Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)

1931-12-25 / 293. (2810.) szám

1981 daomibCT Í5 péntek. nPMGM7^AfiteSŰR.-HlRI»R]> 19 TÍZ EV UTÁN Mas SZÍKLAY FERENC „Keodotlben a Mid puszta és üres vala“„. rA világifeliorduLás után való káoszban talán semmire sem jellemző ez a bibliai idézet annyira, mint a Csehszlovákiába nemzeti kisebbség gyanánt bekebelezett magyai memzebtöreclék kulturális helyzetére. Az egységes magyar szellemi életnek egyetlen lüktető központja volt, egy szive, Budapest A vidék, a „jó vidék" megelégedett az ütő ér szerepével. Együtt dobbant a sziwel, — a távolság természetes késedelme bizonyos elmaradottságot okozott még ebben is — táplálta vérével a központi erőiforrást, de hogy megszakadt az össze kőt te'tés közöttük, pangás állott be az árverésben s eldugultak a hajszálerek. Minden más életfázis, ha nagy megrázkódtatások árán is folytatta, ha nem is az életet, de legalább a vegetálást, a kulturális életnek a nagy megállás után egészen újra kellett kezdenie mindent. Uj alapokat építeni a romokból, uj erőforrást támasztani az alig élő szervekből, uj szelle­mi munkásgenerációt nevelni azok helyébe, akiket a nagy központ természetes centri- pelális erejével magába szívott föL Műhelyt a nagy összeomlás kábulatából úgy ahogy felocsúdott a szlovenszkói ma­gyarság s tudatára ébredt nehéz helyzeté­nek, a kulturális élet újjáépítésének felada­ta ott volt a legelső célkitűzései közt. Első volt a politikai keretek és szervezetek meg­alkotása, mert az uj államalakulat legelső­sorban erre, vagy csakis erre adott lehető­séget, közvetlenül erre következett a Köz­ponti Iroda kultúrpolitikai szervének, a Kul'turreferátusaak a felállítása, 1922 már­cius idusán, a most jubiláló PMH-val majd­nem egy időben. Együtt ünnepelünk tehát, mint egy aka­ratiból fogant két egy test vér s együtt tekint­hetünk vissza a megtett útra. Egy volt a for­rásunk, a magyarság romok és törmelékek közül is feltörő, tiszta szándékú élniakarása, egy lehet a célunk is: ezt az életakarást, a kristályforrást uj életté, munkás, hajót hor­dozó hatalmas folyammá növelni. Jártunk a reménység örökzöld hegyi lige­tében, mint ide-oda szökellő, meg-megbotló, de utat kereső csermely. Megtört életutunk az élénkbe meredő sziklapárkányokon, ter­mészetes vagy mesterséges gátakon. Aszály apasztott, vihar megduzzasztott, fagy megál­lított, zajlás kivert a mederből, de méntünk tovább, az egyszer elindult természeti erő örök törvénye szerint, feltartóztathatatlanul. Mi voltunk a vezető ér, minden újonnan nyílt életi orrás belénk szakadt. Folyam vagyunk ma. Szabályozott, erős áramú folyam, mely él és táplál, mely csak nőhet, el nem apadhat soha többé. De félre a képekkel, nézzünk reális szem­mel a megtett útra, „Kezdetiben a föld puszta és üres vala".... Ma színészetünk háta mögött ott áll a „Szinpár'toló Egyesület" minden városiban, m-elybe bejárhat Thespis kordája. Ma szer­vezetten zenghet az uj erőre kapóit élet­kedv a magyar dalban, a Dalosszövetségbe tömörült régi vagy újonnan alakított dal- egyesületek által. Ma minden kis faluban megszólalhat a magyar szó a Sz. M. K. E. fiókjainak működése révén. Ma egyöntetű kulíurmunkát fejthet ki a városi intelligen­cia a Társadalmi és Kulturegyesületek Szö­vetsége utján. Ma nem bitang a magyar irás, van könyvkiadóvállalatunk a Kazinczy Szövetkezetben. Ifjúságunk sorsa nem ki­ver tség, az egész társadalom szervezetten segíti eloszlatni kenyér gondjait. Ma már ki­alakulóban van nálunk is az az egészséges kisebbségi magyar szellem, mely reálisan s csak a maga erejében bizakodva akar meg- állani a maga lábán. Ma mindenre megvan a lehetőség, min­dennek megvan a kerete, mindenre meg­van a mód és alkalom, amire a kisebbségi magyarságnak szüksége van, hogy önálló kulturéletet éljen. Sajnos, csak a keretek vannak meg, me­lyeket ki kellene tölteni, a lehetőségek, me­lyeket föl kellene használni a jövőben. Meg­torpant a munkakedv, mely annyi elszánt­sággal lendült meg csak nemrég. Nemcsak miibennünk van a hiba. A világválság hullá­mai ostromolják a mi kis féltett szigetünket is. mely — tudjuk — boldogságsziget nem lehet soha, mégis szeretve féltett otthonunk s pusztító erővel tépik a partot. Mindenki a maga kis gondján rágódik, szétfőrgácsolódik az erőnk, melynek pedig egy ritmusban ott kellene állani a gátakon. Rövidlátás ez, mert ha elviszi az ár a szigetet, vele pusztul a rajta álló sok kicsi ház is, minden lakójá­val egyetemben. Szomorú ez a mi sorsunk, hogy még az örömünnep, a „jubileum" is ilyen fájdal­mas, rezignált megállapilásokra vezet, de elhibázott dolog volna örömtüzeket gyújtani ott, ahol az őrtüzeket kell szitám. Talán ép­pen ez a leplezetlen önben®menés támasztja föl a lelkiismeretünk szavát, hogy végre el­szánjuk magunkat a legnehezebb munkára: félretenni minden egyéni bajit, hogy az egy közös baj ellen fordíthassuk összes erőnket, egybehangolni a sok-sok külön akaratot, hogy egy akarattá egyesüljön az egész ki­sebbségi magyar társadalom minden szán­déka. Sohasem kellett annyira az egység szán­dékban és tettben, mint ma. Bizony mondom, utolsó jubileumunk ez, ha nem kapunk észbe s utolsó erőfeszítés­sel is nem mentjük meg azt, amink még megvan. És bizony mondom, ha a mostani válságon át nem mentjük kulturértékein- ket, a következő tízéves fordulón nem az öröm mennyei himnusza zeng majd a mi aj­kainkon, de a pusztulás harsog majd — fö­löttünk. Életkedvet, optimizmust, a mélypontokra törvényszerűen bekövetkező emelkedés ben­nem élő törhetetlen hitét szeretném átönte­ni minden sorstársam leikébe, a hitemet, hogy nemcsak érdemes, de kötelesség is éppen ma megtartani a magunkba vetett bizalmat. Ha a semmiből, a puszta üresség­ből tiz év alatt ennyit tudtunk teremteni, a mostani mégis csak valaminket meg kell fognunk, csak gazdaszemünket kell rajta tartanunk, hogy több, sok, minden legyen belőle. A SORSUNK PANORÁMÁJA 1931-ben Az év visszaesései és eredményei — A krízis és a kisebbségi helyzet Uj belátások és elindulások — A probléma kritériuma és a kibonta­kozás irányai — Diagnózis kell! — A programhiszabó konferencia terve A csehszlovákiai magyarság közvetlenül megvalósítandó feladatai Irtat SZVATKÓ PÁL dt. I. Az általános stagnálás Bizonyos tekintetben meddő dolognak látszik a kisebbségi kérdés európai helyzetéről beszél­ni ma, amikor minden ember rettegve él a gaz­dasági krízis atmoszférájában és nem lát, nem hall mást, csak egyéni bajokat, vagy általános életstandard-dekonjunkturát. Míg 1929-ben az európai politika egyik lényeges része a kisebb­ségi kérdés volt — olyannyira, hogy ezt az évet sokan a „kisebbségek évének" nevezték el — és Stre&emann lugánói ökölcsapásától a madridi tanácsülésig, vagy később a felsősziléziai né­metek panaszainak genfi vitájáig, egyenes vo­nalban fejlődött a kisebbségek sérelmeinek nem­zetközi elintézési módja a kontinens közvéle­ményének előterébe a látszólag nyugodt világot újabb zavarokkal fenyegető negyvenmilliós európai kisebbség megoldatlan problémája ke­rült, addig ma a nemzetközi arénán kevesebb szó esik a kisebbségekről. 1931-et a „krízis évének" fogják elnevezni a történelemben, any- nyi bizonyos. Nem csodálhatjuk, ha ezekben a közvetlen 'bajokkal fenyegető időkben részlet­kérdések nem foglalkoztatják a nemzetközi élet fórumait. Ma mindenki „kisebbség", a szónak kellemetlen értelmében: ma mindenki visszaszo­rul, leszorul, kopik és mellőzött abban a sze­rencsétlen helyzetben, amit az emberiség az el­múlt évtizedekben önmaga teremtett önmagá­nak, ebben a zsákuccában, ahonnét nagy isme­retlenekkel küzdve, sehogysem tud kikerülni. A kisebbség problematikájának fejlődésében bizonyos stagnálást állapíthatunk meg, a fejlő­dés megakadt, az érdeklődés megcsappant, az aktualitás érzése elmúlt. Sajnálatos jelenség, ámbár értjük okait s tudjuk, hogy csupán át­meneti jellegű, mert azonnal elmúlik, amint a legközvetlenebb nyomor megenyhül s Európa népei hozzákezdenek sok megpróbáltatáson át­esett kontinensük rendjének végleges megala­pozásához. E végleges rendezés elképzelhetetlen a 6ebbségi kérdés megoldása nélkül. ki­Elvégre köztudomású, hogy a mai nyomor kom­ponensei között, a bizalmatlanság atmoszférá­jának összetételénél, ott szerepel a számtalan „malaise"-t okozó kisebbségi kérdés, vámhábo- ruk, vámhatárok, gazdasági szeparációk, egy­öntetű termelések és fogyasztások hiányának főoka, ami különösen Középeurópában és a né­met—'lengyel viszonyban nyilvánvaló, ahol a nélkülözhetetlen gazdasági kibontakozást és összefogást éppen a megoldatlan nemzetiségi probléma politikai kritériuma késlelteti. A kisebbségi kérdés intenzitása nem csök­kent, sőt a krizis alakjában nem utolsó sor­ban megoldhatatlanságának egyik veszedel­mes következményét szenvedjük át, csak éppen a háttérbe szorult az azonnal megoldásra váró problémákkal szemben. Éppúgy, mintha valaki fölgyujtja a házat, előbb a tüzet kell eloltani, s csak aztán a gyuj- togatót keresni és ártalmatlanná tenni. Hogy a gyujtogatók között szerepel a kisebbségekkel szemben elkövetett sok igazságtalanság, az ma körülbelül senki előtt nem kétséges. II. A Kisebbségi Helyzetjelentések Gyűjteménye A stagnálás általános megállapítása után mindazonáltal bizonyos elégtétellel hangoztat­hatjuk, hogy a kisebbségek kollektív munkájá­nak lendülete, a vitaiizmus és az életakarás e nehéz időkben 6em tűnt el teljesen. A heiyzet természetes következményeképpen a kisebbsé­gek sem fejthetnek ki ma oly intenziv munkát, mint három-négy évvel ezelőtt, mert egyéni bajaik egyéni küzdelemre kényszerítik őket s nem vethetik latba teljes erejüket a kollektív munkáért. Nemcsak Európa kisebbségi beállítottsága veszített erejéből, maguk a kisebbségek sem ágálnak az előtérben annyi határozottsággal, mint évekkel ezelőtt De a helyzet a problémának ezen az oldalán lé­nyegesen jobb, mint az előbbinél. A kisebbségi kongresszus a régi nyomatékkai és munkakedv- ve! ülésezett ezidén Genfben, sőt tevékenységé­nek olyan látható jele volt, ami fölfigyelésre késztette az európai közvéleményt. Főtitkárá­nak, Ewald Ammendének szerkesztésében meg­jelent az európai kisebbségek helyzetének első hiteles, egységes és kimerítő tudományos leírá­sa, ami alapvető mü, a kisebbségi kérdés való­ságos bibliája, lexikona, amely ma is föl tűnést keltett, de igazi jelentőségét csak akkor láthat­juk majd, ha a pillanat nyomora elmúlik, vagy a szükség rákényszeríti Európát az alapvető hibák — köztük a kisebbségi kérdés — végér­vényes megoldására. Akkor ez a mü lesz a te­lekkönyv, az adattár, az útmutató. A könyv egyelőre teoretikus teljesítmény, de olyasvalami, mint a mérnöki terv, amelynek alapján az épület fölépülhet. Mindenekelőtt kettőt látunk benne: először a kisebbségi helyzet teljes panorámáját, Igaz­ságtalanságait, veszedelemcsiráit, kivezető útjait, másodszor azt, hogy vannak Európá­ban már megelégedett kisebbségek, tehát a kisebbségi kérdés megoldható, s egyedül a többségi népet terheli a felelősség, ahol ez a megoldás késlekedik. Aki a müvet átolvassa, föleszmél és rájön arra, hogy a megoldatlan kisebbségi kérdés nem quantité négligeable, hanem óriási probléma- komplekszum, mely teljes mértékben befolyásol­hatja Európa sorsát. A könyv bő anyagából következtetve, bárki Ítéletet mondhat a való­ságról. Nem kell jobb vádirat, vagy fölvilágo- tító mü, mint ez a kiadvány, s aki áttanulmá­nyozza, az be fogja látni, hogy a kisebbségi probléma megoldása nélkül nincs európai ki­bontakozás. Ebből a dokumentáló szempontból a Kisebb­ségi Helyzetjelentések Gyűjteménye nagy tett, nagy eredmény, jelentős állomás a ki­sebbségek életküzdelmében, s elöbb-utóbb kétségtelenül hasznos belátáshoz fog vezetni. Minden kisebbség hálás lehet e könyv össze­állításáért, mert életének, szenvedéseinek vilá­gos megíormulázását és a világ közvéleménye elé vetését kapta meg benne, g a szerkesztők legalább részben legyőzték a könyvvel a ki­sebbségek legnagyobb ellenségeit: a világ igno-. ranciáját és indolenciáját. III. A kisebbségekről való felfogás változásai Ezek után néhány szót szólhatunk azokról á változásokról, vagy fejlődésekről, amelyeken Európa kisebbségekről való fölfogása az elmúlt évben keresztülment. Éppen az előbb említett stagnálás és a nemzetközi fórumokon való nemi szereplés miatt a kisebbségekről való fölfogás a j o g 1 szfé« rából áttért a pszihológiai szférába: a nézetek ipa nem jogi formulákban kristályom sódnak, hanem bizonyos pszihológiai, emberi belátásokban, ami a jövő és a talaj előkészíté­sének szempontjából talán fontosabb, mint a jogi körülbástyázás keresése. Az egyik legfontosabb ilyen pszihológiai be­látás például az, hogy számos illetékes faktor szerint a kisebbségi kérdést nem annyira az igaz­ságosság, vagy a humanizmus követelményei miatt kell megoldani (a wilsoni elv), hanem praktikus, csaknem egoista okokból. Ez a fölfogás először a népszövetségi ligák bu­dapesti kongresszusán kristályosodott ki má­jusban, később a genfi kongresszuson, a nép- szövetségben, s számos európai és amerikai ve­zéregyéniség nyilatkozatában. A praktikus mo­tívum argumentációja két érvforrásból táplál­kozik. Az egyik a gazdasági érv, amely han­goztatja, hogy a krízisből való kiút csupán a fölizgatott kedélyek lecsititása és a bizalom at­moszférájának helyreállítása után lelhető meg, már pedig, főleg Középeurópában, ez az elő- föltétel egyedül a kisebbségi rend elhlbázottsága nyomán támadt kölcsönös animozitás kikü­szöbölésével érhető eL Gazdasági közeledésről és közös plattformról addig szó sem lehet, amíg a kisebbségi kérdés nincs megoldva. Ennek a megoldásnak vagy meg kell előznie a gazdasági megállapodásokat, vagy velük együtt kell megtörténnie. A másik érv politikai. Európa legrettegettebb veszedelme ma a bolsevizálódás. Minden olyan okot el kelle tüntetni, ami a népek bolsevizáló- dásához vezet. Nos, a negyvenmilliós európai kisebbség, amelynk élete a legközelebb áll a moszkvai befolyásnak könnyen engedő elkese­redéshez és nyomorúsághoz, a legkönnyebben bolsevizálható, s igy az a kanóc lehet, ami föle robbantja a kontinenst. A népszövetségi ligák, budapesti kongresszusán a bolgár delegátus ál­lapította meg ezt a tényt, & valamennyi delegá­tus helyesnek találta érvelését. Az elkeseredés és a minden-mindegy-bangu- lat a kisebbségeket könnyebben kergeti Moszkva karjaiba, mint a pozíciót védő több­ségi népeket. A szovjet tudja ezt és kétszeres erővel fejti ki propagandáját a kisebbségeknél, anol általános rémületre máris föltűnő sikereket aratott, kü­lönösen Keleteurópában. Tudjuk, hogy a kom­munisták arányszáma a kisebbségek között a legnagyobb mindenütt, még Csehszlovákiában is-. Az elkeseredés és a dőre vakmerőség náluk

Next

/
Oldalképek
Tartalom