Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-29 / 122. (2935.) szám
1932 május 29, ras&maip. 7 ÉBRED AZ ERDŐ A Vadcseresznye ága, töméntelen apró virágával egyszerre csak hajladozni kezdett s berzenkedve megszólalt a sárgarigó, mikor még mindenki aludt, ő kelti föl az erdőt. Ezt elsőnek a kakuk értette meg s mindjárt hozzálátott, hogy számolja az időt a sötétben, mig majd a nap is megjelenik. Hol itt, hol ott, a fehérbe borult ltökénybokrok mögül a stiglic kezdte el elmaradhatatlan szószapulását, amikor csodás trillázással szárnyalt föl egyszerre a fiilemilék kara •— mintha láthatatlan rózsaszirmokkal ők hintették volna tele a levegőt s nem az érkező hajnal. A vadgalamb szerelmes bugásra kelt s akkor megjelent a Nap. Az egész zenekar egyszerre polifon hangversenybe kezdett s csicsergő kísérettel — mintha angyalkák gitárpengetése volna — énekelte a maga himnuszát. Fölébredt az erdő simogató, csókos szines- ségben s belédőlt —< mintha szerelmes karok mámora várná — a májusi reggel bíboros fátylába. Egyszerre mindenki megértett mindent; mert vadcseresznye, kökény, fiilemile és sárgarigó mind megérti önmagát. Előttük nincs kétség, nekik nincs önmarcangolásuk, nincs halálsejtésük, nincs tulvilágkeresésük: övék ez a világ, ők a sajátmaguké, ők tökéletesek, ök nem emberek. Az Ember ott áll az ébredő erdőn: neki is pi- roslik a reggel, neki is zeng-cseng a madár- szimfónia, a rázkódó vadkörte éppen ráhullatja szirmait s körötte a fűben ezernyi sárga árvácska emelgeti bársonyos, hamvas buksiját. De az Ember ezt mind nem érti meg. ő kirekeszti magát a zsendülő Mindenségből. Pedig ő is tökéletes lény, de ő azt nem hiszi. Az Ember az egyetlen, ki nem érti önmagát. Májusi pirkadáson, ébredő isteni erdőben, madárangyalok nagy, eget verdeső dalán ő áll egyedül és némán. Az egész természetben egyedül neki fáj a Természet. Pedig ő is tökéletesnek született, mint a rügyező bükk, a fülemile s az a sok kis árvácskavirág. Ö az egyetlen, aki árvája önmagának. Ezért egyetlen állatot, a kutyát kivéve, senki sem hódol a Természetben az embernek, még akiket megszeliditett, azok is csak nála laknak, de nem vele, nem is törődnek vele, mert azt hiszi magáról, hogy ő, az Ember, tökéletlen; holott ő is tökéletes tudna lenni, mint a többiek, kik most boldogan zengik a zsendülő erdő tavaszát. De ő nem akar boldog lenni, ö az egyetlen az egész nagy erdőn, aki kerüli a boldogságot. Ezért hiányzik hangja a Természet nagyszerű szimfóniájából, t—' pedig hogy várja már évezredek, százezerévek óta dalát, hogy lesi megszólalását az örökkévaló Zeneszerző, aki a világot nem logikai formulának (ó, Ember, Ember!), nem is logaritmustáblának (ó, boldogtalan Ember!), hanem szivek ragyogó, sejtelmes összhangjának teremtette! Mert a Világ művészi alkotás. Itt állok a tavaszi erdőn, hajnali ébredésben. Zöldülő bükkfa sima kérgére támaszkodom, mellettem kétoldalt két ráncoskérgü tölgy, az egyiket villámcsapás érte, a másik épp oly recés levelet hajt, mint az én bükköm. A kígyózó gyökerek leérnek a gyorsan csobbanó, kövecses patakig, mely nagy lapulevelek közt siet a maga utján. Köröskörül mind-mind az egész Ébredés egyet vár. Egyetlenegyet vár. Az Embert várja. De ő nem akar megérkezni, nem akar velünk dalolni. Ezért az Ember nem tud boldog lenni. Mert ő nem akar megérkezni hozzánk, akik vagyunk: fa, rügy, árvácska, vadköríe és csalogány. Itt várlak téged én is, rózsás hajnalon, ébredő erdő pompázó csalitján. Úgy várlak téged, Ember. Nem tudod, nem is sejtheted, hogy mennyire várlak. (Mert hiszen én is tudok boldogtalan logaritmustábla lenni.) Várom a Te szivedet, semmi mást. Mert akkor tökéletes lennél: együtt énekelnél. És nem lennél többé oly bölcs bolond és oly boldogtalan. Ez az öklömnyi kis szürke fülemile hogy be- leénekli az ő szivét az erdő hajnalába! Ez a pi- curka árvácskavirág hogy váltja a sárga szirmokat bársonyos lilával, csak hogy gyönyörködhessék önmagában! Itt a fecskefarkpillangó, hogy simítja szivárványos szárnnyal a levegőt, hogy merészen kiélje a maga pompázó életét! Mind tökéletes lény, mind. Csak az ember marad tökéletlen, mert nem a maga életét akarja élni — attól visszaretten —, hanem a másokét: fantomokét, melyeket magának alkot. Ó, te egyetlen boldogtalan az egész zsendülő Min- denségben! Az erdő fölébredt és zsongva zengi májusi énekét. Mind együtt énekel, csak Te hiányozol, Ember! Hallodd legalább a nagy, fölszabadító himnuszt, melyben Te is résztvehetnél, ha nem akarnád mindig a más világát élni, hanem a magadét? Számítasz folyton s húzod a logika nehéz vasláncát s ezért tévesztesz el mindent, ezért suhansz el mindig (te bölcs bolond!) melMa: HEGEDŰS LÓRÁNT lette a Boldogságnak. Hiszen te a saját kinzó árnyékod után loholsz, azért vagy süket, mint dürgéskor a fajdkakas. Te a saját képzelt árnyékaidba vagy szerelmes s azért nem tudod magadat megszeretni. Ezért dobod ki magad a Természetből s veted belé magad és minden ivadékod a Boldogtalanság kinzókamrájába. Magad vagy ott... Vedd észre végre, hogy egészen magad vagy, mert mindig magadon ki- vül keresed a lelket. Mi itt az erdőn mind magunkban keressük az életet s mind megtaláljuk. Ezért a mi szervezetünkben nincs helye azl elmúlás rémének, mely Téged, szegény bolond bölcs, úgy ijeszt s utánad fut folyton, ökölnyi gyerekkorodtól, mint az árnyékod. Mi, erdő, bugjó gerlice, fakadó virág, egyikünk se törődik a saját árnyékával. Miénk a Nap. Ezért vagyunk tökéletesek — mint minden teremtett lény az,.ki magában keresi önmagát. Mi mind együtt bent vagyunk a Mindenségben s csak Te akarsz kimaradni belőle? Hallod az ébredő erdő titkon sóhajtott nagy szavát? A Világ egyetlen lihegő ária, mely boldog sóhajok csattogó szárnyán száll föl a menny boltozatáig. Hallod Te ezt? Ha hallani akarod, ha velünk akarsz együtt énekelni, csak egyet kívánunk: tedd le közénk a földre a Szivedet! ÜMWWMWÍ mind&Tz zn éy kw/iieiWrz gyári arcra RÖIPAR6SÍRTELEPB A Nap fölkelt teljes pompájában $ ragyogó aranysátorát szétterjesztette a Világ fölött. Minden megértette a Világot. Az ember is, — ha megértette önmagát. DOBOZY KÁROLY a sárosi földesurból lett cigányprímás hódította meg elsőnek a magyar cigánymuzsikával Európát Úri cigányprímás, aki három fainját muzsikálta el.- — Boka András tanítványa volt az eperjesi születésű világhírű magyar zenész — A magyar muzsika első diadalaiba a múlt század közepén Nyiirán, Nagyszombaton, Pozsonyon, Bécsen, Prágán, Berlinen, Amszterdamon, Hágán, Brüsszelen át egész Párisig Budapest, május. A múlt század negyvenes éveiben, mikor a reformkor érzés- és gondolatvilágát kezdte áthatni egy erős, demokratikus áramlat, a magyar népdal ezeréves fája egyszerre virágba borult tőle. zenekarokból a fúvó hangszerek, melyek pedig korábban rendes instrumentumai voltak a teljes cigányzenekarnak. Néhai való, jó Tótih Béla, aki sok egyéb közt ilyen kulturhistóriai apróságoknak is szeretett utána járni, írja, hogy a Bihari banAmit azelőtt csak kevesen és alig méltattak figyelemre, az egyszerű paraszti nótát igazi gyönyörűséggel hallgatják az úri szalonokban is. A városok színházaiban azelőtt sohasem tapasztalt lelkesedést kelt egy-egy népdalnak fölcsendü- lése; bálokon a népi muzsika ütemeire járják a verbunkos, palotás, csárdás meg a most keletkezett uj társas- vagy magántáncot. A hangverseny- termekben, a klasszikus zene otthonaiban is megjelenik szerényen, de fergeteges tapsoktól kísérve az eredeti, ősi, magyar zene. Csakhamar megélednek a magyar muzsika már- már feledésbe vesző, régi tradíciói: a népdal ci- gányos előadása, a sajátos cifrázatok halmozása, a hangszeres zenénél a vonósok mellett a fúvó- hangszerek használata, trombiták, sípok, dobok, a „viola di gamba“ (ez a ma már eltűnt, régi olasz hangszer) alkalmazása. Nemcsak a városokban, vidéki centrumokban alakultak kisebb-nagyobb cigánybandák, hanem egyes nemesi kastélyok zenekedvelő urai is tartottak maguknak külön cigányzenekarokat. Ezek állandó „kommenciót“ kaptak a földesurtól és ennek fejében nemcsak minden ünnepies alkalommal kellett zenélniük a kastélyban, hanem mindannyiszor kéznél kellett lennie a bandának, valahányszor uruk megkívánta a „magyar áfiumot44 — a nótát. A reformkor hires cigánybandái Pesten igen jó hirnevü zenekarok voltak. Ilyen volt a Morelli- féle, de ez inkább idegen muzsikát kultivált. A magyar zenének, főleg a népdalnak két kitűnő művelője támadt a negyvenes években: az Egres- sy- és a Rózsavölgyi zenekara. Egressy Béni, az istenáldotta, nagytehetségü dalköltő, Egressy Gábor, a legnagyobb magyar tragikus színész testvéröccse, 1844-ben alakított 12 tagú zenekart a jónevü cigánymuzsikusokból. Benne volt a három Sárközi-fiu, Dudás Károly, a dunaföldvári, jeles csárdásjátszó, Rózsavölgyi kitűnő tanítványa, meg Farkas, a hírneves cimbalmos. A pesti sajtó meleg érdeklődéssel kiséri Egressy vállalkozását. Wachot Imre elterjedt lapja, a Pesti Divatlap még azt is megírja, hogy az uj bandisták „lármásabb fúvó hangszereket is használandanak44. Ennek hangsúlyozása azt is jelzi, mennyire kipusztulnak lassanként a cigányA könyvpiac szenzációja! Szemben les a Halál (A Piave partján) Irta: Dr. Schaller Sándor A fronté'ct leírása a maga valójában. Semmi szenzációhajhászás, semmi túlzás. — Kapható minden könyvkereskedésben és a szerzőnél (Kassa Fazekas u 31.) 35 ^Koronás árban. dája ilyen teljes zenekar volt, a „vonósokon ki- vül valának benne flótások, klánétások, többféle trombitás, két sípos, — vagyis tárogatós — meg egy üstdobos is... A vonósok közt volt mestere a viola di gambá-nak is“. Az Egressy-zenekar 1844 júliusában mutatkozott be a Széchenyi-kertben és mindjárt meghódította a közönséget, csak azt kívánta tőle egyik lap, hogy még több régi magyart és tiszántúli csárdást vegyen föl a műsorába. Rózsavölgyi Márk, a Petőfi megénekelte népszerű hegedüvirtuóz, már kissé bajosabban tudott zenekart szervezni. A liires „győri banda“ néhány tagja hirdette ugyan, hogy újra szervezkednek és Rózsavölgyit kérik fel igazgatójuknak (ma úgy mondják: prímásuknak), de ez nem valósult meg. Petőfi egy hírlapi nyilatkozattal veszi védelmébe Rózsavölgyi vállalkozását, melyre a Pesti Hírlap tudósítója kissé gúnyos megjegyzést kockáztatott meg. Nemsokára örömmel adja hírül a „Pesti Divatlap'4, hogy Rózsavölgyinek sikerült társaságot alakítania, amely hamarosan a „Nemzeti Körben44 mutatkozott be nagy sikerrel. Az öreg Rózsavölgyi is együtt játszott a bandával,, még mindig elragadóan44 — mondja a referens. Rózsávölgyi-tanitvány volt Csóri András, aki elismert, jó bandát vezetett a Dunántúl. Valami tartós alakulat különben egyik banda sem volt; az állhatatlan cigánynép jött-ment egyik bandától a másikhoz, mindenütt és mindenkor elégedetlenül. A vidéki zenekarok közt legkiválóbb ebben az időben a Dobozy-fóle debreceni, melyet egy dúsgazdag földesur: Dobozy Károly szervezett, tanított és vitt országos körútra. Á sámsi Íöldesurból teli világhírű cigányprímás Manapság még a leglelkesebb zenebarátok kő-: rében sem nagyon sokan tudják, ki volt ez a Dobozy Károly. Pedig kiváló, geniális ember volt. Ihletett zeneköltő, csodált hegedüvirtuóz, erős, értékes, deTék, lelkes ’ akinek nem csekély szerep jutott a magyar zene kivirágoztatása körül. Sáros-megyében, Eperjesen született 1817-ben. Dobozy Lajos, insurgens-óbester volt az apja; édesanyja: lucskói Bánó Borbála. Apjától a muzsika szenvedelmes szeretetét örökölte. De örökölt tőle egyebet is: három uradalmat. Az apa ügyvédet, vagy gazdát szeretett volna nevelni a fiából, de ez csak a zeneművészetért rajongott. Különösen a magyar zenéért. Eleintén tetszett az apának látni fiában a zenei érzék korai megnyilatkozását, és külön, jónevü zenemestereket tartott mellette. Károly már debreceni kis diák korában igen jól hegedült. A hires cigányprímástól, az öreg Boka Andrástól tanulta a cigányos játszási modort, a sajátos fogásokat, amiket ivadékról-ivadékra szállít és őriz a muzsikus cigányság. De mikor az öreg Dobozy azt látta, hogy fiát alig érdekli egyéb a zeneművészeten kívül, elkeseredetten megpróbált minden eszközt és felhasznált minden módot, hogy fékezze, vagy korlátok közé szorítsa egyetlen fiának féktelenül rajongó szenvedélyét. Hivatalosan pazarlónak nyilvánította fiát, de hamarosan megint csak megbékélt vele. Az apa és fiú lelkének ezt az áldatlan disszonanciáját a halál oldotta föl. Az öreg Dobozy 1842-ben elhunyt s a huszonötéves korában magára maradt fiúnak müvészszenvedélyét senki sem korlátozta többé. A dús örökös a dicsőséget hajszolta, nem a vagyont, a gazdag földesur nem a búzán kapott, hanem a „búzavirágon44... Legelső gondja az volt, hogy zenekart állított össze cigányzenészekből; ezeket oktatta, gyakorolta, nyilvános hangversenyeket rendezett velük, mindenütt a legnagyobb sikerrel. Dobozy első siheríeíea külföldi próbálkozásai Mikor itthon már országszerte hírnevet szerzett, úgy találta, hogy e nagy művészi .értékek számára meg kellene szerezni a legnagyobb mértékben a külföld elismerését és becsülését is. Dobozy nem sokat tervezgetett, hanem bátran nekivágott a dolognak. Összegyűjtött egy cigányokból és nem cigányokból álló zenekart és megindult a külföld meghódítására. De még Bécsen sem jutott túl; nem tudni, mi okból. Az ilyen vállalkozásoknak rendszerint több az irigyük és megrontójuk, mint a jóakarójuk. Dobozynak — úgy látszik — volt ugyan elegendő anyagi ereje, de nagyon kevés lehetett az emberismerete, ami pedig nagyon fontos tényezője a sikernek. Dobozy nem ismerte a csüggedést és hamarosan megint összeszedett tizenhárom muzsikust, elegyesen győri cigányt és magyart, és újból utra- kelt, hogy nemzeti zenénket, táncunkat és öltözetünket a maga valóságában a külfölddel megismertesse. Velük volt Fitos Sándor és Thury János, egy „könnyű44 és egy „nehéz44 magyar táncos. A többrendbeli magyar ruhákat a hires Országh nevii, bécsi magyar szabó készítette a társaság számára. 1844 júniusában indultak el Dobozyék Bécs- ből anélkül, hogy ott előadást tartottak volna. Már november hónapban Magdeburgból keserűen panaszkodó levelet ir Dobozy Vachot Imrének, a „Pesti Divatlap44 szerkesztőjének. Elmondja, hogy társaságának tagjai milyen méltatlanoknak bizonyultak arra a nemes feladatra, amelyre összetoborozta őket. Mert alighogy elhagyták az ország határát, már kiütött közöttük az egyenetlenség. Csupa korhelykedések, - dorbézolások, pazarlások folytak, amik sokszor legszégyenletesebb verekedésekké fajultak. Nem fogott rajtuk sem büntetés, sem szép szó, utoljára egész háború lett az egyenetlenségből, % amelynek szitója — mint kiderült, — a táncos: Thury János volt, aki maga akart a társaság igazgatója lenni. Az ideális gondolkodású Dobozynak keserves volt látni a köznapi lelkek torzsalkodásait. „Ha azt mondám a cigányoknak, —* panaszolja levelében Dobozy — tekintsék édes honunkat s viseljék magukat legalább azért illendően, hogy erre a legkisebb homályt ne vonjanak, erre a felelet gunymosoly s ez volt: mi gondunk nekünk a nemzetre s reá szitkozódás,' mindenhez számtalan illetlenség 8 igazságtalan visszaélés járulván, ép esti toytötj már nem tűrhettem és Budapesti nagy könyvkiadó kiváló uj Írók megismertetése céljából mindenkinek ingyen és bérmentve kid mintaköteteket f^, ü Közölje címét e lap kiadó- PRÁGA címén budapesti kiadó részére* hivatalával, mely azt továh- ~ bitja a budapesti kiadó ré- Név..............................—----------—....— sz ére. Az alábbi szelvény Foglalkozás-----------—-----------------—.— ki töltve és levelezőlapra Hivatal és lakás______________________ ra gasztva beküldendő. Lakhely____________________________I
