Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-21 / 164. (2977.) szám
16 1982 juljqg SÍ, szombat), Steinar Artúrt, Quastler Artúr dr.tt, Polák Jenőt, Scbönfeld Józsefet, Eucik Jánost, Stoliar Jánost, Reisz Józsefet és Rumi Józsefet. Felügyelóbizotteági tagok lettek: G aivora Milos, Abeles Ernő dr., Linthardt Vencel, Fáik Gyula igazgató, Teles Géza igazgató, Formhetim Zsigmond, Pollák Bernét és hivatalból tagja a bizottságnak Zatkó Péter mérnök. Csehországban is megkezdődött az aratás. Csehországban ezen a héten kezdődött meg az aratás. Elsőnek az árpát vágják, de megkezdődött a búza aratása is. A legutóbbi hetek nagy esőzései helyenkinit megdöntötték a gabonát, a búza azonban jól viselte a zivatarokat. A termés- kilátások még nem egészen határozottak, azonban aránylag elég jó termés várható. A rozs aratását a hét végén kezdik meg. A csehszlovák—svájci kereskedelmi szerződés második pótjegyzőkönyvét Bernben jumius 27-én írták alá. Ez a pótegyezmény a legközelebbi napokban a csehszlovák nemzetgyűlés elé kerül. A pótegyezmény az eredeti szerződésből kiveszi a svájci eredetű exhaustorok, motorin- ditó berendezések ég szerkezetek, tökoik ég reflektorok szerződéses vámját s viszont Svájc a tenniszrakettek, robbanó ég diesel-motorok szerződéses vámját szünteti meg. Ezenkívül számos cikkel váló kereskedés közelebbi módját is újból szabályozták s az alapszerződés felmondási határidejét bárom hónapról egy hónapra rövidítették meg. A pótegyezmény rendelkezései egyébként már juliug 12-én léptek hatályba s így a nemzetgyűlés jóváhagyása csak alakiság. Nagy elemi károk a történelmi országokban. Az utóbbi napákban különösen Morvaországban s i&ebonszág déli részein nagy égiháboruk és felhőszakadások voltak, amelyek igen jelentős károkat okoztak a gabonában. Különösen nagy károk adódtak elő a csehimorva fensik vidékén. Az érő gabona, különösen a ibuza és árpa s a zab a folyó- /izek völgyeiben teljesen el van árasztva s megközelíthetetlen, és igy megmentéséihez kevés a remény. A viharok különösen erősek voltak s egyes községek határában napokig szakadt az e6ő és Jégeső. A Latorica részvénytársaság valamennyi üzemét beszünteti? Ruszinszlkó legnagyobb fafeldolgozó vállalata, a Latorica részvénytársaság, : mi a Sebőnbor n-uradalmat vette át, ugyaniak erősen szenved az értékesítési válság kö- etkeztében s ezért munkásainak jelentős részét [bocsátotta. A Národni Politika értesülése sze- . int a vállalat a közeljövőben beszünteti a zo'lyvai és a csinadievoi fűrésztelepen ig a munkát, ahol jelenleg ás a kapacitásnak csak 0 százalékos kihasználásával dolgoznak. Ha a iszonyok rövidesen nem javulnak, úgy a táraság valamennyi üzemében összes munkását elbocsátja s a termelést teljesen beszünteti. A vasutügyí minisztérium üzletszerző akvizi- i őrökkel fog dolgozni. A Národni Politika je- enti: A vaeutügyi minisztériumban most szerük meg az akvizíciós osztályt szállítmányozási gy letek szerzése céljából Érmek az osztálynak a feladata az lesz, hogy a vasút számára ^erezze meg ama küldemények szálllitmányozá- i it, amelyeket eddig magánezállitmányozó eé- i ek teherautókon bonyolítottak le. Egyelőre ki- ebb mértékben a prágai vasútállomások kö- . itt fognak ilyen forgalmat lebonyolítani vasúti teherautókon és tebervonatokon is. A vasúti : azgatás éppen ezért a magáncégekkel régeb- i ;n kötött egyes szerződéseit felmondta s a .• állitmányozást most teljesen saját üzemében . . gja lebonyolítani. A romániai aratás. A római nemzetközi me■ gazdasági intézet jelentése szerint július ele- n Románia búzatermése 26 millió 680 méter. ázsára becsülhető a múlt év megfelelő idősza- . inak 30 millió 600 ezer métermázsájával szem■ m. A rozstermést ugyanakkor 3 millió méter- . ázsára becsülik a tavagyi 3 millió 350 ezer étermázsával szemben. A várható árpatermés 0 millió 200 ezer métermázsa a tavalyi 14 mil- ö 140 ezer métermázsával szemben. A zaibter- iéet 8 millió 800 ezer métermázsára becsülik.- v kukorica állása julius elején jó volt. — A ro- . ián földművelésügyi minisztérium a múlt na- ; okban a következő hivatalos jelentést adta ki: .A hosszú tél után a búza állása nagyon rossz olt. A tavaszi vetések is elkéstek a nagy áradások miatt s igy általában rossz termésre ké■ zült Románia lakossága. Ennek ellenére a búza nagyon szépen megjavult s úgy látszik, hogy dlentős kiviteli fölöslegek maradnak. Kukori. ával 3 millió 400 ezer hektár volt beültetve, ,mi a tavalyinál 800 ezer hektárral több. Az lőjárás különösen a kukorica fejlődésének ked- ’ ezett s igy jó kukoricaszürettel lehet számolni. Árpával is mintegy 1000 hektárral többet vetet- • ok be mint tavaly. A zabvetések kiterjedése ilamivel csökkent. A szép kiviteli lehetőségeit csak az zavarja, hogy a külföldi államok, iilönösen Németország magas vámokkal ég de- ‘zarendeletekkel lehetetlenné teszik a Tornádó termények odaszállitását. Ezért az árak is igyon alacsonyak s mindennemű galbonaspe- . aláció teljesen megszűnt. Franciaország külkereskedelmi mérlege ez év lső felében a behozatal oldalán 15.278 millió rankot, a kivitel oldalán 10.083 millió frankot mutat, vagyis a francia külkereskedelmi mérleg ■rősen passzív. A múlt év első felének eredményeivel szemben a behozatali érték 7.920 millió s a kiviteli érték 6.139 millió frankkal .•/ okként. Az Északamerikai Egyesült Államok behoza- tola és kivitele is az év első felében egymilliárrl dollár érték alá esett. Az Egyesült Államok külkereskedelme olyan alacsony színvonalra esett, jfcmt a háború előtt, 1911-ben volt. A vaj- és tojásbehozatalt egyelőre beszüntették. Miután a csehszlovákiai fehérneművel s dán vajjal tervezett csereügylet nem jött létre, az importőrök ezért azt kérték, hogy a devizabizottság engedélyezze három vágón dán vaj behozatalát készfizetés ellenében. A devizabizottság azonban ezt a kérelmet elutasította, mert a földművelésügyi minisztérium megállapítása szerint a vajszükségletet a belföldi termelés is képes ellátni — A devizabizottság a (lengyel) tojás behozatalát sem engedélyezte s valószínűleg csak augusztusban jönnek njabb import- szállitmányok. A kereskedelmi kamarák központja a® állam visszkereseti jogát elismerd. A kereskedelmi és iparkamarák központja most nyújtotta be az illetékes minisztériumokhoz az ujj lakástörvény tervezetének az építkezési mozgalomra vonatkozó részének a véleményezését. A kamari központ az államnak az építkezések támogatására kifizetett segélyekre támasztott visszkereseti jogát helyesli. A központ abból indul ki, hogy egy építkező sem számolhatott.magasabb összeggel, mint amilyen az építkezések olcsóbbá válása következtében előállott s elvesztett építkezési költségnek a térítése 6 különösen nem számolhattak magasabb összeggel azok az építkezők akik jelentős mértékben vették igénybe az államsegélyt éspedig nemcsak szerény hajlék, hanem fényűző villaházak építésére. Ezért a nehezen szerzett állami pénzekkel való durva visszaélés volna, ha az ily építkezések is két harmad, sőt négy ötödrészben az állam terhére esnének és hogyha a állam ily esetekben lemondana visszkereseti jogáról. Hogy az állam visszkereseti jogának érvényesítése kérdésében teljes világosság legyen, a kamarai központ azt javasolja, hogy az illetékes törvényjavaslat indokolása megfelelő gyakorlati példákkal egészittessék ki. A gyógyszerek a forgalmi adó alól mentesek. A pénzügyminisztérium kivételesen megengedte, hogy a forgalmi adó való mentesség a gyógyszerek, gyógyító segédeszközök és gyógyvizek szállítására is vonatkozzék oly esetekben, amikor a szállított árut a közjogi szociális biztosítási intézetek, illetve ezek gyógyintézetei tulajdonába megy át, illetve ha a szállított árut ezek számlájára a biztosított személyeknek szolgáltatják ki. A gyógyszerek és gyógyító segédeszközök tehát a forgalmi adó alól mentesek abban az esetben, ha azokat valamely közjogi szociális biztosítási intézmény szerzi meg, avagy ha az árut ezek számlájára szolgáltatja ki a gyógyszertár a biztosítottnak. A komlóültetvények csökkentése. Csehszlovákia idei komlótermcsét 145 ezer 50 kilogramos (régi) mázsára becsülik, feltéve, hogy a [komlóültetvényekben a komló szedéséig váratlan elemi károk nem fordulnak elő. Ebből a mennyiségből a belföldi sörgyárak mintegy 55 régi mázsát használnak föl, vagyis a kivitel céljaira mintegy 90 ezer mázsa maradna. Annak idején megemlékeztünk arról, hogy a komlótermelő államok már két konferenciát is tartottak a komiótermelés csökkentéséről. A-z eddig ismeretes terv szerint ez a korlátozás olyan nagy mértékű volna, hogy az egyes államok csak a saját belső szükségletükre termelnének komlót. Ebben az esetben a lengyelországi és jugoszláviai komlóültetvényeket kellene redukálni a legnagyobb mértékben. Csehszlovákiának aránylag fejlett söripara van 6 igy a nagymérvű redukciótól meg volna kímélve. Ugyancsak Németországban is aránylag csekélyebb mértékű volna a komlóültet vények redukálása, mert ott is fejlett a sörgyártás. Állami jótállás a ruszinszkói közhasznú villanyo- sitási részvénytársaság kötelezvényeiért. A köz- munkaügyi minisztérium most készítette el ama törvény javaslatát, amellyel a kormány a ruszin- szkói közhasznú villanyositási részvénytársaság kötelezvényeiért készfizető kezességet vállla 30 évre összesen 20 millió K erejéig, mely összeget a nevezett vállalat kölcsönképpen venné föl a vil- lanymüvek kiépítési költségeire. A garancia föltétele az, hogy a kölcsönszerződéseket a kormánynak 'kell jóváhagynia. A javaslat a rendszeres vil- lanyosiíás értelmében készült. A legközelebbi jövőben sor kerül az Ung folyó vizierej érnek kihasználására is. A beruházási munkálatok költségét egyrészt az alaptőkének 10 millió K-vai 30 millióra való emelése által, másrészt külön kölceönkötvények kibocsátásával szerzik meg, mely kölcsön né- vértéke 30 millió K lesz. A most készülő javaslat a garancia vállalását úgy indítványozza, hogy az állam, mint kezes által esetleg fizetendő összeg állami, 5 százalékkal kamatoztatandó kölcsönnek tekintessék. A vállalat ennek az adósságának fennállása ideijén az állami igazgaitás kifej'ezett engedélye nélkül más kölcsönt nem vehet föl és nem fizethet addig osztalékot, amíg a fölvett kölcsön kamat és törlesztési szolgálatáról kellőképpen nem gondoskodott. A múlt évvel szemben erősen visszaesett az acél- és vastermelés. A statisztikai hivatal most kiadott jelentése szerint a csehszlovákiai vas- és acélművek júniusban 43.565 tonna nyersvasat termeltek a májusi 32.623 tonna nyersvassal szemben, mig tavaly júniusiban még 104.740 tonnát tett ki a nyersvas-termelés. A ny-ersvas-ter- melés tehát májussal szemben 5.9 százalékkal emelkedett, míg a múlt évvel szemben 67 százalékkal visszaesett. Az év első felében a nyersvas-termelés mennyisége 250.488 tonna a tavalyi 602.215 tonnával szemben, vagyis a féléves csökkenés 358.727 tonna, illetve 58.8 százalék. — A nyersacéltermelés mennyisége júniusban 66.496 tonna, májusban 55.208 tonna s tavaly júniusban 146.852 tonna volt. Vagyis az acéltermelés májussal szemben 20.4 százalékkal javult, tavaly júniussal szemben azonban 55.4 százalékkal visszaesett. Az év első felében összesen 358.579 tonna nyersacélt termeltek a tavalyi 810.052 tonnával szemben, vagyis a csökkenés 451,473 tonna, illetve 55.7 százalék. • „ A Szlovenszkói Kereskedők Központi Szervezetének közleményed: Kérjük tagjainkat és a szlavenszkói összes kereskedőket, hogy adóügyekben közöljék velünk amaz eseteiket, melyeknél az eredményes elintézés érdekében közbenjárás szükséges. E célból a szükséges adatokat, esetleg okmányokat bocsássák rendelkezésünkre, mig mi kötelestség^zenüen fogunk az illetékes pénzügyi hatóságoknál odaihatni, hogy az egyes esetek szakszerűen és a lehetőséghez kéjest gyorsan legyenek elintézve. Hivatalos órákat pozsonyi irodánkban naponta délelőtt 9-tiől 12-ig, délután 3-tól 5-ig és esténként tartunk. — A Szlovenszkói Kereskedők Központi Szervezete közli t. tagjaival, hogy fürdőkben és szanatóriumokban fürdő, kiurtaxa, lakás és étkezés, valamint orvosi kezelésnél, továbbá a pozsonyi mozikban, gőz- és kádfürdőben, uszodában, a Lidón kedvezményeket, valamint a kedvezményeknek még hosszú sorát, melyek azonban ehelyütt nem közölhetők, vehetik igénybe fónyképrpel ellátott tagsági igazolványunk felmutatása ellenében- Az igazolványok és utalványok a szervezet titkárságánál, B ratislava-P o zsony, Fodh-u. 3 alatt átvehetők. Kérjük azonban t. tagjainkat, hogy két darab fényképet e célra magukkal hozni szíveskedjenek. Szövetkezet alakul Kassán a csereüzletek lebonyolítására. A kassai kereskedelmi és iparkamara közli: A kassai kereskedelmi és iparkamara a kompenzációs üzletek or- ganizálása tárgyában a múlt hót végén informatív jellegű tanácskozást hivott egybe, amelyen a behozatallal és kivitellel foglalkozó érdekeltek vettek részt. A tanácskozáson okvetlenül szükségesnek jelentették ki, hogy a kompenzációs üzletek előkészítésére és közvetítésére külön, szövetkezeti alapon működő szerv létesitteseók, mely a hasonló jellegű szervezetekkel egyetértőén működnék. E szerv megalakításának előkészít ésére az exportőrök és importőrök köréből 17 tagú bizottságot küldött ki a gyűlés. A bizottság feladata lesz a létesítendő szövetkezet alapszabályait kidolgozni s a tekintetbe jövő érdekelteket annak alakuló közgyűlésére meghívni. Tekintettel arra, hogy a szövetkezetbe minden exportőr és importőr beléphet, a bizottság ezúton hívja föl az összes érdekelteket, amennyiben a kérdés iránt érdeklődnék, szíveskedjenek pontos ci műket 13148 számra való hivatkozással a kassai kereskedelmi és iparkamara titkári hivatalánál mielőbb bejelenteni. Hollandia, Belgium és Luxemburg kölcsönösen csökkenti a vámokat Hollandia, Belgium és Luxemburg kereskedelmi megbízottai a múlt napokban Genfben egy háromoldalú szerződést Írtak alá, amelyben a bárom állam egymás cikkeit kölcsönösen megkülönböztetett alacsony vámokkal kezeli. A szerződés aláírása előtt a ■három állam kormánya meggyőződött arról, hogy az említett preferenciális vámszerződés ellen egyetlen más hatalom sem támaszt kifogást. A prágai bőröndösök beszüntetik a termelést. A prágai bőröndösök szakipartársulata elhatározta, hogy a társulathoz tartozó valamennyi cég a munkát teljesen beszünteti s valamennyi munkásának felmond. A bőröndösök azzal indokolják ezt az elhatározásukat, hogy a bőröndipari termékek behozatala ugyan engedélyezési eljárás alá tartozik, azonban tovább és állandóan igen nagy mennyiségű német árut importálnak a csereüzletek kapcsán. Amerikában jóváhagyták a bankjegyforgalom növelésére irányuló törvényjavaslatot. A washingtoni kongresszus hosszas tárgyalások után most hagyta jóvá a Glass-Borahdéle javaslatot, amely az amerikai banktörvény módosítását jelenti. E javaslat szerint a legközelebbi három évben az állampapírok is felhasználhatók a forgalomban levő papírpénz fedezésére 6 ezáltal a jelenleg 5.7 milliárd dollárt kitevő bankjegyforgalmat 1.1 milliárddal 6.8 milliárd-ra emelhetik. A törvény az ismert Goliborough- fiéle javaslattal való kompromisszum eredménye, amely szerint a dollár vásárló erejét az 1921— 1929. évi átlagra kellet volna csökkenteni, másrészt ama irányzatok között, amelyek mereven visszautasítanának mindennemű valutakisérle- tet. Ennél a javaslatnál is felmerültek oly aggodalmak, hogy az inflációt fog eredményezni. Hoover elnök állítólag nem Írja alá addig ezt a javaslatot, mig a szakértőktől nem kap megnyugtató véleményeket. Az elfogadott javaslat tehát egyelőre még nem lépett hatályba. Fizetésképtelenségek. A hitelezők védőegyesületeinek jelentése szerint újabban a következő cégek jelentettek be fizetésképtelenséget: Keibl Lipót kereskedő Hrusovany, passzíva 301.681 kor., aktíva 105.339 kor. — Karásek Mária Sobotka, kereskedő, passzíva 408.422 kor., aktíva 121.291 kor. — Pitsch József revíziós irodája, Rrünn, passzíva 27.306 kor., aktiva 168 kor. — Érbe Gusztáv papirkereskedő, Svita- vy, passzíva 33.086 kor., aktíva 15.600 korona. — Sopko Paula vegyeskedeskedő, Pöstyén, passziva 92.866 kor., aktiva 100.653 kor. — Weisz J. és Co., Ipolyság, pasziva 170.930 kor., aktiva 88.022 kor. —' Műbőr Oszkár cipőgyáros, Janov, passziva 145.132 kor, aktiva 48.560 korona. — Hoffmann Síje és Co, Feteőapsa, pasa* szíva 1634.969 kor., aktiva 102.825 kor. —« Rettinger József bőráru, Zsolna, passziva 90.523 kor., aktivá 50.801 korona. ,— Veit István vendéglős, Hranicsky, passziva 52.611 kor., aktíva 6.286 kor. —• Csőd: Traudisoh Fesrdmánd, Gser- ná [Voda. —• Fizetésképtelenség: Chylek József Neu-Oderberg, szén- és fakereskedés, passziva 393.466 kor., aktiva 447.642 kor. Amsterdam Salamon kereskedő, Teechen, passziva 200.763 kor., aktiva 97.048 kor. —* Csauder János vendéglős, Handlova, passzíva 186.971 kor., aktiva 86.673 kor. r— Fried és Co. textilkereskedő, Tscheohisch Budweis, aktiva 344.472 kor., passziva 1 millió 90 ezer 478 korona. — Urbánek József díszműáru, Nymburg, aktiva 115.478 kor., passziva 310686 kor. t—• Ehr Ha- nus kályhás, Bohatice, aktiva 33.223 kor., pasz- sziva 83.199 kor. — Ulhnamn H. pékmester, Tal- brunn, aktiva 65.071 kor., passziva 76.538 korona. — Csőd: Dofleschall Grete kereskedő, Dra- hovice, — Stowasser Irma konfekció áru üzlet, Eger-Gheb, Jobbára gyengült a prágai értéktőzsde Prága, jiulius 20. A mai tőzsde körüllbelül ugyanazt a képet nyújtotta, mint tegnap. Nagyfokú tartózkodás vott észlelhető s ezzel összefüggésben az árfolyamok inkább csökkenő tendenciát mutattak. Csak a cukorór- tékek képeztek kivételt, amelyekben a realizációk folytatódtak, úgyhogy a veszteségek résziben ismét érzékenyebbek voltak. Egyébként az árfolyamváltozások csak szűk keretek közt mozogtak. Egyes speciális értékek, így a szesz-papirok, az össtendenciával ellentétben emelkedtek. A németországi események élénk beszéd tárgyát képezték a tőzsdén, de az irányzatra nem gyakorollak befolyást. A beruházási piac igen kedvező irányzata volt, a kereslet tovább növekedett s a legtöbb kategóriában egnegyed százalékig terjedő eme1 kedések állottak elő. — Az ipari részvények piacán esett: Cseh Kereskedelmi 40, Schoeller 30, CsehJMorva, Königshofi, Északi Vasút 10, Horvát Cukor 13, Bánya- és Kohó, Nestomitzi, Schőnprie- seni, Tejipar, Krizáik 5, Kábel 4, Rézmüvek 3, Aussigi Vegyi, Heánredhstbali 2 koronával. ,— Javult: Kólám Szesz 2C, Zettlitzi 10, R'ing- hoffer 5, Poldi 2 koronával Devizák, kötött forgalom: Athén 25.70, Budapest 45R Tahin 826, Riga 562, Szófia 23.90, Bécs 410.50. Prága, julius 20. Valuták: Holland 1957, jugoszláv 64.55, nőmet 790.25, belga 467, magyar 441. román 18.85, svájci 657, dán 618, angol 119.7ggt* spanyol 26860, olasz 170.40, ászekamerikai 33.4-v^k norvég 578, francia 132.0714, bolgár 22.40, svéd 578r ’ lengyel 375.50, osztrák 468.50. ,-f- A prágai devizapiacon London 0.625. Newyork 0.005, Amszterdam 0.25, Berlin 1. Bukarest 0.125, Zürich 1.50, Kovno 1, Milánó 0.025, Paris 0.15, a kötött devizák közül Szófia 0.50, Bécs 2.50 ponttal emelkedett, Kopen- hága 7, Oslo 5.50, Brüsszel 0.75, Madrid 6, a kötött devizák közül Athén 0.50 egységgel gyengült.-f- A bécsi értéktőzsdén az üzlet kuliszban és korlatban csak kevés kötésre szorítkozott. Juli-Süd realizációkra gyengült. Később is üz- lettelen maradt a hangulat s az értékek legtöbbje forgalom nélkül maradt.-|- A berlini értéktőzsdén a politikai események erős tartózkodást váltottak ki, annál is inkább, mert általános sztrájktól tartanak. A forgalombakerült értékek átlag 1 százalékoi vesztettek.-f- A prágai cukorpiac nyugodt volt, Nyers áru prompt Aussig loko 60—60.50, októberre 63—63.50. + A brünni terménytőzsdén az irányzat barátságosabb, a látogatottság gyenge volt. Hivatalos árjegyzések: uj szlovenszkói búza 77— 80 kg 132—136, uj szlovenszkói rozs 72—73 kg 116—120, zaib 96—100, fehér lóhere 800— 1000, uj belföldi ehető burgonya 35—45, hosz- szuszálu szalma 47—40, takarmányszalma 44— 46, búzadara 245—250, 'búzaliszt 00-GG 232— 235, búzaliszt 0-G 227—232, búzaliszt 0 217— 222, rozsliszt 65 százalékos I. sz. 200—203, dara 180—190, buzakorpa 65—67, rozskorpa 65—67, a borsó jegyzését törölték, .a többi jegyzés változatlan maradt. A vajtőzsdén: friss teavaj 14—% kg-os kis csomagolásban 2050— 2150, 5 kg-ős kocka csomagolásban 2000— 2100, 50 kg-os hordókban 1800—1950, morva friss tojás 28—30.-f- A mai budapesti terménytőzsde irányzata, mint azt ottani szerkesztőségünk telefonon jelenti, jól tartott volt. A következő árakat jegyezték: 79 kg-os tiszavidéki búza 12.40-— 12.85, egyéb búza 12.05—12.30, rozs uj 8.60— 8.90, takarmányárpa 12.10—12.50, tengeri 18.50— 18.70 pengő.-f- A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: búza 241—243, rozs —.—, sörárpa —.—, takarmányárpa 160—172, zab 159—164, búzaliszt 29.50— 33.75, rozsliszt 24.75—26.50, buzakonpa 11.50— 41.80, rozskorpa 10.25—10.60, Viktória- borsó 15—19, peiuska 16—18, lóbab 15—17; bükköny 17—19, lenpogácsa 10.4—10.5, száraz szelet 9.4,—0.6, r