi. meleget le­helni, avagy versenyt jajgattak a széllel. A bujdosók vezérei: a kopasz Szuhay Mátyás, a baljós csillagzatii Pptröozy savanyuszáju ve­zértársával, Ubrisivel egyetemben, úgyszintén a szőke Kende Gábor s Dúló György és Dúló Gergely szakadatlanul ostromolták Apaffy fe­jedelmet. meg Teleki Mihályt: csak tízezer fegy­vert adjon s meg vau mentve Magyarország! Ebben az idötájban bukkant föl az ordasok re­ménytelen sorai között egv vakmerő fiatal.ka­pitány, bizonyos Petncházy Dávid, aki ötezer katonával is vállalkozott volna reá, hogy a po­zsonyi Fehérhegyeken túlra ver át minden csá­szári-zsoldost, ámde a Szatmár vára alól tavaly oly csúfosan megszaladt erdélyi kancellár muk­kanni sem mert, mivel kemény parancsa volt a nagyvezértől, hogy tudta és engedelme nélkül ki ne induljon többé Magyarországra. A fejede­lem viszont, valahányszor a bujdosók vezérei kardjaikat csattogtatva sürgették a segítséget, a fejét fogva rohant föl és alá a palotán, mialatt kétségbeesve ismételgette maga elé: — Szivem vérzik a magyar nemzet kínlódá­sán, de mit tegyek? Jaj, mit tegyek, amikor ke­zeim kötvék? És mert tanácstalansága tökéletes volt, bort hozatott föl udvari szolgákkal s inni kezdett. És a magyar nemzet végpusztulásán érzett te- méntelen bujában mindennap tökrészegen tán­torgott a palotában. A fölkelővezérek, valahányszor elhagyták a fejedelem elfogadótermét, odakint köptek egyet. Úgy látszott, ezúttal mégis vége van.Magyar- országnak. Az északi részeket s a hét tiszai vármegyét Lipót császár kóbor katonái csatan­golták be, égetve és dúlva, Erdély moccanni nem mert, remegve a nagyvezér kardjától, a régi ország egyéb területei meg ozmán járom alatt raboskodtak. Egyedül Szepessy Pál nem csüggedt egyet­len pillanatra sem. Akik látták őt ezekben a hó­napokban egyesegyedül tépelődui, azt beszél­ték, hogy szakállába számtalan újabb fehér szál ■keveredett és hogy Szepessy Pál többször be­szélt bele a szakállába. És Szepessy Pál, amikor pihentetni volt kénytelen félöl-hosszu kardját, elhatározta, hogy maga fogja megzörgetni a nagyvezér ka­puját. S nyomban készülni is kezdett a nagy útra. De nem egyedül indult el. • Mert az ordasok melléjeadták a „nagysza- kállu vének tanácsá“-t amelyben benne volt ■másokon kívül a méregtől búskomorságba esett Kubinyi László, meg az ungi udvarházába visz- szavágyakozó Kende Gábor. Sokat reméltek, de kétségbeesve kellett visszatérniük a Par­tin rab a. 1 Utolsó filléreiken ajándékokat vásároltak a nagyvezér számára s a lehetetlennel áltatva ■magukat, Drinápolynak vették az utat. Ha tud­ták volna pedig, hogy hiába minden kába re­ménykedésük, még Erdély határhegyeiről visz- szafordultak volna. Mert időközben az történt, hogy a lengyelek fölmondták az előző évben kötött békét s a nagyvezér minden katonáját a lengyel határra rendelte mostan. A nagyvezér óvatosan vigyázott czokból, hogy legalább Li pót császárral tarthassa meg a békességet, ^Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom