Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-09 / 6. (2819.) szám
/pra:cai-A\ao^arhtrlab 3 1932 Január 9, szsounibat. Hitler bizonyos feltételek mellett beleegyezik Hindenburg elnökségének meghosszabbításába Szenzációs konferencia Brüning, Groener is Hitler között — izgalom Parisban — A porosz választások kérdése Bériül, január 8. A német birodalmi kormány- törvényjavaslatot dolgozott ki, amely Hinden- burg köztársasági elnök hivatali idejének meghosszabbításáról szól. Ez a törvény, amely az alkotmányt megváltoztatja, csupán a parlament kétharmad többségével fogadható el. A.kancellár éppen ezért érintkezésbe lépett a parlament nagy pártjaival, elsősorban a nemzeti szocialistákkal, hogy megbeszélje velük a törvény elfogadtatásának módozatait. Ha valamennyi párt beleegyezik, a kormány kedden javaslatot, tesz a birodalmi gyűlés főbizottságában, hogy a parlament még a lausa.nnei konferencia előtt üljön össze és fogadja el a törvényjavaslatot. Brüning kancellár tervéről beszámolt Hindenburg elnöknek, majd fölkérte Groener hadügy- és belügyminisztert, hogy Hitler Adolfot hívja meg Berlinbe. Hitler szerdán több óra hosszat tárgyalt Groenerrel, csütörtökön pedig találkozott Brüning kancellárral is Groener tábornoknál és hosszantartóan tárgyalt vele. Ugyanakkor illetékes körök közük, hogy Hitler újév napján tiszteletteljes és nagyrabecsülését kifejező táviratot intézett Hindemburg köztársasági elnökhöz. A Brüning és Hitler közötti tárgyalás másfél órái? tartott. A nemzeti szocialisták egyik hivatalos közleménye szerint Hitler Adolf hangsúlyozta a kancellár előtt, hogy állásfoglalása pártja illetékes tényezőinek magatartásától függ. — Mint iemeertes, Hindenburg elnöksége 1932 májusában lejár. A köztársasági elnök beleegyezett abba, hogy hivatali idejét egy évvel, vagy a jelenlegi parlament hivatali idejének lejártáig, 1934 végéig meghosszabbítsák, természetesen, ha parlament ezt megszavazza. Ellenkező esetben március egyik vasárnapján uj elnököt kell választani és Hindenburg semmi- esetre sem hajlandó személyét kitenni a választások izgalmainak. Egyelőre nem tudni, hogy mit kínált Brüning Hitlernek a beleegyezés fejében. Bizonyos, hogy fölajánlotta, hogy a né- m t delegáció Lausanneban határozottan nem-et fog mondani minden francia kívánságra, így a jóvátétel! provizóriumra, vagy a Young-szerző- dós uja'hb életbeléptetésére. Ez az ajánlat azt mutatja, hogy Hitler befolyása a birodalomban nö5 viszont az ajánlat aligha elegendő ar- hogy a nemzeti szocialista pártot teljesen megnyerje. Hitler politikai követelésekkel lépett föl b mielőtt igent, vagy nemet mondana, érintkezésbe lépett a nemzeti ellenzék többi pártjának vezéreivel, igy elsősorban Hugen- bergel, hogy az ő véleményét is kikérje. Állítólag Hitler uj választásokat követel Hindenburg hivatali idejének meghosszabbítása fejében. Más verziók szerint a Hitler-.párt hajlandó a kormányba belépni és Brüning kancellársága alatt megelégszik a belügyi és a közgazdasági tárcákkal. A szociáldemokraták magatartása Berlin, január 8. A német birodalom belpolitikai érdeklődésének középpontjában Brüning, Groener és Hitler tegnapi találkozása áll. Illetékes körök biztosra veszik, hogy Hindenburg hivatali idejét meghosszabbítják, egyelőre azonban nem tudják még, vájjon uj választásokkal, vagy a birodalmi gyűlés utján. A birodalmi gyűlésen kétharmad többségre volna szükség, azaz a jobboldalon és a nemzeti szocialistákon kívül a szociáldemokratáknak is a meghosszabbítás mellett kellene szavazniok. A szociáldemokraták beleegyezésüket attól tették függővé, vájjon a nemzeti szocialisták nem használják-e ki az elnök hivatali idejének meghosszabbítását bizonyos politikai üzletekre. A legújabb kiszivárgott hírek szerint ugyanis a nemzeti szocialisták beleegyezésüket a küszöbön álló porosz választások eredményétől tették függővé. Ha ezen a választáson a nemzeti szocialisták előtörnek és a mai koalíció megbukik, akkor a birodalmi kormány vonja le a következményeket a poroszországi eredményekből, mondjon le és a porosz választások eredményének arányában alakuljon át. Ez a kívánság csaknem egyet jelent a nemzeti szocialisták hatalomrakerülésével és ezért a szociáldemokraták nem igen hajlandók a Hindenburg hivatali idejének meghosszabbítására vonatkozó törekvéseket támogatni. lágy feltétel Köln, január 8. A Rajnavidék vezető centrumorgánuma részletesen beszámol Hitler és Brüning találkozójáról. A félhivatalos lap szerint a nemzeti szocialisták egyetlen követelése az, hogy a porosz választások után a birodalmi kormány az uj többségi viszonyok szerint átalakuljon, azaz a nemzeti szocialista párt vezetésével jobboldali kormány alakuljon. fi párisi visszhang P á r i s, január 8. A francia fővárosban Hitler és Brüning találkozásának hire óriási szenzációt keltett, ámbár a sajtó egyelőre tartózkodóan Ítéli meg a helyzetet. A Petit Párisién kijelenti, hogy a megbeszélés belpolitikai jellegű volt és csupán az elnökválasztásra vonatkozott. A Petit Journal szerint a konferencia a nemzeti unió jóvátételellenes és lefegyverzési egyenrangúságot követelő megnyilvánulása volt. A Maiin szerint a német nemzeti egységes front kialakulóban van és a birodalom külpolitikája a közeli hetekben valósziniüeg megváltozik. A Journal úgy tudja, hogy a megbeszélések köPáris, január 8. Ma délben tizenkét órakor a párisi olasz konzulátus épülete előtt revol- vermerényletet követtek el Génüle párisi olasz konzul ellen. A konzul éppen kiszállt autójából és be akart lépni az épület kapuján, amikor az ajtó előtt várakozó egyén négy revolverlövést adott le ellene. Három lövés a konzul kabátját fúrta át, a negyedik kony- nyebben megsebesítette felső lábszárán. A merénylőt az elősiető rendőrök a járókelők zéppontjában nem az elnök hivatali ideje meghosszabbításának kérdése állt, ez csak a jogcím volt, tulajdonképpen Brüning és Hitler kibékü- lé:c történt meg. Brüning Hitlert meg akarta nyerni külpolitikai céljainak. Ezek után biztos, hogy „Hitler vastag árnyéka" a küszöbön álló lausam’ei és genfi konferenciákon nagy szerepet fog játszani. A Populaire gyülöletteljesen irja, hogy a tegnapi megbeszéléssel a „jezsuita-kan- cellár" és az „áruló tábornok" levetették álarcukat. Brüning egy hónappal ezelőtt energikusan hadat üzent Hitlernek s most mégis tárgyalásokba bocsátkozott vele, ami a nemzeti szocialisták vezérének presztízsét rendkívül növelni fogja. segítségével azonnal elfogták. Bevallotta, hogy Richichinek hívják, szicíliai származású és tettét bosszúból követte eil, mert nem kapott munkanélküli segélyt. — Az olasz konzulátus hivatalos nyilatkozata szerint Richi- chi több ízben kapott munkanélküli segélyt, do többet akart és tanítói állást követelt az egyik párisi olasz népiskolában. Mivel nem volt kellő képesítése, elutasították s tettét efölött való elkeseredésében követte el. üajcla fogja mmtm a manáisuriai bolsevikellenes orosz hadseregei? A Právo Lidu estilapja szerien CharvaS chartaiul tábornok Gajdét szemelte ki főparancsnoknak Prága, január 8. A szociáldemokrata Ve- cernik Právo Lidu Írja, hogy a Távoli Keleten élő orosz emigrációt háborús láz fogta el. A japán csapatoknak Mandzsúriába való benyomulásából egy szovjet—japán konfliktus kitörését várják. Az emigránsok szorgosan reorganizálják soraikat, hazafias kiáltványokat, titkos cir- kulárékat bocsátanak ki egyre-másra, ezzel egyidejűleg pedig szorgosan kutatnak politikai mecénások után, akik pénzt "adnának újabb vállalkozásaikra. Chorvát, a charbini orosz tábornok a főképviselője a volt orosz tiszteknek, arisztokratáknak és a kereskedőknek, tárgyalásokat folytat a japánokkal és a kínaiakkal, fölajánlja szolgálatait az európai hatalmak képviselőinek és már hosszabb idő óta levelezési viszonyban áll Gajdával, aki már a Kolcsak-éra idején megnyerte tetszését s akit a bolsevikiellenes fehér hadsereg főparancsnokává akar megten- ni{?). A távolkeleti orosz emigráció vezetői a japánok és az európai diplomaták előtt azt hajtogatják, hogy ez az emigráció háromszáz, katonai fegyelemben tartott organizációban van megszervezve, melyek készek életre-haláira megküzdeni a bolsevikokkal. Hogy az akció hatékonyabb legyen, ideiglenes kormány megalakítására készülnek, amely a bolsevikokkal való harc sikere esetén átvenné a „minden oroszok népe fölötti kormányzást". Minden elő van szépen készítve — Írja a szociáldemokrata lap —, I a vezérkar össze van állítva s az uj orosz kor- I mány kinevezési okmánya Chorvát iróasztaláI öwja meg magát a károsodástól! MéteBKPto©feSi szarvasmarháinak, juhainak adjon idejekorán I 11 liiigMM ^ D i S 7 O 1L * ‘i» | I H || $sespeftüne erős csontu egészséges állatokat? ■ Ura Keverjen a takarmányba D-Vitamln PEKK-et! 1 Csekély költség nasiy hasznot hajt. „ F6i,„k„=||EaiKfl8 BBATISUVft. | 1 koalíció fiái sulidig nem tudott megegyezni a bankfórvényigfssiatra nézve Csak Január* 2$,-a kirlS hívják embe a képviselóbázat Prága, január 8. A gazdasági miniszterek tegnap késő este tanácskozásra ültek össze, hogy a ma délutáni minisztertanács számára előkészítsék a részletes devizaintézkedésekre vonatkozó uj javaslatot és a munkanélküliség támogatását célzó újabb intézkedéseket. A banktörvény körüli tárgyalások még mindig nem fejeződtek be, de a kormánykörök remélik, hogy a miniszteri bizottság a jövő hóiig talán megegyezésre jut. A képviselőház elnökségének ma kellett volna határoznia a parlament összehívását illetően. Miután a kormány a legközelebbi munkaprogramot még nem állapította meg, az elnökségi ülést is elhalasztották. Parlamenti körökben nyert értesülésünk szerint a képviselőház összehívása nem várható január 20-a előtt. A párisi olasz konzul ellen merényletet követtek el Gentile könnyebben megsebesült — A merénylőt bosszú vezette & tüdeje újra egészséges lesz! A tüdöbaj legújabb, teljesen megbízható gyógymódjáról ingyen és bérmentve küld felvilágosító füzetecskét Jankó J. D. gyógyszerész, (címe: Bratislava, 187-es póstafiók) mindenkinek, aki közli vele pontos címét. bán fekszik. A pénzt Gajda főparancsnoknak kell előteremtenie, pénzbeli segítségért a japánoknak Ígérgetik egész Transbajkáliát. — Ilyeneket és ehhez hasonlókat ir az orosz emigránsok készülődéseiről a Veíernik Právo Lidu, azonban értesülései, legalább is Gajdát illetőleg Kissé vicinális szenzációknak látszanak. A német szociáldemokrata párt vezetői „meg vannak elégedve** kormánytámogató politikáinkkal Prága, január 8. A német szociáldemokrata párt, amely a kormányban Czeoh népjóléti miniszter által van képviselve, tegnap pártkonferenciát tartott., amelyen elhatározta, hogy a párt továbra is a kormánytöbbségben marad. A kongresszus megállapította, hogy a párt két évvel'azelőtt azért csatlakozott a kormánytöbbséghez, mert a már akkor fenyegető gazdasági krizis a munkásosztály szociális érdekeinek hathatós védelmét követelte s az egyre jobban elmérgesedő nemzetközi helyzetben a külpolitikára a szocialista befolyást erősíteni akarta, nemkülönben azért, mert a fasizmus egyre növekvő veszedelme arra ösztönözte, hogy a többi szocialista párttal együtt minden eszközzel befolyást gyakoroljon az államhatalomra. Tekintettel ezekre a szempontokra és ara a tényre, hogy a gazdasági helyzet még rosszabbodott, a német szociáldemokrata párt indokoltnak tartja, hogy továbbra is a koalícióban maradjon. A koalíciótól követeli a munkaidő leszáll líását, a negyvenórás munkahétnek a bevezetését, a munkanélk"üségi alap létesítését, a hadügyi terhek leépítését és a katonai szolgálati idő csökkentését. Végül a párt cseh szociáldemokrata párttal^ való legszorosabb együttműködés szükségét hangsúlyozta. A német szociáldemokrata párt vezetősége ezek szerint meg van elégedve eddigi husosfazék-politi- kájával. Más kérdés, hogy választói is meg vannak-e vele elégedve. A román külügyminiszter Varsóban Varsó, január 8. GMka herceg román külügyminiszjter ma délelőtt Varsóba érkezett, ahol vasárnapig marad. Társaságában van több szakember és a bukaresti lengyel követ is. Ghika herceg Varsóban a küszöbön álló lefegyverzési konferencia kérdéseivel foglalkozik s vele egy időben a román vezérkar több tisztje a lengyel fővárosba érkezett. interpelláció a nemzetvédelmi miniszterhez a gyakorlatozás közben elvesztett lövedékek okozta balesetek tárgyában. Beadják Síilassy Béla szenátor és társai Szlovenszkó különböző vidékein ismételten előfordult, hogy a katonaság által gyakorlatozás közben elvesztett különféle lövedékek halálos szerencsétlenségeket okoztak. Legutóbb Losonc város határában a 10. számú tüzérezred egy 10 centiméteres gránátot vesztett el az éleslövószet alkalmával. Az ezred ötven embert küldött ki a fel nem robbant gránát felkutatására s amidőn nem találták meg, a losonci járási hivatalt kérte fel, hogy hirdesse ki a szomszédos községekben s főként az iskolákban, hogy keressék meg az életveszélyes gránátot s aki nyomára vezet, az 5 K jutalmat kap. Pár hét múlva Malatinec Imre 19 éves detvai, Mitter János 19 éves óhutai és Szopóczy József 15 éves pilai pásztorlegények megtalálták a gránátot és mert nem tudták azt szakszerűen kezelni, az felrobbant, mind a három legényt széttépte s a pásztorlakot is szétroml Ita. Ezek alapján kérdem a nemzetvédelmi miniszter urat: Van-e tudomása az éppen vázolt halálos szerencsétlenségről s hajlandó-e szigorú utasítást kiadni oly irányban hogy a katonaság hasonló esetekben, az elveszett ég fel nem robbant lövedékeket okvetlenül kutassa fel S1 a kutatást a legnagyobb lelkiismeretességgel, szükség esetén nagyobb számú katonai osztagok igénybevételével okvetlenül e- resse meg és tartózkodjék attól, hogy az életveszélyes lövedékek felkutatására a közigazgatási hivatalok utján a polgári lakosságot, vagy pláne az iskolásgyermekeket hivja fel? Prága, 1932. január 5. (Aláírások.) — Papagájkor Kaliforniában. Londonból jelentik: Kaliforniában újból' kiütött a pa.pagáj- kór. Eddig két halálesetet jelentettek: Frede- rick Hepnert. és nejét, akik egy ismeretlen házalótól vettek egy papagájt.. Hepnerék két vendége tiz nap óta kómaszerii kábulatban fekszik. A hatóságok ismét vesztegzárt rendeltek el a behozott papagájokra.