Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)
1932-02-23 / 44. (2857.) szám
1932 február 23, kedd, IjMMMigraaaisragaraTT'WWJCiKaaMibM^M^^ ^Í^GAlMAGfe\R.FnRLSr> Kontingentálják a külföldi bor behozatalát? A 'köztársaság bortermelő vidékérőíl érkező jelentések szerint a tél folyamán elóg jól sikerült a borértékesítés és az árak lényegesen megszilárdultak. A kereslet még jelenleg is tart. Egyes szlo-venszkói bortermelő vidékeiken az a szokás honosodott meg, hogy a történelmi országbeli vendéglősök a kereskedelem mellőzéséivel közvetlenül a termelőkhöz fordulnak, ha bort akarnak vásárolni s ezzel az eladó és a vevő is jobban jár. A bortermelők érdekszervezeteinek főtörekvése most arra irányul, hogy a borpiacon mutatkozó javuló irányzatot fenntartsák. Ebből a célból azt kívánják, hogy a kormány a korbekozabalt a igabonabehozatal mai módja szerint szabályozza, állítson bizottságét, amely időszakonként engedélyezné a bor behozatalát. A behozatali engedélyezési eljárás kiterjesztése. A kereskedelemügyi minisztérium most kiadott rendelet© szerint behozatali engedélyt kell kérni a vámtarifa 610- a) tétele szerinti zselatin, továbbá a 622. tétel szerinti ópium alkaloidok, kodein és kokain behozatalához. Újabb exportnehézség. Az osztrák és jugoszláv devizak'liring szabályozása erősen sújtotta azokat a csehszlovákiai — különösen textil — exportőröket is, akik Jugoszláviáiba bécsi fiókjaik utján szállítottak árut, A jugoszláviai vevők a számla esedékességekor azt hozzák föl, hogy az osztrák cégek követeléseit á belgrádi jegybankhoz kell befizetniük az érvényes jugoszláv—osztrák kliringegyezmény Szerint. A csehszlovákiai érdekeltek megállapították, hogy az egyes esetekben külön-külön ■'igazolni kell, hogy csehszlovákiai áruról van szó s ebben az esetben a jugoszláv nemzeti bank nem támászl nehézségeket a számlák kifizetésekor. Értékpapírt kapnak a volt osztrák postatakarékpénztár betétesei. A bécsi kormány a volt osztrák postatakarékpénztár betéteseit az Angol-, Franciaországban és Belgiumban lévő követeléseivel akarta kielégíteni. Angolország és Franciaország Ausztria követeléséit ugyan szabaddá tette, azonban, nyomban Ausztria javára irta a jóvátétel! számlán, vagyis Ausztria készpénzt nem kapott. Belgium ugyan megígérte, hogy a követeléseket készpénzben kifizeti, ■azonban valutatechnikai okokból ígéretét még nem válthatta be. Az osztrák, postatakarékpénztár ez okból nem képes kifizetni külföldi hitelezői követeléseit, azonban a csehszlovákiai, lengyel- és olaszországi régi betéteseknek fontra, francia és belga frankra szóló értékpapírokat hajlandó kiadni, amelyek tíz éven belül volnának törlesztendők. Valószínű, hogy az érdekelt államok kormányai újabb konferenciát kénytelenek majd tartani ennek a kérdésnek a rendezése, céljából. ___| ,j Az Első Szenei Bank r. i a mull évben 66.346 korona tiszta nyereséget ént el. Az ín■ főzet alaptőkéje 600.000 korona, betétállománya 5 millió 249.698 korona s követelése 3 millió 691.869 korona. A cukorrépa átvételi árai. A répatermelők és cmkorgyárosok érdekszervezeteinek a répa ■ átvételi áraira vonatkozó tárgyalásai eddig eredményre nem vezetlek, mert a oukorgyá: rak be akarják várni a Brüsszelben folyamatban levő nemzetközi cukerkonferencia eredményéi. Az átvételi árra vonatkozó tárgyalásokat a jövő héten újból megkezdik. Általános az a nézet, hogy az árat az egész köztársaság területére egységesen állapítják meg és hogy az 10 koronánál kisebb nem lesz. Fizetésképtelenségek. A hitelezők védő- egyesületeinek jelentése szerint újabban a következő cégek kérték a könyszeregyezségi eljárás megindítását: Maiséi Jenő kereskedő, Huszt; passzíva 123.497 korona, aktíva 71.482 korona. — Katz Jakab kereskedő, Huszt; passzíva 66.509 korona, aktíva 28.334 korona. — Kahan Sarolta és Renovics Jenő kereskedő, Aknaszlatina; passzíva 90.000 korona, aktíva 40.000 korona. — Reves György kereskedő, Húsai; passzíva 51.446 korona, aktíva ? — Fixler Emánuel kereskedő, Rakó; passzíva 36.000 korona, aktíva ? — Fuohs Sándor kereskedő, Rahó. — Kunié Hermán kereskedő, Rabó- — Kamii Salaimon kereskedő, Rakó. A köztársaság teabehozatala. A devizabi- zottság a múlt napokban a gyarmatárukeres- kedők szervezetének indítványa alapján elhatározta, hogy az 1932. évben az előző években importált teamennyiségekiiek a 60 százalékát engedi behozni s emellett a tea árát vám nélkül kg-kimt 20 koronában állapították meg. 1927-ben 725 tonna, 1929-ben 729, 1930-ban 619 s 1931-ben 810 tonna teát importáltak. A tea átlagára kg-kénl 1928-ban 28.56, 1929-ben 29.18, 1930-ban 27.64 és 1931-ben 25.50 korona volt (természetesen vám nélkül számítva.) A bankcégek a banktörvény tervezete ellen. A csehszlovákiai bankárcégek szövetsége a- magán bank árok nevében tiltakozik a baukja- va/slat LI. cikke ellen, amely a kormányt fölha- tahnazza, hogy egyszerű rendelettel szabályozza a magánosok, a nyilvános kereskedőink és betéti társaságok banktevékenységét s azt kormányengedélyhez — koncesszióhoz — kösse. A törvény ezenkívül fölhatalmazná a kormányt, hogy a kiadandó rendeletben súlyos- büntetéseket állapítson meg a rendelőt ellen vétőkkel szemben. A magáiibankárok szövet-, sége a kérdés ilynemű rendezése ellem a leghatározottabban tiltakozik s különösen a kon- cessziórend'Szért ellenzi. A kormány viszont azért, ragaszkodik az engedélyezési rendszerhez, mert különösen a. sorsjegy árusítás terén az utóbbi időben számos visszaélés történt. A görög nemzeti bank leszállította a kamatlábat. A görög jegybank a diszkont kamatlábat 12 százalékról 11 százalékra leszállította. . ' > „A Kisgazda*4 című, Lósy Béla -szerkesztésében megjelenő folyóirat ötödik füzete most jelent meg. A füzet különösen a kapásnövények okszerű megművelésével foglalkozik. .A füzet 3 K-ért megrendelhető a Kisgazda szerkesztősége címén, Pozsony, Stefanik-u. 4. Lengyelországban leszállítják az útadót. A lengyel közmunkaügyi minisztérium most készíti az útalapról szóló törvény tervezetét. E javaslat szerint az útadó lényegesen csökkenne, viszont a benzinadó emelkedik. Ezenkívül az autótömlőket is megadóztatják. A múlt évi sörfogyasztás. A statisztikai hivatal most kiadott jelentése szerint a köztársaság területén decemberben 430 (438) sörfőzö volt üzemben, 2 gyár pedig régi készleteit árulta, összesen 7461305 (862.572) hl sört értékesítettek. Az 1930 decemberi értékesítéssel szemben a csökkenés 13.5 százalékos, míg novemberrel szemben az 'emelkedés 12.6 százalék. A belföldön 736.445 (848.161) hl sör fogyott el 9 a kivitel 9860 (14.411) hint tett ki. — Az 1931. év folyamán összesen 10 millió 381 ezer 461 (11 millió 410.537) hl. sört értékesítettek; a csökkenés 9 százalék. A belföldi fogyasztás 10 millió 231.153 (11 millió 174.643) hl. sört igényelt, míg a kivitel 150.308 (235,864) hl. volt. Némileg emelkedett a borfogyasztás. A statisztikai' hivatal most kiadott kimutatásai szerint decemberben a belföldi fogyasztás céljára 56.595 (55.302) hl bort adóztattak meg, ezenkívül 4264 (5131) hl gyümölcsbor fogyott el. Az 1930/ év megfelelő hónapjával szemben te-' hát az emelkedés 2.3 százalékos, novemberrel szemben '6.3 százalékos. — Az 1931. év folyamán összesen 509.500 (457.736) hl bort adóztattak meg, vagyis a fogyasztás 11.3 százalékkal emelkedett.. Ez a mennyiség- a következőképpen oszlott .meg: .Csehország 168.345 (168.700), Morvaország és Szilézia 130.814 (112.226),. Szlovenszkó 193.463 (163.370) és Ruszinszkó 16,878 (13.431) hl. — Az égész év folyamán ■ezenkívül. .elfogyott 62.728 (74.230) hl. gyümölcsbor is, 'j^TÉK TŐZSDE Gyenge a prágai értéktőzsde Prága,; február 22, Heti nyitáskor a tőzsde további barátságtalan hangulatot mutatott, hatással voltak a belpolitikai események, sóikat disputáltaíga kormányVálságról.. Minimális for- .gaJom meiietp gyönge volt a. tőzsde irányzata, A bankpiacon Zsivno 2. koronával esett, míg a többi értékpapírok változatlanok maradtak. Az ipari részvényért ékek piacán olcsóbbodott az Északi Vasút 35, Berg és Hütten 20, Cseh— Morva 15. Skoda és Königsbofer 7, .Cseh Cukor 10, .Aussigi Vegyi 5, Solo 3, SchoeíLer, Rmghoifer- és Poidi 2 koronával, javult a Tej 5, Olleschaui 4 koronával. A bankpiacon olcsóbbodott a Nemzeti Bank 25 és a Zsivno 2 koronával Prága, február 22. Valuták. Holland 1361, jugoszláv 58.4214, belga 467, magyar 443.50, román 19.85, svájci 659.50, dán 618, angol 117, spanyol 261.50, olasz 176.40, amerikai 33.45, norvég 613, francia 132.95, bolgár 21.90, svéd 638, lengyel 376.50 osztrák 386.50.-j- A prágai devizapiacon föltünést keltett a márka jegyzésének törlése. Ez a lépés összefüggésben van azzal a német tilalmi rendelettel, amelynek alapján külföldről márkát nem lehet elfogadni. Ennek következtében a bankok és pénzintézetek a mái naptól a márka beváltását -szüneteltetik. A devizapiacon javult Alexandria 0.125, Amszterdam 0.5, Zürich 0.125, Milánó 0.125 ponttal, ezzel szemben gyöngült Belgrádi 0.5, Berlin 1. Brüsszel 0.75, Helsmgíors 0.5, Kovno 1, London 0.5, Madrid .0.5, Oslo 1, Páris 0.075, Szófia 0.04, Stockholm 1 és Varsó 0.1 ponttal . -j- A bécsi értéktőzsdén nyugodt volt az üzletmenet. A barátságtalan hangulat egyre nőtt és az üzlet kuliszban és korlátban általánosságban gyöngén zárult. Kuliszban csak a Juli-Süd és a Poldi-Kütte szilárdult. A beruházási piacon több állami értékpapír rosszabbodott. ÁRUYDZSDfS-f- A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyers- árujegyzés Aussig loko 59.5.-j- A inaj budapesti terménytőzsde halár- idő piacián, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az .irányzat gyöngébb, a forgalom csöndes. Nyitási árfolyamok: Magyar búza márciusra 11.91, 11.96 pengő. A mai budapesti gabonatőzsdén, amint, budapesti szerkesztőségünk telefonálja, gyöngébb irányzat mellett a búza nyitáskor 5—10 fillérrel olcsóbb; tiezavidéki búza 13.35, felső- tiszai 12.20, pestvidéki 12.60 pengő- Rozs tartott, változatlan,. tengeri csöndes. Felsőtiszai tengeri 14.55—14.65 pengő. + A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Búza 243—245, rozs 195—197, árpa 163—170.' tan karmányájpa 156—162, zab 148—155, búzaliszt 30.25—34.50, rozsliszt 28—29.60, búza- és rozskor)')a 9.70—10.15, Viktór ia-borsó 21— 27.50, kis étkezési borsó 21—23.50. bükköny 16—19, lenpogácsa 11.70. szárazszelet 8—8.1 Ó. bu rgon var esze lék 13—13.3 0. Pisüifi férminytőzsde 1932 február 22-én: K»tó! Bnza 78-SO kg. •»««•**•* Rozs ......................... * • • * • » * * * * í7S Z 120 Ár pa export . .«***•!»*» ».;•* fi? __ í™ „ príma . . * * * * * e « i ■ «...» „ merkantil ,.a*i;*a*a«» ™ _ őszi árpa . ..«»»• s » s • • » » Qn ~ Zab .............................. i i 130 ~ tál Te ngeri szemes........................ ” t. „ ex uszály Pozsony > a a * a * » — >;* Viktória borsó ..•••«»» a « a i — lob Fehér bab ........................ « i l i ■ i •' llö - 1ZU Tavaszi bükköny . i ft c « a « a I a • — ioö Őszi bükköny ..»«•**«**’»■ Repoe ......................... 420 — 1 kő Wá k ,, ... . ?*.%•» la • Vöröshare natúr . « » • « a i • • * »IOQ0 — 110U „ p’ombáír* i * * i I f*V «**>**"«■»*■»* Lucerna - natúr .. a..*,..# s slsíl „ plombát vs . . ( • " t • « | 1 • iOOÖ — 1200' étkezési rózsa burjronva .«««•»• i • — ~ „ sárea burgonya i m M M n w " ipari bureonva «•»***«•■(■.• 1“ „2Z Búzadara .........................• . * « ■ i ■ • . 240 <- 245 Uü G búzaliszt .ísíí)*1**®** -30 — 235 Rozsliszt . ZG5 — 210 Korpa . . .. • t » i *•***•» • ,60 — 61 l'akarmányUszt ...•••<,»»»»» 100 — 101 Szárított rftpaszelet .....•••«< 53 — 54 Amerikai disznózsír ab Pozsony < * > « * — — — Mag var „ ab batár . . s sár — — — Amerikai szalonna ab Pczsony — — — Magyar .. ab határ '*»*«»»* — — — Széna félédes, laza ...»»••** i » — — — „ „ préselt -,«»•»»•» — — — Zsnp szalma , . . , , < t i i • i * • —— — Takarmány szalma, laza ,•««••* — — „ préselt — — — Alom szalma laza ..■»•»•«#«• — —„ M préseit ..»*»*••• — — ~ Irányzat; Valamivel szilárdabb,- forgalom élénkebb. A prágai tőzsde devizajegyzései: febr. 22 febr. 20 Hiv. pénz áru pénz áru disk.% Amsterdam 1365.10 1369.ÍŰ i35ö.— 1369.-- ... 5 Boriia . . 799.75 302.25 800.75 £08.25 7 Zürich . . 658.50 660.50 658.375 660.375 ‘2 Oslo . . . 628.— 531— 629.- 632.— 5% Kopenh. . 638.— 641.—- 638.— 641.— 6 Danzig . , 661.— 564.— 661.-— 664.—’ Stockholm 647.— 650.— C4S.— 651.— 51/* Mailand . 175.725 176.525 175.6) 176.40 / Paris. . . 132.876 133.275 132.95 133.35 London . 116.021- 116.625 116.525 117.125 5 New York 33.7137. 63.8137 S3.7137- 33.8137a 3y, Brüssel . . 469 65 470.85 470.40 471.60 3‘/, Madrid . . 264.- 266.- 264.50 266.53 6«/, Belgrad . 59.75 60.— 59.80 60.05 51/'* Sofia. . . 24.46 24.56 24.50 24.60’ 9>/. Wien . . 385.25 386.75 385.25 386.75’ 8 Warsebau 377.2) 379.20 377.30 379.30 71/, Helsingf. . 50 30 50.70 50.80 51.20’ 7 Alexandria 119.10 119.90 118.975 U9.7751 7 Bukarest . 20.025 20.225 20.025 20.225 3 £owno . . 830.— 332.— 331.— 338.—1 8‘/, jissabon . 106.60 106.40 105.60 106.401 7 vlontreal . 29.565 29 335 ?9 315 29.4351 8’/, prágai magyar hírlap Kéziratokat nem őrzőnk meg ^ nem adunk vissza — Ruszin’zkő'. szerki ztő Rácz Pál. — Irodalmi főmunkatárs: Sziklay Fér o a- Éder-o 9. — Budanosfi szerkesztő Zó'vnmi Dezső. f.. Döbrentei fér 9 Telefon* Aut 559 49 legújabb könyve: A Pen-Club nagydiját nyerte meg ■" Móricz Zsigmond BARBÁROK cimü könyve. A legnagyobb magyar író legújabb elbeszéléseit tartalmazó könyv ára K2 6.50« Ki 7.59 eiczetes beküldése nuellett portómentesen küldi meg a könyvet a Prágai Magyar Hirlap kiadóhivatala. HeuSfótför PáSa HARIÁ a Prágai Magyar Hirl.p beta„„katóreánal Uyen cimO német reefnye Be nbeD mos! érte meg a oO-ik ezret ROMÁIN »OLLAND így nyilatkozik Neubauer Pá! regén-'ér51: "“S I^Sldftbb?Ve a könyv belső óthntifl p' iá! 8 ^ bittől, anieh áthatja. Csodálom zsenialitása ]án£r]-átAra kötve 40—. fűzre 2-*.— R. Portó 3.—. .jtánvétte’ 5 __^ Kaphaté , PrSl!!ti Va,v,r H. tulajahan. Pra„a |,_ ,4 n, Bevezetés az imtividuÉi-psytágiésiába Irta KULCSÁR ISTVÁN dr. Ez a könyv — szerzője szerint — nem akar sem többet, »em kevesebbet nyújtani, mint amit a cinre ígér: bevezetést. Valójában azonban több ennél Nemcsak az individuál-psychológia értelmének megvilágítása, hanem kitűnő elsőrangú foglalata ennek a tudománynak és hasznos kalauz azok számára, akik mélyebben akarnak behatolni ennek ismeretébe. Ára 22— Ke, portó 3.—, utánvétnél 5.— Ki. Kapható a P. M. H. kiadóhivatalában. Tökéletes sportélvezet csak úgy ehetséges. ha sportszabályok szerint űzi. 3 kitűnő sportkönyv: A ’íUIUISoLYAZAn VMZiiit LOM V A mükorcsolyázá-sport / Versenyszabályok / írta inicb fenő és vemes ’stván ‘ kzámos képpel Ara karfcoukütésben lu borona. Jéghokki A szánkó-sport - Téli (áiskok. írta Urbi Oéla. Cáll> Cyörgy Mindr' l'nfryer Számo képpe’ .ira karton kötésben lő korona. <?j„CD(]PT ^fmutató kezdőknek / irta Ur. ul üiUIII Scbvricker Rlchard / Sokképpel Ára Uartonkötésben lő korona, ortó ' c. utánvétnél 3 Ke. i'apliatóa 5r. ’ . kiadóhivatalában A prásai értéktőzsde árfolyamai: tengap ma r>éuz ár: pénz áru Nyeroménykölcsön . . . 26-75 97.25 96.75 97.25 j%-o» buruJuazAíi kölcsön 957^ 97.- 97.O0 4%-o» Ueruijaiaai kölceöu 102S 95 45 g5 95 95.45 95.S5 UsttköloBön ..... 92 05 92-55 S2.— 92.50 öVo-oí kuuTtírtáiiutó kölceOo 94 65 95 15 94.65 95 ló 8%-oa lv- AllauiliölcsOn , gi 05 91 55 90.75 91.1-5 5%-o* AllaüUiölüsoií iyi8 • 89 — 89’oC 39.— 19 !%-«» Kassn-utlerbergl , . 7005 70'7o toj— 70’6o póijaraJék ■ • « — __ —•— 67 40 6?'go t.4%-0* p óljiradék , t t < 66 85 67 35 t5.i>5 67\5 1%-0Í póljara.lék . • » . ÖC Q-, 64*45 °0 75 61 '25 J.óU%-us pótjar*iiík . , . _ • _ '— — *_ Hailikölciöu.k.a.rtaiauitás • « 51jn í 1 90 01 25 51'75 morva oraza^oo kölogör — —’ —' 4%-íís üáboru előtti ailúsíág ——' —' ö%-oa M8ü jelzálus bank ■ ]G2'7r 103'7S ^2*75 103'7t murva jelzálog ős >í0 országú^ baok —.— 1%-os Uapsa oilerbergi 1889 . 72 59 73.Jíob Antit Bank . , • . 500’_ 502 — 5U)._ 502.— tau.tör liauk 564'__ f65 — 564’_ 560. — JseJi Umo . 1 1 1 1 , 1 244'_ o05*_ 224'_ 225.— Cseh Eszkomt . » 1 « , 233 __ 235’— 233'_ 23o.— Cs eh lparóauk > 1 ■ « < —*_ . _•_ p~*_ —.— sz lovák Bank _•_ — Ziv uoutuüíká o97‘_ 299 — 2S4 _ 296.Oiitrai Hitel . . 1 • ■ > ~—*__ •_ — Wienet B aukverein , a ( • —• w — j— Jugoszláv Bank • • « * < —*~ £9‘_ —'_ — .— No rJbatin ... • a 1 • 4105_ 4Uo'— 4170'— 4180.— Noril baím Bonnok t a a » —'_ _*_ ——.— Oa ek Uukonpai . % a « > 3Ó0‘- 302'— 290'— 29ő!dobőüaí................................ » 6CIo*.— 615'- 60j'~ 615.— Uorvat Cukor ...itt Q8'- lOU'- 9b‘— Uü.~ Aussi^ei finomító , , • , 62<J'- '3ü'- s20 - 500.l)rlzlJí „*, * .......................... 490 - 496'“ 490'.- 498 Cra gai Malmok 77u'— 7cu'— 730 - 790.Koliui iliiira^ya . » • 1 • 22o'__ — ‘— _ — .— Bo lun Kává .iiai. '"77'_ 70*_ 75*— 79 — Kulim Bz tuz . « a a a * —950 _ !ÖJ‘P1U ............................. 650'- 660 ” 65o> 660.“ Au ssipri Vegyi . , , , . 46ű - 454 ^ 4^8.“ ^62-~ Buawoic.ii bőr ..... 2060 — 2660 ~ uonig-snoiej Bement . . • '2qo'— '3. n— ,oRc— 1290.~ Jseii-ilurva Koibea-Uanék - íoo.'~ 2245> Brtlnni (lépek ..... • U,,> -j" lföC 120C RuiKüoffer ....... 426.-- 4Ő0.- 42S' ' 432-_ •Nyucateseli fczén .... 3cC- 3Q2 ' 2ö8 ~ 8O4.Atpiűe . . . < ( « a « 47 á>0 4j- 48 3° 48S0 Bort: ás flílttíiD • s « t '1280.— 12G5.- !?70 - ]28n ~ t-oldi •.•••«*** 293 - 295.- 290.- 294.“ i raual Vas 810 - 82o,- 8l0- 820.“ .-.kocla . . . 478.- 48'J.~ 475 - 479 “ Cozsonyl Kábel . t . a • gni- kin ~ — — — uwalu • . - X- 4° - '*_ p8;JllesoUaul Papu . a » • 4Jo _ J.“ 417.' 11 1 crt&r ^8 I 1É A hi 1 m ’ 1* r(M