Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)
1931-09-13 / 209. (2726.) szám
gTir-ira^ftmrrtWii,....■araija 1931 szeptember 13, vasárnap. KOMMENTÁROK * A beteg Edison — Magyar sikerek Prágában Gandhi Európában Hilarion Xenophon egyensúlya irta: Neubauer Pál Ezt a különös történetet egy ügynök meséd te nekem, akii precíziós mértlegeue t ad el. — Cégem mérlegei ugyan minden verH ad vezérek, államférfiak, moziszinészek, költők és különcök lármásan szoktak meghalni, a világ szive csaknem beleihasad a nagy bánatba s az ünnepi beszédekben, az ujságnekroiógokban megállapítjuk, hogy földünket és korunkat pótolhatatlan veszteség érte. Most Edison súlyosan beteg. Mit Írunk majd, ha ezt a nagyszerű aggastyánt elragadja a sors közülünk, — közülünk, akik az ő szellemének reálissá vált világában élünk? Az asztalomon villanykörte ég, a szomszédszobában berreg a telefon és valaki Budapesttel beszél, az udvarról felhallatszik az uj sláger gramofonhangja, valaki mellettem lázasan keresgél az esti moziműsorok között, hogy hová vigye legújabb ismerősét, az uc- cán kigyulnak a villany lámpák és a fényreklámok, — egy egész világ éled körülöttem, tipikus, mai és nélkülözhetetlen világ s az ember egyenesen leszédül, ha meggondolja, hogy ezt az egész kényelmes nagyvárosi valóságot egyetlen ember. Tlhomas Alva Edison találta ki. Mi lenne nélküle az esténk? Mi lenne mozi, villanykörte, a használható telefon (Graham Rell-é csak „elv“ és játékszer volt), gramofon, uccai fény és ezer más tarkaság nélkül? Elfáradnánk és elposvad- nánk az egyébként rettenetes modern életben, — mert Edisonban talán az leginkább isteni szikra, hogy találmányainak legnagyobb része nemcsak nélkülözhetetlen praktikus dolog, hanem valami olyasféle, ami megfűszerezi, megszépíti az életet. Más találmányokat rövid idő alatt kisajátít a haditechnika és szörnyű hadígépekké változtatja. A mozi harci értékét még senki sem fedezte fel s a költészethez vagy a szerelemhez kétségtelenül több köze van, mint az emberöléshez. Ugyanez All a gramofonra is, ami ma visszavonhatatlanul bevonult a művészetek birodalmába. A villanykörte meghitt családi fénnyé változtatta az ivlámpák maró világosságát, de bűnös dolgokra nem igen használják. A telefon csendes kereskedelmi és városi összekötő kapocs, ha nagyobbarányu dolgokról van sző, a rádiót kapcsoljuk be. Edison bűvészeié a jó szellem bűvészet© volt, nem a rossz szellemé, nem az ördögé vagy a boszorkányé s csodáival nem a pusztítást hozta a földünkre. Isten adja, hogy betegségét kiheverje és még soká közöttünk maradjon, mert jő, ha jő szellemek élnek köztünk. ♦ 'A prágai magyarok csendes elégtétellel hallgatták meg tegnap este a Német Színház* Hiába volt a „negyven halhatatlanok" egyike, mégis mikor 1908-ban meghalt Victorien Sardou, egyszer 6 mindenkorra, végérvényesen » feltámadás reménye nélkül halt meg. Tetemeivel együtt eltemették drámáit is, amelyek valamikor uralkodtak a világ színpadain, óriási tömeg embert ejtettek mindenütt a világon izgalomba és egy egész kor hirneves színészeinek diktálták a mondanivalót és a tempót a színpadon. Sikere nagyobb volt, mint a legnagyobb drámaíróké s olyan sietve elfelejtette a világ, mint valami kis mesterembert. A mai öregebb emberek, akik mé^ a nyolcvanas-kilencvenes években jártak színházba, még emlékeznek a Fedorára, Thermidorra, Cheroiton- családra, a Boszorkányra, a Madame Sans Génere s a többi egykor világjáró Sardou-drá- mára. A mai nemzedéknek már alighanem magyarázni kell, ki volt az a Sardou, akinek Tos- ca-drámájából csináltak Puccini operájának szöveget. Nemcsak a szinész művészete hal meg a korral, amelyben élt, hanem a drámaíróé is, aki csak a színpadnak dolgozott és élő emberi sorsok helyett kulisszákat állított a színpadra. A világ drámairodalma óriási temető, amelyben csak nagyon kevesen, a Legnagyobbak kelnek ki olykor sírjukból, a többi végképpen elporlad rövid idő alatt. Aki ma egy Sardou-drámát elolvas, — mert színpadon ugyan nem láthatja, még egykori sikereinek színhelyén, a párisi Comedie Francaiéban sem játsszák — az talán el sem tudja képzelni, miért volt ennek az írónak negyven-öt- ven év előtt olyan példátlan sikere. Mondanivalói jelentéktelenek, nemcsak a mai kornak, a maguk korának sem mondtak semmit, emberei felületesek, belül üresek, dialógusai laposak és színtelenek. Mintha nem is író gondolta volna ki és irta volna, hanem a színháznak valami ügyesebb hivatalnoka. A vígjátékaiban még csak akad itt-ott egy-ikét elméssé^, komoly drámáiból ásít az unalom. Ezt színigazgatók is hangozta!fák, mikor újabb időben megpróbálták. egyik-másik darabját uj életre galvanizálni. Az apák izgatódtak és lelkesültek azon, amin a fink elalszanak. Nem különös ez? A magyarázat egészen kézügyheti van. Sardou ii i.i él 'fi a /"/, !•••;!' :v. hanem a uak egy 1. n : ' *'‘l. n ni bán Mozart egyik operáját ós olvasták ma reggel a lapok kritikáit. A „Szöktetés a Sze- ráj ból“-t ad iák, ezt a bájos és fino m, komikus operát, amellyel a színház sikeresen nyitotta meg az uj színi évadot. Széli György vezényelt, Zoltán Irén énekelte Constanze koloraturaszerepét s a másik női szerepet, Bioudchent, Szakmáry Magda, a Német Színház kassai származású, fiatal magyar tagja énekelte. Valamennyien kitűnő kritikát kaptak. Valóiban, a prágai német operának ez a három név a főerőssége. Széli György európai és amerikai hirü karmester, Zoltán Irén koloralurja szinte kiemelkedik a prágai méretekből és egy világiváros első színpadjára kívánkozik, a fiatal Szakmáry Magda pedig, akinek BLondchen volt első nagy szerepe és egyúttal első komoly sikere, bizonyára diadalmas énekesnői pályát fog befutni, annál inkább, mert kivételes muzikalitásához (Szakmáry Magda jó pianista és zongoraművésznek indult) fölényes temperamentum s a prágai német Opera színpadán vajmi ritkán látott természetesen játékkészség járul. A sikert valahogy a magunkénak érezzük, s örülünk, hogy Prága zened életében újabb ered ményeket könyvelhetünk el, holott különben is több jelentős és nagy szerepet játszó magyar származású muzsikus él Prágában. * Gandhi itt van közöttünk. Fázik és rabnak érzi magát Európában különben is kellemetlen csalódás érte: azt gondolta, MacDonald- dal fog tárgyalni és lényegileg Baldwint találja maga előtt Bizonytalan, hogy a konzervatív és liberális kormány, melynek csak vé- letienségből van másfajta feje, elfogadja-e a Labour-kormány és Lord Irwin megállapodásaik Ha nem, megtörténhetik, hogy a hindu szabadsághős sohasem tér vissza az alla- habadi sómezőkre és rabként Angliában marad, ahol a kiimára való tekintettel mégis kénytelen lesz igénybe venni az angol textilipar termékeit. Viszont akkor Indiában kitör a gyalázat, repülni kezd a forradalom nehéz kője s ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg! Egyelőre a helyzet természetesen nem annyira veszedelmes a a Kerek Asztal konferenciája ismét átmeneti látszatmegoldásokat hoz majd, nevetséges játékintézkedésekkel, mint eddig tette. Például: Gandhit eltiltják a fonástól és a kecske magávalcipólósétól, hogy ne konkurráljoa a bajbajutott angol textil- és konzervgyárakkal vagy valami hasonló. Szvatkó Pál. két játszatott emberi indulatok szülte helyzetekben, hanem 'Szerepeket irt. Szerepeket bizonyos korabeli színészek, főképpen Sarah Bernhard számára, kiindulva abból, hogy ezek a színészek mit tudnak legjobban, melyik hangjaik, mozdulataik a legnépszerűbbek. Ezt megtalálni különös érzéke volt, úgy tudott színészeivel bánni, mint a karmester az énekesekkel, akikből mindig kiveszi a tudásuk legjavát. Az a szerencséje volt, hogy Sarah Bernhard- ban talált egy ezinésznőt, aki ugyanaz volt színészben, ami ő Íróban: szenzációs, tömegeket vonzó, minden hatást kiaknázó, tele valami álszenvedéllyel és mélységre képtelen, benső- ség nélküli. Retten együtt uralkodtak a világ minden színpadán, Sardou müveit játszották az egész világon fiók-Sarah Bernhardok lepték el az összes színpadokat, szeles, zengő hangokon szavalták a nagy frázisokat, mimelték a nagy szenvedélyeket, amelyeket sohasem éreztek át és melyeket megtapsoltak azok, akik nem tudták, ml az a szenvedély s milyen annak a hangja. Nem igaz, hogy a tömegek az igazságokat akarják hallani a színpadról. Azt akarják hallani, amit ők szeretnének, hogy igazság Igyen és úgy ahogy ők elképzelik. Sardou úgy képzelte az élet nagy viharait, ahogy a maga korában az átlagos polgárember elképzelte s ez a polgárember taps közben ezt gondolta: milyen geniális ember ez az író, ak- kurát úgy gondol mindent, mint én. Sardou maga is a tömegből való volt, azért hatott a tömegekre. Amint a polgár-ember másképp kezdett gondolkodni, amint rájött, hogy a.z emberi életet nem a Sardou drótjain rángatják, az emberi sors nem az ő mondvacsinált motívumainak kacsalábán forog, a szenvedély nem áll ki a sugólyuk elé széles frázisokat szavalni, — azonnal otthagyta Sardout és sietett a valódibb, a szenvedély szűkszavúságát megmutató Ibsenhez. A zord norvég a saját fegyvereivel ütötte le Sardout s a többi francia drámaírót. Töltik ta- | nulla a technikát és magához hajlította, úgy hogy hosszú idő múlva megint forrna lett be- I lőle. Forma és technika ugyanis nem mindegy. { Forma valamely mondanivalónak legteljesebb ■ ' t'-'.áí, belülről alakul ki. a nióndani. ó niagj;'W>| vésTechnika a monda senyt kibimáik, de miivel az üzlet egyre ros-szalbb, a legeldugottabb falvakat kell felkeresnem, hogy valamit eladhassak. Egy nagyon hiavas -téli nap alkonyán autómmal a hegyeik közé kerültem, egy egész apró faluiba. Azért nem nevezem meg ezt a falut közelebbről, mert igaz történetet fogok elmesélni és a történet hőse élő ember. Nem. volt nehéz számomra éhben a faluiban azt a klis-, üzletet megtalálni, ahol még leginkább remélhet lem, hogy egy mérleget eladok. Az üzilet cégtábláján ez a név állt: Hilarion Xenophon Uimlauift. A kis ház apró ablaka volt ennek az üzletnek a kirakaba és benne sziairdiniás dobozok, citromok és kis kávés- csomagok közömbös összevisszaságban. Ez iaz idegen név ebben a srjntiszta német faluban különös hatással volt rám és amiint beléptem az üzletbe, rögtön tudtam, hogy itt bizony nem fogok botltot csinálni. Az üzlet olyan volt, mint a kirakat, alig volt ■benne áru. Emberrel sem találkoztam, még akkor sem, amikor hangosan kiáltottam és amikor végül az üzlet végén lévő ajtón kopogtattam, senkii sem nyitotta azt ki így hát magam nyitottam ki ezt az ajtót, folyosóba léptem, amelynek a végén egy másik kis ajtót láttam. Ezen kopogtatva végül is jelentkezett egy bársonyos, mélységesen rezgő hang. Valaki felszólított, hogy lépjek be. Precíziós mérlegek ügynöke (150 dollár darabja) az üzletet sohasem kezdi a mérlegen. Nagyon tapasztalt vagyok eairányba.n és megszoktam a legkülönbözőbb jellemeket vevőim táborából, de ebben az esetiben kisiklott a gyeplő a kezemből. Egy dolgozó- asztalnál közép termetű, hatvan év körüli férfi ült, akinek hosszú, őszbevegyült szakálla egy hatalmas könyvön terpeszkedett Csodálatosan tiszta, sötóttilzíl szemeivel rám nézett és felszólított, hogy foglaljak helyet. Arra a megjegyzésemre, hogy mialatt itt könyvek között ifi, az egész boltot kirabolhatják, csendeden csak ennyit válaszolt: — Ezt itt eenki sem teszi, engem még a tolvajok mm lopnak meg. Három évtized óta egyetlen ©sebben sem fordult elő. E különös kijelentés után beszélgetésbe elegyedtünk. Az öreg ugyan rögtön megkérdezte, hogy mi járatban vagyok, de úgy tett, mintha nem hallotta volna, amit a mérlegről mondtam — elsiklott mérlegem fölött és olyan beszélgetésbe kezdett, mely- lyed száz dolgot érintett, csupa olyat, amelyeknek mérlegemhez semmi közűk nem volt. Felületes szemléletnél különcködő tudós benyomását keltette és csak amikor megfeledkeztem az üzletről és autómról, 'amely a ház előtt várakozott, vettem észre, hogy egy rendkívül zseniális emberrel van dolgom, aki a tudósok ama fajtájából váló, akik nem vesztik tudomásul a körülöttük élő és létező világod. Egy egész apró bolt tulajdonosa volt ez az öreg, akinek volt annyi bátorsága, hogy a Hilarion Xenophon nevet viselte és könyvein kívül egyébbel sem foglalkozott. Úgy látszik, érdekelhettem őt, mert meghívott vacsorára és mivel későre járt az idő és a faluban nem volt vendéglő, nála kellett az éjszakát eltöllenem. Ritkán találkoztam ilyen érdekes emberrel. Éjfél elmúlt, amikor nyugovóra tértünk. Mikor megkérdeztem tőle, honnan ered furcsa neve, azt mondotta, hogy anyja, aki hivő katolikus asszony volt, Hilarionra, apja pedig, aki a régi görögöket Imádta, Xenophonra kérész tel let le el. Egyébként már ükapja is ebben a faluban élt és a kis üzlet mindig eltartotta tulajdonosát. Mérlegemről természetesen ezek után nem volt többé szó. Annál meglepőbb volt, hogy másnap reggel, amikor el akartam búcsúzni tőle, megkért, hogy mutassam be neki a mérleget, amely nivalónak a lehető leghatásosabb kifejezése, tehát kívüliről, a hatás kívánásából van ráhúzva, bizonyos kipróbált szabályok és ügyességek szerint. A fonna nem zária ki a technikát, sőt a legjobb fonna a legjobb technika is. A technika megöli a formát, mikor a mondanivalónak nem a lényegét emeli ki, hanem a leghatásosabb elemeit. Ahol a forma az ur, ott jelentékeny, állandó értékű mondanivalót találsz, ahol a technika, ott a mondanivaló else- kélyesedik s legfeljebb a. pillanatnak szól. Mo- llére, az forma, Sardou, az technika. A francia dráma a XVIll. század óta. elejtette a formát, melyet Oorneille, Rae.ione, Moliéro tökéletességre vittek. A klasszicizmus sablont, csinált be- 1(1 le. a romantika felbontotta, a romantika utáannyira megtetszett neki, hogy részíletfizo- t'ésr-e megvette. Három részletet pontosan fizetett és mikor a pénzkiíIdomények kimaradtak, a központ engem küldött ki hozzá, akiről rég ímeigkledkezt-em, hogy hozzam vele rendibe a dolgot. Újra ott ültem primitív dolgozó- szo'bájában töméntelen könyve között és újra mindenről szó esett, csak éppen neon a mérlegről. Sajnáltam ezt az öreg embert. Minden valószínűség szerint igen szegény, világtól elvonatkoztatott ember volt, akinek nem lett volna szabad eladnom a drága mérleget. Biztosba vehettem, hogy nem tudja megfizetni és lel ki ísmere tfurdaláiso kát éreztem. Az öreg filozófus azonban teljesen nyugodt maradt, mélytüzű szemeivel kedvesen nézett rám, meghívott vacsorára és nála Ikiellett töltenem az éjszakát. Már éppen aludni akartunk menni, amikor hirtelen ezt mondta: — Hatvan esztendős vagyok most és hat évtizeden keresztül apám és anyám között, akik rég elhaltak, én tartottam az egyensúlyt. Túlzás nélkül talán azt is mondhatnám, hogy a saját egyéni létemben a két világot kiegyensúlyoztam. Hilarion nevét ama szent püspök után kaptam, aki Szent Antallal a sivatagban élt és Xenophonnak neveznek ama görög filozófus után, aki Szókratész barátja volt. Hivalkodás-e ha azt mondom, hogy személyemben a kereszténység és a régi görög világ egyensúlyára törekedtem? Ezt tekintettem életem feladatául és azt hiszem, sikerült megoldanom ezt a feladatot Már most mondja ön, nem különös-e, hogy ezt a csodálatos, minden életzivataron át megőrzött egyensúlyomat hirte- lenül életem alkonyán vesztettem el? Görög derűm tovatűnt, valami megnevezhetetlen szorongás tölt el és keresztény hitem oly kévéséé segít rajtam, mint bölcs könyveim. Első gondolatom az volt, hogy ezen a módon akarja értésemre adni, vegyem vissza a drága mérleget és hozzam rendbe a dolr got a központnál. Mert vájjon mi bolygathatta meg az öreg filozófus egyensúlyát, ha nem a mérleg után fizetendő nószletfizetó- eek, 'bár ez a mérleg arra volt hivatott, hogy az egyensúlyi precízen mutassa. Elhatároztam, hogy az üzletet visszacsinálom őa jutalékomat a központnak visszafizetem. Ezt az elhatározásomat rögtön közöltem az öreg emberrel. Hilarion Xenophon azonban felejthetetlen jósággal tekintett rám és épp oly kevéssé beszélt a mérlegről, mint az első esetben, amikor arra töreked bem, hogy eladjam neki. Nem jutottam abba a helyzetbe, hogy elhatározásomat meg! síné teljéin, mert egyetlen szóval sem érintett© a mérleget, amely megbolygatta az ő egyensúlyát. Ezzel szemben erről az egyensúlyról beszélt még jó ideig, majd igy zárta le a beszélgetést: — Nem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy a világ sorsa rosszra fordult. A világ elveszi ette a kereszténység hitét és a régi görögök derűjét. Az emberiség kénytelen lesz felszed előzköd ni és útnak indulni, hogy valahol derűjét és hitét megtalálja. Bolondnak kellett-© volna néznem őt? Hitét és derűjét azonnal megtalálta volna, ha ajánlatomat ©1,fogadja, mert a falu lakosadtól is megtudtam, hogy nincs tiz dollár vagyona. Miikor elbúcsúztunk, ezt mondotta: — A mérleg ne okozzon önnek gondokat Jövő bében megfizetem egyszerre az egész tartozást. Hilarion Xenophon betartotta a szavát és egyszerre küldte el a központnak az egész pénzt. Később azonban megtudtam, hogy kis boltját és házikóját eladta, hogy a mérleget megfizethesse. Azután elhagyta a falut, ahol már ükap,ja lakott és kis maradók pénzével a zsebében, hatvan éves korában világgá indult, hogy derű és hit közötti elveszett egyensúlyát valahol megtalálja. ni kor — Seribe óta — a technikával helyettesítette. A technikával el tudták érni & nagy tömegekre való hatást, az emberek izgatását, a kor aktuális, az irodalomban már banálissá vált mondanivalók tetszetős kifejezését, de egyúttal előkészítették a francia dráma elseké- lyesedését s ezzel lecsúszását a vezető polcról, amelyen olyan sokáig uralkodott. Ebben a. lecsúszásban a főmester Sardou volt. A technikát olyan tökéletességre vitte, hogy már tovább fejleszteni nem lehetett. A mondanivalóról pedig leszoktatta a drámaírót, színészeket, közönséget. Amit. épített, az ma már megsemmisült, Arait rombolt, annak romjaiból most kezd a dráma nagy keservesen kimászni. »WWVWVVWWWWVWNAAAA/WWWWVA/WWWVWWWVVVWWWVWWVW> A vaqyon is halandó halhatatlan (Sardou centenáriumára) Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR 6
