Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)
1932-04-23 / 94. (2907.) szám
KOMMENTÁROK CHACO, A KÍSÉRTEIM A J Ő Nem akarom rogy ás ig ismételni a tényt, hogy Amerika fehérbőrű államainak európai szélhámosok és gazemberek vetették meg alapjait. Most mégis szólni kell róla, amikor olvasom, hogy az argont inai kormány visszaad; ja az ókontinensnek a kölcsönt 'és egy vén, rozoga -tekergő zösön hatvan-hetven „/büntetett előéletű" alkalmatlan és kiutasított idegent küldőit át Európába és jó szívvel ajánlja elfogadásukat. Olyan emberekről van sző, akik többnyire politikai okokból kivándoroltak Dólamerikába, ott ismét nem coinme illant viselkedtek. Tudomásén, leányokat bocsátottak áruba, vagy alkoholt csempésztek, vagy cinkelt kártyával idézgették elillant szerencséjüket. Lefogták, bediutyizták őket s amikor kitöltötték büntetésüket, Uriburu. vagy egy másnevü argentínai ur talált egy viharvert és vakmerő kapitányt, aki húsz elszánt .és a szállított emberanyagtól csak uü-án- szok'ban különböző matrózzal útnak indult velük a Chaeo nevű kiselejtezett gőzösön Európa felé. A hajót nem éppen a legnagyobb kényelem jellemzi. A matrózok félnek árujuktól, tehát nem engedik a fedélzetre s a .szerencsétlen internáltak hetekig gubbasztanak a dohos hajófenéken, nem látnak na pót, nem szívnak friss levegőt. Az első osztályon láncra verten utaznak: ezek a „nagy" bűnösök, a másodikon a kisebb bűnösök, már némileg szabadabban s a bűz kisebb atmoszférikus nyomása alatt, a harmadikon a hölgyek, mert néhány asszony is van a szám- ' illek között. Értsük meg jól, valamanyerosz-ország veszi föl az európai politikai „salakot", nem fél tőle, feldolgozza és nagy szerepet szán neki az uj nagyhatalmat kialakító .sok ötéves tervben. Fiatal, egészséges, köny- nyeimu, életerőtől és lehetőségtől duzzadó államok nem félnének a Chacodéle emberektől. Fölvennék őket, sőt ez az elszánt és mindenre kész anyag, amelynek nincs mit vesztenie, fontos tényező és kovász volna mkodon kockázatos indulásnál, .ami nélkül nit:«á élet és nincs ifjú nekilendülés. Az .amerikai őserdők pionírjai kivert emiberbikák voltak, akik eljátszott életüket kevesebbre becsülték egy 'veréb életiénél, — de elvégezte volna valaki a kegyetlen és uj világot kovácsoló pio- nirmunkát, ha nem ezek a lelkileg és testileg edzett fenevadak? Fáradt, lecsáipelt népek nem viselhetik el -az elszánt Rózsa Sándorok feszítőerejét, kezdeteknél nem luxus, hanem szükségszerűség az. Európába ma nem jöhetnek vissza uj világot teremteni azok a haramiák, akiket az ókontinens valamikor Amerikának adott. Paul Valéry mondotta: Nálunk már a befejezett világ kora kezdődik. A Cbacoaak semmi keresnivalója nincs errefelé. Menjen valami széip szigetre, olyanra, mint ama bizonyos német Richter doktor és társnője ment a Gállá,p-agoszokon uj életet kezdeni s két év alatt egyedül uj, boldog, erős hazát épített!. Menjen a kisérteígálya valahová, ahol még hely van s a számkivetettek alapítsák meg az uj szigeten az uj Várost s a kis helyből ugyanúgy világbirodalmat fejleszthetnek ki, mint hajdan a fegyencek Rómában, a fegyencek Velencében, a fegyemoej Newyorkban. Menjen. Talán sikerül. Asszonyok vannak a hajón, a szabim nőket sem kell elrabolni. Ne jöjjenek hozzánk azok, akik uij életet akarnak kezdeni, nálunk ez lehettem Utazzanak szükehb talajra. Uj kezdéshez uj terrénum kell: nálunk beleesnének a régi rosszba, .ami túl bonyolult már, semiOHIFiiy M GYÓGYBOROVICSKfi €S3€fÉS Riafd5U nneggfc&eésnöl m gyonierfesiná! g hogy kié v tekéiké inének belőle. Ha elmúlt életük elveszett, a mai társadalom kitaszította őket, ám jó, kezdjék el .ételüket legelői, máshol, frissen — u.gy mint az elszáradt és felrobbant Öreg égitestről évmilliók előtt lesodort csira, ha egy másik friss és fiatal égitestre hullt s egyetlen sejtből uj világ keletkezett; míg az is elszáradt, felrobbant s a bolygó csira ismét uj földre vándorod; a végtelen és időtlen űrben. Ha a Chaeo magiért fegyeneei uj életet alapítanak valahol, egy alkalmas koró.Ssáto- nyon, esküszöm, hogy húsz év múlva mi megyünk hozzájuk, nem ők hozzánk s boldogan fogadjuk el az uj, élűiről kezdett életforma?, a mit megterem tettek. Szviteké Pál. Kivé nyl kitöltötte büntetését s az argentínai kormány magánszorgalomból csukatta te a szegényeket a hajotenékre, mert: köszönöm szépen, nem kért belőlük és agyő, -menjenek vissza Európába. A hajó tragédiája Lisszabonban kezdődött. A viharvert és ragyás kapitány a legelső európai kikötőben föllólegzett és ki akarta hajózni áruját. Nagy volt csodálkozása, amikor a lisszaboni kikötő-kapitány azt mondta: Köszönöm szépen, nekem ez .az áru nem kell. A kapitány nyakába vette hajóját -s tovább döcögött Marseilles felé — a hajó fenekének hőmérséklete, ha lett volna hőmérő, ott negyven fokot mutatott egyre .és büdösen — de Marseille sben a prefektus felháborodott kézmozdulattal utasította vissza a felkínált embereket. Nincs hely a börtönökben, mondotta. Európa nem fogadhatja vissza azt az árut, amit az elmúlt századokban Amerikának ajándékozott. Dollárt adjanak, nem semmire- kelő haramiáikat. A hajó lassan-lassan kísérteties gá piává változott, mindenki irtózott tőle, a jó polgári gőzösök nagy Ívben elkerülték. élelmet, szenet, vizet csak nagy nehezen kapott, a kikötők féltek tőle, mint a bél- poklosiól s a bolygó argentínai kiverten bj- t angolt kikötőből kikötőbe. A marcona kapitány megpuhult s Hamburgban már sirt, amikor a németek árujával együtt hitessé- kelték. Haza akart menni Argentinába. Uri- buni -sürgősen vissza táviratozott: „Ne jöjjön, ha kedves az élete" s most már egyetlen amerikai kikötőbe sem futhat be. Mussolini becsületére legyen mondva (mésís csak valaki ez a ducel), hogy Génuában a rakományból átvett tiz olaszt, de már Athéniben, Konstantinápolyban s a keserves visszafordulás után Le Havreban, Souihammtooban, A n twerpen ben, H aimbairgban, St-ockhol mba n a honfitársak sem kellettek. Komoran úszik a ki sértetti a jó tovább észak felé: Oroszországban talán megkönyörülnek rajta, de ha kell,, a kapitány fölmegy Arcban gél szk te s ha itt i.s nehézségeket támasztanak, esküdözik s káromkodik, hogy rakományát kiteszi az északi sarkra, vagy tíznapos élelemmel egy gazdátlan jéghegyre. Mit bánja ő, ússzanak át a másvilágra... Ennyi a tény. Európa legnagyobb’ szenzációja Kreueer mellett -a Chaeo. Senkinek sem kell, de mindenki kiváncsi rá. A legsötétebb sznobizmus mohóságával elemzik sorsát, szimbólumokkal, történelmi s filozófiai elme- futta fásokkal kisérik a szomorú utat, -az újságírók kimennek csámcsogni a kikötőbe, ahová a hajó megérkezik, de senki sem törődik a dohos odúkban sínylődő szerencsétlenekkel., akik büntetésüket régen kitöltötték bűnüket megbánták és szívesen kezdenének ui ótetet valahol. Nincs mód rá. Senki sem vállalja a Chaeo rakományát. Miért? Mert ma már nem lehet uj életet kezdeni Európában. Nincs hely rá. Nem engedik. Emlékezzenek vissza a történelemre. Hajdan Rómát a Latiamból deportált íegyen- oek alapították, a sikkasztok, a hamiskártyások, a leánykereskedők s tudjuk, hogy az évszázadok alatt ez az összefutott osürhe „eléig" széip eredményt ért el. Ugyanebben az időben a Kínából kiűzött haramiák átszöMék Japánba s megvetették a mai világbirodalom alapjait s mintha bosszújukat most töltenék ki akkori előzőjükön. Később Velence keletkezett ilyesféleképpen. Azután Amerika, a déli és az északi egyaránt. Azután az észak- afrikai virágzó kailóaáilíamok. Déilaifríka, Ausztrália, Tahiti, a csodaszigei. Ma SzovjetRepülőgépeken és gépkocsikon ostromolják az ausztráliai iqlatstvauag gazmsg aranymezon Tamami megköze!i‘heteíien sivatagiéi tiz év alatt ezer cmazy- kereső kérésié lót, de csak ötvenest tériek vissza élve — Az ausztráliai aranyláz u] hu.láma AdeiMtle, április közepe. A Közép ausztrál iában található, addig nem ismert óriási aranymezekről Da-vid Carnegie, a retten.theteitlem sikót kutató adott liir először 1897-ben. Leirhaital-lan nélkülözések között neki sikerült ennek a területnek nyugati részéit északról délire végigjárni és ő volt az, első fehér ember, aki meg ismer Le azt a hatalmas homokmedemieét, amelyet ma Tanaimi-uak neveznek. A sivatag mérhetetlen kincseiről beszámoló írásai alkalmasak voltak ugyan arra, hogy az emberek kapzsi vágyait a legmagasabb fokira felcsigázzák, de egyszersmind nyilvánvalóvá tették azt is, hogy az akkor rendelkezésre álló eszközökkel úgyszólván lehetetlen tettől a földtől kincseit elragadni. A legközelebbi lakott helytől majdnem nyolc- száz kilométeren át vezet az ut a marcangoló an forró, vakítón csillogó homokon, ahol egyetlen fa, bokor és minden bizonnyal sem víz, sem életeim nem található, az arany mezőkig, amelyek mintegy tizenötezer négyzetkilométert foglalnak el. A legedzettebb aranyásó sem gondolhatott józanul arra, hogy ekkora ultra ételt és italt vigyen magával és annyit hozzon magával a sárga fémből, amennyi felér a vesződséggel. Ehhez képest gyerekjátéknak látszott az északi sarknak gy álomszerrel való megközelítése. És mégi-s minduntalan akadtak emberek, -akik megkísérelték a lehetetlen vállalkozást Bro-ome-ból, a gyöngyhalászok hites központi helyéiről, amely Ausztrália nyugati partvidékén fekszik, mindig újabb csoportokban indultak el az elszánt kalandorok, meghóditaui az aranyat, amelyet az ember istenséggé avatott, hogy rabszolgájává alacsonyo-djék. Egyesek valóban elérték a sóvárgott célt, meggyőződhettek -a mérhetetlen kincsek létezéséről és mégsem tudtak néhány airanymorzsánál ■többet magukkal hozni, mert a visszatérés szörnyű fáradalmai közben roskadozó testtel, kénytelenek voltak minden haszontalan tehertől szabadulni. És mi iis lehetne haszontalanabb a sivatagban, mint akármilyen nagy halom arany, amelyért egyetlen korty vizet ■sem lehet kapni? Csak két száim álljon itt okolásul • Tanaim felfedezése után az eTJső évtizedekben mintegy ezer ember váll atkoz ott rá, hogy aranyat hozzon Ausztrália legnicgkö- , zelitheíeílenebb pontjáról és ezek közül alig ötven tért vissza! A többinek a nap és a szomjúság szívta ki az életet a testéiből. Az arany haíáímezői — Br-oomeből Tanamiba való elindulásunk után — i-gy Ír az egyik vállalkozó hajlamú 'kalandor a század elején — a negyedik napon kénytelenek voltunk kivégezni öszvéreinket, mert a podgyászhoz képest, amelyet nekünk vittek, túlságosan sok vizet fogyasztottak. Azután megkezdődött a legiszonyatois-abb menetelés, amelyről emberi képzeletnek fogalma lehet. Viz tömlőkkel és élelmiszer zsákokkal megrakodva átlag hatvan kilométert tettünk meg naponként, úgyhogy délután öt órától -reggel hétig szakadal Iámul talpon •voltunk. Közben alig engedélyeztünk magunknak több vizet, mint amennyi a szánk és torkunk kiöblítéséhez kellett, ami a homokiban való nappali alvás után elkerülhetetlenül szükséges volt. Szerencsére az ilyen fáradalmak közepei le az ember legalább az étvágyát elveszti. úgyhogy éleim i szerkészte t linkben nem tettünk kárt.”Tervünk sikerére mégis csak úgy számi, thai tűnik, ha Tartamiban taláiluink valami enni- és innivalót, mert mire célhoz érünk, el kellel fogynia a magunkkal vitt készleteknek. Micsoda \ 'gletemnek tetsző órák voltak ezek, alulikor lépésről lépésre vonszoltuk .magunkat a süppedő, csúszós homokon, amikor mozdulatlan, sivár változatlanság bágyasztja a szemet és a teliket! Amellett nem iis tudtuk, hogy mikór érünk utunk végére, hiszen Tan ami külső látszatra sem miben sem különbözik a könnyező többi pusztaságtól. Inkább véletlenül fedeztünk fel utazásunk tízen harmadik -reggelén valami Sajátságos csillogást a hatalmas hemiokfogyekben, amelyeknek alakja és helyzete minden erő sebb légáramlatra megváltozik, úgyhogy a tájékozódás is szinte lehetetlen. És valóban arany volt az, aminek csillogása a napfelkelte fényében szemünkbe ötlött; arany, még pedig olyan mennyiségiben, hogy csak éppen fel kelj szedni a homokból’! Sóvár elragadtatással mind a hatan a földre vetettük magunkat, hogy az értékes aranyszemeket. végigpergessük ujijaink között, a nagyobb rögöket halomba raktuk, hogy láttákra megmámorosodjunk. Arany, arany a homoksivatagban, mindenütt, amerre csak a sz&m ellát! Azokon a helyeken, ahol a szél a homok tömegeket a szilárdabb alapzatról elsöpörte. széles erek kandikáltak ki, amelyekből néhány szempillantás alatt vagyont lehet kiemelni. Mindnyájan gazdagok voltunk, mérhetetlen ül gazdagoik! •_ Mindenesetre megőriztük annyira higgadtságunkat, hogy elsősorban a sürgőssé vált viz és élelem szerzés-éré gondoltunk, mert vizünk legfeljebb három, eteségünk alig két napra futotta volna. Talán ha a magasabb ho- mokhegyek valamelyikéről néznénk körül némi növényzet után ... De a kilátást mindig más hegyek zártáik el előttünk és semmi jele nem mutatkozott annak, hogy az egész vidéken dácsoltunk, teljes két napon keresztül, hogy azután ismét reménytelenül elcsüggedjünk, mindig újra a sivatag egyhangú képét lássuk magunk előtt. Üres kézzel az arany-Kánaánhái — Végre a harmadik napon döntő haditanácsot tartottunk. A legnagyobb takarékosság ellenére készleteink már teljesen összezsugorodtak. Keresgélj ünk-e tovább is, hogy kudarc esetén menthetetlenül elpusztuljunk; a lio- mokrengetegbeu, vagy legalább tegyünk kísérletet a vissza térésre? Mind a kettő reménytelennek látszott. Elhatároztuk, hogy üres hátizsákjainkat megtöltjük arannyal és elindulunk vissza, Broome felé. Bár az utolsó napok nélkülözései halálosan elcsigáztak, a visszatérés első két napján alig fogyasztottunk egy-egy korty vizet: enni nem is tudtunk volna a szomjúságtól niegdagadt nyelvünk miatt. A harmadik napon kettőn már eldobták az eüviscihetctlen súlyú aranyat, hogy legalább testük bírja a vámszorgást. A két zsákot, tele drága, vagyoniérő arannyal, nyomtalanul elnyelte a homok'tenger! A hatodik napon, minden ömmegtagadás ellenére, menthetetlenül elfogyott az utolsó csepp viz — és még legalább egy heti jáiróföldre voltunk a legközelebbi ember lakta helytől. Másnap egyikünk menetelés köziben lefeküdt; fáradt teste már egy lépést sem tudott tenni. Megmenthetiiik-e volna mi, többiek? Megpróbáltuk; majdnem egy kilométeren át cipeltük felváltva, aitnig a térdünk Össze-roskadt. Szerencsére nem volt öntudatánál, amikor kéeytelehiségbőt otthagytuk a biztos halál martalékául. — Az ezután következő napokról nem tehet részletesen beszámolni: el szenvedőit kiin- lódás-mikut szó nem adhatja vissza. Elsősorban va la mennyien elhajt la link a keservesen -szerzett aranyat; azután egyikünk a másik után maradt tel, hogy várja a halált, amely ekkor már megváltásnak -tetszett. Ilyen körülmények között a tegkezdetiegesebb ön fenntartási ösztön utolsó szikrája is elvesz; teljes közönnyel, a szenvedő bajtársra vagy az útra ügyet sem vetve halad az ember lépésről lépésre, ha ugyan annak tehet még nevezni azt az ügyeíogyott csetlés-botlást, amire képesek voltunk. Aki lefekszik ott is marad, alig vesz- szük észre, hogy a társaság kisebb lett. Végül már csak egyetlen bajtársam maradt vetem, egy hatvan év körüli tapasztalt aranyásó, aki már sok hasonló vállalkozásból kivette a részét és aránylag legjobban biria a szenvedést. Csak mi kelten értük e-1 .újra Broome-ot, természetesen csak úgy, hogy véteti énül útjába akadtunk egy másik csapatnak, amely elhaló figyelmeztetésünket megszívlelte, lemondott a veszedelmes szándékról és minket is magával vitt. Aranyat nem hoztunk magunkkal, csak iszonyt a homoktól és a sivatagtól, úgyhogy mindörökre elment a kedvem az aranykereséstől... Dúsgazdagok voltunk néhány napig, amiig az aranyló homokban két kézzel turkál lünk, de ennél sokkal többet ér az élet a tegnyomasztóbb szegénységben is, mert -legalább vizet és árnyékot találhatunk... Arány ostrom repülőgéppel Alig egy évvel ezelőtt ismét feléledt Tanami kincseinek híre. Egy repülő az ausztráliai kontinens fölött elszáílva, kényszerleszállást végzett a sivatagiban, hogy utjának folytatása elölt a motor hibáját megjavítsa. Nagy meglepetésére a sík földön, amelyet nagy üggyetebajjal kikeresett a leszállásra, aranyeret pillantott meg, amelynek méreteit részletes vizsgálat nélkül nem is lehet élt áttekinteni. Jobban körülnézve a homokban óriási mennyiségű aranyszemcsét fedezett fel, amiből kevés munkával majdnem két kilót szedett össze és magával vitte. Visszatérése után a városban nagy titokban saját repülőgépet vásárolt és azonnal kilépett az ausztráliai posta szolgálatából. Azt beszélik, hogy ez a pilóta több repiilőutián mintegy százezer font értékű aranyat gyűjtött össze Tanaim i bán, mire végül híre terjedt, hogy ismét megtalálták az aranymezőket. Ezután átmenet nélkül megindult a népvándorlás a természet nagy kincstárába, csakhogy most repülőgépek és ■gépkocsik segítségével, amelyek könnyen megbirkóznak az ut nehézségei vei. A kormány, amelyát valutáris szempontból is nagyon érdekelt az aranykészletek feltárása, repülőgépek segítségével állapíttatta meg a legjobb au t óvonal a.t és azóta az emberek száz és ezerszámra hatollak be motoros jármüveken a sivatagba. A nagy hajlóvadászat bővelkedik izgalmas epizódokban, mert a vállalkozók furfanggal.és bűnös erőszakkal igyekeznek egymást megelőzni. Tanomi, az uj aranyláz középpontja, most mindeneset re gyorsabban be fog népesülni; mindig újabb és újabb sáto-ráibócok nőnek ki a földből, hajlékot adva a kincskeresők egyre növekvő tömegének. Időköziben pedig rájöttek, hogy Tanami mégsem nélkülözi teljesen a vizet. A szél időről-időre süi helyen vizet tartalmazó üregeket tár fel, amelyek a közelben képződlek. A légkörül tekin több férfiak műn kehely tikét ezeknek a vízkészleteknek közelében rendezték be, hogy megtakarítsák a tar lány kocsik utján történő drága vizszállitás költségeit. Természetes, hogy a szél néha alig egy óra alatt ismét több méter magas homokréteggel takarja be ezeket a forrásokat; ezért most különleges berendezésekről kívánnak gondoskodni, hogy ezeket az értékes vizelő fordulásokat a szél szeszélyével szemben megvédjék. Nagy meglepetésre még bennszülötteket is találtak ezen a kiellen vidéken, akik egyik forrástól a másikhoz vándorolva, a legalacsonyabb életszínvonalon tengődinek. Az eledelük gyfkokból, kígyókból és különféle rovarokból áll, amelyek a hol inak Iá le zó pusztaságban megtalálják a maguk táplálékát. James Anstnsíhor. xx A szlovenszkól és rusziuszkól magyar nők apja; a „Nagyasszony**,
