Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-27 / 21. (2834.) szám

4 'PRXCAI-MA.G'tAR-HlRLABí 1982 január 27, ajerda. Egy műkedvelő hadnagy öngyilkossága előtt sikerült köpenickiádát látszott végig Kettős öngyilkosság Althunzlauban — A „húszéves hadnagy,, és csodaszép barátnőjének tragédiája — Életunt Hatat különcök Altbunzlau, január 26. Vasárnap éjszaka kü­lönös körülményeik között követett el kettős öngyilkosságot egy fiatal pár. A férfi a halálba való menekülés előtt végigjátszott egy köpeni'k- kiádát s csak halála után derült ki, hogy soha­sem volt katonatiszt. A helyzet első pillantásra világos volt. Eilő- hivtáik Záráíhad dr. orvost, aki elrendelte, hogy a két szerencsétlen embert Prágáiba szállitsák. A nőt, akiinél K. Jianmilla húsz éves prágai varrónő nevére szóló dokumentumo­kat találtaik, beszállították a Nomaanbruoh-kli- niikára, a hadnagyot pedig a Károly-téri had­osztály • kórházba. A tiszt állítólagos felesé­génél talált dokumentumok arra késztették az altbunzlaui csend őrséget, hogy alaposab­ban foglalkozzék az esettel s mindjárat reg­gel a csendőrparancsnok Prágába utazott, hogy kihallgassa a két öngyilikosjélödtet. Itt megtudta; hogy úgy a leány, mint a fér­fi kevéssel átszállításuk után meghalt. A leánynál talált dokumentumok alapján megállapították, hogy valóban K. Jármi Pá­vai! volt azonos az öngyilkos nő. Édesanyja megtekintette a holttestet s min­den kétséget kizáróan felismerte leányát. A férfinél M. Janoslaiv, a bártfai tüaérezred 20 •éves hadnagyának névéire szóló dokumemtn­Vaeárnap délután érkezett a fiatal pár Adt- bunzlauiba. A férfi tüzérhadnagyi uniformisban volt, a nő pedig föltűnt -szépségével és elegan­ciájával. Estefelé beállítottak a helyőrségi pa­rancsnokságra és a szolgálattevő tiszttel kíván­tak beszélni. Ezt a szolgálatot éppen egy zász­lós látta el. Amidőn elébe vezették a tüzérhad­nagyot s a fiatal nőt, a férfi M. J.-nek, a bárt­fai ll-es számú tüzérezred hadnagyának mu­tatkozott be s a társaságában lévő nőt felesé­gének mondotta. Jelentette, hogy hivatalosan áthelyezték Altbunzlauba, egyszersmind ideig­lenes lakás kiutalását kérte. A zászlós, miután meghallgatta a hadnagyot, összeütötte bokáját, szalutált s rögtön elment egy altbunzlaui szál­lóba, hogy ott szobát rendeljen a helyőrség uj tisztje és felesége számára. Ebben a szállóban szoktak átmenetileg lakni a helyőrség mind­azon uj tisztjei, akik számára előbb lakást kell keresni. A fiatal pár követte a zászlóst, aki útközben észrevette, hogy az uj hadnagynak nincsen kardja. Különben is feltűnt neki a hadnagy túlságo­san fiatalos kinézése s ezért megkérdezte, hogy hol a kardja. A hadnagy erre a rang fö­lényével, baráti szóval elmondta neki, hogy „a fiu“ (már mint az ordouánc, mert tiszti­szolga már nem létezik) becsomagolta a kar­dot a bőröndökbe s ezekkel egyidejűleg hozta el. A zászlós kissé bizalmatlan tekintettel né­zett rá a tüzérhadnagyra, de annyi bátorsága már nem volt, hogy elkérje iratait. A szálló­ban azután a fiatal párt bemutatta a szállótu­lajdonosnak azzal, hogy a helyőrség uj tiszt­jéről van szó, akinek egyelőre lakást kell szerezni. A fiatal pár megtekintette a kiutalt szobát, jóváhagyólag bólintott s azután az étterembe ment, ahol megvaosorázott. A zászlós visszatért a kaszárnyába, de nem tudta leküzdeni gyanúját, ezért fölkereste a helyőrség egyik tisztjét, akit megkért, hogy nézze meg a két gyanús embert. Az illető tiszt elment az étterembe, megtekintette a tüzér- badnagyot és feleségét s újból eltávozott. A fiatal pár nyugodtan költötte el vacso­ráját, kevés ideig halkan elbeszélgetve még az asztalnál maradt s azután szobájába vo­nult vissza. Néhány perccel tizenegy óra előtt szörnyű kiáltozás és sikoltozás hallatszott eb­ből a szobából. Amidőn a személyzet behatolt a szobába, az állítólagos hadnagyot és feleségét borzal­mas görcsökben találta. A szobában lizol átható szaga érzett és az asztalon néhány levél volt odakészitve. A szocialista intemacionále ii követei! a háborús adósságok törlését A második internacionáie jasjáneiíenes magatartásra utasítsa valamennyi ország szocialistáit Köln, január 26. A mimkásinternacionálé vég­rehajtóbizottsága, vasárnap Kölnben ülést tar­tott. Határozati javaslatában megállapítja, hogy a jelenlegi gazdasági krízist csakis akkor lehet legyőzni, ha a világ gazdaságát mentesítik a politikai adósságok nyomásától és beszüntetik a vámháborukat. Ami a jóvátételi kérdést illeti, hangsúlyozza a határozat, hogy már az orszá­gok maguk is elismerik, hogy Németország mai helyzetében nem teljesít­heti a Young-tervből eredő kötelezettségeit. Viszont azok az államok, amelyeknek, háborús tartozásai vannak az Északamerikai Egyesült Államoknál, el viselhet etlen. helyzetbe jutnának, ha Németországtól nem kapnának semmit, Amerikának viszont fizetniük kellene. A nem­zetközi szerződéseket nem lehet egyoldalúan széttépni, de azok betartását sem szabad erő­szakkal kikényszeríteni. Az európai szocialista pártoknak kötelességük saját országaik kor­ábban az irányban, hogy az európai államok egyezzenek meg az újabb gazdasági rend ki­építése tervében, nyomják el a protekcioniz­must, dolgozzanak együtt a valuta stabilizálá­sán és . törekedjenek a háborús adósságok törlésére. Végül foglalkozott még a bizottság a mandzsu­nál konfliktussal is és annak a véleményének adott kifejezést, hogy egy nép önrendelkezési jogának erőszakos elnyomása a nemzetközi szerződések megszegését jelenti, vagyis diszkre- di'tátja azokat a nemzetközi szervezeteket, ame­lyeket a nemzetközi konfliktusok békés meg­oldása céljából 'létesítettek. Japán jelenléte a lefegyverzési konferencián gúny és provokáció lesz mindaddig, amig a japánok Mandzsúriát megszállva tartják. A bizottság fölszólítja a szocialista internacio- náléhoz tartozó munkásokat, hogy minden al­kalmat ragadjanak meg arra, hogy pellengére állítsák a japán militarizmust. mányaira és parlamentjeire nyomást gyakorolni á Eserfelé jár már az érsekujvári munkanélküliek száma izgalmas demonstrációk az érsekujvári uccán - A járás és a város küidóttségjárása Pozsonyban és Prágában Érsekújvár, január 26. (Saját tudósítónktól). Az utóbbi napokban a munkanélküliek száma, ismét rohamosan emel­kedett, úgyhogy a hivatalosan nyilvántartott érsekujvári mun­kanélküliek száma megközelíti a kilencszázat. S ha ebben a tempóban növekedik, rövidesen ezerre lesz becsülhető. A kommunista párt agitátorai természetesen mindent elkövetnek, hogy a munkanélküliek sú­lyos helyzetét a maguk politikai érdekei számá­ra kihasználják. Egymást követték a nyilvános és titkos népgyülések, az engedélyezett s tiltott tüntető felvonulások, amelyek során állandóan erős csendőr-, rendőr- és katonai készültség volt a városban. Ezek a tüntetések a. városi közgyű­lés nobilis magatartása után, amikor 150.000 koronával emelte fel az inségakcióhoz felhaszná­landó összeget, nemcsak nem csökkentek, hanem szaporodtak. Ekkor azonban a hatóság erélyes utasítására a karhatalom többször nagy energiával lépett közbe s gumibotos csendőrök és rendőrök kénytelenek voltak ismételten szétverni a tiin­anokat találtak. Ez az irat felköltötte a ható­ságok gyanúját, mivel a hadseregben nincse­nek húsz éve® hadnagyok. Miután az iratban az is állt, hogy M. prágai születésű, utána­jártak a dolognak az M. nevű prágai családok­ban s hamarosan megállapították, a hátraha­gyott búcsúlevelek alapján, hogy az öngyil­kos M. Jaroslav prágai magántisztviselővel azonos. A tiszti uniformis az ő tulajdona volt. M. szor­galmas műkedvelő volt és valamelyik szin- darabihoz csináltatta a hadnagyi egyenruhát. Katona egyébként soha sem volt. A hátraha­gyott levélben M. azt Írja, hogy életunt s ág a elől menekült a halálba és kéri, hegy kedve­séivel egy koporsóba temessék. tetőket. Ilyen alkalmakkor több letartóztatásra is került a sor s Prohászka József városi képviselőtestületi tag és két társa ellen meg is indították a rendtör­vényes eljárást, s ennek lefolytatására átkisérték őket a nyitrai ügyészség fogházába. A népkonyha az eddigi 700 adag helyett ezentúl 850 adag ételt fog kiosztani s minden egyes adaghoz két deci tejet is adnak, hogy abból a segélyezett a vacsora-kávéjáról is gondoskod­hasson. Az állami élelmiszer jegyeket ezentúl vá­rosi élelmiszer-jegyekkel fogják kiegészíteni s minden család legalább háromszor kap havonta élelmiszerjegyet. A jövő héten újra osztanak fát s intézkedés történt szén vételére is, hogy azt is oszthassanak. Sándor István járási főnök és Holota János dr. polgármester vezetésével hétfőn küldöttség utazott fel Pozsonyba, majd Prágába, hogy az országos elnököt, illetve az illetékes kormány­köröket informálhassák a város rendkívül sú­lyos szociális helyzetéről. A küldöttségben a munkanélküliek három ki­küldöttje is helyet kapott, hogy ők is elmond­hassák élőszóval panaszaikat. — Csodaórák. Londonból jelentik: Az angol órásmesterek céhe a londoni Guiklhall múzeumnak ajándékozta páratlanul értékes óra-gyűjteményét, melynek több száz darabja közt látható a világ legkisebb órája, a 100 évvel ezelőtt Géniben készült nyolc napig járó óra, melynek átmérője körülbelül e.gy fél hüvelyk és fedőlapjára remekművű rózsa mikroszkopikus képét- zománcolták. Egy másik órát sohasem kell felhúzni, hidrogéngáz hajtja, me­lyet egy cink-golyóra öntött kénsavval fejleszte­nek, pusztán a savat és a cinket kell néha meg­újítani. Legnagyobbak a XVI. századbeli zsebórák, melyek fedőlapjainak átmérője meghaladja az öt hüvelyket, súlyúk a fél fontot. Egy nyolcnapos ingaóra szerkezete teljesen tölgyfából készült, most is jár, 1726-ban készítette John Hamson ács­mester, aki később a világ egyik leghíresebb órása lett és 20.000 fontos dijat nyert egy olyan óra készítésével, mely a földrajzi szélességet is meg­határozza. — Két centért 50 érig furdalta, a lelkiisnieret. Londonból jelentik: Missouriban egy nő kétcentes bélyeget küldött a postahivatalnak azzal a vallo­mással, hogy ötven évvel ezelőtt egy használt, de lebélyegezetlen kétcentes bélyeget ragasztott fel újból egy levélre s azóta lelkiismerete nem hagyja nyugodni. A BOR Irta: RÉVÉSZ BÉLA Az apám sokszor emlegette a nagy kolera­járványt. Gyermekkorában látta a pusztulást és az emlék el nem hagyta, veleélt késő öregsé­géig, a képzeletén olyan izgatott vegetációval, hogy a latomnak monstruma beleépült az agy- velejébe, lelkesen megbújt az idegei mögött és mint jelképes komorság mozdult, ha az ügyes­bajos élrlegélés nagyobb bajokkal traktálta. Az apám, az ocsmány hullásban elvesztette az ap­ját, az anyját, az emberrendek hirtelen meg­dőlésétől még öregen is szédült az eszejárása és én is rettenettel hallgattam a szavait: — Az emberek összeestek a kapu előtt... — Az ucca közepén emberek és emberek, akik nem tudtak átmenni az ucca másik olda­lára. — A parasztok munkába mentek a határba és a hegyoldalon találták valamennyit... — Sárga lett az ember, mint az elégett mező... A látomás elfátyolosodott, a borocska, ami az asztalon volt, csititotta az apámat, meleg áramából szállt föl rendszerint az emlékező borzongás és a meleg áramában tűnt tova a ki­sértet ... A sárga, a piros borocska ottmaradt, ott he- viilt az asztalon, szerette az apám, borkeres­kedő volt és mi is, az összehajolt család, sok­szor állottunk a permetezésben, a bormámor- nak melengető, halk esőjében... A gyerrnekéletemnck olyan az ize, mint a musté, őszi esték nyitnak elém, amikor az udva­runk tHc volt parasztokkal, a ruhájuk pince- fczagu, fekete kezük tapadóé a borlétől, barna. az este, mint a diófák, amik alatt az emberek morajlanak, csillag gyújtogat a magasságban, a lomha tere-feréből feldörmög a megelégedett szelídség, nem fogynak a parasztok, menő ala­kok helyébe jönnek az újak, már a hold is rá­bukkan az udvarunkra, fehér sugárzásától ál­mosodnak a szemeim és én ámulatban, bódu­latban tudom, mustot vásárol az apám... Milyen különös volt az, amikor az apámmal a pincéket jártuk ... Poggyász, ennivaló a fürge kocsi ölében, a legpuhább hajlatban én is az apám mellett és szalad a lovacska, mezők, lejtők úgy hullá­moztak, mint virágos pruszlik alatt a kebel, fi­nom levegő csapkodott a kas fölött, nekiira- modtunk a hegynek, az erdők hüse olyan volt, mint a templomi csönd; fölfelé, feljebb, ott, még magasabban, a búzavirág ég alatt fehér házikók lángoltak a verőfényben, egy-egy pin- c* előtt megáltottunk és a dolgukkal nem sür­gős parasztok a kocsi elé ténferegtek. A pincék olyanok voltak, ahogy au a ltocain- boleban olvastam. Fák alá, pázsit alá, a föld alá bujtatott ver­mek, ahová mikor bebotoltunk, este lett a künnhagyott napvilágoeságból, a hordók, ká­dak elbújtak és csak lassan mutogatták a sö- tétlŐ gyomrukat, abrincsos hasukat, a hórihor- gas prés is fölfedte magát és a vékony nyakán olyan volt a hajtódorong, mint két kar, amikre rádől az alacsony boltozat. A gazda gyertyát gyújtott, Lépegettünk beljebb, grádicsok vittek a föld alá, erről-arról a nyirkos feketeség csili ám lőtt, a gyertya lidérce a hordók közölt megállt, em­berek a hordók fölött guggoltak, kénszaIngó­ikat gyújtogattak, amiknek köbögtető ize meg­tréfálta a torkomat... Ro rengés, más világi világ . Az apám és a gazda bort mustráltak, a hé­ber üvegből a bor belehabzott a pohárba, az apám kortyintgatott, az italt le nem nyelte, a szájában öblögette, tűnődve gurgulázott és gusztáló csámcsogással a bort maga körül szét­fröcskölte. Megegyeztek ... A gazda se szó, se beszéd, indult beljebb... a gyertyát megemelte, a libegő ösvényben mi is arrébb zökkentünk, kicsiny hordók lapultak a sötétben, röpködő sárgaság világított fölöt­tünk. Csurgó aranyszinével, a piros vér vörösével másfajta, borok habzottak föl a pohárban, a. gazda némult-an kínálta az apámat, borok értői társ-alkodtak a bólogatással, titkos nedűk aro­máját úgy szagolgatták, mint a virágot, az izü­ket szaporán próbálgatták, a szavuk alig hal­latszott, a melegük összefogód zott, az arany­bor, rubinbor, kiléptek a hordóbl cs szolidari­tásban egymás mellé fogták a két embert... Én is ittam az aranyból, a rubinból. Kölyök voltam, de fűszert odahaza már elém tették, a csipetnyi tüzet a villányiból olykor már rám dobta az apám, a mustra-tokaji csöpp- jeivel olykor már megöntözött az apám, nem félt, sajátosan nevelt. Csontos Siegfridet han­goztatta és a borok véreit bátorán átcsapolta az ő véreibe... Érzelmes derűvel, megfujt szemekkel, az aranynak, rubinnak átvétele után arrébb kocsi- 'káztunk. Az ilyen hajló délutánnak illatát hogyan is súgjam vissza... tavaszi káprázat volt, érzéki ordők alatt, kocogtunk, amik lehelték ránk a meleget, a fcnslk lejtőjén szelekkel labdázott a kitárult tájék, kertek összebovult smaragdját a piros cseresznye, vonuló völgyek mentén olaj­fák szemeteltek az édes ezüstjükkel. Pince elé értünk, a parasztok rosszkedvűen fogadták az apámat. Nem értettem, mkbJ vöm szó, az apám nyug­talankodott, a parasztok elkomorultan a szőlő felé mutogattak, vásárról nem beszéltek, a pin­cébe le nem mentek, de elindultak mindannyian a hegyoldalon, a parasztok elől, az apám utá­nuk és megálltak az egyik szőlőtőke előtt. A parasztok leguggoltak, a tőke gyönge haj­tásait félrehajtották, az apámnak mutogatták, a zsenge leveleket maguk elé emelték, izgatód- tak, tanakodtak: — Nézze... Mi ez? ... A hajtások, levelek zöldjén sárga gumók duzzadtak, egy másik barázdában még jobban sárgult a tőke, a parasztok a venyigéket elvá­lasztották egymástól, az apámnak mutogatták, faggató d ztak: — Mi ez? ... Mi ez? ... A szőlővirág fürtjei satnyán zsugorodtak a hajtásokon, a tőke kapált dombja csúnyán fol­tos volt, mint a beteg asszony arca. A parasztok fölemelkedtek a görnyedt vizs­gálódásból és már maguktól kérdezték, magu­kat vallatták: — Mi ez?... Mi ez? ... Gyerekeszemet a. délutántól kezdve mélyen alászántották. Országutak síkján, völgyek szürkületében vitt a kocsi hazafelé. Máskor az apám, a kedvelt pincézések után, vidoran örvendezett a ránksürgetö estének, le­gyező levegőnek, a ránkhajló mennyországnak, zümmögő csöndességgel maga elé danolás/.ott, öreg dalokat morzsolt, elhagyott, pincéktől a hazaváró hajlékig. E délután szavát, hangját veszítette, hallga­tagon ült a kocsiban, én magam is másként, g’uunyaeztottani a sarokban, könnyen mozduló képzeleteim már sojtegetto kelletlenül, hogy ott fönn, a szőlőben, valami történt. Bús alkonyat borult a mezőkre, a. mocsaras tavaiéból a békák utálatosan felhörőgtek, az

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom