Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)
1931-09-13 / 209. (2726.) szám
8 T>R\GAI-/AAC<tARHIRIiAI> 3931 szeptember IS, vasárnap. itt az idő gondolkodásra! I Milyen rádiókészüléket I veszek magamnak? I Űilágkörutjában Dt. Seibirádiókészülék B meghódította a ollágot. “R készülék |jj egyszeri bemutatásakor meg fog gyö- fi zödni a hálózati rádiókészülék kioáló | működéséről. íXioánalra köfelezeltség- ra nélküli bemulalás minden időben és fi mindenütt. Seibt rádiókészülékek mfn~ g den jobb rádióüzletben kaphatók. Kénjeimet, részletfizetési feltételek. IKérjen prospektust, Oezérképoiselő Gsehszlooákia részére FRESSTADT EMIL. <Bratislaoa, Sedlórska 3. ‘Telefon 7-95 1 MmSSS^^^^BmmsaaBBBSSO^Omm legalább 1 milliárd produktív befektetés kellene s a falvak, de a városok munkásai is kenyérhez jutnának a fellendülne az ipar és kereskedelem. Az állam adjon el pld. a járásoknak vámnélküli búzát (az államnak igazán nem kellene vámot szedni a nyomortól), a járások kijárnák könnyűszerrel a nagymalmoknál a rezsiben való őrlést s a szegény lakosság olcsó kenyérhez jutna. Az állam, vagy tartomány, vagy ezek engedélyével a járás vásároljon össze olcsó őszi burgonyát, a vasút szállítsa olcsón (úgy sincs mit szállítania az üres vagonokban) s a munkásság átuszná a telet. Mindezt gyorsan s egyszerűen lehet megcsinálni, persze hivatalos ak- taszáraok, bürokrata schimli és kinai copf nélkül, ügyes, fegyelmezett és politikamentes adminisztrációval. Ha valamely tisztviselő vét, telefonon is kívánjuk majd az országos elnöktől a reparálást. — A segítség módjaiban harmadik helyre lehetne tenni a földműveseknek á 1 holdra nyújtandó 500 Kcs államkölcsönt. vagy kamatmentesen, ’ragy 3—4 százalékos kamat mellett. Azért teszem ezt a harmadik helyre, mert ez esetben jórészt elmaradhatna az adómoratórium. A kölcsönt ugyanis az állam bekebelezés mellett adhatná azon holdakra, amelyek 1500 Kcs-val nagyobb összeggel ezideig nincsenek megterhelve. A földmives kifizethetné adóját, adósságát s fellendíthetné gazdaságát. Ha ez az államkölcsön elmarad, a mezőgazdaság tovább fog tengődni, az adóknak csak igen csekély hányada fog befolyni s megakad az államház tartás. — Értjük ugyan a pénzügyi hatóságok többszörös kijelentéseit, hogy végzetes volna kimondani az adóvégrehajtások teljes szünetelését, pld. csak egy évig is, mert senki adót nem fizetne. De érthetetlen, miért kelljen minden egyednek külön-külön kérni a kedvezményt, adómoratóriumot oly községekből, vagy járásokból is, amelyekben konstatálva van a 2 vagy 3 mázsás termés. Hisz ez felesleges munkasza- poritás, rengeteg munkaerőt igényel a pénzügyi hivatalokban s alkalmat nyújt a pártpolitikai közbenjárásokra . . . — Ha a kormány legalább a segítség első három módját választja (ez a legkevesebb, amit tenni kell), vagyis: vetőmag, inségmunka és kölcsön, akkor is legalább 2 milliárd Kos hitelre van szüksége. Nem szégyen, de valóság, hogy a községek, városok el vannak adósodva, a tartománynak s az államnak sincs fölös pénze. Az adószedés kilátásai gyengék. Az államnak tehát kölcsönt kell felvenie ott, ahol jól van beírva s ahol van sok arany. Éz Franciaország, amely altruizmus mellett nem csinálna rossz üzletet sem. Elvégre az 56 milliárd aranykészlet meg sem érezné » Szlovenszkó földje elég garancia. Siansr fcritikéia a zárszámadásokról Az országos képviselőtestület tegnapi ülésén felszólalt Blanár Béla dr. magyar nemzeti párti tartomá nygyülési képviselő is, aki szakszerű beszédében többek között a következőket állapította meg: — A zárszámadások a számok végtelen .sora, de ezek a számok a múlt évi gazdálkodás hü képét adják, megmutatják mi valósult meg mindabból, amit a költségvetésben mint feltétlen szükségest és megvalósít an- dót előirányoztak s mi nem történt, aminek meg kellett történni. S ebből a szempontból nézve a múlt évi zárszámadásokat s összehasonlítva azokat a költségelőirányzattal, szomorú és lesújtó kép, amit kapunk, mert az 1930-ki zárszámadások szerint 61 millió koronával kevesebbet adott ki a* ország. 61 millióval kevesebbet fordítottak kórházainkra, szociális és kulturális célokra, utakra, mezőgazdaságra, mint amennyit kellett volna, amennyit a költségvetés fedezettel ellátott. Mégpedig 2 millió 700.000 koronával kevesebb jutott a szociális éö humanitárius célokra, 3 millió 700-000 koronával a köz- egéiszségügyi célokra, 9 millió 700.000 koronával úti célokra és 33 millió 700.000 koronával kevesebb a beruházásokra. A szociális kiadásoknál 400.000 koronával kevesebb a szegény- és árvabázaikra s az indok az, hogy mivel ezek létesítése községi teendő s a községek ilyeneket nem létesítettek, ez a kiadási tétel nem volt kiadható. Pedig az országos közigazgatás feladata volna a községeket ezeknek rendezésére szorítani. Ugyanaz áll a közegészségügyi fejezet ki nem adott s a községek céljaira előirányzott 247 ezer koronával is. Pedig a községek vízellátása egvá!talán nem megfelelő, csatornázásról alig lehet beszélni. Az utakra előirányzott és ki nem adott összegből legfájdalmasabb a vicinális utakra ki nem adott 2 millió 619 ezer korona, mert vicinális utaink állapota Igazán siralmas. A beruházásokra 11 millió 565 ezer koronával, a hidaknál 12 millió 800 ezer koronával az előirányzottnál kevesebbet fordítottak. Indoka, hogy nem voltak megfelelő munkaerőik s hogy hiányoztak az anyagi eszközök. A megfelelő erők hiányát el nem fogadhatom, hiszen annyi a munkát kereső. Az anyagi eszközök hiányát illetően a költségvetés bevételi tételeit kell összehasonlítani a zárszámadásokkal, miután a költségelőirányzat fedezetről gondoskodott ax összes előirányzott kiadásokra. — Az 1930 évre fedezetül pótadóbél 88 milliót, állami hozzájárulásból 42 milliót, beruházásokra 68 milliót állítottak be. A 42 millió előirányzott állami hozzájárulásból 22 millió folyt be, igy közel 20 millió koronával kevesebb. A 68 millió koronás kölcsönből csak 80 millió lett felvéve s a 88 millió pótadóra a vezér pén züigy i gazgatós ág 77 milliót adott előlegül, lí millióval kevesebbet. A vezérpénzügy igazgatóság ez év elején kiértesített, hogy a múlt évben a pótadóbél át általa előlegül adott 77 millió koronával szemben 34 millió koronára! kevesebb folyt be s ezzel'-az összeggel minket megterhel. így 34 millió korona tartozásunk keletkezett tudtunk nélkül a múlt évre, de másrészt az előirányzott s fedezetül beállított pótadó címén 50 százalékkal kevesebb folyt be. Lehetetlen és az országos gazdálkodást lehetetlenné tevő állapot. Hogyan és mily módon lehet ily körülmények között költségvetést összeállítani, fedezetről gondoskodni és hogyan lehet a költségvetést végrehajtani, gazdálkodni? Ismétlem, siralmas áLlapet ez. Egészen más képet nyújt azonban a tényleges pénzügyi gazdálkodás, mert ez három millió maradékkal zárul és bár felhasználtak 24 millió korona idegen pénzt, de erre a folyó bevételekből beruházásokra felhasznált és a már felvétel alatt álló kölcsönből felveendő összeg teljes kiegyenlítést nyújt. Általában a múlt év végére pénzügyi gazdálkodásunk rendezett volt. — A vagyoni állapotot illetően 845 millió korona van az ország vagyonának feltüntetve. Azonban ebből 232 millió korona cselekvő hátralék, közte 35 millió a kórházak követelése, 185 millió pétadóhátralék. A kórházak követelései talán be lesznek hajtva, de a 185 millió pót adóhátralékból mi folyhaitik be, mikor az adók beihajásának felfüggesztését kívánjuk, igazán nem lehet 'tudni és tulnagy értéket nem képviselhet. Viszont a vele szemben állított 110 millió passzív hátralék feltétlenül kifizetendő. — A zárszámadások számszaki oldalukat tekintve különben a törvény rendelkezéseinek megfelelően voltak vezetve, a könyvekkel megegyeznék, a könyvekbe a bevezetések az illetékes utalványozó község határozatai alapján eszközöltettek és kellőleg okmányolva vannak. ■———a— MAGYAR ASSZONY LAPJA A NAGYASSZONY Rendelje meg a P. M. H. kiadóhivatalában Ára egész évre 24 K, számonként 2'50 K ~ VISZFÉNYEK Irta: Szikra (gróf Teleki Sándorné) Mikor özv. Merendy Ottóné nagy betegsége után először nézett a tükörbe, a rémülettől der- medezve bámult a képmásába. Idő telt, mig végre az iszonyat, mely egész valóján végig- vonaglott, egy szóban, — egy kérdő, egyben felelő szóban kifejezésre lelt. Akkor is osak suttogva bírta kimondani azt, hogy: — Megőszültem?!... Szemeit be-belhunyta, mintha azt remélné, hogy tévedett. De nem. Hiába kísérletezett há- : romszor is, a rém ott volt és maradt — elűzhető ti énül. Most már ott áltt öltözőasztalánál és ideges mozdulatokkal turkált hajában. De akárhogy simította, borzolta, akárhogy választotta középen, vagy halántékánál, jobbra, balra, az eredmény mindig csak az volt, ho<*y sokkal több szálnak az ezüstjét látta homloka fölött, — — mint rég ösmert, sötétbarna tincseket. A szoba túlsó végén ajtó nyikorgott. Meren- dyné tettenért zavarral sietett a fésűk és .kefék •között válogatni. De leánya máris .mindent meglátott, mindent kitalált és nevetgélve, vállatvonva kérdezte: .— Csak nem veszed komolyan? — Mit? — alakoskodott a bárónő, mintha igazán nem tudná, hogy Bözsi mire céloz; ám az, ápolt kezének rózsaszín ujjával könyörtelenül odamutatott a kuszán álló ősz hajszálakra és azt mondta, hogy —< Ezt ni. Felelet helyett anyja zokogva ejtette fejét az asztalra, (jobban mondva egy kefe kellemetlenül borostás fölületére — amiért is. rögtön vis^zahőkölt). Bözsi igazán meg volt lepve. Szerencsére eszébe jutott a még alig elmúlt betegség s ezért erőltetett nyugalommal lépett közelebb s úgy állt anyja háta mögé, hogy az ő vörösre festett bubifeje éppen az ősz hajzat fölött villantott. — Nem ismerek reád, mama! — mondta, szavait a tükörbe intézve. — Te? és: sírsz?! Még hozzá egy ilyen bagatell miatt?! ősz haj? Ki bánja? Mert hi^z‘ kinek kell azt tudni? — Hogy hogy: „Kinek kell azt tudni?41 —.Hát persze. — De ..de mit tegyek? Bözsi mind a tíz körmével egyszerre kapott dús fllrtei közé s egy jól begyakorlott (alulról fölfelé intézett) mozdulattal — rázott rajtuk egyet-kettőt, aztán megelégedve nézett össze (képmásával: — Mit tégy? — nevetgélt. — Micsoda kéT- dés. Hát azt, amit én — megfest eted. Anyja hirtelen fölkapta a fejét: —. Te, meg én — az más. Az egészen más... —■ Miért volna? — Mert, ami nálad osak szeszély, füllentés, az nálam irtózatos nagy hazugság lenne. — Azért, mert az én hajam tulajdonképpen hollófekete, te pedig ősz vagy? — Azért. Persze, hogy azért. Érted már? — Nem. De nem is akarom, mert biztosra veszem, hogy valami elavult érzelgősség rejtez- kedik a megoldásban. —- Mé gis ... — Semmi „mégis* 11! Rögtön telefonálok Jaquesnak, hogy jöjjön föl a mintakollekcióval és mindennel, ami a metamorfózis létrehozásához szükséges. Most pedig feküdj szépen vissza az ágyba, mamikóm 6 aludj egyet, mig visszajövök. —* Bözsi?!... De csak egy becsapódó ajtó volt a felelet. Merendy Ottóné (született Szepezdy Camilla bárónői) fázósan bujt a paplan alá. Határozottan kifárasztotta ez az első fölkelés! kísérlet. De, legott mégis csak kiszállt az ágyból újra, hogy odavánszorogjon öltőzőasztalához, mert úgy érezte, hogy a kézitükörre föltétien szüksége van. Dehogy tudott volna elaludni, hisz az az ele- fántcsonthátu kis üveglap mintha meg lenne ba- bonázva, ime, most már nem a képmását adta vissza, hanem — egész eddigi életét... Egész eddigi érdektelen, egyhangú, szürke életét, amelynek esztendei valahogy mintha mind, mind csak hétköznapokból álltak volna. És — ünnepnapok?... Nos, igen. Nagynéha, mint: kis leány születése, egy nem várt kis örökség, egyszer — régen — öt nap Abbáziában, ahol a hotel halijában a hesseni uralkodó nagyherceg véletlenül az uszályára lépett (akkor még uszályosak voltak az uccai ruhák) és őfensége nemcsak, hogy yaoht-sapkájához emelte kezét, de végtelen kedvességgel mosolyogva még azt is mondta, hogy „pardon!11 — Igen. Ilyesmi. Ennyi. De hol maradtak azok a — mindenkit megillető — vörösbetüs vasárnapok? Merendyné most egyszerre lázadozva állapította meg, hogy őt tulajdonképpen kifosztotta Végzete, mert ime, elmúlt nála a lehetőségek ideje, anélkül, hogy valaha Is útjába tévedt volna a — lehetőség ... Hogy mit. értett most e szó alatt? maga sem tudta volna meghatározni, de azt egészen biztosan tudta, hogy nagy igazságtalanság történt vele. „Velem!! aki mindig jó voltam, tisztességes voltam, igaz voltam!11 jaidu.lt föl benne az ön- sajnálat. „Pedig, hej, de“ (ée ez a „pedig, hej, de ..egyszerre olyan nagy lett és öblös, hogy belefért minden vád, ami férje ellen — a rokonság ellen — köre ellen — sorsa ellen — lelkében évek és évek óta fölgyülemlett). „Igen, igen, — bizonykodott keserűséggel csordultig telt szivvel, — én Igazán elmondhatom, hogy hétköznap, sőt annál is undokabb, mert tucathétköznap volt az életem minden egyes napja ...“ (Kivált attól a reggeltől számitva, amikor szerelem nélkül örök hüEéget esküdött az unalmak unalmának, Merendy Ottónak.) „És, — mégis igaz, mondtam mindig!11 — mondta a tükörnek, olyan közelről, hogy a pára hirtelen egészen elhomályosította azt. Camilla bárónő babonás kelletlenséggel fordította lapjára, de aztán mégis csak magához emelte újra. — Talán el se hiszed? — beszélt neki, magyarázott. — Pedig igenis... mindig igazat szóltam ... mindig igaz maradtam magamhoz, sőt: másokhoz is! Egy darabig elmélázott ezen és határozottan nagy megelégedésére szolgált ezt ilyen biztosan tudhatni. De vájjon, tudta-e ennyire biztosan? Mert mi az, hogy nem hazudott? Az, ho^y csak igazat mondott? Talán. De ez nem is olyan fontos. A fontos az lenne, ha cselekedeteiben és gondolkodásában is ilyen tökéletesen igaz lett volna. De — volt-e? Például: merne esküt tenni arra, hogy sohase mutatót férjének szerelmet akkor, amikor minden idegszála azt üvöltötte benne, hogy: utállak?!... És vájjon őszinte volt-e belenyugvása abba a sok változhatatlaniba, amelyek között élete — mint valami kis, lassú vicinális a végnélküli vasúti bevágás közében — évekig csak döcögött, döcögött, döcögött. Igaz, hogy jól megalapozott síneken, de — mégis!?... Most, hogy ez az orvvul reácsapott megö-szillés. kíméletlenül annak tudatára ébresztette, hogy mindentől megkésett, — egyben mérhetetlen keserűséggel vallotta be magának azt, hogy torkig van az igazsággal... II. Csattogtak az ollók. Sisteregtek a sütövasak. Különös szagú folyadékok bugyborékoltak, cseppentek srófon járó fémdugókból. Merendyné kimerültén, sajgó idegekkel, lázadozva fonyegetődigtt azzal, hogy mindent felborit és összetör, de ott állt mellette Bözsi, a hadvezér és parancsolt, intézkedett, csillapított. Rövidke másfél óra múlva múltával aztán meg is történt a csoda. Aki szégyenkezve is, feszélyezve is, ám titkos gyönyörűséggel Is, kezében kis tükörrel a nagy „hármas tükör11 előtt, állt, lépett, forgott, — ahhoz Merendy Erzsébet joggal intézhette ilyetén beszédét: — Na? Mit mondtam? Mit Ígértem? ... Valid be... az a kis hazugság, ahogy te nevezed — felér egy szekér igazsággal... Húsz évet fiatalodtál mama. Esküszöm! Húsz évet. De ez mellékes. A fő az, hogy összehasonlíthatatlanul előkelőbbnek nézesz ki ezzel a gyönyörű sötét rozsda hajjal, oh sokkal előkelőbbnek, mint azelőtt. Előkelőbbnek ... Merendy Ottóné jóleső melegséget érzett a szív étáján. Hja... a Szepezdiek kék vére ... Nagyon jól tudta, hogy nagyapja csak a Bach-korezakbam kapta báróságát s hogy akkor még a polgárias Sempler névre hallgatott. Azt is ezerszer halottá Teréz nénitől, — az irgalomból eltartott öreg rokontól, hogy „nagyapád — az a kis ugrifüles becirker11 — csak sokkal később, kiegyezés idején kérelmezte, hogy neje után a Szepezdy nevet felvehesse, és ,.ne hidd azt, hogy valami nagy név volt az, — mert nem volt. Csakhogy „Szepezdy11 mégis jobb hangzásnak ígérkezett — abban a túlzottan magyar világban, mint Sempler. Érted?11 Camilla bárónő mind ennek rég tudatában lehetett (ezért bántotta olyan nagyon, valahányszor a háziasszonytól balra ültették), de most, hogy keze minduntalan a szokatlanul hullámos ée meglepőn fiatalító rozsdavörös hajzatához tévedt, most egyszerre mintha révedező gondolatai egy igen nagy és becses — sirleleíre bukkantak volna. Igenis, — egy olyan sir leletre, amelyben tetszésszerinti mennuyiségben várták, az ősök és hősök — vagyis a: hősi ősök, — hogy képzeletének ereje életre keltse őket. És — nem hiába vártának! mert ime, Merendy Ottóné nemcsak hogy feltámasztotta őket, de hivatalt, sőt: hivatást is juttatott nekik nagy hamar. (Még pedig, mindég olyat, amire büszke lehetett ö, a késő unoka). így történt, hogy egy-egy zsuron, vacsorán, kedves közvetlenséggel, könnyedén odavetett kis anekdóták keretében, az ámuló barátnők nem kis irigységére lassanként az egész magyar történelem nagy alakjai vonultak fel, e ezeknek kísérői, tanácsadói, megmentő! egytöl-egyig a Szepezdy-bárók hosszu-hoeszu sorából kerültek ki. Eleinte persze megesett egy-egy kis nyelvcsu- szamlás, például, amikor azt újságolta, hogy egy távoli rokona birtokában tud egy okmányt, amelyen az van megírva, hogy Szepezdy Miklós, „aki tudvalevőleg a mohi csatán vesztette el jobb karját11, — később, mint Nagy Lajos király főpohámokmestere halt meg Budán. De az ilyesmit a gyakorlat hamar kiköszörülgette... Áan a főcél tökéletesen el volt érve, t i. az, hogy a jó Camilla bárónő lelki világába érdekességet, — szint hozott — (az életéből fanyarul kimaradt vasárnapok színét) mindaz, amit a* ősök múltjáról el-elmesélgetett. Mert, — óh áldás! harmadszori elmondás után már szóról-szó- ra el is hitt mindent, amit azokról a leventékről és kolostorok szemtéletü főnökasszonyairól beszélt, akik — szerinte — mind a nagy szepere«oI Szepezdy családfának flde hajtásai valának. Néha azonban másfelé kalandozott emléket szópitő képzelete. Ilyenkor messze utazásairól mondott egy-két érdekes részletet.. Végre is, miért, ne? Hisz tulajdonképpen ö is ott. járhatott volna, mint annyi más. A nagyon gazdag asszonyok társasága mg
