Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-25 / 244. (2761.) szám
1OT1 oftMbér 28, rasálrh&p. 7 Tízmillió ember hullámsirja fölött A Jangcse-Kiang áradása, amely ötvenmillió kínait tett hontalanná Középeurópa területének megletelő országrész viz alatt MILYEN IDŐ VÁRHATÓ Kötépeurópa időjárását egy alacsony légnyomásit terület uralja, amelynek centruma ma elérte a kö»- társaságot. A saéles, déli meleg áramlatot hűvösebb északi hullám követi,* amely as időjárás ros»- saabbodására fog vezetni. — Időprognózis: Félig derült, helyenként csapadékkal, hűvösebb, később Javulás, de hűvös. A Podébrady kitűnő asztali és gyógyvíz I Vulni (Anhwei tartomány), október hő. Rimáiban, ebben az óriása méretű birodalomban mindennek megnőnek a méretei, de a legborzasztóbbra talán éppen a szerencsétlenségek és a csapások dagadnak. Európái szemmel néző ember számára elképzelhetetlen és felfoghatatlan, mit jelent az, amikor Kínában árvíz van. Ilyen árvíz pedig jóformán minden esztendőben akad, hol kisebb, hol nagyobb, de még a legkisebb is elpusztítja legalább akkora területen a vetést, mint amekkora például Csehszlovákia és Magyarország együttvéve. A Jangce dől yó, vagy ahogy itt nevezik, a Jangce- Kiamg, hatalmas folyam, már sok mindenféle borzalomnak volt szemtanúja. Ehhez a vidékhez fűződnek a szörnyű ta-i-ping lázadásnak emlékei is, amikor tízmillió ember vesztette el életét Tízmillió ember: irtózatos szám, ha elgondoljuk, de végeredményben is tíz hosszú esztendő sorozatos kegyetlensége mutathatja fel ezt az ijesztő eredményt. Viszont a Jangce-Kiaug úgyszólván az egyik napról a másikra öntött ki és majdnemhogy ezt lehetne mondani: órák alatt pusztult el az az embertomeg, vagy talán még annál is nagyobb, mint. amit a tai- p ing-lázadás irtott ki a föld színéről. Hogy mégis képünk lehessen arról a borzalomról, mely most Kínában döbbenti meg az embereket és mely bizonyára van olyan jelentőségű, ha nem nagyobb, mint a világháború, a pusztítást éllé tőleg: ismernünk kell azt a vidékiét, melyre az elemek most minden eddigit felülmúló csapást mérlek. A Jangce-Kiang árterülete Itsang városa mellett folyik el a Jangce-Kiang, mely lekanyarodik Jocsovhoz, onnan ismét Hankau felé veszi útját. Itt torkollik bele a Han-folyó és igy még hatalmasabbra duzzadva, tovább hömpölyög Naniking felé, hegy végül is elérjen a tengerbe. Csak maga a szorosan vett Jangce-folyó völgy körülbelül akkora területet jelent, mint az egész német birodalom, de ha az egész katasztrófasujtotta vidéket vesszük, akkor nem túlozunk, ha azt mondjuk: megfelel az egész Középeurópának. Egy kontinenssel felérő földdarab, sűrűn betelepítve emberekkel, városokkal, falvakkal, hol bányák, gyárak találhatók, egyszóval szinte egy külön világi, mely csak azért látszik eltörpülni a távolból szemlélő előtt, mert az a felmérhetetlen terjedelmű kiinai birodalom egyrészét ve6zi mértékül. Európából Európát kell mértékegységnek venni és ezért most azt kell mondani: Kínában most elpusztult egy Európa. Talán kevesebb kultúrával, kevesebb műemlékkel, de nem sokkal kevesebb lakossal és nem kisebb munkának veszett semmibe minden eredménye, nem csekélyebb energiafogyasztásnak tette semmivé minden eredményét, egyik óráról a másikra az árviz. így. ebből a szempontból kell nézni a kínai árvizet s akkor nem tűnik majd fel túlzás- i nak, ha azt mondjuk: nagyobb csapás még a világ- I háborúnál is. ! A Jangce jótékony és pusztító áradásai A Jangce-folyó tulajdonképpen minden esztendőben kiárad. Ezt nem is szabad úgy tekinteni, mint évenként megújuló elemi csapást, miután itt körülbelül az a helyzet, akárcsak a Nílusnál. A kellőleg megrendsznbályozott gátak közé szorított áradás megtennék enyitői eg hat a földekre, a lakosság is az adott körülményekhez alkalmazkodólag rendezte be életét, a házak legnagyobbrészben közönséges kas fakatíbák és nem baj, ha azokat minden évben újra fel kell építeni. Az áradás előtt ösezepakikolja a kínai földműves családját és jószágjait, ármentes területre húzódik, majd as apály elkövetkeztével ismét visszaköltözik elhagyott és azóta elpusztult falujába. A veszedelem ott kezdődik, amikor a váratlanul megduzzadt folyó oly gyorsan tör ki medréből, hogy a népnek nincs ideje magával menteni kis vagyonát, vagy pedig, hogyha a gátakontuli biztosnak vélt területek pusztulnak el. És ilyen esetek is gyakran fordultak elő. Meg- megujuló csapása a Jangce-folyó környékének ez árviz, mellyel ez ben igen sok esetben már tehetetlenül álltak az emberek. Habár ez a pusztítás nem is fordult elő évenként, vagy kétévenként, de mégis mindig ott kísértett, bár az is bizonyos, hogy a mai méreteket még sohasem érte el. A védelmi berendezkedések ás évről-évre fejlődtek. Itcsamg- tól végig, egészen a torkoltaiig, egyre látja az arra utazó a hatalmas erőmüveket, töltéseket, melyek negyvenhat láb magas víztömegnek tudnak ellent- állanii. Sőt a végső szükségben ezt a negyvenhat lábat még újabb héttel is meg lehet toldani a gyors szüksé,gurunkéval, amiihez az itteni kínai már úgy hozzászokott, hogy egészen természetesnek tartja, ha néha heteket kell azzal eltöltenie, hogy földet hordjon, döngöljön a veszély pillanatában. Azonfelül a folyó mentén elterülő tavak is igen nagy szerepet játszanak az áradásokban. A Tuugbing- és a Pojang-tavak mindig hatalmas terjedelmű rezer- voárok szerepét töltötték be. Az évenként megújuló áradások vize ide vezetődött le, ami mintegy biztosítékul szolgált a nagyobbszabáeu kiöntések ellen. Igaz ugyan az is, hogy az itt álló gátak, de az egész gátrendszer több szempontból hibás volt, de azért rendes körülmények között mégis elképzelhetetlennek tűnt fel mindenki előtt, a maihoz hasonló 6zömyü állapot. Ennél a mostani áradásnál a baj ott kezdődött, amikor a Tungting é6 a Pojan nem voltak képesek felfogni a hihetetlen módon megduzzadt folyam víztömegét. Különösen Hankautól kezdődőleg volt válságos az állapot. Hankaueál ugyanis egyesül a Jangcével a Hamfolyó, mely már maga is rendkívül megdnzzadva érkezett a hegyekből. A Pojang-tó gátjai mondták fel a szolgálatot, ami most már egészen bebizonyosodott. A közelebbi részletek azonban még nem ismeretesek, hiszen oly elképesztő gyorsasággal következtek be az események, tulaj-1 donképpen még arról is hiányzik megbízható statisztika, hány emberéletet követelt az áradás áldozatul. Mindenesetre nem tízezrekről, nem is százezrekről van szó, többmillió, eokmiiliö ember pusztult el. Nem alaptalnul beszélnek azok, akik tízmillió halottat emlegetnek. Mint ahogy az sem túlzás, ha azt mondjuk, legalább is ötvenmilióra tehető a hajléktalanok száma. Ebből a szempontból kell nézni ezt a kínai árvizet. Ennek az ötvenmillióé tömegnek a szempontjából. Azt kell alapul vennünk, mit is jelent Európában ötvenmilió ember? Ezen a számon nem lehet csodálkoznunk, ha elgondoljuk, hogy éppen az árvizsujtotta tartományok Hupeh, Honnan, Hunnam, Anihwei, Kienged és Cékláiig a kínai birodalomnak legtermékenyebb és legsűrűbben lakott vidékeit jelentik. A végnélkülinek tetsző, hatalmas gyapot-, tea-, rdzsföldek most teljességgel elpusztultak. Hankau pusztulása IJankau igen tekintélyes város, egyike Kína legfontosabb kereskedelmi gócpontjainak. Lefordítva körülbelül annyit jelent: Han-kau, vagyis a Han- íolyónak torkolata, a Han-Kiang és a Jangce-Kiang torkolatánál negyven miéter magasan a tengerszin fölött. Az 1922. évi adatok szerint 900.000-re tehető lakosainak szánna. A misszionáriusok 6zámára, különösen fontos és hálátlan munkateret jelentett, de a kormány is nagy figyelmet fordított feléje, miután a Han-folyó partján elterülő proletár kínai városnegyed a kommunistáknak és a kommunista szervezkedésnek már régóta főfészke. Az európai városnegyed tele élettel, forgalommal, valamint európaias üzletiességgel, melyhez szinte jobban illettek a száguldó autók, mint a félmeztelen kulik által vontatott kétkerekű kis személyszállító taligák, a riskák. Most Hankaubam megbénult az élet. Viz áll az uocákon, természetesen a vonatok sem közlekedhetnek. A Pekiing, Vucsang és Csang-osau felé vezető vaspálya töltései ki sem látszanak a csöndes, sima viztükörből. Békés, nyugodt ez az óriási tenger, melyre valóban ráillik a „tenger" kifejezés. Mert ezt kell elképzelni: Európa, az egész Közép-Eurépa, úgy, amint van, Berlintől Párisig és Párisiéi Bécsig viz alatt. Ez már talán nem is tenger: ez már óceán. Beláthatatlan vidék, hol pár hónapja még emberek éltek, laktak, dolgoztaik, munkálkodtak, várták a termést, várták az Istenáldást és akiket egy éjszaka meglepett a viz. Ez a szörnyűséges Sárga-Viz, mely berontott házakba, mely hajléktalanná tette őket, elpusztította mindenüket és egyre nőtt, egyre emelkedett és nem volt seholsem reménység. A Mennyei Birodalomnak óriási területe, egy kínai Európa, napok alatt, órák alatt tenger lett... Tenger és temető... Nem egy, nem kétmillió embernek közös nagy kriptája, talán tízmillió holttestet takar el ez a nyugalmas, csöndes, csillogó víztükör. Ma Nan-csangból hajón utaznak Hankauba, ami azelőtt csak úgy lett volna lehetséges, ha Kiu- Kiangon keresztül teszi meg valaki az utat. Most Őszi erdőn Irta: HEGULRKÓ Ahogy nekifeszitette .mellét a havasi szélnek, szögsárga haja sötét árnyékként lebegett az éjszakába. A köves erdei utón meg- csikordult kemény férfias Lépése fogkijasan megszögelt vadász bakancsátél. A vihar zúgott, a hangja olyan volt, mintha jajgatna az erdő. A hátán nehéz felhőket hordott. Hideg hó világát hozta magában a sziklás, fehéren behintett csúcsokról. — Förtelmes idő — szólalt meg az asszony. — Kár! Kísérője, ahogy egy kissé kilátott a fenyvesből az égre, körüljáratta tekintetét és nagy sokára válaszolt: —A szél hajnalra eláll, akkor meg majd esik, vagy eső, vagy hó. így van már napok óta. Ilyen rossz bőgősre még nem emlékszem. Dehát — Ebben a pillanatban valahol messze megszólalt a szarvas szerelmi dala. Odaverődött a meredélyek sziklafalához, azok egymásnak adták és úgy veszett el, mint az orgona- bugás a vihar zajában. — Hol lehet? — Ha jól hallóim, a völgyön. Most vált át a másik oldalra. Az ut erősen emelkedett, majd jobbra kanyarodott egy tisztás szélére. Mintha a hajnal törte volna magát keresztül a felhők sűrűjén. Derengett. — Nem jó lesz tovább menni — mondotta a férfi. — Várni kell a világosságra, hogy a környéket kikémlelhessük. Sötéttel menni a tisztáson keresztül elronthat mindent. Valami tehén közelébe kerülünk, észrevesz, megugrik, a bika persze utána, Ilyenkor a bika buta, csak úgy, mint az ember, amikor szerelmes. A tehenek vigyáznak rá. Egy kis mélyedésben vén fenyőfa alatt húzódtak meg és hamarosan apró fények világitoltak, mint szentjánosbogarak. A cigaretta füstje a jó széllel szállott és tűnt el hirtelen. v Még egy néhányat lélegzett a vihar, aztán elült és átadta a hegyek birodalmát a csendes reggeli szellőnek, amelynek fedezete mellett de sokszor sikerült belopni a bőgő bikát Hideg volt. Ruhájukat összehúzták és szorosan egymás mellett ülve hallgatták igy a csendet. Es mintha a nagy csendben ismeretlen, titokzatos erők ingerelték volna gondolataikat. Bizakodással teltek meg- Hittek a mai nap szépségében. Szinte gépiesen emelkedett egyszerre két látcső. Alapos kutatás volt, minden sarkot, minden árnyékot, minden szinességét az őszi erdőnek átkutatták a messzelátó szemek. — Semmi, menjünk tovább. Most elhagyták a köves utat. Puha erdei ösvényeken léptek óvatos tolvajlépésekkel. A völgyekben köd ült, itt fent a szétszaggatott felhőkön keresztül szűrődött valami világosság az ormokra. A nap kelt. Keleten feketén és élesen rajzolódtak be ijesztő hegyóriások a hajnali derült égbe. Egy őzbak riadt meg most. Riadó hangja soká hallatszott mögöttük. Alighogy elhallgat, szemben a másik hegyoldalon a sűrű fenyvesben megszólal a bika. A hangjáról érteni. Keres. Nyugtalanul és fájdalmasan szól. Gyakran, egymásután. Megállnak. — Nem ezt keressük, ez egy gazdátlan állat, valami vándor. Csakugyan megy is tovább, a hangja hol közelebb, hol távolabb szól és néha megnyúlt ja a visszhang. Egy szünetben mintha a mélységből, a hegy belsejéből szólna, egy morduláa villantja össze & Ifiéit vadász szeméit Az öreg bika unta meg a sok szót és el- bődiilt. Utána mélységes csend lett. Sokáig. Mint a koronás uralkodó egyetlen szavára. — Különös, vájjon mi zavarhatta meg, hogy tegnapi helyét otthagyta? Nem járt ott senki. Hacsak valami medve nem háborgatja háremét? — Menjünk utána! — Várni kell; ha megszólal, tudjuk, merre tart. Hátha most tér vissza éjszakai kirándulásáról. Szeszélyes asszonyai vezetik. Megint egy mordulás, majd egy másik, utána több és most már világos, hogy tartja a helyét. Mindig egyformán hallatszik, mindig ugyanúgy verődik vissza. — Menjünk! Uttalan utakon folyton figyelve a szél járását, halad a két puskás szorosan egymás mögött. Mintha egy ember volnának. Egymás nyomába lépnek, most már fölfelé, apró szerpentinekkel, vörös levelii tűkkel átnőtt rit- kás fenyvesben. — Itt lesz egy szép vágás. Fölötte a véderdőben bőg az öreg. Van itt egy kis ház is egy kimagasló sziklán. Ott akár szakadó esőben is várhatunk rá. Tovább menni úgysem ajánlatos, kitaposnák. — Jó lesz, ahogy akarja. Alighogy felérnek a kőhágcsón az erdő kiugrásában öreg fenyők törzse felett rakott fészekbe, megered az eső és mint ázott madarak, úgy húzódnak meg az eresz alatt egy pádon. Csönd van, a nagy bikának nincs egyetlen hangja sem. Csak a „Beihirschei" rendeznek néha egy kis zenehónát, hol itt, hol ott, néha kettőt is. A gazda figyelemre sem méltatja. Vigasztalan a helyzet. Csak a két ember nem érzi ott fenn, a magasban. — Milyen szép a szeme... A kéken világitó szempárból egy hálás pillantás a válasz. Azután megint hallgatás. Egyszer aztán a ló ifi elindul a neki rendelt utón és fojtott mély hangon beszéli az erdő életét az asszonynak. Addig, mig egyszer mintha vezényszóra keresztültöri magát a napsugár, élesen vakítóan — és ott áll előttük ragyogó bronz öltözetben a szarvas. Vil- lás'szanvu, fiatal, nem puska végre való. Mintha érezné a látványban gyönyörködő két szempár mögött a megvető mosolyt, agancsát a földbe vágja, toporzékol és vérben- forgó szemekkel tőle telhetőén bőgni kezd. A hangja elszánt, a nyaka megvastagszik, mint a juhász dudája, ha fújja. Már habot ver a szája, egész testében remeg a szenvedély, minit valami láz. É-s úgy megnőtt benne. A vágás szélén megroppan egy száraz galy, szelid tekintetű szarvastehén vörös háta kígyózik ki a tisztásra. Lassan közeledik, visz- sza-vissza néz. A kis bika mellette terem, már űzi, kergeti, hajtja maga előtt, amikor fent magasan, messze, ott ahol utolsókat re- flektoroz egy tenyérnyi helyre az alkonyati napsugár, szétnyílik az ős fenyves az erdő koronás királya előtt. A teste olyan, akár egy őslény volna. Meggondoltan lép előre, nem szól egy hangot sem, csak megimbolyög óriási agancsa és megremeg a földi, ahogy belevágja. Szédületes látványt A harcias kis bika mintha ott se lett volna, elnyelte a föld. Csak a háremhölgy üget szégyenkezve s hosszai nyakával úgy búvik a feketébe induló sűrűbe, mintha rossz sejtései volnának. , A kapitális bika büszkén veti a hálára agancsát, amint biztos várába húzódik vissza. A kél ember magasra emelkedett mellé* bői sóhaj szakad ki és végtelen csendben két kéz fonódik egymásba erős szorítással. így múlt el a nap. Es este, mikor a sötét égbolton hosszú idők óta először ragyogott csillag, — hangtalanul léplek és engedték berajzolódni emlékezetükbe ezt a napot, L. ,j.iai I A VALÓDI TIROLI LODEMKABÁT^k Valódi angol Trenchkoat Sportmellények f'Wr ' ".Ki Női sportkabátok, Ski ruhák stb. MÉRTÉK szerinti GYÁRI ÁRAK Nézze meg dúsan felszerelt raktáramat. - Vidékre szakember által minták bemutatása vételkötelezettség nélkül f megkonnyített fizetési feltételek FRIEDRICH RESCH Kosice, Rasinova 40
