Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-22 / 17. (2830.) szám

1332 január 22, péntek. »M<CT-MAGÍXRfiiraaB Karlsbadi virágszál Telléry Gyula koporsójára Prága, január 21. Még nem térhettünk magiunkhoz a ször­nyű esemény hatása alól, álmatlan éjszaká­kon tépellődiünk a szlovénszkói magyar pu­blicisztika nagy halottijának keserű tragé­diáján és még jobiban összeszorul a szivünk, ha arra gondolunk, hogy szegény jó Telléry Gyula azokban az utolsó kétségbeesett pil­lanatokban, amikor a végső leszámolásra készült, talán úgy gondolta, hogy ezzel a tettiével nyomorgó családjának lesz a segít­ségére. Akkor követte el a végzetes tettet, amikor minden segélyforrása kiapadt és ré­vedező szemei nem láttak más lehetőséget, mint a halál útját. Tegnap telefonbeszélge­tést folytattunk a budapesti VII. kerületi rendőrkapitánysággal és azt a rendőrtisztet kértük a telei önhöz, aki teljest tette a szo­morú kötelességet és elsőnek jelent meg az öngyilkos Telléry Gyula szobájában. A vé­letlen úgy akarta, hogy ez a rendőrtiszt is­merősünk volt. A nyár folyamán a magyar sakk olimpikon ok csapat ját vezette Vajda Árpád dr. Prágáiba és ez alkalommal fenn volt szerkesztőségünkben is. ő mondotta el, hogy mint folytatta le a bizottság munkáját. Értesített arról, hogy Telléry utolsó üzene­tet nem hagyott hátra és pénztárcájában hat korona ötven fillér és huszonhét ma­gyar fillér, azonkívül három zálogcédula volt. Az életért folytatott rettenetes harcá­ban megvált attól a kedves tárgyától is, amelyhez a legnehezebb órákban is mindig ragaszkodott, aranyóráját is zálogba kellett helyeznie. Hogy egy kisebbségi magyar család sors- tragédiája még borzalmasabb kontúrokban bontakozzék ki szemeink előtt, el kell mon­danunk, hogy azon a ködös reggelen, ami­kor a rendőrtiszt belépett Telléry Gyula elsötétített szobájába, Kassán hivatalos el­járás folyt le, aznap lakoltatták ki Telléry Gyula feleségét és két kiskorú leányát az egyszerű udvari bérlakásból és másnapra volt kitűzve a bútorokra az árverés. Telléry Gyula féléve nem fizethetett laiklbért és a családot tovább nem tűrték a lakásban. Kelbe ennél drámaibb esemény? Kitalál­hat-e a sors megrázóbb gyötrelmeket, ame­lyekkel derék, nemes, mindenki által nagy- rabecsült és szeretett embereket porba •sújtson? Harmincöt évi súlyos közérdekű szolgálat, ez van Telléry Gyula élete mérlegének egyik serpenyőjén, örökösen a közért, a magyarságért, a szenvedő embertársakért folytatott munka, amely annyira elragadja az altruizmus és önfeláldozás cselekedetei­be, hogy a saját életét és családjának anya­gi boldogságát kell érte áldozatul hoznia. És mit adott a köz a másik serpenyőbe, hogy egyensúlyba hozza ezt az emberfeletti áldo­zatot? Gondoljunk Telléry Gyula szomorú végzetére és akkor megtaláltuk erre a kér­désre a feleletet. Szerkesztőségünket elárasztják most a le­velek. Ez a döbbenetes tragédia mindenkit meggondolásra és megfontolásra késztet. Azon a napon, amelyen Telléry Gyula halá­lozásának hírét vettük, lapunkban vezércik­ket közöltünk a nemzeti önsegély munkájá­ról és a nemzeti szolidaritást, a testvéri se­gítséget ajánlottuk a magyar társadalom kö­vetendő életszabályául. A két közlemény között csak esetleges volt ez az aktuális kapcsolat, de amikor a Telléry-család sorsá­ra gondolunk, kell hogy észrevegyük a nagy összefüggéseket Fel Kell ismernünk azt a végzetes tényt, hogy a magyar intelli­gencia örvény szélén áll és az elkésett rész­vét, az utólagos megdöbbent cselekvési szándék nem segíthet ezernyi és ezernyi tragikus sorson. Am azok a levelek, amelyek Telléry Gyu­la halála alkalmából íródtak szerkesztősé­günkhöz, jóleső érzéssel töltik el a szivün­ket. Látjuk belőlük, hogy a magyarság még­sem felejti el az igazi magyar érdemeket és fájdalmasan vág a szivébe minden magyar érték pusztulása. A részvétnek egy ilyen könnyeshangn levelét hozzuk most a nyil­vánosságra: Tekintetes Szerkesztő Ur! Szemeimet könny borítja, fojtogat a sí­rás a fájdalomtól, hogy Telléry Gyulát ily tragikusan kellett elvesztenünk. Minden magyar szívben, aki ismerte öt, ott van, ott kell legyem az érzés, hogy a ne­mes halottnak virágot küldjön a koporsójá­ra, de a hervadó virág nem hozza vissza öt Azért igyekezzünk az árván maradt csa­ládnak segítségéire leoini.' Ez lesz a legszebb virág, amit még Telléry Gyulának adha­tunk. Amit ő életébem nem fogadott el, most igy adjuk oda árváinak és ő meg fogja találni az örök békességet. Kérem a mellé­kelt száz korona összegei erre a célra fel­használni. Nagyrabecsülésem kifejezése mellett ma­radtam tekintetes Szerkesztő Urnák kész híve Karlsbad, 1932 január 21-ém Loewemfeld Ti vadamé. A koszorumogváltás címén érkezett ado­mány az árváknak fog jutni. Tudjuk, ha száz és száz ilyen virágszál gyűlne is össze, akkor sem törölhetnék le azokat a könnye­ket, amelyek most a Telléry-család szemé­ben összegyűltek. De kötelességünk arra gondolni, hogy az az ember, aki önfeláldo­zón n dolgozott az egész magyar társadalo­mért, szerencsétlen, beteg özvegyet és ellá­tatlan árvákat hagyott hátra. Ne engedjük, hogy azok a gyermekek, akik már csak ap­juk szegénységében részesedtek, elpusztul­janak a nyomorban és keserű érzéssel a szivükben forduljanak azok ellen, akikért apjuk annyit dolgozott és akikért áldozatul hozta vagyonát), azután legnagyobb értékét: az életét. i Péntek délután temetik Telléry Gyulát Budapest, január 21. (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése.) A tragikus körülmények között meghalt Telléry Gyula temetésé péntek délután fél 4 órakor lesz a rákoskeresztúri temető halottas házából. A temetésen, amely az ujságirótársadalom és a Budapesten élő szepességiek nagy részvé­te mellett fog lefolyni, képviseltetni fogja: magát a Prágai Magyar Hírlap is. Budapest, január 21. A tragikus véget ért Telléry Gyuláról a budapesti lapok lege többje meleg méltatással emlékezik meg, így a Budapesti Hírlap többek között a kö­vetkezőket írja: Telléry Gyula nagymüvelb ségü, képzett publiciszta volt. Egész életé- beu teljes lélekkel és odaadással a magyar ügy szolgálatában állott Cikkeivel mindig a magyar érdekekért harcolt. — Nemzeti Új­ság: Az 53 éves Telléry Gyula rendkívül nagymüveltségü, munkás életű ember volt, Valamikor nagy vagyon urának mondhatta magát, de lassan-lassan teljesen elszegé­nyedett. Mindenét elveszítette a magyarsá­gért folytatott küzdelemben. Újságírói pá­lyáját Iglón kezdte és életének legnagyobb részét ott is élte le. A Szepesi Lapok című tekintélyes ujságvállalat szerkesztője és ki­adója volt. Mindig a magyarságért, magyar érdekekért harcolt és szomorú halála ma­gyar tragédia. ■ , A japán parlamentet feloszlatták A mandzsuriai kérdés bonyodalmai — A kinai excsászár a portarthuri rendőrfőnök foglya? London, január 21. Angol fonásból szár­mazó jelentések szerint Sun Fo kinai minisz­terelnök fölszólította Osankajszek exelnököt, hogy támogassa az uj kinai kormányt Nan- king óriási fogadtatásban akarja részesíteni az exelnököt, aki útban van a főváros felé. Csankajszek a kormány meghívását a gyön­ge ség beismerésének tartja és nem akarja a mai kormányt támogatni, hanem elő akarja idézni a kormány bukását, hogy megteremt­hesse az uj diktatur'b Mandzsúriában Szun Liencsing japán párti kinai tábornok húszezer katonája föl lázadt és az irreguláris bandákhoz csatöakozott, mert hetek óta nem kapott zsoldot és éhezett. Joshizawa japán külügyminiszter a tokiói parlamentben vázolta a kormány politikáját és kijelentette, hogy Japán Mandzsúriában nem törekszik területi hódításra. Az uj kinai kormány támogatta az antijapán mozgalmat s ezért Tokio kénytelen volt erélyes rendsza­bályokat foganatosítani. Az előkelő rab London, január 21. Kína excslászárja ellen a nankingi kormány elfogató parancsot adott ki. Az excsászár állítólag a portarturi rend­őrelnök polgári fogüya. Február 20-án uj választás Japánban London, január 21. Inukai japán kormánya a parlamentben óriási ellenzékkel kénytelen megküzdeni. Éppen ezért a parlamentet fel­oszlatták és február 20-ra uj vlálasztásokalt Írtak ki. A kormány benyújtotta a képviselőháznak az egymilliárdos kölcsönről szóló javaslatot Gyorsított eljárással pénteken tető alá kerül a javaslat, de ezzel újból kimerül a Ház munkaprogramja Prága, január 21. A képviseMháiZ ma kezdte meg karácsony utáni munkáját, ami azonban csak lassan fog előrehaladni, mi­vel a kormánykoalíció munkájának meddő­sége miatt a parlamentnek méig nincs ren­des munkaprogramja. A képviselőház leg­aktuálisabb feladata a francia kölcsön javas­latnak gyorsított eljárással való letárgyalá- sa. A javaslatot a kormány ma benyújtotta a képviselőháznak. Mint ismeretes, a javas­latban a pénzügyminiszter meghatalmazást kap egy milliárd korona összegű kölcsön föl­vételére. Az eddigi kölcsönjavaslatokhoz képest e ja­vaslat annyiban mutat eltérést, hogy a kor­mány a felvett kölcsön hovafordifásáról kö­teles a nemzetgyűlésnek elszámolni. A ház­elnökség diszpozíciói szerint ma délután a költségvetési bizottság letárgyalja a javasla­tot, holnap délután pedig a képviselőház vé­gez vele gyorsított eljárással. Hogy ezután mikor ül össze isimét a képviselőház, még bizonytalan, de valószínű, hogy a jövő hét csütörtökjén, ha addigra véglegesen tető alá hozhatják a banktörvényjavaslatot. A mai ülés iránt a parlament folyosóin nagy volt az érdeklődés, mert azt várták, hogy elsőnek Stribrny szólal föl, aki perével kap­csolatban akart volna kényes dolgokat szel­lőztetni. Azonban szándékát keresztülhúzta az, hogy az előadók felszólalása után az ülést berekesztették. Az ülést Malypetr elnök délután fél négy órakor nyitotta meg. Először a mandátumától megfosztott Gajda utóda, Chmelik tette le a fogadalmat. Az aktus alatt a kommunisták ezt kiáltozták: — Le a fasisztákkal, le a nemzeti ligával! Ezután a Ház áttért a napirend első pont jának, egyes prágai telkek kisajátitásáró' szóló törvényjavaslat tárgyalására. E javaslat előadója Kalas képviselő volt. akinek beszé­de közben a kommunisták állandóan zajong- tak. Az egyik kommunista képviselő egy darab fekete puliszka-kenyeret mutogatott és ezt kiáltozta: — Ezt eszik Ruszinszkóban! Kuhacs kommunista: Hol van a szociálde­mokrata Beohyne közélelmezési miniszter? Hadd kóstolja meg. Az elnök lést közben átvevő Roudnicky al- elnök egymásután rendreutasitja a közbeszó­ló kommunistákat, akik éles szavakkal csip­kedik a teremben megjelent Viskovsky nem­zetvédelmi minisztert is. Ezután az ülést be­rekesztették. Tíz perc múlva formális második ülés volt, amelyen a francia kölcsönről szóló javaslatot péntek délig szóló határidővel kiadták a költ­ségvetési bizottságnak, ^íajd Richter és Srba képviselők referáltak a hadbirák nyugdíjaz­ta fásáról szóló nyugdijjavaslatot. Vita nem volt a javaslat felett s a második ülést is rö­videsen berekesztették. A Ház legközelebbi ülését január 22-én, pénteken délután fél kettőkor tartja s napirendjén csak a kölcsönjavaslat gyorsí­tott eljárással való tárgyalása fog szerepelni. Udrzsal visszautasítja az oszmicska visszaállításának tervét Prága, január 21* A koalició berkeiben nagy izgalom és az az érdekes jelenség észlel­hető, hogy a pártok egyre elégedetlenebbek a saját minisztereikkel. A parlamenti koaliciós klubok mindenáron vissza szeretnék állítani a régi nyolcas bizottsági rendszert és ez ügyben ma küldöttség járt Udrzsal miniszterelnöknél is, aki azonban értesülésünk szerint kategórikusan kijelentette, hogy ő semmiféle mellékkormányt nem tűr. A helyzet feszültségére nézve jellemző a cseh iparospárt képviselői és szenátorai közös klubjának ultimativ hangú határozata. Az ipa­rospárt a forgalmi adó tervbevett emelésének kérdésében a következő határozatot- hozta: Az iparospárt együtt akar dolgozni a kormánnyal a krizis elhárításán, de nem helyeselheti a for­galmi adó esetleges fölemelését, mert a forgalmi adó a kereskedők és iparosok számára amugyis elviselhetetlen tehertétel. Sajnálattal állapiíja meg a klub, hogy a kormány még nem tett ele­get a párt követelésének és nem pausalirozta a forgalmi adót. A szenátusi és képviselőházi klub nem szavazhatja meg a forgalmi adó föl­emelését és ha ezt a javaslatot benyújtanák, a párt kénytelen volna ebből levonni a következ­ményeket. Nehézségek a kölcsönjavaslat útjában? * Prága, január 21. A képviselőház költségve­tési bizottsága délután öt órakor ült össze, hogy a kölcsönjavaslatot letárgyalja. Értesü­lésünk szeruint a nemzeti demokraták nehéz­ségeket gördítenek a javaslat letárgyalása elé, mert azt kívánják, hogy a javaslatban részletezze a kormány azt is, mily célokra fog­ja fordítani a kölcsönöket, miután a benyúj­tott javaslat csak általánosságokról szól. Lap­zártakor a bizottság ülése tart. Ghika Prágából Párlsba utazott A hivatalos kommüniké — „Teljes a megegyezés" Prága, január 21. Ghika herceg román külügyminiszter feleségének és titkárának társaságában ma délelőtt 11 óra 30 perckor Prágából Parisba utazott. A Wilson-pálya- udvaron megjelent a román követ, Benes külügyminiszter és felesége, továbbá a francia, a jugoszláv, a lengyel követ, Baxa főpolgármester, Zavarai apát és Klecanda táboraink, A köztársaság határáig & külügy­minisztérium megbízásából Brauner dr. kö- vetségi titkár kiséri Ghika herceget. Ghika herceg prágai látogatásáról tegnap hivatalos kommünikét adtak ki, amely meg- állapítja, hogy a két ország között teljes a megegyezés és a kisantant Jugoszláviával együtt a legteljesebb egyértelműséggel fog együttműködni a küszöbön álló nemzetközi tárgyalásokon. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom