Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)

1931-09-12 / 208. (2725.) szám

6 1931 szeptember 12, szoanbat. T>m<LAI-A\AG^ARH I RLAX> főtanácsost, hogy ismertesse a vetőmagakció tervezetét. Moural dr. előadó ezután bejelentette, hogy eddig összesen 600 vágón vetőbúzát vásárol­tak Össze. A vetőbúzát a holicsi és a pozsonyi egyházme­gyei uradalmakban, valamint a diószegi és a. lun- denburgi cukorgyári uradalmakban vásárolták össze, a legolcsóbb vetőmag métermázsája 142 koro­na 20 fillér, a legdrágább vetőbúza métermá- zsáia pedig 175 korona volt. Átlagban véve 164 koronába kerül métermázsánként a vető­mag. Ezt az összeget azok, akik vetőmagban részesülnek, két év múlva kamatmentesen fog­ják visszafizetni. A kamatot az állam fizeti, a szállítási költségekre pedig a mezőgazdasági tanács félmillió koronát ad. Egyelőre csak vetőbúzát vásároltak össze, miután a rozs összbevásárlása nagyban nem le­hetséges. A vetőmagban részesültek községen­ként adóslevelet állítanak ki és ebben az adós­levélben az illető gazdálkodók, akik vetőmagot kapnak, kötelezik magukat, hogy a vetőbúza árát két év múlva visszafizetik. A hitelező a kölcsönös földműves pénztár (Rol- nická Vzájomná Pokladnica) lesz, az adósok pe­dig az egyes községek lesznek. A hatszáz vágón vetőbúza 10 millió koronába került. A földmive- lésügyi minisztérium még további ötmillió koronát bocsátott erre a célra rendelkezésre, úgyhogy még 300 vágón vetőbúzát lehet vásárolni. A rozsot később fogják összevásárolni az egyes gazdáktól. Az előadák szerint vetőmagot azok fognak kapni, akik a legjobban rá vannak szo­rulva. A vetőmagakció felett nagy vita indult meg. Különösen a szlovák néppártiak kifogásolták, hogy ezt az akciót egy agrárius szervezet, a köl­csönös íöldmives pénztár vezeti. Az első szónok Zsirkó szlovák néppárti volt. aki szerint Szlovenszkón nincs oly politikamentes gazdasági szervezet, amely egy ilyen akciót le tudjon bonyolítani. Ez nagy hátrányára van az országnak. Bitesek szlovák néppárti szerint szükség lesz egy szalma- és takarmány akcióra is, mert ebben is nagy hiány van. Élénken tiltakozik az ellen, hogy a kölcsönös földműves pénztárra bízzák az akció lefolytatá­sát, mert ennek politikai színezete van és az a látszata, mintha a választás előtt az agrárpárt adná a vető­magot. Husek Károly agrárpárti kijelenti, hogy a köl­csönös földmivespénztár nem politikai egyesülés. Bucsek azt állította, hogy aki hat hónapig tag­ja a kölcsönös földműves pénztárnak, az egé­szen bizonyosan be fog lépni az agrárpártba. Hu­sek ezt a tendenciózus kijelentést visszautasítja. Major András kommunista magyar nyel­ven szólalt fel és a következőket indiványoz: za: Szólítsa fel az országos képviselőtestület a kormányt, hogy nyújtson be javaslatot az iránt, hogy a kisgazdáknak, törpebirtokosok­nak és zselléreknek pénzbeli támogatást adjon, amit a kisgazdák köréből választott bizottság állapitana meg. Az éhségvidéken a kormány ingyen vetőmagot osszon szét. Az ipari és ga­bonavámot törüljék el. A forgalmi adót általában törüljék el. A végrehajtásokat szüntessék be a kis- és középgazdáknál és pedig az országos hivatal saját hatáskörében a kis- és középgazdáknak, akiknek jövedelme nem több, mint. évi 15.000 korona, engedje el az 1930. és 1931. évre ki­vetett adóját. Engedjék el a haszonbért az 1931. évre azoknak a kisgazdáknak, akik 15 holdnál kevesebbet béreinek, azonkivül osszanak ki ingyen műtrágyát és takarmányt az arra szorulóknak, továbbá adjanak gyorssegélyt és pedig a csa­ládosoknak fejenként 150 koronát, a nőtlenek­nek pedig 100 koronát. Vezessék be az inségadót és ezzel adtas­sanak meg mindenkit, akinek a jövedelme évente több mint kétszázezer korona, to­vábbá azokat a csehországi nagybirtokoso­kat és gyárosokat szintén sújtsák szloven- szkói inségadóva)!, akiknek Szlovenszkón birtokaik és gyárvállalataik vannak. Töröljék el azoknak a boradóját, akik 15 hek­tárnál kisebb területen termelnek szőlőt. Major András indítványát átteszik az or­szágos válaszlmányho'z. Az indítványt a ma­gyar nemzeti párt tagjai is megtapsolták. A következő szónok Jánoska dr. szlovák nemzeti párti, aki a betegségélyző pénztár intézményét támadja. Sohmidt iparospárti után fölszólalt Blanár Béla dr. magyar nem­zeti párti tartománygyülési képviselő, aki­nek K''-izédére még visszatérünk. A délelőtt folyamán a ' szlovák néppárti laríMiiánygyülési képviselőik klub ülést tartot­tak, amelyen elhatározták, bgoy a vetőmagakció vezetésére a kölcsönös föld­mivespénztár helyett inkább a Zemská Bankát fogják ajánlani. A szlovák néppárt tehát inkább megalkuszik Snowden ai alsőházban benyújtotta pótMItségveléi ét a pénzügyi kancellár nagy beszéde - Kaciíonald a kormányfayasla'ok elfogadásáért London, szeptember 11. Az alsóház tegnapi ülésén Snowden kincstári államtitkár be­nyújtotta a kormány kiegészítő költségveté­sét. Snowden szerint a jelenlegi költségvetési év 74 millió font sterling, azaz körülbelül 12 milliárd korona hiányt mutat, míg a jövő évi költségvetés hiánya 17U millió font sterling lesz, (körülbelül 27.7 milliárd korona). Ép­pen ezért szükségesnek mutatkozott a kiegé- •sziiő költségvetés benyújtása. Szigorú takarékossági intézkedésekkel és uj adókkal az angol kormány a jövő évben 17L500.G00 font sterling jövedelemre szá­mit s igv a költségvetés nem hiánnyal, ha­nem másfélmillió font nyereséggel fog zá­rulni. Az uj költségvetés elsősorban a jövedelmi adó fölemeléséről intézkedik. A jövedelmi adó fontsterlingenként 6 pencevel növekedni fog, azaz 4 és fél shilling helyett 5-re emelkedik. A söradót félliterenként egy pencevel emelik, a dohány adóját félkilónként 8 pence-szel, a benzinét gallononként 2 pence-szel. A parla­ment tagjainak fizetését 10 százalékkal, a bi- rák fizetését 10—20 százalékkal csökkentik, ezenkívül a miniszterek jövedelmét is tété­in e t e sen m egkur titják. A munkáspárt képviselői között nagy fel­tűnést keltett, amikor Snowden bejelentet­te, hogy a munkanélküliek segélyét ugyan­csak 10 százalékkal megkuríitják, továbbá beszüntetik a munkanélküliek segélyalap­jának adott kölcsönök folyósítását. Az uj adók ezidén 40 millió fontot, az 1932— 33-as költségvetési évben 80 millió fontot jö­vedelmeznek. A munkanélküliek segélyének csökkentése körülbelül 4 és fél milliárd koro­na megtakarilást jelent. Snowden bejelentéseit az alsóház és az an­gol közvélemény szintén nagyobb érdeklő­déssel fogadta, mint az uj kormány bemu­tatkozását. A padsorok ismét teljesen megteltek az alsó­ház üléstermében és a tribünökön egyetlen üres hely sem maradt. Snowden azzal kezdte beszédét, hogy nem örül annak, hogy ilyen bejelentéseket kell tennie, de a költségvetés kiegyensúlyozása óriási áldozatokat követel az országtól. Véleménye szerint drákói szigo­rúsági! intézkedésekre és a nemzet áldozat­készségére van szükség, hogy a bajok elmúl­janak. Az angol nép megérti a helyzetet s nap-nap után kapja a szegény emberek shil­lingjeit és a gazdagok fontjait, hogy fordítsa az önkéntes adományokat Anglia fölsegélye­zésére. Amikor Snowden ezeket a szavakat mondotta, a munkáspárt ironikus kacajban tört ki, inig a konzervatív párt lármás ováció­ban részesítette a pénzügyi kancellárt. A ház hangulata teljesen elkomorult, ami­kor Snowden a 74 milliós, illetve 170 milliós deficitről szólt és javaslatot tett az adók fel­emeléséire. A feszültség csak akkor enyhült, amikor Snowden kijelentette, hogy az uj költ- ség ve léssel a hiány teljesen eltüntethető, sőt bizonyos összegeket meg is lehet takarítani. Snowden beszédét a következő szavakkal fe­jezte be: „Anglia életben fog maradni!“ A konzervatívok lelkesen megéljenezték a pénzügyi kancellárt, a zsebkendőiket lobog­tatták feléje s percekig tartott, amíg a nagy lelkesedés alábbhagyott. Az ellenzék nevé­ben Graham volt kereskedelemügyi minisz­ter nyilatkozott és kijelentette, hogy vélemé­nye szerint a helyzet nem katasztrofális és nem teszi indokolttá a túlzott takaréké?.ságot. Más módokon is ki lehetett volna egyensú­lyozni a költségvetést. A ma deíeíeíSá fiiés London, szeptember 11. Az alsóház ma délelőtt folytatta Snowden pótköltségveté­sének vitáját. 3IacDonaid nagy beszédet mondott, amelyben kérte a Házat, hogy fo­gadja el a javaslatokat második olvasásra is. A kormány feladata egyáltalán nem kel­lemes, de a rendkívüli körülmények okoz­ták, hogy a kormány szélsőséges és áldo­zatokat követelő eszközökhöz nyúl. A pil­lanat krízise elmúlt, de a kormány előtt még nagy munka áll. A helyzet ma nem olyan bizonytalan, mint két-három héttel ezelőtt volt, de ha Anglia pénzügyeit nem helyezi szilárd alapokra, a bajok bármely pillanatban újra előtörhetnek. A költség- vetés egy e n s u 1 y bah ozás árai a bizonytalan­ság okai nem múlnak el teljesen. A pénz­ügyeket egészségessé kell tenni. A minisz­terelnök hangoztatja, hogy sohasem java­solna a tegnapihoz hasonló drákói szigorn- ságu módszereket, ha nem győződött volna meg arról, hogy a nemzet érdeke követeli azt. Beszédének végén hangsúlyozta, hogy a kért teljhatalmak csak egy hónapra érvé­nyesek, de egy hónapig föltétien szükség van rájuk, mert különben lehetetlen úrrá lenni a nehézségeken. Hogyan tűnt el H lapén milliomos, a szőke amerikai szépségek lovagba? Egy vad kéjatazás retjétye — Mary Dolores Dalé, a reviiviiág ünnepeit sztárja, a bűnügy központjában Newyorlc, szeptember eleje. Az S. S. Belgen- land amerikai luxusgőzöe fedélzetéről augusztus 14-én éjfél után nyomtalanul eltűnt Hisashi Fujimura millio­mos japáni vállalkozó, aki néhány év óta Newyorkban élt. Társaságá­ban volt hétéves kisleánya és egy szép fiatal nő, volt revütündér, aki mint a kisleány nevelőnője szerepelt. Azóta közel egy hónap telt el, de a newyorki rendőrség még mindig nem tudta kide­ríteni a milliomos japán eltűnésének körülmé­nyeit. Hisashi Fujimura négy évvel ezelőtt került Amerikába. Newyorkban virágzó export-import vállalatot alapított. Az alacsony, sárgaarcu ide­gen igen visszavonult életet élt. Minden éjjel féltizenketőkor a Newyork Central Terminálban vonatra ült, bogy newyorki otthonába siessen, ahol feleségével és leányával élt. Csak néhányan a Broadwayn tudták róla, hogy UHH&mjMJMjpJimifrfpu&MjmiuLM nmm mwwxnvmimimtü MIII WITMnrWJiTTlM egy cseh bankkal, mintsem hogy az agrá­riusok intézménye vezesse a vetőmagakciót. aj országos wálassstmánir ülése Országi) elnök az országos képviselőtestület ülését délután egy órakor fölfüggesztett© és az országos választmány iilt össze, hogy foglalkozzék a szlovák néppárt indít­ványával. Az országos választmány délután kél óráig ülésezett és úgy határozott, hogy pártközi ellenőrző 1 iutilsággal kapcHeiatb mi amit az országos választmány fog kikülde­ni. A pártközi ellenőrző bizottságnak az lesz a hivatása, hogy ellenőrizze a kölcsö­nös földmivespénztár működését abbéli) a szenvedélyesen szereti a magas, szőke ameri­kai nőket, egyszerre többnek is lakást tart és alig múlik el nap, hogy valamelyik pártfo- goltját meg ne látogassa. Két évvel ezelőtt megismerkedett Mrs- Mary Reissnerrel, aki éppen ezidőtájt vált el férjétől. A szép fiatal asszonyt házassága előtt Mary Do­lores Dalé néven ismerték a Broadwayn. Mary Dolores Dalé a „legtökéletesebb terme- tü“ amerikai revüsztár büszke cimét viselte és most talán a rendőri riportok helyett a szín­házi rovatokat diszitene a képe, ha rá nem lépett volna arra a könnyebbnek ígérkező útra, amely gazdag férfiakhoz vezetett. A szép Mary feltűnése nagy változást jelentett a japán milliomos életében. Mary Dolores Dalé kedvéért teljesen beleke­veredett a broadwayi mulatóüzem malmába, ivott, hangos és botrányos mulatságokat rende­zett és sokszor hetekig nem látta családja. célból, hogy ne lehessen pártpolitikai cé­lokra fölhasználni a vetőmagakciót. Az országos választmány ülés© után a tarto- mánygyűlés folytatta az inségakció vitáját. Az országos képviselőtestület nagy többséggel elfogadta a vetőmagakcióra vonatkozó ja­vaslatot és kénytelen-kelletlen belement abba, hogy a kölcsönös földmivespénztár a párközi ellenőrző bizottsággal kapcsolatban végezze a vetőmagakció lebonyolítását. A kormány részéről 10 millió koron:!', az or­szág részéről ugyancsak 10 millió koronát ad­nak az inségakció céljaira, a képviselőtestü­let azonban kéri a kormányt, hogy emelje fel ezt az összeget 30 millió koronára. A gzép Marynek gyönyörű villát vásárolt Long Island Sound közelében és egy lakosztályt is bérelt az egyik newyorki szállóban, hogy ha későre nyúlik a mulatozás, ne kelljen a több mint húsz kilométerre levő villába kiautózniok. Ilyen életmódot folytatott a halk beszédű, dús­gazdag japán már hónapok óta, amikor a szép Mary unszolására elhatározta magát, hogy részt- vesz az S. S. Beigenland egy „sétahajózásán14. A Betgerdandon ismert newyorki bohémek, pénzemberek és szép fiatal nők voltak a japán milliomos utitársai. A hajó bárjában volt „mulattató44 a többi között Chaplin elvált felesége, Mildred Harris Chap­lin is. A hajón vígan folyt az élet. Egész éjjel mula­tozások folytak a bárban, a különböző fedélzeti kertekben és a magánkabinokban. Augusztus tizennegyedikére virradó éjjel a szép Mary résztvett egy „pizsama zsuron“ (pajama party), amelyet Lesten Allén ismert newyorki táncosko­mikus rendezett. Reggel felé a pizsamás társa­ság felvonult a legfelsőbb fedélzetre, magukkal vive a gramofont és a pezsgősvödröket. A höl­gyek és urak már olyan jó hangulatban voltak, hogy a pizsamáikat árverezgették el az elörege­dett matrózok jóléti intézménye számára és ne­vetve kényszeritették egymást, bogy az elárve­rezett utolsó ruhadarabot azonnal átadják uj tulajdonosának. Egyszerre az egyik matróz oda­lépett a szép Maryhoz és megkérdezte, hogy hol van Mr. Hisashi? — Mit tudom én — felelte Mary és 25 dollárt Ígért Allén komikus trikóingéért. melyet a komi­kus a pizsamája alatt viselt. Az inget meg is kapta és a matróz fejcsóválva ment odébb. Mr. Hisashi ugyanis kábelt kapott Newyorkból és a matróz már az egész hajót felkutatta utána, de sehol sem akadt rá. A milliomost 12-kor látták utoljára a második fedélzeten, amint egy Sberk nevű férfival beszélt. Azóta eltűnt. Mrs. Reissner már hetek óta a rendőrség ren­delkezésére áll. Minden nap kihallgatják, de ki­hallgatásáról nem hoznak semmit nyilvánosság­ra- Annyi bizonyos, hogy a rendőrség megállapí­tása szerint négy gonosztevő is utazott a Bergenlandon és ezek közül az egyik már szerepelt Mrs. Reiss­nerrel kapcsolatban. Hcp-v a milliomos japánt- mennyi .pénzért és mi­lyen módon gyilkolták meg, az tulajdonképpen nem nagyon fontos. Valószínű, hogy éjjel bedob­ták a tengerbe. Érdekes azonban a környezet, a kéjutazás, a pizsamabál, a pezsgős fedélzet, a szép Mary: a puritán Amerika sajátos jelenségei. Tragikus kimenetelű szSSlőlepás a pozsonyi szöfiőkben Pozsony, szeptember 11. (Pozsonyi szer­kesztőségünk telelonjelentése.) Vazula Ká­roly városi csősz tegnap este tizenegy óra­kor a Rétesei-ut melletti városi szőllő'kiben bárom embert szol lő top ásón ért. Le akarta őket igazoltatni, mire az egyik kiütötte a szájéiban lévő sípot. A csősz látta, hogy ve­szélyben van és riasztó lövést adott le, majd az egyik tolvajt combon lőtite. A három tol­vaj, köztük a sebesült is, élmenekült. A csősz ezután a Stol'lwerck-gyárból telefonált a mentőknek, közben azonban egy magán­autó felvetít©' a sebesültet és a két másik tolvaj is beült az autóba, amely az állami kórházba vitte őket-. Itt kiderült, hogy a szől- lő tol vaj Pas-ek Oszkár 25 éves felsődiósi illetőségű, többször büntetett munkással azonos, aki a rácséi Miklós-majorban lakik. Másik két társa, akik időközben a kórházból eltávoztak, Tót- János 25 éves, szintién bün­tetett előéletű récsei munkás és Palesó Jó­zsef munkás. Őket a rendőrség keresi, mi­után Paseik sérülés©' nem súlyos, a kórház-- ból átszállították a rendőrségre, ahol letar­tóztatták. Az tangót Mráy lemondott civillistájánah e* A 99 * fi fifi« otoderol London, szeptember 11. Sir Fred ériek Pon- sonby, a király főtárnokmestere az uralkodó parancsára értesítette MacDonald miniszterel­nököt, hogy a király a- nemzeti szükségállapot tartamára 50.000 fonttal akarja csökkenteni ■civillistáját. Egyszersmind a királyné és a ki­rályi család külön ellátást élvező többi tagja a válság tartamára az eddig rendelkezésükre bo­csátott összegek aránylagos leszállítását java­solja. A walesi herceg titkára utján értesítette a miniszterelnököt, bogy jóllehet nem élvez a parlament, részéről megszavazott, civillistát-, mégis 10.000 fontot ajánl föl jövedelmeiből a kincstár javára a nemzeti szükségállapot, torta- mára. MacDonald miniszterelnök meleghangú vá­lasziratokban köszöntő meg az uralkodócsalád áldozatkészségét, ami ragyogó példát szolgáltat a. nemzetnek a. súlyos terhek elviselésére. A király eivillistája összesen óvj 170.000 font, beleértve az udvari alkalmazottak fizó tűsét is; a. királyi család többi tagja összesen évi 100.000 fontot, kap. A walesi herceg Oorn wall hercegség jövedelméből évi 66.713 fontban részedül

Next

/
Oldalképek
Tartalom