Prágai Magyar Hirlap, 1931. november (10. évfolyam, 249-273 / 2766-2790. szám)
1931-11-08 / 255. (2772.) szám
8 *PRX<1M-A^A<AaR-HIRIiAP 1981 nov-eimber 8, vasárnap. Szíovenszhói tanítónő az ingoványoh között Nem riport és nem is novella írta: SZOMBATHY VIKTOR Egy derék kis szlovenszkói m agyar tani térid sorsának néhány napját mesélem itt el. Nem az ő élete az egyedüli, mely ilyenné alakult, de olyan jellemző, hogy papírra kívánkozik. Fialal leány, tele pedagógiai tervekkel, lelkesedéssel, kedvvel. Nemrég került ki a képzőből, szereti a pályáját, önállóan akar megélni, szülei nyakáról le akarja venni a gondot, ami egy felnőtt leány neveltetésével jár. Nagyszerűen elvégezte az iskoláit s mikor oklevelével a kezében megállt az élet úgynevezett kapujánál, csillogott a szeme. Pénzt fog keresni, állásra ajánlkozik. Az állás sokáig jött. Több helyre is pályázott, először városi iskolába, de hogy nem voltak ajánlói, végül is apróbb falusi iskolákat nézegetett ki magának, igénye egyre alább szállott, mig egy napon mégis csak megkapta kinevezését: Nyugatsziovenszkóra kerül, Isis tanyai iskolába. Nagy volt az öröm a családban! összecsomagoltak és útnak indultak egy októberi napon az iskola felé. A kis tanyai iskla omég a falutól is mesz- sze volt, nemhogy a vasúti állomástól. Mo- kány magyarok lakják a falut s a tanyákat arrafelé, tatárivadékok, földhöz ragadt zsellérek és kisbirtokosok. Földjeik körül csak az utolsó évtizedekben vezették le a környező vizeket, ingoványokat s apró nádasok illatát még ma is szertehurcolja a szellő. A világ forgalmától még is távol vannak ezek a falvak, a hatósági gondoskodás keze ide ér el legkésőbb, utait ősszel belepi a sár s akkor tavaszig megközelíteni lehetetlen. Földjeit sokszor ellepi az ár, az idén rossz volt a ter- aaós is, a délszlovenszkói és nyugatszloven- szkói villamos-vezetékek nagy Ívben kerülik ki ezeket a falvakat s csak néhány rádió jelenti az összeköttetést a külvilággal s az az ujságcsomag, amit a postás hoz s amely kö- tegben néha Szlovenszkó valamennyi pártjának lapjai megtalálhatók, a magyar ellenzékiektől az agrárokon keresztül a kommunistákig. De olykor alig öt-hat újság, ami eljut idáig. Ezekben a falvakban a nép a szegényebbek közé tartozik, próbálja élni a maga patriarkális életét, még agyafúrt, okoskodó s egy légi, zárt magyar világ parasztságának képviselője. Nemcsak a hegyekben vannak Isten- hátamögötti falvak. A Kisalföld ingoványai és sártengerei között tizével-huszával húzódnak meg ma is, csak alig tud róluk valaki- Vasút oda nem jár, autó kikerüli, turista nem látogatja. Nagy lelkesedéssel jött a kis tanítónő ide, kultúrát fog hozni a kis, mezítlábas magyarok közé. Kalandosan vergődtek a törzsfáidba. Töltésekén, szekérrel, két kofferrel, könyvekkel. A tanyai iskola a falun túl volt, félórára még. Megérkezik s keresi az iskolát. Itt érte az első csalódás. Iskola, az nincs, bólogattak közömbösen az emberek. — Nincs? Hol fogok akkor tanítaná? <— Majd valami parasztházban, — mondja * tanítónő kalauza, a jegyző. A kis tanítónő elbuuslt. Első útja azonban mégis iskolakeresés volt s a mamával, a .jegyzővel és egy tanácstaggal nagynehezen találtak egy nagyobbfajta parasztszobát, két ablakosat, ahol egy időre méghuzódbatik a huszonöt feketeszemü kis magyar. Rögtön ki Is szellőztették a helyiséget. Iskola már volt, de hiányzott a tanítvány. Bizony, a kis tanítónő tanítani akart, maga vette nyakába a tanyasort s minden házba bekopogtatott, van-e iskolásgyerek? Akadt itt is, ott is, a nagyobbja már látogatott is iskolákat, a faluba járt be tavaszkor s ha télen nem volt nagy a sár, akkor is be-beláto- gatott. No, most legalább nem kell olyan messzire menni. A kisebbjével azonban baj volt, azokat úgy kellett összeszedni-összeirni szokás szerint a libalegelőről, tarlóról, répa- földről, honnan. így került össze huszonöt fiiu-leány. Mezit- láabs, értelmes arcú, barnaszénéi kis kölykök, széles szoknyácskákban a lányok, féltérdre eresztett bársonynadrágban a fiuk. Kettő körülök ugyan nehezen fogja valamire vinni, mert nagyon közeli rokonok házasságából származott s a tanulmányokkal való hadakozásban nem sokat ígér. A kis tanítónő örült, hogy állást kapott s rnár megkezdte volna a tanítást, de se irka, *e ceruza, se könyv. Irt. a szomszéd boltosnak, levelezett, vásárolt s a maga pénzéből kezdetleges tanszereket is vásárolt az uj iskolának. A szülők nem akartak venni könyvet, pénzük se volt hozzá, így aztán a kis tanítónő jóindulatából kaptak a, nebulók könyvet, krétát, ceruzát. A szomszéd falu iskolájában sem voltak róz.sá Hbbak a viszonyok. Tiz kilométerrel följebb *‘gv iskolában nyolcvan gyerek van i, •//.*/• ulolva, másik iskolában hatvanöt Egy1 másik tanyai iskolába a tanító. hogy el ne vesszen az őszi sárban, egy vén, kimustrált lovon járt iskolába, mig meg nem unta s át nem helyeztette magát. A telepeseknek a környéken három helyen is vau „kisebbségi iskolájuk**. A mezőn mész- szire villan zöld teteje, szép sárga fala az uj épületnek. Huszonöt telepes kisgyereknek van nagyon modernül berendezett, szép iskolája. Tanszerekkel, padokkal, ablakokkal, csengővel, mindennel bőven. Dehogy irigyelte ezt a kis tanítónő, örült, hogy van, akinek kijut. Majd csak meg lesz ő is valahogy. Nagyobb gondja volt most ennél. Akadt tanterem a parasztházban, összeszedte nagynehezen a gyerekeket, vásárolt tanszert. Csak éppen neki, magának nem volt hova lehajtania a fejét. Ne gondolja senki, hogy ez jószándéku kitalálás. Nem! A kis tanítónő nem tudott a tanyán lakást kapni, természetesen „kiadó szoba" sem volt s első napokban egy paraszt- szobában adtak neki helyet, ahol rajta kívül öten aludtak még s neki magának kegyesen juttattak egy ágyat a tömegben. Három gyerek, két felnőtt s tekintve, hogy a gazda éppen építkezett s a baromfiaknak nem volt másutt helyük, még néhány tyuk, liba is bekéredzkedett s a kutyát is beverte az eső. A kis tanítónő másnap sírva keresett más helyet. A másik „lakásán" sem akadt kitünőbb helyre. Ott négyen aludtak összesen. Egy vasárnap a kis tanítónő édesanyja is ellátogatott a lányához, sírva csapta össze a kezét. PURUSTYÁN Midőn Gálszécsfcol kezdve hegynek fölfelé ] dohog az autó, hogy a Dargó-hágó szerpentinjein át Kassára érjen: az utas távolról sem gondol arra, hogy ott jobbkéz felől a Bacekó falu fölött terpeszkedő erdőrengeteg közepette valamikor hatalmas vár állott. Ezt a várat Borostyánnak is mondják néha a krónikák, de a köz- tudatba Purus-tyápvár néven ment át. Mint királyi vár látta a tatárokat, sőt meg is szenvedte azok dulását. Az ország biztonsága érdekében tehát ide helyezte IV. Béla király a spicu- latorokat, a végek őreit. Különleges szerzet volt ez. Sem jobbágyok, sem szabadok, sem pórok, sem nemesek. Katonáskodás kötelezettsége mellett a király rendelkezésükre bocsátott egyes várbirtokokat, melyek aztán eőr-álló he- lyek gyanánt szerepeltek. Nagy kitüntetés volt, ha a király egyes eőr-állókat nemesi rangra emelt. Amint ezt Róbert Károly is megtette uralkodásának első éveiben, midőn a felső ©őrség vezetőjéhez megiratta az epistolát: — Te Miklós, Péternek fia, jó spiculator voltál mindenkor. Most már elismerve jó érdemedet, örök időkre a királyi nemesek sorába iktatunk és az eőrök nagyjává (őrnagy) nevezünk ki téged, megparancsolván, hogy az eőr-állókat szolgálatukban szigorúan tartsad, de jogaikat is megőrizzed. Azonban a királyi eőr-állókat nemsokára kiszorította Purustyánból a magánbirtoklás térhódítása. Róbert Károly nobilis király volt s nem hagyhatta jutalom nélkül azokat, akik őt a magyar trónra segítették. Ezek közé tartozott Petnefia Péter is, aki rövidesen Purustyán ura lett. No, érdemes volt beleülnie a vár birtokába, mert hozzá tartoztak Gálszécs, Baoskó, Te- hua, Visnyó, Kereplye, Polyánka, Kőbány, Gerenda, Petrusfalva, Zebegnyő, Albin, Torna, Andrásfalva községek. Úgy volt az azonban már akkoriban is, hogy akinek jól megy dolga, az nem fér a bőrébe. Petnefia, Péter sem találta ültőhelyét Purns- tyánban, hanem: Ki vagyok, mi vagyok, Purustyán várának hatalmas ura vagyok, belekötött mindenkibe. Még a hatalmas Aba Amadé nádor fiaiba is. Persze, hogy a politika vezette ez ujj- huzáso-kat. Magyar betegség vólt ez akkortájt is. Amadé fiai — János, Dávid, László, Miklós — azt mondták: — Nem kell idegen király. Majd Csák Máté... Petnefia lehurrogta őket: — Ejnye beste lelkei, hiszen apátok volt az, aki az erdélyi vajdától visszalopta a koronát s azzal Károly királyt harmadszor is megkoronázta. No, az ilyen szóharcok nem maradhattak „kard ki kard“ nélkül és Petnefia jól elagyabu- gyálván az Arnadé-fiuk hadait, re boné gestis, zsákmányokkal telten tért, vissza Purustyánba. Erre pedig a felelet az volt, hogy az Ama,délink a várur gálszécsi házát kifosztották és azt a templommal együtt fölgyujtották. Mire Petnefia leviharzott csapatai élén a várból, már nem volt, mit mentsen és nem volt,, kit üssön. Ept meg rnár a rozgonyi csata válaszolta meg, ahol Amadé László és János elestek. — Kulturviszonyok, kultur viszonyok 1 — sőhajtozta. Vájjon mire érthette, nehéz, ugy-e kitalálni. Végre a bíró ráeszmélt, hogy a közelben, egy negyedóra járásnyira áll az uraság tanyája, kellő kényelemmel berendezett nyári lakás. Kikecmeregtek oda, de csak az udvaros volt otthon. Az udvaros felesége nem merte befogadni a kis tanítónőt, aki könnyezve könyörgőtt, hogy adjanak neki tisztességes szállást. Az udvaros felesége élénkszel- lemü, terjedelmes falusi hölgy és egyben szakácsnő: gondolt egy nagyot s nem éppen kis árért elvállalta a kis tanítónőt ellálásra. A lakás azonban az udvaros gazdával ismét egy szobában, közösen. Mindegy volt már neki, fő, hogy tiszta és rendes helyre került, ahol kasztot is adtak neki. Pénze nagy részét ellátásra költi, kisebbik részén tankönyveket, taneszközöket vásárolt. Ruházkodás? Ezen a sáros helyen? így él Iskolája a tanyától negyedóra a rögös, sáros szántóföldeken keresztül. Egyedül baktat a kietlen alföldi mezőségekeu, felröppenő varjak, fűzfák és nádasok között. Egy parasztszobában tanít szurkos kis nebulókat, akik se vouatot, se villanyjánipát, se emeletes házat nem láttak még. Délben vissza, délután irnét uj séta a tanyai házsor felé s most, hogy novemberben már kora délután leszáll a sötétség, a félhomályos mezőn egymaga baktat hazafelé tanítás után, fáradtan. Talán olvas még, de korán megy ludni, mert drága a petróleum s mit is csináljon a pusztán az ember este nyolc óra után? ... Egy kis happy end is. Az uraság :ószivu családja megismerkedett a k,s tanítónővel ? így helyzete mégis jívglt a ka fiúra szerény, szorgalmas bajnokának. De azok sem lesznek ' tt minden vasárnap s a tanyai week-eidek ezekben az őszi időkben egyre ritkábbak már. Elmegy az uraság családja a tanyáról é> a sáros, ködös téli napokon '-ti fogja betűvetést tanítani a kis tanítónő. Parasztszobában, maga pénzén vett. iskolaszerekkel, halk vágyódással a város felé. De legalább örül, mert állása van. Petnefia Péter azután nyugodtan élt várában pár évig, de sehogy sem telezett neki ez a nyugodalom. Mozgásra, kalandozásra vágyott. Na, ezt ugyan megtalálta, midőn sorsa Kopasz nádorral hozta össze. Ez a Barsa-nembeli Kopasz hiven szolgálta IV. Lászlót, de * körösszegi tragédiában ő is fente királya ellen a gyilkot. Követte III. Endre királyt, mint az árnyék, de föllázadt ellene. Lelkes párthive volt Róbert Ká- rolynak, a nádori méltóságra is fölemelkedett, de 1316-ban ellene fordult. Eme nádszál nádor karmai közé került. Petnefia. és máról-holnapra egyik legbensőbb embere lett neki ő, Róbert- Károly vezére, comese, jobbkeze. Sőt küldetést is vállalt. Azt mondta neki Kopasz: . — Elmégy, fiam, Vörösoroszországba, ide a szomszédba és átadod Leó fejedelemnek az epistolámat. De szóval is megértelmezed előtte, hogy várjuk. Foglalja el a magyar trónt, mert- /'lég volt az idegen királyból. Ez ugyan homályos logika volt Kopasz nádor részéről, mert bermlévő idegen helyett kinnlévö idegen után nézett, de hát, úgy látszik, már akkortájt is járta a „Csak azért is dongó“-nóta — más fórmában s vonatkozásban. Miután azonban Vőröeoroszország fejedelmének nagyon lassan haladt előre amaz akarása, hogy a már hatalmás Róbert Károlyt kiüsse a nyeregből: a két cimborának kezdett rosszul állami szénája. Meg aztán az ilyen deputácló-menesztgetés sem maradhatott titokban és így történt, hogy Kopasz uram egyszer csak a király hadaival találta magát szemben. Bevette magát Sólyonikő várába és büszkén verte mellét: — Sólyom vára ez! Benne én vagyok a ve- zérsólyom. Ide ugyan nem ér föl a taljánus rikoltása sem. De bizony rövidesen veréb lett a sólyomból, mert a király elfoglalta a várat é& Kopasz fogságba esett. Hiszen ő még jól járt, mert volt hová lehajtania fejét, ha lakat alatt is. Azonban Petnefia Pétert meg sem kérdezték a királyi hadak, otthon van-e? Elfoglalták összes birtokait, mindenekelőtt Purustyán várat. Hová már most? Hát csak amerre a part szakad. Petnefia Péter teljesen letűnt- a szereplések színtéréről, mert az Ákos-n-embeli Miósfc erősen tartotta a várat királya nevében és részére. Ugyan egyes tudós fejek azt mondják, hogy a Baksa-nembeli Mié volt Purustyán meghódítója. Hasónló nevek, mindkettőnek viselője a báni méltóságig vitte. Melyik hát? ... ... Ott Baoskó fölött a datgói szorosok mélyein mintha gyönge dörgés futna át az erdők lombjai között., íme, szavak hangjába is sűrűsödik az. Beszélgetnek a szellemek, sőt vitatkoznak. — Én Mienk vagyok, hallod-e. Nekem több jogom van itt pihenni, mint neked, mert én foglaltam ol Pumstyánt, meg is tartottam azt mindvégig. — Én meg Mic vagyok, hallod-e, te kérkedő Jéiek — így a piások —, olyan volt. a te erőd s hatalmad világéletedben az enyémhez képest., mint mikor a sóhajtást, állítom szembe a dübörgő orkánnal. Enyém volt Purustyán s nem a tied. Kicsi voltál te ehhez, öcsém. — Nem. Már a betű is kettővel több a nevemben, hát többet is értem nálad mindig. — De nekem hét fiam volt, akiknek utján hot. dicső nemzetséget adtam a hazának. Tőled meg csak azók a peleskei Eördögihök származnak. Te ördögök nagyapja, te. — Tyhü! a nyüstyit neki... hol a szab- Iyám?! ... Valószínű, hogy nem találta meg szablyáját Micsík bán, de viszont Mic bán sem tudta előhúzni szellemöltönyének tarsolyából a pöcsétc-s írást annak -bizonyítására, hogy ö foglalta el Petnefiától Purustyánt. Erősbödött a dörgés, a civódó két bán szelleme dohogva elvonult... Melyik hát? Úgy volt az, hogy mindkét bánásnak tulajdonképpen igaza van e egyiknek sem. Mert Miesk elfoglalta ugyan Purustyánt, benne is uralgott egy ideig, azonban midőn a Baksa-nembeli Györgynek (Soós-ős) ki kellett mennie Sárospatakról, a király bőkezűen kárpótolta ezért a Baksákat, nekik adván Purustyánt összes említett tartozékaival együtt. Minek ellenben megkapta Deregnyöt és Pazdiosot, Ez időtől fogva hadi tények nem játszódtak le a várban, nem verte föl bástyáinak csöndjét csatazaj és fegyvercsörgés. Annál inkább tette lármássá a vár tájékát gyermekek rikoltása és za jongása, mert a Bakea-nemzetség bőven adta a hazának az ifjú sarjad ékok isten áldását a Bocs- kay-. Szé-csy-, Soós-, Osapy-, Sztrithey-osaládok révén. És mert sokan voltak, el is széledtek. Ki emitt, ki amott ütötte föl fészkét. Legtovább maradtak itt — már aránylagosan értve s tetteik emlékében még most is itt vannak — a Booskayak zempléni ága és a SzéosyekA purustyáni vár, majd pedig a baeskói várkastély hej! de sokszor visszhangzottak a nyug- talanvérü Booskayak zendülő szavaitól, amig végre o 6zavak 1603-ban Gálszécse-n sűrűsödtek cselekedetté. És a Boeskayak letörése után Bacskóra pa'ilósioggal betelepített- báró Fischer- család, majd a Szemerék, Pukyak, Máriássyak, Kálnássyak: mennyi mozgást, versengést, élénkséget és jólétet hoztak ezen most a hegyek között csöndesen megbúvó kis falura s környékére. Aztán meg Gálszécs. Ez titán! léptekkel tört elő tartozékos jellegéből a központot megillető helyre. Nevét tulajdonképpen Gallus de Zech (Szécsy Pál) comestől vette, aki, mint birtokos, a helység élénkségét alapozta meg. Már 1402- -ben vásárjogot nyer. De nem sokáig élvezhette békés fejlődését, mert a husziták foglalták el, akik itt erődítményt építettek. Ez erődítmény a mostani városház telkén állott, nagyon rövid- életti volt s ma már nyoma sincs. Midőn Magyar Balázs véglég kiűzte a huszitákat, még akkor sem folytathatta Gálszécs a Szécsy Pál által megkezdett békés élőhaladást, mert Jött a Boos- kay-fölkelés zivatarja, mely e községet oly közelről érintette. Még most is a Booskayak szelleme lengi át a városkát, hiszen ott őrzik az 1494-ben épült katolikus templom alatt két Bocskaynak is — András és György — földi maradványait. Jöttek aztán a csöndesebb idők. Szemere Pál abauji alispán impozáns négytor- nyu kastélyában de sokszor estek meg két vármegye urainak viganlakozása mellett komoly megbeszélések is, melyek a haza, a nép, a község jólétének előmozdítását célozták. A kastélynak ott a Terna-oatak partján ma nincs nyoma, de Gálszécs áll, virágzik s nem felejtheti el — történelmét. A nagy természetben a gyökér pusztulása maga után vonja az ágak elszáradáeáb Valahogyan ugv van az. hogy ami a nagy természetben lehetetlen, az a várak történelmében nem ritka folyamat: a várból magából kő kövön nem marad, de az egykor birtokát képező helységek elágazásai túlélték s túlélik — a gyökereit. így történt Purustyánna! is. Jó öreg Szir- may Antal az ö Notitia topoarrafica comitatus Zempléniensis könyvében megjegyzi, hogy: Non longe intra montes Bacskó et Dargó. rudera visuntur etiam castri Purustyán. Vagyis: a baeskói, illetve dargói hegyek között láthatók Purustyán várának romjai. Igen ám, de Szirmay -bátyánk ezt lP05-ben mondja. Azóta?.,. Két-három évtizeddel ezelőtt még mutogattak a baeskói uradalom erdőkerülői egyes, a földből kiálló szikladarabokat, amelyek állítólag .Purustyán egykor hatalmas várának alapfalait képezték volt. Most már ezeket sem látni. Csak hallani lehet, amint a Dargó sokszázados tölgyei öesze-összesugnak a szellő lebbencsére. Mit beszélnek? Valószínűleg citálják Vergiliust: Fuimus troes, fűit Uion ... (A következő közlemény november 22-íki számunkban jelenik meg.) — A monakól herceg az Idegenlégió tb. kápláru. Monakó hercegét a francia idegenlégió első ezredének tiszteletbeli kápiárává nevezték ki. Ennek a kinevezésnek as a történelmi előzménye, hogy annak idején, mi-kor Napóleon még konzul volt, katonái megkérték, hogy fogadja- el a tiszteletbeli káplár - ságot. Mónakó hercege a francia hadseregnek tábornoka i>s és valaha a. franciák afrikai hadserege bén is szolgált. Ezért érte most ez a kitüntetés, hogy táborim klótéro egyben tiszteletbeli káplárrá is kinevezték. — Az „ellensége*" hősi halottakért is imádkozlU egy angol püspök. Londonból jelentik: Az angliai Riport püépöke egy levélben felszólítja egyházon gyéjét, hogy vigyenek nj hangot, a fegyverszünet ünepébe, azáltal, hogy áldozatnak az összes hősök emlékének, akik bármely nemzet zászlója alatt kar coliak g az igazi ön-feláldozás szellemében, haza jukért estek el. Ez a szellem — mondja & püspök — fogja végleg áthidalni azt az örvényt, moly a népeket még elválaszt,ja egymástós s ezzel hozzá fog nak járulni a világ megmentéséhez. REGÉLÓ ROMOK Irta: DIENES ADORJÁN
