Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-29 / 122. (2935.) szám
10 1932 májas 29, vasálrnap. Visszaemlékezéseim m tiszaeszláriidejére Jvta: @ömörí# János ! I. Most, hogy öt-ven éve mu!lt a tiszaeszlári per keletkezésének, sokat, feluljitjáík annak immár a feledés homályéba vesző történetét. Krúdy Gyula, a nyíregyházai születésű író az <5 eredeti irásmodo- rában pláne egész cikksorozatban kelti lel a mai ember érdeklődését eziránt az Újkorba nem illő világszenzáció iránt. Igen! Világszenzáció volt e per a maga idejében. A XlX-ik század liberális szelleme már ekkor emancipálta, politikai, társadalmi és gazdasági téren egyenlő jogokhoz juttatta a zsidóságot és véget vetett az évezredes elnyomásnak. A ghetto fojtott légköréből kikerült zsidóság mohón szívta magába a szabadság éltető levegőjét és páratlan erőfeszítéssel, mindent legyűrő kitartással igyekezett érvényesülni, magának biztos pozíciót szerezni mindenütt s egyben értékes munkásává lenni az európai civilizációnak. És a Sturm und Drang e korszakában mint a derült égből lecsapó villám, úgy hatott az egész világ zsidóságára a tiszaeszlári per. „A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége,“ mint szörnyű vád ismét félujul a zsidóság ellen. Huri Andrásaié tiszaeszlári lakos 1882. évi április hó elsején, három nappal az izraelita húsvéti (paszah) ünnepek előtt elküldte 14 éves cselédjét, Söflymosi Esztert a boltba. A kis cselédleány azonban erről az útijáról soha többé nem tért vissza. Ebből az eltűnésből keletkezett a vérvád: Solymosi Esztert Schwartz Salamon, tiszaeszlári sakter és társai csalták be és ölték meg a zsinagógában. Erre a koronatanú Scharf József egyházfi 14 éves fia, Móric volt, aki apja kívánságára a hazafelé siető Esztert az uccáról behívta, hogy ez az ünnepi gyertya tartókat az asztalról a szekrény tetejére helyezze. Esztert a -templomiba hívták, hogy ott is segítsen valamit. Móric ezután az udvaron lögérezett s úgy egy negyedóra múltával, miután a templomból segély- kiáltást halott, a templom bezárt ajtajának kulcslyukán 'bekukucskált s látta, hogy Schwartz Salamon a sakter-késsel megvágta az Eszter nyakát és a többi bentlévő a leány vérét felfogta és egy nagy fazékba öntötte. Schwartz Salamon és 14 társa ellen megindították a bűnvádi eljárást, amelyet hosszú volna itt elbeszélni. Különben is megírta annak történetét Eötvös Károly „A nagy per, amely ezer éve folyik s még sincs vége“ cimü jeles müvében. Ugyancsak ő, ez a zseniális magyar jogász volt az egyik védőügyvédje a vádlottaknak. Oroszlánrésze van abban, hogy a vérvád alaptalannak bizonyult. Feladatát nemcsak nagyszerűen oldotta meg, hanem egyszersmind bátor lélekkel mert szembeszállni azzal a gyűlölettel, amely e vérvád nyomán fakadt a zsidóság ellen s amely reá, mint a zsidó vádlottak védelmezőjére szintén kiterjedt. E tekintetben hasonló a szerepe a magyar közéletben, mint Masaryknak, aki viszont a cseh közvéleménnyel szemben foglalt bátran állast egy hasonló vérvád esetében. A nagy perben szereplők közül ma már aligha él valaki. Vádlók, vádlottak, védőikkel egyetemben eltávoztak valamennyien a minden élők utján. Maga a vád felidézője, Scharf Móric is. Pedig hát jó volna, ha közülök valaki az idők távlatán át, mo6t saját tapasztalatai, élményei alapján beszélne nekünk arról a társadalomról, amelyben a vérvád gondolata megszületett. Bennünket ugyanis, mai embereket, a vérvád meséje nem érdekel többé, abban pillanatra sem tudunk hinni s azt hisszük, hogy annak alaptalansága előbb vagy utóbb Eötvös Károly zsenialitásának igénybevétele nélkül is kiderült volna. Érdekel azonban bennünket az akkori társadalom. A magy per Nyíregyházán folyt le, a Nyírség amerikai tempóban fejlődő székvárosában. Még nem is volt másfólszáz esztendeje annak, hogy e virágzó, gazdag város helyén homokbuckás és végeláthatatlan mocsarak terültek el. Társadalma ezért még nem alakulhatott .ki és nem volt egységes, miként nem volt egy újdonsült amerikai városnak sem. Első telepeseken kívül rajokban jöttek ide az ország minden részéből. Mint megyeszékhely magához vonzotta a vidéki birtokososztályt. A hivatal- moksereg még tarka konglomerátumot képezett. A kereskedelem és ipar képviselői eleinte, miként a Nagy Magyar Alföld legtöbb városában, úgy ide is a mai Szlovenszkóiröl, leginkább a Szép ességből kerültek. Az első gyárszerü ipartelepeket: a gőzmalmot, az olajütőmalmot, a gépjavító műhelyt ezek honosítják itt meg. Máról-holnapra dúsgazdag emberekké válnak e tej jel-mézzel folyó Kánaánban. Csakhamar megjelentek a zsidók is. Élénk üzleti érzékükkel, erős kuilturszerete tűkkel csakhamar szerephez jutnak, már csali azért is, mert szükség van reájuk. A nyíri zsentri és paraszt nem akar sem kereskedő, sem iparos lenni. így hát a Felső- Tiszavidék terménykereskedelme teljesen a zsidók kezébe kerül. Milliók és milliók fordulnak meg búzában, kukoricában és egyéb terményekben a kezükön. Ur és paraszt nekik adja el a termését. Megbecsülik ezért, sőt a magyar embert jellemző nyíltsággal és szeretettel fogadják be társadalmukba. Nyíregyháza különböző elemekből összeverődött társadalma tehát azon az utón van, hogy egységessé formálódik. Minden jel arra vallott, hogy ha másutt nem, úgy ebben a gyorsfeji őrlésű városban létrejön az erős, öntudatos, gerinces polgári társadalom. Ezt az egészséges folyamatot szakítja meg rövid időre Nyíregyházán a tiszaeszlári por. * Én ebben az időben a nyíregyházi evangélikus főgimnázium harmadik osztályú tanulója voltam és kisdiák létemre roppant érdekldtem a tiszaeszlári események iránt. Az antiszemitizmust hűből sem ismertük. Aminthogy külföldről importált politikai irányzat volt. ez. A tiszaeszMíri események hírére azonban csakhamar megjelentek Nyíregyházán ez irányzat bajnokai. A kispiactéren, hol most a római katolikusok szép romónstilü temploma van, volt a csizmád!aszin. Hatalmas árucsarnok, persze primitív kivitelben, még a céhek idejéből. A csizmadiák még ekkor sűrű sorokban itt tartották kirakó vásárukat. Ez volt a színhelye a politikai niépgyülóseknek is. Belefért vagy ezer ember. Ónody, Istóczy és Verkovay itt tartottak lázitó beszédeket a zsidók ellen. Mint kisdiákok mi is benyomakodtunk ide s hallgattuk az uj „evangéliumot". Hát bizony mi gyermekek nem igen tudtuk megérteni, hogy miért gyűlöljük a zsidót? Hiszen például nekem a legjobb barátom egyik zsidó iskolatársam volt, akivel érzésben, gondolatban és ártatlan gyermeki kedvteléseinkben egyek voltunk. Az éin Dolfi barátom a város egyik legnépszerűbb, legkedveltebb orvosának, Flegmann dr.- nak volt a fia. Csak a harmadik osztályig jártunk együtt, mert ezután elkerült Nyíregyházáról és aztán soha többé nem láttam. Azt hiszem, Becsbe került és atyja halála után ott is maradt. Emlékszem, mennyire fájt nekem távozása s hiányzott Nyitraegerszeg, május. Rövid újsághírben ezt írja meg az ember: Nyitraegerszegen vasárnap délután két uj harangot szenteltek a katolikus templomiban. A harangszentelést Farnciscy Lajos dr. prépost- kanonok, valamint Petrásek Ágoston helybeli plébános és Ploigt Ágost plébános végezték hatalmas hivösereg jelenlétében. A harangszentelés ünnepélyes és lélekemelő aktusa után a helyi műkedvelők eredeti nyitraegerszegi népviseletiben a Gyimesi vadvirág cimü népszínművet adták elő igazán pergő előadásban, ügyesen. A színdarab rendezésének nehéz munkáját Lencz György kántortanitó, Somosé Péter igazgató-tanító és Varga Ödön, a SzMKE egyik helyi főembere végezték. A szereplők nevei: Kostyál József, Hrossó Imre, Deszet Leó, Barta Pista, Lénárd József, Maiagyi Dezső, Maiagyi István, Kostyál István, Htossó József, Kulbo Lajos, Maiagyi Imre, Családi László, Kostyál Ilonka, Maiagyi Margit, Cigány Emília, Deszet Julis, Cigány Kornélia és Kubo Rozália. Magyar népviselet, ragyogó és ősi —■ Még a súgó nevét is tessék föl írni, — jön közelebb az egyik szereplő, s igy említsük meg a Varga Ede nevét is, aki kitünően súgott valamikor a próbákon, de most bizony alig volt dolga neki: a darab úgy ment, mint a karika- csapás ... Azt hittem, alig van Komáromra egye néhány községén kívül népviselet, — ezek közül is a mart ősi a legszínesebb, legeredetibb, .mert a he- tényi, szentpéteri már hajlik az úrihoz, a hont- ímegyei is inkább csak a. nyolcvanas évek puf- fos és selymes divatának modern utóda maradt. Milyen kellemes meglepetés ért azonban itt, Nyitra fölött, ezen a magyar szigeten (olybá tűnik előttem, mintha elszakadt csángók között járnék), — ahol a. harangszentelés májusi ünnepén csupa-csupa régi, szép viseletűt láttam. Nem a nyolcvanas évek múlt divatja ez, amilyen a legtöbb faluban szokásos, ahonnan a városi áru ki nem szorította még, — ez eredeti, tősgyökeres, ősi népviselet, messze attól, amit városi leányok műkedvelő előadásban „népviseletnek" neveznek: az obiigát berakott szoknya, zsinóros pruszlik és párta... Valami szomorú tévedés csak ezt nevezi népviseletnek, holott milyen messze van a nyitraegerszegi, vicsápapáti viselet, ez a szalagos, rojtos, hímzett és ezerszer hímzett, kivarrott viselet a imoziromantikák sujtásos magyarságától...! Ebben az ízes viseletben, amit a nők még ma is hordanak, szemgyönyörködtető látvány a színdarabot élvezni. A színpadon még a csizma is a régi, diszes sarkú. A hétköznapi életben a csizmától szaladtak meg leghamarább a kon- zumcipő s a drappharisnya dicsőségére. Menynyivel formásabbak azonban igy, csizmában... (Ha csizma kell, Bafa-gumicsizmát hordanak.) A menyecskék főkötőjének apró kivarrása szemrontó munka. Hónapokig varrjuk a hollandi formára emlékeztető főkötőt, hogy aztán az egészet láthatatlanná tegyék hatalmas, színes selyemkendővel, amit úgy tesznek fejre, mint az apácák. A szoknyájuk berakott s ezer apró fehéren-fehér kivarrástól zsúfolt. Szalag a mellükön, a hajukban a lányoknak. Fehérrel varrott fehér zsebkendő az.övben, de a pruszlik- juk szűk ujja már színessel van kivarrva s himeghitt barátsága. De a környezet, amelyben éltem, már különféleképpen vélekedett a zsidőkiérdjésröl. A Kossuth- uccán laktunk. Érdekes uocája ez. ma is Nyíregyházának. A Bessenyey-térre torkollik, tehát közel van a város centrumához e a végén kezdődik a százados tölgyekben bővelkedő Sóstói-erdő. — Lakásunkat szerettük. Barátságos, világos és száraz szobái, nagy verandája ma is élénken élnek képzeletemben. Kora tavasztól késő őszig a veranda volt kedves tartózkodó helyünk. A nyári estéket jó ismerőseink is szívesen töltötték itt el vélünk, özvegy édesanyámat mindenki szerette. Sok-sok jóemberünk közül itt kettőt említek, mint akik éppen mlnáiunk vívták meg engesztelhetetlen harcukat a zsidókérdésben. E kettő közül az egyik Wolff bácsi. Szoros barátságban élt velünk, mert az egyik leánykája Ilona nővéremmel együtt járt az iskolába s a gyermekek 'barátsága összehozta a szülőket is. Wolff bácsi emellett édesanyámnak mindenben tanácsadója volt . Wolffékat jó szivükért mindnyájan szerettük. Az öreg Wolff intelligens, müveit ember volt, akinek a Búza-téren értékes termény- raktára és állandóan nagy búzakészlete volt. A másik Beniczky Malvin néni. Igazi vénleány volt, aki veszedelmes nyelve miatt kevés emberrel tudott kijönni. Atyja Beniczky Miksa a mai Szloven- szkó földjéről került le Nyíregyházára; volt szép tanyája és állandóan politizált; fel is lépett képviselőnek antiszemita programmal. Úgy emlékszem azonban.', hogy elbukott. Malvin néni egyetlen gyermeke volt. A nagy per tárgyalásainak idejében csaknem minden este parázs vitatkozások voltak nálunk, amelyeket én élvezettel hallgattam. Ha ezekre most visszagondolok, értem meg igazán, mennyire felkavarta a város nyugalmát, békéjét ez a vérvád. Hiszen mindenki, minden körben ezzel kelt és lemez-ve is. Mintha egy háboruelőtti megyei monográfia képes melléklete kelne életre. Itt még él a régi népviselet s mi pedig alig tudunk róla. A férfiak azonban levetették a régi ruhát. Csak most, a szinielőadásra került elő a csiz- mábagyürt, bőszáju fehér vászonnadrág, a gyönyörűen kivarrott ujju fehér vászoning s a kizsinórozott-gomibozott fekete,1 meg piros mellény. Mennyire más ez megint, mint a dél- sziovenszkói „kékbeli". Ez már északi magyarok viselete. Büszkén járnak benne. Kifestettem, nékimele- gedve, a legények egy-egy ragasztott bajusz- szal ajkukon; mondják, szavalják ezerepai&ct, valami édes, halk palóc akcentussal. Átélik. Ez a népszínmű még ma is az övék. De hol van a szlovenszkói, mai időkből vett népszínmű, amit ők eljátszhatnának? A repertoár ugyanaz, mint. negyven évvel ezelőtt volt: a rekvizitumok, mondanivalók is avultak már s csak az ő lelkűk nem veszi ezt észre, nekik természetes mai napig is. Nincs népszimmüiro- dalmunk, ami nekik megfelelő volna, nincs sehol és ismerem a kulturvezetők nagy kérdőjelét mindenütt: honnan vegyünk uj, érdekes darabot, hiszen minden Csepreghyt, Tóth Edét, Szigligetit végig játszották már. A népszinmü- irodalom — nem a városi színházaknak valót értem, hanem a falunak valót — megállótt az énekes parasztoperetteknél... Amit azonban ezek ma este, szinte egyfolytában, alig hagyva öt perc szünetet a fölvonások között, — adnak, az pompás. Dicsérete a. rendezőknek, a szereplőknek. Tudják a szerepet, mint a vízfolyás, kómikai érzékük nagy. Néha szavalnak iskolásán, máskor föltűnik a belső átélés. Tudnak játszani. A SzMKE szeretné a városnak bemutatni a falusi műkedvelők játékát. (Múzeumot is akar csinálni a SzMKE, hogy megmenthesse a népviseletek maradékát, Most az utolsó óra, amikor még eltelhetjük örök emlékül őket.) Harangszentelés, iskola a magyar szigeteken A délutáni ha-rangszentelés színes képét sem lehet elfelejteni. Küzdelmünket a fotografáló- masinával. A mély áhítatot, a rendbehozott, üde kis templomban. Az első hara.ngkondulás örömét. Négy harangja van már a falunak. Uj iskolát is avattak nemrégen. Fejlődik, szépül, halad a falu. Jó példát ad a többieknek a környéken. Ez itt egy magyar sziget. Egyre több azonban a szlovák kisebbségi iskola ezekben a falvakban. Ki&cétényben, ebben a tiszta magyar faluban, ahol szlovák iskola vau már, azt mondják az emberek: „Magunk se igen tudjuk, hogy jutottunk ehhez az iskolához ...“ Magyar sziget ez itt: Lajoefalu, Vicsápapáti, Égerszög, Menybe, Béd, Gerencsér, Zsére, G'hymes, Csitár, Kólón: megannyi ősi, széphangzású magyar név, senki le nem tagadhatja, hogy ezer évvel ezelőtt is magyarok kezdték lakni falvait... A régi viselet pedig még majdnem .mindegyikben megvan. # Józan, derék pép. — Jobb ez, mint a kocsjnázás, — mondja, a mindenféle újabb ünnepségekre, harangszente- lésre, templomrenoválásra, iskolaszent elés re az egyik nagybajuszos öreg magyar. Jobbnak takü'dt le. Malvin, néni harcias modorban és sokszor szellemes mondásaival [fűszerezetten fejtette ki a maga álláspontját. Valódi élvezettel újságolta nekünk a per újabb fejleményeit, amelyek szerinte mind igazolták a vád helyességét. Zsidóbérenoek- meOc nevezte Eötvöst és mindazokat, akik a vád megdöntésén fáradoztak. Csak látni kellett, milyen indulatba hozták e kirohanások Wolff bácsit, ezt az egyébként higgadt vérü, bölcs öregembert, Wolff bácsi e kirohanásokiból személyes kérdést csinált. M'int jó zsidót a Malvin néni modora különösen sértette. Mindazonáltal Wolff bácsi e vitatkozásokban rendszerint felülkerekedett. Ugyanis jól volt mindenről tájékozódva, sok dolgot azoktól tudott, akik a tárgyaláson jelen voltak s ezért az antiszemita újságok uszitó híradásait, amelyekből viszont Malvin néni táplálkozott, le tudta szállítani a kellő értékükre. Ezek az érdekes vitaesték aztán egyszer szómoru véget értek. Malvin néninek meg vofllt az a rossz szokása, hogy a vitatkozás hevében sohasem ült egyhelyben és ha uralkodni akart külsőleg is ellenfelén, felült a veranda párkányára s onnan zúdított filippikát Wolff bácsira. Egyszer aztán, — amikor épp a verandán folyt a heves vita — felindulásában megfeledkezett a szükséges elővigyázat r ól és ágáflás közben — „Kiskállóban nem voltam, mégis beleláttam", — lefordult a veranda túlsó Oldalán a szőlővenyigék közé. Éktelen sikoltozására mihamar ott termett daliás termetű háziurunk, Puskás Károly bácsi, aki izmos karjaiba fogta az ájuld ózó vénkisasszonyt. Mi pedig kocsiért, orvosért futottunk. Szegény Malvin néni karját törte. Hogy ki volt Puskás Károly a Kossuth Lajos-uccá- ban s hogyan vélekedett a tiszaeszlári perről, —• erről legközelebb. láthatják, azt onnan következtethetjük, mert az •egyik kocemáros fölmondta a tudományt: becsukott. Az emberek elkezdtek nem inni, ellenben kúlturelőadásokat hallgattak szorgalmasan. Májusi vasárnap, táncmulatság Gyönyörű májusi vasárnap van. Lenn, valahol a Duna táján nagy zápor eshetik, mindenki vágyva néz a messzi feketedő égre: ha vájjon a Jóisten erre is küldene egy kis esőt... Addig is azonban, amig az eső megjön, széles vigalom van a faluban. Eljött a nyitrai fagylaltos és bombaüzletet csinál. Fotografáló- ,masinánk elé száz leány-gyerek szalad egyszerre, tanitó uréknál, plébános urnái vidéki vendégek vannak. A kuglizóban, ahol tavaly Za- ohar plébáno surral egy gyűlési jegyzőkönyv számára való koronákat kugliztunk össze, már megindul a görgetés. A harangot is fölhúzták s most dobálják le a láncokat, gerendákat. A templom előtti szent szobornál nagy tömeg nép. térdel s mondja az imát. A vicsápiak külön kereszt alatt mennek haza. Illog-villog a ruhájuk. (Annyiba kerül még ma is a cifra viselet, hogy a komoly időkre való tekintettel a. plébános ur, nagyon helyesen, kijelentette, hogy nem szabad túlzásba vinni a selyembe való öltözködést. s ha már szalagokat akarnak, hímezzék maguk. Persze, a takarékoskodás nem fog a ruházkodási stilus rovására menni, csak kisebbíteni kell a cifrálkodást. A hatóságok is kímélik a népet s kevés engedélyt adnak ki mostanában táncmulatságra. Adalékok a mai faluhoz ...) A színdarabot nagy tömeg ember nézte végig az iskolában. Akadt, aki most nézte meg harmadszor. * Előadás után pedig tánc a szövetkezetben. Már gyamtázza a cigány a vonót, sűrűn szorong a tömeg, a legénység ingujjra vetkőzik s még a gallért is zsebredugja, hogy annál jobban áldozzon a tánc istennőjének. Először csárdás megy. Szépen, elegánsan. Itt nem szorongatják, zötyögtetik a táncosnőt s nem erotikái mozgalom a csárdás, mint az úri bálokon szokás: ez a csárdás még a régi, hamisítatlan, délceg, komoly csárdás, ahogy azt apáink táncolták, kellő méltósággal s mérséklettel. De húz a. cigány keringőt is, meg egészen modem táncot, rumba-melódiák is röppennek a levegőbe s aztán ki-ki úgy igazítja rá a lábát, ahogy tudja. Ki csárdást jár a modern ütemekre, ki meg „mánszteppet". Pokoli hőség van. Az ordré ki van adva: a. harang javára táncolunk, fizetni kell. Egy legény kikiáltja a pályákért: „A lányok egy koronát, a menyecskék kettőt, vidéki legények kettőt, helybeliek ötöt fizetnek gavallérosan." Ez a parancsolat. Aki nem fizet, csak az ajtót szorongathatja. Persze, hogy a legénység mind fizet, három csinos menyecske azonban csak a küszöbig jut s nem teszi le a két koronát. Egymás begyén-hátán szoronganak az elöpitarban. Nagy ivás nincs az asztalokon sem, inkább tánc folyik, meg a fagyialtos csörgeti kint, a pénzt. „A körtefa fehérre virágzik, Ez a kislány énrám várakozik, Ki-kiáll az uccára, sejj ... De még a kiskertkapu sarkára! Hazamegyek, én leszek a párja .. így dalolnak a lányok szünetben. A cigány ismét ráteszi. Nocsak, kapjunk csak derékon egy szépszerűk szereplőt, s forgassuk meg magunk is... Ha már ily keserves a világ, legalább a földet döngessük. így rúgjuk aztán a port egy szomszéd föld- birtokos urra-l a cimbalom mellett... Szombathv Viktor, Felső-Nyitra magyar szigetén Ősi pompájában él ma is a felső-nyitramegyei magyarok népviselete — A józan falu
