Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-02 / 174. (2987.) szám

1932 augusztus 2, kedd.

AZ ELSŐ FELVONÁS UTÁN

irta: Almásy Mihály

Von Sdhleidher táJbornoknak, a német kormány szellemi atyjának és voltaképpeni vezetőijének szerdán este a rádióban elhangzott beszéde élénk visszatetszést szült Póriéiban és a francia sajtó a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy Németország fittyet hányva a versai llesi békeparancsnak, szintén biztonságba akarja helyezni magát, azaz vagy a többi nagyhatalomnak leszerelését követeli, vagy pedig ellenkező esetiben saját felfegyverzésére gondol. Lehet, hogy a német hadügyminiszternek kijelentései nem voltak diploma tikosak, de egy tábornak sem erénye, sem kötelessége, hogy diplomata legyen és az elmúlt esztendők örökös diploma- tizálása után szinte megkönnyebbülés, ha végre őszinte, nyilt, katonás szavakat hallunk. A dolog lényege tehát nem az, hogy milyen formában mondotta el Schleicher a mondanivalóját, hanem az, hogy tartalmilag igaza van-e.

GeniPben néhány nappal ezelőtt gördült le a függöny a nagy leszerelési konferencia első felvonása után. Mint a háború utáni nemzetközi értekezletek legtöbbje, ez a konferencia is általános csalódást keltett- A hónapokig tartó tanácskozások minden lendület nélkül, vontatott és álmos lassúsággal folytak le és ha olykor-olykor történt is valami, ami némi reménységet csöpög te tett a genfi színpad féllé néző emberiség leikébe, nnimt példáiul Hoover emlékezetes javaslata, a konferencia sikerébe vetett remények mindannyiszor oly gyorsan olvadtak el, mint az áprilisi bő. Az a határozati javaslat, amellyel a konferencia ezévi munkáját befejezte, túlságosan magán viselte szerzőjének bélyegét. Benes Eduárd dr., mint a leszerelési konferencia általános bizottságának előadója, hü maradt önmagáihoz, amidőn feladatát mindössze abban látta, hogy olyan írásművet eszkálbálijon össze, amely semmit sem mond. A világ azonban ma már nagy, elhatározó tetteket vár és ezért éppenséggel nem tudja értékelni a csehszlovák külügyminiszter Írásművét. Az adók súlya alatt görnyedő polgárság tudomásul veszi, hogy a hatalmak a jövő nagy háborújában esetleg talán tartózkodni fognak a védtelen városok bombázásától és a katonai szolgálatot nem teljesítő aggastyánok, nők és gyermekek vegyi és bakteriológiai utón való kiirtásától, de másfelől semmiféle komoly tanulóiét nem látja annak, mintha államaik végét akarnák vetni annak az őrült fegyverkezésnek, amely arányaiban a világháború előtti hadelőkészületeket is felülmúlja- Ez a polgárság valóban csak kesernyés mosollyal veheti tudomásul, hogy a leszerelési konferencia folytatására ebben az esztendőiben már alig fog sor kerülni és hogy az állami pénzügyek mai vigasztalan állapotában a konferencián résztvevő hatalmasságok mindössze néhány hónapra függesztették fel a fegyverkezés további fokozását, ahelyett, hogy Hoover javaslatait masukévá tették volna.

A leszerelési konferencián két ellentétes elvi felfogás ütközött ősszé egymással és az eddigi tanácskozások csődjét éppen az idézte elő, hogy az ökröt nem a szarvánál ragadták meg és nem ezeket az elvi kérdéseket kísérelték meg először megoldani. Az egyik oldalon állott a versaillesi szerződés betűje, amely Németországot, Ausztriát, Magyarországot és Bulgáriát eltiltja attól, hogy hadsereget tarthassanak, amely külső támadásokkal szemben meg tudná védelmezni őket. A másik oldalról ezeknek az államoknak jogos és érthető tiltakozása hangzott fel az ellen, hogy őket — szemben a nemzetközi jog egyik legfontosabb alapelvével: az állanak egyenlőségének tételével — még min:g úgy kezelik, mint ahogy a TI. pun há- l oru után Róma a letiport Karthágóval bánt. Az egyik tábort Franciaország vezeti, amely immár tizennégy esztendő óta csak a maga biztonságára gondol, állandóan a „securité" jelszavára hivatkozik, mintha bizony az Északi tengertől as Földközi tengerig húzódó hatalmas erődvonala, nagyszerű repülőparkja, keleti szövetségeseinek négyes lánca és nem utoljára saját hadseregének a világihátbáruban kipróbált vitézsége minden nemet támadástól meg nem védelmezné. A másik táborban a világháború lepve'/ölt néoei állanak, amelyeknek védtelen határait bármely pillanatban átléphetik a szomszédok ármádiái és amelyeknek fővárosai felé nyitva áll az ellenséges léghajók és repülőgépek útja- Franciaország ma hatalmának terőmöntj.«n é'b N^cv Napóleon

„grande armée“-jának összeomlása óta sohasem érezhette magát olyan biztonságban, mint ma és mégis unos-untálán biztonságának szent nevében foglal állást minden törekvés ellen, amely tőle is hasonló áldozatokat követel, mint amilyeneket a világháború után a legyőzött államok voltak kénytelenek hozni.

Mitől félnek Párisban? A bibliai Dávid és Góliát története az igazság győzelmében vetett hitet példázza, de vájjon elképzelhető-e, hogy a modern Dávidok parittyása halálra sebezhesse az erődvonalának védsáneai és •repülőgépeinek hatalmas raja mögött álló francia Góliátot? Ha van ország, amely a mai rettenetes válság közepette még bizalommal tekinthet a jövő elé és viszonylagos nyugalommal szentelheti magát az építő munkának, úgy ez az ország Franciaország. Az ő feladata volna, hogy irányt mutasson a tévelygő világnak, mint ahogy a nagy forradalomban és a XIX. század folyamán még annyiszor előljárt az emberiség élén. Csodálatos jelenség, hogy a francia zseni nem látja és nem érzi meg azt a gyönyörű hivatást, amely reája vár Mert sajnos a mai Franciaország nem a fejlődést és a haladást, hanem a reakciót képviseli Európában. Száz esztendővel ezelőtt Metternich rendszere és a Szent Szövetség kötötte -nopo nur ‘pojo qqofiSo]; űOeueqiuie zn rqisznS ben Franciaország és szövetségesei rendszere, amelynek a Népszövetség csak egyik megnyilvánulási formája, áll a kibontakozásnak az útjában. De Metternich szelleme olyan időben uralkodott a népek fölött, amivoltak megalkudni a megváltozott idők megváltozott szükségleteivel, sőt fokról fokra oly alacsonyra kellett leszállitaniok jóvá- tételi követeléseik mértékét, amint azt legnagyobb adósuk teljesítőképessége megengedte. Azzal, hogy a jóvátételt jóformán teljesen eltöröték, közvetve elismerték azt is, hogy a legyőzött államok felelőssége a háború előidézéséért, amelynek nevében a repa- rációk eladdig ismeretlen intézményét behozták, semmiféle erkölcsi tartalommal és létjogosultsággal nem bir. Hamarosan el fog jönni az az idő, amikor a győztes és a legyőzött hatalmak között a fegyverkezés terén sem fognak majd különbséget tenni és amikor a bekeszerzödések egyéb határozmá- nyait sem fogják tabunak tekinteni.

A győztes hatalmaktól függ, hogy ez « változás milyen formában fog bekövetkezni. Ha Franciaország és szövetségesei leszámolva várható fejlődéssel, megfelelő előrelátással és politikai bölcseséggel önmaguk kínálták fel volt ellenfeleiknek az észszerű engedményeket, ezzel tekintélyüket nemcsak nem csorbítanák, hanem ellenkezőleg csak megerősítenék az egész világ szeméiben. De sajnos, erre vajmi kevés hajlandóságot mutatnak. Miként a jóvátételi kérdésben, úgy a többi aktuális világprobléma megoldásánál is minden hadállásukat köröimszakadtáig védelmezik és ezért egy- egy visszavonulásuk, egy-egy engedményük vereségnek tűnik fel akkor is, ha vereségről valójában nincs is szó. Ez a taktika a legrosszabb, amit csak el lehet képzelni, mert minden kényszeri tő szükség nélkül ki- mélyiti az amúgy sem csekély ellentéteket. Ha ez igy tovább megy, a felgyülemlett ellentéteknek okvetlenül robbanáshoz kell vezetniük és borzalmas elképzelni, hogy milyen napok virradnak az emberiségre, ha a józan ész előbb-utóbb nem diadalmaskodik a konok makacsság fölött.

Csali ellenzéki karcol kényszerítheti ki Szlovenszkó és Ryszinszkó népe a hátrányos sziovenszkói tarifa eltörlését

Mér az agrárpárt lapja is „követeli” a „prágai kamarilla" letérését

és a tarifaátszámifást szabotáló bürokraták félreértését

Prága, augusztus 1. Az a hir, hogy Hula

vasút ügyi miniszter az államvasutak igazgatóságába egyetlenegy sziovenszkói és ruszin- szkói szakembert sem nevezett ki, nagy visz- szaíetszéist szült nemcsak a szlovák autonómisták, de még a legmegrögzöttebb szlovák centralisták körében is. A cseh agrárpárt szlovák nyelvű szócsöve, a Slovensky Dennik „Letöri Hula miniszter resztortjában a ka- mari!lát?“cimen ingerült hangon cikkben tiltakozik Szlovenszkó újabb mellőzése ellen s a „prágai kamarillát“ teszi felelőssé azért, hogy a szo'venszkói tarifa-kérdést, a kárpáti országrészek gazdasági életének legnagyobb rákfenéjét, mindezideig nem intézték el.

— Ennek a reszortnak régi gyakorlata az, — Írja a lap a vasutügyi minisztériumról —

hegy

csknem teljesen negligálja a szlovák követeléseket, melyeknek kardinális pontja a tarifák átszámítása.

Szlovenszkó évek óta követelte és követeli ezen eminens fontosságú kívánság teljesítését, mely ma több mint sürgős gazasági szükséglet, interveniált érdekében, felszínen tartotta, indokolta — sajnos — eredmény nélkül. Az ügy nem jutott tovább az ígéreteknél s most, amikor abban reménykedtünk, hogy az uij rezsim alatt megérjük a tettek idejét, ez a reménységünk, úgy látszik, ismét eltávolodik tőlünk. A vasutügyek uj fejét nagy rokonszenwel fogadtuk. Sajnáljuk, hogy első lépései után kénytelenek vagyunk lelkesedésünket hűvösebbre tompítani s föltenni a kérdést, történt-© egyálalán változás a minisztérium tevékenységében. Azt vártuk, hogy a vasutügyi minisztériumban

erélyesen ártalmatlanná fogja tenni azt a prágai kamarillát,

amely a laikus miniszterek iejében az államvasutak vállalatát úgy vezette, hogy már azt mérlegelték, nem volna-e jobb az egész vasutat bérbeadni a magántőke kezébe. Azonban azt látjuk, hogy a prágai urakon kivid nem ismerik el senki másnak a szellemi potenciáját, habár épp a legutóbb bizonyosodott be, hogy vannak nálunk is emberek, akiknek szellemi termékei értéket jelentenek a vasutak számára. Nincs kétség afelől* hogy a

sziovenszkói vasúti hivatalnokok között is akadna olyan, aki képesítésével és gyakorlati tapasztalataival nem maradna a prágai urak mögött, akik a moldvaparti fényes palotában megszállották a veze tökélyeket. Azok a művészi szobrok, melyek Szlovenszkót képviselik a vasutügyi minisztérium épületén, nem pótolhatják azon élőknek az eszét, akik ebben az épületben hivatva vannak tevékenykedni s akiknek Szlovenszkó érdeke speciális szívügye volna ... A vasutügyi minisztérium csak nemrég foglalkozott eléggé részle tekbemenően a sziovenszkói helyi tarifa átszámításának kérésével. Éveken keresztül azt a választ kaptuk, hogy ez nem ejthető meg anélkül, hogy a vasutügyi minisztériumnak ne legyen meg a dologról a kellő tárgyi és kalkulációs alapja. A kérdés előbbre jutott annyival, hogy

a minisztériumnak végre megvannak a

számadatai.

Talán végre azt is megérjük, hogy nemcsak akadémikus modorban, de kézbevett ceruzá— Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserüviz fájdalommentes székürülést és kielégítő emésztést hoz létre. Hires nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc József vizről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. A Ferenc József keserüviz kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.

val fognak beszólni a dologról. Eddig az urak digálták ezt a követelést, mert nem ízlett nekik foglalkozni a kérdéssel. Amit most a minisztertől várunk, az az, hogy kategorikusan elrendeli az elintézést, hiszen az egész minisztérium óriási apparátusa a rendelkezésére álL

Az eddigi kényelmes, fölényes hivatalnok- okoskodásnak véget kell vetni és ha az urak képtelenek megoldani ezt a kérdést, nem marad más hátra, mint félreáülifcani őket, mint alkalmatlanokat s fölváltani őket olyanokkal, akik nem várnak addig, amíg valaki a vidékről szállít nekik észt... így dörgedelmeskedik az „alkalmatlan bü- rokraták“ és a vasutügy „prágai kamarillá- ja“ ellen a szlovák centralisták lapja. Üdvözöljük ezt az ellenzéki hangot, igy kellene beszélni minden öntudatos szlováknak. De az a baj, hogy

a szlovák centralisták csak a papíron el- lenzékeskednek igy, ellenben a sziovenszkói követelések gyakorlati érvényesité- söt épen ők gáncsolják el mindig Prágában.

Ők hiúsítják meg mindenkor a közös sziovenszkói követelésekért való sziovenszkói összefogást: a sziovenszkói pártok közös parlamenti föllépését, a sziovenszkói egységes gazdaságpolitikai frontot. Az agrárpárt sziovenszkói szárnyának müellenzékieskedését mindaddig legszemérmetlenebb hipokrizis- nek kell minősítenünk, mig Prágával szemben csak hirlapi zokszavai vannak, ellenben ugyanakkor az egész prágai rendszer elsősorban ennek a pártnak a kreatúráiból áll. Az agrárpárt szócsövének ezúttal is azért jött meg az ellenzéki hangja, mert egy stal- lumról van szó. Nem annyira a rendszer íáj neki, mint az, hogy egy slallumtól elütötték s a stallum megkapása esetén mindjárt rendben levőnek találna mindent.

De bármilyen hipokrita kétszinüsködössel sürgeti is az agrárpárt! szócső a tarifaáíszá- mitást, ez a tény maga mégis fonos tünet, mert azt bizonyítja, hogy a centralista szlovákok eddigi kilincselő taktikája teljesen csődöt mondott s most már a tizenhárompróbás szlovák centralisták is belátják, hogy Prágától nem kérni, de követelni kell. Éspedig nem hirlapi szavakkal, de politikai tettekkel. Csak" meg kellene kérdezni Szlovenszkó népét, milyen véleménye van arról a tarifa- rendszerről, amely

erősebben hendikep éli a sziovenszkói áruk versenyképességéit a drágább sziovenszkói tarifa révén a -prágai .piacon, mint a lea’ kor a biedermayer kor derűs optimizmusa nagyon lecsökkentette a gondok terhét, mig a mai kor pesszimizmusa talán még súlyosabbnak láttatja velünk a bajokat, amelyekkel naipról-napra meg kell küzdenünk.

Százszor megismételt, talán agyon is csépelt igazságok ezek, de az igazságon mit sem változtat az, ha mindig újból és újból hirdetjük és hangoztatjuk azt. A leszerelési konferencia eddig azért nem alkothatott értékeset, mert nem akarta tudomásul venni azt, amit az emberek százmilliói igazságnak éreznek. Nem akarta visszaállitani az államok közötti egyenlőséget, nem akart számolni a legyőzött államok önérzetével és nem akarta belátni azt, hogy a világ mai képe egészen más, mint amilyerf tizennégy évvel ezelőtt, a fegyverszünet utáni napoknak; amott az örömtől ujjongó, emitt a fájdalomtól sikoltozó lelki hangulatában volt- Franciaország és szövetségeseinek legnagyobb tévedése az, hogy a békeszerződést összetévesztik a békével. Nem volt még békeszerződés a világon, amelyet a fejlőd'és éppen a béke érdedéiben meg ne másított, ne módosított volna. Minden békeszerződésben ott szunnyad az elmúlás gondolata, minden nemzetközi szerződésben hallgatólagosan ott van a „rebus hic stantiibus“ záradéka, ami azt jelenti, hogy minden szerződő állam tisztában van azzal, hogy a szerződés csak addig marad érvényben, amig azok a viszonyok, amelyek azt létrehozták, meg változnak.

De vájjon ma ugyanazok a viszonyok uralkodnak-e, mint tizennégy, vagy akárcsak három esztendővel ezelőtt? Vájjon azoknak a kötelezettségeknek: mindegyike, amelyeket Parisban és környékén elterülő rokokókastélyokban a volt központi hatalmakra rá- kényszeritettek, továbbra is fentartlhatók-e? A jóvátételi kérdés ismert fejlődése megmutatta, hogy a győztes hatalmak kénytelenek