Prágai Magyar Hirlap, 1932. június (11. évfolyam, 124-148 / 2937-2961. szám)

1932-06-19 / 140. (2953.) szám

4

1982 junliM 19, vagáamip.

KOMMENTÁROK

BESZÉLGETÉS A BORBÉLYNÁL

Szeretném, ka nagyapám belépne a nagyvárosi borbély műtermébe s ő, aká világhetében lelkesedett a technika vívmányaiért s átoktól, gyanúsítástól, megbotránkozástól nem rettegve, behozta Nagyszombatba az első petróleumlámpát, ezt a csodál, amelynek tündöklő fénye istenkisértésnek látszott a jámbor burgerek. előtt és keresztet vetettek, ha a tizenkilencedik század második felének a maiaknál bizonyára szebb nyári estéin nagyapám szalonjának nyitott ablakából kiáradt a petróleum gőgös fénye, — szeretném, ha az öreg ur végignézhetné a technika vívmányait ebben a borbélyul ühelyben, ahol a petróleumot nem világításra használják már, hanem — ó, örök haladás — fejmasszirozás- ra s ahol villanyos ollók csattognak, láipászok égnek kísérteties fénnyel, berreg az elektromotor és komplikált gépezetekbe gytirt fejeken pácolják a kozmetika mágusai a szépséget és az egészséget.

A technika és a kémia vívmányain lelkesedne itt, de mit szólna a nemek elkevere- déséhez, ami ma általános a borbély műhelyében? Hiába hozta be a petróleumlámpát Nagyszombatba és volt bátor haladó nagyapám, akarva nem akarva ezen 5 is meg- botránkozna. Nemek elkeseredése a borbélynál! Nők és férfiak összevissza ugyanabban az atelierben. Nem szégyenük egymás előtt a hajvágást s az egyik várakozó hölgy unott arccal bámul például a borbélyszékben hátradőlt, nagy, fehér lepedőbe csavart ur arcába, miközben a segéd vastag szappanhabot keneget és vereget a férfi arcra. Nagyapám eltakarná szemét és kirohanna ebből a Szodomából és Gomorrhából — és ez lenne szerencséje, mert nem venné észre, mi minden történik még a borbély bűn barlangban..-Például az egyik urat fiatal hölgy borotválja. Szakavatotton ' simogatja arcát, fogja, félrehuzogtja a fülét, rádől meg közelhajol az arcához, — a mi időnkben ezt csak a szerelemben cselekedfék így - — mondaná nagy-apám. — Vagy látná, ahogy Antoine, a kedvenc segéd hosszú percekig kotorászik a színésznő hajában, kotorászik és csodát müvei, mert ujjainak lágy simog áfásától a haj fokozatosan világosodik barnáról szőkére, s Antoine egyre dühösebben gyúrja, súrolja, rázza a nő kecses koponyáját, mintha apacs- jelenetre készülne, ami á hölgynek szemmel- láthatólag jólesik, mert mély és definiálha- tatlamil kedves nyögő hangokat hallat hozzá...

Nagyapám kirohanna innét és szakálla, mint a lélek elevelen tiltakozása úszna mögötte a levegőben.

Én nem rohanhatok ki, mert a segéd fel- ajzott borotvával hadonászik az arcom fölött, de nem is áll szándékomban kirohanni, mert a színésznő édes, gügyögő hangon éppen most meséli élete rejtelmeit Antoinenak. Nem szégyenli a részleteket. Nem bántja, hogy idegen férfiak vannak itt; a nemek összevekeredtek, a határok leomlottak: amit hajdan idegen férfiak hangosan elmondhattak egymás előtt a borbélynál, azt egymás előtt elmondhatják ma összekevert idegen nők és idegen férfiak is.

— A legfénylőbb világosszőkére, csakis — 1 udvariaskodott később Antoine a -színésznő ’ feje körül — ma nem kel] más. A hölgyek szériaszámban csináltatják a sárga hajat. - nincs egyéni ízlés többé, nincs fekete, vörös, barna s a szőkének számtalan árnyalata, csak aranysárga van. Kollektív kort élünk, kérem. Minden egyforma lesz nemsokára. A gazdag emberek kivesznek s szegények le- ! szünk valamennyien, ugyebár?

— Gazdag ember mindig lesz — válaszolta rendíthetetlen nyugalommal a színésznő —, a pénz nem tűnhetett el. krizis tulajdonképpen nincsen, én nem érzem.

— Én sem, — sietett megállapítani An- , foine. nehogy renoméját csorba érje.

— Nono, — hallatszott a szappan mögül ] egy mély basszus.

— Kérem, a krizis tényleg csak illúzió — okoskodott egy vékonyka és izgatott férfi- ; hang —, a pénz nem tűnhetett el. Sem az alsóbb, sem a felsőbb néposzlályoknál. Hol volna egyébként a pénz? A bankjegyforgalom nem csökkent s a bankokban állítólag még sincs pénz. Hát hol van? Mindnyájunknál van pénz s legalább oly jól élünk, mint

a háború előtt. Az igényeink megnőttek. Kérem, kérem, mi kellett unsereinernek a há- ^ honi előtt? Evés, némi ivás, pár könyv — \ neon is — más semmi. Ma? Rádió kell, a-utó kell, vagy legalább taxi, fürdőszoba, futballmérkőzés, sport, tenniszütő, telefon, írógép, : selyemfehér nemű. kozmetika. És bírjuk. Ki ólt előbb jól és igényesen? Tízezer ember. Ma milliók. A kis hiivatalnoklányt nem lehet : megkülönböztetni a legelőkelőbb dámától és boltossegéd urak weekend-sátrakban lak- , mák, motorbiciklÍznek. A krizis csak ^ azért látszik krízisnek, mert a széles nép rétegek- 1 nek hihetetlenül megnőtt az óleligényük s - így a legalsóbbaknak nem maradt semmijük. Ma háromszor annyi pénz kell az élethez,

Kérje mindenütt az Elsői trenéíni borovicska és likőrgyár r. t., Trencín

gyártmányait. — Különösen figyelmébe ajánljuk „J U N IP E R U S*‘ gyógyborovicskánkat.

Alapítva 1904.

mint előbb s valamennyiem mégis élünk, rádióval, fürdőszobával és kozmetikával.

— ügy vau — vette fel a beszéd fonalát egy uj hang. A krizis ellenére ma sokkal nagyobb igényeket elégítünk ki, mint hajdan. Háromezer koronán alul lehetetlen kijönni. — Mit, háromezer, négyezer kell. Háromezerrel csak nyomorogni lehet. Kutyául élűi. Négyezer ... azaz négyezer sem elég, ötezerre van szükség. Szerényen, beosztással, éppen csakhogy. Az emberi élet hatezernél kezdődik, természetesen, ha az ember egyedül

van és visszahúzódzkodik. Egyébként hét- nyolcezer— Tízezer sem elég — csicsergett a színésznő.

— Természetes, másként nem lehet — hagyta helyben önérzetesen a vékony férfi- hang s az előbb beszélő férfihez fordult. — Ha szabad kérdeznem, ön mennyit keres?

Kis szünet. A férfikarig lassan, huzódzkod- va felelt:

— Havi ezerhétszázötvenet.

Szünet.

— És ön? — kérdezte valaki a vékonyihan- gutól.

A nagy szónok szinte eltűnt a székében s valahonuét a mélyből fölösen rebegte:

— Ezerháromszázat.

Antoine vidáman csattogott az ollóval s alig tudta visszatartom a nevetést:

— Én megkeresem a havi ötezret. És nagyságos asszony?

A színésznő fölemelkedett és szépségének parádéjában kihívóan nézett körül— Fizetésem havi nyolcszáz korona.

Az elkövetkező kínos csendben váratlanul megszólalt a legelső mély basszushang:

— Helyes, vannak még gazdag emberek a világon.

Szmtkó Pál.

R HÉT MARGÓJÁRA

Irta; Almásy Mihály

Csütörtököm megnyílt a lausanuei jóvátétel! konferencia. A világháború 'befejezése óta — Isten tudja — a hányadik nagy nemzetközi találkozó. Megbukott a Dawes-tenv és megbukott a Youug-terv: minden úgy történi, amint Keynes, a cambridigei egyetem világhírű közgazdásza előre bemondta. A jóvátételnek nevezett hadisarc mérhetetlen terhekkel sújtotta a legyőzött államokat, de nem vált javára a győzteseknek sem, mert olyan eltolódásokat idézett elő a világgazdaságban, amelyek a háborúban megzavart rendét nem állították helyre, hanem még nagyobb zűrzavart támasztottak. A legegyszerűbbnek az a megoldás látszanék, ha a jóvátételek és a háborús kötelezettségek számláját szivaccsal egyszerűen letörőlnélk a tábláról, de erre az Unió ma még nemi kapható. Az őszi elnökválasztásra nagybae folyik az agitáció és ilyenkor ki merné a jenki választóknak azt a tanácsot adni, hogy mondjanak le a nagy háborús követeléseikről. Egyes francia politikusoknak azt a javaslatát, hogy Németország jóvátétel! kötelezettségeit szállítsák le, a Berlinben legutóbb lejátszódott események utóin naivitásnak kell tekinteni. Ha már Brüning is kijelentette, hogy Németország nem tud re- paráctóikat fizetni, hogyan lehetne a Papomkor mán ytól elvárni, hogy a gyűlölt terheket ismét magára vegye. Ilyen körülmények között aligha marad más hátra, mint a Hoover- mora tóriumot meghosszabbitoni. Magától értetődik, hogy ez nem megoldás, hanem csak a végleges megoldás elhalasztása. A tanácstalan, fejét vesztett ember szokott ilyen ténkép- pen cselekedni. A háború előtti Ausztriában ezt a módszert egy csúnya, de igen találó szóval „vurstlizásnak” nevezték és nagy szegénységi bizonyítvány a viliág sorsát intéző államférfiak részére, hogy ilyen módszerekkel akarják megvigasztalni a bajbajutott emberiséget. Pedig Lausanneban az utolsó évtized történelmének egy olyan eseménye játszódott le, amelyre a francia Svájc e kies fekvésű városában összegyülekezett diplomatáknak jó volna visszaemlékezniük. Itt kötötték meg 1924-ben Törökországgal az uj békeszerződést, amely a sévresi békeparancs kegyetlen intézkedéseinek megváltoztatásával kedvezőbb életlehetőségeket biztositott a Kemai pasa erélyes vezetése alatt uj életre támadt ifjutörök birodalomnak. Ez volt az első, nagy repedés a páriskömyéki békeszerződésék ércfalán és nyolc esztendő múlva valóban elénkezett; az ideje annak, hogy a törökök után a többi legyőzött nép sorsát is elviselhetőbbé tegyék a győztesek.

Bajorország, Württeiuberg és Baden miniszterelnökeinek tiltakozása Hindeuburg birodalmi elnöknél kizárólag belpolitikai lépés volt, amelyet a hiitleriamus már valószimüleg feltartóztathatatlan győzelmétől való félelem sugallt. Bajorországban a bajor népipárt a kormányzó párt, amely mint katolikus frakció igen közel áll a centrumhoz és ezért természetesen nem szívesen látta Brüning megbuktatását. A másik két délnémet állam évize- dek óla legerősebb őrzője és oltalmazó ja a szabadelvű és demokratikus eszméiknek, amelyekét még Nagy Napóleon seregei gyökerezte! tek meg e területeken. Francia részről azonban túlságosan vérmes reményeket fűznék e tiltakozásihoz s ismét azzal a -tervvel kacérkodnak, hogy a Majnától délre fekvő vidékeket el kellene szakítani Németország testétől. A francia diplomácia a világháború után is kísérletezett ezzel a piáuuimmial, a legnagyobb erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette Dorten rajnai szeparatista mozgalmát és Münchenben ma is követséget tart fenn, hogy ezzel is jelezze, mennyire nem adta fel kedves ötletét. Bizonyos az, hogy Délnémetországban, különösen Bajorországban a poroszellenes hangulat igen erős. E sorok írója maga is meggyőződött róla. A demokratikus Bajorországban, akárcsak Prágában, Flek híres sörözőjében nap-nap mellett előfordul, hogy ugyanannál az asztalnál grófok és szegény névtelenek, miniszteri tanácsosék és hivatalszolgák egymás mellett, a legfesztelenebb ‘beszélgetésbe elegyedve fogyasztják Gambrinns keserű levét. Egy alkalommal e sorok írója egy vidéki lévélhordó mellé került, aki a háború alatt francia fogságba jutott és meglepően értelmesen szemlélte a világ eseményeinek zaijlását. Amikor azonban a háborúra került a szó, levélhordóasztal társunk nagy mérgesen felkiáltott: „Egyszer azonban még én is ‘kezeimbe veszem a puékát!“ Arra a naiv kérdésünkre, hogy szólt: „Nem! A poroszok ellen”. — A német lani, a bajor hazafi kissé bosszúsan így válaszolt: „Nem! A Poroszok ellen”. — A német egység gondolata tehát, mint ebből, a kis epizódból is kitűnik, még meglehetősen gyönge. Ha egy nürnbergi franktól megkérdezzük, hogy milyen nemzetiségű, akkor azt fogja mondani, hogy ő bajor nemzetiségű és hiába akarjuk meggyőzni német nemzetiségéről. Pedig Nürnberg városa és a frank terület csak száz esztendővel ezelőtt, a bécsi kongresszus döntése alapján került Bajorországhoz és jobbára protestáns lakossága egészen más tip-ust képvisel, mint Délibaijorország keménykötésii katolikus népe. A bajor-porosz ellen tétiből azonban még korántsem következik az, mintha a bajorok franciába rá tok volnának. Nem szeretik a „Saupreist”, de épp oly kevéssé szívlelik a franciát. 1871-ben G rávetet te-nál és a világháborúban Verdiunnél a bajor parasztfiuk voltak a legvitézebb katonák és 1928-ban, a Ruhr-vidék megszállása után mindenki, aki akkor ott járt, ilyen felírásokat láthatott München egyes nagy kereskedéseiben: „Kutyáknak és franciáknak a belépés tilos!” E jelszó minden bizonnyal ízléstelen, de híven fejezi kti a bajoroknak a gátlókkal szemben táplált érzelmeit. A bajor szeparatizmus csak akkor lehetne veszélyes a .német birodalom egységére, ha a császári koronát egy Hohenzollém fejére tennék és a Wittels- bachokról megfeledkeznének. Hiszen Rup- reeíht trónörököst a bajorok nagy többsége ma is törvényes bajor királynak tekinti és 11. Lajosnak, a stá rembergi tóba fűlt ki rál y n ak fényképe egyetlenegy bajor paraszt házából sem hiányzik.

A lordok háza e hét elején a kisebbségi kérdéssel foglalkozott. Ez mindennél jobban mutatja, hogy a valággazdasági válság,- a jóvátétel és a leszerelés aktuális jelentősége ellenére a 'kisebbségi probléma ina is az érdeklődés hoimlokterében áll. Noel Buxton lord vetette föl e témát, ami annál is jellemzőbb,

Rheuma, köszvény, idegfájdalmak!

IzomrheumaÜBmius teljes eltüntetése

Fiedler F. ur Libocthowanból a következőket írja: Hosszú ideig ideg- és izületi rheumatizmusiban szenvedtem. Egy ismerősöm figyelmeztetett önök Togal-tablettáira és ma — azok rövid ideig való használata után — azt közölhetem önökkel, hogy Togal-tablettáik teljesen eltüntették fájdalmaimat.

— Togal nemcsak rheuma ellen vált be kitünően, hanem isohias, zsába, köszvény ellen, mint izületi és a végtagok fájdalmai esetén is. Nincs káros hatással a szervezetre. Közjegyzőileg igazoltan, több mint 6000 orvo6, köztük sok híres professzor, ismeri a Togal kitűnő hatását. Érdeklődjék orvosánál. Kísérlet meggyőz. Minden gyógyszertárban kapható. Megrendelhető a főlerakatnál is: Brauners Apotlheke zum weissen Löwén, Pra- ba II., Píikopy 12.

mivel a világháború előtt Scoius Vlatorou kívül éppen a két Buxton-testvér szállt legerősebben síkra az osztrák—magyar monarchia nemzetiségeinek és a Balkán szláv népeinek érdekében. Ezután Willoghbie Dickin- son lord, a kisebbségeknek régi, nagyérdemű és nagyra,becsült barátja szólalt föl, aki lord- ságát éppen annak köszönheti, hogy a világháború befejezése óta apostoli lelkesedéssel és szent lendülettel hirdette a béke, a nép- szövetségi eszme és a kisebbségi védelem igazságát. Mindaketten azt követelték, hogy a Nemzetek Szövetsége állandó kisebbségi bizottságot szervezzen és rámutattak azokra a veszélyekre, amelyek az európai békét a meg nem oldott kisebbségi kérdés puskaporos hordója felől fenyegetik. Buxton lord a mai renszerl akként jellemezte, hogy a kisebbségeket meg sem hallgatják, mig „a vádlott bizalmasan beszélhet a vádlóval”. Ez valóban igy is van. A Nemzetek Szövetségének kisebbségi eljárása az 1929- évi apró-cseprő javítgatások után is rendkívül kezdetleges és tökéletlen. A kisebbségi petíciók benyújtása után csak a bepanaszolt államnak van módjában észrevételeket tennie, csak ő érintkezhet a népszövetségi hármas bizottsággal, mig a panasz benyújtóját a genfi urak úgy kerülik, mintha leprás beteg volna. Még a vele való beszéd is diffarnál. A panaszt pedig a Nemzetek Szövetségének hivatalos lapjában csak akkor teszik közzé, ha ezt az illető állam kívánja. A nyilvánosság és az „audiatur et altéra pars” elve, minden modern per- jognak ez a kél alaptétele a kisebbségi eljárásban ismeretién. Ha nem akarják, hogy a népszövetségi védelem a kisebbséek szemében még jobban elveszítse a hitelét és ha nem kívánják azt, hogy a minoritási problé:- ma lángra! óbban fsa Európát, úgy .elsőse rbámttf az eljárást kell komoly reform tárgytóvá tenni. Mert még a legnagyszerűbb jogok érnék fabatkát, ha nincsen pártatlan bíró, aki előtt azokat érvényesíteni lehetne.

Hailsham lord, véletlenül a hadügyek minisztere, válaszolt az angol kormány nevében a nemzetiségi kérdés két nagynevű szakértőjének érdeklődésére és azokat az érdekeket hangoztatta, amelyek Angliát a kisebbségi szerződések betartásához fűzik. Remélni szeretnek, hogy a brit kormány érvényt is fog szerezni e fölfogásának. A rai- noritási szerződéseket ugyanis nemcsak a kisebbségek érdekében, hanem az egész világ békéje és uyugalma érdekében kötötték. Nemcsak a kisebbségekhez tartozó személyek származtathatnak le belőlük jogokat., hanem azok a nagyhatalmak is, amelyek a kisebbségi jogokt garantálták. Még mindig nem látják-e a nagyhatalmak, hogy azok az államok, amelyek a kisebbségi szerződések elő- irásain oly játszi könnyedséggel tulhelyezik magukat, nemcsak a kisebbségi páriákból űznek csúfot, hanem belőlük is?

Szerdán — amint azt. budapesti lapok színes tudósításaiban olvashatjuk — tiz 'kísérő- gép között a magyar székesfőváros egén feltűnt a „Giustizia per 1‘Ungheria” ezerlöerős hatalmas teste. Ujjongva, kendőket lobogtatva fogadták az emberek a Littorio közelében halálra zúzott „Justice tor Hungary” utódját, amelyet Mussolini valóban imperá- tori gesztussal ajándékozott a magyar nemzetnek. Egy pillanatra megfeledkeztek minden gondról. Nem érdekelte őket sem a magyar pénzügyminisztériumban a mezőgazdaság inegsegitéséről tanácskozó hitelügyi értekezlet, sem a kormány összeférhetetlenségi javaslata és a belpolitika semmiségei, sőt még Rothermere lordnak legújabb, a Lausanneba utazó MacDonladhoz Magyarország érdekében intézett felhívása is kissé háttérbe szorult. A nap hősei az uj repülőgépet Budapestre vezető olasz repülőtisztek: Liberati őrnagy és Costanzi hadnagy voltak. A magyar nemzet olaszbarát érzelmei ma is oly forrók, mint akkor voltak, amikor Beih- len István gróf megkötötte Beniló Mussolini herceggel a barátsági szerződést és Magyar- országot kivezette addigi külpolitikai elszigeteltségéből. Ez a barátság továbbra is tengelye marad minden magyar jövőbe nézésnek. Róma lekötötte magát a magyar ügy mellett és ez elég ok arra, hogy Magyarország egy úton járjon vele.

xx A srlovenszkól és ruszinszkói magyar sN lapja: a „Nagyasszony".