Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-03 / 77. (2890.) szám

TOflXM-MAGfcARfllBLAP 1032 április 3, vasárnap. KIS-ÉRETTSÉGI Irta: SCHÖPFLIN ALADÁE I Elegáns hölgyek divatháza Selymek Női ruhaszövetek Kötött-szövött áruk Rendkívüli nagy választék Jutányos árak I-cgelözékcuycbb kiszolgálás Modern üzletvezetés 30 évi tapasztalat alapján ttere M. Miklós BUDAPEST IV, Baik Parancs u. 1» Szíveskedjék vásárlásnál e hirdetésre hivatkozni v Budapest, áprilie 2. Akinek Magyarországón kis diákfia, vagy leánykája van, annak mind megrezzent a szívó, mikor e hét szerdai napján az újságot olvasta. I ABC utasok részére. I A • Ha Budapestre jón szálljon meg | * ** a dunaparti elsőrangú BRISTOL szállodában, | D. mert olcsó áron nyújt mindent: I ^ * szép szobát, kitűnő ellátást és szórakozást, hisz úgy a délutáni teánál, mint az esti vacsoránál tánc van. . Mindezt (szobát teljes kitűnő | ' * ellátással) — a szoba fekvésétől függöleg — már napi 12v- pen- göért kaphatja, [Így miniszteri rendelet réz zentette meg, ame­lyet azóta elneveztek rosta-rendeletnek, mert kimondja, hogy a középiskolák negyedik és ötö- dik osztályában szigora rostálást kel tartani a diákok fölött, afféle kis-érettségit, komoly vizs­gával, amely csak azokat a gyerekeket ereszti át a rostán, akik valóban alkalmasaknak bizo­nyulnak a továbbtanulásra. Az a diák, aki tehet­ség, vagy szorgalom dolgában nem ér el egy bizonyos színvonalat, ne járhasson tovább kö­zépiskolába, hanem menjen valami úgynevezett gyakorlati pályára. A rendelet tendenciája egészen világos, nem is lehet komolyam ellentmondani neki. A latei- ner-intelligencia tulszaporodása nemcsak Ma­gyarországon, hanem majd minden európai or­szágban tagadhatatlanul beteges állapotokra ve­zet. Magyarországban jobban, mint másutt. Már ma is túlzott az arányszáma az ország lakossá­gához és gazdasági erőforrásaihoz képest. Ezen a kicsiny területen összezsúfolódott a háború- előtti ország intelligenciájának nagyobb része, azóta ez a réteg évről-évre szaporodik, holott a kínálkozó lehetőségek egyre csökkennek. Min­den tanult emberek számára való életpálya agyon van zsúfolva, a boldogulási lehetőségek napról-napra csökkennek. Valamit kellene tenni z ellen: ebből indult ki a magyar kultuszminisz­ter rendelefce. Hogy a kiinduló pont helyes-e, azt bajos tagadni. Hogy az erre kitalált eszköz al­kalmas-e arról most folyik a vita. A társadalomban mindig érvényesült — fizi­kai jelenségekhez hasonlóan — bizonyos fölfelé hajtó erő. Minden rétegben meg volt a tenden­cia, hogy tehetségesebb, vagy ambíciózusabb tagjai utján följebb jusson a fölötte álló réte­gekbe: a középosztály az arisztokráciába, a kis­polgárság a felsőbb középosztályba, a munkás- •■•s parasztosztály a polgárságba. A demokrati­kus fejlődés ezt nagy mértékben megkönnyitet- te a társadalmi rétegek merev elkülönülésének bontásával, az iskolák és más kulturaterjesztö intézmények szaporításával. Különösen a 19. házadban ez a jelenség igen nagy mértékben fejlődött, rengeteg polgári család került a ne­mességbe, még több paraszt- és munkásivadék jutott föl a középosztályba. A közélet, a tudo­mány, irodalom, technika munkásainak igen nagy, minőségre is kiváló része sorozódott az msó néposztáíyokból. Egyik osztálynak sem ■ olt oka megbánni ezt a szaporulatot s az ál­omok, amelyeknek egyre több tanult emberre • olt szükségük, a kulturális, gazdasági és szo­ciális föladatok teljesítésére, minden eszközzel Hő is mozdították ezt a szaporodást. Az uj században azonban már mutatkozni kezdtek az ebből folyó bajok. Évről-évre jobban mutatkozott a középosztály túltelítettsége s • gyre nehezebbé vált az újonnan belekerülő ele­mek elhelyezése. Fokozta a nehézséget a diplo­más emberek igen nagy részében kifejlődött hiánya az önállóságnak és vállalkozó bátorság­nak, amiben nem kis része van. az iskolák teo­retikus szellemének is. Az államra bízni az i xisztenciál, — ez volt az általános jelszó. Kar tasztrofálisan fenyegetővé ez csak a háború után vált, amikor a tömegek igényei fordított arányban nőttek a lehetőségekkel s a folyton csappanó elhelyezkedési alkalmakkal folytono­san növekvő kereslet mutatkozott s ebből egy fenyegető rém. merült föl: az intelligencia el- pro’letárosodása, minden pro le társág legvesze­delmesebb i ke. A magyar állam most végre fölis­merte ezt a veszedelmet s első intézkedésül ta­lálta ki a középiskolák ki vári almainak fokozá­sát. Hogy ezt más hasonló intézkedések is fog­ják követni, az nagyon valószínű. Hogy tesz-e olyan eredményük, amilyenre céloznák, az nem egészen bizonyos. Itt ugyanis az állami hatalom szembekerül a társadalom egy természetes tendenciájával, az­zal a fölfelé hajtó erővel, amelyről az előbb szóltam. Senki sem csodáikozkatik azon, hogy senki sem kívánja, hogy gyermeke kiessen ab­ból az osztályból, amelybe beleszületett, egy al­sóbb osztályba. Nem hiszem, hogy valaha is akadt volna, orvos, ügyvéd, tanár, hivatalnok, aki. örült annak, hogy a fia kisiparossá, vagy mézei munkássá válik. Hogy ebben nagy szere­pe van a hiúságnak, sőt az osztály-gőgnek, hogy ez a gondolkodásmód nem felel meg a demokrá­cia alapgondolatának, — az nem változtat azon a kétségtelen tényen, hogy ez a gondolkodás­mód megvan. S megvan az alsóbb osztályok te­hetségesebb és becsvágyóbb tagjainak a fölfelé* * Azt képzeljük, hogy a széliem! élet Német­országban a XVIII. század végién és a XIX- század elején — Goethe fénykorában — emelkedett, és általános volt, hiszen ely világ­neveik szerepelnek benne, mint Lessing, KlofpstOíCk, Wiieland, Herder, Schiller, Goethe — a klasszicizmus fenséges alakjai. — Azt hisszük, hogy a , A túrni und Drang" fiatalos lendülete, feszitő ereje, nagyotakardsa, meg­rázta gyökeinébeu az alvadt vérü társadalmat, s mint szellemi forradalom olyan helyzetet érlelt, hogy pár évre a lehiggadt „Stürmller und Drángiler" Goethe Irodalmi értéke az egész méimet világiban egyet jelentett a nép­szerűségével. Az az elképzelésünk a korról, — talán, az iskolai elképzeléseink nyomán — hogy a weimari fejedelmi udvar az irodalom •s általában a szép fénylő napja volt, melyből bő sugarakban áradt szét az irodalmi élet áldó melege az egész német glóbuszra, sőt az egész akkori művelt világra. Milyen hamis ez az elképzelt kép, melyet az irodalmi élet sziméről alkotunk magunk­nak. s milyen más a helyzet fonákja, ha mé­lyebben mézünk a kérdés Iháta mögé: „Mi volt a nagyközönség irodalmi igény© a „wei- mari korban?" Maguk a' nagyok is abban a hitben éltek, hogy tökéletes az őket környező világ. Schil­ler lelkesedve írja: „Wí-e sohön oh Menseli. unit dieín-em Palomenzweige. Stehet du au tles Jalwimnderts Neige In edlcr, séoizer MamüchkeiiiH Frei durtíh Vemuuft, star-k durch Gcseifoe!" Pedig ez a hit talán csak az ő 'belső nagy­ságuk kivetítése lehetett a külső környezetre, mert később, 1828-ban Goethe maga is kény­telen rezignáltan megváltani: „Az éu dol­gaiul. nem lehetnek népszerűekké, nem a tö­meg számára Íródtak, csak egyes emberek­nek, akik valami hasonlót akarnak ...“ Kik voltak tehát,a néniét irodalom „Masz- szikus" gyanánt elkönyvelt korának 'uralko­dó csillagai, bolygói vágy üstökösed, üstökö­sei, akik jöttek, ragyogtak és -semmibe tűn­tek, vagy bolygói, akik, ha más néven is, s a k or-izléshez alkalmazkodva megváltozott szín­ben, de hazajárnak ma is. Goethe rezignált megállapításának párhu­zamaként hadd idézzek egy másik önvallo­mást: „Az én regényeimet nem oiv-a-ssák, de falják, után nyomják, négyszer kiadják s még a büszke angolok is lefordítják." És aki ezt. az -önelégült kijelentést tette, nem más, mint Kari Goítlieb Graimer. Van-e, aki e nevet ma ismeri? Vagy ki ismeri pél­dául Kristian Henrich Spiess nevét, vagy G. II. Hein-se nevét, aki pedig két óv alatt negy­venhét kötet történelmi regényt ham isit ott össze. Chnistian Fürclhtegott Gellert, Georg von Scbilling, Heiurich Zsebükké mind, mind a miullté s még -a legnagyobb könyvsiker, a „Riualdó RÍ naldini" szerzőjének, Kristian Augu-st Vulpiusna-k is csak annyi irodalom- történeti emléke maradt meg, hogy — Goe­thének -sógora volt. Akkor -persze Goethére vetett egy kevés görögtüzfényt az a gyanú, — milyen groteszk tréfája a sorsnak! —, hogy -a Rinaldó -egyes fejezeteit Goethe irta a sógora számára, pedig talán annyi köze volt az' egészhez, hogy itáliai útja után. Goethe szűk családi körben beszélt egy 1783-ban ki­végzett nápolyi rabi-ónak, valami Augedo Dú­cának az eset-érői, olyan romantikus Rózsa Sándor vagy Jánosi-k-féie alakról, aimiilt -aztán a. jó sógor limonádévá eresztett föl. Tény, hogy Rina-ldó neve bevonult a köz tudatba, annyira, hogy Vulpius uram -a saját fiát is Rinaldópak 'keresztelte el. Milyen volt ezeknek a népszerű regények­nek a tárgya, széliemé, Írásmód-ja, egyszóval, milyen volt az akkori nagyközönségnek az irodalmi Ízlése? Ez a kérd© svetődlk fej ön­ként, ha őzt a különös jelenségei vizsgáljuk. utasítani. Ha mindenki elfogadja is ál talán os- eághan, hogy az intelligencia tulszaporodáeának gátat kell vetni, a inága 'gyermekeire vonatkoz­hatva okvetlen szükségesnek tartja a kivételt az általános szabály alól. Ezért nem nézem valami rózsásnak a magyar ■kultuszminiszter uj rendétet-én-ek hatékonyságát. A társadalom természetes erői ellen nagyon ne­héz eredményesen küzdeni; a harcban a tapasz­talat szerint legtöbbször a társadalom marad győztesnek. S nagyon kérdéses, vannak-e az ál­Cnamer jóval több mint száz kötelet töltött meg borzalmas történetetekéi,’ rabló- és lo­vaghistóriákkal, melyekben egymást érik a hátborzongató kisé-rtétórák s váltakoznak: rém tettek idegrázó leírásaival. Gellert „A -svéd grófnő élete" című regényében gyilkos­ság, kivégzés, bigámia, vérfertőzés sorakoz­nak egymás után. Vér és erotika, nyálas szeutiimentaiiamus és -más lég-alant a saibb esz­közei az irodalmi alvilágnak, ez, ez kellett a századvégi német közönség átlagának, nem a Faust, nem a ,,'Wilhelm Meister-s Lehr- jabre". Van író, aki megváltja, hogy célja ki­szolgálni a nagy gyermekek szeszélyeit, de van, aki hi-szá az 'irodalmi elhivatottságát. A -másik: kérdés, ara-i föltámad önkén!: Mi volt az oka annak, hogy az ilyen szeunyiro- dalom fejelt meg legjobban a közönség ízlé­sének, hogy ebben a ,.SchuudlitteraIut"-bán nyert visszhangot a köznapi élet vágya, ér- z© lem világa? Az első pillanatban hihetetlen­nek Játszik a dolog, ha arra gondolunk, hogy Wei marban úgy -sétáltak fel s alá a mnzsa- fiak a iköil't őfejed elem környezetében, mint ma a „szabad vers" költők s Madame de Stael kénytelen volt Napol-eon haragja elől száimtei- yetésbe menni, mert weimari látogatása után túl szimpatikusán' irt Németország szellemi 'fölényéiről. 5 ­Itt vagyunk. A weimari udvar bizony olyan senki szigete leheteti, üvegház, melyben bu­ra -alatt tenyésztették az irodalmat, kint a vi­lágban előbb Nagy Frigyes, majd Napóleon háborúi szántották a földet <s forradalmak -ve­tettek csóvát a házakra. Szegénység, saüböl- ködés volt a helyiben lakók közös sorsa s a delizsán-con, vagy gyalogszerrel való utazás­hoz haláltmegvető bátorság kellett, mert -minden bokorban katona-szökevénye kiből rab­lókká avanzsált szegénylegények állták el az utat. A klasszicizmus vék-ony -felsö rétegének volt tejszín, csemege, az élet alja koamás volt is a tömeg arra vágyott, amihez hozzászokott. Szinte freudi tömegpisaichoanalízissel lehet­ne csak utána menni az ízlés -titkos utjának, öncsalás volt, — talán ez az irodalmi ízlés nyitja —, hogy a közönséges gonosztevőket iovagias hősökké avatták, mert csak i-gy ala­kulhatott ki idegrázó vagy könnyfacsarő bo­nyodalmak után az emberben lappangó örök gyermek vágyva-vá-gyott s egyedül meg­nyugtató -megoldása, a „happy end". A száz év előtt való, imigyen leleplezett helyzetképpel sokat megértünk a mai iro­dalmi helyzetképünkben is. Csak a külső, a -staffázás más a ma divatos irodalmában, a lényeg ugyanaz maradt. Rablóvilág helyett betörőromantika lett ur-rá s a ponyva helyét a film foglalta el, mely még közelebb hozza az irodalmi alvilágot a lelkekhez, mert nem elképzelésre vagy litografált illusztrációkra utalja a közönséget, de megjeleníti az idege­ket grófra huzó helyzeteket képben,, életben, mozgásban, sőt hangban is. így talán még 'veszedelmesebb ellenfele a vászonra vetített ponyva az irodalmi irodalomnak s jobban, szélesebb körben elvonja a figyelmet az örök értékektől az alantasabb emberi indulatok felé. Az irodalmi elsekélyesedés, mely m-a tel­jesen uir-rá Jelit a film és a Wallace-regények folytán az igazi -irodalom fölött, mely elvonja hivatásától a -színpadot is, ez utóbbi vonat­kozásában is hasonló helyzetet teremtett Goethe korában. A weimari udvari színház is, melynek pedig Goethe -volt huszonhat évig az -igazgatója, dramaturgja, kénytelen volt engedményeket tenni a közöms'égiziésnek s hogy ne kelljen -tisztára ráfizetésből tengőd­nie, bizony a klasszikusokat csak vendégjá­rás idején tűzték, műsorra. Egy-egy máiig is élő darab nemi ért meg két-három előadásnál többet, a bemutató után sorozatosan a rabló- regények színpadi adaptációi (például Zsebükké Abeiünoja) futottak. Maga Goethe 'is -kénytelen volt ieslreszabott szerepet írni latnnak eszközei a maga szándékának gyökeres meg valósítására. Legerősebb eszköznek látszik az iskolák tananyagának; és szellemének gyöke-, rets átalakítása gyakorlati irányban, — ezt azon­ban mi-ég sehol sem sikerült megvaiósitani. Hogy tud-e a társadalom maga segíteni magán, be tud-e majd állni. — mint a természetben szo­kott, bizonyos nivellálódási folyamat valami belső társadalmi erők révén, — nyilván ettől függ a modern társadalom és vele a mai polgári kultúra jövője. (Bürgergeneral — „Síarrendszer!") s a szín-’ pad', uralkodó csillagai az akkori kor Molnár Fe rétied: Kotzebue, az iróskodó „Stáatsrat" és Iffland, a vigját-ékgyártó -színész voltak. Mikor aztán ez az egészen elfajult kulissza- világ Goethe -idegeire -ment, amikor Károly Ágost herceg „barátnője", Jagem-anu Karoli­na kezdte diktálni a hercegen ál a tempót a színfalak mögött s az Ízlés odáig fajult, hogy egy divatos bécsi színész pudlikutyája kedvé­ért egy egészen alacsony nívójú, francia for­dítású ,,Rüibrstüdk“-öt („Dér Hund des Aübri de Mont-Didier") tűzlek műsorra, Goethe fogta magát s Jénába futott a „Hoftheater- intendantuna" elől. A herceggel csak megbé- kü-lt később, de a színházról hallani se aka-rt többé. , Valahogy ma is így vagyunk. A színpad is üzlet s igaza van az egykorú gu-nyversuek, amelyet az esetre vonatkozólag költöttek: „Und kommt dér Pudel, m-ns-s dér Didhter weichen!" A tiszta költészet, az irodalmi irodalom mindig mostoha -fia a -maga korának, az ér­tékes irodalom csak hivatás, kenyérkereset nem lehet soha, de aki eladja a tollát jómó­dért, népszerűségért, az elmúlik a maga ko­rával s nem ünnepük nevét száz évek -múl­tával- Sziklay Ferenc. „Három a kislány" Schubert operettjének nagy sikere az eperjesi színpadon Az eperjesi keresztényszocialista párt Steri- •pectey Béla vezetése -alatt álló ifjúsági csoport­ja húsvétikor szinrehozta a Három a kislány ci-m-ü klasszikus értékű Schubert operettet. Az ifjúsági csoport évék óta csendesen, házi ke­retek között, de annál értékesebb kultur- munkát fejt ki s fokozatos fejlődésük eredmé­nye mostani, a nagyközönség előtti első bemu­tatkozása. A diszouanciáktöl mentes, üde pergő elő­adás folyamán a közönség lelkesedése egyre fokozódott, hatalmas tapsviharok zúgtak fel egy-egy kedves jelenetnél s az előadás után mindenki azzal az érzéssel távozott a színház­ból, hogy többet kapott, mint amennyit várt a magyar kultúra legifjabb és legszerényebb munkásaitól. A közel egy évtizedes eperjesi műkedvelő szili játszás egyik legnagyobb ered­ményéként könyvethetők el a kusvét két ün­nepén lezajlott előadások. Az előadás sze­replői kivétel nélkül mind egyformán része­sei a sikernek s lelkes szivből eredő játékuk­ért megérdemelten kapták a sok-sok tapsot, amellyel a közönség nem fukarkodott. Vozárik Mária Tachöll papa legkisebbik lá­nyának, Hédinek szelepében hódította meg a közönséget- Kellemes behízelgő hangjával pil­lanatok alatt a közönség kedvence lett s já­tékát meleg tapsokkal jutalmazták. Kuchár István Schubertét alakította, Pcsellár Pál Tschöll K-eresztély udvari üvegfestő alakjából csinált kabin etifiguráf. Kuchár Schubertjc komoly munka volt, mert Schubert felszeg, sorsüldözte, de mégis szimpatikus alakját néni könnyű elrajzolás nélkül megeleveníteni. Pcs-ellác Pál már ru tin i re zo tt műkedvelő, aki egyre komolyabb értékké növi ki mágál'. Valykó Imre Schober báró szerepét oldotta meg kitünően, otthonosan mozgott a színpa­don. Kedvesek voltak és sok tapsot kaptak Mlinarcsik Giziké és Sandaila Ancsi, akik Éd-i és Hédi szerepében mutatkoztak be- Őri­zi énekesnő u-ehéz a'laktiását Miuarcsik Bözs- ke vállalta magára és műkedvelői múltjához híven most is értékes pro-dukci'ót nyújtott. A többi szereplők: Tómán Sándor, Szabán Károly, Ivoloszy József, Staurovszky Emil, Fendik János, özv. Háber Józis-efné, Deák László, Dubovszky István, Stingl. Alfréd, Ma- cojko József, Tói'li Károly, Balogh Manci, Feliér Emília, Tóth István, Ivrotky Emma, Vittncr Juci, Gyory Ferenc, Fcnyus István. törekvése is, amit nem lehet kérlelhetetlenül el­AKKOR IS ÜGY VOLT... Mit olvasott a nagyközönség Goethe fénykorában?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom