Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-11 / 208. (3021.) szám
11, vasárnap. Az országos eirtok Bianar sürgetésére megígérte Kassa szabályrendeletének gyorsított elintézését A szlovenszkói országos választmány első őszi ülése Pozsony, szeptember 10. A szlevenez'kói országos választmány pénteken tartotta első rendes őszi ülését Országh .József országos elnök vezetésével. Blanár Béla dr. (m-agyar nemzeti párti) felhozna, hogy az ügyszámokat ugyan az országos elnökség elintézi, de az ügyek elintézése késedelmet szenved. így többek között Kassa város szervezeti szabályrendelete 3 év óta az országos hivatalnál van a eddig még az elintézésre hivatott országos választmány elé sem került. Soká tart a határozatok leírása és kézbesítése is. Néha két hónap is eltelik, inig a kézbesítés megtörténik. Végül megjegyzi, hogy Kassa város szabályrendeleténél még egyes kimutatásokat tart szükségesnek. Az országos elnök helyesnek találja a felszólalást s felhívja az előadót, hogy Kassa város szervezeti szabályzatának előkészítését a legrövidebb idő alatt vigye keresztül, ez esetleges szükséges kimutatásokat szerezze be s ha szükséges, a helyszínén tegye meg a szükséges lépéseket a teljes előkészítésre, hogy ez a szabály- rendelet az országos választmány ülésén tárgyalható legyen. Ami a késedelmes leírásokat és kézbesítést illeti, az különösen a segélyezési ügyeknél fordul elő, ahol a határozatokat csak akkor kézbesítik ki, amikor már a megfelelő pénz is rendelkezésre áll, de más ügyeknél is megtörténhetik ez, mert a személyzet létszáma kicsi. Mindent megtesz, hogy a jövőben ez a rendellenesség megszűnjék. Blanár Béla dr. országos elnök válaszát tudomásul veszi. A napirend során a következő orvosokat választották meg: a lévai kórházhoz: Tvarusko Antal dr.-t, a trencséni kórházhoz: Petrovics Ambrus dr.-t és Vanicsek József dr.-t, a nagymihályi kórházhoz: Homok. István dr.-t. A turócszentmá:lőni kórházihoz ellenőrül Rajeczky Józsefet választották meg. Figyelemreméltó, hogy amíg eddig segedor- vosoknl majdnem kizárólag csak oroszok jelentkeztek, addig most minden állásra akadt őslakos. Pozsony városnak a propellerüzem fejlesztésére szánt 500.000 korona kölcsönét s az 1932 évre elhatározott 530.000 koronás uccakövezést jóváhagyták. A szlovák muzenmegyesáilet részére 70.000, a szlovák honismereti múzeumnak 75.000 s a Húrban Szvetozár szoborra további 13.000 koronát szavazott meg az országos választmány. A kassai zsidó szociális egyesület részére 15.000 korona segély jutott. A doihai vashámor és fatelep egykori munkásait ősz ideién kilakoltatják maguképitette hajlékaikból Az ipari „leépítés** a gyári munkások, a vámháboru az erdei és faipari doüfoiók kezéből ütötte ki a kenyeret - A földreform még azt a földet sem itatta a tragikus sorsú munkásoknak, amelyen kis házaik áiianak Beregszász, scetptermber 10. (Saját tudósítónktól) Dolhán, a Verohovina egykori ipari gócpontján, valamikor virágzó vasgyár adott kenyeret a mostoha föld népének és itt volt a ruszinsz-kói faiparnak egyik legjelen toseibh centruma. Ezer és ezer család apraja-nagyja talált foglalkozást az említett két üzemben, amelyeknek alapítása száz esztendőre nyúlik vissza. De nemcsak munkát kapott itt az Ínséges nép, hanem potom pénzért taksás-telket. amelyre azután házat építhetett. A történelmi országok agyon támogatott gyáriparának konkurrondája mellett elsorvadt a multiban dédelgetett vashámor s a messzi földön híres kapagyár beszüntette üzemét- Az áldatlan csehszlovák-magyar vámháboru pedig tönkretette a hatalmas faipart. Ma 300 vasmunkás, 400 faipari szakmunkás és több mint 200 erdei munkás van teljes tétlenségre kárhoztatva és a szó szoros értelmében éhezésre utalva. Tetézi a dolhaiak nyomorúságát az ipariüzemek uj tulajdonosainak méltánytalan eljárása is. Tömeges kilakoltatási eljárást indítottak az üzemeknél évek hosszú során át dolgozó munkások ellen, akik a taksás-telkeken saját maguk által épített házaikban laknak. Földönfutókká teszik a munkáscsaládok százait, köztük nagyszámban olyanokat, akiknek már apja, sőt nagyapja az ipari üzemeknél dolgozott és építette kis hajlékát. Leirhatatlan ezeknek a szegény embereknek a helyzete és lelkiállapota. A doihai munkások taksástelkei korábban a Teleki grófok tulajdonát képezték, ők létesítették itt az ipari üzemeket, ők telepitették ide a Verchovina munkát kereső népét, ők adlak az idesereglő Ínségeseknek kenyeret és potom bérért telekhelyet. 1844-ben indult meg itt a munka, ebben az időben történt az első település, amely azután egyre nagyobb arányokat öltve a háború végéig tartott. A földreform végrehajtása nyomán egy csapásra megváltozott a dolgok régi rendje. A Teleki grófok 60 ezer holdas erdöbirtoka zár alá került, a taksás telkekkel együtt. A hatalmas birtokkomplexum spekulációs társaság tulajdona lett, az lett az ur a doihai munkások taksás-telkei felett. A földhivatal megfeledkezett a doihai nincstelenekről, nem juttatott nekik egy talpalatnyi földet sem. Még csak azt a kistelket sem adta tulajdonukba, amelyen apró házacskáik állottak immár egy évszázad óta. A konjunktúra éveiben ment minden a régi kerékvágásban. A fakitermelés és feldolgozás busás hasznot hozott az uradalom uj gazdáinak. A vashámort és öntődét azonban megállitották, mert nem biztosított kellő jövedelmet. A csehszlovák—magyar vámháboru véget vetett a faipar prosperitásának és a nyerészkedő társaság sietve beszüntette ezt az üzemét is — és ezzel Dolhán megszűnt minden munka. Az emberek ezrei vesztették Harcok a paraguayi határon Newyork, szeptember 10. A paraguayi és a kolumbiai csapatok tegnap Fort Boqueron közelében összeütköztek. Ez az erőd a vitás terület legfontosabb stratégiai pontja. Több ezer paraguayi katona, akit tábori tüzérség és erős repülőraj támogatott, megtámadta az erődöt. Az ütközet éjfélig tartott. A támadók állítólag súlyos vereséget szenvedtek. Mindkét fővárosból győzelmet jelentenek. A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Uniójának hivatalos közieménye Az Unió rendkívüli közgyűlése szeptem- ber 18-án, délután két órakor lesz megtartva Zsolnán, a Rémy-szállod-a különtermében. A tárgysorozat fontosságára való te- kintetteí a tagok teljesszámiu megjelenése kívánatos. Az elnöki tanács. Abafala mellett a magyar határ közelében agyonlőttek egy csempészt Tornaija, szeptember 10. (Saját tudósítónktól.) Kisasszony napján röviddel éjfél után az abafalai határban cirkáló sa j ószentkirályi csehszlovák vámőrök egy csempészt tartóztattak, fel a magyar határ közelében, aki két pár lovat hajtott át csempész utón a csehszlovák területre. A vámőrök többizben szólították fel megállásra a lovakkal poroszkáló alakot, az azonban nem reagált a figyelmeztetésekre, hanem igyekezett vágtában eltűnni. A vámőrök erre utánalőttek a menekülő csempésznek, akit az egyik golyó halálrasebezett. Zsebeinek átkutatása alkalmával előkerült iratokból megállapították, hogy a lelőtt csempész Kelemen Pál sajókápolnai gazdálkodóval azonos. Holttestét Abafalára szállították. A fegyverhasználat ügyében megindult a hivatalos eljárás. Herriot végrehajtja a francia járadék konvertálását A kormány újabb sikere — A parlamentet szeptember 16.-ra összehívták Páris, szeptember 10. A járadéikkonvertálás nagy belpolitikai problémáját a iria délelőtti minisztertanács végleg elintézte. Nem lehet kétséges többé, hogy a francia parlament, amelyet szepkmiber 16.-ra, péntekire rendkivüfii ülésszakra összehívták, végleg elhatározza a konvertálást. A kamara pénteken három órakor ül össze, közvetlenül a tőzsde- zárlat után. A konvertálási törvényt a lelhető leggyorsabban átutalják a pénzügyi bi- bizottsághoz és Lairioureux, a pénzügyi bizottság előadója, azonnal kidolgozza javaslatát, hogy másnap este a plánomban megkezdődhessék a vita. Szombaton, szeptember 17.-én a szenátus is összeül és vasárnap kiküszöbölhető a két ház közötti esetleges nézeteltérés. Hétfőn déliig, a tőzsde ujramegnyitásáig a konvertálási ház elfogadhatja. törvényit mindkét A konvertálás aüá eső járadékok körülbelül 85 milliárd frankot képviselnek. Ennek az összegnek háromnegyede, körül’Jbelül 67 miilliárd frank az állaim kezében van, mig 18 milliárd a közönség kezében- A törvénynek csak az utóbbi 18 milliárd konvertálásáról kell gondoskodnia. Erre a célra az amortizációs pénztár négymilliárdot bocsátott rendelkezésre, további ötmilliárdot rövidle- járatu kincstári jegyekkel fedeznek, mig a Francia Bank 5 miillUiárdos hitelt folyósít. Illetékes körök remélik, hogy a rendelkezésre álló 114 milliárd elegendő lesz a fizetési kötelezettségek teljesítésére. Isméi semmitevéssel töltött el egy hetet Udrzal kormánykoalíciója Mégis hivatainokkormányra bízzák a népszerűtlen javaslatok megvalósítását? Prága, szeptember 10- A prágai sajtó élénken kommentálta az agrárpártnak a parlament őszi munkaprogramjára vonatkozó követeléseit, s az agráriusok kívánságait alkalmasoknak találja a további tárgyalásokra. Már több Ízben rámutattunk arra, hogy az állami költségvetést a gazdasági helyzetihez kell alkalmazni és a terheket, különösen a kispolgárok érdekében, csökkenteni kell. Ezzel szemben a kormánypártok az ezideinél is magasabb költségvetési előirányzatot készítenek elő a jövő év számára és ez még igy is deficites lesz. Ezt eleinte egyes kormánylapok tagadták, később azonban elsősorban a Lidové Noviny nyíltan bevallotta, hogy valóban magasabb és passziv lesz a jövő évi költségvetésA nemzeti szocialista sajtó is megállapítja, hogy lényeges törléseket eszközölnek ugyan, de az egyensúlyt fönntartani nem lehet. A költségvetési előirányzat egyes tételeit még erősen titkolják, azonban a cseh iparospárti sajtó máris elárulja, hogy nagy különbözet lesz a bevétel és kiadás között. A kormánypártok ennek dacára nem takarékoskodnak, a minisztériumok számát nem csökkentik, egyszóval minden marad a régiben, mintha az idők nem változtak volna és a viszonyok nem rosszabbodtak volna. Az agrárpárt elnökségének és végrehajtó bizottságának döntése után mintha elnémultak volna a kormánykörök. Semmi sem történt e héten, komoly tárgyalások nem folytak és a parlament összehívása is teljesen bizonytalan. Ez a bizonytalanság minSzeptember l.-töl a Bai - Palais - Tkeáter ALHAMBRA igazgatósága O. Blumenthal igazgató vezetésével megnyitja a téliszezont az ismert komikus, Sigi Hofer vendégjátékával, Miss Okulta világszenzációval, Avelo Miss Germany szépségki- rálynövel és 8 további attrakcióval. Elsőrendű konzert- és jazz zenekar Buves - Fisher Szabad bemenet! Szabad bemenet! Naponta a közkedvelt ötórai tea>tánc. el kenyerüket, a mindennapi betevő falatjukat. Az uj tulajdonosoknak kevés gondot adott a munkások nyomora s megcsappant jövedelmeik fokozása végett a taksás-telkek bérét 10 koronáról 300 koronára emelték fel, A hónapok óta egyetlen fillért nem kereső munkanélküliek természetesen képtelenek a magas taksát megfizetni s igy mindnyájukat, kíméletlenül kilakoltatják. így mennek a dol- hai munkások a rideg tél elé: munka, kenyér és hajlék nélkül. dig rosszat jelent. Vagy munkaképtelen teljesein ez a koalíció, vagy pedig taktikai okokból szüneteltetik még tovább a parlamenti munkát, hogy azután az idő rövidségére hivatkozna néhány ülésen keresztülhajszolják az összes úgynevezett szükségjavaslatokat, amelyek mindig újabb és újabb megterhelést jelentenek- A félhivatalos körök a múlt hetekben megcáfolták azt, hogy az állami tisztviselők fizetéseit leszállítják. Nincs kizárva, hogy ez is csak taktikázás, de ha erre sor kerül, minden valószínűség szerint úgy fognak a mai kormánypártok a felelősség alól kibújni, hogy a nép szer üti em törvényjavaslat megvalósítását hivatalnókkormányra bízzák. A vidéki kormánysajtó ugyan állást foglal a hivatalnokkonmány ellen, azonban a monstrumtöbbség tehetetlensége, a kormánypártokon belül uralkodó egyenetlenségek arra engednek következtetni, hogy a cseh pártok ezt a szokásos megoldási módot fogják választani. MILYEN IDŐ VÁRHATÓ Az időjárás egyenlő légnyomáselosztás mellett változatlan marad. Általánosságban szép, napközben nagyon meleg. — Kassán elfogták a német hatóságok által körözött anyagyUkos német irót? Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pályaudvaron lévő rendőri kirendeltség ma délben elfogott egy gyanús fiatalembert, amikor a Prágából befutó gyorsvonatról leszállott. A fiatalember eleinte Mato Charlesnek mondotta magát. Kihallgatása közben azonban mindjobban megzavarodott s végül is kijelentette, hogy igazi neve Sujamann Colliss Thielecke. Berlinben két évvel ezelőtt anyagyilkosságért 10 évi fegy- házra ítélték, de most augusztusban a rabkórházból sikerült megszöknie s hamis útlevéllel Csehszlovákián keresztül Oroszországba akart kiszökni. A rendőrség azonnal érintkezésbe lépett a berlini bűnügyi hatóságokkal, hogy felvilágosítást kérjen az. ügyben, de Berlinből a válasz eddig nem érkezett meg. A kassai rendőrségnek alapos a gyanúja, hogy az elfogott fiatalember Callistros Thielecke német íróval azonos, aki két esztendővel ezelőtt meggyilkolta édesanyját, s a németországi hatóságok még ma is körözik. A titokzatos fiatalember egyelőre a kassai rendőrség foglya. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ ______ Budapest, IV. Egyetem utca 5 __________________ Sz ép tiszta szobák. — Az Étterem és Kávéházban cigányzene. Az Erzsébet-pince a főváros legszebb sörözője, — revier rendszer. Olcsó polgári árak! Figyelmes kiszolgálás! i