Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)

1932-07-17 / 161. (2974.) szám

K !3gy zalai dombok zölden mosolyognak a reggelben. A gabona duó keresztekben áH az utak mentén, kukoricatáblák mérhetetlen széles­ségben terülnek el, egész a horizontig s még fel­tűnik a Balaton keskeny kék csíkja is egy pilla­natra..* Délfelé megyünk. A pompás autócar utasai a háromnapos ut után összebarátkoztak már s a reggeli hangulat álmosságát az ügyvéd ur tréfái űzik eL Egyik utitársunk most a tréfálkozás középpontja, aki csomagját Siófokon felejtette s már tegnap este óta táviratoz, telefonál a tás­kája miatt, de a táska Keszthely és Nagykani­zsa között titokzatosan bolyong s nem található, így aztán utitársunk, alséskompániája nagy bánatára, — kiszáll s a csomagja után ered. Csak Abbáziában fogunk vele találkozni újból s máris erősen fogadkozik, hogy bepereli a szál­lót ... Gyümölcsfák között futunk a jugoszláv ha­tár felé. Apró falvak tűnnek el gyorsan mö­göttünk s bámész népnek vagyunk csodájára. Zalamegye. Nagykanizsán benzint veszünk s mindenki elhelyezi utolsó pengőjét a kanizsai piac dús barackjaiba. Utunk egyik legszebb hadi emlék-szobrát itt látjuk. (A legérdekesebb viszont Mosonmegyében volt, ahol a falu piacá­nak minden újonnan ültetett fája a falu egy- egy hősihalottjának nevét viselte a reáerősitett zománctáblán). Lassú eső permetez, hogy hüssé tegye az utat. Letenyére érünk a felhős égbolt alatt, itt folyik a Mura s a folyón túl mosolygós, fiatal szerb katona ázik, szuronyos puskával. Fehér- sapkás jugoszláv finánc ugrik be a kocsiba s első dolga, hogy valami permetezővel köriilfer- tőíleniti a kocsit. Csak a látszat kedvéért csi­nálja, jelképesen. Félig-meddig a Balkánon vagyunk. Ez a rész, a Muraköze, ugyan még Magyarország volt az­előtt. Csáktornyái járás. Dusán termő vidék, széles folyó. Megkezdődnek a rossz utak azon­ban. A két vámvizsgálat több, mint két óra hosz- szat tart. A finánc, aki egy kis bódéban ing­ujjban, két csendőrrel együtt képviseli az állam- hatalmat, ndvarias ég kedves ugyan s meg is értjük őt a cseh beszéd alapján, de szigorú 6 a társaság egyetlen magyar útlevelére jugoszláv vizumot kér. Hiába minden, nem lehet tenni semmit: hatalmas kerülővel futunk egy Kotor nevű faluba, ahol rányomják a bélyegzőt a pasz- szusra. Egy bélyegző miatt 50 kilométert hiába megfutni: ez már Balkán, vagy fölösleges büro­krácia. Érthetetlen,, hogy olyan főforgalmi utón, mint a letenyei Mura-hid, nincs megfelelő hiva­talos apparátus. Vizumszerző cserkész-utunkon két mosolygós csendőr kisér. Megmozgatták az állami appará­tust egy fiatal hölgy miatt teljesen. Végre, annyi finánc, csendőr, vámvizsgálat, sáros kaland után egyenesbe jutunk. A pompás becs—budapest—balatoni útnak itt vége. Jobbra-balra fröccsent! a kerék a sarat, göröngyökön, rossz hidakon és dülőutforma fő­úton járunk. Horvátország. Utunkat most két napig „gostoina“ nevii vendéglők, a jugoszláv királyi dohányjövedék formás címerei, szürke katonák az utón, horvát szekerek s a zágrábi hegyik kisérik. Elfut előttünk Csáktornya, ké­sőbb átfutunk Varaedon, amely formás, nagyobb város, kulturált és népes. Szép parkjában ele­gáns tisztek sétálnak csinos hölgyekkel, — egy­általában: egész Horvátországban kedvező eső esett a nőkre, csinosak— egyre több a kukori­catábla és a szőlő, egyre sűrűbben kell kérdez­nünk az utat Zágráb felé, mert romlik az ut s az útjelző táblák elhanyagoltak. Mennyire előbbre van e tekintetben Szlovenszkó, az ő, kilométer- ket, falvakat, várost és útirányt mutató kitűnő Skoda-tábláival! Döcögünk 6 neki-neki indulunk. A sik vidéket erdők és hegyek csipkézik szegélyül. Jobbról­Friedmann Renée kassai rádióhangvfrse- nye. Kassai szerkesztőségünk jelenti: Érté­kes műélvezetben volt részük azoknak a rá­dióhallgatóknak, akik az elmúlt hét egyik es­téjén gépükön Kassát kapcsolták. A kassai stúdióban tartotta e szezonban első rádió- hangversenyét Friedmann Renée, az Eper­jesről elszármazott bécsi operaénekesnő. Mű­sorát nagyszerűen válogatta össze és Puccini, Thomas, Verdi és Dvorák operaáriáit adta elő figyelemreméltó tökéletességgel és tehet­séggel. Friedmann Renée egyre fejlődő mű­vészetének újabb elappját jelenti, hogy a bé­csi Volksooer szeptembertől kezdve tagjává szerződtette. *A rádióhangverseny sikerére mi -em jellemzőbb, mint az, hogy a kassai rá- diójournal igazgatósága az e hó 18. és 28-iki hangversenyén kívül még három estérelekö- tötle a kitűnő operaénekesnőt, aki műsorát változatossá ínvekszik tenni és kibővíti nem­csak újabb operaárákkal, hanem sanzonokkal és operettrészletekkel. Többek közt két kas­sai szerző, Krnuszmann Márton és Hunyady György Prágában szeptember ben szin reke­rülő ”,'Fehér ördög" eimü operettjének két főszámát is műsorába illesztette. bakói emelkednek a horvátországi begyek s az eső lába lóg felettünk. Harminc kilométeres átlag. Benn, a kocsiban parázs preferánsz indul, van, aki olvas is, leg­többen mégis az uj és szokatlan környezetet figyelik. Ami legelőször feltűnik: ezen a főút­vonalon nagyritkán jön egy-egy autó. Félóra — egy óra ie eltelik, mig motoros jármű közeledik felénk. Itt már jobboldalon hajtunk. Benzinál­lomás a legritkább. Csak a gostoinák s a szőlő- földek sűrűk. Szombat délután van. Parasztok jönnek a földekről szekerekkel, itt-ott még aratnak s az utat furcsára vágott fák szegélyezik. Az európai országutak szokott reklámjai itt is végigkísérnek: „Mobil oil", „Goodrich Béla herceg, I. Endre király testvér öccse, alaposan elpáholta Henrik német császár seregét ott a Vértes hegység aljában. Esze nélkül menekült a vert hadsereg nyugat fe­lé, már aki tudott vagy akart menekülni. Mert egyes német főemiberek úgy elcsatan­gollak a sereg zömétől, hogy azzal többé az összeköttetést nem tudták fölvenni és aztán meg úgy megtetszett nekik az ország s an­nak népe, hogy nem is gondoltak elhagyásá­ra. Vagyis hJát, ha tudtak volna is, nem akar­tak innen elmenni. Ezek között volt amaz Altmann nevű fő- ember is, aki a német sereg kitakarodása után valahogyan a Rima partjainak tájékára került és megkötötte magát, hogy ő itt e tá­jon épit magának hajlékot. Ha egy tehetős ember akkoriban hajlékot szándékozott épí­teni, ez csak vár lehetett. Ennek azonban sok csinja-binja volt s ezt meg is magyaráz­ták a németnek azok az urak, akik őt ideig­lenes szállásban részest tették. —- Nem úgy van az, sógor! A ml orszá­gunkban a sas, az arra a sziklára rakhatja fészkét, amelyikre akaraj, mert hogy a szár­nyas párák királya. Nekünk azonban itt, e honban élő lelkeseknek vagyon királyunk, aki meghatározza, ki hová rakhassa meg fészkét. — Furcsa népek vagytok ti, magyarok, — csóválta meg fejét Altmann — annyi daliá­kat toboroztok össze saját pénztőkén, úgy vezetitek őket hadba és olyan alaposan el­veritek a port még a német császáron is, mintha egy-egy kiskirály volnátok: itthon meg imég orrotokat sem fújjátok ki a király engedélye nélkül. Hát megyek a királyhoz. Mert én itt akarok maradni, én magyar aka­rok lenni. Dixi. Amit ez a nyakas német föltett magában, azt ki is vitte. Endre (I.) király engedélyével megépítette Balog várát és annak a Balogh- nemzetségnek lett ősévé, mely a Hangossy, Derenosényi, majd a Székely családokat ad­ta Gömör vármegyének s az országnak. Két előbbinek már a 16. század derekán magva szakadt, igy hát a Széchy-család lett Balog várának s tartozékainak ura, mely tartozékok elég bőven adták a mindennapit, hiszen Ri­ma,szécsig húzódtak le, azt is magukba zár­ták. Századokon át Széchy-kézen volt a vár, de persze, amint ezt már a magyar vér nyug­talansága magával hozta, nem zavartalanul. Meglakta azt. Gi'skra, míg nem Hunyadi János kituszkolta onnan. Mátyás király Komjáthy U'lrikot helyezte a vár birtokába, de már négy évek múltával Rozgonyi Sebestyén ül benne. Persze a Bebekek sem hiányozhattak a vár falainak döngetéséből. Ez ideiglenes birtoklások közeiben azonban a vár mindig- mindig visszafogadta falai közé az ősi Balogh nemzetség leszármazottjait, a Szédhyeket. Mig végre a 17. század elején végleg Szédhy- kézen maradt, Tamás személyében. Ez időben Balogvár nem tartozott az utol­sók közé és belejátszott az ország dolgaiba is, mert külön törvénnyel (1608. évi 15. te.) a végvárak közé sorozlatott s mint ilyennek jókarbantartásáról és kellő felszereléséről különlegesen kellett gondoskodni. Ezt Széchy Tamás, de halála után különösen fia, György meg is cselekedte. Györgynek mint göimöri főispánnak meg is volt ehhez a hatalma. A várat megyeköltségen alaposan megerősítet­te, aztán várta az események folyását. Ez események pedig országszerte elég zavarosak voltak s ez kellett György ur garázda, ingatag naturájának. Mert Bethlen Gábor fölkelésé­nek h irére földhözverle süvegét s nagyol rikkantott. — Hej s haj! csak Bethlen szabadítja fel e bont a németek igája alól. Vele megyünk! Bevezetésképpen az esztergomi érsekség bír! okát képező Rozsnyóra csapot, bevette s ott megvegyülést tartott. Azután az ő rende­letére Fáy Péter Jászóra tört és az akkori­pneu“, „Singer varrógép" és „Schicht-szap- pan“. Úgy üdvözöljük őket, mint régi, kedves is­merőst. Szorgalmas agrikultura, rendes falvak, de rossz utak és hanyag közigazgatás. A hegyek egyre közelebb futnak. Átmentünk a Dráván: hatalmas nyugodt folyó, két gyerek fürdik füzesei alatt. Katonák üldögélnek egy faluban és saru­jukat csörgetik. Hadgyakorlat van. A lisztek elegánsak, még manőver közben is. Szokolisták házai és a horvát nemzeti ház minden faluban. Ezen a területen garázdál­kodott tizennyolcban a hirhedt zöld káder. „Gostomia" és Scbicht-reklám, nemzeti ház és csendőr, falvak és kis városok, kukorica és szőlő... fut mind egymásután gyors iram­ban, már fásultak vagyunk velük szemben és az egész napi úttól fáradtan nézzük az ut fel­tünedező uj részleteit. Horvátország is csak olyan, mint a többi. Olyan utón érkezünk be Zágrábba a kék villamosok közé, mintha Dunaszerdahelyre mennénk... bán ott rezideáló egri káptalant alaposan megsarcolta. Majd Rhédey Ferenc segítségé­vel Füleket hódolta tla meg, innen pedig a bányavárosok felé vette útját. Midőn a besz­tercebányai országgyűlés Bethlen Gábort ki­rállyá választotta, ezt az eredményt Bethlen javarészt Széchy György korteskedésének köszönhette. Meg is jutalmazta e tetteit, mert neki adományozta Murány, Tőketerebes (Pá- rios) és Barkó várakat. Széchy György azon­ban most is az ő kedvelt Balogvárába vonult vissza és sehogy sem lehetett onnan őt ki­tuszkolni. Gondolkodott. És gondolkodásá­nak az lett az eredménye, hogy Forgách Zsigmond nádor közbenjárásával Ferdinánd- hoz állott. Itt nagy örömmel fogadták a gaz­dag és befolyásos főurat, Ferdinánd megerő­sítette őt Bethlentől kapott birtokaiban, sőt titkos tanácsosává és a keleti részek főka­pitányává nevezte ki. Ez azonban nem zárta ki azt, hogy ez a nádszál-ember ne kacérkod­jék ismét Bethlennel, minek következtében — oh, Becsnek hosszú fülei voltak, tudtak ott mindenről — egy őrségnyi katonát sem bíztak rá. Komiss Zsigmond utján meg is kérdezte Bethlentől Széchy György, mi len­ne s hogyan lenne, ha visszatérne hozzá. A felelet rövid, s őszinte volt: — Szívesen látunk, de vigyázni fogunk reád. Kezdett hát György ur alatt inogni az a bizonyos két szék. No, le is esett közéjük, de úgy, hogy soha sem is kelt föl többé. Mert midőn a zempléni Barkó s Tőketerebes vá­raiba utazott, hogy itt körülnézzen a gazda­ságban: a királyipártiak azt hitték, hogy az utazás ö'rve alatt Bethlen javára akar ismét a zavarosban halászni. Megvesztegették szol­gáját. Utazás közben úgy pihenésképpen dúvadak hajtását rendelte el Széchy ott a dargói rengetegben. Fegyverhordozó szolgája mindenütt nyomában haladt a hajtás alatt, midőn Széchy vadkan osőrtetését vélte a sű­rűben hallani és izgatottan szólt oda szolgá­jának: — Puskámat, gyorsan! — Majd inkább csak a magvát — szólt ez és rásütötte urára a fegyvert. Széchy György hang nélkül bukott arcra. A mily nagy görbéken haladt élete útja, oly egyenesen találta meg útját szivéhez az or­gyilkos golyója. Halálával Balogvár asszonykéz kormányá­ra jutott, mert a király valamiképpen szép­ségfia sírommal akarta ellátni a férj csúnya halálát és megengedte, hogy annak özvegye, Drugeth Mária domináljon a várban. Mária asszonyt azonban addig-addig epesztette urá­nak dicstelen kimúlása, hogy nemsokára ő is követte őt az örökkévalóságba. De Balog- vár csak asszonykézon maradt halála után is, mert Széchy György leánya, Mária vette át az uralgás gyeplőit. És a parányi fehér kezek erősen tartották e gyeplőt mindaddig, míg Wesselényi Ferenc ki nem vette azok­ból a kormányzás gondjait. No nem ágyutüz, ha.nem a szemek sugározása utján és nem rablánc, hanem Hymen rózsaláncai segélyé­vel . Wesselényit mint országos főkapitányt na­gyon lefoglalták az ország ügyei, később pe­dig mint nádor éppen hogy keveset tartóz­kodhatott váraiban. Másrészt meg a várnép­ség regulázásának terhétől nejét mentesíte­ni akarván, megbízható emberekkel vette magát körül, akikre bizva-bizvást ráhagy­hatta az ellenőrzést, felügyeletet és rendben- tadást. Ezek egyike volt Gyöngyösi István, a poéta. Esze és hűsége szinte nélkülözhe­tetlenné tették őt Wesselényire, de még in­kább ennek halála után özvegyére nézve. S mégis Wesselényinek a jobb keze, özvegyé­nek e minden téren hűséges istápolója azzal állított be egy napon úrnőjéhez, hogy ő ki­lép a szolgálatból. —Hogyan? — kérdezte Széchy Mária ér­telmetlenül — kegyelmed, Gyöngyösi uram? De miért... miért? Talán más valakiről be­szél. Igazán nem értem szavát. Gyöngyösi aztán hosszú lére eresztve él- pauaszolta, hogy az udvari népség irigyke­dése nem ismer határt s őt hűtlen kezelés­sel, saját zsebének duzzasztásával vádolják, ő ezt nem tűrheti, inkább világgá megy- Széchy Mária végighallgatta a hosszú pero- rációt, egy ideig gondolkodott, azután igy szólt: — Hogy nyugodalma legyen Gyöngyösi uramnak e pernahajderek szátyárkodásailól, közvetlen környezetemből sajnos el kell tá­voznia. Kegyelmednek saját érdekében kell innen eltávoznia, de nem szolgálatomból. Ezennel kinevezem kegyelmedet Balogvár kapitányává. Jó lesz? Jó volt biz az, mert Balogvár akkoriban csöndes hely volt, ahol Gyöngyösi kedvére barátkozhatott múzsájával. Ott csiszolta, sí­rni tgatta s javítgatta hírneves munkáját, mely Wesselényi Ferenc és Széchy Mária regé­nyes házasságát írja, le az akkori kornak megfelelő eme terjengős címlappal: „Mársál Társalkodó murányi Vénus. Avagy annak emlekezete. Miképen az Méltóságos Grófi Hadádi Wesseleni Ferencz, Magyar Ország Palatínussá akkor Füleki fő kapitány, az Tékéntetes és Nagyságos Groff Riima-Szécsi Szecsi Mária Asszonyai, jövendőbeli hazas- ságukrul való titkos vegezése által csudála­tos képen meg-vette az hires M arány Várat. Iratot ugyan az ő Nágok. Komornikja, Gyön- gyössi István által." Azonban az idők forgataga nemsokára ki­zökkentette Gyöngy össi Istvánt balogvári magányából. Széchy Máriát elhalt férje ösz- szeesküvése miatt pörbe fogták és vele együtt a költő is gyanúba esett. Fülek várá­ban raboskodott, ahonnan Szelepcsényi ér­sek közbenjárására ugyan kiszabadult, de a számára oly kedvessé vált Balogvárat soha nem láthatta többé. Legalább is a Széchyek birtokában és ép állapotban nem. Mert Széchy Mária hütlen- ségi pőre miatt a kincstár tette rá kezét, a Thököly-idők alatt pedig a Rimaszéos és Rozsnyó között száguldozó kuruc oknak útjá­ba esett a vár és úgy egyet-egyet. ütöttek rajta. Még úgyszólván ideje sem volt a csá­szári őrségnek kijavítani a várat, midőn már Rákóczi kurucai lepték el a megyét. Ester­házy Antal kuruc ezredes szakállas tüzelői aztán végleg rommá lőtték a várat. Gyön- gyössi István még megérte ezt. Vájjon mit érezhetett az agg poéta-alispán, midőn hiva­talos kiszállásai alkalmával romba dőlve kellett látnia az ő kedves Balogvárát, mely­nek falai között ovidiusi merengések csönd­jében adott életet nem egy versezetének? ... Az egykori végvár, nyüzsgő nádori udvar látója, világhíres szépasszony lenge léptei­nek fölfogója: Balogvár nincs többé, tájékán a Koháry hercegek kastélya díszeleg. De a falai között élt poéta mint „porabul megéle- dett Phönix" ma is él közöttünk az 5 csa­pongó, de kedves és hangulatos epikai ver­seiben. (Következő közleményünk július 31-iki számunkban jelenik meg.) Vidám tavai A TEKNÖSBÉKA — ön azt mondta, nekem, bőgj7' a teknős- béka, amelyet, tegnap rámsózott, háromszáz 'évig fog élni. És már ma megdöglött. —• Biztosan kivolt a háromszáz esztendő. A LEGFRISSEBB — Az étlapon ötféle hal van, mondja főur, melyik a legfrissebb? — Én azt hiszem, méiíóztassék talán szardí­niát parancsolni. KEDVEZŐ HELYZETBEN — Hinnék a szavainak, barátom, de ki biz­tosit. arról, hogy igazán úgy érez? — Kérem, én a biztosítási szakmáiban dolgo­zom. AGGÁLY — A feleségednek olyan a hangja, mint a bársony. —■ Pszt! __Meg ne hallja, mert mmgyárt re ndel egy hozzávaló ruhát. A SKÓT HAZA AKAR MENNI Mac Allen-nek ragyogó állása van. Vezér­igazgató egy newyorki nagy-banknál. Egy szép napon betoppan a hazájában, Skó­ciában lakó rokonaihoz. — Na, itt vagyok. —- Hogyan utaztál. Mac? — Gyalázatosán. Fed él közön. —• Végeredményben talán mégis jöhettél vol­na másodosztályon, — kockáztatja meg egyik unokahuga, aki Londonban van férjnél. — Az amerikaiak csak harmadikat fizetnek, —- jelenti ki Mac. — Mi az, hogy az amerikaiak? — Hát a.z állásnélkülieket ingyen küldik vissza hazájukba. — És a, te vezérigazgatói állásod a General Investment Trust et Broadway Bankere Cor- por a bonnál? —• Hát felmondottam magamnak, hogy még egyszer viszontláthassam a hazámat. REGÉLÓ ROMOK DIENES ADORJÁN XI. BALOGVÁR 8 1932 július 17, vasárnap. Futtában Kőzépeurópán Iría: SZOMBATHY VIKTOR Az ut Zágráb felé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom