Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)

1931-09-02 / 199. (2716.) szám

1931 szeptember 2, szerda.

<PRA:<IAlA^AG^Aa-Hl RLAB

KOMMENTÁROK

*

Beszéd a magyarokhoz Halasyval és Báránnyal

kapcsolatban

Lássák, kedves szlovén szik ói magyarok, mégsem vagyunk a legutolsók, mi magyarok. Ha Prágában igen, Parisban nem s a tanulság, hogy nem kell készpénznek venni, ami rosszat .,bizonyos orgánumok'1 rólunk össze- irrc.k, sokszor .magyar nyelven is. Lássák, ez a Vitéz Halasy Olivér aki a lábfejét otthagyta valamelyik harctéren s akinek nemcsak a neve olyan, mintha egy Jókai-regényből vágták volna ki, hanem igy messziről nézve viselt dolgai, fantasztikus, tatrangidvávidi vagy bér éráivá ni tettei is -— ez a Vitéz Halasy Oüvér mégsem lehet csak úgy egyszerűién bitang ébredő és sóiét reakciós, —- vagy a Dokicr Bárány István sem, aki nemcsak kitűnő úszó, hanem finom és müveit urifiu, som a Keserű, sem a Németh, sem a Bioskev, sem a Komjádi, sem a többi kedves hérosz aki most ott motoszkál az európai érdeklődés középpontjában. Nézzék, mennyire tudott küzdeni ez a csonka Halasy, mennyi akaraterő és szívósság szorult belé, nézzenek Bárány István nyílt férfi arc ára és tanuljanak meg bízni, remélni, ök is sokáig bíztak, reméllek; mig végre a lelkesedéstől őrjöngő tömeg Páris kedvenceivé avatta őket.

Tudom, hiszen önök is tudják, hogy Európában rendszeres és megszervezett hajsza folyik minden ellen, ami magyar. A papiros sir az ember tolla alatt, ha leírja, de le kell Írni: bennünket sokszor úgy állítanak bé mint Európa gonosztevőit, a sötét rettenetes Ázsia ivadékait s hányszor olvassuk, ha Pescei valami betörés történik, vagy egy ur lezüllik és lop. vagy határincidens van, ahol összevissza beszélő vámőrökéi lefognak egy napra (ki törődik a Gölniebányán börtönben csücsülő debreceni magyar tanárral, aki állítólag elénekelte a „harminckettes bakát?'1), hányszor olvassuk, hogy „magyar vircsaft", „magyar reakció", „magyar pökhendiség", „magyar brutalitás?" Vallják be, hogy néha önöket is megfertőzte már ez a tizenhárom- éves örök .malom, amely egyformán és váltig a fülükbe ke lepeli a magyarok „gazságait" s alacsonyabbrendüségét. Vallják be, hogy néha-néha önök is különös bizonytalansággal néznek Magyarország felé, ha például szép magyar nyelven olvasnak magyargyalázáso- kat mifelénk, ügyes álszenbeskedéssel megírva, statisztikákkal s a „nép nevében" előadva). A méreg, amit csokoládészósszal keverve a szívükbe csöpögtetnek, néha már hatni kezd. Lássák, nekem rossz hírem van szélsőséges soviniszta körökben, de a kezem ökölbe szorult, amikor az egyik szlovénszkói magyar lap szinte felüvöltött örömében, mert a magyar vizipcló csapat majdnem elvesztette a meccset Párásban a németekkel szemben. Szabad ezt? Szép ez?

Ne haragudjanak rám, ha pont Halasyval és Báránnyal kapcsolatban ilyen messzefek- vő és különös dolgokról beszélek. De örülök, hogy a fiuk mégis győztek s alkalmam van a magyarok ócsárlóinak egyszer a magyarok sikereit bemutatni. Az eredmény annyira át- fütő, hogy az ember meghatódik és szeretné, ha vele kapcsolatiban a magyarokat mindenki őszintén megszeretné.

Félreérbések elkerülése végett bejelentem, hogy én is tudom, hogy mindenütt és mindig vannak hibák, Budapesten is. Nagy hibák, komoly hibák. De az ég szerelmére, tanulják meg itt nálunk sub spécié aeternitátis nézni a magyar dolgokat, nálunk, ahol az odaáti hibákat és bajokat úgysem érzi senki, hanem másokat. Ne Ítéljenek összegezve, ha pillanatnyilag visszataszítja önöket egy-egy tátongó seb. A seb beheged, de nem úgy heged be, ha avatatlanok piszkálják. A hiba elmúlik, a magyarság megmarad. A híres Shaike- speaire-idézet, amely arról szól, hogy a rossz, amit ember tesz, túléli őt, a jó gyakorta sírba száll vele, csak az egyéni életre vonatkozik, nem a történelemre és nem a körülál- lókra, akiknél a jó, a sok nagy tett megmaradómig a sok rosszat hamaroisan elfelejtik.

Förtelmesebb dolgot, mint magyarul a magyarokat szidni, — akár a hibákat is —, el sem tudok képzelni. Különösen a and különös helyzetiünkben nem. Mert először: gyáva dolog a biztos rejtekhelyről nyelvelni. Másodszor: a kritikának csak akkor van létjogosultsága, ha javító lehet és segíteni tud, másképp ne in. Ha nyilvánvaló, hogy a kritika fölösleges s csak nyelvöltögetés, nyomban be kell szüntetni, mert nyegle és ártalmas dolog. Például a magyarországi dolgokat itt Csehszlovákiában magyarul ostorozni tényleg csák nyelvöltögetés a segítés leghalványabb reménye nélkül. Minek az? Nemesebb dolog Össze szorított foggal hallgatni, kerülni amiszm.'loholást és az itteni magyarság érdekében építő munkái, végezni. Az igazi szeretet igy 1,'iváj'i.:. Kénlezzeriek meg akárkit, csehet, vagy szlovákot, hogy véleménye szerint hová vezet ez, ha.az osztó igazság nevében folyton c. ek a rosszat látjuk meg a magyarban s azy zal a fogással operálunk, hogy mi nem a maf

yar „népet" bánijuk, csak a „rendszert." Mi őze a szlovenszkói magyar népnek az odaáti

rendszerhez? Valamennyi pszichológus meg fogja állapítani, hogy akik itt a magyar „rendszert" bántják, á la longue a magyarság egészének ártanak. Pars pro totó: a rész meggyülöl tetősével az egészet meggy ül ölte- tik. A bajbajutottaknál nincs nagyobb baj, mint a sivalkodás, a veszekedés, az egymást okolás és szidás. Hallgatni kell, az adottságokkal számolni és az erőt összefogni a kátyúból való kimászásra.

Vagy egyeseknél mégis a magyarság meg- gyülölietése a cél? Lehet, mert már eredményekkel is dicsekedhetnek. Ha valaki megszűnik SzJovenszkón magyarnak lenni, azért szűnik meg, mert a „rendszert" sokáig bántották előtte.

Lássák, ilyen távoli dolgok jutnak eszembe most. amikor Halasy és Bárány oly sikeresen úszkálnak a párisi vizeken. Talán ki fognak nevetni érte. Vagy sötét reakciósnak bélyegezni. Pedig ez nem igaz. Lehet valaki haladó ember, nagyon haladó és nem szerethet semmiféle elnyomást, de azért nem talál gyönyörűséget abban, hogy biztos rejtekhelyből ócsároljon, gúnyolódjék az álhumanizmusnak a legdrágább szabónál csináltatott köpenyébe burkolódzva. Elvitathatatlan: a rendszer szidása a magyarokink árt s aki megteszi, nem lehet becsületes magyar, a szónak általános emberi és nem sovén nemzeti értelmezésében.

Azt mondják, mi is támadjuk a centralista rendszert. Támadjuk, mert a rendszer támad bennünket és védekezni kell. De kit támad Pozsonyban és Érsekújváron és Kassán és Ungváron a magyarországi rendszer? Senkit, s ezért, ha magyarok kívánunk maradni, csak az általánosat, a szépet szabad kihámozni a magyarság viselt dolgaiból, pl. ezt a párisi uszógyőzeimet, amelynek apropos-jából most igy beszélek. Ha a távoli rendszert támadom, amihez semmi közöm, úgy cselekszem, mint Néró, aki a keresztények ellen uszította a rómaiakat, hogy elterelje a figyelmet a saját hibáiról. Vagy annyira tejjel-mézzel folyó már a nyugdijasaink, elhelyezkedni nem tudó ifjúságunk, évről-évre fogyó nemzeti csilla-' gunk, kossuti, huszti, komáromi-, losoncvidéki magyar parasztjaink sorsa, hogy ráérünk már távoli dolgok piHanatnyi bajaival törődni?

Vannak olyan helyzetek, amikor a vélt igazság kimondása ártalmas, (olvassák el Ibsen Vadkacsá-ját, ahol az író ezt a pszichológiai elvet pompásan kifejtette.) Hyen helyzet a szlovenszkói magyarság helyzete. Nemi ócsárolni kell, hanem igyekezni a hibás részeket feltűnés és fájdalom nélkül jókkal kicserélni s ez legyen a szlovenszkói magyar ifjúság programja is. Ha vannak jobb részek s van bennük elég energia, ész, ügyesség, optimizmus, nem mohók és tudnak nyugodtan várni az alkalmas pillanatig, akkor a kicserélődés fölösleges szidalmak nélkül úgyis megtörténik s jön a jobb, az uj, tisztult, egészséges, józan, korhű élet, amire vágyunk. Addig ne ócsároljunk, ne piszkáljuk, mert az erőszéttorgácsolásnak ezt a bűnös luxusát veszedelmes helyzetünkben nem engedélyezhetjük magunknak, hanem merítsünk erőt a jövőre a magyarság szépségeiből és eredményeiből, amilyen például Halasy és Bárány párisi világgyőzelme volt.

Szvatkó Pál.

„Ne engedjünk

a nyomorúság kísértéseinek!”

Grassdimid szenátor losonci beszéde — Mit követeljünk a hatalomtól és mit tehetünk masunk a gazdasági katasztrófa elhárítása érdekében?

Prága, szeptember 1. Tegnap beszámoltunk szövetkezett ellenzéki pártjaink losonci nagygyűléséről. Alább bő kivonatban közöljük Gros- schmid Géza dr. országos keresztény- szocialista párti szenátornak a nagygyűlésen elmondott közérdekű s általános helyesléssel fogadott beszédét:

Innen-onnan egy esztendeje annak, hogy itt Losoncon alkalmam volt a gazdasági válság okairól és enyhítésének módjairól az én szerény elgondolásaimat >is előadni Akkor még olyan volt a heyizet, mint amikor a vihar közeledik. Sötét félhők, haragos villámok a láthatáron. Hiába hangoztatta számtalan jóindulatú ember a villámhárítók felállításának szükségességét, nem történt semmi komoly óvintézkedés. A közelgő vihar azonban időközben orkánná erősült és feltartóztathatatlanul száguld a világ térségein. Megállít a ni, a már eddig is okozol! t károkat jóvátenni csak akikor lehetne, ha a süllyedő civilizáció fénye mégegyezer bevilágítana a kicsinyes, pillanatnyi érdekek hajszolásától elvakult emberiségnek, már nem is mondom, hogy érzelmi, de értelmi világálba és az államok, társadalmi osztályok és minden egyes ember összefogva állana elébe, hogy elhárítsa.

Ezt ismerte föl az Északamerikai Egyesült Államok elnöke, amikor elsősorban a saját nemzete jól felfogott érdeke szempontjából, de az egész világ gazdasági életének feltámasztása, uj életre keltésére is, egyszerű, de mindent átölelő, mindent megváltani akaró szavát világgá röpítette.•

A szenvedő népek minden egyes tagja, minden egyes ember igazait ad neki, egy csapásra azonban

Európa államai e megváltani akaró gondolatra sem tudták magukat kiragadni a háborús évekből fennmaradt egymás iránti bizalmatlanságból és az elhibázott béke- szerződések által teremtett gazdasági viszonyoknak mindent lehúzó hínárjából.

E kísérlet meghiúsulásával újra kell tehát kezdeni annak vizsgálatát, mi is hát ez általános gazdasági leromlásnak, e ragályos bajnak — amely, mint Anglia példája mutatja, a győztes államokat ie elérte — az oka.

A válság okai

Ennek a méreteiben soha él sem képzelt

krízisnek

egyik legmélyebben fekvő oka az élelmiszerek, nyersanyagok, nyerstermények világpiaci árának a háború előtti árakkal szemben való cirka 30 százalékos esése, az ipari készárunak pedig 30—40 százalékkal ezen árnivó fölébe való emelkedése.

Ez a helyvet nemcsak azt eredményezi, hogy az előző csoport vásárló ereje eseti, hanem azt is, hogy a vételi erő csökkenése a termelést is lehúzza. Senki sem gondolhat ez utóbbinak fokozására, uj vállalatok létesítésére, uj mun kaalkalma k terem lésére., amikor a meglévőt sem tudja fenntartani.

A legyőzött országokban és Európa keletén a tőkehiány, a nagy adók, a hihetetlenül megnőtt szociális terhek rákényszerítik a munkaadót a racionalizálásra, az emberi munkaerőnek gépek ultiján való pótlására. Ennek folyománya aztán, hogy például Németország nagy- és közép-mezőgazdaságai és annak üzemei a háború előtt alkalmazott munkások számát felére, sőt egyhanmadára voltak kénytelenek leszállítani, sőt még a boldognak tartott Amerikában is 3.25 millió farmer és farmermunkás rekedt ki a mező- gazdasági munkából. Ugyanez a jelenség

Gyomor* és bélzavaroknál, étványtalanságsámál. szorulásnál, tolfnvn'5*'rvomor- ágésnél. felböfögésnél, szíri ülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc József' keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen i3szá& és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.

észlelhető azonban az ipariban is, a munkaidő megrövidítése, a munkahét napjainak kevesbité9e, a korai üzletzárások, nemkülönben az itt még fokozottabb adó- és szociális terhek az ipar és kereskedelem kiadásait úgy megnövesztették, hogy áruikkal vevőkre, piacra találni nem tudnak.

Ezen felismert bajok elhárítására próbálkoztak már orvosságokkal is. Megpróbálták a belső vásárló erőt fokozni béremelésekkel, a fizetések megjavításával, de az, ily intézkedéseket nyomban követte, vagy hírére már meg is előzte az áremelés és igy az ily tőrek1 vések a vásárló erőt nemhogy nem növelték, a munkaadón és munkáson nemhogy nem segítettek, de az ezen terheket áthárítani nem tudó fixifizetéses és lateiner ember életét mlég súlyosabbá tették.

Ugyanígy csődöt mond a mezőgazdasági termények árának mesterséges utón való emelése,

mert az igazi vásárló erőt ez sem hozza meg.

Ez a vázlatos helyzetkép is igazolja Hoo- ver elnöknek az amerikai kereskedelmi kamarák legutóbbi kongresszusán elmondott

szavait, hogy az állami és egyéni gazdasági életnek a minden nagy háborúit követő, de most óriási méreteket vetít depressziója a világháború nyomában járó szociális éts politikai bizonytalanságiból, az óriási közterhekből és úgy az állami, mint az egyéni gazdaságok mérhetetlen eladósodásából ered.

Látnunk kell azonban azt is, hogy a gazdasági helyzet iilymérvü rosszabbodását nem lehet egyedül ezen általános okokra, nem kizárólag az utolsó években még folyton, sőt olykor még kiélezettebben megnyilvánuló politikai bizalmatlanságból eredő tehetetlenségre hárítani.

Nem kis mértékben oka e helyzetnek a* is — amint azt Gothein volt német birodalmi miniszter, akinek mélyreható és sokoldalú fejtegetéseit az elmondottakban is részben alapul vettem, őszintén feltárja — hogy egyhelyütt a győzelem, máshol a forradalmak mámorában a munkásság széles rétegei, a kiishivatalnokok, a kisalkalmazoíitak és a bizonytalan helyzetben iránytű nélkül felnövekvő fiatalság jó nagy része egyideig azt hitték, hogy felvirradt az aranykor- szak, amikor a felemelt bérek és kedvezőbb életlehetőségek kevés munka mellett, sőt munka nélkül is elérhetők.

Pedig a tulimagas bérek, az ezzel kapcsolatosan folytonosan emelkedő életigények, de emellett növekvő termelési terhek, a legyőzött és az utódállamokban mindjobban fokozódó tőkehiány az álmodott paradicsom helyett a munkanélküliség poklába vezettek. Ma már aztán ilyképp

eljutunk annak felismeréséhez hogy szegények lettünk.

Különösen mi kisebbségi sorsiba jutott magyarok sok egyéb, közismert okból is. Nagyon szegények. Ez azonban nem ok sem a végső elkeseredésre, sem a sémim ittevő búsulóéra, sem a mindenbe bélényugvó lemondásra, sem a sémimibe bele nem törődő tobzódásra vagy a gyáva öngyilkosságra.

Szenvedtek, különösen a háború bűneiből eredőleg, elődeink is, de volt bennük erő a 1 nélkülözésre és a kitartásra.

Bizonyára az emberiség legnagyobb jótevője volna, aki egy gondolattal, egy cseleken dettel ki tudná vezetni az embereket a rójuk szakadt nyomorúságból, csodákra azonban hiába várunk. Ellenben, ha ismerjük a bajt, úgy be kell venni az ellenszerét, a keserű orvosságot is.

A síiiiiisiiüilf a ellenszere az ©kés takarékosság

nem is szégyen és a mai viszonyék közölt erény.

Készeik is vagyunk ennek gyakorlására, deákkor joggal el is várjuk, hogy

ezt az észszerű takarékosságot ne csak a. kisemberektől követeljék, de kezdjék felülről.

Az állami háztartás egyensúlyát nem szabad a máris agyonnyomori tolt adózók terheinek

5

Ezt kell megtanulni újra, vagy nevezzük a dolgot az igazi nevén, rá kelt fanyalodnunk, hogy egy kicsit rusztikusait, de őszintén fejezzem ki magam, össze kell bizony huzni, talán hosszabb időre is, a uadrágszijat. in iádé, nkinek. Nemcsak a meggondolás, de a szükség kényszerít rá.

A visszatérés apáink egyszerűbb, igénytelenebb életéhez nem haladás ugyan, de